Conciergerie

-Reménykedtem benne. . .Mármint, hogy hazamehetek- Válaszoltam mosolyogva. Mennyivel jobb program, mint beülni valahova. . . . Nem azért, mert kellemetlen társaság, hanem mert, annyira álmos vagyok, hogy nem lenne értelme. Amikor megfogta a kezem egy ideig néztem. Ajkai elől viszont elvettem a kezem. Nem kell az illedelmesség. .. Nem abban a kórban vagyunk. . . . Meg aztán, most nem olyan a „viszonyunk”, hogy ezt tehesse.

Amint elment, fogtam egy taxi-t. Hazamentem, majd lezuhanyozva ledobtam a Lillin-t az ágyról, befeküdtem és elaludtam. Többet nem akarok ilyen. . .Nos. . .Szar napot!

//Én is //

- Azt hiszem ideje lenne menni.- jegyzem meg halkan. Amint látom, nincs éppen a toppon, vagyis fáradt. Ha elaludna a vállamon... kétlem, hogy haza tudnám vinni, maximum hozzám. De egy kicsit hülyén venné ki magát, ha egyszer csak felébredne. Aztán magyarázkodhatnék...
Sóhajtva felálltam, megfogtam a kezét és egy csókot lehelltem rá. Egy "viszlát " kíséretében elindultam a belváros felé, ls haza mentem. Ez kész csoda. Nem kocsmába, hanem haza... érdekes, most ,hogy nincs fogadás, kisebb kedvem van fogadókba menni. Bár lehet, hogy csak pillanatnyi nyavaja, mert ez is elő szokott fordulni. Csak ritkán.

// köszi //

Tényleg mesélte már. . . . Nem baj, addig is beszél. Amint befejezte makogtam egy „értem, az jó lehet”-et, majd visszakényelmesedtem. Kezdek álmos lenni. Ami nálam nagyon nem jó jel . . ..Majd fogok egy Taxi-t, aki hazavisz. Lillin már az ágyamban alszik. Tuti! És én kirúgom onnan, amint hazaértem.

-Nem ülünk be valaholva? Vagy szeretnél már hazamenni?–Érdeklődtem, mert a vállán csak nem aludhatok el. Ennek érdekében. Felültem, és nyújtózva vártam a választ. Mivel a nyújtózás, kissé felemelte a kabátom éreztem a hűvöset. Ahh. . .De nem szeretem! Megborzongtam. Egyből letettem a kezem és megigazítottam a ruhám. Nincs bajom a hideggel. . . De akkor is.

- Értem.- bólintottam fáradtan. Nekem nem volt unalmas, mármint csak úgy közönyösen éltem, semmi újatt nem mutatott. Maximum ha lenne valami igazi háború...oké ez önző volt. Nem robbanthatok ki háborúkat, csak mert unatkozom.
- Auchban éltem a családi birtkon. Egy darabig, aztán jött a 100 éves háború, aztán még pár kisebb harc, utazgattam aztán később...párizsba költöztem. Ott voltam gárdista, aztán testőr...tehát semmi érdekeset.- válaszoltam vállat vonva. A 17. szávadot élveztem eddig a legjobban. VOlt mit csinálni, és a viselkedésben is otthonosabban mozgok, mint most....

-Semmit. . . Sajnos, 300 év után unalmassá vált az élet. Annyira unalmas. . . Mindenem megvan, de mégsincs semmim. Így csak tengettem napjaim.-Válaszoltam a legésszerűbben. Nincs semmi olyan, amit tettem volna. Unatkoztam. Egy-két bál. . . Egy két kérő, mind visszautasítva. . ..Nincs semmi. Sóhajtottam, és kényelmesebben elhelyezkedtem vállán.

-És te, nos. . .A házasságod előtt?- Érdeklődtem egy mosollyal. Bár ez inkább olyan mosoly, de mégse. Nem tudom mi van velem. . . De egyre többet gondolok arra, hogy a halál lenne az igazi öröm. Jó, már így is halott vagyok. . . De lassan már fáj az élet.

