Soleil lakás

- Azt hiszem az első kérdéssel kezdem. A nevem Andreas. Andreas Mespelaeren
Mutatkozok be illedelmesen majd elvigyorodok magamban. Mindenki becézget de ha egy macska nevén szólítana továbbra is...vicces lenne...

- Vagy Apollón. Amelyik kényelmesebb
Rakom hozzá. Evvel két nem létező kérdést is megválaszolva. Milyen fajba tartozom és melyik isten. Amara kérdését jól megrágom magamban, őket még sem váratom sokáig a válasszal

- Fent nem örülnek ha valaki segíti az "átlag" embereket...tündéket...vélákat. Mindegy is. Így el voltam tiltva...azt viszont senki nem mondta, hogy egy macska nem figyelhet téged...titeket
Nézek fel Amarára majd a kiegészítés után Zach-re is

- Sajnálom, ha evvel esetleg megbántottalak vagy kellemetlenséget okoztam. Egy szavadba kerül, és itt is hagytalak. Innen meglesztek már kettesben
Mosolyodom el. Mi ez a jó modor? Nem tudom...de Amara özel került a szívemhez

Nekem sem lett volna ellenemre, ha drága Damonom megmagyarázza a helyzetet. Egy gyors pillanat alatt próbáltam átgondolni a "kapcsolatunkat", és az esetleges kínos szituációkat, de nem jutott eszembe semmi kirívó eset. Elvégre jólnevelt kislány vagyok. Ő pedig egy...
- Igaza van Zachnek, illene bemutatkozni. Mert azt hiszem, innentől nem szólíthatlak úgy, ahogy akarlak.
Felálltam, megtapogattam sajgó részeim, és kicsit távolabb állva figyeltem vendégünk. Hát ezért volt az az érzésem, hogy már-már annyira okos, mint az emberek. Sőt, lehet ez sértés számára. Bár a külsejéből kiindulva meg kellett cáfolnia a rá vonatkozó sztereotípiákat.
- Miért csak most változtál át? Volt rá... több mint egy éved, hogy... - kerestem a szavakat - megmutasd magad. Sok ilyet szoktál csinálni?
Nem értettem, hogy tud ilyen nyugodtan frászt hozni ránk. Nos, biztos van benne már gyakorlata. És... majd azt is megkérdezem, mi baja volt Vincentel.

Hát, igen egyértelmű hogy nem simogatja ha tudja, hogy igazából nem is egy macska hanem egy alakváltoztatós akárki. Amara köszönt neki, de én nem hiszem, hogy hozzá akarnék szólni. Bár ő is köszönt, ezért biccentettem. Még mindig kicsit furcsának találtam ezt a ... dolgot.
- Most nem azért, de megtudhatnánk, hogy ki vagy te?- kérdeztem rögtön a tárgyra térve, de nem ellenségesen beszélve. tényleg kíváncsi voltam, hogy ki a rák ő, meg hogyan került ide.

- Üdv
Eresztek el egy halvány mosolyt. Egész jó, élek még és csak agyon se csaptak. Haladás...A srácra pillantok, remélem ha hozzá beszélek eljut a tudatáig...és nem sokkoltam le annyira egyikőjüket sem, hogy elájuljanak

- Sok boszorkány játszik szívesen az emberek...illetve esetetekben a tündék memória törlésével, szóval Amara nagyon is jól tette, hogy ott keresett, Zach
Mondom halál nyugodtan. Mit idegeskedjek? Nekem ez természetes dolog volt.

- Igen persze, azt hittem eltévedtél! Zach, gondolkozz kicsit. A boszorkányok jósolnak, stb... gondoltam segíthetnek nekem. - feleltem dacosan.
Már majdnem belelovalltam magam, és bevágtam volna a durcát, mikor...
- Mi a...
Kikerekedett szemmel estem a fotel karfájáról a földre.
- Szerinted simogatom, ha tudom??? - mondtam kissé hisztérikusan.
Oké, ez eléggé meglepett. Meglepődöttségemben felállni is elfelejtettem. Aztán észbe kaptam, és feltápászkodtam, és kicsit messzebb léptem a férfitól. Egy ilyen pasi hogy lehet egy aranyos kis bújos macska? És az ilyen alatt izmos, jóképű és látszatra is tiszta macsót értettem.
- Szia.
Csak ennyit tudtam kinyögni, szép volt tőlem ez is.

