Bordélyház

- Mit értesz azalatt,hogy "sárba fojtsd"?
Bárhogy is gondolkozom nem jut eszembe semmi ehhez kapcsolódó tevékenység. Drog? Él vele láttam a karját...inni is iszik. Hacsak nem szerelmet akar vásárolni az egyik hölgytől. De ez nem túl különleges módja az önpusztításnak. Mindennapos dolog.
- Mondcsak öltél már embert?
Ez talán magyarázat lenne amiért ennyire maga alatt van. Mást nem tudok elképzelni. Vagy még mindig azért a nő miat rágja magát? Felesleges. Egy ideje már nélküle él nemigaz? Minek rágja magát rajta? Persze én aztán mondhatom... 400 éve hogy megöltem a feleségem mégsem tudom rászánni magam arra, hogy abbahagyjam az ivást. De az én helyzetem kicsit másabb. Én megtehetem, nekem ott az örökké valóság. Neki meg jobb esetben is van 70 éve az életre mivel tölt? Szapora és értelmetlen önpusztítással.
- Nem rossz... de lehetne jobb is. Évekkel ezelőt kellett volna idejönnöd...mondjuk 60 éve. Akkor nem panaszkodnék.
Vigyorodtam el.- Miért kérdezed?

Kérdésén keserűen elnevettem magam.
-Hát...igazából azért jöttem, hogy lelkem egyetlen tiszta foltját is sárba fojtsam, ha a vámpír már bemocskolta a többit, de az a kis rész nagyon tiltakozik.
Válaszoltam keserűen. Könyök hajlatom kellemetlenül lüktetett, fájt. Bal kezemmel felhúztam a jobb ingujjamat, hogy lássam a probléma forrását. A tegnapi tűszúrás most bedagadt, kék-zöld lett és vérzett. Fúj. Őszintén szólva nem is zavart, szokott ilyen lenni, csak kellemetlen. Főleg egy vámpír közelében.
-Milyen itt az Opera?
Érdeklődtem, csak téma terelésnek. Láttam errefelé jövet futólag.

- Nem ismerem.
Vontam vállat. Natalie...nem is tudom. Jó vannak barátaim akiket így hívnak, de a legtöbbjük már meghalt, vagy nem is Veronából származtak.
- Ha a kocsmában túl nagy a tömeg, általában ide jövök.
Pillantottam rá elgondolkodva.- És te? Mi járatban erre?
Ha nem érdekli Ellen...szolgálatkészsége, akkor vajon mit kereshet itt? Nem hinném, hogy olyan prűd lenne, hogy csak a megfelelő alkalomra vár... de ki tudja? bárki okozhat megleletéseket.

-Natalie...egy másik vámpír végzett vele.
Válaszán elmosolyodtam. Hát igen...lehet, neki így jó. Nekem meg teljesen mindegy, ha a lelkem engedne, oda mennék hozzá, de nem enged, és talán így van jól.
-Veronában élt. Megölte az anyámat miattam
Vontam vállat. Ilyen kábult állapotban már minden mindegy.
-Régóta jársz ide?
Kérdeztem, miközben egy újabb poharat öntöttem le.

- Mi volt a neve?- kérdeztem kíváncsian.
Lehet, hogy nem kellett volna rákérdeznem, de mostmár mindegy. Újra beleittam a pohárba és elgondolkodva néztem a vendégeket. Két év... viszonylag sokáig bírta. A legtöbben egy évig tartják maguk mellett az embert, aztán megölik.
- Armand d’Crescendo.
Válaszoltam két korty között. Hihetetlen, hogy megint ezt csinálom. Megint itt vagyok, és leiszom magam, bár mintha számítana, hogy most 400 év után egy vagy két nap már nem sokat nyom.
- Mert már ismer annyira, hogy tudja, hiába próbálkozik.
Mosolyodtam el kisé gúnyosan. Önkéntes cölibátus... nem is hülyeség. Ezzel az erővel mehetnék papnak is... a háromból két fogadalom meg van. A másik kettőn még dolgozni kell...

