Szeléné szobája

Meg is találtam hamarosan...magam mellett. Először csodálkozást láttam szemében, másodszor meg elutasítást. Így felkeltem, felvettem az ingem, cipőm, kabátom, átvettem a nadrágom, majd mikor kezem a kilincsen volt még hátra néztem.
-Komolyan mondtam. Mindent, és nem szakítottam veled, soha.
Mondtam, majd kiléptem a szobából. Jobb, ha egyedül hagyom egy kicsit. Megálltam az ajtónál, körülnéztem, majd a szobámba mentem, ahol átöltöztem. Felvettem egy kék farmert, felülre egy kék rövid ujjút, rá egy kék pulcsit és alulra egy kék cipőt. Megráztam hajam, majd leültem az ágyra, benyúltam alá, kivettem egy borítékot, elolvastam a szövegét.

Mia!
Tudod, te fontosabb vagy, mint Katy, jóval. Rá jöttem, miután elfogadtam, hogy szerelmes vagyok beléd, hogy belé sose voltam, csak a barátom volt. Tudod, hogy szeretlek, tényleg. Soha nem akarlak elengedni, szeretlek és sosem szakítottam veled, csak kellett egy kis nyugi.
Ezt én írtam neked. Nem lett olyan jó, mint amit Apollónnal írattam, de...én írtam.
Arthur

Felsóhajtottam, elcsomagoltam a levelet, zsebre vágtam, majd elmentem Mia szobájáig, leraktam az ajtaja elé, majd lesétáltam az Olümposzról, el egészen a tengerpartig, itt mindig nyugodtan tudtam gondolkodni. Beszívtam a levegőt, ellazultam, leültem a partra,m néztem a vizet.

//Ha van kedved folytatni, akkor : Maga a part, ha nem, akkor köszi! //

Kimentem a fürdőbe arcot mosni, és lemosni a könnyeim. Nagy nehezen sikerült normális formát kölcsönözni szemeimnek, hajamnak és minden már dolognak ami rajtam volt. Sóhajtva léptem ki a fürdőből. Ismét felültem Arthur mellé. Térdem felhúztam, átkaroltam és vártam, hogy felkeljen. Nem is kellett sok hozzá. A nevemre rögtön odakaptam a fejem, és kérdően néztem rá. Lassan fogtam fel, hogy felébredt. . . . Ismét sírni kezdtem. . . . És vártam, hogy el menyjen. Hisz legutóbb, nos szakítottunk. . . .

Egy teljes napig vártam, hogy megtegye, mert nem bírtam magamhoz térni, gyerünk Mia, könyörgöm tedd meg! Mikor megtette éreztem, hogy most! Szívem felgyorsult, ahogy fogadta és minden erejével igyekezett feldolgozni a visszakapott energiát. Hirtelen keltem fel, levegőért kapkodtam, mindenhol piros pöttyök voltak, hisz meglódult a szívem. Vártam, míg lenyugszik, ehhez kellett két perc, majd mikor már biztosnak éreztem a dolgot felültem. Ekkor vettem észre, hogy fél pucér vagyok és nem is az eredeti gatyám van rajtam.
-Mia!
Néztem körbe, ideje megbeszélni a dolgokat.

Újabb két nap. . . . Lassan kezdek az idegösszeomlás szélén állni. Zeusz nem jelentkezett, jobban is tette. Már a szobámban is vagy 6-szor rendet raktam. . . . Minden nap kimostam minden ruhám. . . De mostmár, tényleg nem tudok mit tenni. Lefeküdtem Arthur mellé. Szorosan hozzábújtam és vártam, hogy felébredjen. Pár óra pihenés nekem sem ért. Egyszerre keltem fel vele. Érdeklődve figyeltem és hallgattam mit mond. Öljem meg? De hát . . . . Én hiszek neki. Barátok, értem. . .. De akkor is, miért öljem meg a nőt aki kijön a gömbből. Kezembe fogtam a gombot. Egy teljes nap telt el csak a gömb bámulásával.

Telihold. Akkor most. Kinyitottam az ablakom, a hold fénye világította meg a szobát. Földhöz vágtam a gömböt, és vártam, hogy legyen valami. Amikor a nő megjelent, egy egyszerű bocsánattal lefejeztem. Sose gyilkoltam. . . De most megtettem. Pazar. . . . A kardot elmostam és visszatettem a falra. Visszaültem Arthur mellé, és reméltem, hogy egyszer csak magához tér.