Úgy néz ki, hogy a nővéremet nem igazán érdekli a javaslatom, pedig szintem jó lenne, akár megfontolnia is... Baja nem lehet belőle az biztos.
- Hát, persze, egy erdő jó búvóhely lenne számomra, de azt gondoltad, hogy önszántamból mentem el?- nevettem a boldogság szikrája nélkül.
- Aha, értem...- mondtam lassan. Aztán ránéztem a macskára, pont ókor, mert abban a pillanatban nem Damon volt a széken, hanem egy férfi, egy ember. Vagy nem? Biztos nem ember, ha át tud változni egy macskává. hirtelen késztetést éreztem, hogy agyoncsapjam, de visszafogtam magamat és döbbentem néztem rá majd Amarára.
- Te tudtad, hogy...?- csak rámutattam a volt macskára és nem mondtam többet. Gondoltam érti...

Szép kis történet. ÉS két éve. Két hosszú de boldog év. Amara indított el azon az úton, hogy szeressek...majd most Rose...őt hagyjuk. Szóval, hogy talán kezdek kevésbé egoista lenni...az Amara dicsérete. De most elválnak útjaink, gondolom én...
Egyik mancsomat felkarom a karfára majd az idő tört másodperce alatt a kezem lesz ott és szép lassan a fekete cicus helyett...nos én ülök ott. Úgy gondolom jobb a helyzetemben nem megszólalni...és várni mikor vágnak nyakon

Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését, vagy inkább javaslatát. Nem vagyok hibbant, kikérem magamnak.
- Két éve találkoztam vele egy erdőben, mikor téged kerestelek.
Elgondolkodtam azon a napon, de nem tudtam mindent felidézni.
- Pontosabban egy boszorkánnyal beszéltem, rólad. Már nem számít. Ott volt, és mellém szegődött. De nagyon önálló, akkor jön és megy, mikor neki tetszik.
Leültem a fotel karfájára, amiben Damon volt.

Még mindig hülyén néztem a hibbantnak tűnő nővéremre.
- Hát akkor jó lenne ha minél előbb kivizsgáltatnád magadat, mert a végén még rosszat fogok gondolni rólad.- mondtam kicsit savanyúan, de valahogy nem tudtam Amarára haragudni, ezért inkább másfelé tereltem a szót.
- Hogy jutottál a macskához?- kérdeztem, mert amikor én még itt voltam akkor még nem volt neki, legalábbis tudtommal, de az is lehet, hogy volt, csak én nem emlékszek rá, de mindegy, ha ezen töröm magam még megfájdul a fejem, inkább elkezdtem a kutyámat simogatni.

Nevet. Boldog. Örülök. Az én "'munkám" itt véget érne de még had élvezzem egy kicsit a helyzetet. Kiugrottam az öléből a fotelba és leültem onnan figyelem őket. Újra együtt a boldog család

Eléggé meglepődtem, hogy hangosan nekem szegezi a "normális vagy?" kérdést.
- Ugyan még nem vizsgáltattak ki, de azt hiszem igen, normális vagyok. Játéknak indult az egész. Azt hittem viccből említi azt, hogy elvenne. És hát... miért ne sülhetne el jól?
Nem tudom, most tényleg hülyének néz? Azután, hogy a macskát is bemutattam neki, már biztosan azt hiszi, elment az eszem.
- Értelmes macska, úgyhogy gondoltam bemutatom neked. - a végén szinte már suttogtam. Nem akartam, hogy hülyének tartson.
Damon viszont mosolyt csalt az arcomra. Elkezdett játszani az egyik tincsemmel, amivel azt érte el, hogy meghúzta a hajam, de ahelyett hogy haragudtam volna rá, nevettem.

