Kikötő

- Igen. Mégpedig az, hogy nem előbb találkoztunk
Nevetek fel. ÉN nevetek. Ez a dolog ritka mint a fehér boa...és Sophiát alig ismerem még is minden percben megnevettet...és ez jó. De görcsöl a hasam. Na nem fáj vagy ilyesmi...hanem fura...mintha...egy gombóc lenne benne. Soha nem éreztem ilyet.
Viszont évek óta először megszállt az ihlet. Mondhatnám viccesen, hogy "homlokon csókolt a múzsám" de nem így van. Valahogy jött...és az a tipikus tornádó erejű...és nem az a kicsi patakocska mint eddig. Csak úgy dőltek a fejemben a leendő festmények képei, egy új zenei stílus szerűség és jó pár vers....

- Régen még beszélgettem az Eiffel torony tervezőjével. Jó ötletei voltak csak a megfelelő irányba kellett terelgetni
Nevetek fel és lassan megindulunk a célunk felé

//OFF: ha neked is jó akkor köv. reagot az Eiffelbe írd, szerintem //

Figyeltem magyarázatát, és örültem, hogy nem kell elmennie. Jó ez a beszélgetés, ritkán szoktam. Elengedtem, míg felvette a pulóverát, ami, be kell valjam, tetszik. Azonnal vissza karl belém, mire elmosolyodok. Ad a hajamra egy puszit, mire mosolyom csak szélesebb lett. Tök kedves, én meg azt hitem, hog az istenek beképzeltek. Mondjuk nem is találkoztam sokkal, soha, de...
Lépteit hozzám igazítja. sajnálom, de utálok rohann. Soha nem szerettem és eztán se fogom.
-A víz egyenlő a gonddal, és ha nincs víz, nincs gond.
Mosolygok rá, majd hirtelen felötlött valami a fejemben.
-Vagy neked van valami más, ami gondot okoz?
Kérdeztem, mert ha van, akkor azt is ki kell küszöbölni.

- Dehogy! Csak furán néznének rém az emberek ha így félmeztelenül tipegnék ősszel a belvárosban
Nevetek fel majd magamra öltöm a pólót aztán a pulcsit majd visszakarolok belé

- Ez egy bevett szokás. Én úszok egyet és az egyikőjük hoz nekem ruhát hogy fel tudjak utána öltözni
Puszilom meg úgy poénból a haját és lassan lépdelek tovább felvéve az ő gyorsaságát
- Eiffel-torony megfelel? Ha csak el nem ázunk akkor nem lehet gond...sem víz ott

Figyeltem, mit mond, majd kicsit elcsodálkozom. Nem sok művészet, azt hogyan, pedig...
Ezen nem volt túl sok időm gondolkodni, mivel elénk lépett egy nő, nem nézett ki többnek, mint 18-19. Bemutatott minket egymásnak.
-Üdvözlöm!
Köszönök, majd azonnal eltűnik, én meg csak nézek utána. Ez gyors volt. Inkább nem kérdezem meg, minek az a sok ruha a kezében.
-Mondd...nem tartalak fel?
Kérdezek az előbbi teremtményre utalva, aki már teljesen eltűnt a szemem elől.
-Lehetőleg a legvízmentesebb helyen, ha lehet.
Mondtam mosolyogva, majd kiszedem szememből a hajam. Néha nagyon kellemetlen, mikor az arcomba fúj, de nem szeretném levágatni, hisz szeretem.

- Hát valami ilyesmit várnak el a művészetek istenétől vagy mi...de itt Párizsban a művészet annyi a szobámba, hogy vannak a falakon képek...hogy őszinte legyek csak a partnereimet viszem fel, ők meg nem épp a művészetet nézik...vagyis a szexualitás művészetét csak
Nevetem el magam majd odalép hozzánk egy szőke hajú, alacsony nő...kinézetre alig 18...persze jóval idősebb. Átveszem tőle a pulcsit és a pólót amit hozott majd formaiságnak adózva bemutatom a két hölgyeményt egymásnak

- Sophia ő itt az egyik angyalom. Kleoi ő itt Sophia
Persze az angyalt nem szó szerint kell érteni. A Múzsáimat hívom így. De ott gond van ha lejöttek a helyükről. Na nem baj. Még mond egy "viszlát"-ot majd hamarosan távozik és eltűnik az alakja a fák között

- Van ötleted merre menjünk a belvárosban?