Kezem az asztalra tettem, fejemet karomra hajtottam. Nem, nem bírom megtenni, ma nem. És talán holnap sem, de ezt nem tudhatom biztosan. Hirtelen rám jött a csuklás. Kösz anya, ez kedves tőled, akkor ez helyeslés? Biztos, fogalmam sincs. Hirtelen meghallottam magam mellett egy hangot, melytől megijedtem, nem is kicsit. Felültem, kényszerítettem magam, hogy megértsem, mit mond. Mikor leesett sálamhoz kaptam, megnéztem, ott van-e még, vagy már eltűnt félkábult állapotomban. Az idegenre néztem. Vámpír, akkor végül is tökéletesen mindegy.
-Két év eredménye.
Vontam vállat, majd felhajtottam a következő poharat. Elállt a csuklás. Nem érdekel. Magamban azon elmélkedtem, vajon komolyan ki akarok-e láballni a depressziómból. Mert ha igen, ahhoz beszélni kell. Sóhajtottam. A lélek nyert, gratulálok magamnak
-Dorian Derolon vagyok.
Mutatkoztam be.
-Hogyhogy magára nem mászott rá a hölgy?
Kérdeztem csak úgy mellékesen, bár a választ szinte tudtam.

Mosolyogva kortyoltam bele a borba, miközben Ellen és a srác néma küzdelmet vívott a sálért. A fickó nyert, de valamit szért észre vettem. nem túl nehéz összetéveszteni mással elég jellegzetes a nyomot hagy egy harapás.
- Szép sebek.- biccentettem felé.
Kíváncsi lennék ki harapdálta így össze a nyakát...Kiitam az üveg tartalmát és újra töltöttem. Van pár agyilag teljesen eldurrant egyén köztünk is...és nem ritka, hogy valaki állandó büfének használjon egy embert, de sosem tudtam megérteni, miért szokik rá erre bárki is.

Jesszusom, ha még egyszer ennyire belövöm magam haza se fogok találni. Nem mintha feltétlenül kínpadra akarnék feküdni, de mégse lézenghetek a városban. De most sajnos nem voltam beállítva, így fejemben csak úgy kavarogtak az ocsmányabbnál ocsmányabb emlékek. Asszem inkább megint leiszom magam és az majdnem olyan eredménnyel kecsegtet, mint a drog, legalábbis nekem ugyanúgy nem marad tőle egy gondolatom sem, és ez a lényeg, számomra. Tenyerembe rejtettem arcomat, megdörzsöltem. Gyerünk, jó reggelt, keljünk már fel! Azért jöttünk, hogy a lelkünk utolsó tiszta pontját is sárba fojtsuk, meg kéne tenni, nem?! Dehogynem!
Ám mikor megjelent mellettem egy hiányos öltözetű nő hirtelen megszólalt bennem egy hang, mely feltétlenül meg akarta menteni a lelkem kis cafatját, melyet a vámpír még nem égetett szét.
-Még nem döntöttem...
Mondtam a nőnek, mert a lelkem, mikor szokás szerint neki feszült az akaratomnak nem győzött, de nem is vesztett. Ám a hölgy keze a nyakamhoz vándorolt, elkezdte lehúzni a sálat. Elkaptam a kezét.
-Ezt tényleg nem!
Mondtam. Már csak az kéne, hogy mindenki lássa a vámpír harapásokat. A nő közölte, hogy ha kell, csak szóljak, majd elment. Lehunytam a szemem, bárcsak meghalnék végre, akkor kevesebb gondom lenne. Lehajtottam az italomat, majd kértem mégegyet.