Meghökkenés a meghökkenés után. Nyugodtan gondolhatom, hogy a nővérem nem komplett. Tegnap ismerkedett meg egy fazonnal, aki ma megkérte a kezét és az én édes nővérem pedig igent mondott rá? Mostanában ez így szokott lenni? találkozol valakivel, tetszik és rögtön megkéred a kezét?! Több, mint bolondság.
- Kösz a takarítást- motyogtam halkan. - Egyébként normális vagy,- kérdeztem tőle, de ezt már hangosabban, mint az előbb. Hát, ezt most muszáj volt... Dix pedig ment az idegen macskához, de nem bántotta, bár a szaga furcsa volt neki.
- Ööö... szia Damon? Bocs, de nem szoktam macskáknak köszöngetni- mondtam kicsit furcsán.

Igen, ő Zach biztos. Lépek egyet hátra mire belép egy németjuci. Reménykedem, hogy érzi nem igazán macska vagyok de Amara megvéd(hát nem egy angyal?!). Nem fújtatok vagy morgok a kutyára de remélem mihamarabb távozik. Bebújok barátom kezébe és a hátamra fekszek majd egy előre logó tincset elkapok s játszani kezdek vele

- Ami azt illeti, tegnap ismertem meg.
Elég hülyén hangzott, ahogy kimondtam. Nem mintha nem tudtam volna eddig, hogy hülyeség, amit csinálok.
- Most jegyzett el. - felmutattam a kezem, amin a gyűrű volt.
Az már mellékes, hogy vámpír. Még a végén Zach azt gondolná, én vagyok a vérzacskója.
- Akkor az ízlésed nem változott. Én takarítottam, lefoglalt addig is.
Megvontam a vállam, és a fekete mcsakát néztem. Ismerkedünk mi? Ahogy bejött Zach kutyája, felkaptam Damont.
- Zach és Dix, ő itt Damon. Damon, ő itt a testvérem és a kutyája.

Nem kicsit ért váratlanul, hogy Aminak vőlegénye van. Meglepődötten néztem rá egy pár pillanatig, meg se tudtam szólalni, jól lemaradtam...
- Van vőlegényed és nem is mondtad?- kérdeztem tőle meghökkenve, ez azért nem valami kis információ tekintve, hogy az öccse vagy. A kérdéseire azért mégiscsak válaszoltam.
- Szerintem még jóval előtted érkeztem meg, aztán elaludtam, és a szobám az tetszik. Nagyon klassz. Te tartottad rendben?- kérdeztem tőle kíváncsian, bár a választ már tudtam, biztos nem egy házvezető nő volt itt és takarított minden második napon. Gondolatmenetemből az a macska hozott ki, akit Ami annyira be akart hívni. Megszagolt, aztán pedig felágaskodott. Kuncogtam rajta, de nem sokáig, mert a hátsó kertből előjött a kutyám. Mondjuk sosem bántott macskát, mért pont most kezdené el?

Hál' isten a vámpír ifnyonc távozik. Amara felém fordul. Hízelgő az ajánlata és a célt elértem...de még sem emiatt gondolom meg magam, hanem mert belép a szobába Zach. Hazatalált ezek szerint.
Sajnos a mostani ugrás közel sem volt olyan sikeres mint az előbb, kis híja volt, hogy ne essek le. Odalépek hangtalanul Zach lábához(mint hogy nem igazán érek fel máshova) és megszagolom a nadrágját aztán két lábra állva nyújtózkodok az alsó végtagjának támaszkodva közben boldogan nézek rá zöld szemekkel

Kicsit meglepődtem, hogy nem segített nekem Vincent, majd a gyors "gyűrűzés" után ott is hagyott Damonnal. Puszival búcsúzni? Na ezt még megbeszéljük legközelebb...
- Szia.
Ahogy visszafordultam a macska felé, nem úgy tűnt, hogy újabb rosszaságon törné a fejét, nyugodtan ült az almafa ágán. Én viszont nem akartam kimászni az ablakon, inkább megpróbáltam szóval rávenni a maradásra.
- Kérlek gyere vissza, még kényeztetelek is ha akarod, csak gyere be.
Hirtelen Zach hangját hallottam a hátam mögül. Nem is tudtam, hogy itthon van.
- Öh... a vőlegényem? - néztem rá zavartan. - Te végig itthon voltál? Hogy tetszik a szobád?

