Apollón szobája

A reakció kicsit meglepett. Most szóljam le? Rajtam ne múljon abban úgy is jó vagyok.
- Illetve borzalmas...ennél rosszabbat csak néha lát az ember...most jobb?- kérdeztem enyhe gúnnyal a hangomban. Nem kell így felkapni a vizet. Erátónak nem tetszik...de attól az én alacsonyabb rendű ízlésemet kielégítheti nem?

- Dehogy néz ki jól. Erátónak nem tetszik szóval újat kell csinálnom
Mondom dühösen és egy percre zölden villannak meg a szemeim. Túlságosan is hangulat ember...isten vagyok. A művészet ilyen téren is rám nyomta a béllyegét

Vigyorogva veszem kezembe a lapot amit adott.
- Jól néz ki.- mondom elismerően. Nem vagyok egy nagy művész lélek, de azt még én is tudom, hogy mi számít jónak... de hogy mi a rossz,azt már nem tudnám megmondani. De ha Apóllón és a múzsái is belemásznak abból rossz nem lehet.

//bocsi //

- Most vágjam rá, hogy művészi titoktartás?
Nevetek fel majd nyújtózva kiropogtatom a csontjaimat és az asztalhoz lépek. Előhúzok egy A3-as lapot. A könyv hirdetője lesz. Először rajzoltuk majd digitálisan feljavítottuk. A kezébe nyomom

- Az Isteni Élet. Trilógia lesz de még csak az első van kész...ő...szinte kész. Még van egy javítási rész aztán leadom az egyik kiadónak

- Áh, ez annyira kegyetlen.- sóhajtok fel fáradtan.
Apollónnak ugye még nehezebb mint nekem, mert neki ott van Aph is... neki meg nem könnyű megfelelni minden szempontból, sőt mellette még abban sem lehetsz biztos, hogy tényleg vágysz rá, vagy csak elhiteti veled... Másik oldalról meg ott van a hableány...
- És min dolgozol?- kérdeztem az asztal felé pillantva.

- Tényleg
Igen. Tökéletesen illenek egymáshoz. Szép pár lennének. Na majd utána járok a dolgoknak, nem lehetne erre picit rásegíteni...

- Nehéz kérdés. Ugye elsőre mondanám Aphroditét...de nem hiszem hogy jó pár lennénk. Túl heves a természetünk. Akkor lenne Hesziszta vele meg a nézeteink ellentétesek. És ugye ott van akivel tökéletes összhangban vagyok és megértem magam...csak ő az ikrem.
Gondolkodom hagosan. De mindegy is. Most Sophi van nem valamelyik halhatatlan isten fajzat

- Unom a rövid kapcsolatokat.- vontam vállat nevetve. Most így van, de később... már nem olyan biztos, mert általában fordítva szokott történni.

- Lamiát. Inkább mint bárki mást- válaszoltam elgondolkodva. Az egyedüli az istennők közül, akikkel normálisan el tudok beszélgetni, vagy hülyéskedni. Azt hiszem érthető okoból nem mondtam Aph-ot, vagy akár Hérát, persze vannak akikkel egész jól kijövök, de ők sincsenek sokan.- És te?

- Hosszú táv...te aztán tervezel.
Nevetek fel. Lökött. Valamiért a kétes emberek húznak magukhoz. A vámpírok, az Alvilág istene, a tolvajok istene, a Halál...de miért? Én sem értem magam de talán nem is akarom érteni

- És ha...közülünk kéne választanod? Kit választanál párodnak az istenek közül?
Az egyértelmű ha rá lennék kényszerülve én kit(biztos hogy Aphroditét? Nem annyira biztos...akár Hebe...Hesziszta bár vele sok vitám lenne)

- Hinni hiszek benne. Már voltam szerelmes, de kétlem, hogy hosszútávon működik a dolog. Velem legalábbis így volt.- mosolyodtam el. Ha lehet inkább halandók vagy valamilyen más lény társaságát keresem ebből a szempontból. Istennőktől távol tartanám magam.
Túl bonyolult lenne az egész... de ez nem jelenti azt, hogy nincs jelöltem, mert van, csak hát nincs kedvem összeveszni a fél családdal. Ha összejövünk az nem fog mindenkinek tetszeni, ha szétmegyünk az megint másoknak bőki a csőrét. maradok a halandóknál.