- Biztos vagy benne?- kérdezem mosolyogva. Csak nehogy túl nagy fegyvert adjon a kezembe, mert még a végén megbánhatja, hogy kihasználja.- Mit csináltál, mielőtt Párizsba költöztél volna? -pillantok ráelgondolkodva. Ez jutott hirtelen az eszembe. Vajon a többi, normális vámpír mit csinált, amíg és a lövész árkokban vagy a kocsmákban ücsörögtem? Tuti nem azt amit én. Ép eszű ember nem teszi ezt... csak mert nem a kajáért öltem, mint nagy átlagban a vámpírok, hanem mert....mindegy. Egész biztos, hogy ő mással töltötte az idejét.

-Nincs ötletem. . . .Bármio jöhet- Adtam meg magam. Nem sűrűn vagyok, ilyen szófukar, de most nem megy. Egyszerűen nincs semmihez kedvem. Eleget éltem már. . .Lehet jobb lenne. . . Nem, erre gondolni sem lehet!. Rádőltem a vállára, és úgy néztem a folyót. Majd ha kényelmetlen neki a helyzet, akkor szól. Addig viszont, nekem marad a kényelem. Összehúztam a kabátom, és csak remélni tudtam kitalál valamit. Én beszélek bármiről csak téma legyen.

- Amihez kedved van. Nyitott vagyok a javaslatokra.- mondom halványan mosolyogva. Nem nagyon tudok mást válaszolni, mert nekem aztán édes mindegy, hogy miről beszélünk. A macskáról? Azt már lezártuk, a feleségemet is. Szó szerint... mindegy. Mi lehet még... a fogadás lenne a másik, de nem igazán akarom felhozni. Ha már egyszer megbeszéltük, hogy nincs értelme, akkor minek szót vesztegetni rá?

//bocsi, h rövid :S //

-Én tudjam? Mindegy- Mosolyogtam rá, majd Lillin nyoma után néztem. Mancsnyomait eltöröltem, ahol láttam a padnál. Nincs szükségünk barátokra. . . . Értelmes lenne ha elmondanám neki? De én nem akarom. . . Meg aztán semmi köze hozzá. . . .

-Miről beszéljünk, a hátra lévő ídőben?- Érdeklődtem, hisz nekem nincs ötletem. Meghát. . . Nemtudom miről beszéljek vele. . . A nejéről nem akarok, hisz eleget mesélt. . . Másról meg? Nincs olyan téma gondolom én, amit most feltudnék hozni. . .

- Nem tudom. Mire kéne?- kérdeztem vissza, szintén profin játszva a hülyét. Csak egy egyszerű kérdés volt, és nem gondoltam, hogy...nos ez lesz a válasz. Lehet, hogy gyenge pontjára tapinottam? Kétlem. Csak egy hülye kérdés volt, semmi olyan háttér információt nem dugalhattam nem? Igen, akkor meg?
Felsóhajtottam és hátradőltem a padon. A macskák okos állatok és azt hiszem képesek haza jutni akár hol legyen is az a haza. Mert azt még mindig nem tudom, hol lakik. Lehet, hogy egész közel, és éppen ezért engedte el a 4 hónapos állatkát nyugodt szívvel.Viszont ha messze, akkor lehet, hogy nem is csak 4 hónapot számlál a szőrmók.

Ha nagyon szemét akarok vele lenni. . .. Rávágnám, hogy kössz, ez kedves. . . Mármint, hogy. . . mindegy. Nem érdekes. Sóhajtottam és kérdésre csak felkaptam a tekintetem. Ezt most hogy értsem? Tuti az a baja, hogy csak így elengedtem Lillin-t, de mit tegyek? Képes vigyázni magára, a 100 éves macska. . .De mindenki tudja azt, hogy csak 4 hónapos.

