Josephine Graham

Név: Josephine Graham
Becenév: Josie
Kor: 333
Születési idő: 1677. január 1.
Születési hely: Anglia, London
Nem: nő
Család:
Apa: Jonathan Graham
Anya: Josephine Cleaver


Faj: vámpír
Különleges képesség: Másolás. Mások képességeinek átvétele. Nem csak ideiglenesen veszem át a képességeket, hanem véglegesen. (Érintéssel veszem át a képességeket, szóval vigyázz!)
Hanyas szintű vagy: 8

Avatar: Ashley Greene

Jellem: Az embereknek általában egy életvidám, mindig mosolygós lányt mutatok. De a látszat csal. A sok magányosság keserűvé tette az életem. Ha egymagam vagyok általában mindig lekötöm magam, hogy ne gondoljak a múltra és azokra akik meghaltak. De amint erre gondolok, már is keserű lesz a pillantásom és szomorú. De a lényeg. Imádok mosolyogni, és mostanában egyre többször sikerül, nem gondolnom a múltra. Makacs és kissé gőgös vagyok. Gőgösségem már leküzdöttem, de a makacsságom. . . Nos, jobb nem vitázni velem.

Kinézet: Barna, vállig érő hajam, melyhez aranyszínűen csillogó szemeim párosulnak. Nem vagyok a legmagasabbak között, de azért a 170 cm magasságot elérem. Alakom vékony és arányos. Mozgásom kecses, és gyengéd. Hajlékony és törékeny testalkatommal sok mindenkit megtudok téveszteni. Ruháim általában kényelmes viselet. Vagyis egy kissé szűkebb farmer, hozzá egy póló vagy éppen egy hosszú ujjú. A lényeg, mindig a divatnak megfelelően öltözök. Vagy ha nem is. . . De azért minden ruhám passzol egymáshoz. Vagy egy gyűrűm, ami többet jelent nekem az életemnél is.

Életút: Az év első babája ként születtem. Így eléggé nagy port kevert a születésem. Tudni illik, édesanyámnak volt egy barátja. Amolyan szerető féleség. És szentül meg volt győződve, hogy az övé a baba, és nem édesapámé. Természetesen a szeretőről apa is tudott, de megbocsátott édesanyámnak amikor megtudta, hogy terhes. Egyetlen bökkenő, a férfi ember volt. A szüleim pedig vámpírok. Így tehát. Ha félvérnek születtem volna, akkor jogos lenne a felindulása. De nem. Teljes véremmel vámpírnak születtem. A férfit egy éjszaka, anyám saját kezűleg ölte meg. Ezzel is bizonyítva, hogy apámat szereti. Így kezdődött az életem.

3 éves lehettem, amikor kinézetem és logikám, elmém nagysága egy 7 éveséhez hasonlított. Hát nem szép a vámpír élet? Felnőni, egy normális gyerek kor nélkül. De nem bántam. És soha nem is fogom megbánna, hogy minek születtem. Mivel ily’ sietős volt a fejlődésem, a szüleim, akik egyébként eléggé tehetős emberek voltak, felfogadtak egy magán tanárt. Aki vámpír volt. Ő tanított mindenre, amire kellet. Sose engedték, hogy harctechnikákat gyakoroljak. Ezért nagyon mérges tudtam lenni. De egy álló évembe és több kismillió könyörgés árán sikerült. Apa megtanított harcolni! Büszke volt rám, amiért olyan gyorsan tanulok mindent.

16 éves lettem. Abban az időben már rég férjhez kellett volna mennem. De egyszerűen nem voltam rá képes. Tönkre tenni valaki életét, csak azért, hogy ne nézzék a családom hibbantnak? Igen, ez lett volna a helyes. De én gőgös és makacs vámpír voltam. A felét anyától a másik felét apától örököltem. Elszöktem, a születésnapomon. A partin még jelen voltam, de az éjszaka folyamán, amint az óra elütötte az éjfélt eljöttem. A szüleim évekig kerestek mindhiába.

Telt múlt az idő, és eltelt száz év. Minden megváltozott. Én is más lettem. Okosabb, ravaszabb és bűntudattól fertőzött. Sok ember és vámpír lelke és vére tapadt a kezemhez. Amiért olyan hamar elmentem, nem volt időm megtanulni, hogy milyen hibákat nem halmozhatok fel. És nekem ezek sikerültek. Minden olyan hibát elkövettem, amit nem kellett volna. Ezért is. Visszamentem abba a házba, ami anno az otthonom volt. De addigra, már csak rom volt. Felsétáltam a márvány lépcsőkön a szobámba. Egy levél várt rám. Melyben az állt, hogy a szüleim nem bírták ki nélkülem, így inkább meghaltak. Mindent rám hagyva. Ekkor törtem össze teljesen. És ekkor fordult velem a világ. Már csak az érdekelt, hogy normális és szép életem legyen az örökké valóságig. Most éppen Párizsban élek. És egyetemre járok. Igaz teljesen felesleges, mivel már oly’ sokszor kijártam, de nekem ez mégis valamilyen szinten megnyugvás.

Van-e állata vagy nincs: Most nincs, de majd akarok egyet.