Hadész palotája

...

Karonfogva vezetett be a palotába. Nem ellenkeztem. Most pont nem volt kedvem. Amikor a palotába értünk és felfelé tuszkolt engem a lépcsőn még gyorsan körülnéztem. Nagy volt, hatalmas volt az egész helység, és ez még csak az előcsarnok vagy mi volt. A plafonon egy hatalmas aranyozott csillár volt és mindenütt régi festmények voltak. Szépek voltak és kedvem lett volna megnézni őket, és megkérdezni, hogy hány száz évesek lehetnek, de nem tettem, csak csöndben követtem Hadészt a szobájába vagy mibe... Amikor felmentünk a lépcsőn sok-sok szoba volt egymás mellett. Vagyis csak ajtók, amik mögött bizonyosan szobák rejtőztek.

- Tudom, többet érdemelnél de evvel tudok csak szolgálni most. Tudod a feleségem, hogy mondjam...nem szereti a hivalkodást és ezt is soknak érzi
Mondom beismerően majd bevezetem az ebédlőbe. Egy hosszabb asztal már roskadásig rakva emberi étellel no és nekem is. Óvatosan kihúzom neki a széket majd ha leült betolom utána és mellé ülök
- Eddig ugyan az a véleményed az Alvilágról?

Megcsóváltam a fejemet.
- Szerintem szép, de ha gondolod akkor mondhatom rá, azt, hogy ronda.- mondtam belépve az ajtó én ott is jól körülnéztem. Az nem volt már ennyire aranyozott, egy kicsit visszafogottabb volt, ami nekem megint csak tetszett. Szerencsére tényleg nem volt itt sok aranyszín, már biztos herótom lett volna tőle, ha még egy icike-picike aranyszínt is meglátok...
Gyorsan leültem a székre, amit kihúzott nekem és megvárattam magamat a válasszal. a válaszomat jól megfontoltam mondtam.
- Nagyjából igen. Miért?- kérdeztem vissza sebesen, mint a szél.

- Érdekel mindenki véleménye ilyen téren..sokak mint egy gőzölgő kráter gondolnak az Alvilágra. Pedig vannak itt is gyönyörű helyek...khm már akinek tetszik a virágos rét és az ilyenek. Ugyan úgy itt is van világos erdő...az átlagban a vérfarkasoké. Ők ott szoktak lenni egy egyet kivéve akik szeretnek mászkálni.
Fejtem ki a gondolatmenetemet majd megdörzsölöm a tenyerem és rámosolygok
- Mit kérsz inni?

- Hát most őszintén én is valami ilyesmire gondoltam.- vallom be őszintén és a kajára nézek, kicsit gyanúsan. Nem tudhatom, hogy nem mérgezte-e meg vagy valami ilyesmit csinált szegény étellel. Valahogy úgy éreztem, hogy nem csinált ilyet, ezért meg is kérdeztem tőle, amit akartam.
- Most komolyan, mi is ez?- kérdezem még mindig gyanakodva. Valami hús formája van, de mivel rég ettem főtt húst, ezért nem tudhatom, hogy hogyan nézett ki. Amikor farkas vagyok, akkor általában nyuszikat eszünk, nyersen...
- Ha van kóla, akkor azt kérek.

- Látom haladsz a korral - nevetek fel majd mivel pont mellettem terült el - érthetetlen okból - a colás üveg megfogtam és töltöttem neki aztán a pohár mellé helyeztem az üveget hátha megszomjazik még
- Ez kérlek szépen egy békítő vacsora. Fent...hogy mondjam megváltozok és elég szemét módon viselkedtem. ÉS ez amolyan...bocsánat kérő vacsora
Nevetek fel kedvesen majd hozzáteszem
- NE aggódj...ha el akarnálak tenni láb alól nem így tenném. Semmi hátsó szándékom nincs. Eltöltünk együtt egy kis időt visszakísérlek és mehetsz amerre látsz no és akarsz

- Hát tudod én pontosan 16 éve élek, szóval...- nem folytatom, csak a tányéromat nézem, hogy újfent ne kelljen Hádészra néznem.
- Szóval békítő vacsora, mi? És ebből a vacsorából mennyit is a tud a te feleséged?- kérdeztem tőle most már rá nézve. Kíváncsi voltam a válaszára, mert valahogy úgy éreztem, hogy tudnom kell erről. Végül is, a felesége nem is tudom, nagyjából egy idős Hadésszel, de én még mindig csak 16 vagyok, az már kisebb probléma, hogy még vérfarkas is, de na mindegy.
- Jól van...

