Derolon Rezidencia

Homlokom a térdemnek nyomtam, utálom az életemet, vagy ezt a valamit, mely megfoghatatlan, de körülöttem van. Valaki kopogott, teljesen lefagytam. Most mit mondjak? Az egész attól függ, hiszek-e a szellemekben. Ha igen, akkor az egész életem pokollá fog válni, ha nem, akkor engedjük be azt a valakit, aki kint áll az ajtóm előtt, hát akkor ne legyünk paranoiások .
-Tessék!
Kiáltottam ki, már amennyire sikerült kiáltani, ez is valami rekedt nyöszörgés volt. Mikor kinyílt az ajtó takarómba temettem arcom, félve néztem fel,, majd megnyugodva sóhajtottam fel, mikor Josephine volt.
-Szia!
Köszöntem neki halvány mosollyal. Ha továbbra is ennyire szétstrapálom idegeimet tuti belebetegszem, azt viszont nem szeretném.

Becsuktam magam mögött az ajtót, majd megvártam míg elalszik. Amikor elaludt lesétáltam, felvettem a kabátom és cipőm, majd elhagytam Dorian házát. Elsétáltam egy boltba, majd átgondoltam, hogy mit kellene venni. Fel s le jártam a sorok között eközben átrágtam a fejemben lévő recepteket, hogy mit lehetne főzni. Meg is volt a tökéletes étel. Makaróni. Azt elvileg mindenki szereti. Megvettem a hozzá valókat, majd átgondoltam egy gyors süti receptet, és ahhoz is megvettem mindent. Fizettem és elindultam vissza fele. Már hajnalodott. Kész szerencse, hogy vannak éjjel-nappali boltok is. Bementem a házba, és elkezdtem főzni és elkészíteni a tiramisu-t. Lassna a végére értem, és minden mást, amire nem volt szükség bepakoltam a hűtőbe. És még el is mosogattam, a tálalásról nem is beszélve. Feltettem egy tálcára mindent, majd felsétáltam Dorian-hoz, hogy ébredjen fel. Már épp benyitottam volna, amikor ordítást hallottam a szobájából. Letettem a komódra mindent, majd bekopogtam. És vártam, hogy beengedjen….

Nem akartam ezt, vagy nem így, nem ezen a módon, hogy tönkre menjek benne, muszáj elmennem ebből a házból, minél messzebb annál jobb, bárcsak távol lennék innen és a múltamtól, mindentől, ami volt.
Josephine segített felállni, megmondtam, merre van a hálóm, segített felmenni, majd bezuhantam az ágyamba. Álmatlanul forgolódtam, mire sikerült elaludnom. Lily-vel álmodtam, akkor, mikor megláttam egy másik fiúval enyelegni a színházban, azt hittem, idegbajt kapok, de sikerült otthagynom őket, a többi már komolyan álom volt. Ő volt Júlia, bárhova mentem, csak őt láttam. Ordítva tértem magamhoz, kapkodtam jobbra-balra kapkodtam a fejem, mikor teljesen lenyugodtam visszazuhantam az ágyba. Nem tetszett, hogy sötét van, túl sok helyen lehetett beleképzelni a dolgokba. Széthúztam a függönyöket. Csak három órát aludtam az óra szerint. Visszamásztam az ágyba, felhúztam a térdem, átöleltem, így ültem, néztem magam elé, és igyekeztem megnyugtatni magam bármivel, ami eszembe jut, de csak ő volt az, mint egy kiirthatatlan fertőzés. Aztán elkezdett felrémleni az emlék, hogy Josephine itt van, elvileg. Ki kéne menni megnézni. Tekintetem az ajtóra vándorolt, majd rájöttem, hogy nem fogok eljutni odáig, kinyitni meg végképp nem. Ezt már eljátszottam az előző vámpír lánnyal. Halálra rémített.

Lassan már tényleg csak azon gondolkoztam, hogy elmenjek. De mikor? Legszívesebben itt maradnék vele, de ha azt akarom, hogy szép élete legyen. . . .El kell mennem. Este. . . .Összepakolok, a lakást, kiadatom, és elmegyek Párizsból. Messzire, hogy ne találjon rám. Finoman megcirógattam nyakát orrommal, mivel addigra, már nyakát öleltem át. Nem nagyon hallottam mit mondott, mivel csak arra koncentráltam, hogy elmenjek. Messzire tőle, és itt hagyjam. De mindezek gondolatok után, kibújt ölelésemből, karjaim pedig fáradtan hullottak magam mellé. Kijelentésére, csak bólintottam.

