Sacré-Coeur

Felállt, amint befejezte a dalt, addigra én is megettem a kalácsot. A zacskót, összegömbölyítettem, és egy szép íves dobással a kukába dobtam. Tádám! Tökéletes dobás. Mit is vártunk volna el tőlem. Egy pillanatra a szívemhez kaptam, majd nagy levegő vétel után lenyugodtam. Will, mi a csudáért, nem keresel? Ez olyan. . . . Hiányzik na! Az meg, hogy összevagyunk kötve, csak erősít a dolgokon. Mellette akarok lenni. Csak lássam, vagy valami!

Kérdésére megfogtam a kezét, felvettem a kabátom és kérdően néztem rá merre mennyünk. Elvettem kezem, hogy betudjam gombolni térdig érő hófehér kabátom. Tisztára hóra öltöztem fel. Térdig érő fehér kabát, térdfeletti fehér csizma, és ez a hajrás. . . Mint egy kisgyereknek. Masni is van rajta, ámbár, ez krém színű fehér pöttyökkel. Az egyik kedvencem. Amint elindult én szótlanul követtem.

-Na látod, oda nem megyünk!
Mondtam nevetve, majd megráztam a fejem a kalácsra. Már csak az kéne, hogy most dobjam fel a retkest, mikor még barátnőt kell szereznem. Addig nem, míg meg nem találom szívem bájos hölgyét, ehhez ragaszkodom. Míg ő evett halkan elkezdtem énekelni a Time To Say Goodbye-t. Szeretem ezt a dalt és Andreas segítségével most már tudom is, nem hamis, vagy ilyenek. Amúgy is tudok olaszul, szóval nincs nagy gond. Bólintottam javaslatára. Még végig akarom énekelni. Felálltam a dal végeztével, meghajoltam előtte, kezet nyújtottam neki.
-Megtisztelne egy ártatlan, szigorúan baráti sétával?
Kérdeztem, kicsit felemeltem a fejem, hogy lássam szép arcát.

-Will-hez!- Jelentettem ki az első értelmes dolgot ami az eszembe jutott. Vele akarok lenni és kész. Ölembe tettem a kürtös kalácsot, és enni kezdtem. Úgy tudom, ők nem ehetnek és ihatnak emberi ételeket. De azért megkínálhatom, nem? Egy kérdő pillantással felé nyújtottam a kürtös lakácsot, közben megettem a kezemben maradt darabot, és kinyitottam a cola-t. Mielőtt abba beleittam volna azt is felé nyújtottam. Hátha . . . .

-De ha gondolod elmehetünk sétálni- Mosolyogtam rá, és még egyszer átgondoltam mindent. Igen, sétálni jó ötlet, ámbár nekem itt is jó. De, ez azért mégse teljesen rajtam múlik. Vagy ha igen. . . Inkább ebbe ne mennyünk bele. Amíg vártam a válaszát ittam egy kortyot.

Láttam, hogy lassan lemond róla. Jön eggyel ez a Will kölök, de tényleg...hálás lehetne, hogy megmentettem, bár én is kevertem bele a trutyiba...fenébe. leültem, vissza a padra, Emily mellé.
-Én szívesen elmegyek veled valahova. De nem randinak szánva, nem szeretném lekötni magam.
Grimaszoltam, bár tudtam, ő úgy sem akarná, és ez duplán rendjén van.
-Na, mihez lenne kedved?
Érdeklődtem az arcát fixírozva nagyban.

-De én oda akarok menni. Will-hez bújni. Segíteni neki begyógyítani a sebet, és elpanaszolni neki, mindent- Jelentettem ki, de be kel látnom igaza van. Nem mehetek oda. DE én akkor is oda akarok menni! Will-t akarom. Vele szeretnék lenni. Annyira jól esne! Igaza van Hermész-nek, nem mehetek oda. Meg is jött a válasz. Nem baj.

-Nincs semmi jobb ötletem, amivel lefoglaljam magam- Suttogtam magamnak. Lehet okosabb ha hazamenyek, befekszek az ágyba és várom, hogy hazajöjjön. Képes lennék egész végig ott feküdni.

Néztem, ahogy nézi a képet. De legalább jó minőségű, nem úgy, mint a tévék nagyja. Ezen elmosolyodtam. Egy jó minőségű képesség. Hehe, ez de bénán hangzik! Parancsoló hangnemén felhúztam a szemöldököm. Megnézem én is a képet, majd újra felé fordítom.
- A Fontainebleau-i erdő
Mondtam vállat vonva. Ezt szerintem mindenki tudja, az az egyik legnagyobb...Néztem, ahogy SMS-t ír. Most komolyan oda megy?
-Nem kéne oda menned, hisz...nem akarja, hogy így lásd, és be kelljen ismernie, nem sikerült megölnie az apját. Ez rettenetes lélekbe gázolód dolog.
Magyarázom neki komolyan, nem viccelek, komolyan cikin érzik magukat a fiúk ilyenkor.

