Pére Lachaise temető

Ahogy a földön landoltam a férfi rögtön oda sietett hozzám és felsegített, úriemberhez méltón. Kicsit meglepett a dolog, mert a mai férfiakból már kiveszett a jó modor, ezért elég furán pislogtam rá, de elfogadtam a kezét.
-Igen, köszönöm,- poroltam le magamról a fűt ahogy felálltam, láttam, hogy végig mért.
Furcsa pillantásokkal méregettem én is őt, egy biztos, nem ember, és nem is sellő.... vámpír.
-Lina....- nyújtottam felé a kezemet, mivel bemutatkozott, úgy volt illendő, hogy én is. A fene tudja miért jöttem ide, talán csak meguntam a vízben lenni, vagy csak akartam egyet sétálni. De miért pont egy temetőbe, az ismerőseim sírjai sincsenek meg.
-Nem történt semmi...- feleltem barátságos hangon, de azért közben óvatosan figyeltem mit tesz.

Gondolataimba merülve üldögéltem a padon amikor valaki átesik rajtam. Ez hogy is fejezzem ki magam szépen...meglepett. Vagy csak én vagyok ilyen vak és süket, hogy nem láttam és hallottam senkit?
- Elnézést. Jól van?- kérdeztem miközben felsegítettem a nőt. Hosszú szke haj és nagy barna szemek. Egy újabb sellő? Ezt nem a külsejéből szűrtem le, hanem az illatából. Vagy a kisugárzásából.
- Armand d'Crescendo- mutatkoztam be isten tudja minek. De legalább tudja ki döntötte le a lábáról. Ebből nem nagyon kéne rendszert csinálnom. A múlthéten egy házaspát löktem fel egy múzeumban, most meg egy nőt a temetőben. Kedvelem az extrém helyzeteket hehe.

Nem is tudom, hogy miért sétáltam erre felé, már mindenki meghalt réges-régen aki számíthatót nekem valamit. Jó nem mintha olyan sok ember lett volna aki iránt így éreztem... Amint a sírok között bolyongtam a hosszú életemen gondolkodtam, mert hát ugye volt min. Ha akkor Andrea bulijában nem mászok rá annak a flúgos nőnek a pasijára... vagy férjére(?), a f#ne sem emlékszik már rá. Szóval ha nem mászok rá, de mondjuk ő mászott rám akkor már réges rég por lenne belőlem. szóval köszönettel tartozok neki... Ahogy a gondolataimba merültem hirtelen megbotlottam és arccal előre zuhantam valaki lábában...

Zsebredugott kézzel ballagok végig Párizs hosszú utcáin. Nem tudok mit kezdeni magammal sajnálom. Igyekszem távolt tartani magam a Bíbor negyedtől több-kevesebb sikerrel. Mert hiába nem megyek oda, otthon a pincém tele van különböző borokkal, rumokkal likőrökkel, egyszóval egy kisebb kocsmát tudnék eltartani a készletemből. De egyenlőre nem olyan erős a kísértés, hogy feligyam a tartalékot.
Ahhoz képest, hogy lassan este kilenc van elég sokan vannak az utcákon. Így inkább a temetőbe megyek. Pár ismerősömet temették el itt, még a múlt héten. A temetésre nem tudtam visszaérkezni, Bostonban voltam. Egy baleset végzett velük cserbenhagyásos gázolás.
A Sarah és Gerald Wallace sírjánál megálltam és egy sóhaj kíséretében leültem a velük szemben lévő padra. Az egy dolog, hogy emberek voltak, de kedveltem őket. Igazából ők voltak az egyedüli emberek Párizsban, akik tudták, hogy vámpír vagyok. Kicsit dühítő, hogy egy ilyen apróság végezni tudott velük. Rosszkor léptek le a járdáról és ezzel vége is a történetnek.

Lamia kijelentésére éreztem, hogy a kezembe kapaszkodó lány megremeg. Gondolom a remélt együtt töltött idő járt a fejében. Kár, hogy nem tudja, hogy ezt nem fogja élvezni. Mi annál inkább, de hé, mit várunk az alvilág lakóitól? Semmi jót.
A temetőhöz érve kinyitottam a kaput, ami csikorogva tárult ki. Remek ez is nekünk dolgozik, mint egy horror filmben. A lány szorítása a karomon csak erősödött, ahogy beléptünk, a világítás minimális volt, tehát igyekeztem a sötétebb helyeket célba venni. El is indultam az egyik moha fedte , használaton kívüli kripta felé. Évekkel ezelőtt zárták be, mivel túl veszélyesnek tartották. Ez most teljesen üres... a célnak tökéletesen megfelel.

Nem felelt, csak bólintott. Megígérte. A tervem viszont nem jött össze. Könnyedén áthidalta egy másodperc alatt a köztünk lévő távolságot, és mikor ismét összetapadt a szánk, nem bírtam ellenállni neki, engemdtem a kísértésnek, ami meg is adta a jutalmam, több mint 5 perces csókban. Utána még ölelt egy darabig, fejemet a nyakához tettem, és beszívtam illatát. Tipikus "kan" illata volt. Nagyon kellemes, már-már magához bilincselt csupán ezzel. Elköszönt, én pedig mosolyogva szó nélkül indultam arra az irányba, amerre indított. Ezek után nem akartam aludni, ki tudja mit hoz a holnap, talán elfeljtem őt, azt pedig legkevésbé sem akartam.
- Még a nevemet sem tudja... - suttogtam a sötétbe.

