Graham ház

Dorian pár pillanat múlva már aludt is. Egy ideig figyeltem, majd elmentem vadászni. Persze hátizsákkal, hogy csapoljak….Hehe…Végigsétáltam az utcákon, és rá is akadt egy bandára. Elbeszélgettük velük, és nem hitték, hogy megtudom őket ölni…Hát….Így jártak. Egyet elfogyasztottam helyben a többiek vérét, pedig a boros üvegbe engedtem. Amint megvolt, visszasétáltam a házhoz. Letusoltam, és elpakoltam. Felmentem Dorian-hoz, visszatérdepeltem mellé, és elnyomott az álom.

Olyan 1 óra múlva arra keltem, hogy Dorian mocorog. Gondolom rosszat álmodott. Finoman simogatni kezdtem arcát, fejét, hogy hátha lenyugszik, de nem sikerült. Pár perccel ezután pedig, felébredt. Érdeklődve mértem végig tüzetesen átvizsgálva arcát.

-Rosszat álmodtál?- Kérdeztem rá, mosolyogva, majd adtam egy puszit homlokára.

Hirtelen felkapott, pedig éppen ellenkezni akartam, de annyira fáradt voltam, hogy hamar beláttam, képtelen vagyok rá. Lerakott az ágyára, és ahogy megérintette fejem az ágyat tudtam, pár másodperc múlva már alszom.

-Örülnék, ha velem maradnál.
Mondtam mosolyogva és végigsimítottam gyönyörű arcát, és a következő pillanatban már el is aludtam, testem elernyedt.

Hülyeségeket álmodtam össze-vissza, teljesen baromságokat. ott álltam a színpadom újra, elő sorban Josephine, a mögötte levőben meg...az előző barátnőm. Ahogy szerelmemre néztem elöntött a megnyugvás, de ahogy kicsit hátrébb csúszott tekintetem halál félelem kerülgetett.

Mikor a második sorból felemelkedett a vámpír kinyújtotta kezét és én ájultan rogytam össze. Ahogy álmomban lecsukódott szemem kinyílt a valóságban.

A kérdésemre egy elgyötört mosolyt kaptam válaszul. Haj..Haj…Bajok lesznek, ha így folytatja. Odasétáltam hozzá, majd megsimogattam arcát, és bár tudtam, hogy képes járni, de finoman a hátamra emeltem. Mekkora mák, hogy több tonnát is elbírok. Mondjuk az ő …70(?) vagy kevesebb kilóját simán elbírom. Felmentünk a szobámba, majd lefektettem az ágyamra. Nagy nehezen átöltöztettük egy kényelmesebb cuccba, majd én magam is átöltöztem. Persze a szobában, hogy egy ici-picit húzzam az agyát.

-Nos, ha nem gond, akkor maradsz. És ha nem gond melletted alszom. De ha baj, átmegyek a szomszéd szobába- Mutattam a szoba felé. S míg ő eldönti én lementem, és elpakoltam a cuccom. A szennyest a fürdőbe a tisztákat a szekrénybe. Bezártam az ajtót, majd visszasétáltam hozzá, és mellétérdeltem. Mondjuk én kialudtam magam, így nekem az is jó, ha őt figyelhetem.

Egész repülőúton Josephine a vállamon feküdt, ami nem zavart persze, de mikor megérkeztünk hozzá úgy éreztem, a fáradtságtól mindjárt összerogyok, térdre és aztán elterülök a földön, ennyire álmos még emberként sem voltam. Nekidőltem az ajtófélfának, nagyon nehezen nyitottam ki újra a szemem. A színház teljesen kikészített.

Bár a vér közben kicsit feldobott, de az csak annyira, mint mikor a hullán löksz még egyet, csak addig megy, míg hajtod, aztán már nem tovább. Úgy éreztem, képtelen vagyok öt lépésnél többet menni, de ez privát problémám, csak mondjuk nem Josephine előszobájában kéne elterülni a padlón.

Kérdésén elgyötört mosolyt küldtem felé.
-Nem tudom, ha maradnék nem lennék túl szórakoztató, ugyanis mindjárt összerogyok a fáradtságtól.
Mondtam halvány mosollyal és erőltettem, hogy szemeim kinyissam.

Alig aludtam egy órát, és máris egyedül éreztem magam. Felkeltem, de Dorian már nem volt mellettem. Visszahanyatlottam a párnák közé, és ismét elaludtam. Biztos jó oka volt. Mondjuk lehet vadászni ment el. Igen biztosan. Az alvásom háta levő részét, háton töltöttem. Utálok háton aludni, de ha mocorgok, folyton a hátamra fekszek, és úgy maradok.

7 óra volt, amikor Dorian felkeltett. Mondjuk az ébresztés lehetett volna kellemesebb is….Mindegy. Elmentem zuhanyozni, összepakoltam a cuccom, majd elmentünk a reptérre. A gép út unalmas volt, mondjuk az egészet kedvesem vállára borulva töltöttem. Szegény, lehet agyon nyomtam…..Na majd ha elértünk hozzám bocsánatot kérek tőle!

Lassan elértük a házam. Benyitottam, és a lakás tökéletesen rendben volt. Letettem a csomagot az előtérben, majd Dorian felé fordultam.

-Maradsz…Vagy hazamész?- Kérdeztem a hazamenetel szónál kissé elhúztam a szám. Szeretném ha maradna. Mondjuk, nem erőltethetek semmit. És biztosra veszem, hogy szeretne egyedül lenni….

Szerelmem hamarosan elaludt, mosolyogva figyeltem egy ideig, majd kicsúsztam alóla, halkan kiosontam a szobából, és olyan hat körül elmentem aláírni az igazgatóval egy újabb szerződést, mely a kéthavonta egy fellépésről szólt. Olyan váltogatással, hogy; Rómeó, Halál és Maxim de Winter. Nekem megfelel, legalább következőre a Halál jön, azt már most várom. Sikerült minden feltűnés nélkül visszaosonnom szerelmemhez a háza, leültem egy fotelba és őt néztem, olyan gyönyörű.

