Szajna és hídjai

- Amint...mondjuk úgy, mikor homlokon csókol a múzsám ecsetet ragadok. Vagy ceruzát...esetleg füzetet...
Igazítok hátra egy rakoncátlan tincset a hajamból nevetve

- Unalom és a szokásos. Családi viszály, ármány és szerelem. Mint a Romeo&Juliett. Szóval a szokásos
Nevetek fel újra majd rápillantok mosolyogva aztán a vászon vonzza újra a tekintetemet

- Hívj csak Rosenak!- Mosolyogtam tovább és teljes figyelmet fordítottam arra amit mesél.
-És sűtűn szoktál festeni?? - Érdeklődtem. Szeretem nézni a képeket főleg az olyanokat amin nincs kivehető dolog, hanem mindenki a fantáziáját használlhatja.
-Hát igen sétállok..gyakran teszem..- Hát végülis igen, hiszen ember alakban is szoktam meg farkasként is.. Gyorsan levettem a napszemüveget mert azért ez még sem illik..
-Hát igazából most semmi érdekes sincsen.. nem történt semmi.. Hmm és veled miújság??- Kérdeztem én is vissza. Olyan mintha barátok lennénk és ez jó dolog..

- Üdv. Andreas...Andy
nem nyújtok kezet mivel mind a kettő csupa festék de egy mosolyt felé engedek

- Olyan szép az idő, Szajna meg így esténként gyönyörű "nő"
Szokásom megszemélyesíteni az alkotásaim cél"személyeit". Így személyesebb a mű eredménye számomra és talán a lelkemet is bele tudom építeni így. Vagy nem? Nem tudom

- Te meg gondolom sétálsz. Hogy van mostanában a falka?
Kuncogok. MI mást keresne erre egy vérfarkas? Nem tudom, lövésem sincs. Mivel nem tudom miről beszélgessünk úgy gondolom rákérdezek. a falka hogylétére

Köszöntek így én is visszaköszöntem . Elősször nem is irányítottam, neki nagy figyelmet, de egy ídő után rá kezdtem el figyelni. Nem tudom csak vonzotta a tekintetet ahogyan ott festőálvánnyal festékkel és egyébb dolgokkal volt felszerelve. Biztos fest. Mondjuk nem hiszem, hogy csak úgy magával hord ilyen dolgokat, tehát száz százalék, hogy fest.
Nem bírtam megállni, hogy ne induljak el felé, talán a kíváncsiság hajtott, vagy az, hogy vágytam egy "ember társaságára.
- Szia! Rosalie vagyok!- Mosolyogtam rá.
[color=orchid] -Látom festessz..- [/color Mutattam az álvány felé és szépen lassan mellé araszoltam, hogy lássam a képet is.

Alkonyodik. Fogtam egy vászont, támaszt és két adag festéket no meg ecsetet aztán irány ki! Hamarosan már a Szajna partjánál állok. Leteszem a cuccokat és elkészítek mindent a híd mellett. Lassan haladok, nem sietem el a dolgot, várom, hogy "életre keljen" előttem a kép. Halkan elkezdek egy közismertebb dalt énekelni miközben egy vérfarkas sétál a hídra. Mosolyogva biccentek neki. Leteszem egy percre az ecsetet, és belekortyolok a termoszba rejtett nektárba majd folytatom

/rövid kezdés... //

Végre újra itt az idő és megint emberi alakban mászkálhatok. Szeretek farkasként szabadon szaladgállni de azért az emberi lét is hiányzott.. Főleg az, hogy farkasként nem lehet napszemüveget hordani ami nállam alap dolog.. Eléggé bezártság érzetem volt ezért gyorsan felkaptam a cipőm, magamhoz vettem a kabátom, lekaptam egy feket napszemüveget és indultam is. Egyenlőre még fogalmam sem volt, hogy hova szeretnék menni, csak ki a szabad levegőre. Egy nagy mosollyal az arcomon kezdtem el sétállni az utcákon, minden emberre rámosolyogtam és minden üzletbe bebámultam. Lassan szinte órák után lyukadtam ki az egyik kedvenc helyemnél a Szajnánál. Imádtam valamelyik hídjáról bele nézni a vízba, olyan szép..
Most se tettem más képp, a hídra sétálltam és felülről néztem le a vízbe..

- Egy próbát azért minden megér...- jegyzem meg elgondolkodva. Van hogy szeretsz valakit ezért elengeded... kíváncsi vagyok, hogy vajon minek is az istenével beszélgetek itt. Elég költőien fogalmaz, de mondjuk nagy igazság van abban, amit mond.
- Nem köszi.- mondtam rá sem pillantva a borra. Elhiszem, hogy isteni finom, de ha lehet, inkább kihagynám. Egy darabig nem iszok semmit.

- Most már talán...és a hangsúly a talán-on van. Tudod, nem volt soha jó véleményem a fajtádról..ezen ő változtatott. De van, hogy szeretsz valakit ezért elengeded...ahogy az én esetemben is...no meg nem lenne egy hosszútávú...és nem tartom "egy-menetes-csaj"-nak így nem...azt hiszem nem
Válaszolok kivételesen őszintén...és még csak szarul sem érzem magam miatta. Előveszek a táskámból egy termoszt benne bor. Még Dionüszosztól kaptam...khm...kértem. Kitöltök egy műanyag pohárba és felé nyújtom

- Kérsz? Isteni finom
A jellemzésen elkuncogom magam. Egy isten kínál, isten által készített bort ami isteni finom...

