Név: Kira Smith
Becenév: Kira
Kora: 25/300
Születési idő: 1710. Augusztus 25. 20:30-kor
Születési hely: Kanada, Ottawa
Nem: nő
Család:
Apa: Oscar J. Smith
Anya: Maria Robins
Nevelő szülők: Lisa és Steve Calin
Faj: Vámpír
Különleges képesség: föld és talaj manipuláció
a földet, köveket irányítja, abból bármilyen formát kialakítani
Hányas szintű vagy: 6
Avatar: Kate Beckinsale
Jellem: Általánosságban egy életvidám lány vagyok, de könnyen ki tudnak hozni a sodromból. Mivel imádom az állatokat, ők tudnak engem igazán felvidítani. Nem igazán vagyok társaság kedvelő, jobban szeretem a magányt.
Kinézet: A hajam hosszú, majdnem a fenekemig ér, fekete és loknis. A bőröm hófehér, a szám pedig vörös. Körülbelül 165 cm magas vagyok. Szeretem a magassarkút és a szoknyákat, viszont nem szeretem, ha valaki extravagánsan öltözködik.
Életút: 1710. nyarán születtem egy középosztálybéli családba. Az első 6 évem boldog családi légkörben telt. A 6. életévem karácsonyán megtörtént a baj. Édesapám és édesanyám elmentek a posta kocsi állomásra a unokatestvéremért, aki velem egyidős volt. Josephnek hívták. Mikor már a házunkhoz vezető sáros úton zötykölődtek, hirtelen valahonnan egy kiáltás hangzott fel, és a kocsi amin jöttek felgyulladt. Én az ablakból néztem végig a merényletet, amit a szüleim ellen követtek el. Később kiderült, hogy azért ölték meg őket, mert azt hitték, hogy vámpírok. Mielőtt a engem is észre vettek volna a merénylők, az egyik szoba lányunk egy rejtek ajtón kivezetett a házunkból. Menekültünk az éjszakában, csak rohantunk egészen egy kis házig. Ott mielőtt bekopogtunk volna, kitárult előttünk az ajtó. Egy gyönyörű nő állt az ajtóban. Hosszú szőke haja volt, körülbelül 170 cm lehetett. Kék szeme volt és széles mosolya.
- Gyertek be. -Szólt nekünk mi beléptünk és itt változott meg tejesen az életem.
19 évig éltem velük békében. Vámpírok voltak, de saját gyermekük ként neveltek. Nem tettek semmi olyat ami nekem rossz lett volna. Mindig azt nézték hogy nekem jó legyen.
A nőt Lisának, a férjét pedig Steve-nek hívták. Mikor betöltöttem a 25 éves kort, elindultam világot látni. Már két napja voltam úton és besötétedett, ezért a legközelebbi fogadóban szálltam meg. Kiderült, hogy ott már egy hete tűnnek el emberek. Ki találtam, hogy meg keresem a gyilkost és megölöm. Meg is találtam. Egy estén, mikor pisztollyal a kezemben egy pisztollyal, a derekamon két tucat karóval mentem a gyilkos vámpír szobájába, éppen evett és az orromat meg csapta a friss vér illata. Kínzó vágyat éreztem, hogy rávessem én is magam a lány félholt testére, hogy fogaimat a vérébe mártsam. Ekkor gondolkodtam el, hogy talán a szüleim tényleg vámpírok voltak és nem csak kitalálták. Erős düh áradt szét bennem. A gyilkos vámpír háta mögé lopóztam, ő annyira bele merült az evésbe, hogy nem is vett észre, és a hátán keresztül a szívébe döftem a karómat. Aztán csak arra maradt erőm hogy elfussak. Rohantam és meg sem álltam a következő faluig. A kis falu parkjának az egyik padjára, fejemet a kezembe hajtottam és sírni kezdtem. Nem tudom, hogy mennyi ideje bőgtem egymagamban, de egyszer csak arra eszmélten fel, hogy valami hideg és nedves böködi a kezemet. Fel néztem és ez fiatal német juhász kutya volt. Meg simogattam a fejét, ő pedig végig nyalta az arcomat érdes nyelvével. Nem bírtam ki nevetés nélkül, annyira bohókás kis jószág volt. Mikor már össze szedtem magam annyira, hogy útra kelhessek, felálltam a padról és elindultam tovább az utamra. A kutya követett és sokat segített nekem abban, hogy könnyebben feldolgozzam azt, hogy attól az éjszakától kezdve minden éjjel vért kellett innom, hogy életben maradjak. De sajnos 20 év után meghalt, én pedig síremléket állítottam neki és azóta is ha arra járok kinézek hozzá és elmesélem milyen kalandokat éltem át.
Van e állata vagy nincs: Mióta Lucie (így neveztem el a német juhászt) meg halt, már nem bírtam új kutyát magamhoz venni, de az előző évben egy állat kereskedésben megláttam egy vadász görényt aminek nem tudtam ellen állni, ezért elhoztam és elneveztem Jamesnek. Azóta is mindig velem van.