- A művészet istene hogy ne hinne benne?
Nevetek fel majd elmosolyodok és a pohár tartalmának a nagy részét is eltüntetem aztán leteszem a földre óvatosan

- Nincs is a szerelemnél...az igaz szerelemnél jobb érzés. Sajnos ritka az emberi életben és egy istenében vagy vámpíréban még inkább. Hálás lehetek, hogy nekem megadatott. No és te?
Mosolygok rá. A halál...kihez illene? Mostanában gondolkoztam érdekes szerelmes párokról. Mondjuk Hesziszta és Árész....határozottan vicces lenne

- Hát igen... bár egyesek örülnének neki.
Fintorodtam el. Erisz például, vagy mondhatnánk engem is, de én túl lusta vagyok a háborúkhoz. Viszont Árész... a trójai háborút is milyen szívesen fogadta.
Elgondolkodva piszkáltam a pohár száját.- Te hiszel a szerelemben?- kérdeztem az üveget bámulva. El kell ismernem ennél hülyébben még nem tudtam fel tenni egy ilyen idióta kérdést. De nem kell hátsó szándék után kutatnia, mert nincs. Csak kíváncsi vagyok rá, hogy ő mit gondol. Hermész hozzáállásával már tisztában vagyok és sehogy sem tetszik nekem.

- Na akkor két ember kipipálva, hogy kitiltva
Vigyorodom el majd belekortyolok a pohárba

- Aztán a végén az lesz mint múltkor...tudod, a Trójai Háború
Nevetek fel. Egy hülyeség miatt...milyen vicces! Na jó annyira nem de nekem annak tűnik innen visszanézve.
//Enyém sem sokkal jobb...:S//

Ez megrendetítő... jó nem mondom, hogy Apollón nem képes ilyesmire, de szokatlan, hogy egy nő ilyen hatást váltson ki belőle. Tényleg komoly lehet, és mostmár nagyon érdekel a hölgy. Az igaz, hogy mindenkivel előfordul néha, hogy valaki miatt megváltozik, de erre nem számítottam.
- Ha Nüx jön én sem leszek ott.- vigyorodtam el. Azt hiszem mindenki tudja, hogy a kapcsolatom az anyámmal nem a legkellemesebb. Igazából mindenkit sokkal könnyebben megtűrök magam mellett, mint őt. Bárkit, még Hérát is.

//bocsi, ez nagyon gyenge lett //

- Messze van még a karácsony...de nagy valószínűséggel...bár mivel Kalliopéék nem hiszem. Nem rajonganak érte...és amúgy is...mi majd kettesben karávsonyozunk...
Révülök el egy percre. Karácsony a hóesésben...ha lehetne de mivel nem így lehet nem is rossz ötlet. Itt fent nem lehet baja...de sok lenne az idegen..

- Aphrodité, Árész, Hermész...Zeusz, Hádész...azt hiszem. Nekem, egy kikötésem van: Ha ott van Hephaisztosz én nem leszek. Ennyi
Nevetek fel. Miért is utálom? Nem tudom. De ő is engem. Valami ősi lehet ez kettőnk között

- És kik jönnek még?- kérdeztem miközben leültem mellé a földre. Beleittam a pohárba és elgondolkodva felnéztem a plafonra. Apollón és Hermész biztos, talán én is. Ha Lami jön egész biztosan...emlékezve a legutóbbi szórakozásunkra... ez se lehet rosszabb. Pater és Perchephone? Nagy a család... de nem hiszem hogy mindenkit meghívnak. Pedig szép lenne. Mekkora botrányok kerekednének ki belőle.
- Akkor tartsam magam távol a hableányoktól? Legalábbis ettől az egytől...- tekintetem nagy nehezen az arcára vándorolt. Nem díjazná, ha ráhajtanék a hölgyre... pedig megnézném, hogy ki az aki képes volt erre. - Hozod karácsonykor?- kérdeztem egy újabb korty után. Ha jól emlékszem Susan a neve. Nem Sophie? Sophia. Igen ez lesz. A neveket nehezen jegyzem meg, tökéletes példa rá Nyuszi. Az ő eredeti neve sem ugrik be, lehet, hogy nem is mondta...