/én köszönöm, te drága /
//VÉGE//

-Ez van. Én már megszoktam- Mosolyogtam rá. Kérésére bólintottam. Na, akkor már gyűrűvel megyek. Ezt nem hagyhatom ki. Pláne nem nála. Egész úton csöndben voltunk. Nem jött közel. Ami annyit tesz, vágyakozást akar bennem kelteni. Megálltunk a bejáratnál és rámosolyogtam.

-Megyek cicám, megyek. Nem kell félni- Mosolyogtam és már előtte is álltam. Magamhoz öleltem szorosan, még egy búcsú csókot lopva tőle. Szorosan öleltem. Csókunk olyan 5-10 perc közé esett.

Nehezen elváltam ajkaitól, de nem engedtem el. Egyenlőre. –Na kedvesem, holnap találkozunk- Egy puszit adtam homlokára, és elengedtem. Néztem ahogy elmegy, persze mosolyogva.

Látótávolságon kívül van. Sóhajtva sétáltam vissza a temetőbe. Egész éjszaka bolyongtam. Napfelkelte előtt, azonban hazamentem.

//köszönöm a játékot! //

Hát rendben Vinni, akkor bizony holnap gyémántot vásárlunk.
- Nem lehet valami jó egyedül maradni. Nemrég még velem is ez volt. Bár azt hiszem, nem hasonlítható össze a te évszázadaiddal.
Mikor felállt, bejelentette, hogy ideje hazamennem. Na mivan, meguntad a játékot?
- Csak akkor megyek, ha megígéred, holnap eljössz hozzánk.
Nem adom fel egykönnyen. Úgyis az lesz amit én akarok. Csendben követtem, és mikor a temető bejáratához értünk, figyeltem rá, hogy még véletlen se legyek hozzá közel. Mára elég volt a csókokból. Ha kellek neki, sóvárogjon csak. Sajnos tudtam, én biztos azt fogom tenni.
- Akkor holnap? - kérdeztem még vissza utoljára.

-Ha gyémántot akarsz. Azt kapsz- Mosolyogtam rá. Miért is ne? Van bőven pénzem. És lesz is. Minden nap, jóval több van, mint amire szükségem van. És most legalább van akire eltudom költeni. Illetve remélem, hogy lesz.

-Nincs. Mindenki halott- Mondtam kissé unottan. Hát igen. Mindenki halott, kivéve engem. Egy időben sokszor gondoltam az öngyilkosságra. De mindig elvetettem. Fölöslegesen tenném. . .Meg aztán. . . Értelmetlen is lenne.

Bólintottam a szerepcseréjére. Hát, de most komolyan. Ha ő cicának hív. . .Én lekandúrozom. Ennyi. Nyújtóztam egyet és rámosolyogtam. Milyen kérdés már ez? –Nem. Nem tekintik annak- Válaszoltam mosolyogva. Hát, ha ő akarja, én annak tekinthetem. Bár a hangjából ítélve, nem ezt akarja, úgyhogy. Nem fogom megenni.

-Ideje lesz, hazamennie hölgyem. Még a végén, tényleg feleségül veszem- Mosolyogtam, majd letettem magam mellé és felálltam. –Megmutatom, a legrövidebb kiutat- Mosolyogtam rá, és elindultam. Intettem neki, hogy kövessen. Hiába élveztem a pillanatot, ideje lesz hazamenni. Még a végén baja lesz. Én nem venném a lelkemre, ha valaki megtámadná.

- Édes vagy. Hát jó, ha téged nem zavar. Gyémántot szeretnék.
Elkezdtem gondolkodni. Ennél valamivel romantikusabb lánykérésre számítottam. Legalábbis mikor elképzeltem, hogy fog megtörténni. De azt meg kell hagyni, ennél nagyobb meglepetést senki nem tudott volna elérni.
- Van testvéred, vagy bármi rokon?
Aki meggyőzne róla, nem szerencsées idegeneket elvenni? Ki is forgathatnám minden vagyonából... nem mintha a pénz lenne minden, és nem mintha ne tudná visszaszerezni könnyűszerrel. Erről jut eszembe, azt se tudom, milyen erős. Van-e különleges képessége.
- Kandúr? Kis szerepcsere.
Még az is furcsa volt, egy idegennel csókolózom a temetőben, nem hogy az esküvőnket tervezgetjük. Az biztos, ha belemennék, ez lenne az egyik legnagyobb mondjuk úgy kaland az életemben.
- Ugye a vámpírok nem ételként tekintenek a feleségeikre? - kérdeztem aggódva.

-Csak rád kell nézni. Ha lenne bármi bajod, én látnám.- Mosolyogtam rá, és megsimogattam hátát. Miért lenne bármi furcsa benne? Oké, én vagyok ilyen téren a furcsa, hogy ezt felajánlottam neki. Nem is kicsit. Egy idegen csajt, csak így. Hát de most komolyan. Én se leszek már fiatalabb. Jajj ez olyan elcsépelt dumba.