Hallottam, hogy kinyitja a hűtőt. És a hűtő üres zúgását. Nálam is volt ilyen. Ugyanolyan üresen zúg, ahogy magam érzem most. Nincs mellettem, és ez annyira fáj. Legszívesebben kimennék hozzá és megölelném. Hozzábújnék és kérném, hogy ne haragudjon rám, amiért itt akarom hagyni. De erre képtelen lennék, pedig ez lenne a helyénvaló. És tudom, hogy neki is fájna, de csak kiheverné, nem? Illetve, nem tudom….. De az biztos, hogy most már nem megyek, nem mehetek el. Lassan sétált vissza, és kérdésén elgondolkoztam. Itt lenne a remek alkalom arra, hogy elmenjek. Elmenni messzire, és vissza se nézni. De abba belerokkannék. Ám a következő pillanatban már nem kérdés volt, hogy maradjak-e vagy sem. Nekem mondanom sem kellett, hogy maradok, mivel fáradtan leült a földre és fejét az ölembe hajtotta. Finoman ráhajoltam, hogy átölelhessem. Látszott rajta, hogy nem csak fáradt. Valami nyomasztja, és nem biztos, hogy csak a kép az. Finoman, kivettem ölemből fejét leültem mellé és átöleltem.

-Merre van a szobád? Felviszlek- Ajánlottam fel, s amikor megmondta felhúztam, majd megfogtam a kezét, és elindultam a szobája felé. Amikor megérkeztünk ráfektettem az ágyra, és betakartam. Ezután az ablakhoz mentem, elhúztam a függönyt. –Aludj jól! Ha szükséged van valamire csak szólj- Mondtam, majd elindultam, ki a szobából, hogy tudjon pihenni.

Utálom ezt a házat, olyan érzésem lesz tőle, hogy figyelnek, néznek, követnek, mintha szellemek laknánk a falakban, kirázott a hideg erre a gondolatra. Azt reméltem, hogy egy barátnő, a közelsége elüldözi tőlem a múltat, ami meg is történt, de mi lesz velem nélküle? Ha elmegy, akár egy órára is? Azt akartam, hogy átöleljen, ne rémisszen annyira ez a ház, ne lássam az árnyékokat. Hűvös, komor házban élni nem a legszerencsésebb, főleg nem egyedül. Miért kell fájnia? Miért nem költözök el a fenébe? Talán csak mert elég nagy nekem. Hát, még nem kezdhetem újra. És addig nem is, míg emlékszem Lily-re,míg kísért álmaimban, míg látom torz mosolyát, mely az őrületbe kerget. Erre a gondolatra leesett valami, hogy miért utálom annyira a festményemet, mert pont az a mosoly játszik ajkán, mint az övén. Ez most kicsit sem érdekelt, úgy éreztem, Lily elvette a lelkem, széttörte a jövőmet, engem, elvágta a kötelet, mely az örvényben még tartott. Lily, aki mindenkivel incselkedett, az orrom előtt, mosoly édes, álszerény, de úgy vonzott. De Josephine más, őt szeretem, és nem csak azért, mert gyönyörű, hanem mert mellette, úgy érzem, szívem kezd összeforrni, és, bár nem hiszem, hogy ez lehetséges, lelkem elkezd szépen visszatérni. Amit mondott...elnevettem magam, volt valami enyhe, hisztérikus a nevetésemben. Megráztam a fejem.
-Azt már valaki elvette, legalábbis tönkretette. Csak élővé tudnál tenni, egy új esélyt adni, egy sokkal boldogabb életet, melynek te vagy a tartópillére.
Mondtam, majd kibontakoztam öleléséből, felálltam.
-Nagyon éhes vagyok, szerzek valami ennivalót.
Mondtam, majd kimentem a konyhába, kinyitottam a hűtőt, benéztem, de nem láttam semmit, naná, hogy üres, elengedtem az ajtót, mely magától becsukódott. Olyan érzésem lett, mintha a ház lázadozna, Lilyt akarná, és nem azt, aki igazán boldoggá tesz. Mikor bezáródott a hűtőajtó a rajta lévő kis tükörrel találtam szemben magam, melyből egy hulla sápadt fiú nézett vissza rám, pont úgy nézett ki, mint aki szellemet látott, mögöttem azt is láttam, egy aranyhajú lányt, ajkán a gúnyos mosollyal. Megpördültem tengelyem körül, de mögöttem nem volt semmi. Hátam a hűtőnek vetettem, lecsúsztam az aljába. Bántott a csend, a ház, a sötét és a fáradtság, nagyon régen aludtam már, kezdtem teljesen kikészülni idegileg, ez nem szokott megesni, mivel teljesen kábult szoktam lenni a szerektől, de most, most nem volt nálam semmilyen védőpajzs, a hangját hallottam, mintha ellene tettem volna valamit. Kezdek teljesen megőrülni, nagy nehezen felálltam, a mosdóhoz támaszkodtam, megmostam az arcom hideg vízzel, de nem múltak el a hangok, melyeket tudtam, csak én hallok, ám valahol egy szék megmozdult, erre teljesen szívbajt kaptam, ám eszembe jutott, a házban van Josephine, mert neki joga van itt lennie, nem úgy, mint a képzelgéseimnek. Vajon léteznek konkrétan szellemek? Mert ha igen, akkor komolyan bele fogok őrülni a dolgokba. Igyekeztem összeszedni magam, kizárni minden hangot, majd nagy levegőt vettem és visszamentem a nappaliba. Rettenetesen fáradtnak éreztem magam.
-Azt hiszem, muszáj aludnom, nagyon fáradt vagyok. Maradsz, vagy el kell menned?
Kérdezem, miközben magamban térdre rogyva könyörgöm neki, hogy maradjon. Valami leesett a konyhába, tudtam, hogy biztos miattam van, de ezt a dolgot gyorsan elnyomta a vak félelem magamban. Meggondoltam magam. Közelebb mentem, de szinte futottam, Josephine felé.
-Könyörgöm, maradj, nem tudom, hogy bírnám ki nélküled, szükségem van rád, kérlek, maradj!
Kértem kétségbeesetten, és hulla fáradtan. Már aludnom kéne, muszáj aludnom, vagy kiütnöm magam, különben súlyos gondok lesznek. lerogytam a kanapé mellé, fejem Josy ölébe temettem, csak hogy érezzem a közelségét, kicsit jobban a biztonságot.