Belé karolok, úgy megyünk a belváros felé.
-Nem, sajnos nincsen házam, mert...hát...nem igazán tudok pénzt keresni, és szép nézésért nem adnak házat. Így sajnos könyveim sincsenek, de mikor kijövök a szárazföldre csak olvasok. Verseket, regényeket, meg zenét hallgatok. Aztán sajnos muszáj visszamenni a vízbe, ami nem olyan nagy baj, hisz a könyvek megvárnak, más meg úgy sincs, aki igényt tartana hosszabb időzésemre a parton, így...ez van, sajnos.
Tettem hozzá elhúzott szájjal.
-és, neked van házad? Benne sok, gyönyörű könyvvel? Imádom a könyveket, teljesen...oda vagyok értük, ha lehet így mondani.
Grimaszoltam, majd elmosolyodtam. Hát ja. Könyv, az csodás lenne.
-Bár nem régiben egy vámpír adott a házához egy pótkulcsot, abban meg rengeteg könyv van, csak nem vihetem ki a házából. Persze, nem akarnám én ellopni, de a parton olvasni...nagyon kellemes.

Felállok nyújtózva és örömmel hallgatom ahogy ropognak a csontjaim. Pár száz...ezer év megviseli a testet azért. Felkínálom az ép karomat, hogyha belém akarna karolni megtehesse és megindulok a belváros felé

- És merre laksz? Mármint így, emberi alakban van valahol házad? Hogyha vissza akarnál húzódni...olvasni, vagy ilyenek
Közben tekintetemmel a tájat kémlelem. Nem szeretném ha megzavarnának

Hamarosan elengedett, én meg zavartan húzódtam el tőle. Ezt akartam, megkaptam, de...nem így gondoltam, én a szerelmemet akart megcsókolni először. Másrészt...nagyon örülök, hogy ő volt, mert különösen kedvelem őt. Homlokon puszilt én meg elmosolyodtam, majd hallottam, hogy felszisszen. Nagyon sajnáltam, hisz nem akartam, hogy fájjon neki valami. Elővettem hát az egyik szövet zsebkendőmet és átkötöztem vele a sebét. Elmosolyodtam kijelentésére, majd ajánlására bólintottam.
-De, az jó ötlet, nagyon jó ötelt.
Tettem hozzá, majd felálltam, megvártam míg ő is, és követtem, kíváncsi voltam, pontosan merre szeretne menni. Felhúztam cipőmet, megkötöttem gyorsan, majd sietve hagytam el a partot, nehogy eltaláljon valami kósza vízcsepp.

Nem sokáig tartom "fogva". Hamarosan elengedem és megpuszilom a homlokát majd felszisszenek egy nagyobb hullámnál. Igazából a sebemet kezdte csípni de persze nem is volt éppen meleg a víz...

- No...túl vagy az elsőn..
Vigyorgok rá. Nem, nem gúnyosan...csak amolyan jó kedvűen. Régen voltam mondhatni idegen nő társaságában felszabadult. Mióta Aph és Rosa...nos Az óta nem szeretek idegenek társaságában lenni

- Nincs kedved sétálni egyet a belvárosban? Kisebb az esélye hogy vizes leszel
Nevetek fel. Majd rámosolygok

Elnevettem magam válaszán, de szám elé tettem a kezem, mert ez nem szép tőlem, de mit tehetnék, mikor olyan aranyos! Felém fordult, én meg felhúztam lábam, úgy néztem rá mosolyogva, vártam, mit kíván tenni most.

