Sellők sziklája

Örültem, hogy nem mérges, mert azt nagyon sajnálnám, komolyan. Úgyhogy újra elmosolyodtam. Nagyon ritkán vagyok komoly, de ha kell, sikerül, és ritkán vagyok szomorú is, ám egyszer volt egy vámpír, aki nagyon elszomorított. Erre az emlékre lehervadt a mosoly.
-Tudod mit, játszunk kérdezz-felelek-et. Fajról, vagy egymásról. Én kezdek.
Mondtam, mert most majd kiderítem azt a történetet.
-Félsz tőlem? De nem csak úgy értem, hanem...érzel olyan...taszítást, vagy kellemetlen érzést?
Kérdeztem, mert nem akartam teljesen rákérdezni, hogy undorítónak tartasz-e így? Válaszát várva néztem a farkamat, és nagyon vártam, hogy eltűnjön.
Ez az egész egy vámpír miatt van, aki ahogy meglátott undorral az arcán rohant el, én meg bánatomban egész egy hétig ki se másztam a vízből.

- Nyugi, már nem is unatkozom. Rossz kedvem meg amúgy sem volt.
Mosolyodtam el kedvesen. Olyan szétszórt kisgyereknek tűnik, pedig már nagyon nem az. Biztos vagyok benne, hogy ha kell tud érett döntéseket hozni, és ha nagyon muszáj még felnőttként is tud viselkedni, addig is nem tűnik az a komolykodó hölgynek.
- Dehogy is.
Aranyos amikor elpirul.- Illik hozzád a piros.- jegyeztem meg mosolyogva. Tényleg, ritkán látni nőket elpirulni akkor viszont ki élvezem minden pillanatát. Szép látvány...
- Csak nyugodtan. Van másik.- ráztam meg a fejem. Csak egy pulcsi, nem kell nagy gyet csinálni belőle, vagy kimosom, vagy ha nem megy, veszek újat, ezt meg...kidobom.

Nagyon örültem, mikor megragadta koszos és vizes kezemet, majd elkezdett kihúzni ebből a gusztustalanságból. Mikor már a szárazon voltam elengedett, én meg megtámaszkodtam kartámasszal, mert különben ülni nem tudtam volna. Szomorúan néztem az aranysárga valamit, ami lábaim helyén lett. Bevallom, elkeseredtem. Nagyon nehezen lesz ebből séta. Elvettem a felém nyújtott pulóvert, külön vigyázva, hogy sáros kezemmel minél kevésbé érjek hozzá. Felhúztam, így legalább felül nem fáztam, alulra meg nem sok mindent tudtam volna húzni.
-Kösz.
Kérdésére bólintottam, majd tekintetem vissza vándorolt a farkamra. Sok idő lesz, amíg eltűnik, mert meg kell száradnia, teljesen.
-Elszúrtam az unalom űző jókedvre derítésedet.
Kértem bocsánatot tőle, majd kezem előre nyújtva megfogtam az arany részt. Hát ez jó vizes.
-Nagyon dühös vagy?
Kérdeztem óvatosan, paradicsom pirosan.
-Amúgy sajnálom, hogy összekentem ezzel a trutyival a pulcsidat...meg a kezedet.

Nem szabad elnevetnem magam. Nem és nem, nem hiszem, hogy jó hozzáálás lenne és nem is örülne neki. Sőt meg is bántanám, plusz még nem festene túl jó képet rólem. Inkább lehajoltam, megragadtam a kezét ,és óvatosan kihúztam a vízből, nehogy valamilyen sérülést okozzak neki.
Amint kint volt, leültem mellé a földre, és odaadtam neki a pulcsimat. Hiába süt a nap, azért nincs túl meleg, főleg miután beleestél egy gödör vízbe. Tehát fázhat.
- Jól vagy?-kérdeztem és figyelmesen végig mértem, hátha van rajta valami seb, vagy akármi, ami miatt aggódni kéne. Igaz a hölgy szépsége sem elhanyagolható tény, de első a biztonság nem?

Fenébe, kézirat, na, nem baj, de a többi stimmel, nagyjából...
-Köszööööööm....
Nem akartam ilyen elnyújtottra, de beleestem egy másfél méter mély gödörbe, mely na mivel volt tele? Mocskos esővízzel. De jó nekem! A tetején gusztustalan trutyi párnák úszkáltak, ezért nem vettem észre. Az egész ruhám vizes lett, átázott és...na, szépen vagyunk. Már ha akartam se tudtam volna kitolni magam, hisz lábak nélkül?
Kétségbeesetten néztem fel Armandra.
-Segíts kérlek!
Könyörögtem neki, mivel egyedül nem biztos, hogy ki tudnék innen mászni. Mázli, hogy a pikkelyek pont jó részt takartak felül, különben rohadt ciki lenne ez az egész. Bár...így is az.

