Jonathan Loney

Köszönöm! Akkor... elfogadva! Kellemes játékot!

javítottam!

Név: Jonathan Thomas Loney
Becenév: nincsenek barátaim, így becenevem se nagyon, de az öcsém egyszer Jhony-nak hívott
Kor: 22-nek nézek ki, valóságos koromat nem tudom
Születési idő: 1800-as éveknél
Születési hely: Anglia
Nem: férfi
Család: Szüleimet nem ismerem, és ha ők sem kíváncsiak rám, én sem rájuk. Ikertestvérem Caspian, rég nem találkoztam vele...

Faj: sellő, ne nevess ki!
Különleges képesség: Fájdalmat tudok kelteni benned a gondolatommal, de olyat, hogy üvöltve borulsz térdre előttem. Érintésem sebet ejt rajtad, melyet még én sem vagyok képes begyógyítani. Ölni is képes vagyok egy érintéssel, de nem szoktam, a többi sokkal hatásosabb és bőven elég.
Hanyas szintű vagy: 8

Avatar: Jamie Campbell Bower

Jellem: Egyszer, régen vidám egyéniség voltam, a társaság szíve-lelke, ám mostanra irtózom a tömegtől, szűkszavú vagyok. Szeretem a vámpírokat, ám gyűlölöm, ami vagyok, a többi fajjal szembe semmit sem érzek. Nem szeretek beszélgetni, életem sorsfordító napja óta kiveszett belőlem minden erőteljes érzés, olyan...olyan, mintha üres lennék, és ez az űr megfojt, lehetetlenül kínoz. Az emlékek, a bűntudat és minden üldöz a múltammal....

Kinézet: Szőkésbarna hajam van, mely vállig ér. Magas vagyok, de csak annyira, mint egy átlagos ember. Ha átváltozok uszonyom fehér, a többiekétől eltérően. Helyes vagyok, és ezt nem önajnározásnak mondom, a képességem belső kisugárzása tesz széppé.

Életút: Egy kicsivel előbb jöttem világra, mint az öcsém, Caspian, de azonnal elszállíttattunk egy gyermekotthonba. Ha jól tudom, mindkét szülőnk sellő volt, de ez nem teljesen biztos, nem tudhatjuk pontosan. Minden erőnkkel igyekeztünk titokban tartani, hogy mik vagyunk. Jó ideig nevelkedtünk ott, ám miután elértem a 18. életévemet megléptem, nem bírtam tovább ezt az egész hercehurcát, Casp-ot is magammal ráncigáltam el, el messze, távol ettől a förtelemtől, menekülnöm kellett, úgy éreztem, fulladozok azon az átkozott helyen. Hamarosan találkozott élete nagy szerelmével, itt elváltak útjaink, majd húsz éves koromban én is belefutottam a szerelembe, egy vámpírral. Elmondta, mi ő, én meg egy idő után teljesen belenyugodtam mindenbe, elfogadásom jeleként elvettel feleségül. Mellette maradtam, nem hagytam el, csaltam meg, nem egyszer hagytam, hogy belőlem csillapítsa szomját. Boldogan éltünk egy évig, mikor volt oly kedves megcsalni egy istennel. Összetörtem teljesen, elváltunk, ám bennem ez az egész olyan mély sebet ejtett, hogy a fájdalmat képtelen voltam elviselni. Elmentem Afrikába, hogy lenyugodjak, ám utánam jött, megpróbált rávenni, hogy hadd változtasson át, akkor minden rendben lesz, visszajön hozzám. Nem engedtem neki, ebből vad dulakodás lett, majd a sivatag közepén megharapott, addig ivott, míg már alig éltem. Ott hagyott abban az átok verte forró homokban. A Nap legyengített még jobban, ám az este enyhülést hozott. Fel tudtam állni, lehetetlenül szomjas voltam, így elindultam, amíg lábaim vittek, a vízhez, belerogytam a tengerbe. Testemet a víz bevitte a mélyebb részre, hagyta, hogy elsüllyedjek. Mikor az egyik hullám kiszedett a vízből, testem a levegőbe emelkedett, majd, mikor visszaesett már minden megváltozott. Nem öregedtem tovább, képességem egy idő után kialakult, bár jó sok lény szenvedte meg. Hallgatag lettem, az erdőben élek, távol mindenkitől, egyedül. Nem tudom feldolgozni a történeteket, fogalmam sincs, hol lehet az ikertestvérem, kik lehettek a szüleim és lesz-e még barátnőm valaha.

Van-e állata vagy nincs: nincs