Park

-Nem ajánlatos vele találkoznod angyalka. Még a végén vele találsz menni- Mondtam, egy gonosz vigyorral. Hát de nem. Kár lenne egy ilyen csinos nőért. Árész mondjuk nem olyan. Oda meg vissza van a kedveséért. Hát mondjuk, megtudom érteni. Gyönyörű egy asszony, de az én Aph-nél nem szebb. Mikor is találkoztam vele. Jó régen az tuti.

-Örvednek Mimi. És örvendek Sophia- Mosolyogtam rá a tigrisre. Édes egy állat, gondolom én. Megvakargattam a füle mögött, majd sóhajtva, hátradőltem a padon. Az égre pillantva észrevettem egy sólymot. Valaki kedvenc kis házi állata lehet. Mekkora baj lenne ha meghalna nem? Jó mondjuk, most semmi kedvem, ahogy hogy megöljem. . . . Ez van.

-Minek köszönhetem, hogy épp mellém ült le?- Érdeklődtem mosolyogva. Tuti van valami amiért pont mellém ült le. Jó lássuk be. Nem baj, hisz eléggé örülök a társaságnak. Főleg, hogy a kisasszony írónő. Nekem tetszett, a jelenleg éppen kezemben tartott könyv, amit a kisasszony írt.

Valamiért az az érzésem támad, ahogy felnézett rám a padról, majd arrább húzódott, hogy nagyon jól tudja, hogy kiszúrtam. Kicsit zavarban voltam emiatt, de végül is úgy döntöttem, nem fogok megfutamodni és leültem mellé. Sophia lassú léptekkel jött vissza hozzám, majd leült elém és a fejét az ölembe ejtette, én pedig vakargatni kezdtem a a buksiját.

- Szóval Árész... - mosolyogtam végül rá, amikor felém fordult. Kicsit furcsállta a tigris jelenlétét, de annyira nem döbbent meg, hogy ezt szóvá is tegye. - Előbb Apollón, aztán Árész, legközelebb remélem nem Hádésszal hoz össze a sors...
Ahogy jobban megnéztem őt, rájöttem, hogy nem kell ahhoz látónak lennem, hogy látszódjon rajta az átlagon felüliség. Legrosszabb esetben is csak félistennek tudnám elképzelni a külseje alapján.

- Az én nevem Mimosa Seraph, az övé pedig Sophia - pillantottam a mély hangon doromboló macskára. - Tudom, hogy szokatlan házi kedvenc, de szokatlan módon is került hozzám... - fűztem hozzá, csak úgy zavaromban, magyarázatképpen. Egyáltalán nem tudtam, hogyan is viselkedjek a háború istenével. Hiszen tényleg nem tudhatom mennyire hamar dühödik be, vagy mennyire tolerálja a mezei halandók jelenlétét. Első pillantásra viszont meglehetősen pozitív személyiségnek tűnt.

Tökéletes magányom, egy hölgy, méghozzá egy ember zavarta meg. Kérdésére csak bólintottam, majd arrébb csúsztam, hogy letudjon ülni. Kiszúrta, hogy isten vagyok. Fene abba, hogy kissé fényesebb a bőrük. Ennek elkerülése érdekében. Sóhajtva, kissé visszafogtam a háborúskodási kedvem. Oké, eléggé bunkónak tűnhetek meg minden, de egyszerűen nincs sok kedvem most beszélgetni. De azért, na! Lennie kell bennem egy kis életnek.

-Aresz Müller- Mutatkoztam be, felpillantva a könyvből, majd jobbnak láttam, hogyha becsukom. Amint megvolt zsebre tettem, és egy mosolyt megeresztve fordultam teljes felső testemmel a hölgy felé. Érdekes, hogy egy tigris társaságában van. De kérem izlések és pofonok, a másik meg. . . .a 21. századot írunk, itt már mindent lehet.