-Mire gondolsz?- Tettem a hülyét, de tudom mire gondol. És ez. . . Nos, olyan, amire nem akarok válaszolni annyira. . .Mivel, akkor hazudtam volna neki. Illetve nem, mivel én a kinézet korát mondtam el neki. A hátteret nem. És remélem ennyivel megelégszik.

- Nem azért mondtam, mert zavar. Hanem mert kérdezted.- ráztam meg a fejem.- És amúgy is csak apróságokról van szó...tehát te úgy vagy gyönyörű, ahogy vagy, és nem úgy, mint ő.- tettem hozzá mosolyogva. Nem akarnám, hogy levágassa, vagy befesse a haját. Ilyenre még akkor sem kérhetném, ha akarnám. Ha nekem ez gondot okoz, az én bajom. De nem okoz és csak néha feledkezem bele a pillanatba. Tehát nem akarom, hogy levágja vagy befesse a haját. És szerintem amúgy sem tenné.
Enyhén döbbenten néztem a macska után. Kérdőn Rosa felé fordultam.- Ez egy újabb fura szokás?

-Értem. . . Seretnéd, hogy befessem a hajam? Netalántán levágassam? Vagy kontaklancse?- Érdeklődtem fintorral az arcomon. Sose, tenném meg egyiket sem. Mivel a szemem, amúgy is sűrűn vörös. Mármint a kék helye. Akkor is tetszik. . .Bár. .A kék jobb! Sokkal jobb.

Sóhajtva emeltem magamhoz Lillin-t, és egy puszit adtam orrára. –Hazatalálsz?- Érdeklődtem, egy fáradt és hangos nyávogást kaptam válasznak. Bólintottam. Majd letettem, had mennyen. De előtte. . . . .Jajj, te! Ezért én fogok kapni. Felugorva Armand vállára megnyalta arcát, majd egy íves ugrással elszakadt az éjszakába. Intettem még utána, majd ismét Armand-ra néztem.

A kérdésére először nem akartam válaszolni. Sőt másodszorra sem. Mert mit mondhatnék? Bocs, a nejem haja is pont ilyen olt? Kicsin furcsán hatna, és épp az előbb beszéltük meg, hogy túl kell lépnem rajta, akkor meg minek panaszkodnék?
- Csak hasonlítasz a feleségemre...egy egész picit.- mondtam végül halványan elmosolyodva. A szemük is majdnem ugyanaz, csak az övé világos volt, halvány nagyon, de ettől föggetlenül vidáman csillogott, legalábbis én annak láttam. Ez most olyan, mintha még mindig szerelmés lennék belé nem? Régen szerettem, és még most sem gondolok vissza másképp, csak már 400 év alatt kicsit kikopott ez az érzés.

Mosolyogva figyeltem kezem alatt lévő haját, de elkapta a karom. Ekkor leálltam haja piszkálásával és a kezét fixíroztam. Mennyivel nagyobb. . . .Ez nem ér. Kétszer közre tudna fogni. . . . Ez akkor csalás. . . Ámbár. . .Jó nekem így. A következő pillanatban már a hajam simogatta. Nem dühös? Érdeklődve figyeltem, míg el nem engedett, majd kérdően meredtem rá.

-Ez mi volt?- Csak, úgy mellékesen. Már nem mintha zavarna, vagy valami. . .Csak úgy, hogy képben legyek. . .Gondolom annak a nőnek is ilyen volt a haja. . . Bár. . .Az én hajam kész csoda. Nem azért, de tényleg! 1 óra mire kifésülöm, és fél perc mire összekócolódik.

