Sorbonne egyetem

Ismerős a hang. Igen az övé volt. Vagy nem. Már képzelődök. Hiszen ki emlékezne évszázadokkal ezelőtti dolgokra? Főleg ha közben meg is halt egyszer. Nem látom...és még csak nincs is látomásom róla. Valószínűleg isten. Akár maga Aphrodité csak nincs kedve ezt elmondani. Bármi meglehet. Akkor viszont pácban vagyok, hiszen ő emlékezhet rám. De persze ez sem biztos

- Üdvözletem. Anette Cassandra Bonk
Fordulok mosolyogva a hang felé. Devil mint mindig nyugodtan ül és lassan "pórázt kér" vagyis nekifeszül egy kicsit. Le akar feküdni, hát legyen. Csak nehogy felfázzon. Megigazítom a sálamat a nyakamon és hogy megtörjem a csendet megszólalok

- Hogy van ma, Aphrodité?
Simogatom nyugodtan éjfekete színű bundáját a kannak miközben a nő felé fordulok

//Ne haragudj a késői válaszért de ilyen gyönyörű, hosszú reagra szégyenlek ilyen semmiséget elküldeni... //

Mivel mostanság senkivel nem kerültem közelebbi kapcsolatba, egyedül kellett élveznem a társaságomat. Úgy döntöttem, bármennyire is untam Párizst, ellátogatok ide. És ha úgy esik, eljátszok valamelyik halandóval...
Leültem a padra fehér kabátomban, vigyázva, nehogy koszos legyen, majd keresztbetett lábbal figyeltem az embereket. Észre se vettem, hogy az egyik leghíresebb egyetem előtt ültem. A diákok kezében javarészt könyvek voltak, forró italok, vagy a zsebükbe dugták, hogy ne fagyjon le. Úgy látszott nemigen örülnek a hidegnek. Én szerettem a telet. Érdekes évszak, és sajnálnám, ha kimaradt volna a körforgásból. Ilyenkor minden annyira fehér, és gyönyörű. Mikor a Nap vagy Hold fénye alatt megcsillan... kedvem lenne sírni.
Ahogy ültem a hidegben, és ezen gondolkodtam, egy lány a kutyájával közeledett felém, és leült egyenesen mellém, vagyis a pad másik szélére. A kutyája mint aki jól végezte dolgát ült gazdája lábánál, a lány pedig elővett egy könyvet, nem igazán zavartatta magát. Már majdnem megszóltam, ugyan miért pont ide ült, mikor láttam, furcsán nem a könyvre néz, hanem... sehova.
Köhintettem egyet, majd gyorsan be is mutatkoztam, ne hagyjám már kétségek közt, honnan és kitől jöhetett ez a hang.
- Aphrodité Prideauxnak hívnak. - mondtam lágy hangon. Mielőtt nevetett volna a nevemen, - mert nyilván nem tudhatja ki vagyok igazából, szóval azt hinné, egy halandó viseli ezt a nevet, ez pedig nem éppen hétköznapi - gyorsan leszögeztem, tényleg nem hétköznapi, én is tudom.
- Apám vicces kedvében volt, mikor így nevezett el. Azt mondta gyönyörű vagyok, ilyen szépet még nem látott, úgyhogy, elnevezett az istennőről. Téged hogy hívnak?
Nem tudom miért voltam ilyen... közvetlen és kedves egy halandóval. Nálam kedvesség, ha szóba elegyedek valakivel, aki nem közülünk való.

Devil az oldalamon egy pórázzal és egy szájkosárral. Az utóbbit ellenzem de a főnökség így engedte egyedül be az egyetemre. Én meg nélküle ugye elveszek. Érdekes, hiszen ma a görög isteni kapcsolatokról tartottam előadást. Talán azért választottam a Történelem szakot mert átéltem...vagy talán azért mert szeretem. Ezt soha sem tudtam eldönteni.
Az a kezem amiben a póráz volt megrándult ahogy apró pelyheket éreztem rajta. Gyűlölöm a telet. Régen imádtam, hiszen szép fehér minden, forralt bor illata stb. De ha az ember illetve jelenleg tündér nem látja ezeket a szépeket hamar elfordul az ilyen dolgoktól.
Úgy döntök leülök a padra ahová Devil vezetett. Előveszem a diktafonom és elkezdem felmondani a holnapi anyagot közben a könyvre téved a kezem. Áldom azokat akik elkezdtek ilyet gyártani Braille írással is.