Erre már nem tudtam válaszolni, mert azonnal visszasüppedtem a puha semmibe. Eltelt újabb két nap, tudtam számolni, ám tudtam, hogy felkelni azt nem tudok, úgy, hogy magamnál is maradjak. De miért? Ekkor megértettem. Azonnal magamhoz tértem. Lassan vettem a levegőt, igyekeztem minél kevesebb energiát fogyasztani.
-Mia....ha...ha elhiszed, hogy szeretlek...és...és Katy már csak egy barát...csak te vagy fontos....szükségem van rád....akkor törd szét a gömböt.....a zsebemben van...fontos...széttörni...ha hiszel benne.
Mondtam nagy nehezen, majd mielőtt visszasüppedtem volna tudatlanságba vártam, hogy megmozduljon. Megteszi-e? Azért fontos, hogy higgye el, szeretem, mert abban van az energiám, Zeusz oda zárta be, azért adta. És ha Mia széttöri, kijön belőle, egy lány alakját öltve.
-Öld meg a lányt...
Mondtam gyorsan, majd vissza aludtam, csak remélni tudtam, hogy megteszi.

-De igen sírok! És addig sírok amíg kedvem van!- Jelentettem ki dacosan, és még közelebb bújtam hozzá. Nem akarom elengedni. Soha többé. Elég volt tudni, hogy itthagyott. Majd ha jobban lesz. . . Megbeszéljük. . . .

-Aludj csak. Nem megyek sehova.- Mondtam majd felültem, fejét ölembe tettem és simogatni kezdtem haját, arcát. Az már mellékes, hogy a könnyeim is letöröltem arcáról melyek ráestek. Egyszerűen képtelen vagyok nem sírni. Fáj, még mindig. És egy jó ideig fájni is fog.

-M...ik...
Nem sikerült végig mondanom a szót, alig bírtam nem elveszteni az eszméletemet újra. Nekem vele kell lennem, muszáj. A csókra képtelen voltam válaszolni, de tényleg, és a könnyei, mely a szívemig hatoltak teljesen elkeserítettek.
-Kérlek, ne sírj!
Mondtam ki gyorsan a szót, majd tettem egy gyenge kísérletet szem kinyitásra. Hát...nem sikerült valami fényesen.

Felkelt. Felé fordultam, és. . . Annyira jól esett. Jó, én sem vagyok normális! Hozzábújtam és a karjaiban zokogtam tovább. Felébredt, de még gyenge. Felfogtam. Egyszerűen csak. . . . Jól esett. Szeret? Miérthagyott mégis ott? Mindegy. Még jobban karjaiba bújtam és sak sírtam. Egyik kezem átölelte meztelen felső testét, a takarón keresztül.

-Hazudtát nekem- Hüppögtem, majd felemeltem fejem, és megcsókoltam. Persze. . .Ennél jóval erősebben csókoltam volna meg ha jobban lenne. DE nincs. Így maradt egy egyszerű rövid csókokcsa.

-Én is szeretelek- Nyögtem ajkaiba, majd visszafeküdtem, és tovább sírtam. Nem, tudom mostmár miért sírok, de jól esik. Annyira. . . .Hogy még tudnák olyan 2 hétig folyamatban bőgni.

bevertem a fejem és fájt! De a szívem jobban fájt. Nem akartam elhagyni Miát, dehogy, csak...egy kis időt akartam, erre kaptam jó sokat félholtan a fáradságtól, és Zeusz miatt! Miért ölelt át?! Nem szokta, én meg nem vettem észre, hogy elszívja az energiámat. De hülye vagyok. Vajon mi történik a testemmel? Nem tudom, de ez idegesít, persze Mia jobban, mi van vele? Mindenem fájt, hisz az alvás hiány, fáradtság ezt csinálja. Mikor már találtam magamban annyi erőt, hogy magamhoz térjek meg is tettem.
-Annyira.......sajnálom....
Leheltem a szavakat, ám több nem ment, túl gyenge voltam még, de nem hagyhattam így a kapcsolatomat.
-Szer.....szeretlek....annyira...szeretlek....
Mondtam, de csak egy leheletnyi volt, nem is tudtam, hallja-e.