- Tudja, hogy van egy kis dolgom és azt is, hogy 90%-ban a dolgaimat egy vacsora közben intézem el. És szerintem azt is, hogy egy hölggyel van dolgom. Talán ennyit
Nevetek fel. Persze, tudja jól, hogy kivel vacsorázok és miért...ha nem én mondom el akkor a szolgák...akkor meg jön a hiszti. Néha rosszabb mint Héra...minden nőstény ennyire féltékeny?
- És a falkád? Tudják hogy itt vagy?

Halkan kuncogtam ezen. Hát ők sem lesznek azok, akikre felnézek, mert milyen jó házasok már! Inkább hagytam is, de a hasam megkordult és gyorsan felszeleteltem a húst magamnak. Még mindig így szeretek enni. Ám a kérdésére azzal a tekintetemmel néztem rá, ami megint csak elmondja az igazat. Mégis honnan tudnák? Leolvasták az égből vagy mi? Nem vagyunk mi jósok, és nem szoktunk a magánügyeinkbe beleavatkozni...
- Ha tudnák, nem lennék itt. tudod a leendő alfa nőstényt nem szokták csak úgy egyedül kószálni, de mint mindig, vannak kiskapuk.- vigyorodok el önelégülten.

- Oh a kiskapuk...csak sajnos nem mindenhol vannak...és van már leendő alfahím?
Nevetek fel majd kitöltök egy kis nektárt a fekete kehelybe és belekortyolok. Jómagam nem vagyok éhes így hátradőlök a széken és úgy figyelem persze kiszedtem egy kis étket ha még is csak úgy fordulna a dolog, hogy megéhezem..ami hamarosan be is jön így kénytelen vagyok én is neki állni enni
. Oh és jó étvágyat

Ettem pár falatot, és csak azután válaszoltam a kérdésére. Na, meg előtte még, hogy húzzam az idegeit, h egyáltalán van neki olyan, ittam is egy korty kólát.
- Nem, nincsen. De egyébként is, nem nekem kell megtalálni őt, hanem neki kell megtalálnia engem. Vagy valami hasonlót mondtak a szüleim annak idején amikor még kicsi voltam. Neked is jó étvágyat!
Amint befejeztem a mondanivalómnak, nekiestem az ételnek. Nem volt rossz, de gondolom nem ő csinálta, bár ki tudja, inkább rá se kérdeztem. szerettem volna otthon lenni. Itt hidegebb volt, mint otthon, vagy csak azért érzem úgy, mert most kivételesen nem a másik alakban vagyok?

Nem válaszolna. Á dehogy...utálom az ilyet...aztán végül még is csak válaszol...miután evett
- Értem. Hát ne is te szaladj a fiúk után
Kacsintok rá majd végezetül egyszerre fejezzük be a vacsorát. Hátradőlök kezembe a pohárkával majd beleiszok és nekiszegezem az utolsók közötti kérdésemet
- Tudod Perszephoné történetét?
mosolygok rá

Ahogy láttam, tényleg idegesítette az, hogy nem válaszoltam rögtön. De nem is baj... Nekem ez inkább öröm volt, hogy az egyik főisten idegesíthettem. bocs, de vérfarkas vagyok és nem Hadész teremtett hanem Árész. És azért az sem mindegy.
- Miért ne?- kérdeztem vissza megjátszott méltatlankodással. - Szabad vérfarkas vagyok, azt csinálok, amit akarok!
A következő kérdésre elgondolkodtam. Csak egy kis részét tudom a történetnek vagy mi és azt sem tudom, hogy az igaz-e vagy sem, de megkockáztattam a válaszomat.
- Csak annyit, hogy elraboltad vagy mi.

- Mert nem illik. Könnyű vérűnek tartana utána valószínűleg a fiú. Nem arra gondoltam, hogy szabály vagy valami...csak emiatt
Válaszoltam teljesen higgadtan majd letettem a poharat, könyökömet a szék karfáján megtámasztottam és a mellkasom előtt összefontam az ujjaimat úgy néztem rá egy apró mosollyal és belekezdtem.
- Igen igen de nem erre a részére gondoltam. Hiszen elraboltam és Zeusz parancsot adott, hogy eresszem el...de valamiért még sem hagyhatta el az Alvilágot. Rájössz, hogy miért?