Válaszán elnevettem magam. Persze Lady Holmes. Az írásos résznél megráztam a fejem.
- Olvastam. Egy kéziratot.- És ez igaz is volt. Apám naplóit olvasgattam. Anyámét még keresem, de érdekes, hogy mindketten naplót vezettek. nekem is kéne talán? De nem vagyok az a nagy gramofóg vámpír, beszélni sem szeretek, inkább cselekszem.
- Auchban voltam.- mondtam mosolyogva.- De nem rossz.- felnyúltam és letéptem egy levelet az egyik faágról.

/bocsi, hogy rövid /

Elnevettem magam, majd komoly képet vágtam, és igyekeztem felidézni minél többet a mestertől.
-Nos! Látszik, hogy vezetett valahova, jó, hosszú ideig, majd...valami kicsit kilyukasztotta a felsőjét, de nem állítanám, hogy tárgy, inkább...legyen egy növény.
Mondtam elgondolkodva. Csak onnan veszem, hogy a felsőjének az ujjánál van egy kis lyuk, akol behatolt az a valami, ám ha tárgy lett volna, akkor nyilván nem ússza meg ennyivel. A vezetés meg...az ujjaiból és a farmeréből.
-És írtál is valamit nem rgen, elég hosszan. Szólj, ha tévedek.

- Hm.- érdekes ízlése van. Persze jó értelemben. Scherlock Holmes? Én Maigret-et, és Poirot-ot jobban szeretem bár Holmes-sal sincs bajom.- A három testőr nekem is nagy kedvencem.- vigyorodtam el. Hát igen. A húsz év múlva sem rossz, de az elsőt nem éri utol.
- Akkor Miss. Holmes, kíváncsian várom a tényfeltáró következtetését.- mosolyodtam el. Kicsit lehetetlen feladatot adtam neki, de ki tudja? Lehet hogy a farmaerom szárából vett mintával kikövetkezteti, hogy közel négy órán keresztül vezettem Párizsból Auchba ahol valami ultra különleges növény nő ami beleakadt a kabátom ujjába... furcsa lenne, de vicces is...

-Hát...nagyon érdekesek a fantasy-k, de ugyanúgy szeretem a krimiket, detektív történeteket, Sherlock Holmes titkos nagy rajongója vagyok. Kedvencem a Három testőr, de a Vasállarcos is jó. Kedvenc költőm Arthur Rimbaud, imádom a műveit, főleg a Kóborlásaimat, a Részeg Hajót, esetleg még a Völgy Alvója, de persze a többi is fantasztikus.
Mosolyodtam el, majd azon gondolkodtam, hogy milyen jó is, hogy nem esik az eső, hanem száraz a levegő, hisz csak így sétálgathatok az erdőben. Imádom a természetet, a vizet kicsit unom, de szükségem van rá, és szeretem.
-Miért utazgatsz, és hova?
Kérdeztem, majd hozzá tettem hamar.
-Persze csak ha nem titok. De figyelmeztetlek, én vagyok Holmes női alakban!
Mondtam és rejtélyesen néztem rá, de elnevettem magam elég hamar. át ja. Sose tudok komoly lenni tovább, mint öt másodperc.

Bólintottam és elindultam az erdő felé. Most nem kell az esőtől tartania. Süt a nap, és meleg van. Bár a nagyobb viharok előtt jó idő van, így ki tudja?
- Olvasni? És miket szoktál?- kérdeztem kíváncsian. Igaza lehet. Bár én nem bírnám sokáig vízben, nem vagyok az az úszkálós fajta. De ha sellő lennék biztosan a hozzáállásom is más lenne. Egyenlőre viszont örülök, hogy vámpír vagyok, és csak a vadászattal járó kellemetlenségeknek kell engednem. Nincs is rosszabb, mint ha megzavarnak evés közben.
- Én igen, de mostanában sokat utazom.- válaszoltam vállat vonva. Igen ez már nekem is feltűnt, lassan nem ártana otthonosabbá tenni az Auch-i kastély-t. Így kicsit lehangoló napokat tölteni egy sötét, üres házban. De már évszázadok óta csak napokat töltök el ott, így érthető a kihaltság.