Hulla fáradt voltam, de már nem volt idő, így óvatosan felálltam, hét óra volt, és óvatosan megráztam Josephine-t.
-Szerelmem, indulnunk kéne!
Mikor elkészült még elértük a gépet, hogy végül délután egykor érjünk földet Párizsban.

Csókja ugyan olyan szerelmet tükrözött, melyet én adtam neki. Ha nem többet. Imádom. Szinte beleolvadtam karjaiba. Kérdését, nem értettem. Mi az, hgy mit köszönök? Hát de kérem…Amit az imént tett….Megráztam a fejem, hogy semmi fontos. De szerintem a szíve mélyén tudja mire gondolok. Illetve remélem. Ha nem. Az sem probléma.

-Nem bántam meg. És soha nem is fogom- Mondtam egy mosollyal, majd még szorosabban hozzá bújtam. Annyira kellemes az illata. Elkuncogtam magam, majd elkezdtem apró csókokat adni mellkasára. De ez a dolog, kicsit fárasztóbb lett mostanra. Ezért abbahagytam, és akár akartam, akár nem, elnyomott az álom.

Válaszán megnyugodtam, mikor arrébb csúszott mellé másztam. Keze azonnal hajamba túrt, majd hamarosan ajkai megtalálták az enyémet. Mohón csókoltam vissza, húztam magamhoz, de sokkal féltőbben, mint előbb.

finoman döntöttem le az ágyra, úgy, hogy véletlenül se essen baja, majd másztam fölé, nem nehezedtem rá, még agyon nyomom szegényt. Finoman csókoltam végig nyakát, gyengéden, nagyon nem akartam neki bajt okozni, majd arra jutottam, hogy az lesz neki a legbiztonságosabb, ha egyszerűen ő vezet.

Így átfordultunk, az én hátamat nyomta az ágy, de nem érdekelt jobban, mint bármi más. Fel-fel hajoltam csókokért, de nem akartam felülni. Kezem végig simított hátán, egészen nyakáig, az oldalához kúszott, hogy mikor újra felhajolok kicsit megtartsa szerelmemet, míg egy forró, vágytól égő csókot nyomok ajkaira.

Bevette a gyógyszer, s én kimentem az erkélyre arra az időre, amíg hatni kezd a gyógyszer. Fél óra…Gondolom én. Mondjuk lassan minden gyógyszer fél óra alatt fejti ki hatását. Nekitámaszkodtam az erkély párkányának és néztem ki a fejemből. De valami más jobban lekötött, és az a fények. Méghozzá az autó pálya fényei. Ilyenkor is mennyien cikáznak a sztrádán. Hát ez van.

Lassan letelt a fél óra, én pedig bementem, és felmelegedtem. Leültem az ágyra, és kérdőn néztem Dorian-ra. –Nincs mit- Mondtam mosolyogva, és szemeit fürkésztem, hogy tényleg minden rendben van-e. De igen. Már nem látszott a szemében az a fura csillogás, mely megrészegítette tekintetét. De be kell vallanom még úgy is szívdöglesztő volt!

-Az érzés kölcsönös- Mosolyogtam rá, majd kicsit hátrább csúsztam az ágyon, hogy letudjon ő is ülni. Már ha akar. Amikor leült, felé nyúltam, és finoman beletúrtam hajába. Már nem csillogott, kész szerencse! Homlokom az övének érintettem és megcsókoltam. De persze, ez is mohó és éhes csókra sikeredett. Hát…Mit ne mondjak. A válasz sem maradt el csók terén.

Rettenetesen szenvedtem, de csak benn, a fejemben. Nem akartam, mármint...akartam, de nem így, nem ilyen...gátlástalan, meggondolatlan enyhe durvasággal. Undorodtam magamtól, de képtelen voltam megállni és ez fájt. Halál komolyan, fizikai fájdalmat okozott az ellenállás, mely nem ért el semmit.

Megkönnyebbültem, mikor kicsúszott karjaim közül, nem sokára egy gyógyszerrel és egy pohár vízzel tért vissza. Bevettem, olyan fél óráig néztem magam elé, igyekeztem nem gondolni semmire, ami nagyon nehéz volt, majd fél óra múlva nagy levegővétellel magamhoz tértem. Most már tényleg önmagam voltam, és most is kívántam Josephine-t, de már ésszel és szívvel, és nem valami más őrülettel.

Felnéztem szerelmemre.
-Köszönöm, már magamnál vagyok.
Mondtam hálás mosollyal, majd odamentem hozzá.
-de még mindig érzem...te?
Kérdeztem, mert nem akartam úgy letámadni, hogy ő nem is akarja.

Azt hiszem, nem csak rám van rossz hatással a vér….Illetve nem rossz…Csak hát…Ez lenne a vége, ha….És Ő azt mondta, hogy még ne. Egy nap alatt ennyire nem változhatott meg a gondolkodása, nem? Ha meg ige, akkor örülök neki. Elindult felém, egyre közelebb jött, majd magához húzott és megcsókolt. Majd’ el olvadtam karjaiban. De mostmár biztos voltam benne, hogy ez csak a vér hatása…És hogy ő maga, biztos nem így csinálná.

-Én is szeretlek- Mosolyogtam rá, majd engedtem, hogy nyakam falja s visszatérjen ajkaimhoz. Ezt nem tehetem vele. Legnagyobb szívfájdalmamra, kicsúsztam karjai közül, és elmentem az éjjeli szekrényig. Megfogtam a fiolát, és visszasétáltam hozzá. Kivettem egyet, melyet kezébe adtam. Jól meg gondoltam én ezt? Igen, mert ha lenyugszik és még akkor is ezt szeretné, akkor ő maga akarja, és a vérnek semmi köze nem lesz hozzá. Ha pedig, nem akarja….Akkor tényleg a vér volt az oka. Öntöttem egy puhár vizet, és azt a másik kezébe adtam.

-Vedd be. Elmulasztja a vér keltett vágyakat….-Mondtam egy sóhajjal, és ismét felültem az asztalra, és figyeltem mihez fog kezdeni.