-Ne aggódj. A pénz nem akadály. Van belőle bőven- Mosolyogtam rá. Igen. Nem is kevés. –Hívj csak annyit, amennyit akarsz. Én nem gátollak meg benne- Mosolyogtam rá, és megcirógattam arcát is. Hiába, én képes lennék elvenni. . .Hát nem durva? De az kicsit.

-Oh cica lettem. Ez esetben. Persze kandúrom. Amit csak akarsz- Mosolyogtam és ismét megcsókoltam. Én aztán nem adom fel. Majd ő. Az tuti. Én képes lennék elvenni. Az már részlet kérdés, hogy ő is benne van. Ahogy látom benne van.

- Szóval elvennél úgy, hogy nem is ismersz, azt se tudod mi a nevem. Vagy azt, hogy milyen vagyok az ágyban. Hogy nincs e valami kelés a hátamon, nem hiányzik-e az egyik lábujjam, hogy tudnálak-e szeretni. Semmit.
Kis pánik, semmi gond. Hiába a csókja, ahogy végetért...
- Nem tudom megtudnád-e fizetni a ruhát és a gyűrűt... - mondtam csak úgy heccből. Nem számított a pénz, elvégre volt belőle bőven. - Valami szép helyen szeretném a szabadban az esküvőt, pár száz vendéggel. Tudod csak a legfontosabbak.
Átváltottam hiperaktív cicababába, akit nem érdekel más, csak ő maga, és ez esetben az esküvője. Megjegyzem, nem gondoltam komolyan. Hülye lenne elvenni egy jöttmentet, akit nem is ismer. Ez csak egy újabb játék volt. És én akartam győzni. Úgyis feladja.
- Alig várom a holnapot. - mosolyodtam el. - Te is cica?
Ha ettől nem készül ki...

-Ahova a drága menyasszonyom kívánja- De drága. Na meglátjuk, mit szól az ötletemhez. Ha ő benne van. Én miért ellenkezzek. Gyönyörű és még páratlanul okos is. Hát kell ennél több? A humora is megvan, minden megvan benne. Viszonoztamn isteni csókját. Nem mondom, tud.

-Oh benne vagy. Ha neked megfelel. Hm. . .A nők sokat szoktak szórakozni a ruhával. Mit szólnál ha 4 nap múlva lenne?- Kérdeztem rá mosolyogva. Na meg persze. Elfelejtettem. –Mivel nem készültem arra, hogy menyasszonyt szerzek. Holnap elmehetünk megvenni neked az eljegyzési gyűrűt.- Ajánlottam fel neki. Ha már az esküvőt tervezzük. Legalább a jegygyűrűt hordja a nagy napig.

- Drága, azt csinálsz amit akarsz. Bármi szabad.
Most tényleg azt mondtam, hogy drága? Az előbb még magázott, lehet nem fog ennek örülni, de ez velem jár.
A következő pillanatban tágra nyílt szemekkel figyeltem minden egyes rezdülést az arcán. Gyorsan visszarendeztem vonásaimat, és legszebb mosolyomat elővéve tettem megjegyzést mondatára.
- Tudod... szerintem nagyszerű ötlet. Akarom. Hol szeretnéd az esküvőt?
Úgy gondoltam, megfejelem egy csókkal. De olyannal, amilyennel az előbb ő akart levenni a lábamról. Odahajoltam hozzá, kezeimmel beletúrtam tarkójánál a hajába, kissé hátrahúztam, incselkedésképp, majd addig játszottam ajkaival, míg levegő után nem kapkodtam.
- Szóval, mikor indulunk a mennyegzőre?

-Korai lenne, de szabad- Mosolyogtam kajánul rá. Hát, képzelődni szabad. Meg aztán. Én tudom, hogy egyszer kikötünk az ágyban. És ha megtörténik. Nem csak egyszer fogunk kikötni ott. Hehe. . .

-Nem az. De csak nem foghatom egész életében a kezét- Mondtam elgondolkozva, majd mosolyogva hallgattam kellemes hangját nevetés közben. Hiába. Szeretem a nőket boldoggá tenni.

-Elhihetnéd pedig. Egy ilyen szépséget, nem lenne szívem elkergetni. Sőt, még feleségül is vennélek- Elmélkedtem hangosan, komolyan és persze mosolyogva. Na majd egyszer. De előbb minden más. Amúgy lehet, igaza van. Nem biztos hogy kibírnám, de! Semmi sem lehetetlen.

Csókom meglepte, és épp ez volt a célom. Mézédes ajkai megbabonáztak. Csodálatos. Nagy nehezen elváltam ajkaitól és vártam reakcióját. Csak ennyi? Hát azért ennél kicsit többet is mondhatott volna. De! Ennek is örülök.

-Ahogy hallom jól esett. Megismételhetjük párszor még- Ajánlottam fel neki. Én szívesen megismétlem az ilyen csókokat. Na persze nem mindig. Illetve nem mindenkivel. De vele szívesen.

