Kocsma

Mosolyogva figyeltem reakcióját. Hát na. Megtettem a hatásom. Bár nem ez volt a legfőbb célom. Az csak annyi, hogy jöjjön ki innen, sétálni. De ha ezt elértem, akkor sikerem van. Nem is kicsi. Rámosolyogtam, és elgondolkoztam, hogy még is hova mehetnénk? Eközben felvettem a bolerót és megittam a cola-m.

-Ha az utolsó, én csak örülök- Mosolyogtam rá, és felvettem a kabátom. Mielőtt még elmentünk volna kimentem a mosdóba hajat igazítani. Nem nagyin piszkáltam, de azért mégse mehetek ki kócosan. Amint megvolt már mentem is Armand-hoz. Kiérve a kocsmából karját nyújtotta, én automatikusan belekaroltam és rámosolyogtam.

-Kezdetnek az Eiffel-torony?- Kérdeztem mosolyogva, és a következő sarkon arra fordultam le. Onnan meg majd kitalálok valamit. Már ha jó lesz. Ha nem, akkor lehet, elválnak útjaink, vagy megyünk az ő ötlete után. Nekem az is megfelel.

//Ha neked is jó, akkor az Eiffel-toronynál folytassuk //

Meglepődtem, mikor láttam a kezét az enyémen. Ezzel akar megakadájozni? Jó nem mondom sikerült neki, de most nem lehet ott minden alkalommal. Nagyot sóhajtottam.
- Rendben...de nincs sok ötletem.- vallottam be, majd mikor elengedte a kezem, gyorsan lehajtottam a pohár tartalmát.- Az utolsó.- magyaráztam, és felkaptam a boros üveget, és kidobtam a kukába.
Az ajtót kinyitottam neki, és előre engedtem. Lehet, hogy megpróbálja elterelni a figyelmemet, de kétlem, hogy sikerül neki. De nem szabad elzárkózni senki elől nem? Lehet, hoy egész kellemes társaság lesz, de már amúgy is az... Kinyújtottam a karomat, hogy karoljon bele, kíváncsi vagyok, hogy hová akar majd menni. Részemről nyitott vagyok a javaslatokra.

Oh értem. Szóval volt valaki, olyanja, akivel sokat volt együtt. Leesett. Értem. Szóval házas volt. Mindegy. Erre nem kérdezünk rá, ha eddig nem mondta el. Amikor újra rendelt, elmosolyodtam. Nem kéne innia. És meg is van mit fogok csinálni. Mielőtt felemelhette volna a poharát, rátettem a kezem. Ezzel meggátolva az abból való ivást.

-Nem kéne alkoholba fojtani mindent. Nincs kedvem. . . Öm. . . . Sétálni?- Kérdeztem rá. Csak, hogy ne folyton igyon. Kicsit kizökkenthetném. Nem hinném, hogy sikerül. De akkor is. Na meg persze addig én is lefoglalom magam. És reméljük sikerül. –Választhatsz hova mennyünk.- Mosolyogtam és elvettem kezem a pohara felől. Nem illő ezt tenni, de akkor is.

A külsőm nekem sem utolsó. Nem tudom, hogy mit kéne reagálnom, egyszerüen csak elmosolyodtam. Figyeltem, ahogy körbenéz a kocsmában. Talán vár valakit? Mert nem kizárt, hogy konkrét céllal jött ide.
- Elég régóta vagyok az. És nem hisezm, hogy ez változni fog.- mondtam halkan. Ezzel azt is elárultam, hogy nem mindig voltam egyedül, de hát istenem, csalódások mindig vannak az életben. Ezen is tovább kéne lépni. Ezen felbuzdulva kértem még egy üveg bort, és újra inni kezdtem. Tudom, hogy nem segít, de most nem tudok mit tenni. Majd idővel erről is leszokom...egyszer.