A bordélyház egyik ablak melletti asztalánál ülök pár boros üveg között. Elgondolkodva bámulok ki az üvegen keresztül. Esik a hó...
Atyavilág hogy most nem tudok gondolkodni az is biztos, pedig nem is ittam sokat...csak egy üveggel. A többi pedig be van tervezve, de hát már egy órája itt bámulok ki a fejemből.
Meregnésemből egy igencsak alulöltözött hölgy ébreszt fel. Ellen... régóta ismer, tudja, hogy nem élek a helyzet kínálta lehetőséggel, de nem is hozzám jött, hanem a mellettem ülő emberhez.
Úgylátszik nagyon el voltam foglalva a hóeséssel, ha még azt sem vettem észre, hogy leülnek mellém. na mindegy is. Ellen kedvesen mosolyogva intézett pár szót a sráchoz, aki feltűnően maga alatt volt.

Armand

Felriadtam álmomból, álmosan néztem körül. Már megint rémálom. Álmosan hanyatlottam vissza az alkoholos üvegekkel és porral teli ágyra, hogy aztán a fordulástól leessek róla. Hát jó, akkor tápászkodjunk fel szépen. Bezuhantam a kádba, körülbelül délután öt órakor, és kikászálódtam este tízkor. Van életem, halljátok! Felvettem egy inget meg egy farmert, fésülködés helyett csak egy hajba túrás lett. Rövid ideig farkasszemet néztem a tükörképemmel, majd megállapítottam, hogy arcomon egy ránc sincs, ami fájt. És ez az egész a hülye festő miatt van! Még hogy az arcom a lelkem! Ennyi drog meg ivás után nem így kéne kinéznem. Meggátoltam magam a tükörkép leköpésében majd sóhajtva kiléptem az ajtón, bezártam és elmentem a bordélyházba, csak a rend kedvéért. Még nem volt kedvem fizetni egy nőnek sem, így csak csendben leültem egy székre, kértem valami alkoholosat és vártam, hogy úgy érezzem, eljött az idő a lelkem legvégső szétroncsolásának.

-kicsit kihasználta lelki állapotomat, és vissza kívánom adni a kölcsönt.
Mondtam mosolytalanul, komolyan.
-Mellesleg úgy, hogy ne is tudjam rákenni. nem voltam magamnál, ő meg elemében volt.
Jól emlékeztem, hogy forgott körülöttem minden, csak aph nem. Ő állt, teljes szépségében, fél centire az arcomtól. Beletúrtam hajamba.
-Már nem is kérdés, hogy Mia a barátnőm-e. ezek után, biztos nem. Bocs, de most el kell mennem. További jó szórakozást!
Felálltam, vállon veregetem. Fáj a fejem, nem tudok tovább maradni

//Bocs,hogy ilyen rövid! Köszi!!!!!!!!!!!//

- Akár a tenyeremet. Kívülről és belülről is. Na jó, egymás között megmondva belülről talán jobban
Eresztek el egy pimasz vigyort. Ahány forró éjszakánk, óráink, heteink voltak...igen azt hiszem mind a ketten ismerjük a másikat eléggé. Nem mellesleg a féltestvérem

- De persze nem úgy mint Artemisztet. Miért?
nézek rá várakozó tekintettel. Mit forralhat a fejében? Ha valamit tervez...annak nincs sem gátja sem korlátja. Az olyan mint egy lavina. Egy kis kő kicsúszik alulról és egy egész hegyoldal zúdul a nyakába. Egyik ok amiért jobb Hermésszel jóba lenni. Nem is értem mit nem bírnak benne a többiek.
Van humora - bár egyedi. El lehet beszélgetni vele - ha az ember átvészeli a hülye korszakát. MI kellhet még? Semmi

Leguggolt elém, hogy egy szinten legyünk, én meg mosolytalanul hallgattam amit mond. Hiába, Andreas ismeri ezt az énemet is, sőt, mindegyiket, ehhez kétség sem fér, és jól tudja, melyiknek mi kell.
-zeusz...Zeusz rájött, hogy nem tud nekem parancsolni, képtelen gátat szabni, így...ost végre azt teszem, amit csak akarok.
Mondom neki halvány mosollyal, majd ez le is hervad, ahogy eszembe jut Aphrodité. Én hülye barom. Kihasznált, de...úgy csinálta, hogy csak az tudja, nem így volt, aki ismeri őt. Ez az őrületbe kerget.
-Mondd, mennyire ismered Aphroditét?
Kérdezem komolyra váltva. Tényleg érdekel, hogy szerezhetek-e benne egy támogatót, vagy mást kell keresnem.