Most először mondott ki olyat, amit vártam, de hiába, más játékot játszott velem. A lényeg... tudta, hogy csábítson el egy nőt. Azt hiszem az a több mint 1500 év nagyban hozzásegítette ehhez. Ahogy ő mondta: élettapasztalat. Kicsit elpirultam, de reméltem ez nem látszik rajtam.
- Korai lenne még erről fantáziálni.
Próbáltam nem elképzelni, mert sajnos elég nagy a képzelőerőm, és ha ezt párosítjuk a képességemmel, akkor ő is látni fogja, mire gondolok éppen. Még nem tudom annyira uralni az erőm.
- Szóval nem vagy hajlandó, hogy is mondjam, eltartani őket.
Elkezdtem nevetni. Nem volt vicces, mégis... én mint vámpír? Na meg persze, velem maradna örökre. Azt szeretném én látni.
- Ez az egy, amit eddig nem hittem el neked. Magányos farkas vagy, nem bírnád ki. Az örökké túl hosszú lenne számodra. De azért kedves, hogy ezt mondod.
A végén már csak mosolyogtam. Arca nyugodt volt, és egy percre sem veszítette el magabiztosságát.
- Akármennyire is vagy szimpatikus ~ a vonzó és szexi jelzőket megtartom magamnak ~ nem hagynám magam. Igaz, hogy te előnyben vagy, de... próbálkozni lehet, nemigaz?
Alig telepedett le egy kis csend közénk, ajkait az enyémeken éreztem. Lágyan csókolt, nem úgy, mint a rosszfiúk. Lehet legbelül egy kezes bárány van? Nem hiszem. Mindenesetre minden pillanatot kiélveztem, amit ilyen közel tölthettem hozzá. Mikor elváltunk, nagyot sóhajtottam, és csak annyit mondtam:
- Hűha.

-Lerázni? Egy ilyen gyönyörű nőt? Még ha vak lennék se tennék ilyen botor dolgot- Mondtam mosolyogva. Hová gondol? Oké, én mondtam, hogy elmehet. . .De azt nem mondtam, hogy engedem is neki.

-Drágám, messze vagy te még attól. Ezt akkor mondhatod, amikor a te kérésedre fekszünk le, vagy 100-adszorra- Mondtam mosolyogva. Ami igaz, az igaz. Ha ez megtörténik, akkor lettem én kezes bárány.

-Igen, az vagyok. Nem azért. Csak ha vámpír lett, ne támaszkodjon rám. Én megtanítom neki amit tudnia kell. Utána boldoguljon ahogy tud.- Válaszoltam nemes egyszerűséggel. –Ámbár, ha te akarsz vámpír lenni. Veled maradnék örökre- Mosolyogtam rá kajánul. Komolyan is mondtam.

Amint látom, nem élvezi annyira ezt a játékot. Ha a játékot nem is. Engem eléggé. Megcirógattam oldalát, majd magamhoz húztam, szorosan. –Majd elviszlek. Tudod, Tündér rablás- Mosolyogtam tovább. Egy ideig, csak ültünk, és ötleteim sokasága között, megcsókoltam.

- Hát persze most meg leráznál? A nagy terv annyi volt, hogy kijövök a temetőbe. A szüleim itt fekszenek. Aztán visszamentem volna az öcsémhez.
Hű, ez aztán a jó esti program. Halottakkal diskurálni, majd az öcséddel lógni. Kész Szellemekkel suttogók.
- Örülök, hogy elismered. Kezdelek megszelídíteni. Azt mondod, amit hallani akarok.
Rendben ez nem volt igaz, egy ilyen típusú pasit soha az életben nem lehet megváltoztatni, mindig azt fogja tenni, amit ő akar. Ezért hívjuk őket "rosszfiúknak".
- Ilyen kedves lennél, csak úgy átváltoztatsz bárkit? Azt hittem ha már megteszed, azt szórakozásból csinálod. Még senkivel nem voltál három napnál tovább? Nem birod a társaságot?
Magányos farkas lenne? Újabb macsó tulajdonság.
Először átgondoltam mit mondott. Az ötlet... hogy is mondjam? Egyszerre volt sértő és kívánatos. Immár másodszor játszott úgy velem az este folyamán, mint macska az egérrel. Leült a padra ami mellett megálltunk, és az ölébe ültetett.
- Nem tudnál rávenni, hogy elmenjek. - mondtam kis mosollyal felelve az ő perverz vigyorára.

-Ha más tervei voltak, csak nyugodtam mennyen. Nem akarom feltartani- Ha már magázódni kezdtünk . . .Miért is ne? Szívesebben beszélgetnék vele máshogy is. Főleg, hogy máshol és más szituációban. Na tessék. Beindult a fantáziám. De még hogy. . .

-Az vagyok, kedvesem. Az vagyok- Mosolyogtam rá. Rávágtam volna én mást is. De csak nem lehetek ennyire bunkó. Ámbár, miért is ne? Nem, azért ennyire nem. . . Meg aztán. Érdekes estének nézek elébe.

-Nem szeretek átváltoztatni senkit. Maximum ha akarja. Megmutatom, hogy kell vadászni, és megtanítom pár dologra. Olyan 3 nap, és már válnak is el útjaink . . .- Mondtam kissé elgondolkozva. Hát igen. Volt, már ilyenre példa. De nem akarok soha többet. Meg aztán. . .
csak kolonc a nyakamon. . .