Szegény, kapja a hátába a vizet, remélem, nem nagyon hideg. Válaszán rá vörös lettem, térdemet kezdtem nézni nagyban, mintha látnék ott valami irtó érdekeset. Megsimogatta paradicsom arcomat, mire csak még nagyobb zavarba jöttem.

Átölelte derekamat, én meg lerakta, lábaimat, hogy közelebb tudjon húzni magához. Nem húzódtam el tőle, mert teljesen megbíztam benne valamiért. Gyengéden csókolt meg, én meg ügyetlenül csókoltam vissza, mert nem igazán tudok csókolni, sajnos.

- Azt hiszem...semmiség
Nevetem el magam és megtörlöm a fejem. Na szép...száradok erre levizeznek. Megfordulok felé így a hátamat éri a víz...őt nem kapja el én meg látom őt. Kész főnyeremény

- Nem szokásom sajnálni senkit. Az a gyengeség jele. Gyönyörű vagy, kiérdemelted
Simogatom meg az arcát mosolyogva majd ha nem húzódik el tőlem akkor átölelve a derekát lágyan megcsókolom.
Hihetetlen, hogy még senki sem...pedig tényleg szép lány

/ne haragudj ezért a....reagnak nem nevezhető semmiségért -.-/

Csúnyán néztem rá, de nem bírtam sokáig, elnevettem magam.
-Annyira nem volt szép, be kellett ugranom a fú vécébe, igen kínos volt.
Grimaszoltam, majd visszatért fejembe a válasza. Azonnal vörös lettem újra.
-Igaz, teljesen...de...nem akarom, csak azért, mert megsajnáltál.
Mondtam a vizet nézve, bár, nem mondom, Andreas...pont olyan, mint akit elképzeltem magamnak. Pokolian helyes, és szereti a zenét, a művészetet. A dal részletre elmosolyodtam. Ezt már biztos, hogy hallottam valahol.

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torz tükör
szentjánosbogarak fényében tündököl

Énekelem halkan. Ez a kedvenc dalom, imádom, úgy ahogy van. Visszamosolyogtam rá, majd úgy ugrottam fel, mintha tüzes vasat nyomtak volna hozzám, mivel egyik hullám kicsapott a partra. Egész Apollón mögé ugrottam ijedtembe. Ha mögé ülök, mögöttem a víz messze van, ott meg ő védi, és micsoda mák, hogy mögé másztam, mert hamarosan a kis vízcseppek felcsaptak, pont Andreas képébe, én meg megúsztam. De jó!
-Köszönöm!
Mosolyodtam el, halkan felnevettem.

- Hogyan, hogyan...nem logikus?
Nézek rá vigyorogva. Valahogy nincs kedvem gúnyodni így csak poénkodok

- Te lány vagy...én fiú...és azért kis gond mert ezt a "kívánságodat" még teljesíthetem is
Mosolygok rá majd lepillantok a vízbe. A mindenség...az élet és a halál. Milyen jó is lenne belefojtani HÉrát. Nézni ahogy szenved...
...Apollón, elmebeteg vagy...
...de ez nem újdonság....
Láblóbálás közepette rápillantok és amint meghallom a rövidre fogott történetet elnevetem magam. Megnéztem volna. Párizs közepén átváltozik...
Hirtelen eszembe jut egy dal..vagyis csak egy részlete így abba bele is kezdek
"A hínár mindig zöldebb,
ha más vizében ring,
ne álmodj más világról,
a földnél jobb a víz."
Pillantok rá nevetve. Minek is volt ez a zenéje? Majd csak eszembe jut...