-Menjünk valami erdős dolog felé, szeretem az erdőket.
Indokoltam meg gyorsan választásomat, majd figyeltem, ahogy ő is átkászálódik a sziklákon. Krdésén megráztam a fejem.
-nem, nincs házam, a vízből csak olvasni jövök ki. Így is én vagyok a legtöbbet a szárazföldön a többiek közül. Nem nagyon éri meg, tudod. Hisz...elég hamar elkezdhet esni az eső, vagy valaki megbotlik és rádönt egy szép pohr vizet, esetleg más ilyesmi. Így sokkal nyugisabb az egész.
Fejtettem ki válaszomat.
-És te?
Kérdeztem, miközben abban reménykedtem, hamarosan elérük a fákat. A könyvek után ez az egyik dolog, amit imádok. Csak eső után nem lehet bemenni. Mázlimra, mostanában nem nagyon volt égszakadás.

Nagy nehezen felálltam és megropogtattam a hátamat.
- Válassz te. Te tudod hová szeretnél menni.- mondtam mosolyogva. Nekem igazából teljesen mindegy, hová megyünk ezért is döntsön ő. Nem szeretnék valami olyasmivel előállni, aminek esetleg nem örülne. Mondjuk a tengerpartnak.
- És Párizsban élsz?-kérdeztem, majd zsebre dugott kezzel elindultam arra amerre mondta. Lehet hogy már találkoztunk korábban, amit kétlek de lehet. Nem hiszem, hogy gyakori vendége a kocsmáknak, bordély házaknak mint én. De most már én is leszokóban vagyok.

- Jó ötlet! Menjünk távolabb a víztől. Nem kívánom megint a kékség fenekén kikötni. Úgy is vissza kell majd mennem.
Grimaszoltam mosolyogva, örültem, hogy elnevette magát, hisz jó kedve van! Akkor máris nem unatkozik, ez haladás! Én sem vagyok nagy közösségi lény, de mostanában sok új arcot ismerek meg, aminek amúgy nem örülnék, de lassan, fokozatosan jönnek, így én is tudom "befogadni" őket, nem ijedek meg annyira, mint mikor hárman-négyen állnak körbe.
Vártam, hogy felálljon, mert nekem már sikerült talpra másznom.
-És, merre lenne kedved sétálni?
Kérdeztem, miközben egyik szikláról a másikra ugorva kijutottam a földre, várakozóan néztem vissza rá, miközben magamban nagyon örültem, nem lettem vizes!

Akaratlanul is elnevettem magam a válaszán. Ha lenne húgom, ilyen lenne, ebben biztos is vagyok. Mert ugye nincs. Vicces, de kezdem megkedvelni őt. Már csak azért is mert folyton mosolyog. De lehet, hogy az is benne van, hogy éppen nem vagyok full részeg?
- Mit szólnál egy sétához?- ajánlottam fel. Addig sem gondolkodom feleslegesen. Mert újabban rossz szokásommá vált. Eddig is végig gondoltam mindent csak most, hogy józan vagyok, minden új megvilágításba került.

-Ennek örülök! Az a jó, hisz...a rossz kedv elrontja az egész napodat. Nem éri meg.
Mondtam biztató mosollyal, kicsit oldalba lökve, de véletlenül sem úgy, hogy beleessen a vízbe. Megszorította a kezem, én meg barátságosan mosolyogtam rá. Nem tudom, miért mosolygok ennyit, de ez van, és megéri, hisz akkor más is jó kedvű, ez ragadós. Remek védekezés is, hisz a kedves vagy valakivel, akkor nem biztos, hogy kezdésből behúz neked egyet. Én meg nem vagyok az erő bajnoka, max a képességemet használhatnám önvédelemre.
-Az nem jó! Mihez lenne kedved? Csináljunk valamit, hogy ezt orvosoljuk.
Ajánlottam fel és agyam már azon pörgött, hogy találjon valami használható ötletet.
-Véletlenül sem! Most jöttem ki. Egész életemet a vízben töltöm, már menekülök.

- Remekül.- a válaszára elmosolyodtam. Az egész lány olyan mosolyogni való. Nem rosszból mondom, csak így van. Kevés ember mellett van kedvem csak úgy mosolyogni. Ártatlannak látszik, és törékenynek. Persze lehet, hogy tévedek, de ez akkor sem az első eset lenne.
- Armand d'Crescendo.- megfogtam a kezét, és finoman megszorítottam. Nem nagyon ismerem a sellőket, de egyenlőre nincs bajom velük.
- Unatkozik.- válaszoltam a tengert bámulva.- És egy sellő? Gondolom úszni jött.- kérdeztem vissza. Elvégre mi másért jött volna? Úgy tudom, hogy ha vízzel érintkeznek gyorsan átváltoznak, kaland lehet nekik kijönni egy tengerpartra, ha nem akarnak úszni.

