Jack Cooper

Nagy mosollyal ELFOGADLAK!

Név: Jack Cooper
Becenév: Jack
Kor: 310/ 24
Születési idő: 1700. szeptember 6.
Születési hely: USA, Maryland
Nem: férfi
Család:
Lily Copper (meghalt)
William Cooper (meghalt)
Ryan Colt
Mark Stewart

Faj: vámpír
Különleges képesség: Pirománia. Képes vagyok egy érintéssel bármit (embert, állatot, tárgyat) időzített bombává alakítani, és 500 méteres körzetben bárhová képes vagyok bombát (mérettől függetlenül) juttatni, akár a levegőbe is. Fel tudom melegíteni környezetemet, de csak egy bizonyos pontig, utána aztán minden robban. Imádok a tűzzel játszani, felgyújtani és eloltani valamit. Ez utóbbit persze nem vízzel teszem. Az én tüzemre hatástalan a víz.
Hanyas szintű vagy: 8

Avatar: Jackson Rathbone

Jellem: Tele vagyok ellentétekkel. Három ember van akit kedvelek és ezzel kifújt. Ok nélkül nem utálok senkit, csak mindenki közömbös nekem, de ezt nem hozom mások tudomására a viselkedésemmel. Ugyanolyan vagyok mint mások, csak kicsit őrültebb. Ha rossz kedvem van, igyekszek minél távolabb kerülni az emberektől és akkor bunkóságban és arroganciában nem vehetik fel velem a versenyt. Azzal a három emberrel viszont soha nem vagyok szemét. Ha begurulok akkor ott semmi nem marad. Mindent, amit érek és látok elpusztítok, nem vagyok tekintettel senkire és semmire. Szerencse, hogy ez ritkán fordul elő. A látszat nem igazán érdekel, de a munkáimat a legnagyobb felelőséggel végzem el.
Kinézet: Nem túl rövid, barna, néha feketés haj. Világos zöld szemek, amik ha a képességemet használom gyakran átváltanak vörösbe. 185 magas vagyok ehhez szálkásan izmos testalkat társul. Bal alkaromra „Quid pro quo” van tetoválva.

Életút: 1770- ben születtem. A szüleim vámpírok voltak de már gyerekkoromban meghaltak. Egy földművelő család vett magához és embernek neveltek. Évekig nem is sejtettem, hogy mi vagyok. De erről majd később.
Mostohaapám (ezután apámnak nevezem, mert mást úgysem hívhatnék így) iszákos volt, amikor berúgott és rám talált biztos lehettem egy kiadós verésben. Anyámmal egész más volt a helyzet. Őt szerettem, mert ha tehette mindig megvédett gyerekkoromban. Ők egy gazdag nemesi családnak dolgoztak, a Stewartok, karót nyelt kékvérűek voltak, és vámpírok, de erről csak én tudhattam. Volt egy fiuk, aki nyolc évvel volt fiatalabb nálam. Mégis az öcsémként szerettem, vigyáztam rá. Az öreg Stewart gyakran kért, hogy vigyázzak rá, amit örömmel teljesítettem. Ekkor már régen tudtam, hogy mik ők… ez inkább megérzés volt, mintha mindig is sejtettem volna, nem tudatos rádöbbenés.
Nappal Mark-ra vigyáztam, éjjel meg tűrtem apám verését, mígnem egy nap a kissrác beteg lett. Mellette virrasztottam napokig, mert apja éppen üzleti úton volt. Amikor hazaért, haza küldött. Én persze nem szívesen hagytam volna magukra őket, amikor a hallból robaj hallatszott. Az öreg kirohant én utána. Apám törte be a kapukat és a dühtől tajtékozva megölte az öreget. Karót a szívébe. Megtudta ugyanis, hogy munkaadója mi is valójában. Pár perc múlva egy vékony sikítást hallottunk majd apró lábak dobogását a lépcsőn. Mark borult zokogva apja holtteste felé.
Ekkor jött rá, hogy mi is valójában. Haragtól és a sírástól vörös szemmel rontott neki apámnak, aki pár pillanat múlva holtan rogyott össze. A döbbenettől némán meredtünk a két holtestre, és a 8 éves kisfiúra, aki halálra rémülten rohant ki az éjszakába. Én gondolkodás nélkül utána futottam.
Aznap éjjel megfogadtuk, hogy vigyázunk egymásra, bármi áron.
Az évek gyorsan teltek, és egy véletlen folytán rájöttünk arra, hogy mi is vagyok igazából. A véletlennek persze sok köze volt egy lőtt sebhez, és rengeteg vérhez. Már le sem tagadhattam volna, egyre jobban kívántam valamit, csak még nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehetne az a plusz, ami hiányzik. A vér volt az.
1775-ben mindketten részt vettünk az Amerikai függetlenségi háborúban. Ekkor már egyidősnek látszottunk és hallhatalanságunknak köszönhetően hamarosan mély tisztelet övezett minket. Sorban nyertük a csatákat, de mint minden jónak egyszer ennek is vége szakadt.
Egy csata kellős közepén verekedésbe keveredtem egy szövetséges katonával. Mark persze azonnal segítségemre sietett. Elintéztük a katonát. Csak hogy ezzel hazaárulást követtünk el. Büntetés: sortűz általi halál.
Cölöpökhöz kötöttek minket, 5 vagy 6 katona állt elénk és TŰZ! Nekünk persze eszünk ágában nem volt meghalni, így minden golyót amit kilőttek, szépen felrobbantottam, mielőtt elért volna minket.
Jobb híján apró cellákba zártak minket, ott vártuk a következő ítéletet. Napok után végre egy 40-es évei közepén járó férfi, Armstrong dandártábornok nyitott be hozzánk. Közölte, hogy mostantól az ő személyes foglyai vagyunk és az ő parancsait kötelességünk teljesíteni. Mint később kiderült, ő is vámpír volt.
Egy csapatot szervezett, csak vámpírokból. MI lettünk az elit, mind a katonaságnál, mint a vámpírok között. Ennek titokban kellett maradnia persze. Jó pár évszázadot eltengettünk így, küldetésről, küldetésre járva.
2004. Levelet kaptunk Mark nővérétől, illetve inkább a gyámügytől. Mark nővére meghalt és annak fia, Ryan szülők nélkül marad. A fogadott öcsém, jó testvérhez méltóan magához vette a gyereket, és azóta mi neveljük. Rendesen suliba jár, bár kérdéses, hogy jót tesz –e neki hogy két agglegény foglalkozik vele és tanítja. Amúgy kiköpött Mark, pont úgy néz ki mint ő…

Van-e állata vagy nincs:Egy patkány, Harley Davidson a neve.