Arcom mellkasába fúrtam, majd bámultam szép olajbarna bőrét. Mostmár, elsem tudnám nélküle képzelni magam. Mindig egyedül voltam, és mindig magamra számíthattam bármilyen bajba kerültem, persze a barátok. . . .De az akkor is más. . . . És most, hogy végre megtaláltam azt, akivel lenni akarok örökké, rákellett jönnöm, hogy ez az örökké csak az ő haláláig tart. És akkor ésszerű ha velehalok. Elvégre mit érnék én nélküle? Mondjuk. . .Az, hogy egy napja ismerem és máris ennyire szeretem az durva. De olyan megszokottnak mondható tőlem. . . .Jó, nem szerelem terén, de mostmár, e téren is.

Amikor kimondta azt a két szót, ami eddig meg sem fordult a fejemben, és nem is akármiért. Nem szeretek senkiből vámpírt csinálni. . . . És csak azért, hogy ne kelljen meghalnom, együtt legyek Dorian-nal. Nem. Ez az ő életébe kerül. És én azt nem akarom. Neki élnie kell. És soha, még csak egy pillanatig sem szabad megfordulnia fejében, hogy ő vámpír legyen. Ekkora sokknak nem tehetem ki. . . .

-Nem. Ezt ne kérd tőlem. Nem akarom elvenni az életed. Ezt én nem tehetem meg. . . .- Nyögtem ki, nagy nehezen. Nem! Nem akarom elvenni az életét. -Akkor inkább eltűnök az életedből, mintsem ekkora áldozatot hozz.- És komolyan gondolom. Bár, már a gondolat is fáj, hogy soha többé nem láthatnám. Biztosra veszem, hogy bele rokkannék. . . .De az élete ér ennyit.

Agyam lázasan gondolkodott a megoldáson, a középúton. Egy kikötésem volt mindenhez, ő maradjon életben, semmi más nem volt drága, nem számított. Se az életem, a biztonságom, a boldogságom, a házam, vagy akár a lelkem, semelyik sem érdekelt, mindegyiket feláldoznám érte. Hagytam, hogy felültessen, láttam szemében a könnyeket, így még lázasabban kerestem a megoldást a problémára. Fájt, hogy szomorúnak látom, nem tudom, hogyan gyógyítsam be égési sebeimet, melyet szemében gyűlő könnyek martak ki. Lágyan kínzott ez az érzés, égetett és hűtött egyszerre, nem tudtam eldönteni, mi legyen, majd megjelent egy kis gondolat, mely egyre csak nőtt, kezdett elharapódzni, olyan volt, mint egy láng, mi mindent felgyújt, amerre megy.
Éreztem, hogy Josephine végigsimít meztelen hátamon, belém kapaszkodik, fejemben egy gondolat formálódott, melynek a lényege, mindent feladni egy valakiért. Komolyan mindent, de nem érdekelt.
-Változtass át...
Mondom halkan, miközben a falra meredtem válla felett, majd mikor a bennem lévő tűz erre még jobban berobbant hangosabban mondtam, tekintetem az övébe fúrtam.
-Tedd meg, és nem csak magamért kérlek, mert a halál kicsit sem zavarna, hogyha nem téged kéne itt hagynom. Kérlek, tedd meg, hogy örökké veled lehessek!
Kértem most már komolyan.
-nem érdekel, mibe kerül, veled akarok lenni örökre!