-Nem messze innen. A belvárosban. Miért? Eljönnél egy estére? Netalántán többre is?- Kérdeztem egy perverz mosollyal, majd megálltam az egyik pad mellett, és leültem rá. Megfogtam a kezét, finoman az ölembe húzva rámosolyogtam. Még a végén félre érti. De azt csak nem hagyhatom, hogy felfázzon. Meg aztán. . . Szemre való egy nőszemély.

- Még nem tudom. Más terveim voltak. De egyelőre azt hiszem, tovább élvezném a társaságod.
Szemeit végigfuttatta rajtam, valahogy nem zavart, hogy megnézett magának. Az elismerő pillantások mindig jólesnek. Tőle pedig különösen.
- Mondanám, hogy öntelt vagy, de azt hiszem azt is tudom, erre mit felelnél. Úgyhogy maradjunk annyiban, kíváncsian várom. Amúgy te még nem gondoltál rá, hogy átváltoztatsz valakit?
Vagy teremt, nem tudom hogy hívják ezt vámpíréknál. De kíváncsi voltam a válaszra. Elvégre ha valaki miattad változik át, számomra azt jelentené, hogy kötelék van köztünk. Én biztosan nem akarnék senkit magam mellé. Legalábbis egyelőre, és nem örökre.
Kettőt pislogtam és már távol is került tőlem, ismét. Egyértelműen játszik velem. Lábaim önkéntelenül is elindultak, mellette lépkedtem. Még sosem tűnt fel, hogy ekkora ez a temető.
- Merre fele laksz?
Akárhogy is, nem tudtam magázni.

-Ön mit kíván tenni?- Érdeklődtem kíváncsian. Az mindegy én mit akarok. Az jobban foglalkoztat ő mire gondol. Végig mértem, egy mosoly kíséretében. Igen én határozottan másra gondolok. Legszívesebben megcsókolnám. Hát meg is teszem. Majd, ha nem figyel. . . Milyen kis hm. .. nincs jó szó rám. De van. Tökéletesség.

-Hidd csak el, meg fog történni! És ha megtörténik, nem fogod bánni- Csak az ő nevében beszélek, elvégre én miért is bánnám? Egy ilyen szép nő társasága, mindig is kedvelt volt a számomra. Hát, még a többi. De valahogy külsőben Amanda lepipálja a többit. . . . A belsőt, még nem tudom, de eddig az is tetszik.

-Nem. Ezek korcs fajzatok. Valakinek teremthetnékje volt, és csinált pár zombit. – Momdtam kissé unottan. Sose értettem, minek csinál valaki ilyet. Fölösleges. Jön a hajnal és nekik annyi. Hát ez van. Milyen érdekes, hogy nekünk nem árt a nap. Sőt én még szeretem is. Nem meglepő, mivel nyáron születtem, de akkor is.

-Ez esetben- Léptem kettőt, és már jóval messzebb voltunk, az előző séta pontnál. Itt elengedtem, és elléptem mellőle.- Madam, ne aggódjon. Többet nem fogdosom. Most legalább is.- Mosolyom ismét megjelent, és sétának indultunk. Ha nem ismerném, úgy, mint a tenyerem ezt a helyet, még el is tévedhetnénk. De nem! Én jártas vagyok már is. Kész szerencse!

- És ez az élettapasztalt férfi mit óhajt tenni az este hátralevő részében?
Oké, nem igazán értettem, miért magázom. Hajlamos vagyok úgy beszélni hozzá, ahogy ő énhozzám. Végülis nem akar bántani, sőt... nem akar tőlem semmit, miért ne tudhatnék meg többet róla, és arról, amit tapasztalt.
- Ha egyszer? Mi van akkor, ha ennél közelebb sosem kerül? - mosolyodtam el. Nem akartam én, hogy megkóstoljon... vagy mégis? Meglepő módon szemfogai már nem töltöttek el félelemmel, inkább kíváncsivá tettek. Vajon milyen élesek? Milyen lehet megcsókolni őt? Gondolataim visszakanyarítottam, és tovább lépdeltem mellette. Kabátját összeébb húztam magamon, tényleg hideg volt.
- Csak nem barátok? Amúgy én nem hallok semmit.
Ez persze nem meglepő, "kicsit" jobb lehet a hallása az enyémnél. Mikor közelebb léptem hozzá, válaszul kezeit a derekamra fonta, és magához vont. Bevallom élveztem a közelségét.
- Hát persze, mi másért fognál így? - kérdeztem incselkedve.

-Maradjunk az elég élettapasztalt férfinál- Mondtam mosolyogva. Vénség? Na ezt már kikérem magamnak. Hiába vagyok annyi-amennyi, nem vagyok !OLYAN! öreg. Vagy mégis. Jó be kell látni, 1641 év, az azért kicsit sok. De nem baj. Van nálam öregebb vámpír is.

-Majd, ha egyszer. . .közelebb kerülünk egymáshoz, ne aggódjon megfogom kóstolni.- Villantottam rá szemfogaim. Igen. Biztosra veszem, hogy ez megfog történni. De persze, akkor sem teszek sokat, egy apró harapás és máris, ihatom vérét.

A köd, neki is feltűnt, akkor jó jel. Az már kevésbé sem, hogy itt van pár vámpír. Na majd ha előmerészkednek, megoldjuk a helyzetet. Keze mellkasomra került. Ettől megálltam és félredöntött fejjel néztem rá.