- Gondolom amiatt mint te. szopni, dugni...bár nem gumi nélkül
Nevetek fel. Nem...de sokszor hagyok nyomot magam után az aktuális partneremmel...mondjuk egy kis pestis....lassan terjedő változattal. Mosolyogva figyelem Arthurt. ez az én régi barátocskám...nem az a "megjátszomaszerelmetésmindenjólesz" fazon

- Hátul vannak jobb lánykák...ide a rosszabb árút teszik.
Kacsintok rá és leguggolok, hogy egy szinten legyünk. Nem tudom mit mondjak neki..."ez az ügyes voltál minek neked ő..." vagy "oh haver igazán sajnálom ami történt..." vagy maradjak csöndben

- Öhm...sokan elvárják hogy megtaláljam a megfelelő szavakat ilyen helyzetekben...de ennyi év után amennyit együtt leéltünk nem megy. Ha a régi éned együttérzésre vágyik...vedd úgy azt mondtam...ha a mostani támogatásra akkor azt. A lényeg, hogy akár mekkora hülyeséget csinálsz én támogatlak akár Zeusz előtt is, világos?
Nézek rá halál komoly tekintettel

Na, remek, ezt is jól kifogtam. Andreas lépett hirtelen elém, és pont úgy viselkedett, mint a körülöttem legyeskedő nők. Átfutott arcomon a mosoly, de el is tűnt, ugyanezzel a lendülettel.
-Asszem mind a hármat.
Válaszoltam fapofával, de nem is akartam arcot váltani. Mostanában ilyen kedvem van és kész. Amúgy, ha egy lány kérdezte volna meg, lehet, ugyanezt válaszolnám neki. De nem vagyok benne még biztos.
-És te?
Kérdeztem, majd tekintetem az övébe fúrtam. Komoly voltam, megtanultam, hogy igazán kegyetlen, amilyen akarok lenni, csak így lehet.

Elveszve egy véla ajkaiban húzom egyre közelebb magamhoz. Nem fáradozunk azon, hogy szobára menjünk, és előbb úgy is ki akartam ismerni az "árút". Egy pillanatra nyitom ki a szemem miközben a hátát karmolászom....ez elég is ahhoz, hogy ismerős arcot fedezzek fel nem messze

- Cicca menj be az első szobába...hozok gumit és megyek
Csókolom meg majd felállítom és figyelem ahogy elmegy. Persze felesleges a védekezés és csak időt akarok húzni. Beállok Hermész elé csípőre tett kézzel majd leutánozok egy tipikus "éjjeli pillangó" mozgást

- Szeva baby. 500 a szopás, 1000 a dugás 2000 gumi nélkül. Mit kérsz?
A végére elröhögöm. Komolyan színházi tehetség vagyok

Na, ha már úgy is feladtam mindent, ami Hermész, ideje ledönteni a falakat, amit az előző valaki épített. És még ő hitte, hogy korlátlan, hát nem. Most sokkal határozottabban léptem be a bordélyházba, és a sűrűlyébe ültem le. Na, nesze neked előző én, üdv köztünk új én! Örülök, hogy látlak. Nagyon örülök. Ideje teljesen elveszteni mindent, ami megbecsült. Akár még az életet is. Talán.

//Bocs, hogy ilyen rövid!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!//

-Én is!
Mondtam, mikor elköszönt, majd gyorsan felkaptam a táskát, mely már gurult, annyira unatkozott, és hamar kiléptem az épületből. Végre, levegő!
Ennyi elég is volt nekem a nőkből egy hónapra!
Visszatértem a szobámba, kiengedtem Teát, és végre nyugalom volt.

