Érintetlen erdő

Jesszus szegényke. Beolvad a környezetbe. Amint végig futott agyamon ez a gondolatmenet, elnevettem magam, és szerencsémre ő is pont akkor kezdett el nevetni. Olyan mint egy. . .Havas emberke. Nem tudom minek nevezik, de az. Kérésekor felé mentem, de a hó, amit hozzám dobott eltalált, így automatikusan hátat fordítottam neki, hogy a hátam találja el. Amint abbahagyta felé mentem, hogy felhúzzam, erre meg berántott magával. Hát nem édes?

-Ez nagyon csúnya dolog volt!- Mondtam morcosan, majd feltérdeltem és egy nagy hódarabot nyomtam az arcába, és bele is dörzsöltem. Na tessék ezt neki, de mielőtt még visszavághatott volna, fogtam még egyet, és azt is rászórtam, majd megpróbálkoztam a felállással is. Nos, de az nem ment, kicsúszott a lábam magam alól, és hasassal a hóba estem, ha ez nem kész röhej akkor nem tudom mi lenne az. Ekkor hanyatt feküdtem, és nevetni kezdtem. Szép vagyok mondhatom. S egy hirtelen ötlettől vezérelve, felé fordultam és nyomtam egy puszit arcára.

Éppen sétálgattunk, amikor a fülemhez hajolt. Érdeklődve egy kicsit közelebb hajoltam hozzá és pont éreztem finom illatát. Nagyon finom volt, de mégsem értettem, hogy miért kér tőlem bocsánatot. Úgy éreztem, hogy hamarosan megtudom és igazam volt. Nem lepődtem meg annyira, mint hittem, de azért mégis váratlanul ért és hirtelen a földön landoltam. Jobban mondva a még érintetlen, szűz havon. És még egy nagy hódarabot is kaptam Miától. Nagyszerű. Nagyjából úgy nézhettem ki mint egy hóember mégis tudtam nevetni. Saját magamon.

- Oké, most már segíthetnél felállni, mert így kicsit nehéz lesz - mondtam és próbáltam a havat lesöpörni magamról. A felel le is jött, de ami rajtam maradt azt hozzávágtam Miához, mint egy sortűz. Bár, amint Mia a kezemért nyúlt én lehúztam a mellettem lévő hóba. Szép kis - havas - páros mondhatom, de ki kell élvezni, mert hó nincsen nyáron . . .

Nézzük a jó oldalát, nem zavarta, hogy bele karoltam! Király. A hó kissé apadni kezdett, de azért még szálldogált. A hold pedig, pont úgy ragyogott, ahogy én azt akartam! És, remélem neki is tetszik. Amikor odaértünk az erdőhöz, átgondoltam, mit is akarok majd csinálni. Játszani, az tuti, de mit. Először is. . . Igen, utána pedig, igen azt is, márha neki is lesz kedve hozzá. De remélni tudom, hogy igen! Megálltam, majd elé léptem és felhajoltam a füléhez.

-Ne haragudj rám- Kértem elnézést, majd leguggoltam és kirúgtam lábát, hogy a puha hóba essen. Amint elesett, megfogtam egy nagy hódarabot, és rádobtam, ezek után hátra léptem kettőt, ha kell segítsek neki, de ha nem kell, akkor ne tudjon berántani magával. Hát igen, de elnézést kértem előre is. És nem is voltam olyan durva mint szoktam lenni. Ez még a kedvesebbik felem. A rosszabb az lenne ha ráülnél -finoman!- és úgy dobálnám rá a havat. Meg aztán, ezt majd ha kissé jobban ismerjük egymást. Addig meg, jó volt ez így és kész!

