Bordélyház

A válaszára csak bólintottam. Nincs mit hozzá tennem, vagy mondanom. Gondolom a zsarolásnak van valami köze a nőkhöz. Nem hiszem, hogy az apja leitatni akarná... akkor is a kocsmába menne. Maradnak a nők.
- Értem.- bólintottam újra. Nem hiszem, hogy örülne a kérdésknek, így inkább nem is teszem fel őket. Sosem voltam az a kifejezetten kíváncsi természet. Inkább megvárom amíg maguktól elmondanak nekem valamit...ha akarják, vag ha rám tartozik. Ez például az ismerősöknél működne is.
A nőtől ,aki volt olyan kedves, és ide jött, kértem még egy üveg bort.

Szóval a borért. Nem tudom milyen, de nem is akarom megtudni, vagy egy olyan érzésem. Na, mindegy.
-Apám volt oly kedves megzsarolni.
Válaszoltam tömören, mire azonnal megállt a táska. Hát ja. A bűntudat nagy úr, legyőzi a röhögőgörcsöt is.
-Tehát igyekszem minél távolabb lenni tőle és úgy teljesíteni akaratát, hogy nekem is megmaradjon az igazam.
Mondtam, csakhogy kidumáljam magam ebből a szar helyzetből. De mégsem tálalok ki mindent...egy vámpírnak. Most már sejtem, hogy ő is tudja, mi vagyok, de örültem, hogy nem kérdez rá. Jött valami nő, megkérdezni, kérek-e valamit, mire én olyan heves fejrázással válaszoltam, hogy a nő gyorsan elment. Remek, legalább a Földön is értenek valamennyire a szóból.

- A borért.- válaszoltam nyugodtan. Egyenlőre talán nem kéne erőltetni ezt a fajleleplezős dolgot. Ő tudja, hogy én mi vagyok, és én is tudom hogy ő kicsoda. Talán még azt is tudja, hogy én sejtem, hogy ő egy isten. De erre nem vennék mérget.
- És te? -kérdeztem és egy nagyot húztam a pohárból. Az istenek nem ihatnak és ehetnek semmit ami emberi úgy tudom, tehát hogy az italok miatt van itt kizárnám. Vagy vár valakit, esetleg meg akar szabadulni a táskájában lévő...valamitől.

Nah szép, ezt is elbaltáztam, még mi jöhet? Esetleg Hebe, vagy Adonisz, hogy "nahát, hát mégis?"...hát nem...mégsem...Nem igaz, hogy nem tudnak békén hagyni. Meg vagyok nők nélkül, csak Zeusz szívét kéne meglágyítani...valahogy, de semmiképp sem azzal, hogy lefekszek egy nővel, csakhogy a kedvére tegyek...vagy a magam egészségére.
Mit ne mondjak, nem kis meglepetés volt, hogy rám köszönt valaki. De legalább Tea annyira koncentrált a valakire, hogy még nevetni is elfelejtett. Hehe...most kéne őt kiröhögni. Az idegen felé fordultam. Egy vámpír, nahát. Talán ők a legkomplettebbek, a többi fura fajhoz képest. A kérdés; meg vagyok-e lőve annyira, hogy ne hozzam a formám, vagy képes vagyok ugyanolyan genyó lenni, mint a nagy átlagban. Szerintem képes leszek rá.
- Üdv neked is.
Köszöntem, szerencsére vagyok annyira isten, hogy ne szánalmas nyekergés legyen a köszönésből, hanem valami normális.
- Ha nem a nők miatt jöttél, hát miért?
Kérdeztem, mert nevemet nem akartam kapásból elárulni. Hisz lehet, nem is tudja, hogy isten vagyok. Vagy igen, mert kiejtettem apám nevét. Erre a gondolatra grimaszoltam egyet. Éreztem, hogy a táska rándul egyet, az elfojtott nevetéstől, de igyekeztem nem foglalkozni vele.

Meredten bámultam a félig üres üveget, amikor valaki leül mellém. Valahogy éreztem hogy nem ember, de hogy mi azt egyenlőre nem tudtam beazonosítani. Inkább nem foglalkoztam vele, de azért kicsit furcsa volt, hogy eljön ide, a bordélyházba és egyáltalán, úgy látszik, mintha a nők társaságából egyenesen menekülne. Jó én is ilyen vagyok, de azért nem ülök le vadidegenek mellé...
- Üdv.- biccentettem a férfinak. Talán nem kellett volna. Nem látszik egy beszélgetős típusnak, de mindegy is. Ha meg akartam tudni, hogy micsoda valójában, valahogy el kell kezdeni.
Ittam egyet a pohárból, és újra töltöttem. Kissé feltűnő, hogy valaki a folyton mocorgó táskájához beszél, de nem is arra figyeltem fel, hanem egy szóra, vagyis inkább egynévre. Zeusz... tehát egy isten? Valószínű, elég sokan járnak ide, csak a nők miatt.

Hogy én mekkora hülye barom vagyok!
Miért kellett nekem visszautasítani Hebét, mikor sokkal kényelmesebb lett volna, akkor nem lennék itt. A bordélyház ajtajában szívogattam ajkamat, most mi a poklot tegyek? Tea megmoccant oldaltáskámban, éreztem, hogy rajtam röhög.
-Rohadtul nem vicces.
Tájékoztattam dühösen és megveregettem a táskát, mire a benne lévő dolog még jobban rázkódott. Vettem egy nagy levegőt és átléptem a küszöböt. Nem foglalkozva senkivel leültem egy asztalhoz, nem néztem ki, vagy mi mellé, de sikerült a legtávolibba, mindenkitől messze, legfőképp a nőktől. Legszívesebben a fejemet verném a falba jelenleg, a táskám meg úgy rázkódott, mintha ráznák.
-Mondtam, hogy ebben nincs semmi poénos. Zeusz remélem boldog...
Morogtam és igyekeztem az asztalt bámulni. Hogy küldhetett le ide, he?! Milyen apa az ilyen?
Nagyon pocsékul éreztem itt magam, de legalább egyedül ültem...meg persze Tea, aki fulladozott a nevetéstől, de őt eltakartam.

Eredetileg a kocsmába indultam. De ott nem megfelelő a környezet. Vagyis túl sokan vannak. Most vagy hazamegyek és otthon iszom le magam, vagy a bordélyházban. Oda is csak végszükség esetén megyek, és azt hiszem, hogy most végszükség van. Egy hét után fél évig semmi.
A bordélyházban már ismernek annyira, hogy a nők ne keressék a társaságom. Körbe sem nézve letelepedtem az egyik asztalhoz, és elkezdtem felbontogatni a borokat. Elég silány választék, de ez van. Bár szélesíthetném a látókörömet. Mondjuk kipróbálhatnám a wiskhy-t, vagy a rumot. De a megszokások makacs dolgok.

...