-Maradjunk. De előre szólok, van társaságunk is. Nem ember. . .Hanem vámpírok- Egészítettem ki magam. Illetve pontosítottam. Hát igen. Mivel keze még mindig rajtam volt, én se maradhatok le. Átöleltem derekát és közelebb vontam magamhoz. –Ne gondolj semmi olyanra. Csak nem esne jól, ha valaki más elvinne mellőlem. –Mondtam elnézelődve, majd tovább sétáltunk. Ha tőlem nem fél. . .Akkor a többiektől sem fok. Ami, csak részben jó hír.

Figyelmen kívül hagytam megállapítását. Még hogy vágyakozó szemek?
- Hű, igazi vénség.
Szóval az ük-ük-ük-ük… apám lehetne. Elég tapasztalt vérszívó lehet, nem ő a legjobb társaság egy temetőben. Bár még mindig jobb, mint a halottak.
- És milyen lehet az én vérem? – szaladt ki a számon. Ha már a borokhoz hasonlította, a nők általában az édeset szeretik. Feleslegesen elmélkedtem, nem vagyok vérszakértő.
Mikor körbenéztem, megláttam a gomolygó ködöt, ahogy körbeölel minket. Elzárva éreztem magam a külvilágtól, mintha Vincent és én egy zárt helységben lennénk. Ahol senki nem lát minket. És nem tudja meg, mi történt itt.
Igazából nem tudom miért, de szerettem volna, ha apró sebet ejtve rajtam belém kóstol. Kicsit perverz gondolat, hát ezért ki se ejtettem. Viszont tettem felé egy lépést, és kezem a mellkasára tettem.
- Igazából még maradnék egy kicsit. Csak most jöttem.

-Persze. Ezért is nézel olyan vágyakozó szemekkel- Vigyorogtam rá. Mikor elindult elengedtem, tud ő járni, nem kell hogy sétáltassam. –Amúgy 1641 éves vagyok- Közöltem vele, a szerintem egyik alap dolgot. Hát igen. . .Jó sok időt megéltem már. Háborúkat, éhezéseket. . . .meg még jó sok mindent.

-Ez attól függ. Mikor milyen a kedvem. Én a félédest szeretem- Tisztára, mintha bőrről lenne szó. Jobban belegondolva olyan is. Sóhajtva léptem rá egy faágra, ami kettétörött. Elég korhadt volt. A köd is leszállt, hát igen. . ilyen egy jó temető hangulat.

Beképzeltségén meg sem kellett volna lepődnöm.
- Nem vagy olyan vagány csávó, mint amilyennek hiszed magad. - ekkor már mosolyogtam. Méghozzá megpróbáltam egy gúnyos vigyort elővarázsolni. Nem számít, hogy az ellenkezőjét gondoltam.
Nem tudtam hány éves, annyit árult el csak, amiből rájöttem, több szár éves. Ennyi idő alatt jó sok ismerőst lehet összegyűjteni. Nem bírta tétlenségem, ezért maga után húzott, én pedig nem tiltakoztam. Találkoztam már vámpírral. Nem vol jó vége.
- Hogyan döntöd el, kinek a vérét szívd ki?
Nem a legjobb témaindító mondat, de hát ez van. Kíváncsi voltam.

-Nem kell félni. Ha akarnám minden este, több nő feküdne az ágyban. És minden nap más- Mosolyogtam rá. Megráztam fejem. Erre még nagyon gondolni sem akarok. Nem vagyon én az a fajta. Remélem. Milyen is lenne már. Na majd egyszer kipróbálom. Vagy. . .nem porbálom ki. Emlékszem 1500-ban már megtettem.

-Unatkoztam. Meg amúgy is itt van egy jó ismerősöm elmeteve. Meglátogattam- Közöltem vele mosolyogva. Hát igen. . . Nekem is vannak halott ismerőseim. Sőt. . . elég sok van. Sóhajtva néztem rá. Mivel nem mozdult, így megfogtam a kezét, kissé magam felé húzva. Elindultunk ismét.

Nem vagyok valami jó megfigyelő, így nem jöttem rá egyből, mi is lehet ő. Azt hiszem rám akart ijeszteni. Vagy ha nem, hát akkor is sikerült. Szemfogai élesek voltak, készen arra, hogy felszakítsák az emberi bőrt, így friss vérhez jutva. Mielőtt azonban hangot adhattam volna nemtetszésemnek, egy nagyobb fához értünk. Egyet pislogtam, és háttal találtam magam a kemény törzsnek, kezeit a derekamon éreztem, ajkai pedig... alig kaptam levegőt, pontosabban nem mertem lélegezni sem.
- Ezzel a stílussal nem sok nőt csalogathatsz magadhoz.
Próbáltam nyugodt és laza lenni. Meglepően jól ment. Úgy látszik jó vagyok rizikós helyzetekben. Távolabb lépett, így kissé fellélegeztem, de valamiért mégsem akartam, hogy messzebb kerüljön tőlem. Meglepően furcsán reagálok a veszélyre. Végülis nem vagyok olyan védtelen, szóval nem tudom mit parázok.
Csak álltam még mindig egy helyben, pedig már elmondta amit akar. Felkínálta a két lehetőséget, mégsem tudtam mi legyen.
- Mit csinálsz itt, ha nem szereted a halottakat? Nem ez a legmegfelelőbb hely egy esti sétára. - kérdeztem tőle, még mindig ugyanott állva. Úgy látszik megkövültem. Reggel jönnek a galambok, és rámpiszkítanak, mint egy szoborra.