Szívverése egyszer csak lelassult. Ütemes gyors dobogása, kellemes lassúságra váltott. Ijedten kaptam fel a fejem. Mellkasa mellett kitámasztottam kezeim, és felnyomtam magam, hogy megnézzem mi baja van. Ha kell segítsek rajta. Arca elsápadt, és éreztem, hogy már kevésbé olyan meleg, mint nem rég. Egy ideig csak néztem, majd kezei szorítását éreztem magamon. Odapillantottam, de ekkor már fele olyan erősen szorította. Ledöbbenve hallgattam mit mond. Lassan lekászálódtam róla, és ráülve sarkamra, teljesen elszomorodva néztem rá.

-De én, nem akarok nélküled élni. . . . Nekem igenis nagy ügy vagy. Szeretlek, és képtelen leszek majd azzal a tudattal együtt élni, hogy te már nem vagy mellettem.- Mondtam, majd elfordítottam fejem, és mereven bámultam a padlót. Szép padló. És tiszta. Ahhoz képest, hogy a legénylakások mindig olyan köszösak. Persze akadnak kivételek is. . . .De az ritkább.. . .

-És nem lentről néznél . . . . Hanem fentről . . . .- Mondtam pár perc múlva. De ez akkor sem jó. . . .Nem tudnék létezni azzal a tudattal, hogy ő már nincs mellettem. Már abba is belefájdul a szívem, hogy most nem vagyok a karjaiban. Megtöröltem, éppen akkora könnybe lábadt szemeim, és felhúztam, hogy ülő helyzetben legyen. Ezek után hozzá bújtam, és végig simítva meztelen hátán, finoman belekapaszkodtam. Nem akarom. Nem akarom, hogy meghaljon. És legfőképpen nem akarom, hogy szomorú legyen. . . . Bármi is történjen. . . .

Egyik mondatán teljesen lefagytam, szinte semmi mást nem hallottam, amit mondott, azt is csak éreztem, hogy betakar. Szívem végtelenül lelassult, olyan szép, egyenletes üres, lassú dobbanásokat diktált, ő is halálra rémült, émelyegtem a rémülettől. Éreztem, hogy Josephine rám feküdt, de egyáltalán...egy hangot sem bírtam kinyögni.

Elsápasztott a rémület, féltem, hogy komolyan halálra fogok rémülni. Kezeim hidegekké váltak, dermedten keresték Joshy karját, majd mikor megtalálták megragadták kicsit talán túl szorosan, de nagy erőlködés után sikerült lazítanom, esküszöm, azt hittem, elájulok abban a pillanatban és nem is térek magamhoz soha többet.

-Ne...
Nyögtem ki nagy nehezen, még mindig teljesen le voltam fagyva.
-Még csak mondani se mondj ilyet! Neked élned kell, Josephine, ilyenről ne is beszélj, nem akarom, hogy meghalj, még akkor sem, mikor én már halott leszek. Én nem vagyok nagy ügy, de te, rád szüksége van a világnak, látni akarlak benne lentről...
Mondtam most már halkabban, a rémülettől még mindig nem tértem magamhoz. Még csak mondani se mondjon ilyet!

Amikor rákulcsoltam lában halkan felnevetett. Mosolyogtam egyet, és megszeretgettem. Hosszú idő. . . .Meglehet. De én nem szeretnék mást szeretni. . . . . Megkockáztatom azt is, hogy meghalok vele. Igen, szerintem ez lesz. –Tudod mit. Ha te meghalsz, veled fogok meghalni.- Jelentettem ki, majd nyomtam egy puszit kissé álmodozó fejére.

Szobám leírása után ismételten felfaltuk a másikat. Sose gondoltam volna, hogy ilyen hamar leszek szerelme. Mondták már, és láttam is ilyet. . . .De magamról sose tudtam elképzelni. Nekem az túl. . . Nos . . . Olyan gyors tempó volt. De ezek után már sose kételkedek ilyenben. És az, hogy vele vagyok együtt, csodálatos. Nálam boldogabb nő, nem létezik a földön!

