Conciergerie

-Megteszed? Menny haza!!! Tőlem a lehető legmesszebb!!!- Válaszoltam kérdésére. Mennyen már. Engem nagyon nem ha meg, mit akar. Sőt, örülnék neki, ha végre elmenne, ezzel segítene a legtöbbet. De nem. Ő még ide is követ. Néztem, ahogy néz. Fasza játék, komolyan. . . .

Letérdelt. Ez megőrült? Hülye, elmebajos! –Kelj már fel! Mit csinálsz?- Ekkor megfogtam a felsőjét jól megmarkoltam és felemeltem. Amint álló helyzetbe került, elengedtem, és remélem elmegy.

-Segítene, de ez a te dolgod. Az már viszont érdekel, miért nem vagy képes elmenni???- Remélem ezzel már elérem az a hatást, hogy elmegy! Most komolyan, se nekem se neki nem jó. És, én még örülnék is neki, ha elmenne. Nagyon!

Vettem egy mély levegőt, és nem azért, hogy megnyugodjak. Igaza van, de ezzel nem sokat segít. Ha most elmegyek, akkor nem hiszem, hogy valaha is megbocsát nekem, aminek nem nagyon örülnék.
- Komolyan csak ennyi? Mert akármit megteszek...- ezt az egyet kivéve. Nem fogok elmenni, amíg meg nem beszéltük. Követtem a padig, de nem ültem le rá. Csak némán álltam és fürkésztem az arcát. Nem nagyon szeretem az önmegalázásnak ezt a formáját, de ha muszáj, akkor muszáj.
Letérdeltem elé a földre és úgy bámultam rá hatalmas szemekkel.- Ha elmondom....miért iszok annyit, segít valamit a helyzetemen?- kérdeztem vonakodva. Nem szívesen mondom el ezt senkinek, pláne nem egy pár hete még ismeretlen nőnek, de a szokások változnak. És a nem választ sokkal életszerűbbnek gondolom, mint az igent, de csak azért, mert kicsi az esélye, hogy pont az én nyavajám érdekli és jobb belátásra téríti őt.

// semmi //

-Oh nem is tudom. Felszívódni?!- Ezt nagyon nem kérdésnek tudtam fel. Sőt, parancsolva mondtam neki. Mennyen el legyen boldog a borral. Amúgy is. Mindenki jobban járna. Főleg én!

-Még mindig itt vagy?- Kérdeztem a tőlem telhető legszemetebb módón. Nem szeretek ilyen lenni, de ha nem megy el. Én magam fogom elküldeni. Jó messze. Leültem a padra, és csak remélni tudtam, hogy nem jön ide!

//Bocsi, hogy ilyen kevés!!!//

- Nincs.- válaszoltam komolyan. Most elmehettem volna vissza haza, vagy a kocsmába. De azt hiszem, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten, bár kétlem, hogy most már érdekli, hogy mit teszek. Viszont engem érdekel a véleménye, vagyis inkább, hogy mit gondol rólam.
Felsóhajtottam, és zavartan beletúrtam a hajamba. Mit kéne még tennem? Elmondani neki, hogy miért iszok? Nem változtatna a rólam alkotott véleményén.
- Mit kéne tennem, hogy megbocsáss?- kérdeztem végül. Ha nincs más megoldás, akkor, és csak akkor fogk mesélni neki, amúgy meg megteszek bármit amit kér. Kivéve, hogy itt hagyom.

Oh, ne már. Most komolyan végig követni akar? Nem sokáig. . . .Sóhajtottam és kijelentésére elfintorodtam. Jé leesett neki. De nagyon nem érdekel, már. . . Lillin már ment volna Armond-hoz, de én visszatartottam.

-Neked nincs jobb dolgod, mint engem követni?- Ilyenkor utálom magam a legjobban. És általában ilyenkor jön az, hogy megbántok valakit. . . De, ha őt bántom meg, az egy cseppet sem érdekel. Érdekelt még az operában. . . De amit tett. . . .Nos, igaz semmi olyat nem tett, de én bíztam benne. Ő meg megszegte az adott szavát. Innentől kezdve nekünk nincs beszélnivalónk. . . .