-Értem. Akkor hegyj el! Mindegy. Igazuk volt, de én sose hittem nekik. Szeretlek, és azt a férfit, aki most Hérával hempereg, életem akkor láttam először. Reméltem, segítesz. Erre te otthagytál. . . .- Folytattam volna még tovább, de összeesett. És nem miattam. Zeuszra néztem majd Letérdeltem Arthur mellé, és fejét ölembe tettem. Ráhajoltam finoman, és sírtam. Annyira. . . .Ez csalás! Utálom Hérát, utálom apát. És utálom magam is! Erősen tartottam és nem érdekelt, hogy most hagyott el. Kicsit sem. Egyszerűen csak az, hogy jobban legyen. És ezt alvással érhetem el.

Poszeidón kijött, visszavittük a szobámba. Betette az ágyba. Én levetkőztettem, ráadtam –a szobájából elhozott- laza nadrágra, majd betakartam. Elküldtem Zeusz—t, Poszeidónnak megadtam a fényt, amit kért, és bezártam mindent magunk körül. Leszarom, hogy szakított velem. . .Pedig megígértem . . .Mindegy. . .

2 napig csal ültem mellette, térdem felhúzva, átölelve, sírva. Annyira fáj! És az is, hogy összevesztem vele. De hogy másképp kellett volna reagálnom?

Egy idő után rájöttem, hogy a dalt csak én hallom és ennek még jobban örültem. le akartam menni a tenger mélyére, ahol senki nem találhat rám, ahol béke van. Tudtam, hogy Poszeidón még mérges rám, így csak örülni fog kérésemnek. Mire odaértünk már teljesen félkómás voltam, azt se tudtam, mi, merre, hány méter. Csak békét akartam. Ám Mia azonnal nekem rontott. Leüvöltötte a fejem, ami fájt. Pokolian fájt, de mit tehettem volna.
-Hogy nekem hogy volt képem hozzá? Tudod, ilyenkor szokták ott hagyni a nőket, és ha jól tudom, te az vagy.
Mondtam, de kicsit sem dühösen, hanem halkan. Erőt vett rajtam a fáradság, de ez már beteges volt. Hat napja nem aludtam. Kicsúsztam Zeusz karjai közül, elterültem a földön. Ez volt a célja, végig, hogy ne tudjam megbeszélni a dolgokat Miával, pont beidőzítette, sőt! Elvette az erőmet! hisz mielőtt hozzám ért, jól voltam! Ezen már nem tudtam gondolkodni, mert az álmatlanság kiütött.

És most komolyan itthagy? Nem segít? Arthur, könyörgök. . . . .Amikor kivitték a férfi elengedett én pedig a földre csúsztam. Héra nevetett, majd odasétált hozzám, és nyakamnál fogva felemelt. Az már mellékes, hogy semmit sem láttam a könnyeimtől. Itthagyott. Volt, képe itthagyni. . . .

-Dögölj meg!- Nyögtem ki, majd ellöktem magamtól. Erre felnevetett a férfi karjaiba került és elmentek. Egyszerűen, belehalok! Volt kéne. . . Inem volt. Megfogtam minden törhető vázát a és összetörtem. De mindegyik újra összeállt. Fájt, és lehetetlenül dühös voltam. Tudom hova viszi. Én én már ott leszek! Ott fogom várni.

Fogtam magam, úgy ahogy voltam pizsamában elcaplattam Poszeidón-hoz. Bekopogtam elmeséltem neki mindent, és szinte könyörögtem neki, hogy ne vigye le a vízbe. Ő nagy nehezen de bele ment. Ennek ára volt. Méghozza, a hold fénye. 1 teljes hónapig, amikor csak kéri. . . .Ennyit megér. Megköszöntem neki, és leültem a földre, pont az ajtójával szembe. Nem kellet sokáig várnom. Megjött Zeusz kíséretében. Felnéztem rájuk, és felálltam. Megtöröltem a szemem, bár teljesen felesleges.

-Menny el apa!- Néztem rá, ő meg csak állt mellette. Ám legyen. Ha ott akar maradni legyen. Nincs semmi, amit ne tudhatna.

-Miért hagytál ott? Hogy volt képed hozzá? Miért tetted ezt velem?- Kérdeztem és szinte a végét már üvöltöttem. Fáj! Pedig. . . Nem. . . Én akkor is. .. Mindegy. Vártam, hogy választ adjon a kérdésemre. Én nem akartam, hogy otthagyjon. Sőt, azt a férfit sem ismerem. Miért nem segített? MIÉRT?