-Ne beszélj, butaságokat! Enne még csak a gondolata is bántó, rám nézve . . . .- Mondtam egy szomorú sóhajjal, és adtam ajkaira egy puszit. Elváltam ajkaitól, és ráfeküdtem mellkasára. Ujjaimmal apró köröket, és szíveket rajzolgattam rá. Hallgattam szívverését. Mennyire meleg a teste és a szíve olyan ütemesen verdes. Rég hallottam ennyire élénk szívverést. Jó egy gyermeki szív ennél is élénkebb. De egy felnőtté, ritkán ilyen. . . .

-Kérek valamit. Téged- Mondtam egy mosollyal, majd körbenéztem és megfogtam egy takaró félét, és rátettem mellkasára. Azért nem kellene kihűteni a testét. Végig simítottam felső testén –persze a takarón keresztül- majd mosolyogva visszafeküdtem rá. Jobb kezét megfogtam, és összekulcsoltam ujjaink, majd ajkaimhoz emeltem és apró puszikat hintettem rá. Ezután letettem az arcom mellé, és figyelve arra, hogy levegőt kapjon szívverését hallgattam.

Hirtelen kirúgta alólam lábaimat, én meg ráestem. Pár pillanatig féltem, hogy fájt neki, de hiszen ő rúgta ki őket. Éreztem, hogy egyik lába rám csavarodik, hogy ne tudjak felkelni, ezen halkan elnevettem magam. Kezem a hajában járt, ahogy az övé is az enyémben. Ajkai a fülemig vándoroltak, majd mikor óvatosan fülcimpámba harapott felnyögtem.
-Az örökre nagyon hosszú idő
Jegyeztem meg halkan, mielőtt belekezdett volna szobája lefestésébe. Miközben mondta úgy alakult fejemben a kép róla, és ami elképzeltem, nagyon tetszett, komolyan gyönyörű volt, de legjobban az a fa tetszett mégiscsak.

Mielőtt ezt megmondhattam volna neki magához szorított, ujjai újra megtalálták az utat hajamban, ajkai meg ajkaimra. Éhesen csókoltam vissza, vadabbul, ajkaim letévedtek nyakára, vállára, kezem hátán járkált, miközben finoman szorítottam magamhoz, mint a legdrágább kincsemet.
-Nem fogsz megunni?
Leheltem ajkaiba, de tudtam, hogy hallotta, biztos, hogy hallotta. Csak hogy kicsit levegőt kapjak nagy nehezen megfordultam velünk a nagy kanapén, hogy én legyek alul. Lentről néztem fel rá. Olyan gyönyörű, de komolyan.

Még mielőtt újra felfaltuk volna egymást felettem az udvarias vendéglátós kérdést, mely már rettenetesen elcsépelt volt, de muszáj.
-Kérsz valamit inni, vagy enni?
Kérdeztem széles mosollyal, mert elég nevetséges volt ilyet kérdezni tőle, mikor a válasz nyilván nem, de azért meg kell, legalábbis a kezdetekben engem úgy neveltek.

Mosolyogva fogadtam suttogását. Sose hittem volna, hogy valaha ilyen hamar, beleszerethetek valakibe. De lám, még is megtörtént. És végre, tudtam, hogy ő is viszont szeret. Nem kell ehhez egyik képességem sem. Haja, kellemesen puha volt, mégis kissé durva tapintású. Ezt mondjuk annak lehet betudni, hogy nem ma mosott hajat, hanem nemrég. De azt leszámítva, nagyon tetszik a haja.

-A szobám. . . . Hát van benn. . .-Mondtam volna, és tovább, de a kanapén kötöttem ki. Dorian fölöttem térdelt, és forrón csókolt. Oh, anyám. Ez a pasi őritő, és eszméletlenedül dögös. Hol volt ez a pasi eddig? Mindegy. Már itt van, és jelen pillanatban is azzal foglalkozik, hogy kényeztessen. Valahogy csak viszonoznom kellene. Ezért is. Finoman, kirúgtam lábait, hogy rám feküdjön. Egyik kezét hajamhoz tettem, másikat pedig, csípőm alá. Ezután beletúrva hajába csókoltam meg, lágyan, majd végig pusziltam egész a füléig, ott pedig finoman megharaptam fülcimpáját. Majd visszatértem ajkaira, mámorító csókok közepette, levettem róla a sálat, és végig pusziltam minden egyes harapást. Eközben, egyik lábammal átkaroltam lábát, hogy ne nagyon akarjon felkelni rólam. Fejem, visszatettem a párnára és rámosolyogtam.