Hátulról hirtelen átölelt, bennem meg újból feltörtek azok a bizonyos gondolatok, ami miatt néhány gond szokott adódni. Hátulról kezem mellkasomra simult, finom puszikat lehelt arcomra, majd megcsókolt. Mohón követelte ajkaimat, én meg hiába küzdöttem, kezdtem elveszteni a józan eszemet. Olyan volt, mint a legcsábítóbb drog, amit valaha próbáltam.

Fájt, hogy elengedett.
Helyette felült az asztalra. Felálltam, majd közelebb mentem hozzá, míg lábam nem találkozott az asztallal. Átöleltem szerelmemet, most én csókoltam meg ugyanolyan hevesen, sőt, egyre hevesebben. Kezem hátán, oldalán vándorolt.

Képtelen volt agyam megállítani testemet. Hihetetlenül vágytam érintésére, egyszerűen csak rá. Tényleg túl sok vért ihattam, de most már ez van, ezzel kell megbarátkoznom.
-Szeretlek.
Súgtam ajkaiba, miközben kicsit mégközelebb húztam magamhoz, testünk összesimult. Ajkaim most már nyakát falták, majd visszatértek ajkához, ahol forrón, vágyakozón csókoltam meg. éreztem, hogy most van az a pillanat, ahol még le tudok állni, aztán annyi az önkontrollnak.

Hát ez érdekes…Lehet valamit hülyén áll rajtam. Mondjuk kétlem…Megnéztem magam a tükörben. Akkor még semmi fura nem volt. Leengedtem a hajam, melyet ugyebár kontyba kötöttem, hogy ne legyen csupa víz. Nyújtóztam egy nagyot, egy szép nagy ásítással megfűszerezve. Elnyúltam agy vérrel teli bontatlan palackért, majd meghúztam. A fele le is ment. S hogy baj ne legyen….Bevettem hozzá egy gyógyszert. Nem szeretném ráerőltetni magam. Ezután megittam a maradék vért. Felültem, majd odasétáltam mögé és hátulról átöleltem.

-Nem vagyok álmos. Én veled szeretnék lenni- Mondtam egy mosollyal, majd végig simítottam arcán, és apró puszikat leheltem rá. Kezem mellkasára tettem. Elértem ajkait és mohón követeltem ajkait. Lassan elengedtem, majd felültem az asztalra és belenéztem az üvegbe. Sötét van kint, a város fényei szép világítást kölcsönöznek, és mégis látom benne magunkat. Tökéletes.

Addig megettem amire Josephine mutatott, míg ő elment tusolni. Mikor visszajött befeküdt az ágyba. Ez a hálóing...mit ne mondjak, minden ellenére én mégis csak férfi vagyok,és Josephine meg életem szerelme, aki nem mellesleg szívfacsaróan gyönyörű.

Elfordítottam tekintetemet, még mielőtt hülye gondolataim támadnak. Képtelen voltam megszólalni, míg nem jutott eszembe valami szomorú, amivel lenyugtattam magam. Nyeltem egyet, de nem néztem vissza, mert akkor megint ki fogok akadni. Talán nem kellett volna ennyi vért innom.

-Nyugodtan aludj csak, ha álmos vagy.
Mondtam, majd a villával kezdtem el játszani, hogy minden...férfias gondolatom eltűnjön a fejemből, hisz álmos, nem mellesleg lejárattam magam múltkor. Mikor az eset eszembe jutott megint vágtam egyet a gondolataimon.

-10-kor…Sok időnk van addig- Mondtam egy mosollyal, majd érdeklődve figyeltem mire is készül. Megeresztette a csapot, addig én rendeltem enni. Makarónit. Mi mást, amikor ez a kedvencem? Lassan megjött a szoba pincét. Megkapta a jutalmát, és elment. Megfogtam egyik tányért, odaültem vele az asztalhoz és megettem. Ezután, az én tányérom, visszatettem a kocsira, majd leszedtem róla Dorian-ét, az eperrel a csokival, a tejszínhabbal, és a fagyival együtt. A fagyinak neki is estem. Nyamiiii! Imádom az olasz fagyit! Amikor bejfejeztem befeküdtem az ágyba és vártam Dorian-t.

-Nincs ötletem. De pihenjünk egy kicsit. És egyél- Mutattam az asztal felé, majd felálltam. Elmentem letusolni. Levendula illattal tértem vissza. Egy hálóingben. Eléggé átlátszó volt, de ezért szeretem. Befeküdtem az ágyba, derekamig felhúztam a takarót, majd Dorian-ra pillantottam mosolyogva.

-És szerinted, mit csináljunk?- Kérdeztem rá, kissé elálmosodva. Rég nem aludtam….És ez baj. Hozzá szoktam, hogy aludjak. De majd ha hazaérünk, kipihenem magam.

Tényleg, most aztán igazán beleélhetem magam a szerepbe, nagyon hiteles, persze nem akarom megölni komolyan Elizabeth-et. Elmosolyodtam azon, amit mondott.
-majd csak...10-kor, akkor indul a gépünk. Mihez lenne kedved, addig?
Kérdeztem, majd eldöntöttem valamit.

-Amíg gondolkozol kimosom hajamból a csillámport.
Mondtam, majd egy forró csókot nyomtam ajkára és elmentem a fürdőszobába. Neki álltam ledörzsölni szememről a fekete festéket, majd levetkőztem, lefürödtem. Mikor kimásztam a kád vize csillogott a kis csillámoktól. Elmosolyodtam, majd felöltöztem, aztán leeresztettem a vizet, kimostam a kádat, mert az alján megmaradt a ragyogó anyag.

Kimentem, de csak nadrág volt rajtam, mert ingem kimostam, száradt a fürdőszobában.
-Na, döntöttél?
Kérdeztem egy csók közben, aztán elterültem az ágyon. Elég sok időnk van addig.