Nincs mi? De nem küldtél el. . .Egyenlőre. Ám én örülök neki. Legalább van társaságom is. Az meg pláne, hogy egy gyönyörű hölgy az. Nem is kicsit. Rámosolyogva, gyorsan végigmértem még egyszer. Igen. . . Tökéletes az alkata. A haja. . Na meg az illata. Az valami fenomenális.

-De kérem! Ezek sértések. Éltem én eleget ahhoz, hogy tudjam mi vagyok. És egyik jelző sem jó rám. Egyébként meg. Ha valamelyik is lennék, már tuti nem itt sétálgatnánk. Amúgy is. Utálom a hullákat- Közöltem vele. Na de nézzenek már oda. De ha ennyire ezt akarja ám legyen. Nem kell sok, és ott leszünk a tölgynél, na majd akkor. . .

-Amanda. Csodálatos neve van. Fajt illetően, egy elég múltszázad beli Nemesi vámpír vagyok- Villantottam ki rá szemfogaim, csak hogy bebizonyíthassam neki, tényleg vámpír vagyok.

Elértünk a nagy tölgyhöz. Na majd most. Elkaptam a derekát, és a fának löktem, finoman. Ajkaim, nyakára vándoroltak, kezeim derekát birtokolták. Ha már itt tartunk. Egy jó ideig kényeztettem a hölgyet, majd elléptem tőle.

-Ne aggódj, nem bántalak. Sőt. . .Megerőszakolni sem akarnak. Ha akarsz mehetsz nyugodtan. Nem foglak követni. Ha viszont maradsz, elkísérlek. Legalábbis ki a temetőből- Mosolyogtam rá kedvesen. Tényleg nem akarok tőle semmit. Ámbár. . .Ha felajánlaná lehet nem mondanák rá nemet.

Tetszett a kisasszony megszólítás, nem mindennap magázódik az ember egy korabelivel. Mintha egy múlt századi férfi állt volna velem szemben, aki csak udvariasságában hasonlít a régi idők uraira.
Kabátját egy szempillantás alatt lekapta, és a vállamra tette. Viselkedése meglepett, és bevallom, némi ellenérzéssel viseltettem iránta. Nem féltem, de lehet jobb lett volna.
- Köszönöm, de nincs szükségem rá.
Magára viszont annál inkább... szerencsére ajkaim nem tudták megformálni ezeket a szavakat, így bennem maradt a gondolat.
- Ha nem is szatír, lehet még... kéjgyilkos, maffia tag, nekrofil, vagy... egy hátsó szándék nélküli férfi. Igen, azt hiszem a nekrofil a legvalószínűbb.
Az előbb hiába utasítottam vissza kabátját, mégsem vettem le magamról. Jólesett a meleg.
- Örvendek Vincent. - kezet nyújtottam felé. - Én... maradjunk annál, hogy Amara. És mivel már tudja, miféle vagyok, segíthetne nekem is kitalálni kilétét.
Mosolya elárulta, nem kispályás, olyan önelégültséget láttatott, ami még pont jól állt neki. Egy kicsit arrébb húzódtam tőle. Tartsuk meg az egy lépés távolságot.

Egy ideig magányosan járkáltam, amikor meghallottam egy női hangot. Kellemesen csengett. Tudom, hogy a halottaknak mesél. Érdekes egy szokás. Tovább sétáltam, hogy megláthassam azt aki ez a páratlanul gyönyörű hang.

Meg is van. Szegényt megijesztettem. Nem is bánom. Végig mért, hát én is így tettem. Nem mondom, nem csak a hangja, de a külseje is gyönyörű.

-Elnézést, a rettenetesen ijesztő külsőmért- Kértem bocsánatot mosolyogva, majd figyeltem, ahogy elhaladt Ruhája, nem éppen mondható temetői sétának, pláne nem este.

-Kisasszony. Engedje meg.- Léptem utána, ezzel a mozdulattal kabátom vállára téve. –Nem vagyok szatír, ezt előre közlöm. De nem venném jónéven ha magára hagynám. Pont ebben a temetőben és épp éjszaka. Hiába tündér a hölgy, szó szerint- Mondtam mosolyogva mellette sétálva. Jelenleg semmi hátsó szándékom nincs felé. De tényleg nem akarom, hogy rátámadjanak.

-Egyébként Vincent Kriptons- Mutatkoztam be. –És önt, hogy hívják?- Tértem rá az egyik legfontosabb kérdésre.

