Rosalie Congrand

Szép előtörténet! Elfogadva! Kellemes játékot Rosalie

Név: Rosalie Congrand
Becenév: Rose, Sally
Kor: 25/125
Születési idő: 1885. november 1.
Születési hely: mai Párizs, Franciaország.
Nem: nő
Család: anyám Nina Blesensis és apám Romeo Habitants egyke gyermekeként születtem

Faj: Nemesi vámpír
Különleges képesség:
Hang mágia
Képes gyönyörű és nagyon magas hangot kiadni vagy épp mélyet. evvel együtt jár, hogy olyan magasat is képes ami kitöri az ablakot

Avatar: jó lenne tudni...

Jellem:
Az etikett mintaképének is lehet mondani mikor a kastélyban sétálgatok, hiszen ezt tanultam. De szívesen töltöm az időmet mai dolgok körében is, bár nem veszem fel egyik szokást sem. Régi hagyományokat tisztelem és feléjük húz a szívem is. Elég változó hangulatúnak mondanak de ennek csak két végletekor adok jelet, vagy nevetek és mosolygok vagy sírok. Ez a ritkább

Kinézet:
170 centiméteremmel nem tartom magamat sem magasnak sem alacsonynak. Bőröm hófehér, hajam holló fekete a szemem pedig sötétebb kék...bár időnként kivilágosodik. Mint megtudtam akkor ha éhes vagyok. Csak a régi idők ruháiban vagyok képes létezni így számomra a rövid szoknya vagy egy egyszerű nadrág is elfogadhatatlan. Ajkaim bár teltek sajnos számomra nem elég vörösek így a ruházatomhoz sminkkel igazítom
Életút:
Mint nem is olyan rég kiderült, nemes vámpír vagyok. Mikor megtudtam ezt, nem jelentett semmit...
20 éves koromig zavartalanul éltem a kastélyban. A külvilágról nem sokat tudtam, mivel nem mászkálhattam csak a birtokunkon és csak a birtokra érkező emberekkel találkozgathattam. Emiatt is lehetett, hogy már javában a 100-at tapostam de nem kezdtem gyanakodni, hogy más lennék...hiszen aki jött hozzánk vámpír volt...ahogy a szolgálók is(legalább fél vámpírok) és a szüleim is. Így az öregedés fogalma számomra ismeretlen volt. Édesapám képességének köszönhetően szinte elzárkóztunk a modernizácciótol de amikor meghalt ez szertefoszlott. Ugyanis "délibábot" volt képes vetíteni az emberek elé...inkább látomást. Lényegében a kastély helyett egy mocsarat láttak...Amikor apukám meghalt anyukám gyászba burkolózott...ki sem mozdult a lakásból és nem evett így szép lassan meghalt. A kastély lakói szétszéledtek és én is lassanként elköltöztem a városba. Azóta próbálok itt élni. Nehezen viselem ezt a forgatagot, zajt...az autókat...mindent.
A dadám tért vissza pár napra az elköltözésemre és elárulta, hogy mik vagyunk...és hogy hogy is kéne táplálkoznunk. Sajnos a második vadászat során megtalálta egy vadász és megölte.
Ennek már jó pár éve de még mindig hordom a gyászt a lelkemben. Haladok a korral már, bár ez külsőre és gondolkodásomban sokszor nem nyílvánul meg. De megtanultam újra mosolyogni, nevetni...és örülni mindennek
Van-e állata vagy nincs: szó szerint nincs, bár van egy visszatérő hollója, Raven