-Tudom jól- Mondtam egy elégedett mosollyal a megmentős részre. Amint leszedtem csillámporral teli arcát, elmosolyodtam. Hát, a hajáról és a ruhájáról Nem tudtam leszedni. Mondjuk, majd megmossa a haját, s kimossuk a ruhát. Ilyen egyszerű. Kéthavonta egyszer. Mondjuk, jobb is, mintha minden nap lenne fellépése. Nem bírnám ki, hogy csak éjszaka, amikor hulla fáradt, lehetek vele….Na, azt nem akarom!

-Nekem megfelel- Mondtam mosolyogva,és éhes csókján elkuncogtam magam. Beletúrtam hajába, és átölelve nyakát csókoltam vissza mohón. Teljesen olyan kezdek lenni, mint egy tini lány, akinek most van élete első szerelme. Hát nem aranyos tőlem? Nem annyira, merthogy már nem vagyok valami fiatal. De nem is nézek ki vénkisasszonynak! Még az a szerencsém! Már zörögnének a csontjaim! Ehh…Már csak az hiányzik!

-Nekem meg te hiányoztál!- Mosolyogtam rá, majd keze után nyúltam ami végig siklott arcomon. Belefeküdtem puha kezébe, és szemeit néztem, melyek hihetetlenül csillogtak. És nem a csillámtól. Elfordítottam fejem, hogy kezére adhassak egy puszit, majd visszafordítottam fejem, hogy tovább nézhessem kedvesem.

-Ma megyünk haza nem? Hány órakkor?- Érdeklődtem, miközben előhalásztam mobilom zsebemből, hogy megnézzem hány óra van. Hajnali fél kettő. Hogy el repült az idő...

Felemeltem kezem, hogy megnézzem, csak arcomra jutott-e csillámpor, de nem, mindenemet beterítette, a ruhámat, mindenemet egyszerűen. Mohón kaptam az üveg után, mert torkom rettentően kapart.
-Te vagy a megmentőm!
Mondtam mosolyogva, majd miközben leszedte rólam a csillámport megittam félig. Máris jobban voltam, valahogy....élettel telibbnek éreztem magam és nem szétstrapáltnak.

-Hát, nagyon örülök ha tetszett, de ugye tudod, hogy akkor mindig vissza kell jönnünk ide? És ha visszajövünk...két havonta egyszer, akkor is többet fogsz látni Halálként, mint Rómeónak. Annak is jó leszek?
Kérdeztem halkan, miközben egyre közelebb mentem hozzá, majd éhesen csókoltam meg.
-Hogy ez mennyire hiányzott!

Mondtam mosolyogva. Felette térdeltem, lassan simítottam végig arcán, teljesen elvesztem szemében, hogy lehetek ekkora mázlista? Én, aki mindig is a legnagyobb vesztes volt az élet játékában, most szó szerint én lettem a Halál, az, akit eddig csak játszottam.

A nap hátra levő részét gyakorlással töltöttük. Amikor Dorian elment haza bepakolni én is így tettem. Csak, hogy ne legyen halláskárosulásom. Eltettem kabátom zsebébe a füldugókat. Doriannak is tettem, de szerintem neki nem fog kelleni. Én viszont kívánom megőrizni a hallásom! Amikor a reptérre értünk, már tudtam, hogy jól tettem azokat a füldugókat. A repülőn eleinte olvastam, s közben kedvesem végig engem figyelt, így nekem sem volt sokáig kedvem olvasni. Hozzá bújtam, és csak őt figyeltem. Amikor leszálltunk, betettem a füldugókat, egy óvatlan pillanatban. Kiérve, Dorian-t felhívták. Sóhajtva léptem ki utána, és mosolyogva jöttem rá, hogy milyen hasznos a füldugó. Elengedtem Dorian kezét, és kiosontam a kocsihoz oldalt, csak, hogy ne legyek útban. A kocsiban, csak akkor jöttem rá, hogy nem vettem ki a füldugót, amikor az egyik fekete ruhás alak hozzám szólt. Kivettem őket, és bólintottam kérdésén. Semmi lényeges nem volt. Csak az, hogy jól vagyok-e.

-Nem történt baj- Mosolyogtam Dorian-ra, és hozzá bújtam, persze csak diszkréten. Amikor kiléptünk, jöttek az újság írok. Mekkora mák, hogy volt időm átöltözni, az egyik pihenő helyen. Nem nagyon törődtem az újság írókkal. Amikor beértünk, kedvesem mindenkinek bemutatott, és legnagyobb meglepetésemre, mindenki agyon ölelgetett. De leghosszabb ideig, Mercutio színésze ölelt. Közben az igazgató is megjelent. Nem sokkal ezek után, helyet foglaltam az első sorban. Pedig, jobb szerettem volna, hátul lenni. Na mindegy. Dorian, annyira jól játszik. Amikor csak tudott rám nézett, én pedig, mosolyogva, jelezte szememmel, hogy figyelem. Az előadás végeztével Dorian leszalad a színpadról. Majd bemázolva visszajött, és elénekelt, két számot. Szerintem, ő egyre többet fog színészkedni. És remélem, hogy tényleg! A számok végeztével, bementem a színfalak mögé, hogy megtaláljam Dorian-t.

-Csodálatos voltál.- Mosolyogtam rá, és épp megakartam csókolni, amikor leirányítottak minket a sajtó szobába. Leültem Dorian mellé, és hallgattam a kérdéseket. Hát…Azt hiszem, ez nem nekem való. Nem szeretem, az ilyen túlzott figyelmet….De ez vagyok én. Lassan vége lett a sajtótájékoztatónak, és elmentünk a hotelbe. Dorian lerogyott az ágyról, én meg előszedtem pár cuccot. Odasétáltam hozzá, és meglengettem az orra előtt, egy üveg vérrel teli palackot.

-Remélem jó lesz. A saját gyűjteményemből hoztam, csak neked- Mondtam mosolyogva, majd leszedtem arcáról a csillámport. Ezután, elültem mellé, és hozzá bújtam.