Visszasétált, elkezdett hozzám beszélni, és a végére sikerült felfognom mit mondott. Will, te szamár! Na látod, nekem igazam volt! Igen, igazad volt. . . . Végig néztem, hogy hol van, majd kissé félre döntött fejjel, megjegyeztem, hogy milyen sérülései vannak. Az erdő. . .Nem ismerős. Miért nem ugrik be semmi kép? Én, most azonnal oda akarok menni.

-Melyik erőd? Mond melyik az! Oda akarok menni!- Kissé parancsoló hangnemet, adtam felé, és csak remélni tudtam, nem veszi rossz néven. Semmi rossz allás nincs benne, egyszerűen csak izgulok Will miatt. Ki nem tenné? Aki ilyen helyzetben nem izgulja halálra magát, annak jó a vérmérséklete. És nem én vagyok. Én izdulok Will-ért. Nagyon is. Oda akarok menni. Begyógyítani a sebeit, és hozzá bújva panaszosan szidni. Írtam egy SmS-t, hogy mégse jó a mai nap.

Láttam rajta, hogy szarul érzi magát. Annyira...elegem van magamból!!!!!!!!!!!! Megfordulok, visszamegyek Emily-hez.
-Will az erdőben van egyedül. Véletlenül találkozott az apjával, aki még emlékezett a gyilkossági kísérletre és viszonozni szerette volna a szívességet. WIll azt hitte, megölte, hisz mikor ott hagyta, halott volt. Nem akarja, hogy így lásd...
Mondom, majd, mivel az egész tér üres megidézek egy fénylapot, benne egy fekete erdő, abban a fiú. A földön fekszik, nyaka még mindig színes a szorításoktól, szeme mellett felhasadt a bőt, arca tiszta vér, az egész feje fel van dagadva, karján, kezén zúzódások, véraláfutások.
-Csak hogy tudd, merre kell egyáltalán keresned.
Mondom, de most már nem volt semmi gúny a hangomban.

Jó. Szerintem rosszul hallottam. Visszament az apjához? De az apja halott. Ő maga ölte meg. Will. . . Mi történt veled? Miért mondtad, hogy meghalt? Én nem értem. Arthur felállt, és felpillantottam rá, majd ismételten magam elé meredtem. Will. Hát ennyire nem bízol meg bennem? Felhúztam a tértem, átkaroltam, és teljesen elmerengtem magamban.

Miért nem mondta el nekem? Mi történt, amiért nem volt képes elmondani. Én. . . Oh, Will. Ha találkozunk, nem úszod meg egy kiadós vita nélkül. De nem akarok vele vitázni. Egyszerűen, csak hozzá bújni, megölelni, és érezni, hogy velem van. Vajon ő is ezt akarja. Én már. . .Nem tudom. . . . . De igen. Emily igenis tudod! Szeret! Hányszor elmondta már. Ha szeretne itt lenne velem, és elmondta volna mi történt vele. Emily, ne hülyéskedj! Szeret! Fogd fel. Ha ennyire kételkedsz benne. . . . Jobb lenne ha. .. .Nem! azt nem akarom! Csak, tudni, hogy miért nem mondta el! Vele akarok lenni. Mindörökké.

Az intésre, fittyet hányva, gondolkoztam tovább. Szeretem, és nem kételkedem benne. Ezek jártak a fejemben. Sóhajtva ittam bele a cola-ba.

Kérdésén felhúztam a szemöldököm, majd felálltam mellőle. Még nem mentem el. Elgondolkodó képet vágtam, mint aki azon töpreng, elmondhat-e egy nagy titkot, ami nem az övé.
-Háááát...tudod, nem az én titkom, nem nekem kéne elárulnom, hogy találkozott az apjával, aki megismételte a pincés jelenetet, és Will most el ment...
Ennél a pontnál megálltam, elmosolyodtam, majd megfordultam és elindultam kifelé. Imádom húzni az agyát és elárulom, hogy addig nem is fogja kiszedni belőlem, míg meg nem harap. Annál alább nem adom. Az az egyetlen fájdalom, ami kiszedhet belőlem ilyet, a többi próbálkozás csak az én szórakoztatásomra lesz.
Visszafordultam, még intettem egyet felé. Jaj, annyira elviselhetetlen vagyok, na, nem baj...nekem legalábbis.