- Választhatnál, melyikkel kezdjem...de haladok sorban ha neked is megfelel, kedves barátom
Lépek a pulthoz és töltök nektárt két kristálypohárba és lassan belekezdek a mondandóba

- A híreket jól hallottad, ebből látszik, hogy drága Arthur jól végzi a dolgát. Azt eredeti terv egy kis összejövetel lett volna...majd tovább gondolva átformáltuk ezt a mi részünkre. Ajándékozás semmi...de mindenkitől kell valamit szerezni s avval a fát...termet feldíszíteni
Teszem le egy alátétre az italtartómat majd összecsukom a hatalmas mappát és az íróasztalkén funkcionáló helyre rakom. Visszasétálok, megfogom a poharat és leülök a földre majd intek, hogy üljön le ő is

- Pletykákat hallasz pletykákat hiszel és nem hiszel. Ilyen ez az élet...de ez kivételesen igaz. Nem kell félteni, mind a kettő tud a másikról...
Mosolygok rá. Legalábbis azt hiszem. Sophia tud Aphroditéről és szerintem ő is a hableányról. Eddig nem szólt nekem, szóval nem lesz itt szerintem gond

- Szia.- mosolyodok el, és pár pillanatig tekintetemmel követem a múzsákat. Dolgoztak? Többnyire akkor szoktak bezárkózni... kíváncsi vagyok mit alkottak. De amúgyis csak akkor hallatom a művet, ha teljesen elkészültek, és minden tökéletesen klappol.
- Találkoztam Hermésszel. Mesélt valami Karácsonyi...találkozóról.- válaszoltam vigyorogva miközben beléptem a szobába. Minden hófehér. Hosszútávon nem bírnám. Túl világos nekem.
Hogy lehet összehozni Lamiá-t, Hérát, Zeuszt és Hermészt? Bár lehet, hogy Hérát nem hívják meg... nem sajnálkoznék miatta. De mi történt amikor Eriszt nem hívták meg egy esküvőre? A Trójai háború. Na bumm.- És hallottam bizonyos pletykákat...rólad meg egy sellőről.- pillantottam rá egykedvűen. Nekem igazán ne fontos, de Aph-tól távol tartanám a lányt... Mennyi gond, komolyan.

Lekucorodunk a földre. Itt vannak most mindannyian, egyeztetés, összeillesztés a sorok végeivel...és íme megszületik a trilógia első része. Hosszú vajúdás volt...és az egyik legfárasztóbb, kimerítőbb...ezt mindegyikünkön látom de én valahogy boldog vagyok. Mondjuk amióta Sophiával vagyok...ez minden napomra igaz

- Oké lányok...akkor...pihenés...persze...ne reménykedjetek sokáig...
Eresztek meg egy mosolyt majd feltápászkodom a földről és halkan dalolva indolok az ajtóhoz amin kopognak. Telepátia? Kinyitom majd kiengedem a múzsákat és a kopogóra nézek

- Trevior. Hát te? Ritka vagy mint a fehér holló idefent. Miben állhatok rendelkezésedre?
nyitom ki előtte jobban az ajtót és visszalépek a hófehér szobába...minden az...de tényleg! MÉg a kovácsolt vas ágykeret is le van festve...

A mai reggelem egyszerűen borzalmas volt. Utálom az alkoholna ezt a mellékhatását. De most minden részletet fel tudnék idézni...az a nő istenem. Ha tudnám a nevét újra megkeresném...de pech, hogy nem mondta. A Nyuszival meg nem nagyon tudok mit kezdeni.
Ez a karácsony dolog nem is hülyeség. Sőt... még az alsógatyás ötlet is tetszik. Kíváncsi vagyok, hogy Zeusztól mit lopnak majd el. Mert tőle aztán lehet, főleg olyasmit, amivel összeugraszthatják őket Hérával, és akkor aztán újra visszatér minden az eredeti káosz világába.
Ezért is keresem meg Apollónt. Meg más is van... pár pletyka azért lejut az alvilágba is, és kíváncsi vagyok, hogy mennyi a valóság alapja. A nagy Apollón a költészet istene, valóban szerelmes lenne?
Felöltve mostanában szokásossá vált hatalmas vigyoromat bekopogtam az ajtaján és vártam. Lehet, hogy megzavartam valamit? Hm... az szép lenne.