Nem is csúnya ez a vámpír, hogy azt ne mondjam, elég helyes. Leültem mellé, bár máshol is volt hely, de ott elég nagy esélye lett volna annak, hogy képen nyal egy hullám. Itt jó lesz.
- Köszönöm, jól, csak a barátnőm kicsit elveti a sulykot.
Mondtam mosolyogva, majd kicsit összefogtam a hajam, amit persze azonnal szétfújt a szél.
-És te?
Kérdeztem, miközben csomót kötöttem hajamba, ezért végre megmaradt copfba.
-Amúgy Sophia vagyok. Sphia Seline.
Mutatkoztam be, kezet nyújtottam neki.
-És mit keres errefelé egy vámpír?
Érdeklődtem vigyorogva, miközben lábamat át-át dugtam a kövön.

Merengve bámultam a vizet, amikor váratlanul egy sellő tűnt fel a sima felszínen. Gyönyörű nő, mint a sellő általában. Furcsa, hogy mostanában csak nőkkel futok össze. Kivétel persze az a két isten. Mindkettő elég rendhagyó egyéniség, bár ki nem az?
- Üdv.- intettem vissza, és arréb csúsztam egy kicsit, hátha le akar ülni.- Hogy van?-kérdeztem és újra végig mértem, mostmár sokkal alaposabban. Zömében vámpírokkal találkoztam eddig, sellővel csak elvétve.

Na, akkor most elég ebből. Igyekeztem a felszínre jutni, de Len folyton vissza rántott a mélybe. Jeleztem neki, hogy ha nem hagyja abba, megfulladok, mire azonnal elengedett én meg kétségbeesetten úsztam a felszínre, hörögve törtem ki a víz sima felszínén. A sziklákhoz vettem az irányt. Kimásztam, felöltöztem egy szoknyába, meg a kedvenc zöld pulcsimba. Még mindig kapkodtam enyhén levegő után. Ott volt egy vámpír.
-Üdv!
Mosolyogtam rá, de nem ültem le mellé, hisz mi van, ha vár valakit.

Nem is olyan vészes, mint amilyennek hittem. Már három hete alkohol nélkül. Kész profi vagyok. A fél év is simán ment volna. Csak sajnos nem úgy alakult. Ezzel is elúsztunk a lehetőségtől, hogy meghallgassuk Rosa csodás ének hangját. És ő amúgy is előnnyel indul velem szemben. Hallott énekelni, és majdnem le is vetkőztem neki...a fogadás miatt szigorúan. De ez van.Már pedig ha hallani akarom, meg kell tudnom hogy hol lakik. Már csak az segíthet, ha tényleg énekel a zuhany alatt.
Zsebre dugott kézzel ballagtam a parton, a tengert bámulva, majd leültem egy sziklára, folytatva előző tevékenységemet.

//Bocs Apollón, de befagyott a tenger, mi meg ott ragadtunk.. Elnéztem...és ez nekem a 3. bocsi...//

Sikerült bevernem a bokám. Nagyszerű...de szerencsére az erőm segítségével a seb már be is gyógyult. A vízből kirajzolódik valaki alakja. Vigyorogva úszok fel a felszínre
- Mi van csak nem úszni jöttél szárazföldi?

Elengedtem a delfineket, hadd menjenek az útjukra. Az egész napot a tengerben töltöttem. Nem volt dolgom, csak végre jó volt lemerülni kicsit, és kiszabadulni a szárazföld fogságából. Bár ez nem meglepő nekem, és szerintem másnak sem, ha Poszeidónról van szó. A Sellő sziklák közelében voltam, amikor a vizet egy hatalmas csobbanás rázta meg.
~Na ez mi volt? - azt hittem nyugis lesz a mai napom, aztán jön ez. Remek. Ahogy közelebb úszom a sziklákhoz meglátom, hogy nincs semmi veszély. Csak egy régi ismerős vetette magát a mélybe. Apollón.

Este érek ki. Ledobok mindent...szó szerint csak egy boxer marad rajtam. Nekirohanok és a sziklák melletti vízbe vetem magam akár egy európai bajnok úszóversenyző. Jó tanárom volt. Nagy levegő és elmerülök a vízben

...