- Hát ha te mondod.- forgatom a szemeimet, nem is igazán törődtem vele amit mondott, szinte csak elsuhant a fülem mellett, mintha meg se hallottam volna. Nem értem a férfiakat néha, de most komolyan tényleg nem értem őket... ők, olyan, nem is tudom. Szóval olyan fiúk...
Én is ittam még egy kicsit, hogy leöblítsem az ételt. Mit ne mondjak a kóla egész jó volt, mert először azt hittem, hogy valami olcsót fog ideadni nekem, de mégsem és ennek örültem.
- Ööööö... nem?- kérdeztem csak magamtól, de nem tudtam, hogy mire érti a kérdését.

- Kár. Eszesebbnek hittelek. No nem baj fiatal vagy még
Mondom mosolyogva majd leeresztem a kezemet az ölembe
- Azért kedveském mert aki egyszer eszik az Alvilágban...nos az nem hagyhatja el az Alvilágot
Mondom mosolyogva de a szememben ott a komolyság szikrája. És hogy ezen kívül mi ebben a csavar? Nos talán annyi, hogy erről az egészről a drága nejem is tudott. Sőt...szoktunk ilyet játszani...mondjuk inkább emberekkel, ők könnyen megijednek. Vagy vámpírokkal...akik meg akarnak szabadulni a halandó életüktől. Őket kérésre szoktam meginvitálni egy vacsorára

Megint elment a fülem mellett, amit mondott. Most inkább Perszephoné történetére voltam kíváncsi és szemeim el is árulták azt. Kíváncsian figyeltem a történetét, ami csak pár mondat volt.
- Én azt hallottam, hogy Perszephoné ki tudja innen vinni azokat az embereket, akik megérdemlik.- mondtam megbizonyosodva arról, hogy ez igaz.
Erről is már sokszor hallottam, igaz, ami igaz, nem vagyok tájékozatlan a misztikus lények társadalmáról és egy kicsit a történetükről is. Szerencsémre.

- Igen sokszor visz ki ez igaz.
Komolyodok el. Hogy mi ennek az oka? utálok mosolyogni. Az olyan gyermekded tulajdonság. Ezért sem lettek gyerekeim. Egyszerűen nem viselem el őket. És ezért sem járok sokat...jártam sokat az Olümposzra...Zeusznak mindig volt ott egy porontya aki tuti, hogy nekem jött/leöntött valamivel/belém rúgott vagy ilyen. Ha az ember a kölyköt az Alvilágba száműzi akkor még az apja volt felháborodva...hihetetlen
- Csak szerencsémre változott az angyalkám. Hasonlít rám sokban...persze egy jó adag nőiességgel
Amint megjelenik előttem a törékeny alkata...egy hosszított ruhában..mondjuk úgy, hogy már várom a hazajövetelét..nagyon
- Egyéb kérdés? Mert lenne még dolgom...

Hát, legalább abban igazam volt, hogy sokszor kiviszi az embereket az Alvilágból, fel a Földre, na nem mintha most nem ott lennék, de fel viszi őket, ami nálam plusz pont! Hát, Hádész újra komoly lett, ami sokkal jobban áll neki, mint a mosolygás, legalábbis szerintem...
- Hát akkor Perszephoné-nak nincs szerencséje, hogy hasonlít rád.- fintorodok el. Ha én hasonlítanék rá, az fix, hogy öngyilkos lennék...
- A dolgodon azt érted, hogy egy másik lánnyal akarsz vacsorázni?- kérdeztem gúnyosan, de gyorsan kiittam a maradék kólámat és fel álltam.
- Nincs több kérdésem, és köszi, egyedül is kitalálok. Asszem...- mondom és elindulok kifelé.

/Játék vége. köszi!/

Letelepedek a székre és a segédek már szorgoskodnak is...így valami élettel telik meg a palota. Hamarosan intek, hogy takarodjanak és mintha eltűntek volna kiürült a hely...Magam elé veszek egy tányér ételt és lassan nekiállok enni közben a fentről lehozott újságot kezdem lapozgatni. Szeretek művelődni...

A kis "veszekedésünk" után, amit Apollónnal műveltünk, sokat gondolkodtam azon, mi is legyen a bosszúm. Bevallom nem voltam benne olyan jó, mint hittem. Kitől kérhettem volna segítséget? Rossz volt bevallani, hogy valamit nem tudok egyedül véghezvinni, de... félretéve büszkeségem elmentem az Alvilág urához, Hádészhez. Nem könnyű, és nem valami kellemes ide eljutni. A saját alvilági palotájában volt, sehol egy lélek. Ijesztő egy hely az szent. De ő maga is az volt. Nem tudtam, mivel tudnám rávenni, hogy segítsen, de meg kellett próbálnom.
- Hol maradnak a talpnyalóid? - kérdeztem és ezzel egyidőben beléptem a terembe, ahol ült.