- Oh, hálásan kösz. De megvagyok nélküle.- Azt hiszem vérszemet kapott, mert még jobban beindult. Most már nem úszom meg... gyorsan felnyúltam, és elkaptam a karjait. Szerencse, hogy nagyobb a kezem, mint az övé, így simán körbeérem. A másik kezemmel, mielőtt a macska ráugorhatott volna, felemeltem, és végig simítottam a haján. Olyan mint Lorelen-é. Neki is szőke haja volt, bár az övé eredetileg egyenes, de ő is szívesen sütötte be göndörre. Nem akartam összekócolni, pár pillanat múlva már el is engedtem a kezét is, és a haját sem piszkáltam tovább. Egy szó nélkül visszafordultam a folyó felé.

-Nem. Kívételes vagy, mivel csak neked csinálom ezt- Vigyorogtam rá, de a következő mozdulata. . .Nagyon nem jött be. Intettem Lillin-nek, aki leugrott öléből. Feltérdeltem a padra, és elkezdtem összekócolni a haját. Oh, na nem! Nem várok érte hálát. Az én hajam így tökéletes. De az övé. . . Nos. . .Így jobban fest.

-Az enyémet hagyd. Sokáig tart kifésülni a loknikat.- villantottam rá szemfogaim, majd tovább kócoltam. Lillin a kis drága. Ráugrott az egyik kezére, hogy ha vissza akarna vágni azzal ne tudjon. Ragaszkodó lélek. . . Így nem fogja tudni levakarni magáról. Mák!

Tehát egy átlagos macska? Ez is benne lehetett a pakliban, de ha ő mondja, én elhiszem neki. Mert miért ne tenném? Csak neki van oka nem bízni bennem.
Mozdulatlanul tűrtem, hogy összekócolja a hajam. Ha eddig nem sikerült, most legyen meg az akarata.
- Ez nálad valami furcsa mánia?-kérdeztem mosolyogva, és én is beletúrtam a hajamba, csak hogy adjuk meg a módját. Talán sikerül valami normálisabb formába hozni...

Kerestem volna tovább, amikor megláttam Armand karjaiban. Na de kérlek! Miért kell folyton behízelegni magad? Oh. . . Te kis. . . Sandítottam felé, majd le a folyóra. Fények táncoltak rajta, melyet megzavartak. . .Kővel. . . .Minek kell dobálni? Így is elég van benne.

-Nos. . .-Nem mondhatom meg a valódi kört, így mosolyogva mutattam a 4-est. -4 röpke hónapja. Nem látszik rajta?- Kivettem a kezéből és megvizsgáltam. –Szerintem, 4 hónapos. . Az állat orvos szerint is. . . .Szóval annyi- Vigyorogtam, majd visszatettem Armand ölébe, előtte megborzoltam a szőrét, és ezután Armand haját is. És végre! Kész szerencse. . . Mondjuk a gyorsaságomnak köszönhetően. . Sikerült! Ahh. . .Milyen már! Mint egy meleg. . . Hehe. . .Vigyorogva néztem rá, majd vissza a folyóra.

Kifejezéstelen arccal bámultam az embereket, amikor valami hideget,é s nedveset éreztem hozzányomódni a kezemnek. Lenéztem, és ekkot láttam, hogy Lilin nyomta az orrát nekem. Felvettem az ölembe és simogatni kezdtem.
- Mióta van meg?-kérdeztem még mindig a járókelőket vizslatva. Kicsinek tűnik, de lehet, hogy idősebb mint amilyennek gondolom, talán még én is fiatalabb vagyok nála. Ha már nagyon régen együtt vannak, valószínű. Mert Rosa is idősebb nálam pár évszázaddal.

De jó a csend. . .Én annyira nem szeretem, ha van társaságom. . .Nos. . .Nem is bánom, most. Felhúztam a térdem, átöleltem, és állam térdemre támasztottam. Térjünk át Lillin-re. Hány éve már annak hogy mellettem van. Sose értettem meg Zeusz, miért száműzte őt titokban. . .Bezzeg fent úgy tudják, hogy meghalt. . . Ez kedves volt tőle. . .Nagyon. . . . Jó, mondjuk, még mindig jobb, hogy itt van velem. . . Mintsem az alvilágban szenvedjen. . . . Én szeretem és tisztelem benne az isten. . . Meg aztán, a macskák az egyik kedvenc állataim. . . . A kutyákat is imádom, de mivel ők viszonylag hamar meghalnak. . .És Zeusz, nem kutyát adott, így marad a macska. És ez. . .Nos, édes pofa.