//Én is! //

Az asztal alatt fény villant. Gondolom annak a farkasnak szánták. Felsóhajtottam, és kiürítettem az üveg maradékát. Megropogtattam a hátamat, közben nem tudtam megállni, hogy halványan el ne mosolyodjak. Körülöttünk teljes a pánik. Mindenki össze vissza rohangál, és suttog, néha kiabál is. Csörömpölés hallatszik az egyiksarokból. Tessék ez az eredménye, ha valaki nem tud egyhelyben ülni a sötétben.
Aztán hirtelen kivilágosodott a terem, lassan felálltam, és Hermész felé fordultam.
-Örültem a találkozásnak.- búcsúztam el, és elindultam a kijárat felé. Útközben fizettem a pultnál, majd mikor haza értem összecsomagoltam pár dolgot ami az utazáshoz elengedhetetlen.

// köszönöm a játékot //

Szimpatikus volt ez a srác, tényleg, elviselhető...legalábbis határozottan jobb, mint Adonisz, nincs akkora arca, tetszik...nem félreértendő módon. Tea a lábamnak ütögette fejét, unatkozott piszkosul. Lehajoltam, feloldtam a falat, majd megidéztem egy fénygömböt és beadtam neki. Micsoda jó, hogy macska alakút is tudok, így kiélheti magát. Múltkor majdnem kinyírta Hebe dögeit, bár engem rohadtul nem zavart, őt igen. Meg Zeuszt, a kis árulkodód...de még visszakapja. Egy hülye párizsi kis szőrpamacsért bemártani Zeusznál nagyon tetű dolog. Nem úgy tűnt, mintha fel akarnának kapcsolódni a lámpák, így kényelmesebb volt, de a többieknek nem, így egy intéssel fényt idéztem a lámpákba. Ha a körték látszanának, akkor mindenki tudná, hogy nem azok égnek.

Nem szereteik a stílusát. Nem tudom, hogy ez mennyiben merülhet ki, hiszen én nem ismerem csak egy félórája, órája. Talán hozzá tudnék fűzni valamit, ha évszázadok óta ismerném. De ez nem így van.
- Auch-ba.- válaszoltam nyugodtan. Állítólag van egy kis gond a földekkel, és az ott dolgozókkal. tehát mint tulajnak oda kell mennem. Bár ezt mindenki egy másik emberével intézte volna, de az embert jól csak önmaga szolgálja ki.

-Nem igazán.
Ráztam meg a fejem. Megint sötét lett, nekem nagyon tetszett, nem tudom miért.
-Nem mindenki szereti a stílusomat.
Tettem hozzá szinte csak magamnak a nagy kavarodás közepette. Nem tudom, miért volt ez jó Zeusznak, hisz tudja, hogy szeretem a sötétséget, ezzel nem ártott sokat.
-Hova akarsz utazni?
Kérdeztem miközben húztam egy nagyot a palackból

- Már amennyire egy vámpír ismeri őket.- válaszoltam. Találkozni csak párral találkoztam, de ismerni nem ismerem őket. Megéreztem a jelenlétüket, és annyi. Bár ha a halálra gondolunk... de akkor is csak közvetve.
- És te más vámpírokat?- kérdeztem vissza. Újra dörrent az ég, és villámlott. A biztosíték valószínű, hogy kiment mert pár percig újra élvezhettük a sötétséget.

-Ezt megértem.
Válaszoltam mosolyogva.
-Vihar meg...szerintem amúgy is lesz. Tőlem mindig felkapja a vizet.
Vigyorogtam, de hamar leolvadt ajkamról a mosoly, mikor dördült egy nagyot az ég. Grimasszal jutalmaztam a megrovást. Nem mintha szükségem lenne rá.
-Ismersz más isteneket is?
Kérdeztem, miközben az üveget fixíroztam, nehogy tekintetem eltévelyedjen a lányok felé.