-Hogyan?!
Kaptam fel a fejem válaszára. Nekem ez nem csak egy kis probléma. Több száz éve élek, és a pasijaim száma nulla. Ez nekem nagyon nagy gond.
-Az ciki...
Vigyorodtam el, majd elnevettem magam. "szar van fent", ez aranyos. De szép szemei vannak! Ne idegesítsen, gyönyörű a szeme!
-Én már kicsit unom az úszást, a földön viszont egyszer-kétszer nagyon csúnyán megszívom. Múltkor egy srác rám öntött egy üvegnyi vizet, csak viccből.
Grimaszoltam egyet, majd újra elmosolyodtam. Nem is ez a lényeg, hanem hogy egy fiú volt. Még mindig érdekelt felettébb Andreas ötlete.

- Ha ennyi...én tudom ezt a gondot orvosolni, ha szeretnéd
Mosolygok rá. Milyen apró gondok. Vagy a miénk kicsi és felnagyítjuk? Ki tudja. Lehunyom egy percre a szemeimet és elképzelem az ő tökéletes alakját...ahogy a vállára omlik a haja...ragyogó tekintetét...a nevetését ami szinte csengőkkel vetekszik.
Most kell abbahagynom mielőtt bele esek

- Tudod szar van fent...jobban szeretem Párizst...és...nos a víz költői
Nevetek fel. De hülyén is hangzik. Azért jövök ide mert költői? Nem. Azért mert imádok úszni. érdekes...sellőkkel ritkán találkozom. Nagyon ritkán. Vámpírokkal, vérfarkasokkal szinte naponta. De sellőkkel és kentaurokkal...ritkán.
Új feladat: minél több fajjal találkozni. A sellő kipipálva

- És imádok úszni még ha mocskos is a víz
Nézek rá smaragd zöld szemekkel. Nyújtózok egyet majd felülök. Eleget heverésztem már

-Igen, jól tudja, én is örvendek.
Mosolyogtam rá, majd tovább néztem a Napot. Kérdésén olyan vörös lettem, mint a rák. A fenébe, reméltem, nem kérdez rá.
-Akárhány éves is vagyok, még mindig a vízből nézem a parton sétáló szerelmes párokat és majd' megesz a fene miattuk. Irigylem őket. Hisz...nekik több esélyük van megtalálni a nagy szerelmet és csókot lopni valakitől. Én jóval idősebb vagyok, mint ők, mégsem csókolt még meg senki. Ilyenkor, egy-egy ilyen kukkolás után mindig kijövök, hogy kicsit elgondolkodjak rajta, hisz...úgy látszik, valamit nem csinálok jó, pedig én vagyok legtöbbet kint a vízből....bár...lehet, jobb nekem ez így, hisz mi lesz, ha megtudja, mi vagyok és elhagyna?
Szinte csak magamnak fejtegettem tovább, bár még mindig ugyanolyan vörös voltam. Ez valami sellő tilalmas társadalom? Lehet, akármeddig is élek, sose fogok csókot kapni.
Egy ideig csak néztem magam elé, ezen az elkeserítő dolgon gondolkodtam, majd megráztam hajam, csak szomorúságom elfedésére, így hajam sátorától nem láthatta Andreas vörös szemeimet. Nem is akarom. Nem vagyok önsajnáltató, egyedül is pocsékul érzem magam, nem kell, hogy valaki még jobban elrontsa.
-És te?
Kérdeztem, de csak nehezen sikerült kipréselni, nem néztem ki hajam mögül.

- És sellő...örvendek Sophia. Én Andreas vagyok
Mosolygok rá majd felé nyújtom az ép kezemet egy kézfogásra miután bemutatkozok. Sóhajtva kúszik a tekintetem a vízre majd a naplementére és ahogy az visszatükröződik. Romantikus...nagyon is. De az emberi ocsmányság ezt is tönkreteszi majd

- És mi járatban erre kedves Sophia? Már ha szabad tudnom persze
Kuncogok fel. Mindjárt kiderül, hogy FBI ügynök és az istenek után nyomozgat

//undorítóan rövid lett, sajnálom //

Áhá! Szóval Apollón! Az szép, mármint...szeretem a zenét, jó istennel hozott össze a sors. nevetésén elmosolyodtam.
-A vasmacskák tényleg vackok, nagyon kell vigyázni, bele ne ússzon valaki véletlenül egy játék közepedte.
Mosolygok rá, majd kezemet néztem, ami képességem miatt áthaladt a fán. Elmosolyodom, majd kihúzom.
-Amúgy Sophia vagyok.
Mutatkozom be, mert teljesen megfeledkeztem róla, sajnos...