Mia

Még sosem voltam mással kint senkivel sem. Főleg nem úgy, hogy az illető közben belém karol. Engem speciel nem zavart, de nem tudtam, hogy miért csinálja. Hiszen nem ismerjük egymást olyan régen, mint azt hisszük. A havazás már egy kicsit lejjebb ment, de még mindig havazott egy kicsit és a hó is elég magas volt. De nem gond. Nekem tetszett. A Hold pedig nagyon szépen sütött. Mintha, de csak mintha valaki úgy akarta volna, hogy így legyen.
/Bocsi, de most nem futja többre majd a következő /

Enyhén megrázom a fejem, most nem kéne ilyenekkel törődnöm, de az emlékekkel soha nem voltam jóban, ezek tesznek tönkre.
-És Ön kit játszik?
Kérdezem, mert feltételezésekbe nem illik bocsátkozni. Ez a fásult modor, folyton így beszélgettem Stephanie-vel. Az emlékre egyszerre gyorsult fel a szívem és rázott ki a hideg. nem illik elkalandozni.
-Mivel tölti szabadidejét?
Kérdezem ránézve, de hamarosan megint a havat bámulom, ám gondolataim előtt lezárom a nő témát.

- Ma a Roméo et Juliette van terítéken. Az eredeti Shakespeare alapján.
Nézek rá már komolyan. Máshol jár. Nem illik rákérdeznem, de kéne...nem. Inkább elterelem a figyelmét. Ez a biztos és etikus megoldás amivel lehetetlen megbántani mást

- Holnap persze már mást, de ma még nem.
Eresztek el egy halvány mosolyt megint

Én nem úgy gondolom, mint ő, de nem is baj. Végre megmondta a nevét, már eléggé kényelmetlen volt, nekem legalábbis.
-Mostanában...legalább száz éve én is szétszórt vagyok.
Mosolygok rá, de az emlékre elkomorulok. Az oka már kevésbé szép dolog. De azóta legalább utálom Afrikát, ez szép, egy hely kilőve.
-És mit fog előadni?
Kérdezem, csak hogy ne lássa feltétlenül eltévelyedésemet.

- Úgy tartom egy előadóművészt tisztelik meg a nézők...de a végeredmény ugyan az.
Eresztek felé egy halovány mosolyt majd lassan megindulok. Cipőm alatt roppan a hó akár a frissen elesett állat csontja. Éhes vagyok...na nem úgy. Hanem a szó normális; emberi értelmében. Nem is éhes...kívánós...nem lesz ám ez így jó...
Elpirulok egy percre mikor ráeszmélek milyen modortalan vagyok

- Oh elnézést...a nevem Rosalie Congrand. Sajnos mostanában kicsit szétszórtabb vagyok mint illene

Ritkán találkozok olyannal, aki így tud beszélni, de szinte simogat minden szava.
-Fiatal sajnos nem vagyok, de bókja megtisztelő.
Nem kérdeztem meg, hogy hány éves, mert az tiszteletlenség. Mellém lépett, esernyőjét kiterjesztette rám.
-Köszönöm, felettébb kényelmetlen lenne átváltozni az erdő közepén.
Fejtem ki, csak ha nem tudná mi vagyok, de nyilván tisztábban van vele.
-Tán Ön tiszteli meg a nemes publikumot fellépésével?
Kérdezem, mert nekem nagyon úgy tűnik.

Hosszú beszéd és a legfinomabb modorban...ritkán kényeztetik így a régi énemet...túl ritkán. Mosolyogva nyitom ki az esernyőm megvédve a sminkem, ruhám és a hajam épségét a lassanként hullani kezdő hótól. Nyugodtan válaszolok

- Utam célja nemesen egyszerű; az esti előadás előtti pihenőmet töltöm. És szívesen fogadok ilyen kitűnő beszélgető partnert magam mellé. Ritkán fut isten fia ilyen jó modorú ifjú emberbe, mint ön
Lépek nyugodtan mellé hiszen ha együtt folytatjuk az utunkat mégsem tehetjük azt három méteres térközzel. Fölé is elér a hatalmas fekete esernyő így legalább ő sem "ázik" el

Jól ismerem ezt a kort, szeretem, az volt az igazi, bárcsak visszajönne. Örültem, hogy megbocsájt, sőt! Ujját benyálazta, végighúzta a sebeken, melyek, érzésem szerint, begyógyultak.
-Önnek is szép estét! Jonathan Loney vagyok, szolgálatára. És Önben, segítőmben, kit tisztelhetek, hölgyem?
Kérdezem és kellő távolságra megálltam tőle. Mit ne mondjak, ennyi idő után is kitűnő a modorom, ha kell. Amúgy szűkszavúságom rekordokat dönt, de a hölgyek, ha ilyen finomak, mint ez a bájos hölgyemény, általában megnyitnak.
-Elkísérhetem esetleg valahova, vagy magánügyét kívánja végezni, esetleg útján gondolataiba kíván mélyedni?
Érdeklődök. Ez egyre jobb!