Hirtelen ütést éreztem a kezemen. Oh ne már! Most nem arról van szó, hogy minden áron meg akarom mutatni magam a világnak, de most mihez kezdjek ezzel a nővel?
- A megállapodás.- emlékeztettem és mosolyogva hagytam, hogy begombolja az inget. A kabátot már nem vettem fel, egy szál pulcsiban követtem Rosa-t a szajna partra.
- Gondolom most megbántottalak.- jelentettem ki óvatosan. És ezzel arra céloztam, hogy megszegtem az ígéretemet. Bár lehet, hogy más a baj, mostmár nem igazán tudom, hogy mit kéne tennem, vagy mondanom. A nőket eddig sem értettem, és ezután sem fogom... de talán az lehet az egész mögöt, hogy bizonyos értelemben de elárultam...és hogy is mondjam, okot adtam arra, hogy ne bízzon bennem. Remek Armand gratulálok.

Megragadták a karom, én egyből odanéztem. Mit akar? Úgy gondoltam itt lesz vége a beszélgetésnek, de nem. Kérésére, Lillin-re pillantottam aki beleegyezően nyávogott. Megadtam magam, és követtem. Persze, jócskán lemaradta. Ez sem volt valami hatásos, hisz a karomnál fogva húzott maga után.

A szökőkúthoz érve elkezdett vetkőzni. Most komolyan ezt akarja csinálni? Ne már. . . Amikor ingjét kezdte el gombolni, sóhajtottam, elé álltam, és ráütöttem kezére. Amint elvette kezeit visszagomboltam ingjét, rá aggattam a pulcsit, és a kabátot hozzá vágtam.

-Idióta!- Jelentettem ki, majd fogtam magam és visszasétáltam a Szajna partjához. Visszaérve, rátámaszkodtam a korlátra előmászott Lillin, és tovább cirógattam.

A válaszára megtorpantam, és az felbámultam az égre. Igaza van, és tényleg azt fogom csinálni amit akarok. Amikor végig gondoltam, hogy mit is akarok tenni, megláttam, hogy már jócskán lehagyott. Gyorsan utána rohantam, és megragadtam a karját, óvatosan, hogy azért ne okozzak neki fájdalmat.
- Gyere.- kértem, és határozottan, mégis finoman elkezdtem magam után húzni. Nekem így is jó. Pár perc múlva kiértünk egy térre, ahol szökőkút is volt. Elvigyorodtam, és megálltam.
Levettem a kabátot, aztán a pulcsit, és aztán az inget kezdtem el kigombolni. Nem voltak sokan, de akik voltak, azok eléggé megbámultak. Na nem baj... így jár az, aki egy tér kellős közepén kezd neki vetkőzni.

-De engem már nem érdekel. Csinálj amit akarsz- Válaszoltam egyszerűen, majd megálltam a kapó előtti lépcsőn. Tudom, nem szép tőlem amit most csinálok, de megígérte, nem nekem magának. És ha már egyszer megszegi a szavát. . . . . Nem, ez engem már hidegen hagy.

Elindultam felfele. Nos, itt a sok tini. Velük is jó néha fogadni. Főleg, hogy mindig én nyerek. Intettem pár ismerősnek, majd tovább mentem. Lillin kidugta a fejét. Ekkor megtorpantam, néztem a macskát, aki engem figyelt.

- Igazad van... de az egy hétnél nem volt mi motiváljon.- mondtam elgondolkodva. Az egy hét más tészta, és kicsit bánom, hogy egy egyszerű csók miatt képes voltam újra inni, jó nem hiszem, hogy pont erről lenne szó. Inkább arról, hogy megszegtem az adott szavam... pedig ez egyszeri eset volt. És éppen az ilyenek miatt nem szoktam vaktában ígérgetni semmit. Hajjaj.
Felsóhajtottam, és elindultam mellette.- Ha fogadunk, és vesztek, mert szerinted így lesz, akkor neked nincs veszteni valód, mivel én fogok mesztelenül fürdeni egy szökőkútban.- Már csak azért is nyerni fogok, és nem csak azért, hogy halljam énekelni.

Tényleg a fogadás. Tudom miért felejtettem el. Mivel úgy gondoltam nem lesz. Oh, de . . . .Mindegy. Szerintem felesleges lenne. Az egy hetet sem tarotta be, engem már nem érdekel. Kivettem kezéből Lillin-t, és megdajkálgattam.

-Szerintem kár lenne. Egy hétig nem bírtad ki, akkor ezt se bírnád ki. Ebből jön az, hogy felesleges- Jelentettem ki, majd elindultam. Merre mennyünk? Előre, egyenesen előre. Sóhajtottam, Lillin-t ismét betettem a kabátom alá, hogy ne fázzon.