- Az egyik meg is érkezett gondolom ha lemerészkedett ide
Mondom neki háttal ülve és morogva. A gyönyörű palotai kép egy perc alatt változik az eredeti kinézetévé...fekete vörös...csekély világítás amit csak a gyertyák adnak. Majd el kell beszélgetnem a "talpnyalóimmal" ha beengedtek valakit

- Ők tudják, nem ajánlatos étkezés közben zavarni
Csukom be az újságot majd még mindig háttal állok fel és megfordulok. Cseppet sem vagyok jó kedvemben így remélem hogy nem is várja el Aphrodité hogy örüljek vagy mosolyogjak...

- Mi keresni valód van itt hercegnőcske? Ez nem holmi királyi palota ahol ki be járkál minden jött ment

Nem vártam mást tőle. Olyan "hádészesen" köszöntött. Így elengedtem a fülem mellett beszólását, elvégre nem azért jöttem, hogy összetűzésbe kerüljek vele.
- Már nem is eszel, úgyhogy ne morogj. Különben is, nincs megtiltva, hogy lejöjjek. És nézd meg jól, kit nevezel jöttmentnek.
Gondoltam most az egyszer hozzá öltözök, így a szokásos fehér lenge ruhám helyett egy vörös, feszülős ruhába bújtam. Nem mintha bármi hatást akarnék gyakorolni rá ezzel... Hádész nem igen érdeklődött irántam, nekem pedig nem volt vele dolgom, így nem is zavart. Arról nem is beszélve, hogy Perszephóné sem repesett volna az örömtől.
- Azt hallottam, nincs ellenedre játszani az emberekkel.
Egyelőre nem mondok többet annál, amennyit tudnia kell.

- Mesélj
Váltok "bunkó" üzemmódból komolyra és az asztal felé intettem jelezve hogy üljön le mellém és én is vissza helyezkedek. Ha leült fojtatom

- Láb alól kéne eltenni valakit? Bár nem hiszem ,hogy ember az illető...egy halandóval te is elbántál volna
Veszem számba a lehetőségeket majd kitöltök neki egy kis italt egy ezüst fekete kehelybe és elé helyezem

Úgy látszik felkeltettem az érdeklődését.
- Nem ember, egy vámpír.
Elfogadtam az italt, kortyoltam egyet belőle, majd tovább folytattam.
- Nem feltétlen megölni akarom, csak... nem tudom.
Tényleg nem tudtam, mit akarok pontosan, és hogyan segíthetne Hádész.
- Azt akarom, hogy szenvedjen. Hogy ezt hogy érjük el, az más kérdés. És ki válna jobban a hasznomra, mint te?

- Szenvedjen? És még is mit ártott neked egy vámpír?
már rögtön nem lelkesedem annyira. Nem szeretem a vámpírokat kínozni vagy szenvedtetni, de ha elég nyomós az ok akkor szigorúbban bánok velük mint a vérfarkasokkal. Olyanok mint a gyerekeim...mostoha gyerekeim

- Csak nem bántott az egyik? Vagy csak simán az utadban áll?
Vonom fel a szemöldökömet és úgy nézek rá. Ki tudja, a mai világban nagyon elharapództak a dolgok...de hogy Aphroditét bántanák...? Nos ajánlom, hogy ne tegyék vagy az illető szörnyűbb halált hal...mint bárki más

Nem tudtam legyek-e őszinte. Elvégre nem ártott nekem sokat a kiscsaj. Csak annyit, hogy véletlen az utamban áll. Ez vajon elég ok Hádésznak arra, hogy segítsen?
- Az utamban áll. Ennyi. Nem ártott különösebben.
Igen, azzal nem számoltam, hogy a vámpírok az ő teremtményei. Néha meglep az os... dehogy, csak feledékeny vagyok. Ennyi.
- Segítesz vagy nem?
Mint főistenek, össze kéne tartanunk. Ez azonban nem sokszor fordul elő.
- Mondom, nem akarom megölni.

"Csak" az útjában áll. Elég ok ez ahhoz? Igen, azt hiszem megfelel. Zeusz sem kaphat el, segítségből teszem...