Amikor hazaértem Ami még nem volt otthon, ezért körülnéztem a házban, benéztem a szobákba fölkutattam a mosdót és a fürdőt meg ilyeneket csináltam. Aztán lementem és megnéztem a képeket, amiken én és Amara voltunk, legalábbis a legtöbbeken, volt amelyiken a szüleink voltak rajta, nem tudtam sokáig nézni a képeket, ezért megkerestem az én szobámat. Nem volt nehéz dolgom, mivel ez volt az egyetlen fiúsabb szoba a házban... Tiszta volt, mintha valaki mindig is takarított volna itt. Itt is körülnéztem, de álmos lettem így lefeküdtem aludni egy kicsit. Nem tudtam pontosan, hogy mennyit aludta, csak arra ébredtem, hogy valaki elköszön és csukódik a bejárati ajtó. Leszaladtam a lépcsőn és a nővéremhez mentem, aki egy macskát akart befogni.
- Ki volt itt?- kérdeztem rögtön.

Na de kérem! Ez már sértő, de! tudom, hogy csak ezért csinálja így gonosz vigyorom, elterült arcomon.

-Főleg, hogy nem nyelves csókot kaptál- Mosolyogtam, és figyeltem a macska ügyeskedését. Hát, na. Ügyes az tuti, de engem annyira hidegen hagy, mint annak a rendje. Amara hangja meg kétségbe esett. Hát. . . Hm. . .Mit ne mondjak. Én nem aggódnék azért a macskáért, de ő ezt teszi. Akkor csinálja csak.

Segélykérésére elmosolyodtam, és már válaszra is méltattam.

-Azt hiszem, kihagyom.- Mondtam elnézegetve Amara és a macsesz mesterkedéseit. De már késő volt. Kiugrott az ablakon. Egy kicsit, kisebb ugrás, és már a földön is feküdne. De nem. Neki van akkora mázlija, hogy nem esett le.

-Na szerintem én megyek.- Álltam fel, Amara mögé lépve. Egy puszit nyomtam arcára és már az ajtóban álltam.

-Legközelebb, tovább beszélünk.- Mondtam és kiléptem a házból. Nem is az a baj, hogy Amara aggódik a macskáért, csak az, hogy az a macska isten. Ami nekem nagyon nem jön be. De gondolom ezt Am nem tudja. . . Ha rajtam múlik nem is fogja megtudni.

Becsuktam az ajtót, és hazamentem.

//Köszi, ezt a rövid játékot! //

A célt elértem félig-meddig. Igent mondott, ami nem jó. Csókolóztak ami...ami talán hidegen hagy. Ha szerelmes legyen. De tegnap ismerte meg! Még magamon sem tudok kiigazodni, hogy ez miért érdekel
De az jó, hogy elindult felém. Hamarosan segélykérés eljutott az agyamig is. Így esélyem se lesz, hisze vámpír sebesség az én macska alakommal szemben...ami most tömve volt. Szóval döntenem kellett; ugrok.
Tőlem várható gyönyörű íves ugrás majd épp hogy elkaptam az ágat és szerencsémre belemélyesztettem a körmömet. Felhúzom magam a fa tartozékára és hátrébb kúsztam onnan szuggeráltam Amarát zöld írisszel. Nem fogom hagyni, hogy egy senkiházi vérszívó itt lebzseljen...és bántsa esetleg. Ha így nem jön össze...meg van a jobb módszer is
...Zach...

Immár hivatalosan is menyasszony lettem. Azt hiszem kissé elhamarkodott volt ez az egész, húsz évesen nem sokan házasodnak. Legalábbis az én ismerőseim közül. És hogy az öcsém mit fog szólni? Talán semmit. Damon mintha olvasna a gondolataimban, lelökött egy képet a polcról, amin ketten voltunk. Érdekes időzítés.
Hát bevallom, nem könnyű követni egy olyan egyén mozdulatait, akit pár másodperc alatt egyik helyről a másikra ér. Az agyam lassabban dolgozza fel a képet, mint ahogy kellene. Ilyen az „egyszerűek” élete. Elvégre nem vagyok se gyors, se erős.
Vincent mintha csak nekem akarna bizonyítani, viszonozta csókom.
- Tudod, legközelebb kevesebb nyelvet kérnék.
Csak vicceltem, így volt tökéletes minden. De senki nem veheti el tőlem azt az örömet, hogy próbálom kikezdeni az egóját. Aranyosak a pasik, mikor duzzognak. Na ez sem igaz így.
Ahogy oldalra néztem a kis fekete szőrgolyó az ablak felé ácsingózott. Nem hittem a szememnek. Vini nyugodtan ült a kanapén, nem igazán zavarta a macska előadása.
- Ugye nem akarsz kiugrani te kis bolond? Így nem kapsz több husit.
Óvatosan megindultam felé. Nem úgy nézett ki, mint aki csak frisslevegőt akar szívni. A kanapé felé néztem segélykérő tekintettel.
- Nem segítenél?
Az ő reflexeivel nagyobb esély van elkapni a kis szőrpamacsot.