-Szeretlek. És örökké szeretni foglak.- Mondtam, egy kis mosollyal. Elvégre ha jobban belegondolunk. Én már meghaltam. Oh, mekkora már. Akkor a házasság kifújt. Míg a halál el nem választ. . . .Jó szöveg. De mindegy. Felhajoltam arcához, adtam rá, egy puszit, majd vártam, a folytatást. Oh és a szoba leírása. –A szobámban, van egy nagyobb méretű francia ágy. Egy kissé régies íróasztal. Egy babzsák fotel Van benne egy nagy gardrób. És a tervező, aki tervezte a hálószobám kivitelezte, hogy legyen egy fa a szobámban. Ez úgy néz ki, hogy egy zöldes üveg mögött van a fa, és mivel a szobám az emeleten van, kitud nyúlni a tetőre is. Nagyon jól néz ki. És nagyon jó, mivel ha esik a hó, eltudom mondani, hogy nekem a szobámban is esik a hó.- Mondtam egy büszke mosollyal. Majd kaptam az alkalmon, finoman, magamhoz szorítottam és egy heves csókváltás közepette, beletúrtam hajába, másik kezem pedig, hátán írt le köröket.

Hálóm

Láttam rajta, hogy nem dühös, amiért kezét mellkasomra nyomtam, sőt, tetszik neki bőröm melege. Ez nagyon aranyos, de tényleg. Következő pillanatban eltűnt rólam a felsőm, félmeztelen lettem, amit, fura módon, nem is bántam kicsit sem. Hideg teste az enyémnek simult. Ajkaink újra találkoztak, de arra a kis időre, amíg külön voltak vacakul éreztem magam, nagyon.
-Én nem is foglak...
Súgtam vissza. Nyomott egy puszit ajkaimra, mire elmosolyodtam. Szeretem őt, teljes szívemből. Ezt az érzést még soha nem éreztem, egyszerűen cikázott bennem valami forró, ami kellemesen égetett. Hamarosan megunta a dolgot szerelmem, hirtelen ujjai hajamba túrtak mélyen, ajkai megtalálták az enyémeket. Éhesen csókoltam vissza, kezem a hátán járt.
Kényszerítettem magam, hogy elváljak édes ajkaitól.
-És hogy néz ki a hálószobád?
Kérdeztem halvány mosollyal, csak hogy kicsit vegyünk levegőt is. Hát...enyhén szólva nem sikerült. Ledöntöttem a kanapéra, fölé másztam négykézláb és forrón csókoltam meg ajkait, nyakát, vállát.

Annyira meleg volt a teste. És, már épp elvettem volna a kezem, amikor a bőréhez nyomta. Kissé megijedtem, de sóhaja, bebizonyította, hogy jól esett neki. És nekem is hihetetlenül jól esett. Olyan kellemes meleg a teste. Ezért is. Legyen bármilyen gyors is ez a tempó, levettem róla a felsőt, hogy teljes felső testét simíthassam végig. Érezhessem melegségét.

-Nos, nem szokásom rosszat kívánni vagy eget érteni ilyennel. De igazad van. Nagyon örülök, hogy találkoztunk.- Ekkor már hajoltam is vissza, hogy ajkaink ismét egyé válhassanak. Annyira, jó érzés volt, hogy ő mellettem lesz ezentúl. És szerethetem. Finoman ölébe ültem, hogy minden porcikánk egymáshoz érhessen, majd nagy nehezen, de elváltam ajkaitól.

-Nem akarlak elengedni többet- Mondtam kissé elfáradva, majd ajkaihoz érintettem az enyémeket, de nem csókoltam meg. Egyszerűen csak összeérintettem az ajkainkat. Jó volt, így lenni. Mivel, így kissé olyan, mintha ismét csókolóznánk, de még sem. És nekem máris hiányzik a csókja. Ellent mondva magamnak, egyik kezemmel beletúrtam hajába, és megcsókoltam.

Ujjai a hajamba jártak, teljesen elvették a józan eszem. Ajkaim követelték nyakát, majd visszavándoroltak ajkaira. Éreztem, hogy keze ingem alá nyúl, de nem ér hozzá testemhez. Én meleget sugároztam, ő hideget, de felforrósodott testem vágyott hűvös érintésére, így szabad kezemmel kívülről bőrömnek nyomtam kezét. Halkan felsóhajtottam.

-Micsoda mázli, hogy pont...tegnap éjfél körül törtem el a kezem...
Leheltem ajkai közé, hisz különben nem találkoztunk volna. Egyre vadabbul csókoltam, egyre jobban hozzá simultam, képtelen lettem volna eltávolodni tőle, ezt éreztem.