- Megtaláltam Zacet! El sem hiszem. Persze most elment valahova este, de nem féltem, tud magára vigyázni.
Elhallgattam, és körbenéztem, van-e valaki körülöttem. Elvégre nem akartam, hogy dilisnek nézzenek, amiért magamban beszélek. De egy lélek sem volt körülöttem. Visszafordultam hát, és tovább beszéltem anya sírját nézve. Tekintetem lejjebb csúszott a sír mellett egy almacsutkára. Miért pont itt szemetelnek? Mondjuk ha képesek nyalni-falni egymást egy temetőben, ez a legkevésbé undorító dolog, amit itt találhatok. Felálltam, hogy elvigyem kidobni, de amint megfordultam, megláttam őt.
- Megijesztettél. - mondtam kezemet a szívemre téve. Vettem egy nagy levegőt, és jobban megnéztem magamnak. Reméltem észrevétlenül teszem mindezt. Nagyon vonzó férfi volt, kicsit idősebb talán nálam. Öltözete egyszerű volt, mégis tökéletes.
- Hát, viszlát.
Intettem neki egyet szabad kezemmel, és tovább indultam. Lenge ruhámat meglibbentette a szél, kétségkívül hűvös és sötét éjszaka volt.

Éhes lettem, így ennem kell valamit. Mi mást is, mint vért? Hát igen. Most ezt kívánom. Elindultam lakásomból, egy fekete farmerben, egy sportcipőben. Fekete bőrdzsekim alatt, egy fehér kissé tapadós póló található.

A városba érve, meg is találtam vacsorám. A sikátorban elfogyasztottam. Amint meg volt, elindultam, a temetőbe. Jó hely. Főleg ilyenkor. Nem sok mindenki van ott. Maximum a hülye fiatalok, aki az ágyuk helyett egy sírkövet választanak szerelmi fészeknek. Igen megesett már ez is.

Tanítás vége, Zach valahol csatangolt, így egyedül mentem a temetőbe. Én is azért voltam itt, mint mindenki más. A szüleink itt feküdtek ebben a temetőben, fekete márványkő alatt. Nem szomorkodni jöttem, mint általában az emberek, örömhírt hoztam nekik. Igen ez furcsán hangozhat, de apáéknak jöttem mesélni arról, hogy végre megtaláltam Zachet, biztonságban van. Bár ezt nem tudhattam biztosan. A hatalmas sírok között lépdelve néztem a többi nevet. Egyikük-másikuk ismerős volt, persze azért, mert gyakori neveik voltak. Ahogy odaértem a kisebb elkülönített részhez, leültem a fűbe, kezemmel megtámasztottam magaml, és elkezdtem mesélni nekik.
- Sosem fogjátok elhinni, milyen hírt hoztam.

- Nem, nem képzellek, hanem tudom, hogy te az vagy!- mondtam neki és egy kicsit sem bántam meg, hogy ezt mondtam neki... Nekem van igazam, de akkor sem vallanám be ha nem lenne igazam.
Láttam, ahogy végig mér, de én csak álltam és nem mozdultam. Álltam a tekinteté is, de közben azon filozofáltam, hogy mit nézeget annyira engem? Még kiskorú vagyok...
- Nem bocsátok meg. - morogtam halkan és hagytam, hadd menjen el. Nem köszöntem el tőle, mert valahogy éreztem, hogy egyszer még találkozni fogunk. Vagy lehet, hogy utána kellett volna köszönnöm, és azt mondanom, hogy "Isten veled!" Az vicces lett volna. Amikor elment én még maradtam egy kicsit, majd lassan én is hazafelé vettem az irányt.

//VÉGE//
OFF: Rendben, majd észreveszünk ha leszel Addig is Isten veled

- Én fenyegetni? Hát minek képzelsz te engem, valami Sátáni teremtménynek?
Vigyorodok el és kihúzom magam. Szememet még végigvezetem a lányon. Szép, szép, de megéri egy esetleges vitának a témáját? Kiderül
- S ha megbocsájtasz kevés az időm és haladni kell a korral. Viszlát
Indulok el a temető kijárata felé. Még intek egyet vissza de már nem nézek rá

OFF: hétfőtől nem leszek nem tudom meddig

Összeszorítottam az állkapcsomat és farkasszemet néztem vele.
- Ezt most vegyem fenyegetésnek?- szögeztem neki a kérést mérgesen. Felvont szemöldökkel vártam a kérdést felkészülve a legrosszabbra. De akkor sem fogok neki behódolni. Nem az a fajta lány vagyok. Le lehet rólam szállni.

- Emiatt nem is kérek olyan nagy dolgot. Persze ha nem mutatsz hajlandóságot akkor megoldatom ezt a kérdést máshogy is.
Eresztek el egy gúnyos vigyort. Szememet körbefuttatom a tájon majd szép lassan végigmérem a "farkaskámat"
- No és hol a falkád? Segíts kicsit...nincs kedvem keresgélni őket...

A kezét gyorsan lecsapom az arcomról. Kezem ökölbe szorult. Úgy éreztem, hogy most úgy pofán fogom csapni, hogy a a fal adja a másikat. Engem itt ne angyalozzon le. Ha nem tudná nem egészen úgy nézek ki mint egy angyal. Sőt, néhányan szörnyeknek hiszik a farkasokat...
- Nem vagyok "angyalka". -mondtam lassan és komoly hanggal, arccal. - ne is hívj így, mivel elég öreg vagy hozzám, plusz nem is ismerlek. És ha már itt tartunk, nem, nem korrekt ajánlat. Nem tettem én olyan nagy dolgot ellened.