Figyelmesen fürkészem az arcát, így észre veszem azt az álmodozó arcot amit akkor vágott, amikor megemlítettem a nevét.
Tehát csak haverok? Hm...egyenlőre nem úgy tűnik.
- Nem.- mondtam röviden. Volt szerencséje találkozni vele...inkább nem gondolok bele, hogy van -e a szavaknak mélyebb értelme.
- Miért te felszednéd?- kérdeztem vissza le sem véve a pillantásomat az arcáról.

- Oh Rosa...
Eresztek el egy ál-kábult képet majd vigyorogva folytatom

- Volt szerencsém találkozni vele...az hogy ismerném...nos túlzás lenne. Miért, talán felszedted?
Kezdek csipkelődni. Ki tudja...két vámpír. Szép pár lenne az biztos
Elbambulok a Szajnát nézve. A víz...hány költemény forrása...

Kifejezéstelen arccal megszorítottam a kezét. Ekkor jutott el az agyamig a neve. Andreas? Mintha hallottam volna valahol. Csak hol? Pedig emlékeznem kéne.
Áh megvan! Az operában hallottam...
- Nem ismered véletlen Rosa Lune-t?- kérdeztem kíváncsian.
Remélem nem egy másik Andreassal futottam össze. De megígértem Rosa-nak, hogy nem szólok neki. De más amúgy sem bízik bennem, és már fogadás sincs. Nehéz a nőkkel...

- Amennyire csak lehet jól
Nevetek fel halkan. Hihetetlen, hogy az emberek haldokolni sem tudnak csendben! Magamban pufogva felgyorsítom a pestis folyamatát; elvánszorog az illető a bokorba majd holtan esik össze. Így ni...mondta valaki, hogy a halálba nincs művészet? Ide vele!

- Andreas Mespelaeren
Nyújtok felé kezet. Így szokás náluk,...vagyis...volt egy időben míg ez volt az emberek között a szokás.De egy vámpírnál...mindig nehéz...hiszen lehet idős de követi a kort, lehet idős és leragadt a korában. Lehet fiatal és még is tartja a régi hagyományokat de lehet halad az idővel...bonyolult teremének...le sem tagadhatnák, hogy Hádész keze munkája mind. Persze a besegítésemmel. Bár nem volt nagy dolgom...ő adta az alapanyagokat, én a művészi részt; a kinézetet és egy csöppnyi tehetséget

- Remekül.- válaszoltam tömören. Ez is a megszokott bájcsevejek sorát gazdagítja majd. Felsóhajtottam, és a szenvedő férfit bámultam. Mekkora mázli, hogy nem rég ettem...- És ön? -kérdeztem vissza, csak hogy legyünk mi is udvariasak, ezen az úton elindulva, nem ártana bemutatkozni.- Armand d'Crescendo.- mondtam futólag rápillantva. Jelenleg jobban leköt a folyó. Kicsit zavaró az állandó nyöszörgés, de ennek a jelét nem mutattam.

Na jó, leszek oly' jó lelkű, hogy lassítom a szenvedését. Észre sem vettem, hogy a pad foglalt volt mikor leültem. Nem hülyeségből nem kaptam valami komoly tisztséget...mondjuk a főistenséget vagy ilyen...persze azért sem mert azok foglaltak voltak...és mert túl szabad lelkű vagyok a komoly feladatokhoz. Ahogy minden művész

- Hello
Mosolygok rá. Vámpír. És nem szúrtam ki. Rosa után megjavult róluk a véleményem. Van köztük egész normális egyed is...más nem beszélgetésre jók

- Hogy van ma?
Kezdek a társalgásba egy egyszerű, általános kérdéssel. Persze lehetett volna a "Hogy hogy erre jött?" vagy "Önnek hogy tetszik a mai idő?" és sorolhatnám

Éppen egy középkorú férfit cserkésztem be... vacsinak. Nem kell rosszra gondolni, nőket nem szoktam enni, bár őket egyszerűbb lenne elkapni, éppen ezért is nem zaklatom a gyengébbik nemet ezzel.
Kilépve a sikátorból a kézfejemmel megtöröltem a véres államat. A kabátot összehúztam magamon, és a Szajna felé indultam. Leültem egy padra, és a folyót kezdtem el bámulni, mint általában.
Merengésemben egy férfi nyöszörgése és egy másik nevetése ébreszt fel. Az előbbinek, aki a földön hever a fiatalabbtól remél segítséget. Miért érzem úgy, hogy pontosan ő miatta szenved?
A férfi leül melléma padra, én pedig lassan felé fordulok.
- Hello.- pillantottam rá. Megint egy isten? A sors is a legjobbkor hozza szembe velem őket. Egyszer egy bordélyházban, másodszor pedig egy haldokló mellett. Szép.

Nyugodtan sétálgatok majd a hídon megállok és lebámulok a mélységbe. Egyet lendülhetnék majd delfin alakban úsznék...ehelyett, én hülye (!) avval játszok, hogy egy tolvajra gyorsan terjedő pestist "ragasztok". Az illető - "Jaj szegény" - nem messze tőlem a földön könyörög nekem, hogy gyógyítsam meg. Hát nem ironikus? Annak könyörög aki szenvedteti.
Halkan felkuncogok aztán arrébb sétálok és leülök egy padra törökülésbe. Soha sem rejtettem el semmilyen nyilvánvaló jelet arra, hogy isten vagyok. Sőt! Büszke vagyok rá