- Nem rossz. Okos is szép és...kezdesz hasonlítani az anyádra. De ahhoz még fejlődnöd kell...mind a két dologban
Kacsintok rá majd felállok. Ma Hermésszel akarok egyet focizni. Igen, haladunk a korral
- Örülök, hogy megismerhettelek...ha más nem egyszer összefutunk az Olümposzon. Legyen szép napod...és...Isten veled
Nevetek fel majd lassan elsétálok
//Köszi a játékot, hagylak mással is ismerkedni //

Hát, akkor jól tudtam... De legalább nem ért váratlanul a válasza, viszont Andreas vigyorgott, ami nekem nem igazán tetszett. Legszívesebben letöröltem volna a kepéről a vigyort.Nem tudom, hogy miért érdekli annyira az, hogy mit tanulok. Valószínűleg meg fog lepődni ha elmondom neki, de sebaj, csak nyugodtan. engem nem zavar ha meglepődik. Hátradőltem a padban és válaszoltam a kérdésére.
- Jogot tanulok.- mondtam neki az eget és a sulit bámulva, felváltva.

- Tudtommal nincs
Vigyorgok rá szélesen. Tényleg nem tudom mi a szabály de úgy rémlik, hogy valami kor vagy valami után kötelező visszatérni vagy épp életében először feljönni.
- És mit tanulsz az egyetemen?
Kortyolok bele újra az italomba közben az arcát fürkészem. Így belegondolva tényleg hasonlítanak

Kissé felhúzom az orromat, meg ugyebár magamat is arra,hogy nem vagyok olyan, mint az anyám. Aphrodité egy gőgös liba, pont mint én, csak ugyebár neki kijutott a halhatatlanság is... Na, nem baj, nem fogok itt fennakadni.
- Hát akkor inkább itt maradok, már ha lenne választási lehetőségem.- mondom neki és megigazítom a dzsekimet. Még szerencse, hogy felhúztam, mivel nem a legmelegebb időszak ez, de szeretem megmutatni magamat a világnak.

- Kár. Azt hittem tovább. De igen, nem lehet mindenki olyan mint Aphrodite - mosolyodok el majd folytatom
- Hogy szabadna - e létezned az egy kétélű fegyver. Miért ne létezhetnél? Persze hivatalosan minden félvért felviszünk az Olümposzra. Ott biztonságba vannak...de sokak nem foglalkoznak a kölykeikkel
Most hogy belegondolok nekem is lehet egy jó pár úgy hogy nem is tudok róla....hm...nem baj

- Annak nagyon is örülök, ha senki sem tudja, hogy létezek. egyáltalán. Nekem szabadna léteznem?- kérdezem tőle, bár a választ már szinte tudom. Biztos vagyok benne, hogy "nem" lenne a válasz. A kérdésére felvontam a szemöldökömet. Honnan tudhatnám, hogy mi leszek? sajnos nem a jövendőmondás képességével áldott meg az, aki megáldott az igazi erőmmel.
- Hát fogalmam sincs. gondolom egy érett nő. És attól függ, 24-5 éves koromig még biztos, hogy szép leszek!

- Khm...ha segít. Senki sem tudta, hogy vany - mondom zavarodottan és megvakarom a tarkómat. Még én sem. Oh kérdőre is lesz vonva. Mi az, hogy egy halandó férfival kufircol utána meg velem?! Nos...próbáljunk valami emberséges kapcsolatot kialakítani
- És...mi leszel ha nagy leszel? Minek készülsz, Gondolom nem modellkedni akarsz életed végéig
Ahoz tökéletes bőr és igéző szem kell de ezt már csak gondolatban tettem hozzá

Újra felvettem a mosolyomat, de most ez amolyan alap mosoly volt. Kit érdekel, hogy érdeklem-e az anyámat? Csak beszélni akarok vele... Mint anya a lányával, vagy hasonló.
- Jaj, nem akartam megsérteni őnagyságát.- fordultam az ég felé gúnyolódó hangnemben, majd visszafordultam Andreas-hoz.
- Kit érdekel, hogy érdeklem-e? Csak beszélni akarok vele. Ennyi. Pont. Megvoltam én nélküle is 18 éven keresztül, nehogy már most kezdjen el hiányozni nekem...