Egy régi vágású úriember! Van még ilyen! Megilletődöttségemben még énekelni is elfelejtettem de hamar szolid mosolyra futnak ajkaim(ami mellesleg nálam a teli szájas vigyorral egyenlő szinte). Hamar el kell komorodnom viszont. Valamelyik vértestvérem nagyon de nagyon csúnya munkát végzett

- Szép estét uram. Felejtsük el ezt az apróságot. Előre is elnézést...
Mosolygok rá. Érdekes...nem vagyok éhes...vannak még fura dolgok a világon. Gyengéden megnyálazom az ujjam majd végighúzom a két apró pöttyön ami nyomban össze is húzódik én meg a kezem nyomát egy hófehér csipkés kendővel le is törlöm. Milyen modortalan vagyok, hogy megfogdosom...de zavart, hogy valaki így bánt vele...

Magam elé néztem, bámultam, fásult voltam. Nem értem a nők lelki világát, bár szerintem jobb így nekem, békésebb vagyok. Na, mindegy. Miközben így elmélkedtem belementem egy hölgybe. Felnéztem. Egy vámpír, na, szép, egy újabb vendég? Nekem aztán mindegy...
-Elnézést kell kérnem figyelmetlenségem miatt!
Kérek bocsánatot, elég jól ismerem a többiek tulajdonságait, hogy hogyan kell őket kezelni, és, meglátásom szerint, most jól tettem.
-Van, amivel kiengesztelhetnék egy ilyen finom hölgyet, mint Ön?
Érdeklődöm enyhén meghajolva felé. Ez az egyetlen stílus, amiben sokat tudok beszélni, viszonylag.

Ritka eset, hogy vöröset veszek fel. Most még is erre vállalkoztam. Fekete alsószoknyáimra egy vérvörös szoknyát húzok ami középen fekete bársonnyal van díszítve. Combom közepéig bársony fekete kabát takar. Nyakamat fekete sál ékesíti és a vörös már csak a sminkemben mutatkozik. Hajamat hagyom kiengedni ami így most majdnem a hátsófelemet verdesi.
Rémlik egy szám. Mostanában hallottam mostani ízlésnek megfelelő de nekem még is tetszik. És mivel gyakorolni kell az esti előadásra ez tökéletesen megteszi.
Reccsen egy faág felettem én épp időben érek ki alóla. Sajnos sokszor felejtkezek meg a képességemről így néha "baleset ér": Hamarosan a hóban előttem feltűnik egy fekete pont és közeledik. No nem baj énekeljünk tovább abból baj nem származhat!

Új Játék!!!!!!!

Rosalie

Szokásos fekete bőrdzsekimben róttam az erdőt, hasított fekete bőrkesztyűmbe bújtatott kezem fekete farmeromba volt dugva. Nincsen szép lelki világom, és? Ki a francot érdekli? Engem aztán nem. Nyakamból két pontból még vér folyt, de ez érdekelt a legkevésbé, megszoktam. Nem tudom, miért, de a vámpírok rám vannak kattanva, mázliukra tudják, hol a határ és nem nekem kell megmutatnom. Amíg betartják, felőlem sprólhatnak rajtam ember életeket. Fekete Converse cipőm a havat rótta, egész feltűnő egyéniség voltam a nagy fehérségben, néha-néha elhullajtottam egy-egy vércseppet, ami, szerintem, tökjól néz ki a havon. Hamarosan a seb úgyis begyógyul, én meg kibírom, nagyon magas a fájdalom küszöböm, hisz én tudok fájdalmat és halált okozni, minek nekem meg is élni?

Fájdalomtól zúgó fejemben kismillió kérdés pörgött, olyanok, mint; mit mondott az előbb, honnan ismeri Emily-t? Ez mind lényeges volt számomra, de annyira fájt a beszéd is, hogy inkább csendben maradtam. A kisebb sebeket otthon már begyógyítottam, ám a nagyobbakhoz nem volt erőm, és nem is tudtam volna.
-Miről beszélgetnétek?
Kérdeztem, csak azért, hogy valamelyiket feltegyem a sok kérdés közül. Nem értettem semmit, ám azt igen, hogy jobb, ha itt maradok, különben Em meglát és roppant dühös lesz.