Kiült az ablakba, én meg néztem rá. Katy már nem a barátnőm, csak egy barát, és a barátokat szeretem, hisz alig van belőlük, ne sértődjön már meg, könyörgöm. Már épp meg akartam neki mondani, mikor Héra jött be az ajtón, mögötte egy alak, aki nem isten, nekirontott Miának. A férfi arcán olyan vágyakozás volt, mint az enyémen...és olyan szerelem is. Felhúztam nadrágomat, ingemet, vártam, hogy befejezzék. Bár ez pont olyan volt, mint száz apró tőr. Zeusz is bejött, vállon ragadott.
-Gyere.
Én annyira le voltam döbbenve, hogy engedtem neki, olyan apáskodó volt, együtt érző...követtem, ki a szobából, pulóveremet ő húzta rám, annyira dermedt voltam. Kabátomat is rám rángatta, majd leültetett a padra, mely mögöttünk volt. Kezembe nyomott egy gömböt, mely pont azt a dalt játszotta, mely az előbb az eszembe jutott. Fájt, ez az egész. Éreztem, hogy könnyeim leömlenek arcomról. Szóval igaza lett volna Hérának? Zeusz leült mellém, néztem a gömböt, melyben sötétség kavargott. Szóval érzelemre színeződik...és a dal? Az állandóan szól, ha olyanom van. Fájt, de nem a bőröm, vagy a fejem, hanem a szívem. Olyan üres lett verése, mintha egy halott lenne. Zeusz beletúrt hajamba, én azonban csak bámultam magam elé, néztem a gömböt, mely most feketévé vált. Szédültem, rosszul voltam, az ájulás környékezett, de felálltam.
-Vigyél Poszeidónhoz, kérlek.
Mondtam üres hangon, ő meg átkarolt, nehogy összeessek és együtt indultunk el a tenger istene szobája felé.

Nos az arcára ült kire gondol. Arra a lányra. . . .Ez mondjuk nekem nem esik jól, de mit tehetnék? Semmit. Megittam a nektárom, majd kivittem és elmosogattam. Megmostam az arcom, majd visszasétáltam. Hisz mégiscsak, azért van itt, hogy .. . . Azért, már nem hiszem. . . Így beszélgessünk. Mivel még mindig mereng. . .Kinyitottam az ablakom. Kiültem rá, majd néztem a holdat.

Nos, nem sokáig élvezhettem a látványt, hisz Héra berobogott a szobámba. Azt, meg hogy a. . .. ? Érdeklődve, fordultam be, és néztem a mögötte álló. . .Nem Istenre. Tuti nem Isten. Felálltam, majd karba font karral vártam mit a halált akar.

-Mivan Héra? A te ágyad már nem kényelmes?- Érdeklődtem. Oh, ha ölni tudnék a szemeimmel. Mér halott lenne. De mielőtt bármi mást tehettem volna, a férfi nekinyomott a falnak, és . . . .Megcsókolt. Nem is kell mondanom, de ez baromi meglepetés! És nekem nem tetszik Alig, hogy eltelt egy másodperc, hogy elkezdtem ütni és szinte nyüszíteni, hogy eresszen már el.

Kimászott karjaimból, hozott nektárt, majd egy pohárba nekem is töltött. Néztem az aranyló italt. Eszembe jutott Katy hajpántja. Mindig arany színű volt, mert a csillagokat szerette, ám szoknyája pöttyös, mint annak a kislánynak a rajzokon, mindig legombáztam, ekkor nekem jött oldalról, majd mindketten elnevettük magunkat. Szerette, mikor énekeltem neki, a 67-es utat, direkt neki inspriáltattam Apollónnal. Nagyon kiakadt, hogy követelek tőle egy dalt. Szegény Katy. Vajon azért halt meg, mert Héra megtudta, hogy tudja, mi vagyok, vagy csak simán Héra miatt? Biztos csak Héra miatt. De most kit érdekel Katy, mármint itt vagyok szerelmemmel, én meg a legjobb barátomon gondolkodom. Ez őrültség. Leültem ágya szélére, majd beleittam a pohárba, ezzel végleg elkergetve a múlt képét, és ez így van rendben, teljesen. Mosolyogva néztem Miát.