- Szívesen segítek...
Hagyom függőbe a mondatot és gondolkodom tovább miközben kitöltök magamnak is egy kis nedűt. Perce szemmel tart így úgy kell dolgoznom, hogy ő se jöjjön rá...de teremteni teremthetek..csak új fajt nem hozhatok létre

- ... ha nem mondod meg hogy mit és hogyan csináljam
Nézek rá gonosz mosollyal. Igen...vámpír vagy nem az illető...ha engedéllyel kínozhatom külön öröm...hiszen nem magamért teszem így nem büntethetnek meg érte

Nem hittem volna, hogy ilyen "könnyen" belemegy. De végül összejött, úgyhogy egy szavam sem lehet. Beleegyezett, hogy szívesen segít. Az elején nem tűnt fel, hogy folytatni fogja. Elmosolyodtam, és én is kortyoltam az italból. Aztán jött a folytatás. Ha úgy intézi, ahogy ő akarja. Hádész nem egy megbízható személy, de most ő lehet a legfőbb szövetségesem.
- Ahogy akarod. - mondom neki, és felemelem a poharam. - Mire igyunk? Nem tudom mi lenne a megfelelő szó erre. Szövetség? Bár ha nem avatsz be a részletekbe, ez főleg csak a te "bulid" lesz. De sebaj. Ha a végeredményt én is látom, benne vagyok.
Végülis ez volt a lényeg. Mndazonáltal kíváncsi lettem volna rá, hogy mit tervelt ki. Talán tanulhatnék tőle.
- Mi jár a fejedben?

- Igyunk...a szenvedésére...vagy akár a szövetségre
Vigyorodok el majd koccintás után belekortyolok és végül is kiiszom a pohár tartalmát. elmondjam neki? Legyen...

- Ha vámpír - és nemes - valószínűleg nem élnek a rokonai...de legalább az egyik halott...majd megbeszélem az illetékessel, hogy nézzen rá a rokonára mert nem úgy viselkedik ahogy kell...
Vagy a Tartaroszba kerül. Erre el kell mosolyodnom. Imádok ide lent rendezkedni, szervezkedni

- De erről egy szót se fent!
Villannak meg feketén a szemeim. Szerintem tisztában van vele ő is, hogy így nem csak én üthetem meg a bokámat hanem ő is...és ebből nem húzná ki magát a szépségével. De meg kell hagyni...most nagyon szexy...ahogy végigpillantok rajta. Kitöltök a pohárba és ha megitta neki is majd vigyorogva belekortyolok a poharamba

Felhajtotta a pohár tartalmát, és végül úgy döntött csak beavat egy két dologba.
Figyelmesen hallgattam, míg a végére nem ért. Bevallom nem teljesen értettem a terv lényegét.
- És az miért lenne neki rossz, ha egy rokonával találkozik? Még ha már nem is él...
Nem én vagyok itt az ész, úgyhogy nyugodt szívvel kérdezgettem.
- Látszik, hogy élvezed. Tudod, kicsit csodállak is érte, hogy ennyire szereted a munkád. Még ha ez nem is tartozik konkrétan a munkakörödhöz. És ígérem, ha megteszed amit kértem, nem jár el a szám.
Elvégre én sem akarta bajt magamnak. Főleg nem a kis fruska miatt. Hádész töltött még egy pohárral nekem, amit szívesen vettem.

- Gondold el...találkozik egy rokonával...aki mindennek elhordja...és gyűlöli...de nem tud tőle a leányzó szabadulni. Állandóan a nyomában lenne...állandóan idegesítené...
Majd mikor rátér egy másik témára elnevetem magam és ránézek vigyorogva

- Mond hogy te nem élvezed ha más szenved...de igazából nem ezt élvezem...ha jogtalanul szenved akkor az nem jó. De ha az utadban áll...egy főistenségért mindent...aztán ha a szabályokat szeghetem azt is élvezem
Vigyorgok majd elkapok egy fürt szőlőt és a szárával fogva egy tányérra fektetem majd a hölgy elé helyezem. Vártam volna hogy vesz valamit de ha nem én adok elé

Örömömben majdnem elnevettem magam. Ami ha azt nézzük, elég ízléstelen, hogy egy szenvedő lényen ilyen jót mulatok. De még nem szenvedett, és nem hagyhattam, hogy a bátyám így bánjon velem. Mindketten rosszul jártak.
- Álmomban sem találhattam volna ki jobbat. - mondtam elismerően. - Nem hiába vagy te az Alvilág Ura.
Kissé kegyetlen vagyok az igaz... de hogy mások szenvedését élvezem-e, arra nem tudtam felelni.
- Míg engem szolgál a szenvedésünk nincs vele gondom, azt hiszem.
Elém rakott egy szőlőfürtöt, hát én elfogadtam. Igazán ízletes volt, ahhoz képest hogy hol ettem. Fogtam egy nagyobb szemet, és az ajkaim közé vettem, majd eljátszottam vele. Hiába Perszephoné, játszani csak szabad.
- Merre van a kedves feleséged?