- Vihar nélkül is el tudok tűnni.- mosolyodtam el halványan.- Azért kösz.- tettem hozzá. Összeveszik az apjával, csak hogy vihar legyen. Kedves, de van egy olyan sejtésem, hogy nem egy ritka dolog az ő veszekedésük.
- Nem akarok társaságot.- vontam vállat. A legrosszabb dolgok fordulnak elő ilyenkor. Például találkozok valakivel, akivel régen beszéltem, és türelmesen végig kell álldogálnom egy félórát az ismerőssel, válaszolgatva a kérdéseire, és udvariasan visszakérdezni... elég sokszor előfordul velem.Jobb szeretek egyedül utazni.

Grimaszoltam egyet. Nah, hát akkor ennek annyi. Milyen gondolatolvasó vagyok! A vihar elállt, csend lett. Teljes csend. Ez szívás.
-Majd szólj, mikor akarsz elindulni és felhúzom egy kicsit, az ki fog tartani 1-2 óráig.
Ajánlottam, majd körülnéztem a teremben. Hogy ezen mit szeretnek a férfiak...én komoly kapcsoltra vágyom, tényleg, igazira, nem ilyen...fura gyors dologra.
-És ki elől bujkálsz?
Kérdeztem szórakozottan.

- Csak azért lesz nehezebb neki, mert nekem véletlenül éppen nincs barátnőm?- kérdeztem miközben szórakozottan babráltam az üveg szájával. Furcsa egy kicsit. Az apa rákényszeríti a fiát, hogy szerezzen magának barátnőt... aki valami miatt nem hajlandó rá. Hát igen... jó hogy csak vámpírnak születtem.
- Mert így feltűnés nélkül utazhatok.- válaszoltam nyugodtan. Az ajánlatára megráztam a fejem. - Nekem csak pár óráig kell a vihar, aztán elvagyok nélküle is.

Kérdésén még jobban vigyorogtam.
-Egyszerűen csak jó érzés, mikor a feljebbvalónak nem jön össze a dolog.
Vontam vállat nevetve. Hát ez van, örülök neki, na.
-Máris...nehezebb lesz rákényszerítenie a nőkre.
Mondtam boldogan, majd lassan iszogattam az üvegből.
-Örülsz a viharnak...miért?
Kérdeztem, mert tényleg érdekelt.
-Ha szeretnéd még húzom egy kicsit, akkor akár három napig is képes dühöngeni.

Láttam, hogy igencsak megörült a válaszomnak. Kedves, és megható az együttérzése.
- Mire ez a nagy vidámság?- kérdeztem az arcát fürkészve. Van egy olyan érzésem, hogy nem fog válaszolni. Vagy az apja zsarolásának köze van az előbbi kérdéséhez. Na szépen vagyunk...
Kint esik, elgondolkodva bámultam ki az ablakon. Vihar lesz, annál jobb. Ha haza értem kevesebb feltűnéssel fogok tudni majd elutazni. Csak az kell, hogy a rossz idő kitartson pár óráig... mondjuk reggelig. Nem akarom hogy Auchban meglássanak, vagy felismerjenek.

Hehe, köszönöm! Ez az! És nyertem! Nagyon megörültem, vigyorogva ültem vissza normálisan a székre. Ne engem csesztessenek folyton. Még hogy mindenkinek van barátnője. Hát nincs. Kint megdördült az ég, felhúztam Zeuszt. Hát rohadtul nem érdekel. Kell neki engem kukkolnia álló nap.
-Még hogy mindenkinek van barátnője...
Morogtam magam elé gonosz vigyorral, kint villámlott, én meg nem törődtem vele. Ez a valóság, és most nekem kedvez a szerencse. Nem kell Aphroditéhez mennem, hogy tudjam, jó nővel lenni. De akkor sem fogok, míg meg nem találom az igazit. Nem kéne rajtam lógni egész nap.