Nem mondott sokat, tehát én is csöndben ültem egy darabig. Oké, jó sokáig. Nem vagyok az a beszédes fajta, tehát nem is bánom ha nem kell folyton beszélnem. Meg aztán, mit is mondhatnék? Hogy bocs? Már megvolt párszor. És szerintem egy idő után elég idegesítő lehet, és az értékéből is vesztene. Mert hogy néz az ki, hogy folyton azt hajtogatom, hogy sajnálom, elnézést, bocsánat. Azt a látszatot keltené, mintha nem gondolnám komolyan. Pedig ez nem így van, remélem ezt ő is tudja, mert nem nagyon akarom kifejteni.

-Ahha. . . –Válaszoltam az egyetlen dologgal, ami az eszembe jutott. Nem szokta velem megtette. . . .Ezt vegyem . . .Nos. . . Kivételnek? Szép is lenne. Ámbár. . . Igaza van. . . Se a bizalomra nem adott se az ellenkezőjére, én mégis megbíztam benne. Ez az én hülyeségem. . .Nem Őt kéne ezzel súlytanom.

-Igen.- Na hajrá Rosa, egyre kevesebbet beszélsz. Ez már haladás. Körbe néztem, hátha Lillin visszatévedt, de nem. Ahogy sejtem, ma nem is fog. . . Majd holnap. . .Oh, de kedves. . . Pedig ma a kedvencét akartam adni vacsira. . .De ha nem, hát nem. Én nem bánom.

- Mert többynire nem adok okot a bizalmatlanságra. És sajnálom, amiért a tiádet eljátszottam.- mondtam egyszerűen. Nem szoktam másokat, és magamat elárulni, és tényleg eléggé nyomaszt, hogy vele megtettem. Ebben talán az a büszkeség is benne van, amit az előbb Rosa mondott.
Sóhajtva hátradőltem a padon.- Tényleg ennyire rosszul esett, amiért hazudtam?-kérdeztem az embereket bámulva. A fogadást elvesztettem, és még mindig nem fürödtem szökőkútban. Nem azért, mert annyira akarom, hanem mert ezzel is tartozom.

-Esetleg- Válaszoltam mosolyogva. Letettem a földre Lillin-t erre elszaladt. Okos, majd visszajön. Megaztán, egy félisten. . . Miért ne jönne vissza. Oh igen. . . .Macska alakban. A legjobb, hogy örökre macska lesz. . . Nem tudom kinek a gyereke. . . De Zeusz adta, hogy az enyém. . . Ezt miért utasítottam volna vissza. Meg persze, megmentette az életem.

-Miért olyan fontos neked, hogy visszakapd?- Érdeklődtem kíváncsian. Nem értem, miért, de talán választ kapok rá. Egy ideig néztem Lillin után, majd Armand-ra pillantottam. Végig mértem, majd szemeim megállapodtak arcán.

//Nem baj, az enyém se hosszabb //

- Ha sikerült, majd szólsz? -kérdeztem mosolyogva. Egy idő után majd elnyerem. Kíváncsi vagyok, hogy minek kell történnie ehhez. Egy kissebb csodának gondolom. Nem egyszerű megnyerni valakit, bár elsőre könnyen sikerült Rosa-nál.

//bocsi, hogy rövid //

Jé, ittmaradt. Kész csoda nem? Felpillantottam rá és megcsóváltam a fejem. .. .Azt nem tudja. . .Majd talán idővel. . . Addig is, örüljön, hogy beszélek vele. . . Sóhajtottam, majd lassan elengedtem. Kezeim végig csúsztak oldalán, majd magam mellé ereszkedve indultam vissza a padhoz. . .