Miért? Nem emlékszik rá? Akkor sokkal könnyebb nekem, bár... azért mégsem tehetem meg, hogy hagyom az egészet. Úgyis eszébe jut majd, és akkor meg nem mindegy, hogy mikor kezdjük meg?
- A fogadás miatt kérdezem csak.- válaszolok vállat vonva. Ha erről sem jut eszébe semmi...akkor nem is erőlködöm tovább, de túl nagy a csábítás. Hallani akarom, ahogy énekel, viszont ez a fél év még mindig nem tetszik, és elveszteni sem igazán szeretném. Nincs nagy kedvem meztelenül fürdeni egy szökőkútban. Nem arról van szó, ha vesztek, megteszem, de a kiskorúak morális fejlődésére gyakorolt hatás nem amradna el.

-Nem tudom. Nem számoltam- Válaszoltam, és Lillin-re pillantottam. Oh a kis ügyes. Hízelegj csak. Úgy is visszajössz hozzám. Maximum neki adlak. Jó, nem lennék rá képes. De ezt is gondolhatom, nem?

-Miért?- Érdeklődtem, csak úgy mellékesen. A találkozóra emlékszem. . .De amúgy nem rémlik semmi más. Ilyen az én formám. Sose ugrik be semmi fontos. Ez van. Majd megmondja mi volt betervezve. Nyújtóztam egyet, és előre igazítottam tincseim.

- Remekül.- mondtam vigyorogva. Tényleg, jobban nem is lehetnék... lehet, hogy azért, mert nem pár napja nem iszok semmit? Talán, de amint vége a fél évnek...
Meglepetten figyeltem a macskát, ahogy felém mászik, és a mancsaival rám támaszkodott. - Üdv.- köszöntem neki is, és finoman megsimogattam a fejét.
- Tényleg, már letelt az egy hét nem?- kérdeztem szórakozottan a folyót figyelve. De ezt sem tehettem sokáig, mert a cica újabb térhódításba kezdett, és megpróbált rám mászni... óvatosan felemeltem a korlátról, és megcirógattam az állát. Nincs bajom a macskákkal, de a kutyákat valahogy jobban kedvelem.

Nem nézhetnek hülyének. . . . Itt suttogok egy macskának. Nem baj. Ilyen egy igazi öreg. Jó, nem nézek ki annyinak, de kezdem azt hinni, velem valami nagy hiba van! Mindegy. Sóhajtottam, és felemeltem Lillin-t és adtam egy puszit az orrára. Egy ismerős hang ütötte meg a fülem. Jé, még itt van. Pedig azt hittem elmenekült. Amikor közelebb két lépést léptem arrébb.

-Helo. .. .Jól vagyunk. És te?- Érdeklődtem, végig a macskám szemeit fürkészve. Aki most úgy döntött, Armand érdekesebb. Ezért letettem a korlátra, had mászkáljon. Ezzel a lendületével átmászott hozzá. Két lábra ágaskodva nyávogott Armandra. Na kössz Lillin. Téged a pasik jobban lekötnek, mint én. Ezen elvigyorodtam, és ismét a folyót kezdtem el nézni.

Most kivételesen, szín józanon ébredtem. Se másnaposság, se fejfájás. Amúgy is csak ritkán érzem az alkoholnak ezt a hátrányos felét, de akkor is a szokottnál rosszabb kedvem van. Nem úgy ma! Tegnap érkeztem vissza Auchból, és többnyire emiatt szoktam még többet inni.
Felvettem egy sötét farmert, és egy fekete kabátot, és elindultam. Még nem tudom hová, csak úgy céltalanul bolyongtam a városban. Benéztem az operába is... a társulat éppen a Rómeó és Júliát próbálja estére. Aztán a Conciergerie-re tévedtem, ahol egy ismerős alakot fedeztem fel... Rosa. Önkéntelenül elmosolyodtam, és odasétáltam hozzá.
- Üdv.- köszöntem, és a szőrpamacsra néztem. Talán ő az a bizonyos Lilin, akiről a múltkor beszélt.- Hogy vagy?

Kellemes az idő egy újabb sétához. És, most nem egyedül megyek. Hehe. . . Felvettem egy térdig érő kissé abroncsos krémszínű szoknyát, ahhoz egy V kivágású pólót. Egy térdig érő fekete, magasabb sarkú csizmát, és végül a kabátom. Megfogtam Lillin-t, betettem a kabátom alá, és elindultunk a Conciergerie felé.

Sokkal szebbek az esti fények, mint a nappaliak. Épp ezért is jó ilyenkor sétálni. Az már mellékes, hogy kissé szitál az eső. Szerintem így még szebb. Nem sokan vannak kint. Így nyugtunk lesz. Nekitámaszkodtam a korlátnak, elővettem kabátom alól Lillin-t, és simogatni kezdtem, közben a Szajnát néztem, és benne a város fényeinek tükörképét.