- Teljesen jogos.- mondtam vállat vonva.
Igen, ha az állat választotta akkor már minden világos. A kérdésre nem reagáltam semmit. Külsőre. Legbelül meg azt hittem félrenyelek. Kicsit meglepő kérdés... mármint egy vadidegen férfi nem kérdez ilyesmit egy másiktól. De mindegy is, nem gondolok semmi rosszra.
- Nincs. És nem is vágyom rá.- válaszoltam,és újra töltöttem. Gondolom nem ok nélkül kérdezte, és nekem az okhoz nincs sok közöm...talán csak annyi, hogy tőlem kérdezte.[/color]

Megvontam a vállam.
-Ő választotta, ha neki ez tetszik, hát nem fogom széttörni a vágyait.
Mondtam, majd kinyitottam az üveget. Hirtelen elment tőle az étvágyam, így letettem az asztalra. Az egyik nő kérdőn sandított az üvegre, így inkább újra megfogtam.
-Van barátnőd?
Kérdeztem Armandot, miután kicsit felé fordultam. Érdekelt, hogy mindenkinek ilyen könnyű-e, és csak én szórakozom.

Szórakozottan bámulom az egyre nagyobb farkast a velünk szemben lévő asztal alatt. Na mit mondtam, hogy nem átlagos? A lámpák hirtelen kialudtak, és a föld enyhén rázkódni kezdett, az üveg bort felkaptam az asztalról, és hátradőltem a széken. Halványan láttam a farkast, ahogy a gazdájához siet, közben a méretei is látványosan csökkenni kezdtek. Mikor minden a normális módján haladt tovább, az istenre sandítottam.
- Tea? - kérdeztem csendesen. Furcsa név egy farkasnak. Talán valami rövidítés. Vagy komolyan arról a levélről nevezték el, amit indiában termesztenek, hogy aztán a leforrázott örleményt megigyák?

Néztem a dudorodó táskát, majd Armandot, aztán vissza az üres táskára. Mi????? Üres, de miért? Tekintetemmel keresni kezdtem a farkast, igyekeztem nem pánikolni. És megláttam. Egy másik asztal alatt állt, de mostmár nem kis, aranyos farkaskölyökként, hanem szép, nagy, felnőttként, de tudtam, hogy ez még nem a teljes nagysága. Igyekeztem lenyugodni, nem pánikolunk...van egy ötletem. Hátra dőltem a székben, majd megidéztem egy kisebb földrengést. Kialudtak a villanyok, de én láttam teát, szerencsémre más nem, talán a vámpír, de kit érdekel.
-Tea, gyere ide!
Szűrtem a fogaim közt, mire a mostmár másfél méter magas farkas szépen kikerülve a pánikoló embereket odajött hozzám. A lámpák kezdtek éledni, én meg igyekeztem visszatuszkolni az egyre kisebb farkast a táskámba. Hú, szerencsére senki sem látta. Az egész táskát benyomtam a lábam közé, de ráolvastam egy apró idézést, így ki se fog tudni mászni.
Úgy vettem ki kabátomból a következő üveget, mintha nem történt volna semmi. A lámpák újra égtek, mindenki folytatta, amit elkezdett. Te akartad Zeusz, miattad van

Az arcomon egy pillanatig halvány mosoly látszott, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt. Hermész... tehát neki vannak gondjai az apjával? Bár én mit tudhatom, nem vagyok isten. Még jó... nem bírnám ki. Mindenki mindeki tesója, rokona, apja, féltestvére vagy akárkije. Nekem tökéletesen elég voltak a szüleim.
Elgondolkodva bámultam a padlót, amikor egy szőrös kis állatka végig gurult rajta, a gazdája utána kapott, és vissza gyömöszölte a táskába. Egy zacskónyi kutya... gondolom nem az átlaghoz sorolható. Ha egy istennek kutyája van akkor annak törvényszerűen különlegesnek kéne lennie...nem?

