Állatkert

A "fásult barmok" kifejezésen elnevettem magamat.
- Viselem én szívesen...- mondtam mosolyogva, majd gyorsan kitértem a puszi elöl.
- És ha már egy házban élünk tudnod kéne, hogy nem vagyok törpe.- morogtam az orrom alatt kissé dühösen. Utáltam ha így hív ezért én is tovább indultam, de amikor rápillantottam egy ember nyaki ütőerére rögtön kaparni kezdett a torkom. Na, igen, nekem nem a hasam szokott korogni hanem a torkom kaparni és mivel rászoktam arra, hogy otthon bármelyik szolgából ihatok és már régen ittam inkább megfordultam.
- Ideje lenne menni.- mondtam és kifelé vettem az irányt.

- Ezek fásult barmok angyalkám. Sajnos viselned kell majd a keresztet hogy az Alvilágban élsz. Lesznek fent segítők, rá fogsz jönni hogy ki az...de ha valaki túlságosan kedve...
Fejezem be. Mintha csak egy tíz éves kislányt engednék táborozni. Nagylány ő tud magára vigyázni. Megpuszilom a homlokát és megborzolom a haját
- Szeretlek törpe
Indulok tovább persze közbe rá nem pillantok

Elgondolkodtam a válaszán.Tényleg, nem is rossz ötlet! Persze én sem gondoltam komolyan, így hát elkezdtem kuncogni. A következő megálló a denevérek voltak. Én pedig azon gondolkoztam, amit mondott. Nem érdekel, hogy nem fogadnak el engem vagy piszkálnak, majd jéggé fagyasztom őket...
- Nem baj, ha nem leszünk rögtön puszi pajtások a rokonaimmal. - legyintettem egyszerűen - majd egyszer talán igen, de minden kezdet zötyögős...

- Ha nem teszem a végén jéggé fagyasztasz
Nevettem el magam. De valahol az igazság rejtőzött, Ő a legjobb teremtményem miért ne láthatnák?
- Családtagoktól ne várj sok jót majd...sőt.
Nevetek. Rosszabbak vagyunk mint a legundorítóbb emberi faj. Lassan megindulok a denevérek felé

Ő meghökkent az én válaszomra, én pedig az övére, sosem volt velem ilyen. Mármint eddig még nem engedett el sehová sem legalábbis 2 tucat kísérő nélkül, most meg csak úgy elenged a szépség istennőjével a földre és az Olimposzra? Ez nem vall rá, de azért örültem is.
- Tényleg?- kérdeztem boldogan tőle és felálltam eddigi guggoló helyzetemből.

Meghökkenve nézek rá. De igaza van. Nem zárhatom kalitkába - pedig jó lenne
- Beszéltem Aphroditval...Olümpuzon segít majd eligazodni és a földön is amikor én nem tudok veled lenni...rendben?
Nézek rá mosolyogva. Erre mondják, hogy kirepülnek a fészekből...?

- De, tetszik csak...- nem tudtam, hogy hogyan folyassam, én csupán azt szeretném, ha kicsit nagyobb pórázra engedne, hiszen tudok magamra vigyázni, és 1800 éves vagyok, ez aztán valami!
- Szóval - folytattam kicsit erősebben - Az Alvilágot már úgy ismerem, mint a tenyeremet, vagy a kisujjamat, de ezen a helyen még nem jártam... olyan sokszor és kíváncsi vagyok az itteni dolgokra és szokásokra.- fejeztem be a mondandómat.

- Miért akartál ennyire kijönni? Nem tetszik az Alvilág?
Sóhajtok fel. Valamit nem adtam volna meg? Valamiben hiányt szenvedett volna? Pedig mindenből a legjobbat szereztem meg neki...mindenből a legjobbat a legjobb tanároktól kezdve...mindent

Egyszerűen vállat vontam.
- Senki sem látta...- mondtam majd felálltam és hagytam inni a farkast. A következő állat egy gorilla volt, éppen nagy szemeket meresztett az emberekre, akik ugyanígy bámultak rá. Aranyos állat volt ő is, mint minden állat és apám szavain elmosolyodtam, de közben helyeslően bólogattam is.

- Itt ezt nem szabad
Fogom meg jelzés képpen erősebben a vállát és elmosolyodok. Nem örülök hogy ki akart jönni és ki is jött.

- Gyönyörű teremtmények
Mosolygok a farkasra ahogy inni kezd majd megindulunk. A következő lakó már egy gorilla
- Inteligensebb mint az ember...

- Igen szeretnék.- mondtam csökönyösen és már indultam is a következő ketrec lakójához, aki egy egy farkas volt. Elmosolyodtam. Nagyon imádtam a farkasokat és leguggoltam a ketrecéhez, mert pont nekinyomta a fejét annak. A táljába néztem, amiben hús volt és mellette egy korty víz. Az egyik ujjammal úgy hogy senki se lássa az itatója felé intettem és a víz elkezdett feljebb jönni, amíg nem lett teljesen teli.
- Igyál szépen.- suttogtam neki.

- Az emberi butaság határtalan. De ő még szerencsésnek mondhatja magát. Biztos szeretnél még többet látni?
Simogatom meg a vállát és rá pillantok. eleget láttam a világból, hogy tudjam...a legutálatosabb lény a földön az ember...hiszen Hephaisztosz teremtménye. Az már nem lehet jó lény

Megérkeztünk egy nagy Állatkert feliratú helyre. Először kicsit vonakodva léptem be az ajtaján hiszen szeretem az állatokat és már előre féltem, hogy mire képes az emberi természet... Aztán végül erőt vettem magamon és mellettem apámmal beléptem a nagy kapun. Az első állat, amit megláttam egy fekete párduc volt. Idegesen járkált a ketrecében, ami ugyan tágas volt, de látszott rajta, hogy nem tetszik neki a hely.
- Hogy lehetnek ilyen szívtelenek az emberek?- kérdeztem édesapámtól és közelebb mentem a ketrechez.

...