A mosoly nem hervad le az arcomról. Utoljára akkor mosolyogtam így mikor egy hentessel veszekedtem...az ő arca lehervadt...az állkapcsa pontosabban leszakadt. Rossz dolog a betegség...
- Khm...nem illik így beszélni kicsi lány. Főleg nem róla. Ha úgy érzi valami köze van hozzád le fog jönni, ne aggódj.

Megforgatom a szememet a válaszára. A férfiak már csak ilyenek. Mindent más szempontból néznek. Szó szerint... Nem néztem rá, de éreztem, hogy a nevem hallatán meghökken, vagy valami ilyesmi ezért direkt ránéztem. Kicsit furcsán néztem rá, amikor közölte, hogy a mostoha vagyis fél, vagy valami hasonló unokahúga vagyok. Apám felől biztos nem lehet a rokon és ha pedig anyám felől akkor biztosan... Hát előttem kimondta a szót, mint én kigondoltam.
- Oh, szóval te vagy Apollón. Akkor biztos át tudsz adni anyámnak egy üzenetet.- mondom édes mosollyal az arcomon. Ezzel a mosollyal szoktam embereket becserkészni, bár most nem emberekkkel van dolgom, de mindegy is... Meg sem válaszolhatta a "kérdést" én már mondtam is komoly arccal az üzenetet.
- Azt üzenem neki, hogy majd hordja ide le a seggét!

- Nem vagyok a modellek nézésének a híve kivéve ha alattam vannak vízszintesen
Mondom ki az egyik alaplétemet majd mikor bemutatkozik lehervad az arcomról az általánosságban lévő széles mosoly
- Nos...akkor azt hiszem és jól számolom kegyed a...mostoha unokahúgom. Na jó igazából nem mostoha hanem fél..d.e az olyan hülyén hangzik "fél unokahúgom"
nevetek fel ahogy kiejtem. "Prideaux" nem hogy nem jellegzetes név...egy..vagyis most már két embernek van ilyen neve
- Akkor máshogy mutatkozok be. A nevem Apollón
Mondom közömbös hangon és hátradőlök hátra a padon

Éppen a lábamról hámozom le a cipőmet, amikor egy ismeretlen férfihangot hallok mögöttem. Pont ebben a pillanatban pedig kiesett a cipőmből a kavics, ami eddig kínzott engem. Megfordulok és velem szemben tényleg egy ismeretlen férfi áll.
- Helló. - köszönök vissza neki, ahogy szokás. A kérdésre összehúztam a szemöldököm és jól megnéztem az arcát... Nem volt ismerős, így csak egy dolog jutott eszembe.
- Újságban? Modell vagyok, talán ott láttál már.- mondom neki és közben azon gondolkozok, hogy elmondjam-e neki a teljes nevemet, mert ha elmondom akkor nem fogja tudni kiejteni.
- Mia Prideaux vagyok.- válaszoltam egy kis habozással.

Amikor csavarom vissza az üvegre a kupakot a szembe lévő padra leül egy szőke hölgy. Annyira ismerős az arca...esetleg egy esti menet? Na meglátjuk. Felálltam majd odaléptem hozzá
- Szia
Ülök le mellé kérdés nélkül. Igen. Egész szép a mércémmel amit ugye nem a legkönnyebb megugrani
- Láttalak már valahol? Ismerős vagy...oh..a nevem Andreas Mespelaeren. És a tied?

Az egyetemből kifelé jövök. Vége van mára a tanításnak hál istennek. Esett az eső, erre utalnak a pocsolyák és a vizes út is. Megnézem magamat az egyik pocsolyában majd megyek tovább. Egy koptatott farmer és egy lila top, felette pedig egy fekete bőr dzseki van. Szeretem ezt az összeállítást és jól érzem magamat benne, de a cipőmben viszont nem. Valami kavics vagy ilyesmi belement, ezért gyorsan az egyik padhoz sietek, hogy levegyem, és kivegyem a kavicsot.

Nyugodtan sétálok az egyetem előtt. Athéné és az én ötletem alapján született az "egyetem" mint építmény eredete. És ez, különösen a szívünkhöz közel állt mivel régen mind a ketten tanítottunk itt...más alakban persze.
Leülök az út mellett egy padra majd előveszem a vizet és belekortyolok. A fehér sóderen egy két sárguló falevél fekszik, színesítve a talajt. Szerettem az őszt...bár a tél talán szebb...

...