Mosolyog. Ennek örülök. Szeretem ha mosolyog. Hozzá bújtam, amennyire csak lehet. Végig simítottam kezén, mely hajamban járkált. Nem hiszem, hogy ennél is közelebb lehetünk, de azért mindketten próbálkozunk. Bár szerintem ez így van rendjén.

Nehezen elszakadtam ajkaitól, majd kisétáltam a konyhába, és hoztam hűtött nektárt. Én személy szerint szomjas lettem. És nem csak a nektárra. Ehh. . .De hülye gondolat! Megráztam a fejem, majd Arthur-hoz lépve kezébe adtam egy poharat és töltöttem bele.

-Ne haragudj. . .Csak. . . .Nos. . .Megszomjaztam- Mondtam vigyorogva. Kissé összekoccintottam a poharaink, majd hozzá bújva beleittam. Kellemes meleg a teste, és a nektár, csak hűt. Ámbár, ez nekem nagyon is tetszik!

Válaszán elmosolyodtam, éreztem, hogy felhajol hozzám, ajkait az enyémnek nyomja, majd megcsókol. De ez nem csak csók volt. Ez szenvedélyes, vágyakozó, követelő csók volt, melynek meg kellett magad adni. Régebben csak azért feküdtem volna le egy nővel, hogy lekoptassam Zeuszt. Ám Miával, nem ezért tettem. Vele le akartam feküdni. Vágytam rá, szerettem teljes szívemből. Mindenem az övé volt.
Átöleltem, úgy húztam magamhoz, ujjaim a hajában jártak, ajkaim a nyakán, majd újra ajkain.

-Nem küldelek. Én kértelek, hogy gyere. . . .Sose küldenélek el!- Mosolyogtam rá. Jól esetek ajkai arcomon. Kellemes volt és megnyugtató. Még közelebb bújtam hozzá, és összeérintettem ajkainkat. Szenvedélyesen csókoltam meg, és legfőképpen követelve. Elég volt részemről is ez a kínkeserves élet. . . . Azt már csak remélni tudom, hogy ő is azért van itt mert így akarva. . .Vagy csak azért, hogy hamarabb túlessen rajta. Az viszont fájna. És neki is! De tudom, hogy nem. . . Kezeim végig simítottak mellkasán végig nyakán, arcán, és hajában állapodtak meg.

Éhesen csókoltam selymes nyakát, minden egyes négyzetcentit átjártam, bebiztosítottam ajkaimnak.
Félredöntötte fejét, átkarolta derekamat, majd fejét mellkasomra fektette, ennek a kis szünetnek örültem, mert így...hát...ő is átgondolhatja.
-De te még elküldhetsz.
Súgtam füléébe, ajkaim arcát simogatták. Tetszett a szobája, ez a finom, puha fény, nálam nem lehet ilyen félhomály. Nekem is kell ilyen képesség!!!!

Egy kis levegő mi? Elvigyorodtam, a következő pillanatban már magához ölelt, és megcsókolt. Nem megy el. . . . hosszá bújtam és szavain elmosolyodtam. . .Oh, honnan is? Onnan, hogy cölibátusban voltál. . . De már nem. Remélem! Ámbár, ahogy elnézem magunkat. . . .Nos, többé már nem lesz abban. . .

-Nem tudom. Csak, gondoltam felajánlom, még ezt a lehetőséget.- Mosolyogtam rá, majd ismét félre döntöttem a fejem, hogy jobban tudjon csókolni. Kezeim, dereka köré fontam, és élveztem tevékenykedését.

Még legmerészebb álmaimban sem mentem el eddig. Már annak örültem, hogy szóba áll velem. Az már a ráadás, hogy ő is viszont szeret. Felsóhajtottam, majd hozzá bújtam, arcom mellkasába temettem, és élveztem a köztünk lévő csendet, mely körül a levegő csak úgy. . . Nos. . .Minek nevezzem. . .Izzott?

Félredöntötte fejét, hogy jobban tudjam csókolni, közben éreztem, hogy eltűnik az övem, sőt, a nadrágom is egyre lejjebb mászik. Felállt rólam, így hagyta, hogy kitisztuljon a fejem. Néztem őt miközben beszélt.
Hogy is hagyhatnám itt?! Teljes képtelenség. Felálltam, kicsit zavart, hogy alsógatyában vagyok, odasétáltam hozzá, magamhoz öleltem és megcsókoltam.
-Miért hagynálak itt?
Súgtam ajkaiba, majd végigsimítottam hátán, miközben tovább csókoltam a nyakát, le a válláig.

