Hegyláb

...

Vissza Olümposzra. Rég jártam ott. Felvettem egy farmert, a hozzá illő tornacipővel és egy inget, amit nem gomboltam be. Na meg persze a bőrkabátom. Amint ezzel megvoltam, elindultam felfelé.

A Hegylábához érkezve, elmosolyodtam, és leültem az egyik aranyalma fa alá. Hát igen. Levetettem kabátom, és megnyújtóztam. Kissé bele ütöttem a fába, és egy alma pont a kezembe esett. Megtöröltem, és lassan enni kezdtem.

Egy fekete rövidnadrágot, tornacipőt és egy világos v kivágású pólót vettem fel. Minek kiöltözni, ha csak sétállni megyek? A Hegylábhoz érve nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és felmásztam az egyik aranyalma fára. Nem ment olyan könnyen, mint hittem, de végül csak sikerült.
Egy darabig egyedül üldögéltem az egyik vastagabb ágon, amikor megjelent Adonisz...
- Szia!- mosolyodtam rá vidáman.- Rég találkoztunk!

Nagyban eszem az almát, amikor meghallom Hebe drágaságomat.

-Jé, egy angyal, aki hamarosan az ölemben köt ki- Ez be is fog következni. Erősebben ütöttem bele a fába, mire Hebe az ölembe pottyant. Kajánul rámosolyogtam, és puszit nyomtam arcára.

-Hogy megy soros mostanában?- Érdeklődtem, mosolyogva, felé nyújtva az almát, ha kér egyen belőle, ha meg nem majd én eszek. Szabad kezem, csípője köré fontam, és cirógatni kezdtem. Hát, mit ne mondjak. Szeretek a társaságában lenni. De ki nem?

- Ha én angyal vagyok, akkor te minimum ördög.- mondtam vigyorogva. Hiába jó a beszélőkéje, de engem innen lehetetlen leimádkozni. Csakhogy más megoldás is van pech. Bár nem annyira, mert tényleg az ölében kötöttem ki. A puszit viszonoztam, és egy kicsit fészkelődtem az ölében, majd mikor kényelmesen elhelyezkedtem mosolyogva beleharaptam az elmába.
- Sokat unatkozom...és azt hiszem, leköltözök Párizsba. - válaszoltam, és simogatni kezdtem a csípőmet ölelő kezét. - És neked?- Örülök, hogy találkoztunk. Ilyenkor mindig jobb a kedvem, mondjuk nehéz is lenne így szomorkodni.

-Na dicsérj, még a végén, velem maradsz- Mondtam gonosz mosolyommal. Mit is várhatunk tőlem? Semmi olyat, amit egy pasitól nem. Na meg aztán. Egy ilyen csodálatos, hölgy társaságában, nem is fogom vissza magam.

-Ha unatkozol, gyere el hozzám. Mellettem nem fogsz unatkozni- Mosolyogtam rá, perverzül. A leköltözésre, csak bólintottam. Én is lent élek, és jó lent lenni. Na meg aztán. Hiába könyörögnénk Hebe-nek, hogy maradjon, nem tenné.

-Nekem? Ahogy kell. Mindenem megvan. Nők, ital minden ami csak kellhet. De a te társaságod, minden nőt pipál.- Vigyorogtam rá. Igen. Hebe társasága, nagyon is boldogító. Tovább cirógattam puha bőrét. Amint megettük az almát, letettem a csutkát a fa mellé. Immáron két kézzel tudom ölelni, és simogatni.

- Örülnél neki igaz?- kérdeztem egy hasonlóan gonosz mosoly kíséretében. Hajjaj, a lehetőség nagyon is csábító lenne, de így is nagy az önbizalma. Bár neki van is mire.
- Nem rossz ötlet. Ha legközelebb unatkozom, majd szólok.- Tudom, hogy ő is lent él, ezért is van itt olyan ritkán, aminek nem nagyon örülök.
Válaszul csak adtam neki egy puszit. Nem könnyű levenni a lábamról, de ő egyre közelebb jár hozzá.
- Találkoztál mostanában valakivel?- kérdeztem kíváncsian, és hozzábújtam. Igazából Zeusz lenne a legjobb. Őt akarom megtalálni, végülis, ő sok olyanról tud, amiről mi nem. Először őt fogom kikérdezni, és csak utána a többieket erről a tündérrablásról.

-Ki nem örülne neki?- Érdeklődtem tőle mosolyogva. Hát de most komolyan. Ilyen csodálatos hölgyet, ki nem szeretne?

-Akkor várni foglak.- Mosolyogtam rá kedvesen. A puszira elmosolyodtam. Megfogtam állát és megcsókoltam. Ne kerülgessük egymást. Neki is jó, nekem meg pláne. De nem? Tiszta haszon.