//Bocs,h ilyen rövid!!!!!!!!!!!!//

Kérdésén elcsodálkoztam. Hát még ilyet. . . . A hálószobám a legkedvesebb helyem a világon. És ő pontosan beleillik ebbe a képbe. Ahogy fekszünk az ágyon egymáshoz bújva. Olyan csodálatos lenne. –Befoglak engedni. A hálószobám, már csak rád vár. És akármikor eljöhetsz, hogy átvedd a kulcsot hozzá- Mondtam egy mosollyal, és nevetése annyira jól esett. Beletúrtam hajába és hallgattam szívverését, megy a szeretlek szónak köszönhetően egyre erősebben vert. Kezem szívére tettem, hogy érezhessem is.

Mosolyogva engedtem át magam neki. Csókja elbódított, és viszonoztam. A csókom kissé hevesnek mutatkozott, de nem baj. Amint letért nyakamra, már szinte el is olvadtam. A nyakam a gyenge pontom, mint sok nőnek. Ezért is felsóhajtottam már az első csókba. Beletúrtam hajába, majd kezeim felsője alá csúsztak, hogy érezhessem forró testét is. Olyan csodálatos. De természetesen nem értem hozzá, mivel nem akartam, hogy fázzon. De még így is, éreztem testének melegét.

Válaszán megadóan végigdőltem a kanapén, át, úgy látszik, nem tudom megdönteni ezt a rögeszméjét. Ennyi hullával a nyakamban biztos nem. Bár többé a drog és az ivás miatt nem kell aggódnom, már lemondtam róluk, talán számomra is széppé válik, bizonyos idő után, remélem, legalábbis. A letakart képre néztem. Úgy éreztem, hogy bár komolyan gondolja, amit mond, mégse fogja megtartani. És nem azért, mert hazug, mert ő a legtisztább lelkű valaki, akit láttam, hanem mert sok fiatal férfi járkál az úton. Vámpírok, akik gyönyörűek, természetüknél fogva, sellők, akik szintén, vagy egyszerűen fiatalabbak, mint én. Egyszer úgy is elfelejt majd, halálom után, biztosan.
-Be fogsz engedni valaha a hálószobádba?
Kérdeztem sötét mosollyal, majd elnevettem magam. Mellkasomra hajolt, pontosabban a szívemre. Mikor kimondta, hogy szeret szívem meglódult az ing, olajbarna színű bőröm alatt.
-Imádlak...
Súgtam vissza halvány mosollyal, majd feljebb húztam, hogy meg tudjam csókolni. Kezem a hátán járt. Egyre szenvedélyesebben csókoltam, ajkaim a nyakára vándoroltak, a vállára.

-Így néz ki. A szem a lélek tükre. A te szemed nagyon szép, csillog és csodálatos. A lelked is ugyan ilyen. Tegyél bármit is, ez ellen. Az hogy öltél, nem a te hibád. Az, hogy édesanyádat megöltél, sem a te hibád. Jegyezd meg! A lelked csodálatos, és ez ellen nem tudsz mit tenni!- Jelentettem ki kissé durcásan. Mondjon bármit. Én hiszek abban, hogy ilyen szép a lelke és kész! Amikor a képről mondott valamit elszomorodtam, mivel gondoltam, hogy a halálra gondolt. Vagy pedig arról, hogy idős lesz, megráncosodik, és akkor már nem fog érdekelni, de ez lehetetlen!

-Dorian jegyezd meg! Mindig tel leszel az, aki a szívemet birtokolja. És legyél ráncos tata, én akkor is szeretni foglak. Még a halálod után is!- Mondtam neki, végig a szemébe nézve. –De a képet elfogadom. Mivel neked nem mutat jó érzést. . . .Majd ha eljössz láthatod, kiakasztva a háló szobámban!- Gondolkoztam el, kissé elmerengve, hogy mégis melyik falra tegyem. Most vagy a plafonra, ha háton fekszek láthassam. Vagy az ággyal szembe, hogyha bárhogy is fordulok őt láthassam. Ezt még ki kell gondolnom.

-Szeretlek- Suttogtam, majd mellkasára döntöttem fejem, és úgy vártam, hogy most mi lesz.