-Kedves tőled. De a külsőd, neked sem utolsó- Mosolyogtam és beleittam a cola-ba. Kedves tőle. Bár ha arra kerülne lehet nem küldeném el. Vagy még is? Nem, nem hiszem. Sóhajtottam és letettem a poharam. Végig mértem ismét, majd körbe néztem. Sehol senki. Nincs ismerősnek nevezgető alak. De még nő sem. Ismét a szemeibe néztem. Hát, fájdalmas pontjára tapintottam. Nem direkt volt.

-Oh értem. Hár, nem hiszem, hogy sokáig maradsz agglegény- Öltöttem ki rá nyelvem, kedvesen. Sóhajtottam, és a bolerómtól is megváltam. Itt meleg van. Rátettem a kabátomra, és ismét ittam a poharamból.

- Én is csont részeg vagyok.. nekem is tetszik a külsőd,mégsem próbálkoznék be nálad, csak pár menet miatt.- mondtam halványan mosolyogva. Soha nem fogom megérteni ezeket a férfiakat, akiknek csak ez a léneg. Oké, ez kicsit nyálasra sikeredett, de ha már van egy gyönyörű nő, most nem érdemel többet pár menetnél? Vagy csak nekem vannak ilyen múltszázadbeli értékrendem?
A kérdésére ha lehet még sápadtam lettem, mint általában. Remek,ez is előkerül, de válaszoljunk a kérdésre. Egy semmit mondó válasz, és lerendeztük.
- Régimódi vagyok. Ráadásul megrögzött aglegény.- Ami csak részben igaz. Házas voltam, és tényleg régimódi vagyok, illetve lennék, ha szerelmes lennék. De ugye nem vagyok és kétlem, hogy valaha leszek is. De remélem hogy ennyivel megelégszik, és nem faggatózik tovább. Hihetetlen, hogy mennyire a gyenge pontomra tapintott.

-Igaz. Az olyan csont részeg pasik, mint akit nem rég elhajtottunk, azoknak tetszik a külsőm. Egész az ágyig, ott pár menet, és szevasz- Mosolyogtam rá, majd az boros üvegre néztem. Ilyen hamar elfogyott. . . . Megittam a poharam tartalmát, majd felálltam, egy apró szoknyaigazítással mentem a pult felé. Beadtam az üveget, a pohárral együtt, majd rendeltem cola-t. Én sem vagyok komplett. De akkor is.

Visszasétáltam, és ismételten, keresztbe tett lábakkal leültem. –És az Úr? Hogy-hogy, nincs mellette, egy csinibaba sem?- Kérdeztem rá mosolyogva. Persze, nem kell rá válaszolni. Mert, amilyen pech-es vagyok. . . Ilyenkor nyúlok bele valamibe. Valami mély sebbe. . .és azt nem akarom. . . .

Most. Még. Rosszabb napjaimon kifejezetten ijesztő társaság vagyok. Jó pár ismerősöm ezért is szakította meg velem a kapcsolatot. Őszintén nem is bántam annyira.
- A külsőre pedig semmi kifogásuk nem lehet.- mosolyodtam el halványan. Ha valakinek nem tetszik ez a látvány... azt hiszem nyugodtan mehet szemészhez. Jó most mondhatjuk, hogy felébredt bennem a férfi, de a tény, az tény. A hölgy akivel beszélgetek tényleg gyönyörű, és vak, aki ezt nem veszi észre.

-Nem hinném. Kellemes a társaság.- Mosolyogtam. Nem hiszem, hogy akkora balszerencse. Meg aztán, mikor adódik, olyan kedves Úriember, aki kisegít egy hölgyet, egy csont részeg, randi kérése alól. Na azt én is szeretném tudni.

-Kerülik a társaságom. Nem tetszik nekik a külsőm, a jellemem. Egyszóval, fogalmam sincs. . . –Válaszoltam, és töltöttem magamnak. Ami igaz, az igaz. Nem szokásuk társalogni velem. Jó van aki. De az is csak azért, hogy a harmadik mondataként megkérdezze: Jössz egy körre? Jó, nem mindenki. . De a legtöbb igen. Nyújtóztam egyet, és beletúrva hajamba hátra igazítottam azt.