Amint látom, nem hiszi, hogy komolyan gondolom. Pedig, én igen is komolyan gondolom. Eközben a „drága jó” macskája, minket figyelt. Mosolyogva fogadtam Amara válaszát, és felhúztam ujjára a gyűrűt.

Mielőtt a kép eltörhetett volna, elkaptam, majd visszahelyeztem a helyére, és ismét Amara előtt álltam. Mind ez 2 másodperc alatt. Vámpír gyorsaság, tök hasznos cucc.

-Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet- Mosolyogtam, és viszonoztam csókját. Finoman átöleltem, és kissé megszorongattam. Felálltunk, és elengedtem, sőt! És mind ez csak a macska kedvéért, elléptem mellőle és kényelembe helyeztem magam a kanapén.

Hozzámért. Nem elég hogy vámpír de még Amara közelébe is akar férkőzni. Nem érdekel tudja vagy sem..vagy sejti...úgy sem jöhet rá, hogy fajtán belül ki vagyok...még csak jellemben sem vagyok hasonló az emberi énemhez....
Még is amint földre értem leültem nyugodtan és vártam de látszólagos higgadtságomat megőrizve belül tomboltam. Lánykérés? Tegnap ismerted meg! Amíg elmondta a szokásos szöveget és Amara gondolkodott felugrottam a kanapéra és a polcra majd lelöktem az egyik képet ahol ketten vannak; Zach és Amara. Talán ráébreszti arra hogy most nem ilyen aprósággal kéne foglalkoznia...
Az esedékes Vini-kezek elől a legmagasabb polcra ugrottam fel. Mellettem az ablak hogyha kell kiugorjak a fára...talán jobban félt Am mint hogy evvel foglalkozzon

Damon nem fogadta túl illendően a vendéget, arra tudtam csak gondolni, érzi, hogy ő más. Elvégre okos egy állat... Vini kivette a kezemből, aminek nem nagyon örültem. Kis rivalizálás kettejük között, na hát, biztos kandúr a drága. Pontosabban mindkettő.
Már majdnem megkérdeztem, miért térdel le, mikor leesett. Most jön a lánykérés. Újabb színjáték? Vagy én vagyok ennyire gyanakvó? Belenéztem gyönyörű szemeibe, és csak arra tudtam gondolni, nekem kell ez a pasi. Most hátrálnék meg?
- Örömmel.
Nem akadtam fent olyan apróságokon, mint hogy honnan tudja a nevem, hogy hol lakom és ehhez hasonlókon. Így izgalmas az élet. A gyűrű után nyúltam, hogy közelebbről megnézzem. Gyönyörű volt, tökéletes ízlése van, még ebben is jó.
- Nagyon szép gyűrű.
Mellesleg rohadt drága lehetett. Leguggoltam mellé, hogy egy szintbe kerüljön az arcunk, hogy megcsókolhassam.

Nem is kellet sokat várni Amara, már nyitotta is ki az ajtót. Egy macskával. Kezem a szám elé tettem, és krahcsolni kezdtem. Nem mintha beteg lennék, csak megcsapott az istenek fertelmes szaga.

-Igen tudom- Léptem be, és egy „tudom, mi vagy” pillantást vetettem a macska felé. Besétáltam a nappaliba és vártam, hogy kedvesem is bejöjjön. Amint megvolt, rámosolyogtam, gyors letettem kezéből a macskát. Mielőtt bármi kárt tudott volna bennem okozni. Megfogtam Amara kezét, és letérdeltem elé.

-Csak, hogy hivatalos legyen: Amara Soleil Hozzám jössz?- Kérdeztem mosolyogva, szabad kezemmel a gyűrűt felé nyújtva. Beszéltünk róla, nekem meg nem árt a házasság. De nem?