- Az éjszakák egyértelműen szebbek. Költőibbek...
Nevetek fel. No igen...a művészetek istene mit szeretne ha nem a költői dolgokat? Szeretek itt lenni pár múzsával

- Én sem tudom...azt sem értem mi okozhat ilyen sebet..de valamelyik vasmacska lehetett a ludas
Jegyzem meg morogva és eldőlök a hátamra fekve

Láttam rajta, hogy megijesztettem, pedig nem akartam, tényleg nem!
-Nem...félek, én ijesztettem önre.
Mondtam halvány mosollyal, majd elfordultam, nem bírom az ilyen dolgokat. Mikor végzett kérdezett. Elvigyorodtam, majd leültem, ahol voltam. Igaz, nem volt túl közel hozzá, de nem is akartam rámászni.
-Szép, de az este híve vagyok. A kikötőt meg amúgy sem szeretem.
Mondom elmerengve, lábam lelógatom, himbálom, egyre lejjebb, lejjebb, de véletlenül se érintkezzen a vízzel! Felhúzom magam alá, majd amíg ő elrendezi a dolgokat maga körül tovább dúdolom a dalt.
-És...hogy szerezte azt a sebet?
Kérdeztem az alkarját nézve. Elég ronda.

Nézem az alkaromon a sebet...nem gyógyul. Újra...és nem! Mi a frász ez?! Mi az ami egy istent megsebesít úgy, hogy nem tudom begyógyítani?!
Kisebb rémület tőr rá...persze ennek magamban hagyok nyomot. Körülnézek és találok egy eldobott horgászcsinórt horoggal. Nagy nehezen, és fogcsikorgatva összeöltöm úgy nagyjából a sebet, hogy még se vérezzek már itt. Meghallok egy hangot nem messze tőlem és felkapom a fejem

- Öh...igen, persze...elnézést ha megzavartam
Eresztek el egy bájos mosolyt majd folytatom a munkám. Mikor végzek eltépem a damilt és leteszem magam mellé a horgot. A gyors varrásnak alig nevezhető dolognak köszönhetően csak egy vékony csíkban csordogál a vérem. Ez is jobb mint a semmi...

- No és kegyed? Gyönyörű ez a nap...főleg innen a kikötőből

Néztem az égő napot, amit a víz visszatükrözött. Halkan énekelgettem a Hallelujah-t, nem tudom miért tetszik, de szeretem ezt a számot, főleg mikor az a fura hapi énekli. Egyszer hallottam csak, de megmaradt bennem örökre. Fura, miket meg nem őriz az emlékezetünk, főleg az enyém. Merengve néztem a vizet. Egyszer csak kiugrik egy delfin, egyenesen a dokkra.

Felugrom, nehogy beterítsen vízzel. Imádom ezt a pulcsit, ne szúrja már el! De nem, ez nem is delfin! Ez inkább egy...isten? Általában sikeresen ismerem meg a különböző "fajokat". Odamegyek hozzá, kellő távolságban megállok.
-Mondja...jól van?

Kérdezem, de nem megyek közelebb, nem akarom zavarni. Hallom a fura dalt, érdekes, még nem hallottam, de aranyos. Biztos van valami hátsó jelentése, de mi köze az életéhez? Én általában olyat éneklek, aminek van valami köze hozzám.

... idegesen lendülök a vízbe. Egy gatya van rajtam csak. Pontosabban kettő, alatta egy boxer rejtőzik. Mire leértem a vízben olyan távolságra, hogy nem láttak palackorrúként folytattam az utamat. Imádom a vizet, ahogy szánkázok benne, ahogy érzem a bőrömön...