-Nagyon ügyes voltál! Remélem, sokszor láthatlak, még fellépni!- Mondtam, majd felmásztam a párnák közé, és hanyattfekve, figyeltem a plafont. Közben kezem eljutott Dorian kezéig, és finoman magamfelé húztam, hogy jöjjön mellém.

Aztán leesett, hogy ez egy musical és szerelmem nem tudja szerintem a dalokat. Gyorsan eltelt az a nap is, reggel még elmentünk vadászni, majd ahogy visszatértünk már mentünk is. Csak egy éjszakát kívántunk maradni, és másnap éjjel visszajönni. Felszálltunk a gépre, nagyjából azzal foglalkoztam, hogy Josephine szépségében gyönyörködtem. Mikor leszálltunk felhívott az igazgató és közölte, hogy küldött öt fekete ruhás testőrt én meg nem értettem, miről beszél. De mikor kiléptünk a várótérből mindent megértettem. A terem fulladásig tele volt lányokkal, tini lányokkal, akik halálnak mázolva sikítoztak, mikor kiléptem, oldalamon szerelmemmel. Azonnal mosoly, ezt utáltam legjobban, a műmosoly. Az öt kolosszus azonnal körülállt minket, a cuccainkat hozták, azzal nem volt gond. Nagy nehezen eljutottunk egy limuzinhoz, közben aláírtam pár homlokot meg kart, nem volt hiba. Mikor végre beültünk már este hat volt. Egy órát mentünk Veronáig.
-Ne haragudj, fogalmam sem volt, hogy itt lesznek.
Kértem bocsánatot Josephine-től szégyenkezve, hát nem így gondoltam. Megálltunk az óriási színház előtt, ahol már szintén tömegek álltak meg újságírók, akik miután szerelmem kiszállt a kocsiból elvesztették a maradék józan eszüket is. De sikerült bejutnunk, egészen az öltözőig, ahol már az igazgató várt minket és az összes többi színész. Barátaimnak bemutattam Josephinet, mindenki nagyon örült neki, nyilván látták, hogy mellette komolyan boldog vagyok. Miközben a Mercutio-t játszó színész agyonölelgette örömében szerelmemet az igazgató odaküzdötte magát hozzám.
-Na, mester, mi a plusz szám?
-Haláltánc.
Válaszoltam mosolyogva, de láttam, hogy nem csak egyet akar hallani, így elnevettem magam és hozzá tettem.
-És az Útvesztő minden út
Mondtam és láttam, hogy elégedett. Öt perccel nyolc előtt elköszöntem Josephine-től, aki legelöl, legközépen ült. Elkezdődött az előadás, itt én még nem voltam. De negyed óra múlva már én is kimentem. Fehér, buggyos szövet ingem félig nyitva volt. Tökéletesen emlékeztem minden dalomra. A nézőtér tombolt, még álló nézők is voltak, fantasztikus. Én mégis Josephinet néztem minden lehető pillanatban. Mikor vége lett gyorsan leszaladtam a színpadról, míg a többiek hajlongtak. Ott a sminket várt, aki hófehérrá mázolta arcomat, szememet kihúzta feketével, addig valaki rám húzta a Halál kabátját, a fodrász pedig hátra mesterkedte hajam, sminkes pedig a hajamba és arcomra szórt egy kiló csillámport. Megjelentek mellettem a halál szolgáit játszó színészek, majd kiléptem a lépcső tetején a színpadra. Annyira csillogtam, hogy szinte még én sem láttam magam. Elénekeltem a Haláltáncot. Igaza volt az igazgatónak, ezeknek ez nem elég. Hát jött a B terv, aztán már komolyan elmentem. Tombolt a nézőtér. Valamennyire leszedték a sminket, de a csillámpor nem jött le teljesen, hajam is csillogott. Mikor találkoztam szerelmemmel rámosolyogtam.
-Na, tetszett?
Kérdeztem, majd kézen fogtam és egy hátsólépcsőn felvittem a konferencia terembe, mi most át volt alakítva sajtótájékoztatónak. Leültem az egyik székre az emelvényen, mellém jött Josephine, másik oldalamra a színház igazgató. És ömlöttek a vakuk és a kérdések. Igyekeztem mindenre válaszolni.
-Franciaországban fogok élni.
-Igen, Josephine a barátnőm és nem, nem szeretném elhagyni.
-Kétségtelen, hogy néha még fel-fel fogok lépni, de csak szerelmem jelenlétében.
-Igen, leszoktam a drogról....nem, inni sem iszok.
-A Halál jobban szeretem játszani.
Mondtam, és még voltak kérdések, olyan egy körül tántorogtunk ki és mentünk át a nekünk foglalt hotel lakosztályába, ahol azonnal lerogytam az ágyra.
-Ilyen őrületet én még nem láttam.
Nyögtem ki.

Oh, már értem. Szóval ezért mennyünk olaszba. Mosolyogva bólintottam. Rajongók? Igen az jó muri lehet. Főleg, ha szét akarják tépni a sztárt. Az a legmurisabb. Jujj, de azok milyenek. Amikor belopóznak az öltözőbe, és lesi képeket csinálnak. Hát az csúcs! Azt nagyon bírom. Meg utána, amikor mennek ki autógrammot osztogatni, és sikítoznak. Na mondjuk, az fájni szokott. De a füldugó mindent megolt.

-Szívesen megnéznélek- Mondtam mosolyogva, majd megkereste a mobilját és felhívott valakit. Olaszul beszélgettek. De mindent értettem. Holnap…Hát igen. De akkor még délelőtt elkellene indulni. Hát igen…Sóhajtottam, majd figyeltem kedvesem kivirult szemeit. Olyan élettelien csillognak. Ezen elmosolyodtam, majd a plafonra pillantottam.

-Persze. Csak kell egy szöveg. Rég volt már amikor én azt tudtam- Mondtam egy mosollyal, majd felültem. Odasétáltam a könyvespolchoz, majd megkerestem a könyvet. Na mit álld isten, meg is van. Elővettem és leporoltam, majd kinyitottam. Olyan dogos szagú. Az ablakhoz lépve kinyitottam, majd kihajoltam rajta, és elkezdtem rázni a könyvet. Amikor a szaga elszállt, visszamásztam, becsuktam az ablakot, és lefeküdtem Dorian mellé. Majd behelyezkedtem ölelésébe, és olvasni kezdtem a szöveget.