Mosolyogva fogadtam engedélyét, hogy továbbra is élhetem tovább önpusztító életemet. A mosolyom lassan vigyorrá nőtte ki magát, ahogy figyeltem a hölgy reakcióját. Kiváncsi lennék, hogy én is a képessége áldozata lennék-e, ha randira hívnám.
Nem kockáztatok. - Inkább balszerencséd.- javítottam ki. Én ezt a találkozást nem mondanám szerencsésnek. - Kicsit meglepő, hogy egy ilyen gyönyörű hölgynek egyedül kell lennie.- jegyeztem meg szórakozottan. A néma kérdésre csak megráztam a fejem. Többnyire tudom, hol a határ, és igyekszem nem átlépni azt. Elég sokáig kénne idogálnom ahhoz, hogy én is randira hívjak egy teljesen ismeretlent, az alkohol miatt. Nem szeretném még csak megközelíteni sem ezt a pontot.

-Ha neked megfelel. Lelked rajta Armand- Mosolyogtam rá, és majd falra másztam a férfitól. Kellett nekem idejönni? Kellett nekem ilyen ruhát felvenni? Igen kellett. De az nem kellett, hogy ez a pasi itt makogja, el azt hogy randizni akar. Ennyire nem tűnik fel neki, hogy nincs rá kedvem. Ezért is. Felé fordulva, intettem egyet, és a pasi, mint a kedvenc bábjaim elsétáltak. Látszott rajta, hogy nem magától. Persze, hogyan is magától? A képességem segített neki. Kiment a kocsmából, és elengedtem. Nem hiszem, hogy felfogta, mi történt vele.

-Bármire, csak ne kelljen tovább egyedül lenni. Ezért is folyamodtam a kocsmához. De szerencsém lett.- Mosolyogtam tovább. Mivel a bora elúszott, rendeltem két ugyan olyat. –Csak, hogy ne vesszen kárba a segítséged- toltam kissé felé a borokat. Lassan ismét megittam a pohárka tartalmát. Kérdően néztem rá. „Kérsz-e a vörös borból?” Na, vajon megérti-e? Bár tuti, pláne, hogy a kezembe fogom az üveget.

- Igen.- bólintotta melgondolkodva. Nem hiszem, hogy ez lenne életem célja. Hülyére iszom magam lassan. Pedig ez nagyon nem használ. - De nekem megfelel itt a kocsmában...egyenlőre.- mondtam vállat vonva. Akármennyire tűnik is úgy, még nekem is, nem szándékom elinni a józan eszemet, csak egyenlőre nem találok okot arra, hogy abbahagyjam.
Közömbösen végig mértem az illetőt, aki megzavarta csendes magányunkat. Nem tudtam nem tudomást venni róla. Hihetetlen, hogy valaki képes ennyire elveszteni a fejét az alkohol hatására. Kezdtem lassan megérteni a szavait, és kihámozni belőle a lényeget... Tulajdonképpen randizni hívta Rosa-t. Kíváncsian várom az érintett hölgy válaszát. De előbb a férfi kezébe nyomtam mindkét üveget, hátha ettől nagyobb kedve lesz elhagyni társaságunkat.
- És milyen eseményekre gondoltál?- kérdeztem kíváncsian, miután ismét magunkra maradtunk. Vajon milyen kalandokra vár egy többszáz éves gyönyörű nő?

-Én úgy szint- Mosolyogtam rá. Kedves. Ahhoz képest, hogy kissé megrészegülve ül velem szemben. De nem baj. Ha ő ezt szeretni. Bár. . . Nekem, az istenért sem árt meg, még 10 liter bor se. Azért is iszom azt. Nem szeretek részeg lenni. Kétszer voltam az. Elég is volt annyi. De neki szokása. Igen. Látszik a szemén. De ahhoz képest, hogy egy alkoholista. . . Mindegy is. Ezzel az erővel beletúrtam hajamba, és megigazítottam.