Lillin már várt. Készséggel ugrott karjaimba, és meg öleltem át. Leültem és úgy simogattam ölemben. Kérdően néztem Admandra. . Jajj. . .Elfelejtettem a választ. Megköszörültem a torkom és egy halvány mosollyal válaszoltam.

-Sehogy. Majd idővel talán elnyered. . . .

Pár lépésre már elhagytam a padot, amikor éreztem, hogy egy kis test a hátamnak nyomódik, és valaki hátulról megölel. Vettem egy mély levegőt. Most nem veszthetem el a fejem... hiszen csak megölelt. Nem? Mire ez a felhajtás? Talán csak az, hogy 400 éve nem ölelt meg nő? Áhh ez semmi. Önkéntes cölibátusomat én választottam, ezek után nem panaszkodhatok.
- Jobb lenne, de nem akarom hogy elfelejtsd. Egyszerűen, mi lenne, ha megmondanád, hogy mivel nyerhetem vissza a bizalmadat?- kérdeztem megfordulva.

Oh anyám. . . . Néztem mit csinál, majd Lillin-t kirakva kabátomból Armand után léptem, és hátulról átöleltem. Jó, tudom hogy én kértem, hogy mennyen. . . .De már nem akarok. . . . Részemről megbeszéltük, de ha ő nem így gondolja. . . .Akkor mindegy.

- Idefigyelj. Tudom, hogy eddig kértelek rá, hogy menny, de mostmár itt ne hagyj! Elmentem volna, te meg visszatartottál. Most én tartalak vissza. És ha neked ettől jobb, elfelejtem, hogy átvertél- Ajánlottam fel neki egy halvány mosollyal. Ha ez sem tartja vissza. Passzolom. Erősebben fogom közre, ráhajtom fejem és várom, mit válaszol. . . .

Nincs túlságosan elragadtatva a mondandómtól. Hát ez van, én próbálkoztam, hogy megbocsásson, de a jó kedvét nem tudom visszhozni. Talán csak akkor tehetem boldoggá, ha elmegyek?
- Na mindegy... ahogy látom, nincs túl nagy hangulatod hozzám.- beletörődötten elmosolyodtam, és felálltam.- Viszlát.-Ebben azért nem reménykedem, ha ennyire felhúztam, nem is biztos, hogy találkozunk. A kabátomat felvettem, majd kezet csókoltam Rosa-nak, és elindultam haza felé. A kocsmába is mehetnék, de van tartalékon pár üveg bor, nem kell feltétlen elmenni otthonról, ha inni akarunk.

Léptem volna, amikor éreztem keze szorítását. Na már megint mi van? Mennék, ha nem tűnt volna fel! Felé fordulok és hallgatom mit mond. Oké, és? Most mit kezdjek vele? Szereti a társaságom nem nagy ügy. Miért vagyok ilyen szemét? Ah. . .Sóhajtottam, és leültem, majd kezére néztem.

-Oké maradok, de akkor engedj el!- Néztem rá és kissé megrángattam a kezünket, hogy végre elengedje. Sok kedvem nincs ahhoz hogy kitépjem a kezem kezéből. Így jobb ha elenged, nem? De igen. Mindenki csak nyerhet vele.

Hogy lehet egy nő ennyire makacs: Persze, jótól kérdezem és lehet, hogy jogtalanul, de mit tegyek? Lehet, hogy nem hallotta az utolsó mondatom?
Mi előtt elindulhatott volna, megfogtam a kezét, hogy ne tudjon elmenni.
- Félreértettél. Van PÁR személy, akinek a társaságát élvezem...és a tiédet is.- mondtam ki nagy nehezen. A gyomrom összeránult, remélem nem akar komolyan elmenni. Szeretek vele beszélgetni, és talán nem csak én gondolom így.