-Mert akkor megnézhetnéd egyik fellépésemet. A színház igazgatójának megígértem, hogy még visszamegyek. Nagyon sok rajongóm van és....szerintem megérdemelnek még egy fellépést. Na, mit szólsz? Kapsz egy színpad mögötti jegyet! Örülnék, ha megnéznéd, végre valaki pozitív állna mögöttem.
Mosolyogtam rá, majd felálltam.

megkerestem a mobilomat, majd elkezdtem olaszul beszélgetni az igazgatóval, aki hihetetlen boldog volt, és azonnal szervezte az előadást...holnap estére. Hétre kell ott lennem, mert nyolckor kezdődik. Tudta, hogy nem kell próbálnom, csak egyet kért, válasszak egy plusz dalt, amit énekelek. Megvan. A végső tánc lesz az! Letettem.

-Holnap este. Addig próbálhatok veled? Megtennéd, hogy eljátszod Júliát?
Kérdeztem mosolyogva, majd ledőltem mellé.

Na, azért ennyire csak nem lombozhattam le. Vagy még is? Lehet nem kellett volna elmennem. De átkellett öltöznöm…illetve, nem kellett…Csak lehetett. Mindegy. Ölébe ültetett, én automatikusan, hozzá bújtam és átöleltem. A kérdésén csak vállat vontam. Nem karok, most vele gyakorolni. De mondjuk azt sem akarom, hogy elmenjen. Mi lenne ha…De már kérdezett is.

-Olaszországba? Veled? Igen! Szívesen ellátogatnék Olaszországba veled!- Mondtam mosolyogva, majd finoman elhajoltam tőle. Megsimogattam arcát, majd szemeibe néztem. Mentem elolvadok! Komolyan, már csöpögök…..Hihi….Még jó, hogy csak képletesen értve!

-Miért, pont oda?- Érdeklődtem csak úgy mellékesen, majd kimásztam öléből, és bemásztam a párnák közé. Hanyatt feküdtem, hajam lazán esett a párnáimra, körvonalazva engem. Már amennyire, ez lehetséges. Lassan beletúrtam hajamba, és elkezdtem rendesen kiigazgatni. De aztán, úgy döntöttem, hogy csak egy oldalra teszem. Ezért is, kicsit felemeltem fejem, majd kezemmel elsöpörtem fél oldalamra, hogy Dorian mellém tudjon feküdni. Ha akar….

Mikor elment rosszabbul éreztem magam, mint eddig. itt hagyott. Lehet, hogy nem hitte el, amit mondtam? Pedig nem hazudtam. Rettenetesen éreztem magam. De hamarosan visszajött, az ajtófélfának támaszkodott, engem nézett. Kérdésén elgondolkodtam.
-Nem...nem tudom.

Vallottam be, most tuti lejárattam a férfi nemet. Irtó ciki. Ám odajött hozzám. Kezébe fogta arcomat és maga felé fordította. Magához ölelt, én meg visszaöleltem, ölembe ültettem, hogy szorosabban tudjam ölelni.

-Mihez lenne kedved?
Kérdeztem halvány mosollyal, majd ujjainkat egymásba fontam.
-Mondd, nincs kedved ellátogatni Olaszországba?
Érdeklődtem mosolyogva.

Csókját mohón viszonoztam, majd ajkai elváltak enyémtől és nyakam s mellette lévő területeket vette célba. Felsóhajtottam, majd elmerültem a párnáim, puhaságában. Ha lehet ilyet mondani, azt hiszem, ha minden újra kezdhetnék minden ugyan így csinálnék. És várnám a napot, hogy vele találkozhassak. Finoman beletúrtam a hajába, de a következő pillanatban már elhajolt tőlem, és most már fogalmam sem volt, hogy mit rontottam el.
Ohm…Értem. Felültem, majd megfogtam a ruhát, hogy ne essen le. Megráztam a fejem, mosolyogva, hogy tudja semmi baj. És megértem. Ezután felálltam, és felmentem a padlás szobámba, hogy visszategyem a ruhát. Felvettem, egy rövid nadrágot, és egy lazább felsőt. Kényelmes, még is normális! Éljen!

Lesétáltam hozzá, majd nekidőltem az ajtónak és zsebre dugtam kezeim.

-Na mesélj Dorian. Maradsz velem estére, vagy haza szeretnél menni?- Érdeklődtem, de kezdtem rájönni, hogy neki lehet máshogy, jött le a távozásom, ezért odasétáltam mellé, és letérdelve elé, fejét kezeimmel közre fogtam, hogy rám nézzen. Azok a szép szemek. Bárkit képes lenne levenni a lábáról. Elég lenne egy pillantás. Azt hiszem, velem is ez történt.

-Nem történt semmi! Amúgy is jobb ez így….Majd ha eljön a mi időnk, majd akkor. Addig meg, élvezzük egymás társaságát, a másik karjaiban- Ajánlottam fel, azt utolsó mondatom, majd finoman átöleltem. Remélem, azért most nem fog elmenni. Szeretném, ha itt maradna. Meg amúgy is. Hiányozna ha most elmenne. Olyan üresnek éreztem magam odafent….Hát ha tudnám, hogy nincs mellettem, ha visszajövök…Bele sem merek gondolni.