Este a part felé úszok óvatosan. Megvágom magam az egyik vasmacskában. Halkan szitkozódok ami csak egy delfin "ugatásnak" hallatszik kint. Egészen a kikötőnél lévő gátig úszok bár egyre nehezebben az uszonyomon lévő vágás miatt. Kilendülök majd a szárazföldön elterülök és lassan visszaváltozom emberé ülő formában és elkezdek énekelni

"Pingvin hívja halakat, vigyetek el úszni
Vigyetek le a dugóhoz, ki akarom húzni
De hiába az akarat és hiába az óra
Az utolsó a pingvin a földön egy gazdag idióta"

Életem első emberi szeremével írtam. Egy hatalmas zöld aktivista volt...és művész lélek. Sóhajtva és mosolyogva bambulok a vízbe ahogy visszatükröződik a képem és a naplemente megvilágítja

A kikötő teljesen kihalt volt, aminek nagyon örültem, de tényleg. Utálom ezt a helyet, de mikor ilyen csend van, elviselhető, sőt, egész kellemes. Kijöttem a vízből, ember alakban, egy zöld szoknyában, zöld pulóverben és mezítláb sétálgattam a homokban, majd kimentem a dokkra. Megálltam a fa építmény végén, széttártam karomat, úgy élveztem a szelet. Szőke hajam felborzolta a szél. Szerencsére nem hozott rám vizet is. Az lenne ciki, most sellővé vállni. nem kellemes. Leültem a szélére, lelógattam lábam, szerencsére a víz messze volt. Hajam arany falat vont arcom körül. Lehunyt szemmel élveztem ezt a nyugalmat.

//Bocs, hogy ilyen rövid!//

Még figyeltem ahogy távozik. Egyszerűen elkapott az aurája...a pörgése...és az hogy tudta hogyan kell bánni egy nővel...és nem azonnal megfektetni. Amint elköszöntem és eltűnt a látóteremből mosolyogva felálltam és folytattam a sétám

//Én köszi //

Mosolyogva, figyeltem mocorgását. Alsó testrészünk, összenyomódott. Na tessék. Kellett nekem ezt csinálni. Rosalie teljesen lefoglal. Nem csak a figyelmemet, de az érzéseimet is. Bár azokat inkább felcsigázta.

-Úgy, hogy kegyed páratlan szépségét, nem hagyhattam figyelmen kívül.- Válaszoltam mosolyogva, majd még egy csók után, letettem a padra. Szomorúan pillantottam rá.

-Ne haragudjon, de el kell mennem. Ígérem, nem sokára találkozunk. És akkor, nem megyek el ilyen hamar. Sőt. . . Több órát töltünk együtt. Ha rajtam múlik.- Mosolyogtam rá. Kézfejére, egy újabb csókot leheltem és ezután ajkaira is. Nem sokkal ezek után, sajnos mentem is el.

//Köszi a játékot //

Hamarosan egy újabb csók kerül az arcomra. Elhúzódok felső testtel de alsóval közelebb húzódok, szinte hozzá simulok. Rá mosolygok és úgy térképezem fel az arcának minden egyes zegét-zugát

- És hogy hogy urasága ráér egy ilyen halandóra, mint szerény személyem?
Mondom mosolyogva és elővillannak a szemfogaim ahogy az ajkamba harapok. oké nem igaz teljesen, hiszen nem halandó vagyok de a lányeget érteni fogja

Ahogy látom, a kisasszonynak is tetszik ez a helyzet. Nekem is. Na meg a másik. Teljesen más az életfelfogása. És ez benne a jó. A mai nők többsége csak dugni akar. Tisztelet a kivételnek. De ő is a kivételek közé tartozik. Nem csodálom, hogy ennyire tetszik.