Majd szét vet a méreg! Hogy meri? Áh. Mi az, hogy foltok. Mi történt Will-el. Összeszorítottam kezem, és a padból letört egy kis darab. Oh, hogy az a. Sóhajtva végig húztam a pad sérülésén a kezem, és az ismét teljes pompában mutatkozott. Felé fordultam, és legszívesebben beütöttem volna neki ,egy szép jobbhorgot. De nem. Előtte megkell tudnom mi van Will-el. Ha bajba került, én. . . . Belehalok, ha baja esett és kész!

-Hol van Will?- Tértem rá a lényegre. Ne finomkodjunk itt. Tudnom kell hol van, mi történt vele. És legfőképpen, miért nem szólt? Így csak betegre izgulom magam. Tudja, hogy mi a számom, miért nem keresett meg? Annyira, haragszok rá, emiatt. Miért nem. . . . Jó, ezen kár rágódni. Úgy sem fogom tudni, hiába kérdezgetem magam. Sóhajtottam egyet, és vártam a választ.

-Én kevésbé.

Elnyomtam egy ördögi mosolyt, de rettenetesen gonosz vagyok....és de jól esik...hm, semmit se változtam, mák...Leültem mellé a padra lovalóülésben.
-Én tudom hol van és egy ideig még nem fogod látni, legalábbis addig biztos nem, míg el nem múlnak a foltjai szegénynek.
Együtt érző képet vágtam, miközben magamban szétnevettem magam. Mindig is jó színész voltam, annyira büszke vagyok magamra....de az önimádatot most máskor.
-Örülök, hogy megismerhetem.
Tettem hozzá kedves mosollyal. Hogy nekem milyen nagy szívem van...és azonnal egyenes arányosságban elárultam Will titkát, semmi érdek nem fűzött a megtartásához, minek? Így jobb móka. Ő aggódni fog, én ezt nézhetem az Olümposzról, Will menekül, egész addig, míg elmúlik a nagy dagadás, véraláfutás, meg egyéb sérülései, ahogy láttam, van pár.

Későn kaptam észbe, hogy közelít felém egy isten. Gondolatban átlapoztam minden Istenekkel kapcsolatos emlékem, és rájöttem, hogy ő Hermész. Oh a nyavalya. . . Már késő. Itt áll előttem, és . . . Nos érzékeny pontomra tapintott. Uhh, de feltudnám pofozni. Vajon ha nem szólok hozzá hamarabb elmegy? Nem hiszem, de az illem. . . Jajj Emily! Sóhajtva, töröltem meg a szám, és lesöpörtem ujjaimról a morzsát.

-Igen, Will-nek hívják. És, igen keresem. De nemsokára jön az egyik barátnőm, hogy megkapjam, amit kértem. . . Majd utána hazamegyek hozzá- Válaszoltam nemes egyszerűséggel. Passzolom, miért is mondtam el ezeket neki, de elmondtam. Sóhajtva csusszantam, félre, hogy letudjon ülni. De jó szívem van. Pedig, nem vagyok valami bizakodó alkat. . .

Na szép, de tényleg. A barátom feje teljesen meg van buggyanva. Tipikusan tökfejül viselkedik. Mi van ma az istenekkel? Csak nincsen esetleg barátnője? Akkor elvesztettem a legjobb haveromat. Unottan sétálgatok Sacré-Coeur-nál. Már este van, szeretem az estét. Teát otthon kellett hagynom, mert valami baja van, de bezártam a szobámba, tehát Hebe nem árthat neki. Egy probléma megoldva.
Hirtelen észreveszek egy vámpír lányt. Érdekelnek a vámpírok, ezért irányt változtatok, közelebb megyek, majd megállom előtte. Óóó, őt ismerem, sokat nézegettem fentről...és a haverját is..
-Csak nem a vámpír fiút keresed...mi is a neve?...Will?
Kérdezek rá halvány mosollyal. Én tudom hol van, de ezt még nem kell megosztanom vele. Majd ha rákérdez, vagy felkínál egy helyet maga mellett...

..:Arthur:..

Will, Will, Will. Hol vagy? Rég nem láttalak. Az, hogy egy házban, egy ágyban lakunk. .. Nem jelent semmit? Miért nem láttuk egymást? Jó ez részben az én hibám is, mivel már vagy 2 napja, nem mentem haza. De elkellett intéznem pár dolgot. Ámbár, mondtam neki. Annyira hiányzik! Sóhajtva lépkedte, majd leültem egy padra, kezemben egy kürtös kaláccsal és egy 1L-es cola-val.

Nem, hogy hazamennék. Jó, még nem, mert 2 óra múlva lesz egy találkozóm Leila-val. Körbe nézve, senkit sem láttam, így lassan enni kezdtem. Közben ismét visszatértek gondolataim Will-re!