- Perszephoné még a fent lévő idejét tölti bár lassan felmegyek. Kezdem unni Démétér hisztiét. Van egy megállapodás miszerint lent kell lennie...már csak azért is mert én így akarom
Mosolyodok el majd elveszek a tálról ahonnan a fürtöt is veszek és leszakítok egy szem szőlőt. Köztudottan ha valaki le akar venni a lábamról a szőlő tökéletes ehhez

Nahát, ki hitte volna? Hádész is olyan, mint a férfiak általában. Szereti irányítani a dolgokat.
- Szóval már nem sokáig leszel magányos, hm?
Kár. Még ő is jól fog szórakozni. Hát nem elszomorító a helyzetem? Lassan kénytelen leszek beérni a földiekkel. Azt hiszem ez kellően elárulja kétségbeesésem.
- Tudod… a vámpír, aki miatt kértem a segítséget, Apollón új játéka.
Nem tudtam nem lekicsinylően beszélni róla. Nem mintha ismertem volna, nem volt bajon sem a személyiségével, sem a kinézetével, egy dolog irritált. Ő az oka annak, hogy a testvéren nemet mondott nekem. Először.
- Nem bírom, ha valaki nemet mond nekem.
Hát igen, ha játszani akarsz, veszíteni is meg kell tanulnod. Kivétel, ha Aphroditénak hívnak. Nem tudtam miért árultam most ezt el a szemben ülő férfinak.
Az ételről teljesen megfeledkeztem.

- Oh...
Akaratlanul is elvigyorodtam. Nem kárörvendően inkább gyermetegen. nem mindennap tudhatunk meg ilyen dolgokat. És ez az egyik legfőbb pletyka lesz az Alvilágban, Olümpuszon és ha a földön kiderülne ott is...valaki nemet mondott Aphroditénak

- Ne haragudj...szóval ez az oka...hát...végül is akkor nem csak az utadban áll hanem személyes is...
Próbáltam levarázsolni többé kevesbé a vigyort a képemről. Hamarosan egy mérges morgás majd egy fájdalmas vonyítás. Miért akar mindig kiszökni valaki? De legalább Kerbi eljátszik

- Rendben, segítek. De kérnék is valamit cserébe...

Nem vettem jónéven vigyorát. Elvégre hogy jön ő ahhoz, hogy egy ilyen... megalázó helyzetben gúnyolódjon rajtam? Szerencsére igyekezett letörölni vigyorát, így próbáltam napirendre térni efölött.
A hangok idelent nem voltak túl bizalomgerjesztőek. Nem ez volt a kedvenc helyem az is biztos.
- Mi lenne az?
Nem sok mindent tehetnék érte, de azért kíváncsian vártam válaszát.

- Tudod ... van valakim akit fent...nálatok körbe kéne vezetni. De mivel én nem sokat járok fel és nem is egy hű de kedvelt személyiség vagyok a köreitekben így megkérnélek hogy vedd a szárnyaid alá kérlek
Mondom őszintén. Remélem, hogy nem kérdezi meg, hogy ki az akin segíteni kéne...de erre kicsi az esély. Belekortyolok a pohárba majd magam elé nézek és játszok vele. Hülye voltam, hogy megkérdeztem...vagy nem...?

"Valakim"? Nagyon konkrét. De én kértem szívességet, lehet nem kéne beleütnöm az orrom olyanba, amihez nincs sok közöm. És még később is rákérdezhetek, mi köze van a pártfogoltjának hozzá.
- Ha csak ennyi... akkor rendben. És mennyi ideig kéne... pesztrálnom?
Nem tudtam mennyire lesz láb alatt az a személy. Mindenesetre ha férfi, legalább jól elszórakozom vele. Hisz azt nem mondta, hogy nem kerülhetek hozzá közel. Ha pedig nő... hát akkor majd meglátjuk.