Arc de Triomphe

Bármit megadnék egy ágyért, mostanában az ágyak a mindeneim, és csak alvásra használom őket. Nem néztem tovább Teát, szabad, azt csinál, amit csak szeretne, és ha ő oda szeretne menni, hát, akkor ki vagyok én, hogy az útjába álljak?

A vérfarkas lány odajött hozzám, leült mellém a padra. Hívtam? Nem rémlik, de lehet, hogy csak szimplán nem emlékszem rá. Ki tudja?
-Az Olümposzon most nem lehet, itt meg nincs házam.
Vontam meg vállam, nem nyitottam ki a szemem.

-Tán zavarlak?
Kérdeztem félálomban, de nagyon küzdöttem az alvás ellen, becsületemre váljék! Ekkor bevillant, hova mehetnék aludni. Felálltam, meghajoltam előtte.
-Nézze el, hölgyem, de most már tudom, hol nem zavarom.
Mondom, majd intek Teának, aki mellém ugrik, együtt megyünk Andreas háza felé.
//Köszi!//

Az állat odasétállt hozzám, egy farkas volt nagyon szép. Milyen okosan tud nézni a szemeivel...Már éppen nyúltam volna megsimogatni amikor eszembe jutott, hogy ezt azért mégsem kéne, végülis nem is tudni kié, vagyis gondolom, hogy a pasié a padon aki elég komás lehet ahogy elnézem..
Lassan odasétáltam a padhoz és leültem a másik végébe. Egy ideig csak nézelődtem de pillantásom mindig a pad másik felébe siklott.
- Nem itt kéne elaludnod..- Szóltam hozzá miközben az ajkaimat harapdáltam. Nem is értem magamat, nem szoktam ilyen feszült lenni más társaságában..

Tea elaludt és én is nagyban azon voltam, hogy eldőljek ezen a vacak padon. Ám hamarosan, mikor szemeim lecsukódtak, Tea felkelt és felmorgott, felállt és nézett valamire. Nagyon nehezen ment kinyitni a szemem, annyira rettenetesen álmon voltam, Párizsban meg nincs házam. Majd kell venni egyet, ha jót akarok magamnak. Félkómásan emeltem fel a fejem, néztem a lányra, aki minket nézett. Vérfarkas volt, ezt éreztem, de őszintén szólva nem érdekel, amíg nem esik nekem, mert hamarosan elalszom. Ám döntse már el, mit is akar. Hátradőltem a padon. Tea odasétált a lányhoz, én meg nem állítottam meg. Ha ezt akarja, hát tessék. De legalább azt tudtam, hogy nem akarja bántani a hölgyet.

Muszály csak egy kicsit is kiszabadulnom a négy fal közül.. am egésznap bent voltam a házban és ha úgy nézzük akkor az év nagy részében kint rohangálok, így amikor ember vagyok nem nagyon bírom a bezártságot.. Gyorsan felvettem a legvilágosabb napszemüvegem amit hirtelen megláttam majd felkaptam a kabátom és már rohantam is kifelé a házból. Kint mélyen magamba szívtam az esti hűvös levegő illatát és el is indultam. Elősször a Szajnához szerettem volna mennei de meggondoltam magam és másik helyre mentem. Senki nem volt az utcákon, megilyedtem volna ha nem tudtam volna, hogy nincs mitől félnem..
Hirtelen megpillantottam egy embert, a padon ült.. Nem nem hiszem, hogy ember valami más valami természett feletti.. és van vele egy farkas.
Hirtelen torpantam meg és bámultam kissé rémülten rá de közelebb menni nem mertem.

Anyám, mit keresek itt. Teljesen megszédült az agyam, hogy ide jöttem. De legalább este van. Leültem az egyik padra, de igazából bármelyikre leülhettem volna, mert teljesen kihalt volt minden, tök üres, egy lélek sem mászkált. Ahogy ezt megállapítottam megjelent mellettem Tea. Jó szokása szerint akkora volt, mint én a padon ülve. Ha lenne még itt valaki, halálra rémülne Teától, de szerencsére nincs, és ahogy érzem még a közelünkben sincs. Az óriás farkas lefeküdt a lábamhoz én meg kezembe temettem arcomat, vártam, hogy történjen valami, bármi. Rettenetesen unatkoztam,be kell valljam, ha meg az Olümposzon vagyok, hallgatnom kell Mia sírását. Miattam sír és ez tőrt döf a szívembe, rettenetesen fáj. Így inkább lent vagyok, hogy kicsit balzsamozzam az önbecsülésemet, lelki érzéseimet, melyeken a rendes lakóhelyemen hallatszó elkeseredett hangok csúnya sebeket ejtettek.