-Nos ennek teljes tudatában, jobb ha mi most megyünk- Álltam fel, majd megigazítottam a ruhám. Ha nem szereti a társaságot, én nem akadályozom meg ebben. Körbe néztem és teljesen elfelejtettem hova tettem Lillin-t. Elkódorogni nem ment. . . Tehát itt van. Érzem a szagát. Meg is van. Felvettem, majd megcirógattam és eltettem a kabátom alá.

-Nos, akkor szerintem mi nem találkozunk többet- Nyújtottam felé a kezem, csak hogy illedelmes legyek. Elvégre. . .Viszonylag jóban voltunk. Megvártam míg kezet ráz. . . Amint megvolt elindultam le a partra. Leülni a főbe, elfeküdni majd nézni a csillagokat. Ez jó terv!

Mi ez? Kihúzom belőled az igazak talkshow? Köszönöm, de én tökéletesen tisztában vagyok a hibáimmal, nem szeretném, ha az orrom alá dörgölik őket. De ez nem jelenti azt, hogy nem ismerem el őket.
- Mert ÉN is kerülöm a társaságukat. És azért kerülöm mindenki társaságát, mert nincs kedvem másokkal beszélni. Éppen elég az a pár személy...- mondtam kifejezéstelen hangon. A másik meg az, hogy én nem bízok olyan könnyen meg másokban.
- Tudom.- sóhajtottam fel, és a macskát figyeltem, aki időközben bevackolta magát a kabátom ráncai közé, ami köztünk hevert a padon. Még mindig nem vettem fel.

Beleborzongtam a nevetésébe. Ah. . .Nagyon nem bírom ha valaki így nevet. Sóhajtottam felhúztam a térdem –ügyeltem a szoknyámra is-, majd Lillin-t néztem, aki köztünk mászkált, oda-vissza. Ne gondolkodj ennyit angyalom, fájni fog a fejed. Vigyorodtam el gondolatomon, bár tudom, hogy tudja mire gondolok.

-Na miért?- Érdeklődtem csak úgy mellékesen. Ez amúgy is az ő hibája. Én direkt ezért ültem mellé. . . . Másik részt meg azért, hogy ne váljak a pasi figyelem központjává. Amint Lillin megállt érdeklődve néztem rá. Oh a kis szőrcsomó. Felvettem és megdajkálgattam.

-Ez van, nincs ezen mit sajnálkozni- Vágtam rá szinte kapásból. Ő akarta ezt, hát legyen. Engem már hidegen hagy, csak ne beszéljünk róla többet. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, még pár szó és ismét bízok benne. . . De nem. Azt már nem! Elegem van a hazug pasikból. . .

A mondatára akaratlanul felnevettem. A nevetésem száraz volt, és keserű.
- Nem büszkeség gátol meg abban...amit mondtál.- fintorodtam el.- Amikor találkoztunk a kocsmában, biztos feltűnt már neked, hogy az emberek és a vámpírok is elkerülnek. Minél messzebb.- magyaráztam neki halkan. Ezzel a belekapaszkodós bologgal sem vagyok teljesen képben. Ha lenne egy testvérem, vagy a szüleim élnének...esetlen újra szerelmes lennék, biztos, hogy nem volna ilyen gondom. De mivel egyedül vagyok, így inkább marad ez.
- Sajnálom.- hajtottam le a fejem. Nem állt szándékomban megtenni, de ha így alakult, az időt nem tudom visszaforgatni. Bár mindent megtennék, hogy újra bízzon bennem, ha még ez sem segít, marad a sajnálkozás.

-Hülye vagy! Miért nem kérsz segítséget? Keress valakit, akibe „megkapaszkodhatsz” és segít. És most ne a hülye büszkeségeddel törődj!- Sóhajtottam, majd feldobtam Lillin-t a magasba. Szegényke, ilyenkor frászt kap, de amint észbe kap, élvezi a dolgot. Leérkezése után elkaptam, és megdajkálgattam, puszit nyomva orrára.