-Igen-. Suttogtam vissza, majd kissé félredöntöttem a fejem, hogy jobban elérje a nyakam. Lassan elkezdtem kibontani az övét, majd megszabadítani nadrágjától. Nagy nehezen de leügyeskedtem róla a ruha darabot. Sóhajtottam és felálltam róla.

-Most még elmehetsz. . . . – Ajánlottam fel neki a távozás lehetőségét. Bár jobban örülnék ha velem maradna, és bégre. .. Nem, erre most ne gondoljunk. Hisz, ha ő elmegy, akkor hoppon maradok. . . Amilyen nem szívesen vagyok. . .

//az enyém se hosszabb //

Még megtarthatnám a százalékot, szegény kis egyet, de miért akarnám? Miatta volt minden gondom-
Keze lesiklott felsőtestemen, majd megállt övemnél. Elhajolt tőlem. Kérdésén tudtam már most a választ.
-Ha te is....
Súgtam ajkaiba, majd folytattam csókolását, ám most már a nyakánál. Megöltem azt a százalékot, kész, vége, annyi, hulla.


//bocs, hogy csak ennyi!!!!!!!!!!!!//

Még nem viszonozza. Épp elhajoltam volna tőle, amikor viszonozta. Lassan, de már egyre hevesebben. Szorosan ölelt, én pedig engedtem neki. Mindent, mindent csak tőle legyen. Lesimítottam övéhez, és övén megállapodott kezem.

-Akarom az. . . . –Nyögtem ki két csók között, majd elhajoltam ajkaitól, de homlokunk összeérintettem. –És te aki cölibátusban van. . .Volt. . .Te szeretnéd-e?- Ezt mondjuk neki kéne kérdezni, de valahogy úgy érzem, jobb ha én teszem fel ezt a kérdést. Válaszán múlik, hogy öve lekerül-e róla. . .Vagy marad a helyén. . . . Amúgy meg. . . Nem csak Ő volt cölibátusban. . . Én is abban voltam.

-Nem, amíg te nem!
Válaszoltam gyorsan, bár ha nem törődnék annyit vele, akkor rávágtam volna, hogy igen! Csak mert tényleg el fog szakadni a cérna és akkor nekem annyi. Mehetek Apollónhoz megmondani neki, hogy igaza volt, aztán meg Adoniszhoz, aki jót fog röhögni rajtam, majd leereszkedően arcon vereget.
Keze feljebb kúszott, fel arcomra, majd fülemhez, közelebb jött, majd megcsókolt. Teljesen felém fordult, így az ölemben volt, egyre hevesebb lett, először még nem akartam visszacsókolni, elveszteni a határt, ha ennyi éven át kibírtam, most is tartani fogom magam. NEM! Vége, kész, végem van. Visszacsókoltam, először lassan, majd egyre hevesebben, szorosan öleltem magamhoz.

-Akkor aludnál?- Érdeklődtem tovább. Oh kérlek. Látszik rajta, hogy nem bírja sokáig. Bár az ellen sincs semmi kifogásom. Mosolyogva figyeltem hogyan próbál küzdeni. Mindent belead. . .De Tudom, hogy nem fogja bírni. Főleg ha én magam is megválok a ruhámtól. . .De azt majd csak akkor ha ő veszi le rólam.

-Értem- Mosolyogtam, majd végig simítva nyaka mentén fel arcán egész füléig, majd megcsókoltam. Teljesen felé fordultam, és úgy csókoltam tovább. Nem hitted mi? Annyira aranyos! Szeretem, szeretem, szeretem! Nagyon!!!!

//Ne haragudj, hogy mindig ilyen kevés! //

-Az...az jó!
Mondtam mosolyogva, legalább nem tudom kifárasztani a hülyeségeimmel.
-A te karjaidban mindenhez van kedvem.
Mondtam halvány mosollyal, mert éreztem, hogy kezd nagyon...bemelegedni a helyzet. Ez olyan férfi edzés, meddig húzod? címmel? Nagyon erős, ezen hány férfi bukik el? 90%?
Mikor lehúzta a pulóveremet magamban emeltem a százalék számot 95%-ra, majd mikor már ingemtől is megfosztott 99%-ra cseréltem, tuti, csak én maradok talpon. Bár mikor keze végigsimította felsőtestemet, hátamat eléggé kételkedtem abban az egy százalékba, de tartom magam, akkor is!
-Én...csak...nem emlékszem...
Nyögtem ki, mert tényleg nem, semmi sem jutott eszembe hirtelen, annyi nekem. Igyekeztem nem megcsókolni, mert ha egyszer megcsókolom, majd nem fogom tudni leállítani magam és kivégzem az az 1%-ot.