Elmosolyodtam, hogy félti a ruhát! De megértem, szép ruha. Mikor lehúzta a cipzárt újra megcsókoltam, elmosolyodtam, majd ajkam letévedt nyakához. Miközben csókoltam egyre több gondolat férkőzött fejembe. Mit akarok csinálni? Tudom, hogy ez hogy megy? Mi az, ami fáj, azt hiszem, van valami, ami fáj a lányoknak, de nem tudom, mi az. Igazából sose volt olyan barátnőm, akivel elértünk eddig a kérdéshez, és most, hogy ott voltam, fogalmam sem volt, mit és hogyan kéne csinálni. Nem akartam neki fájdalmat okozni, márpedig lehet, hogy fogok. Sose voltam kíváncsi erre az egészre, mármint...csak azért, hogy átessek rajta sose feküdtem le senkivel, azokat a filmeket sem néztem, amiket a férfiak annyira szerettek nézni esténként, így fogalmam sem volt semmiről. Amint ez leesett elkezdtem lassan elhúzódni szerelmemtől. Elszégyelltem magam.
-Ez....ez most nem fog menni...nem miattad, csak..fogalmam sincs, hogy hogyan...
Mondtam, de nem fejeztem be a mondatot, mert így is eléggé szégyelltem magam. Egyszerűen, ha egy idegen nő lenne, nem félteném a fájdalomtól, de egy; nem fekszem le idegenekkel, olyanokkal, akiket nem szeretek, kettő; ő Josephine, akit szeretek teljes szívemből és még a gondolata is fáj, hogy én okozzak neki fájdalmat.

Mosolyogva figyeltem ténykedését. Amikor megmarkolta a ruhát, már azt hittem le is tépi. Szerencsémre…Mármint, hogy nem tépi szét a ruhát, egy pillanatra megnyugodtam. Érdeklődve pillantottam pá, majd beletúrtam puha hajába és engedtem, hogy csókolgassa nyakam.

-Ha te szeretnéd. Nekem, nincs ellenemre.- Mosolyogtam rá, majd kezét, mely a ruhát markolta felvezettem a cipzárig. Amikor megfogta finoman elkezdtem lefelé húzni. Amint elértük az alját, kezét visszavezettem az előbb megmarkolt területre. Na most már leszedheti…ha akarja. Nem lesz a ruhának semmi baja. Ha meg igen. Innentől, már kicsi a valószínűsége, hogy szakad az egész.

Most már válaszolt. Válaszán elmosolyodtam, tehát már...lemaradtam, na, mindegy is igazából. Teljesen hozzám simult minden porcikája az enyémhez simult. Lehajoltam, hogy meg tudjam csókolni édes ajkát szomjasan. Kicsit fölé másztam.

-Tőlem játszhatunk ilyet.
Leheltem ajkába, majd kezem végig siklott oldalán, le, egészen derekáig, finoman megmarkoltam ruháját, de nem téptem le, ahhoz most nem lenne szívem. Végigcsókoltam a nyakán, finom édes csókokat leheltem tökéletes bőrére.

-De...nem muszáj.
Mondtam még a szemébe nézve, mikor megálltam, hogy levegőt vegyek, egy teljesen felesleges levegőt persze.
-Én tudok várni

Oké, oké. Tudom, hogy nem kell elsietni mindent. És azt is tudom, hogy ezt ő is tudja. De ha egy örök életet leszünk együtt. Nem mindegy, mikor kezdjük el… Jó nem, tudom…De akkor is. Amikor közeledett, mosolyogva csókoltam meg. Kapva kaptam az alkalmon, hogy teljesen testéhez tudjak simulni s közben, kezem mellkasától egész övéig levezettem. De ekkor eltávolodott. Jó vettem a lapot….Nem akarja. Hátra dőltem, és nézni kezdtem a plafont.

Mielőtt mondhattam volna bármit is felkapott, és keringő állásba megtartotta kezem, és lassan táncolni kezdtünk. Nekem ez is jó! Lassan lépkedtünk, és mégis tökéletesen. Mosolyogva hallgattam hangját, és alig tudtam betelni vele. Hozzá bújtam szorosan, persze úgy, hogy tudjunk táncolni. A szám végeztével ledöntött az ágyra és mellém feküdt.

-Ha lenne kedved….Folytathatnánk, a tánc előttit- Mondtam egy elgondolkodott mosollyal. Mármint…Én nem erőltetem. Pluszba…Ahogy hallom…Mindegy is. Megráztam a fejem, majd hozzá bújtam, és egyszerűen csak élvezte, hogy karjaiban lehetek. Annyira boldog vagyok. És az, hogy velem akar/szeretne lenni örökre…Meg boldogabbá tesz. Amennyire csak tudtam hozzá simultam, és élveztem illatát.

Rámosolyogtam, majd engedtem, hogy közelebb húzzon magához. Lefeküdtem mellé, hozzám bújt, majd hosszan csókolt meg, én meg mohón csókoltam vissza, éhesen. Mikor elhúzódott tőlem én mentem hozzá közelebb, hogy folytassam a csókot, majd eltávolodtam tőle, mert tudtam, hogy még nem kéne, és ezt teljesen megértem, rendben van.
-Mihez lenne kedved?
Kérdeztem tőle mosolyogva, érdeklődve, lehengeredtem róla, majd míg gondolkodott róla felkaptam Josephine-t, lemásztunk az ágyról, megfogtam, szabályos keringőhöz, elég szánalmas, de a musicalhez tanultam meg így táncolni. Csak hogy táncoljunk valamihez elkezdtem énekelni a Hogyha kell egy tánc-ot mosolyogva, majd mikor elértünk a végéig visszadöntöttem az ágyra, ledőltem mellé.
-Na, ötlet?
Érdeklődtem széles mosollyal.

-Ennek örülök!-Mosolyogtam rá kedvesen.Végig hallgattam a számokat, és meg kell hogy mondjam, nagyon jó a hangja! Most már, hogy ezt tudom, nem fog egykönnyen elfelejteni énekelni! Biztosra veheti, hogy sűrűn fogok megkérni, énekeljen nekem. Mármint, ha neki is kedve lesz. Mondjuk, nagyon remélem lesz kedve. Mindig. De ha nem az sem baj. A Rómeó és Júliát, én is szeretem. Mondjuk Shakespeare majdnem minden művét….