Szuszogását, éreztem nyakamban. Ez csikiz hölgyem! Mosolyogva, nyomtam puszit arcára, és öleltem még szorosabban magamhoz. Ismét simogatásba kezdtek kezeim. Egyik kezem hátát, míg másik derekát védelmezte.

Legszívesebben neki estem volna és....te jó isten milyen gondolataim vannak! Nem...én nem korcsosodok el mint a modern vámpírok és emberek...de nehéz egy-...Mellette! Vagy haladni kéne ebben is a korban? Nem tudom...annyira...utálom az idegeneket! Mindig összezavarnak...vagyis...majdnem mindig
Közelebb húzódok óvatosan és a nyakába szuszogok, olyan jó meleg...de meg fog fázni! Egy...isten képes megfázni?
Nem mertem megszólalni. Egyszerűen...élveztem a jelenlétét és a helyzetet...most már szinte mindenre rábólintottam volna, hogy "gyerünk, csináljuk"

-Nem éppen. Kegyed, elég vonzó, így szívesen ölelem.- Mosolyogtam, és cirógatni kezdtem hátát. Csak tudnám min vívódik ennyit. De nem kérdezek rá. Még véletlen sem. Elmondja ha akarja. Ha meg nem. . .Ez van.

No csak. Ölelése jól esett és rámosolyogva nyomtam puszit arcára. Szorosabban húztam magamhoz. Hát tessék.. Nem elég hogy Hebe ilyen hatással van rám. Már ő is. Bár nem bánom. Tényleg nem.

- Sejtettem én, hogy csak a jó indulat vezérli...milyen lenne más egy isten
Teszem hozzá a végét már a vállának dőlve. Miért engedtem magamhoz közel? Miért engedtem hogy hozzám érjen? És miért hagytam, hogy az ölébe ültessen?! Belekortyoltam a pohárba majd összetörve óvatosan a műanyagot kidobtam a mellettünk lévő kukába és így át tudtam ölelni...én miért ölelgetem? Hihetetlen, hogy magammal vitázok

Eleinte nem jött be neki, de nem sok kellet és feje vállamra került Én átöleltem, és megpróbáltam kissé felmelegíteni. Hiába, aranyból van a szíved Adonisz. Gondolatban megveregettem a vállam is.

-Fázott. Csak nem hagyhatom, hogy megfázzon. Na meg aztán, fent kell tartanom a férfi ideáli tulajdonságaim. És különben is. Az ölemben kényelmesebben tud ülni, mint a padon- Válaszoltam mosolyogva. Na ebből csak rájön ki is vagyok én.

Szinte hangot adok a nemtetszésemnek. Ide ül valaki aki utána az ölébe emelget...De valamiért még is a vállára dőltem és beszívtam az illatát. Nem vámpír se nem vérfarkas...vélából ettem már azoknak is más illatuk van...varázslónak túl...hagyjuk...így marad az isten.
Árész, Apollón...Adonisz...ők jöhettek szóba...de mivel úgy tudom az emberi alakjuk más...igazából bármelyikőjük lehetett...így akár Hádész is...

- És mondja csak kedves uram...minek köszönhetem, hogy így óv...egy hideg padtól?
Emelem el a fejem a válláról és így a szemébe nézek de ez olyan ügyetlenül sikerült, hogy alig pár centi lett köztünk

-Nem hölgyem. De felajánlani csak szabad- Mosolyogtam rá, majd sóhajtva az ölembe vettem. Félre értés ne essék. Ne azért. Csak fázik. Hát az én karjaimban nem fog.

-Ne értsd félre. Semmit olyat nem akarok ~egyenlőre~. – Mosolyogtam rá, és átkaroltam figyelve a kabátra, na meg a ruhájára. Mivel elég régi darab így nem lenne szívem összegyűrni.