Mivel nem kért semmit, leültem mellé. Nem volt feltűnő, hogy megbámult. Nem, kicsit sem. Intettem és az ajtó bezárult. Ide senki sem tud bejönni, csak én, és az akinek engedélyt adtam rá. Ezt minden jól tudja. A Legjobb, hogy Zeusz sem tud bejönni. Háh. . . Voltam olyan okos és ellene is bevédtem magam.

-Igazából. . . Én csak 1-2 órát alszom. . . –Válaszoltam egy mosollyal, majd az ölébe ültem és hozzá bújtam. Nem szokásom aludni. Sőt. . .Zeusz segített, hogy ne legyen szükségem alvásra. Persze, ha olyanom van, három napon át is tudnék aludni.

-És Te? Lenne kedved akkor aludni, ha a karjaimban tartanálak?- Érdeklődtem mosolyogva. Éreztem, hogy melege van. Benyúltam felsője alá, és lehúztam róla. Kócos haját megigazítottam, és mosolyogva vártam válaszát. Addig meg, kezem bejárták meztelen felső testét. Ha az ing nincs begombolva, nincs is rá szükség. Lehúztam róla az anyagot, így több teret engedve magamnak és kezeimnek.

Mikor kijött igyekeztem nem nagyon megbámulni, de olyan nehéz volt, hisz én mégiscsak egy pasi vagyok, vagy mi a franc, na!
-Nem, kösz, nem vagyok éhes.
Mosolyogtam rá, majd figyeltem ahogy elül mellém. Hirtelen nagyon melegem lett ebben az egy szál pulóverben plusz alatta a fehér nyitott ingem, meg fogok főni, na.
-Mit szoktál csinálni elalvás előtt?
Kérdeztem, mert csinálhatnánk azt, nehogy már ne aludjon, én akkor nem fogok tudni szunyálni és szeretném, ha aludna, mert a végén még...olyan félkómás lesz, mint én.
Vártam válaszát.

Meglepődött. És heves fejrázással válaszolt. Ám legyen. Besétáltam, majd beültem a kádba és élveztem a levendula illatát. Annyira szeretem. Emlékszem egy lény szeretette meg velem. És segített is sokat! Azóta is hálás vagyok neki.

Olyan 20 perc után kijöttem a kádból megtörölköztem és felöltöztem. Fehérneműt, megy el lenge hálóinget, megy csak mellnél takart. Hajam feltűztem léptem ki hozzá. Az ajtót figyelte. Ezen elmosolyodtam. Elé sétáltam, majd rámosolyogtam.

-Kérsz valamit?- Érdeklődtem. Ha igen, megyek a konyhába, hogy hozzak nektárt és ételt. Ha nem leülök mellé, és várom, mi lesz a téma.

Elmosolyodtam válaszán, majd követtem át mindenen, sokan bámultak ránk, én azonban nem törődtem velük, mint általában sem. Beértünk a szobájába. A kérdésén elcsodálkoztam, de ezt leplezésnek fejrázással bővítettem. Inkább leültem az egyik kanapéra, levettem a kabátomat, ölembe tettem és vártam, hogy lefürödjön. Én ma már fürödtem, szóval ezen túl vagyok. Felül már csak egy pulóver volt, ám azt nem hámoztam le, mivel azalatt csak egy ing volt, kigombolva. Gyűlölöm begombolni, így hanyagolom.
Vártam, hogy kijöjjön, közben lehunytam a szemem és azon gondolkodtam, milyen volt a víz alatt. Egy idő után nem is kapálóztam, vagy próbáltam felúszni, csak hagytam, hogy feküdjek. Majd elájultam. Két hónapig ájultan heverni nem poén, főleg, hogy nem tudsz meghalni, de felkelni sem. Jaj, de vacak. Kinyitottam a szemem, úgy néztem a fürdőszoba ajtaját.

....