Már kaptam volna a karja után, hogy megállítsam, nem akartam, hogy lerántsa. Ám hamarosan hallottam, ahogy a lepel a földre roskad, azonnal szembe találtam magam önmagammal. Nézett rám felülről, a fehér inges, félig oldalra fordult, csak derékig festett képmásom. Nem, nem ilyen, ez nem lát semmit, csak egy szövet darab, melyre a festő rádobálta a festéket, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy így nézek ki, kívülről....az, hogy belülről ilyen vagyok teljes képtelenség amúgy is. Mintha gúnyolt volna.
-Nem, lehetetlen, hogy így nézzen ki. Megöltem egy embert. Persze, nem magamtól, a vámpír irányított, de akkor is én tettem! Drogoztam, és ittam, nem nézhetek így ki. Lehetetlen.
Ráztam meg a fejem. Meg akartam nyugtatni magam, hogy így néz ki, valóban, de hogy tehetném, mikor még anyám halála is rajtam szárad.
Újra eltakarta a képet és az égető érzés megszűnt.
-De ha tetszik, neked adom, mikor már én nem tudlak gyönyörködtetni.
Ajánlottam fel halvány mosollyal. Lehet, azért, mert az öregség megcsúfít, de lehet azért, mert meghalok.

Lassan sétáltunk az üres hófödte utcákon. Mivel nem beszélgettünk, így volt időm kielemezni, milyen tiszta és makulátlan a hó. Annyira szégyellem magam, amiért rálépek. De valahogy sétálnom kell. Ropogott a talpunk alatt a hó. Beletúrtam hajamba, hogy leessen a hajamról a hó. És ez sikerült is. Beletúrtam a hajába, hogy az ő hajára se fagyjon rá a hó. Amikor odaértünk, elcsodálkoztam, milyen csodálatos nagy és régi ház. Imádom az ilyen kúriákat. Amikor beléptünk, megkért, hogy maradjak, és csak bólintottam, majd végig néztem az előszobán. Levettem a kabátom, letettem a táskám, és a csizmám is levettem. Amikor visszajött leültünk a kanapéra. De engem a vászonnal letakart kép jobban érdekelt. Kérdésére megráztam fejem, majd felálltam, és kérdés nélkül a vászonért nyúltam majd leszedtem róla és elcsodálkozva néztem Dorian arcképét. Olyan tökéletes, és makulátlan volt. A festő jól szolt. Dorian lelke is ilyen lehet.

-Ez a kép. . . Csodálatod. Igazat mondott a festő. Ez a kép fantasztikus. Makulátlan és pompás. Akár csak a lelked.- Mondtam kissé elgondolkozva, majd rápillantottam Dorian-ra. Aztán vissza a képre, és megsimogattam a képet. Amint eleget szemeztem vele. Lefedtem, mivel gondolom jó oka volt rá. Visszasétáltam mellé, majd leültem és megsimogattam az arcát.

-Ne haragudj, amiért nem kérdeztem meg, megnézhetem-e. És mondj bármit. Csodálatos az a festmény, és a lelked is az!- Amint befejeztem mondanom odahajoltam ajkaihoz és adtam rájuk egy puszit.

//ELNÉZÉST, HOGY ÚJ TÉMÁT NYITOTTAM, DE NAGYON SZERETTÜNK VOLNA JÁTSZANI!!//

Még mielőtt bármit is szólhattam volna, fizetett, pedig ezt mindenki tudja, hogy nem illik. Kicsit bosszankodtam még miatta, majd feltápászkodtam, felvettem kabátomat, intettem a pincérnek, majd mellé léptem. Éreztem, hogy belém akaszkodik, így együtt sétáltunk a kihalt úton, egészen egy olyan házig, mely óriási volt, kiemelkedett társai közül. Örököltem, nagyon régi, valami ezernyolcszázas valami...Sóhajtottam egyet, mielőtt belöktem az ajtót, majd beléptem. Felkapcsoltam a villanyt.
-Várj egy kicsit, kérlek!
Mondtam bocsánatkérő mosollyal, majd felrohantam a szobámba, elővettem egy nagy szemetes zsákot és belesöpörtem mindent az ágyamról, a tűket egy dobozba raktam, azt úgy dobtam ki. Mindent összeszedtem, majd kivittem a ház elé, hogy a kukás kocsi reggel elvigye. Kicsit nyugodtabb lett a lelkem. Kézen fogtam és beljebb vezettem, egész a kanapéig, ahol a festményem volt, letakarva, spanyolfal mögött. Soha nem akartam látni. Azt mondta a festő, hogy olyan szép, mint a lelkem. Nem érdekelt a lelkem, és nem akarom nézni. Leültünk a kanapéra.
-Örököltem, nagyon régi az egész ház. Kérsz valamit inni?
Kérdeztem halvány mosollyal, mert úgy éreztem, a kép figyel a lepedők mögül.