Ennyire gyorsan lazítani? Megtagadni azt ami vagyok? Hét haladni kell a korral. Felveszem a legártatlanabb porcelán baba mosolyomat és úgy nézek rá

- Úgy látja uram, hogy kapható lennék illyes fajta kikapcsolódásokra?
Harapok vérvörösre festett ajkaimra. Persze mint a legtöbb vámpír régen nem rúzzsal festettem ki. Idő közben ha megéhezek megfelel.
Megigazítom a kabátját mielőtt leesne, az kellene már csak! És így megérzem az illatát. Isteni van neki de ne adjunk az önbizalmának...van így is neki..ami nem is baj...egy határozott erős férfi aki mellett lehetnék gyönge törékeny nő..

-Ahogy akarod- Mosolyogtam rá kajánul. Hát, de nem? Miért is nem csodálkozom, azon, hogy senki sem kell neki? Na ácsi! Én vagyok Adonisz. Mit filózok én itt ezen? Na meg sértő, hogy még én sem kellek neki.

-Nos, mit szólnál egy kis kalandhoz?- Kérdeztem rá. Érteni fogja. Remélhetőleg. Ha meg nem. Hát Zeusz. . . . Megmutatom majd neki.

- Senkit
Nevetek fel. Konkrét kérdés az biztos. Minden halandó ezt hiszi-úgy látszik az istenek is. De igazuk van...ha akarok valakit jó lenne határozottnak lennem. Mivel nem akartam, hogy a csönd beálljon így inkább hangot adtam a gondolataimnak

- Konkrét személy nincs. Ha jön a szerelem majd megtalál, minek keressem én?
Mosolygok rá és keresztbe tettem a lábam. Na meg milyen vicces lenne...én megy egy isten. Ugyan!

-Elég régen.- Mondtam kissé elgondolkozva, de mosolyogva. Igen, rég volt 70 év. De majd csak túlteszi magát rajta. Vagy így akarja elüldözni a pasikat? Na még az is lehet. De pechére velem találkozott. Ami nekem jó, neki lehet már annyira nem.

-Ha gondolod, keresünk neked társaságot- Mondtam mosolyogva. Na vajon, kit szeretne? Apollón-t? Vagy Árészt, esetleg Hádész-t? Netalántán Zeusz-t?

-Kit szeretnél?- Kérdeztem rá konkrétan. Ha már belelendültünk. Felajánlanám magam, de az azért még is csak túlzás. . .

Ez a tegezés...De mit is mondott Rosa? Próbáljuk levetkőzni a régi szokásokat, ne akadjunk fent ilyen apróságokon.

- Nem. Csak eljegyzési volt...úgy 70 éve míg a vőlegényemet el nem rabolta az egyik kedves "lakótársa"
Mondom mintha csak az időjárásról csevegnénk. Azt mondta fent unatkozott, akkor isten. Akkor meg lakótársa Hádésznak...na jó annyira nem...de mindegy. Csak érti...műveltnek látszik. Elmosolyodok majd egy tincset a fülem mögé sodrok

- Bár a férjemet várnám és nem egyedül tengetném a napjaimat
Kuncogok fel. No igen. Jó lenne nem egyedül élni...valakivel. valaki mellett. Aki szeret...aki más mint a mostaniak

Na de kérem. Megfogtam a kezét, ajkaimhoz emelve leheltem rá egy apró csókot. Tudtam, én hogy ez a baja. Csak, hogy kárát ne lássam. Elengedtem kezét, majd órámra néztem.

-Szép neved van- Mondtam mosolyogva, és elkezdtem figyelni a járó kelőket. Fázik. Hát nincs mit tenni. Levettem a kabátom és ráterítettem. Rontotta az összhatást, de mit várhatunk.

-Nem. Untam fent lenni, így visszajöttem Párizsba és sétálni eljöttem- Válaszoltam mosolyogva, majd még jobban felmértem a nőt. Szép teremtés, mit ne mondjak. –És kegyed? Csak nem a férjét várja?- Pillantottam a gyűrűre, majd vissza rá. Ha igen, én elmegyek. Nem akarok a pár útjába kerülni.