Mielőtt válaszolhattam volna, felállt, és a pulthoz ment. Hátulról sem utolsó. Kissé csodálkozva figyeltem, hogy mindenki kikerüli. Tehát ezért ült itt egyedül. Nem jó ha folyton egyedül van a vámpír, főleg ha ilyen helyen van. Még a végén. . . Levadásszák. Ami kár lenne. Nagyon is! Legalábbis szerintem.

Nemsokára visszajött, és megkínáld, de rögtön nemet intettem a fejemmel. –Jól vagyok, bár lehetne kissé élménydúsabb az életem- Mosolyogtam rá. Tök unalmas az egész. Minden nap ugyan olyan. És ez engem zavar. –Na és te?- Kérdeztem rá, és belekortyoltam a poharamba. Egy „kedves” hót részeg úriember odajött hozzánk, és elkezdett valamit hadoválni. Na kellet neki is idejönnie. Figyelmen kívül hagyva, vártam Armand válaszát. Most így belegondolva, szép neve van.

- Armand d' Crescendo. Örülök.- mondtam egy enyhe fejhajtás kíséretében. Azt hiszem, hogy ha nem lenne köztünk asztal, még kezet is csókolnék. De ebben a korbán nem nagyon tartozik az illem, és az etikett alapvető szabályai közé. Pedig alig száz évvel ezelőtt még...
Arcomra álmatag mosoly kúszott. Szeretem a múltat, ott valahogy könnyebb volt eligazodni. Talán mert a szabályok szorasabbak voltak. De ő mesélhetne erről többet. Úgy látom idősebb is mint én.
- Hogys mint?- kérdeztem, majd újra belekortyoltam a borba. Lassan ez is elfogy. Beletörődötten felsóhajtottam, és felálltam. Elindultam a pult felé . Ahhoz képest, hogy az állapotom már józannak sem nevezhető egész biztos a járásom, nem mentem neki senkinek, belém sem jöttek. Mondjuk vicces, hogy mindenki kikerült közben. Kezemben két üveg valamivel jobb minőségű borral tértem vissza.
Mielőtt magamnak öntöttem volna megkínáltam a hölgyet is ha kér, akkor töltök neki is.

Milyen fantasztikus csönd királyt lehet vele játszani. Még élvezem is. Ha már ó is végig mért, én se maradhatok le. Végig futattam rajta szemem, és elmosolyodtam. Nem valami öreg. De kész szerencse. A legidősebb vámpír 1800 év körüli. Ugye? Jól emlékszem? Levettem a kabátom, és magam mellé téve, ittam én is.

-Üdv- Köszöntem vissza. És ha már köszönt, illő bemutatkozni is. – Rosa Lune- Köhögtem ki a nevem, majd megittam a pohárkám tartalmát. Rögvest öntöttem is bele. Ha netalán tán, ismét leszáll közénk a csend, valamivel elfoglalhassam magam. Kész pech lenne, ha nem tenném. Megnéztem a palackot, és sóhajtva néztem rá a férfira.

Pontosan bele a szemeibe. Szemkontaktus, pipa. Név megadása pipa. Az övét nem kérdezem meg. Ha szeretné, elmondja. Ha nem. . . . Az sem baj. Kitalálhatjuk. Felteszem a lehető összes nevem, ami csak az eszembe jut. Meg aztán, kissé részeg a lelkem. . . Mi lesz még itt?

Nem szólal meg. Nekem így is jó. Elgondolkodva dőltem hátra, és ittam egy kortyot a borból. Gyöníörű nő. Szőke haj, kék szemek. Pont mint Lorelen. De mégsem emlékeztetett rá. Mondjuk egy kicsit aggasztó, hogy a fantáziámat elég régóta már semmi nem tudta megmozgatni. Bár nem is hiányzik.
- Hello.- nyögtam ki végül nagy nehezen. Igen, az alkohol egyik furcsa hatása rám nézve. Nehezen forog a nyelvem, így ma sem várható tőlem hosszú monológok sora. Kicsit kihúztam magam, és megmozgattam a nyakam. Halkan roppant egyet.