Lökdös...engem! Na megkapja majd! Megindulok a csengő irányába bár érzem, hogy a vámpír lesz...de mielőtt kezelésbe vehetném ölbe vesz Amara. Na nem baj...amint belép Vincent és esetleg az ölben tartó személy felé hajol azonnal fújni kezdek...ha nem hatásos kieresztem a karmaimat is.

A macska egyértelműen játszotta az agyát. Nagy májer.
- Ne csikizz Damon. Rossz cica! - persze hatásosabb lett volna ha nem nevetek.
- Szerinted ki csöngetett. Nézd csak meg.
Meglökdöstem egy kicsit, hogy induljon el ajtót nyitni. Milyen elvárásaim vannak a macskákkal kapcsolatban...
Utána mentem azért, segíteni, hátha nem boldogul vele. Ahogy kinyitottam, enyhén meglepődve álltam ott megkövülten. Komolyan nem hittem, hogy eljön. Érdekes volt erről fantáziálni, de hogy megtörténik? Na ne.
- Te aztán tudod mit akarsz. Gyere be.
Arébb álltam, Damont felvettem a kezembe, és ahogy belépett a házba Vincent, megstíröltem hátulról. Tegnap nem volt ilyenre lehetőségem.

Megvettem a gyűrűt. Ha már beszéltünk róla, miért ne? Jó lesz vele húzni az agyát. Na meg aztán. Rajtam nem áll. Én szívesen feleségül veszem. Már csak az a kérdés neki tetszeni fog-e. Belevésettem a nevét, majd hazamentem átöltözni.

Amint megvolt, elindultam Amara háza felé. Tuti megfog lepődni, hogy tudom, hogy hívják. Hát, de nem? Nem mondta el, de én tudom. Mivel hallottam, ahogy neki kiabálnak. . .Ez van. A házhoz érve csöngettem az ajtón.

Köszi a bókot, leánykám de tudom hogy helyes vagyok és igen hódítok. De tudod mit? Téged is leveszlek a lábadról
Lassan felállok és nyújtózok egyet, szigorúan az ölébe majd felállok és a vállára ugrok óvatosan. Amúgy is tökéletes az egyensúly érzékem de macska alakban még könnyebb. Ledőlők a másik oldalt így akár egy sál körbe fogom a nyakát...na persze nem sokáig élvezheti mesés társaságom mivel vissza kuporodok az ölébe és úgy figyelem.
Remélem mesél még erről a vámpír ifjúról...csak hogy utána nézzek

Az ölembe ugrott, amivel ismételten levett a lábamról.
- Annyira édes vagy. Köszönöm, hogy megengeded, hogy simogassalak. Megtisztelő.
Mondtam neki mosolyogva. Nem mindig ilyen kezes bárány.
- Te összefutottál már egy helyes cica... fiú/lánnyal? Ilyen szemekkel biztos sokat hódítasz. Kis szívtipró.
Mintha szugerálni akarna.
- Mit vársz tőlem? Ha esetleg beszállnál a társalgásba lehet érdekesebb lennék.
Ójabb sóhaj. Elvileg ma kellett volna Vininek jönnie. Nem tudtam tényleg eljön-e.

A "meg sem néztem.." mondatára össze rezzenek. Na de kérem! Legalább valami előjáték...amikor bele kezd a temetős históriába az evést is abba hagyom. Leülök és úgy nézek rá csillogó szemmel.
Egy vámpír srác...na majd megnézem én azt...túlságosan megkedveltem Amarát, hogy hagynám bárki jött ment itt bánthatná.
Beleugrok az ölébe majd elfészkelem magamat és úgy nézek rá.
Zach-ről mesélj...találkoztatok már? próbálom sugallni a tekintetemmel de mit érek én evvel...?!