Sóhajtok. Igen. Legszívesebben most utána mennék és...de neki vendége van. Nekem pedig fontos elfoglaltságom. Bepasizni.

- Remélem én sem hallok sok jót
Pillantok még a vállam fölött rá. Így hátulról még szebb...Hál' istennek hamarabb eltűnik a látóteremből, mint hogy perverz gondolataimat kiéljem vagy megvalósítsam. Nekiállok készülődni, egyszóval összeszedem a dolgaimat és indulok is

/Kösziii (L) /

Hízeleg ismét, mintha megint minden a régi lenne.
- Semmi különös. Vendégem lesz, de ez téged úgyse érint. Hacsak nem gondoltad meg magad velem kapcsolatban.
Az, hogy haragszom rá, nem befolyásolja a mostani gondolatomat, mit csinálnék szívesen a maradék időben.
- Amúgy készültél valahova, úgyhogy menj csak. Rám már vár a tükörképem, és véletlenül sem szeretnélek feltartani fontos teendőidben.
Letettem az üres poharat a földre, felültem az ágyon és közelebb másztam hozzá. Átöleletem, és adtam egy búcsúpuszit az arcára.
- Aztán semmi jót ne halljak felőled. - felnevettem, ezt nem lesz nehéz teljesítenie, és elindultam az ajtó felé.

- Én? Egy ilyen gyönyörű nőt vétek lenne megfenyegetni
Mosolyodom el majd rásandítok. Mintha várna valakit...talán Árészt. Halkan felkuncogok majd leteszem az ágy lába mellé a kiürült poharat és úgy fordulok felé

- Mi a nap hátra lévő részére a terved?
Figyelem. A testbeszéd sokat elárul...na, ha nem Aphrodité lenne. Ilyenkor elterelődik a figyelmem az apró jelekről

- Oh bátyus, ezt nem gondolhatod komolyan. Ezt fenyegetésnek szántad? Elég gyenge volt.
Szóval megakarja akadályozni? Sok sikert hozzá, odáig úgysem ér el a keze, és ami fontosabb, amiről nem tud, azt hogy akadályozza meg? Egy lépéssel mindeig előtte leszek. Hála Hádésznek. Erről jut eszembe, bármikor megjöhet a kis pártfogoltjával.
- Nem tudom merre jár. De miért foglalkoztat? Tudtommal nem vagy oda érte, hacsak nem változott meg az ízlésed. Igaz, neked nem ízlésed van, csak fityegőd. Mindig elfelejtem, hogy te azzal gondolkodsz.
Senki nem látta Hérát, de az nem azt jelenti, hogy nincs a közelben. Biztos Zeuszt figyeli, a féltékenysége néha az egeket veri. Szerencsétlenségére nem alaptalanul az, nem mintha ő olyan szent lenne... ez persze nálunk megszokott.

- Igazad lehet. Csak nehogy megüssétek a bokátokat
Kacsintok vissza és belekortyolok a poharamba. Szóval nem egyedül tervezett. Ha rájövök ki a társa...és esetleg Dionüszosz segít és leitatjuk...onnan már egyszerű az egész
Sóhajtva döntöm a derekamat az alsó ágykeretnek és onnan figyelem az arcát. Gyönyörű, de persze ebben mi a meglepő? Ironikus lenne, ha nem lenne a legszebb istenség...nőben. Tökéletes pár lennénk. A tökéletesség mintaképei...akkor miért nem állunk össze soha? Talán mert mind a kettőnket hajtja valami...engem főleg az undor Hephaisztosztól..