-Sajnos nem. Nem játok fel sűrűn. Ha embert kérdeznél, azt tudnák mondani. De nem. Istennel nem- Mondtam elgondolkozva, s ismét megcsókolva. Magamhoz öleltem, és élveztem közelségét. Hiába. Ő kihozza belőlem, ezt az énem.


//Bocsi a késésért és most megyek. Szia//

- Remélem is.- A csókjára elmosolyodtam, és természetesen viszonoztam. Sokkal jobb így, mint a fán ücsörögve, egyedül. Igazam volt, elég jól ért ahhoz, hogy feldobja a napomat.
- Értem.- kicsit csalódott volt a hangom, de újabb csókja máris kárpótolt, és ha lehet, még szorosabban bújtam hozzá. Fejem a mellkasánakk döntöttem, és játszani kezdem az enyémnél sokkal nagyobb kezeivel.

/Okés, SZia:) /

Játszadozni kezdett kezemmel. Hát igen. Mennyivel nagyobb, mint az övé. Bár ez nem kérdés. Az erős férfi egyik jele a nagy kéz. Bár az enyém, átlagosnak mondható, de nem baj.

-Drága. Mesélj valamit- Mondtam mosolyogva, puszit nyomva feje búbjára. Kabátom ráterítettem, hogy ne fázzon meg. Nem lenne szép tőlem, ha pont velem fázna meg. Bár, kétlem. Nincs is hideg. De azért, na!

- Mit szeretnél hallani? -kérdeztem mosolyogva. De választ sem várva elkezdtem mondani, mindent ami eszembe jutott.- Nemrég voltam lennt párizsban, és találkoztam egy tündérrel, akinek elrabolták az öccsét, állítólag mi voltunk, nem tudsz róla valamit? - hadartam el egy szuszra az egészet. Remélem ő nem veszi magára, nem gondolja, hogy célozgatni akartam. De mielőtt válaszolna hevesen megcsókoltam, csak hogy tereljem egy kicsit a gondolatait.- És most te mesélj.- kértem újra hozzábújva.

Már válaszra nyitottam volna a szám, amikor elkezdett beszélni. Ez a nő. Most komolyan. Úgy nézek én ki, mint aki ezeket számon tartja??? Chö. Ezen most megsértődhetnék. De mielőtt még ezt is megtehettem volna, megcsókolt a kis drága.

-Nem tudok róla semmit- Mosolyogtam rá. Elkezdtem cirógatni a hátát, és azon gondolkoztam, mit meséljek neki. A nő ügyeim nem hiszem hogy hallani akarja. Vagy igen? Sóhajtva csókoltam meg és öleltem magamhoz.

-Utánad epekedtem- Vigyorogtam rá, és ismét megcsókoltam. Előbbi heves csókunk, most már erőteljesebb és követelőző csókká ment át.

A válaszára csak felsóhajtottam. Ha senki nem tud semmit, akkor tényleg Zeuszt kellene valahogy előkeríteni. Mondjuk jó kérdés, hogy miért is érdekel ez engem annyira?
- Vicces...-motyogtam vigyorogva. Komolyan jót tesz az egómnak ez a beszélgetés, de azért sejtem, hogy mivel telnek a napjai. Követelőző csókját sem hagytam viszonzatlanul, karjaim a nyaka köré fontam, és beletúrtam a hajába. A csók hosszú ideig tartott, nem nagyon volt kedvem elengedni őt. Sokkal jobb ez, mint beszélgetni. De most nem?
De a jóból is megárt a sok, így elhúzódtam tőle. Nehogy elbízza magát az úr... bát szerintem már meg is tette. Na nem baj, én is adtam rá okot... végül is istennő legyen a talpán, aki ellen tudna állni Adonisznak!

Na, nézzenek oda. Nem csak én vágyok rá. Nem meglepő. Mosolyogva viszonoztam hosszú, kellemes csókját. Véget ne érjen! De sajna vége lett. Magamhoz öleltem, és megcirógattam arcát. Lassan letettem a fűbe, és még egy csókot nyomtam mézédes ajkaira.

-Ne haragudj mennem kell- Álltam fel, és nehéz szívvel ugyan, de elmentem. Még búcsúzóul intettem neki, és már mentem is fel Zeuszhoz. Csak, hogy mindent megtudjak, amit hallottam.

//BOcsi, hogy késett, bocsi hogy gyér lett a vége!!!! DE köszi a játékot! //

- Rendben! Viszlát- intettem utána, és kényelmesen elhelyezkedtem a fa tövében. Az a viszont látás remélem hamarosan újra megtörténik.
Pár perc múlva viszont megint a fán voltam, kezemben egy szép nagy almával. Majd holnap megkeresem Zeuszt, vagy talán Hérát, ő biztos tudja hol van a férje. Vagy nem, és éppen ezért nem kéne a közelébe merészkednem.

//nem baj Én is köszi //