-Nagyon jó hangod van, tudod?- Érdeklődtem, majd visszafeküdtem a párnák közé, és megfogva kezét, kicsit húztam magam felé, hogy jöjjön fel mellém. Ha sikerült, akkor hozzábújtam és megcsókoltam, hosszan. Ezután, csak hasra fordultam és néztem gyönyörű arcát, mely az átváltozásnak, ha mondhatjuk ezt, még szebb lett. Érdekes páros leszünk mi. Egyik kedvenc napom az évben, az lesz, amikor találkoztunk. Azt az éjszakát sose fejeltem el!

Végre, sikerült rávennem az éneklésre, ez már haladás! Hallgattam a számot, amit énekelt.
-Tudtad, hogy ez az egyik kedvencem?
Kérdeztem, majd elmosolyodtam. Hogy én enekeljek, régi szép emlékek.
-Az egyik a Rómeó és Júliából van. Imádom ezt a számot. Lily utálta, úgy érezte, rá néz mindenki, de ez van, így csak még jobban tetszik.
Mosolyodtam el gonoszul, majd belekezdtem a dalba ( Miért fáj ). Olyan fojtogató érzés volt ez a dal, de nem volt hamis, sehol, erre különösen büszke voltam. A magas hang már nehezebben ment, de azon is túltettem magam.
-A másik a Rebeccából van.
Mosolyogtam rá, majd abba is belekezdtem ( ez ). tetszett, hogy ilyen gyors, és minden részét át tudtam érezni.
-Mindig is ez volt a két főszámom.

-Ha a képességed aggaszt, ne aggódj. Nekem se ment elsőre. Sőt, három hónapomba tellett a rendes uralásuk….Mindig azt mondta, hogy könnyű. És egy idő után, már én is elhittem, és akkor ment- Mosolyogtam, majd hátamra fordultam és a plafont szemlélem. Igen, tényleg könnyű, ha odafigyel a vámpír…..De én nem szerettem odafigyelni. Ha nem ment elsőre, akkor már nem érdekelt, annyira. De utána bökte a csőröm….És addig játszadoztam míg sikerült…..

-Énekelni?....- Elgondolkozva meredtem rá, majd felé fordultam és megráztam a fejem. –Nem tudok énekelni…. Kérlek, ne haragudj rám….- Kértem elnézést, és felültem. Mondjuk most legszívesebben hozzá bújnék és aludnék 5 percet, de ezt le küzdve, sóhajtva énekelni kezdtem….Magam sem tudom, mit pontosan, de már hallottam és megtetszett.( ének, de persze nem ilyen profin!!! )

-Ennyi. Itt kifújtam. Énekileg…. – Mondtam elhúzott szájjal, és nyújtóztam eget. –Te jössz!- Mosolyogtam rá, és vártam, hogy ő is énekeljen. Mivel ezek szerint, Ő tud! És ha tud, akkor azt nagyon szeretném hallani!

Nem tudtam, mihez van kedvem, igazából semmi sem jutott eszembe. Kérdésén megráztam a fejem.
-Nem, nem dehogy.
Mondtam magam elé meredve. Én sem értettem, mi bajom van, de hamarosan rájövök, tényleg nem. Csak nem..nem tudom, miben vagyok jó, ha már ebben sem. Pedig most mondta Josephine, hogy ez könnyű.
-Tudsz énekelni?
Kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy ez már megy. Mosolyogva fordultam felé.
-Énekelj el két dalt!
Kértem, majd hasra feküdtem, úgy néztem rá. Reméltem, hogy sikerül rávennem erre a kis játékra.

Mosolyogva bólintottam, és átöltöztünk. Bezártam az ajtót, majd felsétáltam a szobámba. Becsuktam az ablakom, és érdeklődve figyeltem Dorian-t a fa mellől. Mihez lenne kedvem…. Sok mindenhez. Például….Igen, és enni is kedvem lenne, de most az első fontosabb. Nem rég úgy faképnél hagytam…. Odasétáltam hozzá, leguggoltam elé, és adtam ajkaira egy csókot.

-Ahhoz van kedvem, amihez neked.- Mosolyogtam, majd végig simítottam arcán, ezek után, leültem a szőnyegre, és onnan néztem fel rá. –Szomorúnak látszol….Én vagyok az oka?- Kérdeztem rá, majd felálltam, és leültem mellé. Finoman átkaroltam karját, és hozzá bújtam. Milyen furcsa….Ha nem ajánlom fel a gyakorlást….Lehet most nem itt tartanánk. De, ez jobb volt így. A gyógyszernek köszönhetően, lenyugodtam és kissé elálmosodtam. Ezért felmásztam a párnáim közé, és elpilledve néztem kedvesemre.

Vízbe tette a virágokat, én meg álltam még mindig a ház előtt, felsóhajtottam. Hamarosan visszajött. Ajánlatán elgondolkodtam. Ez is őrület, hogy gondolkodom.
-Maradok...
Mondtam elgondolkodva, majd hirtelen olyan fáradtnak éreztem magam. Mikor ez tudatosult bennem, elállt az eső, én meg jobban lettem.

Bementünk, újra levetkőztünk.
-Na, mihez van kedved?
Érdeklődtem, mikor leültem az ágya szélére.

Segítségem után, már rá is jött mit kell tennie. Ha ezt párszor megcsinálja, előtud hívni bárhonnan bármit. A kontroll meg… Nos, azt magának kell behatárolnia…. Amikor kézhez kaptam a rózsákat, mosolyogva, megszagoltam őket, és végig simítottam szirmaikon. Ezután átöleltem, majd végig mértem, és arcára pillantottam. Nem tűnik valami, vidámnak. És az eső még mindig esik.

-Haza mész, vagy itt maradsz….Velem?- Kérdeztem rá, egy mosollyal, majd besétáltam és vízbe tettem a virágokat. Ezután odasétáltam, hozzá és vártam, hogy válaszoljon. Örülnék, ha itt maradna, nagyon is. De csak nem kényszeríthetem rá….. Elvégre…..Nem, erre gondolnom sem szabad. Rámosolyogtam és vártam, hogy válaszoljon. Addig, megpróbáltam elállítani az esőt…..