- Kérdésre kérdés...nos azért mivel rájöhetek máshogy is...persze...meglátogathatom Emilyt...elbeszélgethetünk
Állok fel lassan. Elhagytam őket de szemmel tartom mindegyiket, egytől egyig. Na persze legtöbbször csak nevetek rajtuk...de néha segítek is...
...úgy száz éve kapott tőlem egy képességet egy lány. Nina volt a neve. 16évesen úgy harcolt akár egy lovag. Amúgy szellemekkel kommunikált. Sajnos egy csatában elesett és meghalt...sokáig volt velem...majd visszaküldtem a földre...vajon mi lehet most az én kicsi Ninámmal?

Válaszán grimaszoltam, bár amúgy is olyan kedvem volt, sőt, fekvős, de nem fogok lefeküdni a földre.
-Igen, határozottan....igen.
Mondtam és eltusoltam, hogy csak él éve, mert az előtt direktbe halál közeli élményeket kerestem. Most már fontosabb dolgaim vannak. Mondjuk a barátnőm.
-Miért?
Kérdezem, majd lehunyom a szemem.

- Bőbeszédű vagy, kölyök
Jegyzem meg szűkszavúan. Ha annyira szarul van minek dumál nekem itt össze vissza? Egyértelmű, hogy így senki se láthatja meg. Ha... - és itt a hangsúly tényleg a "ha" szócskán van - éreznék komolyabb érzelmeket lehet még segítenék is neki. Na de hogy? Előkeríteni valamelyik istent? Hagyjuk is...
...bár mivel vámpír tudnék. A saját teremtményeink felett nagyobb az erőnk mint a többiek felett. Sokan segítik is a kiskedvenceiket, én azonban amint lábra tudtak állni hagytam őket. Hatalmas erő birtokosai, és hatalmas tudásé. HA ezt használják akkor az életük igazán csodás lehetne még is mindannyian csak panaszkodni tud...

- És mond csak...élvezed az életed?
Teszem hátra a nyílvesszőt a tegezbe majd leguggolok tőle egy pár méterre és úgy figyelem az arcát.

Letöröltem egy kis vért a szemem mellől, ettől a mozdulattól azonnal gimaszba ugrott arcom. Hihetetlen, bárhova is nyúlok a fejemen, az fáj. Bár a nyakamat se tanácsos fogdosni. Még mindig éreztem apám fojtogató ujjait, ahogy a nyakamra fonódnak. Kirázott a hadige az emléktől. Ahogy a fejem a fának nyomtam felnyögtem,. El is felejtettem, hogy az se jó. Bele se kellett néznem a tócsába, hogy tudjam, szép zöld-kék-sárga-vörös a fejem, nyakam. Na, szánalmas lesz, ha most valaki megtalál.
Ám megtalált. Egy isten, csak nem tudom, melyik. Mellettem állt meg, kezében íj, nyíl. Na, szép, most lesz aztán jó nekem, mikor meglő. Bár szerintem már azzal is pokoli fájdalmat tudna okozni, ha kezét a nyakamra tenné. Már ahogy elfordítom fáj.
-Üdv. Menekülök a barátnőm elől. Nem láthat meg így, hisz mit mondanék? Azt mondtam, hogy megölöm apámat, de nem ment, sőt. Inkább viszonozta a szívességet, vagy csak azt tette, amit mindig.
Vontam vállat, felnéztem rá. Ennek a mozdulatnak nem örültek a sebeim, zúzódásaim, úgyhogy inkább folytattam a magam elé bámulást. Ha meg akar lőni, úgyis megteszi.

Íj a kezemben, tegez a hátamon...és a hold fénye világít. Mi kell több egy jó kis vadászathoz? Na persze nem véletlenül van bekenve ezüsttel a nyilak hegye. De mi is a vad? Egyértelmű, vérfarkas. De nem érdekel, aki az utamba akad és nem isten ma végzek vele...ha csak nem ad nyomós indokot amiért ezt a világot kéne boldogítania és nem engem...