- Mit gondolsz...mikor látjuk újra Hérát? Azt mondják nagyon eltűnt mostanában
Gondolkozok hangosan. Igaz ami igaz régen nem látták...vagy hallottak felőle. Zeuszt kéne megkérdezni, tud-e valamit róla. Még is csak a felesége vagy mi. Persze ez nem azt jelenti, hogy számon kell tartania merre jár...és a házasság sem kötelezi bármire őket.

Válasza úgy ért, mint a villámcsapás. Ilyen hamar lemondott volna róla? Képes volt ellent mondani nekem, és emellett a véleménye mellett ki is állt egészen idáig. Vagy megakar vezetni, vagy belátta, az isteneknél - főképp nálam - jobbat nem talál.
- Örülök, hogy így gondolod. - elmosolyodtam, és kicsit megemeltem a poharam, jelezvén, igyunk erre, majd belekortyoltam.
Tényleg nem éri meg halandókkal komolyabb kapcsolatba bonyolódni, elvégre életük hossza igencsak elenyésző. De talán ez teszi őket ilyen buzgóvá. Igyekszenek megragadni minden lehetőséget, annyi mindent tapasztalnak. Nekünk nincs miért sietni, elkapkodni.
- Még nem vagyok biztos benne, hogy önmagad vagy. Így be sem avathatlak. Ugye tudod, hogy mert meggondoltad magad, még nem állok le? Olyan gördülékeny tervet eszeltünk ki, hogy kár lenne veszni hagyni. - rákacsintottam.
Figyeltem, hogy reagál.

- Igazad lehet. Valószínűleg csak az újdonság varázsa kerített hatalmába
Ülök le vele szembe és közben zakatol az agyam. Ez lehet. Hiszen vámpírral nem voltam együtt még. És kérette magát. Ez lehet az egész dolognak a kulcsa. csak felkorbácsolta a vadászösztönömet

- Nem éri meg vitázni. Halandó lelkük úgy is egyszer a Nüx vizébe hull
Mondom halálos komolysággal. Ők hamarabb pusztulnak mint mi. Ha más nem a vadászok végett. Halványan elmosolyodok. Vadászat. Milyen rég is voltunk Artemiszt-el. Ideje lenne hódolni ennek a szenvedélynek is. Barbár szokás, de élvezetes

- És mesélj csak...milyen ármánykodást szőttél?
Vigyorodom el. Imádom a cselszövéseket. És ha Adonisznak igaza van..mármint Aphrodité nem tűri, hogy elvegyék a játékszerét. De rossz így gondolni magamra. Szóval ha valaki elveheti a játékszerét...az nem a szerencse fia

Úgy vettem észre, kezd megenyhülni. Hogy ez csak látszat-e, azt nem tudtam. Töltött magának egy italt, és egy másik pohárba is került a nektárból. Ezt később át is nyújtotta, én pedig vizslató pillantással vettem át tőle. Mióta ismerem, és mégse ismertem ki eléggé.
- Nahát, köszönöm.
Beleszagoltam, nehogy megmérgezzen a drága hirtelen jókedvében.
- Komolyan úgy gondolod, hogy egy vámpír megéri a vitát, a harcot? Mert mint látod, már nem olyanok a dolgok, mint azelőtt. - kérdeztem kíváncsian. - Mi fogott meg benne?
Higgadt beszélgetést folytatni igen kultúrált dolog, főleg mert legszívesebben kikaparnám a szemét.

- Ennek örülök. Ki tudja mit tennél vele...
Fűzöm hozzá a gondolataimat az idő és képességhez kapcsolódó szavaihoz. na igen..Aphrodité meg az idő kapcsolata. Kész katasztrófa lenne. Lassan felállok majd a pulthoz lépek és töltök ki magunknak italt. A harag és a modortalanság nem jár együtt.
Egy ideig csak figyelem a falat és próbálom a gondolataimat rendezni. Aztán sóhajtva odaadom neki az egyik poharat mosolyogva

- Egészségedre

- Szerencséd, hogy ezt nem hiszem el. - néztem rá minden érzelem nélkül.
Kifújtam a levegőt, és közben arra gondoltam, milyen jó volt eddig minden... rendben, nem ez az első "veszekedésünk". Ilyenek vagyunk mi istenek, kiismerhetetlenek. Ráadásul több évszázad alatt "hamar" elfelejtődnek a konfliktusok.
- Nem tudom mi lett velünk, de nem tetszik. Legszívesebben felgyorsítanám az időt, de ez nem az én képességem...
Egy ideig még feküdtem az ágyon, csendben... vártam, hogy mondjon valamit. Bármit.