Ahogy látom, nem örült a társaságnak. Ez van. Én se örülök sok mindennek. Oké Rosa, ez hülyeség. Hol van az eszed? Nyaral. . . Tökre, hülye vagyok. Vitázok magammal. Szokásom. És jó dolog. Egyet érteni, majd vitába szállni. Oké, ez sem normális. Épp elmére nem valló dolgokat teszek. Az tuti. De miért beszélgetek magammal? Itt egy társaságnak tartott férfi. Tessék szépen megszólalni Rosa! De nem akarok, mert mi van, ha ő sem akar? Hát ez kész. Ennél hülyébben, sem jöhettem volna ki. Keresztbe tettem a lábam és lassan inni kezdtem a bort. Ha mással nem is, ezzel legalább eltöltöm az időt, és addig sem kell beszélni.

Az egyedüllétemnek lőttek. Mondjuk nekem is feltűnt, hogy menni vámpír és ember megbámulja a hölgyet, de igazából ez sem változtatott a tényen, hogy szeretnék egyedül ülni, ebben a sötét sarokban. Nagyot sóhajtva pillantottam a nőre, és egy újabb pohárral kiöntöttem magamnak.
Najó erőltessük meg magunkat. Csak egy szót kéne kinyögni, de úgy látszik, sosem tudok eleget inni ahhoz, hogy elérjem azt az állapotot, amit egyes kultúrák részegségnek neveznek. Tehát akkor...egy újabb sóhaj. Sajnálom de egyenlőre nem tudok megszólalni. A bor miatt, vagy mert egész egyszerűen nincs meg bennem a kedv, nem tudom. De nem akartam levegőnek nézni a hölgyet. Ha szeretne valamit majd szól ő. Egyenlőre nem érzek magamban elég elszántságot. Ezért le is döntötem még egy pohár bort.

Lehetetlen, hogy ennyi idő után, még mindig unatkozzak. Kész szerencsétlenség. De nem baj. Nem sokk kell ahhoz, hogy őrületbe kergetve magam és a macskám, fejjel menjek a falnak. Épp ezért. Felöltöztem. A kedvenc fehér combközépig érő szoknyámat, hozzá egy pántnélküli fehér felsőt, a természetesen hozzávaló boleróval, és egy szép fekete, kissé lakkozott, térdig érő csizmát. Arra jön a fekete kabátom, és már mentem is el.

Kocsma. Ott mindig akad társaság. Istenség is. Hátha találkozok Adonisszal. Rég beszéltünk. Lassan léptem be, és rögtön megcsapott a szag. Oké. . . Utálok idejárni, de ha a szükség megkívánja. Pulthoz sétálva, rendeltem egy pohár, illetve üveg édes vörösbort, majd körbe néztem. Oh. . . Fajtársak sokasága. Az egyik sarokhoz léptem, és kérdezés nélkül leültem a férfival szembe.

Szokásomhoz híven az egyik sötét sarokban ücsörgök, egyedül. Az emberek messzire kerülnek, mintha nem is tudom valami fertőző betegséget terjesztenék. Ami persze nem igaz, de örülök, hogy a hosszú évszázadok során rájöttem profi módon tudom eregetni magamból a negatív energiát, és az aurám is szinte láthatóan fekete.
Hiába, ha egyszer rendesen leiszom magam szeretek egyedül lenni. Az átlaghoz képest is sokkal kevesebbet beszélek, és csak úgy süt rólam, hogy nem jársz jól, ha ide ülsz, mellém.
Kezembemben egy pohár bor,a várthoz képest nem is olyan borzalmas. Sőt, egy idő után már fel sem tűnik az a kesernyés utóíz. A pohár hamarosan kiürül, és már az üveg után nyúlok. Közben figyelmesen szemügyre veszem a belépő vendégeket.

....