-Semmit. Eljátszottad ennyi. . . –Válaszoltam majd ismét dobálgatni kezdtem Lillin-t. Mint egy labda. Az én kicsi szőrgolyóm. És a legdurvább. . .Nem fog megnőni. Már időtlen idők óta 4 hónapos. Aranyos nem? Én szeretem, ilyennek és kész.

- Nem a nőt gyászolom... -ráztam meg a fejem.- És igen, tudom igazad van, de ha merev részegre iszom magam, talán mondom csak talán sikerül elfelejtenem. De eddig nem nagyon sikerült.- mosolyodtam el keserűen. Az sem igazán segít, amit később megtudtam róla. De a lelkiismeretet csak úgy lehet elhalgattatni, ha megölik, éppen emiatt beismerem, hogy nem volt túl...emberséges dolog, amit tettem vele.
- Nem tudom...nem ismerlek régóta, így nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy visszanyerjem a bizalmadat.- válaszoltam az arcát fürkészve. Az már más kérdés, hogy a bizalma alaptalan volt, de akkor is ezt én eljátszottam, és akár látszik rajtam, akár nem, de megbántam.

Nem megy el? Most komolyan, nekem kell elmenekülnöm előle? Ne már. . . . mit akar még? Most komolyan? Sóhajtottam, majd megfogtam a karját és leültettem magam mellé. Azért ülve kényelmesebb beszélni.

Elkezdett mesélni én meg mindent elképzeltem. A nőt is, pedig, nem tudom, hogy nézhetett ki. Mindegy, nem ez a lényeg. Ühüm, már értem. De ennek már vagy 400 éve. Megértem én ha gyászolja a tettét vagy mit csinál, de ez akkor sem megoldás.

-Figyelj; engem hidegen hagy, mi az oka annak, hogy iszol, de az sem normális, hogy közel 400 éve azt a nőt gyászolod, vagy a tetted- Mondtam neki, majd kivettem Lillin-t a kabátom alól. Nyávogott párat, majd dorombolni kezdett simogatásomra.

-Tőlem aztán leihatod magad a sárga földig, de az, hogy megígértél valamit tudtad, hogy bízom benned, mégis megtetted. . Ez nagyon nem jó. Ettől kezdve, miért bízzak benned?- Néztem rá kérdően. Szerintem kissé jogos a haragom,. . . Ha meg nem, ez van.

Nők!!! Komlyan minden nő képest ezt eljátszani, vagy csak Rosa van birtokában ennek a különleges képességnek? Összeszorítottam a fogam, hogy még véletlenül se mondjak olyat, amit később megbánhatnék. Komolyan kezdek kételkedni a saját épelméjűségemben, képes vagyok levetkőzni a nyílt utcán egy nő miatt, és letérdelek megintcsak egy nő miatt. Mármint, a bocsánatáért esedezve, kérdés, hogy meddig mennék el érte.
- 1625-ben már voltam házas. Auchban éltem ekkor, és a lány gyönyörű volt, én pedig szerelmes. Feleségül vettem, pár évig aztán gondtalanul éltünk együt, a birtokomon. Vagyon adtam neki, mert azt hittem, hogy ő is viszonozza az érzéseimet. Úgy tűnik rosszul gondoltam, mert egy nap rájöttem, hogy egy elítéltet vettem feleségül. Ott díszelgett a vállán egy tüzes liliom. Ezt csak főbenjáró bűnért elítéltekre égették rá... a feleségemmel...inkább ne akard megtudni, hogy mi lett, mert nem hiszem, hogy segítene.- fejeztem be csendesen. Arcom végig komor maradt, és a bőröm a szürkének egy halvány árnyalatát vette fel, nem néztem az arcára, sem Rosa-ra, egyáltalán. Nem vagyok büszke erre a tettemre, de a düh elvakított...