Úgy falta az éltelt, mint aki napok óta koplal. Az igaz, régen volt már itt, de gondoltam van annyi esze, hogy fog egy egeret vagy valamit. Meg amilyen cuki pofája van, még kuncsoroghat is.
- Csak lassan, a végén még megárt neked.
Még evés közben is nézett. Én is elkezdtem hát enni, korgó gyomromat megnyugtatva.
- Képzeld, találkoztam egy sráccal. Tényleg, te fiú vagy vagy lány? Igaz hogy elneveztelek Damonnak, de... még meg se néztem van e ki izéd...
Ahogy elgondolkodva néztem rá, mintha ijedten nézett volna. Lehet csak félreértettem.
- Jó nyugi, nyugi. Nem muszáj tudnom. Szóval... a srác egy vámpír. És nagyon jóképű.
Sóhajtottam egyet, és az égnek emeltem a tekintetem. Hiába várom, hogy egy macska reagáljon.

Kaptam egy puszit mire tüsszögve ugrok át az asztalra. Hamarosan le is kerül oda egy tál finom kaja...a gond az, hogy senki nem mondta, hogy a macskának a kis tányérban kell ennie így én jóízűen nekiálltam enni...khm...szó szerint zabálni.
Istenien főz Amara és az emberi ételek finomak. A többi Istentől eltekintve macska alakban én megízlelhetem a főztjüket...persze elég kevés ízlelő bimbóval de ez mellékes.
Evés közben, lassan járó farokkal, fél szemmel figyelem...

Nem tudom mire föl, de Damon úgy gondolta maga veszi kézbe a dolgokat, aminek egy fájdalmas nyávogás lett a vége.
- Ne legyél ilyen kis buta. Mindjárt kész lesz addig kibírod.
Odamentem hozzá, megnéztem hogy van, majd megsimogattam a hátát.
- Kérsz egy puszit a sebedre?
Fogtam a kis mancsát, és adtam rá egy puszit. Lehet ezt nem díjazza egy macska. De odavoltam érte. Visszasétáltam a kajához, és kiszedtem egy tányérra magamnak. Damonnak kiszedtem belőle a csirkehús darabokat, és kis tányérra pakolva tálaltam neki. Nem volt nálam macskakaja, de szerintem nem bánta.

Nem csak te vagy így így jó lenne ha én is ennék...de várj megoldom...de minek is beszélek magamban? Úgy sem érted. Gond nélkül ugrok fel a székre majd a pultra és...áh...azt hittem nem kapcsolta be még a tűzhelyet...vagy ennyire éhes lennék? Lényeg a lényeg sikerült megégetnem az orrom amire felüvöltöttem. Na de ez hogy hangzott? Egy sima nyávogásként...
Leülök és a lábam mellé húzom a farkam és úgy nézek Amarára majd megnyalom körbe a pofám majd ásítok egy nagyot
Jó lenne ha kaját adnál nekem. ezért járok ide hozzád?

Zach még nem volt sehol... furcsa volt. Elvégre két éve nélküle éltem, így megszoktam a távolságát, viszont most hogy visszatért.... furcsa volt, hogy nem volt itt. Úgy látom ma sehogy sem jó nekem. Próbáltam elfoglalni magam, és éhségem eszembe jutatta, mi lenne erre a legjobb megoldás. Vacsora főzés.
- Konyhatündér belelendül. Már magamban beszélek...
Sóhajtottam egyet, és tovább kavargattam a tűzhelyen az ételt. Olyan érzésem volt, hogy néz valaki. Megfordultam, és láss csodát, Damon volt az.
- Szia cicus.
Néha komolyan olyan érzésem volt, hogy túl értelmes ez az állat.
- Már megint elmélkedsz valamin? Nem tudom te hogy vagy vele, de én éhen halok.

Ott fent az ablak nyitva. De jó nekem. Akkor itt egy ág azon kell felmászni majd átugrani a párkányon aztán belibbenni...utána mancsot törölni. Én miért is vagyok macska? Ja tudom már...
Sóhajtva követik a tetteim a gondolataimat. Még a párkányról visszafordulok. Fránya szőrcsomó, kellett nekem ennyit mosdanom. Amint leugrok kecsesen a gyönyörű fehér szőnyegben megtörlöm a mancsom.
Zöld szemmel az ajtót kezdem nézni...máskor az a gyengébbik felem magasságában lenne...mármint a kilincs így könnyedén kinyitnám...no de most! Nehezen azért kiügyeskedem a lábaimmal majd hangtalanul szaladok le. A konyhából valami finom illat jön így gondolom ott van a "gazdám"

A belvárosi Soleil lakás