- Ha fizetnél sem dugnálak meg. ÉS nem alacsonyodnék le ilyen szintre...
Pillantok le rá. gaza lehet...de...én nem akartam...vagy de...ha ők akartatta...valószínű. De lehet csak megkergültem, nem? Fáradt vagyok...
- Számító dög vagy, tudod?

Túl szép volt, hogy igaz legyen... Észhez tért, de nem úgy nézett ki, mint aki tudja mi a helyzet. Legalább ennyi jó volt benne.
- Az előbb még nem voltál ilyen hűvös. - vigyorogtam gúnyosan, és a gyűrű felé mutattam. A kárörömtől boldogan dőltem hátra az ágyon. Fejjel lefelé látva az arca minden volt, csak nyugadt nem.
- Amúgy meg, megakartál d*gni, nem rémlik?
Direkt mondtam így, hűvösen, durván. Játék az egész, nemigaz?

- Ha így érzed angyalom...
Mosolygok rá majd felállok de vissza is szédülök. Megint a másnaposság érzése. Zúg a fejem mintha egy méhkas költözött volna bele. Óvatosan masszírozni kezdem a halántékom. Egyre jobb. Amikor felnézek el kell telnie egy kis időnek míg betájolódok. Olümposz, a szobámban, Aphroditéval...álljunk meg. Én most őt utálom? Akkor mit keres a szobámban?Í!

- Mit keresel itt?
Adok hangot az érzéseimnek azonnal. Hangom inkább kíváncsinak mint dühösnek cseng bár magam sem tudom mit érzek...az összezavarodottságon és fájdalmon kívül így remélem mi hamarabb választ ad...de azok a vörös ajkai...

Számíthattam volna erre a válaszra. Most mihez kezdjek vele?? Egy kis alázás belefér.
- Köszönöm édes, igazán figyelmes vagy. De tudod mi dobna fel? Ha csirkét utánozva futnál egy kört a szobámban. Csak a kedvemért.
Ha ezt megteszi... jó napom lesz az biztos. Kát, hogy nincs nálam videókamera, amivel az emberek rövid életük egyes pillanataikat örökítik meg. Ezt én is szívesen megjegyezném.

- Téged, Csak is Téged!
Sért a gondolat, hogy én mással...de megbocsájtom neki. Biztos elfáradt, és azért beszél össze-vissza. Igen ez a megoldás. Szegény, pici, fáradt angyalkám

- Gyere pihenj le
Simogatom meg mosolyogva az arcát és pillanatok alatt a kezébe adok egy bögre nektárt. Nehogy kiszáradjon. Amíg esetleg kioktat vagy az italt fogyassza a kezét simogatom. Olyan meghitt ez a hangulat!

Egyértelműen nem volt önmaga, az előbb még utált, most meg... mindent megtenne értem, azt lesi, mi a leghőbb vágyam. Nos, más esetben ennél jobb napom nem is lehetne. De ez a szerelem nem tart örökké, elvégre nem szeret igazából, és keltettem benne ezt az érzést. Ha megvan a szerelem szikrája egy szívben valaki iránt, abból igazi vad, tökéletes szerelmet "csiszolok", de ha nincs.... az csak délibáb.
- Most mihez kezdjek veled? Ha megtudja Zeusz, hogy rajtad próbálgattam a képességem nem lesz elragadtatva. Te pedig...
Tudtam nem zavarja általában, ha a kedvemre kell tennie, de akkor önszántából csinálta. Ez most más, biztos ki lenne rám akadva.
- Megkockáztassam, hogy jobban haragudj rám? A gyűlölet is egy heves érzelem... kit szeretnél eljegyezni? Rajtam kívül. Ha bárkit választhatnál az én beleegyezésemmel.
Hát nem lenne szórakoztató, hogy eljegyez egy haladót?