...hamarosan észreveszek egy fánál ülő fiatalembert. Célra tartok majd megfeszítem a húrt, de lejjebb engedem a kezem és előre lépek. Tudom kell a kérdésre a választ...és amúgy is...vámpírt nem szívesen ölök
- Üdv. Mi járatban erre?

//nem sokkal hosszabb, ne haragudj//

Jesszusom, ez rohadtul fáj, komolyan nagyon szar érzés. Mikor a tükörbe néztem egy szétvert arcú srácot láttam. Aha. Ha az apa üt, az meglátszik. Nagy, vörös foltok mindenütt, helyenként kékesk is. Szuper, így nem állhatok Em elé, teljesen kiborulna, hisz azt mondtam, megöltem őt. Erre most...teljesen roncs az arcom. Apám képessége miatt nem is fog holnap begyógyulni. De legalább már lemostam a vér nagy részét. El kell tűnnöm, nehogy meglásson így. Így belevesztem az erdőbe, egész öt órán át tévelyegtem, míg le nem ültem egy fa tövébe. Óvatosan hozzáértem az arcomhoz, de azonnal felszisszentem fájdalmamba, így csak ültem és néztem magam elé nagyban.

Elmosolyodtam. Pár perce meg tudtam volna ölni, de most azt hiszem, egészen kedves. Dis nem mondott róla sokat, amikor a múltkor összefutottam vele a székesegyházban. De nem is érdekel. Már akkor tudhatta volna, hogy rátalálok a csajra, akár akarja, akár nem.
- Alap dolog.
Nem mondott eddig túl sokat és próbált utálatos lenni. Sértegetett és meg is támadott. Jobb, ha most megyek. Még mindig mosolyogtam, majd megszólaltam.
- Jobb, ha most megyek.
Megfordultam és futni kezdtem. Hamar kiértem ebből a sötétségből.

A neve nem volt ismerős. egy kicsit sem, pedig már vagy ezerszer hallottam minden isten történetét, de rá nem emlékszek. Lehet, hogy álnevet használ? De végül is minden szempontból mindegy volt számomra a dolog.
A kérdésre pedig, mint mindig rögtön feleltem.
- Hát persze, hogy szeretek! És te szeretsz Isten lenni?- kérdeztem vissza jó gyorsan. Kíváncsi voltam, hogy mit válaszol a kérdésemre, hiszen a kíváncsiság, nem mindig rossz. Sőt, néha nagyon is jól jön, ha tudsz néhány dolgot az "ellenfeledről"

Nem adja fel. Éreztem a hangján. De nem is baj. Egy nő lehet ennyire magabiztos. Nem is árt, az biztos.
- Lamia vagyok.
Nem hinném, hogy halott rólam. A különféle lények, szeretnek abban a hitben élni, hogy ismerik nagyjából azt a 12 főistent. De nekem mindegy. Nem is zavar, ha nem ismernek fel vagy meg. Mondhatni, nekem nem ez a fontos.
- Szeretsz vérfarkas lenni?
Általánosságban szeretem minden lénytől megkérdezni, hogy szereti-e a saját faját. Ez amolyan kíváncsiság. Belülről fakad.

Hallgattam. Nem érdekelt egyszerűen, amit mondott. Ki kíváncsi arra, hogy milyen kapcsolatban áll Hádésszal?! Mert az biztos, hogy én nem, és ez így is fog maradni egy jó ideig az már szent! Kezdtem begőzölni, de inkább hagytam csudába a csajt. Nem érdekel egyszerűen és kész. Ennyi. Vége. Pont
- Zoé vagyok- mondtam kurtán.
- Na és TE ki vagy? Azon kívül, hogy Isten...- kérdeztem tőle egy kicsit sem kíváncsian, hanem csak úgy... Valamiféle reflexszerűen kérdeztem vissza.