A neve...fura volt, de tetszett, klassz név, én is ellennék vele...Éééééééééés...visszakérdez, a fenébe, de tudtam! Ezen elmosolyodtam.
-Arthur vagyok.
Válaszoltam mosolyogva, majd egy kis ideig filóztam, elmondjam-e neki a teljeset. Végül is, mit árthat nekem egy vámpír? A válasz; semmit.
-Arthur Hermész.
Kellett az apámnak beleraknia a nevemet, persze Apollón milyen jól elvan, az ő nevét meg lehet mondani nyugodt szívvel. Morgolódtam magamban egy kicsit, majd lehúztam az üveg tartalmát. Összeszorítottam szemem, mire kinyitottam már valahogy minden világosabb volt. De fura...valami lökdös. A táskám leesett a székről, Tea kigurult belőle. Micsoda mák, hogy kicsi. Azonnal utánakaptam és visszadugtam a táskába, amit be is zártam.
-Nem bírsz nyugton maradni, mi?
Érdeklődtem, ám mire kinyitottam, Tea már aludt. Na végre, egy kis nyugalom...

Mit is vártam? Nem sokáig bírnám Bordeaux-i mellett évszázadokig. A kérdésén egy pillanatra elgondolkodtam. Nem azon, hogy mit mondjak, csak hogy ha vissza kérdeznék, vajon kapnék-e választ.
- Armand d'Crescendo. És téged?- kérdeztem és belekortyoltam a borba. Hátradőltem, és lehunytam a szemem. Ha Zeusz az apja, akkor elég sok lehetőség áll fenn, és elég kicsit az esély arra, hogy pontosan ráhibázok az illető istenség személyére.

Hallgattam amit mond, hát lehet, még nem ittam, és....lássuk csak...nem, nincs tervbe véve...szomorú igazság, de ragaszkodom sz isteni dogokhoz, nem szeretem annyira az újításokat.
Kérdésére kicsit megráztam az üveget.
-Már unalmas, de jó.
Válaszoltam mosolyogva, mire tea a táskában felmordult. Meglöktem a kupacot, jelezve, jobb lenne, ha csendben maradna.
-És hogy hívnak?
Kérdeztem, mert már nem bírtam ki, persze tudtam, hogy vissza fog kérdezni, és nem fog tetszeni, de kíváncsi vagyok, a természetemmel jár.

- Ez nem.- mondtam mosolyogva. Ennél tényleg csak jobbat lehet találni. Bárhol.Bármikor.- De úgy bagy általánosságban igen.- vontam vállat. Sokkal jobb mint mondjuk a sör. Régen sem szerettem, és kétlem hogy rá tudnék szokni. Emberi táplálékot nem vehet magához. Akkor valószínű, hogy a fekete üvegben nem bor van, hanem...nektár? Azt hiszem igen. Vajon attől be tud rúgni? Csak mert ettől a bortól fájdalom, de hiába innám meg a fél készletet, semmi nem történne. Viszont megiszom mert... megszoktam.
- És az?- biccentettem az üveg felé. Ha az istenek csak ilyet ihatnak valószínű, hogy az. Mert ki bírná ki évezredekig ugyanolyan borzalmas itallal? Elég egyhangú lehet.

De legalább érti. Kinyitottam a táskát és kivettem belőle egy fekete üveget, melyet teljes nyugalommal kinyitottam és azonnal leittam a feléig. Na, ez már más, biztos jobb, mint a bor, merem állítani legalábbis.
-Finom az egyáltalán?
Kérdeztem enyhe grimasszal, mert nem tudtam elképzelni, mit szerethet rajta, minden estere nagyon megrészegült tőle, ahogy látom, vagy csak meg fog és még magánál van. Ennek nagyobb az esélye.
Mennyi itt a nő, és...bár ez direkt olyan hely. Remélem most tényleg boldog Zeusz, mert ha ez sem tesz a kedvére...akkor ne is számítson többre!