A legtöbb nő örül ha felségül kérik, nem? De Aphrodité nem minden nő. Biztos rosszul csináltam valamit...oh én barom! De...nem akarom...ő az enyém! Nem adom senkinek és ha kell megverekszek...nem, Aph az enyém!

- Sajnálom...nem akartalak megbántani...
Suttogom szinte majd közelebb ülök hozzá és remélve, hogy egy masszírozás elfeledteti vele a baromi nagy hibámat bele is kezdek. Meg sem kellett volna szólalnom...oh én barom...

- Köszönöm drágám.
Kellemes volt csak ott feküdni az ölében, már-már nyugodt, emberi párnak éreztem magunkat. De ami ezután jött, arra a legkevésbé sem számítottam. Szerelmet vallott, eddig még rendben, de hogy megkérje a kezem??? Nagyon megbánnám, ha visszaélnék a helyzettel, különben sem vagyok feleségnek való. Elvégre mi lett Héphaisztosszal? Akkor Zeusz kényszerített, most viszont én dönthettem.
Ránéztem a gyűrűre, nagyon szép volt. Bár nem olyannyira, mint amit a kovácsisten férjem csinált. Nem tudtam honnan szerezte ezt, de nem is érdekelt.
- Te sem ezt akarod. Tedd el azt a gyűrűt.
Jobb lett volna megmaradni a hancúrnál, kizárni az érzelmeket. Így csak megégetem magam, ha a tűzzel játszom.
- Azt mondtam tedd el! - parancsoltam rá hirtelen jött haraggal. Felültem és hátat fordítottam neki. Dühös voltam, de már nem rá. Csak magamat okolhattam. Ennyit a játékszeretetemről.

- Rosa? Oh a vérszívó. Rosa Lune
Valahogy nehezen forog az agyam. Vagyis...egy információt tud feldolgozni és a többi mellékes lett számára. Egyszerűen minden gondolatom Ő volt. A maga csodájával, bájával...mindenével.
Eldőlök az ágyon húzva magammal majd felkönyökölök és aztán felülök hogy az ölembe dőlhessen. Megpuszilom a homlokát majd belekezdek a monológomba

- Aphrodité...mindennél többet jelentesz számomra. Gyengeségem jele, hogy csak most szántam el a magam és most láttam meg a csodálatosságodat. Szeretném...ha a feleségem lennél. Mi legyünk a legszebb és legtökéletesebb pár itt, Az Olümposzon
Veszem elő a kis vöröske bársony dobozt majd kinyitom előtte. Vékony fehérarany karika gyűrű rajta a közepén egy tökéletesre csiszolt gyémánt. A legjobbat a legjobbnak. Ez nem is kérdéses

Aranyos volt, ahogy bágyadtan nézett rám. Csak nevettem rajta, de nem rosszindulatból.
- Túl könnyű az egész. - sóhajtottam.
- Két dologra van szükségem. Mi is a teljes neve annak a vámpír lánynak, Rosának?
Jó esténk lesz az biztos... jót fogunk mi ketten játszani. Olyan mint egy öleb, csak.... kanosabb. Ráharaptam az alsó ajkamra, és csillogó szemekkel figyeltem az arcát. Beletúrtam hátul a hajába, majd adtam neki egy kis puszit. Semmi nyelv, semmi nyál.
- A második pedig te lennél.

Nem is tudom mikor éreztem magam így. Talán Dionüszosszal...igen...Hádészék esküvőjén. De mitől is? Oh bor...de most nem is ittam...vagy igen? Olyan gyöngének érzem magam...vagyis...inkább szédülök. Igen, ez a legjobb szó.

- Igen, mindent angyalom. Mit szeretnél, mit adjak neked? MIre van szükséged?
Lépek egyel hátrébb majd elkapom a derekát és ahogy leülök az ágyra az ölembe ültetem. Olyan csodálatos...a legszebb nő a világon! El akarom jegyezni! Igen! Azt akarom, hogy a feleségem legyen...és együtt éljünk...örökre