Istenem. Ezek a mai fiatalok, mennyire hülyék. Szánalmasan hülyék. Azt hiszi, hogy mert sérteget, ezért én majd megsértődök. Amikor mutogatott, csak őt néztem. Igyekeztem végig mosolyogni, bár néha szívesen felnevettem volna. Nekem tetszett ez a csaj. Belevaló alak. Olyasvalami lehet, mint én. Aki kicsit szeret szemétkedni meg hasonlók.
- Hádésszal elég gyakran találkozom. Közös területet uralunk.
Ugyanabba a pózban álltam. Én ugyanis képes vagyok rá, hogy akár 1 egész napig mozdulatlanul álljak.
- Hogy hívnak?

Megforgattam a szemeimet, tényleg nagyon kicsi az agya...
- Én meg pont kivezettelek volna az erdőből, ha nem tűnt volna fel őnagysága. Arra van a ki - arra mutattam, amerre kivezettem volna - és arra van a be.- arra mutattam amerre be akart menni. A falkám is arra van szóval...
Nem érdekelt, hogy tudja, azt, hogy Hádész védelme alatt állok. Lehet, hogy nem kellett volna megbíznom benne, de végül is mindegy. Nélküle is meg tudom védeni magamat.
- A csöppnyi agyaddal hirtelen gondolatolvasó lettél?

Kinevettem, mert kinevetett. Annyira szánalmas ez az egész. Nem hiszem el, hogy ilyeneket mond. Saját magát járatja le. Az Istenek mindig látják. Ő pontosan nem tudhatja, hogy ki is látja , de én sejtem.
- Nézd, nem akartalak megzavarni, nem is akartam erre sétálni. Ki akartam jutni innen, de te jössz itt a kis ágrésszívkódásóddal.
Még valamit nagyon hozzá szerettem volna tenni. Átgondoltam, hogy hogyan is fogalmazzam meg, majd összefontam a karjaimat a mellkasomnál.
- Tudom, hogy találkoztál Hádésszal. Tudom, hogy azt hiszed, hogy a védelme alatt állsz.
Talán így van, talán nem. Alvilági istennő vagyok. Tudom, hogy mi folyik a férfi megfelelőmnél. Hádész nem ölne meg, ha bántanám. Mi tiszteljük egymást. Ezáltal, megbocsátana.

-Ki támadott rád?!- hüledeztem majd elnevettem magamat. Hát, csakis egy Isten lehet ilyen hülye az már biztos! Szó szerint kinevettem amiért ilyen... áh, hagyjuk, pont olyan, mint egy Isten. Nagyképű, egoista és még neki áll feljebb...
- Már megbocsásson, úrnő- mondtam gúnyolódva - de ha nem baj ez az én területem, az én erdőm és éppen próbáltam elvonszolni a csinos kis seggét innen!- mondtam határozottan. Úgysem bánthat, legalábbis olyan nagyon nem, hiszen Hádész védelme alatt vagyok, vagy valami ilyesmi mondott a múltkor.

Gyorsan odasiettem vele szembe. Alacsonyabb volt nálam, így szó szerint kicsit le kellett rá néznem. Huncutul elmosolyodtam. Felháborodott. Mint már oly sokszor mondtam, engem nem lehet jelzőkkel sérteni, mivel kb. leszarom. Kit érdekel, ha ezt mondja rám? Azt hiszem, hogy rájött, hogy mi vagyok. Az ismerkedésünk nem túl kellemes, de ki tudja. Csak a jövő...
- Te támadtál nekem. Ez nem az én hibám.

Hirtelen olyan érzés volt, mintha valaki behúzott volna nekem és elrepültem, majd nekiütődtem egy fának. Amikor felkeltem megráztam magamat és morogtam. Elég hangosan, majd elszökelltem a legközelebbi helyhez, ahol a ruhám van. Arra gondoltam, hogy ember vagyok és ez be is következett pár pillanaton belül. Felhúztam gyorsan a ruhámat és visszafutottam a lányhoz.
- Mondd te teljesen megörültél Isten fajzat?- kérdeztem tőle szinte kiabálva. Nem volt nehéz rájönni, hogy isten, csak ész kérdése...

Elkezdte húzni, a farmeromat, ami annyira feldühített, hogy elcsaptam onnan. Képességem az erősség, de minden istené. Szóval, nagyjából behúztam neki egyet és elrepült kicsit messzire. Miért nem változik át? Vagy fél? Nem megy semmire sem azzal, ha rágni kezd, mert erősebb vagyok. Erősebb vagyok, mindenkivel szemben. Ez van. Ez vagyok én. Nem mosolyogtam, hanem néztem, hátha felkel. Gondolom, felfog. De miért harcol ellenem?