-És kegyedben kit tisztelhetek?- Tegyük a kissé nem tudom stílust. Persze, tudom jól kiő. De azért, illik megkérdezni is. –És a macskádban, természetesen- Tettem, hozzá mosolyogva. Nagyjából, mindent tudok erről a nőről. De nem csoda, ha az isteni lét velejárója azis, hogy nagyjából tudjuk, kik élnek az adott országban. Mint például. Az a szőke lány, aki épp a barátnőjével nevetgél, Leila. . . . .

ARESZ!

Kellemes napra ébredtünk ma Sophiával. A nap besütött az ablakomon, úgy ahogy a mesében megírták. A nagymacska dorombolt a lábamnál, miközben élvezettel csóválta a farkát zöld szemeit pedig rám meresztette.
- Jól van, tudom... - dünnyögtem felé. - Éhes vagy. Vagy nem? - kérdeztem, amikor megpillantottam a fogai közt a pórázt. - Szóval sétálni akarsz, igaz? Akkor nyomás, fel kell öltöznöm! - mutattam az ajtó felé, mire ő feltápászkodott és kiment a szobából. Valahogy még mindig nem értettem, honnan tudja, hogyan érti meg, hogy mit akarok.

Egy gyors reggeli után (Sophie olyan szúrósan nézett rám, miközben ettem, hogy önkénytelenül is gyorsabban nyeltem a pirítóst) végre elindultunk. A park ideális helynek tűnt egy kis hétvégi relaxáláshoz, a természet zöldellt, az emberek megbámultak mint mindig, amikor tigris sétáltatok, és végre olyan ruhában voltam, amilyenben én szerettem volna lenni. Az utóbbi időben a kiadó kikötötte, hogy csakis a legnőiesebb ruhákat hordjam, mert árt az imázsomnak, ha tréningruhában mutatkozom. Hát most baromira tettem rá, hogy mit mondtak: egyszerű, bő melegítőnadrág és egy legalább két számmal nagyobb pulcsi volt rajtam.

Éppen azon tűnődtem, hogy vajon nem lesz-e még elég a járkálásból, amikor furcsa érzésem támadt. Ahogy körbepillantottam, rájöttem mi okozza a zavaromat: az egyik padon egy férfi üldögélt, valami könyvet olvasva. Ez még önmagában nem lett volna fura, de ugyanaz a ragyogás vette körül, mint Apollónt a könyvtárban. Ezt a jelenséget most már csak úgy hívom: izzás. Az istenek ismérve. Néhány pillanatig hezitáltam, aztán úgy döntöttem odamegyek hozzá. De persze nem úgy, hogy "Hé, figyu, nem vagy véletlenül isten? Mert nagyon úgy nézel ki!" Inkább odasétáltam, pórázon vezetve szelíd fenevadam és óvatosan megkérdeztem:

- Bocsánat, nem bánja, ha leülök ön mellé? - Nem volt a legmegfelelőbb kifogás a közeledésre, de na! Mondja valaki, hogy jobbat tudott volna kitalálni a helyemben! És ha van elég humora, nem fog elhajtani. Remélem.


// Bocsi a kisregényért, száj/ujjmenést kaptam //

MIMOSA!

Nos, Boszton. Milyen rég is nem jártam itt? Passzolom, de volt már egy jó pár évszázada. Besétáltam a parkba, majd egy könnyedebb mozdulattal, leültem egy üres padra. Pont a park közepén. Ritkán ücsörgök, csak így magamban. . . . Nem baj, valamikor ezt is meg kell tenni.

Előhalásztam egy könyvet a kabát zsebemből és hozzá egy kis nektárt. Mintha csak narancsé lenne. Jó, mivel, erre nem gyanakodnak. Jó, ki gyanakodna, arra, hogy Isten vagyok? Ámbár, aki belém köt, számíthat majd, egy heves vitára a feleségével/barátnőjével. De szemét lettem, hírtelen. Oh, ez sose baj! De azért vissza kell fognom magam. Még a végén, Zeusz-nak nem tetszene valami. . . . Oh, ezesetben, tuti mindent elkövetek ellene. Zen elvigyorodtam, majd tovább olvastam a könyvet, néha bele-bele kortyolva a nektárba.

....