Most akkor a csaj vagy nem vette az adást, vagy vette és csak szimplán hülye... Mosolygott, mint a fogadott nővérem karácsonykor, amikor nem azt kapott, amit szeretett volna, de azt akarta, hogy azt higgyük, hogy neki így is jó. Nem úgy nézett ki, mint aki fél, ezért másabbra vettem a figurát. Odaügettem hozzá és óvatosan a számba vettem a ruháját és elkezdtem húzni, kifelé az erdőből. Ha most sem veszi az adást, akkor én itt hagyom a többi farkassal és kész, na!

Sétáltam és sétáltam, amikor hirtelen kiugrott elém egy állat. Egy nagyméretű farkas volt. Hihetetlen, hogy ilyen farkasok még vannak. Azonban én sem vagyok hülye. Isten létemre pontosan tudom, hogy ő ember. De csak egyébként. Jelezni akart nekem, de helyette inkább elmosolyodtam. Mit akar, most mit tegyek? A karjaimat összefontam a mellkasomnál és csak néztem az állatra. Nem ember vagyok drágám, én nem ijedek meg....

Úgy látszik, hogy a lány nem értette meg, hogy itt neki nincs helye ezért követtem, de tudtam, hogy ha még beljebb megy a többiek észreveszik ezért muszáj kiugranom a bokorból és előtte megálltam. Nem fenyegetően álltam meg, fejemet oldalra billentettem és okos, sárga szemeimmel ránéztem. Valahogy tudatnom kell vele, hogy forduljon vissza!
Fülemet egy kissé hátracsaptam, hátha így jobban eljönnek hozzá a "szavaim".

Nem félek. Sohasem félek. Tudom, hogy most ebben a helyzetben kellene, de egyszerűen nem megy. Szerintem érthető. Valami reccsenést hallottam, de semmi mást nem. Szerintem, valaki szeretne idegesíteni ezzel. Inkább tovább sétálok. Majd eltűnik.
Tehát, lassan megint elkezdtem sétálni, reménykedve benne, hogy nem találok még egy ennyire a középpontban lenni akaró lényecskét.

A lány elkiáltotta magát kissé hangosan, ami bántotta a fülemet. Sajnos a hallásom nagyon jó... Próbáltam úgy csinálni, mint egy farkas és a lábammal direkt ráléptem egy gallyra, hogy tudja, én a bokor mögött vagyok. Félre billentett fejjel néztem tovább a reagálását erre. Nem tűnt ijedtnek, de nem baj. Ez az én területem, én csak nem szeretném, hogy a többi farkas a csapatból máshogy adja tudtára ezt. Szerencsére a legtöbben aludtak, vagy emberi alakban voltak így nem tudta még senki se, hogy idegen van itt.

Mi ez? Ez valami állat szag? Mi akar megtámadni? De gáz már...
Körülnéztem és lépegettem, de megálltam egy helyben.
-Hahó....
Elkiáltottam magamat és néztem, hogy megjelenik-e valaki. Remélem, ez csak egy ember. Most nincs kedvem állatokkal társalogni. Én is tudok alakot váltani, de az emberi sokkal kényelmesebb és nagyobb. Az elefántot, meg amúgy sem szeretem annyira....

Éppen farkas alakban voltam és az érzékeim sokkal nagyobbak voltak, mintha csak ember lennék. A többiek aludtak, de én valahogy nem tudtam most azt csinálni. Így hát gondoltam sétálok egyet az erdőben, amit annyira ismerek, minta tenyeremet... illetve mancsomat. Egy nyúl futott el előlem, amikor meglátott, de most nem voltam éhes így nem ugrándoztam utána, mint amúgy is tenném. Ekkor léptek zajára lettem figyelmes és egy bokor mögül megpillantottam egy nőt. Ahhoz képest, hogy az elmúlt pár évben nem volt itt senki sem, mert féltek a farkas támadásoktól, valaki nagyon bátor lehet... Miközben néztem, sárga szemem meg-meg villant.