Eiffel-torony

Nem nagyon értettem, hogy merre kell mennem. Ezért meg kértem, hogy...
-Nem tudnál elkísérni?
Nem tudom, hogy mit válaszolt, mert James fájdalmasan felnyögött és minden figyelmem rá fordult. Gyorsan indultam abba az irányba amibe a férfi mutatott. Nem tudtam, hogy merre megyek csak az lebegett a szemem előtt, hogy Jamesnek ne fájjon a karmolás.
Az a hülye macska! Hogy merészelte megkarmolni az én drága állatkámat?-Dühöngtem magamban.
Nézelődtem, hátha megtalálom az állatorvosi rendelőt.

- Semmi baj.- mondtam halkan, és eléggé meglepetten.
A görény elfutott a lány utána, és valahol félúton becsatlakozott egy macska is. Szép. Mosolyogva néztem a jelenetet. Lassan utánuk mentem, és mire elkapta sikerült is utolérnem őket.
Vajon miért hiszi azt rólam mindenki, hogy párizsban élek? De a kérdésre véletlenül tudok válaszolni. Harley összeszedett egy csinos kis fertőzést, bár hogy milyen volt az orvos, azt nem nagyon tudnám megítélni. Max a patkányom tudna válaszolni rá.
- De igen.- szépen elmondtam, hogy merre tud eljutni hozzá. Remélem nem fogalmaztam túl bonyolultan. Ebben az útelmagyarázós dologban nem voltam túl jó.

-Bocsánat.-Motyogtam ez orrom alatt.- Csak a görényem... rámászott a ... Bocsánat...- teljes zavaromban nem tudtam mit mondani neki. Csak álltam ott és bámultam az arcába. Ekkor James leugrott a kezemből és elrohant. Rögtön rohantam utána, amint észre vettem. Végig szlalomozott az emberek lába között, én sűrű bocsánatkérések között mentem utána és próbáltam elkapni. Megjegyzem nem sok sikerrel. Aztán valahonnan előkerült egy kóbor macska és ő is üldözőbe vette Jamest. Régen nem vettem részt ilyen nagy kalamajkában. Végre sikerült elkapnom a vadászgörényemet és mikor felemeltem a macska rá fújt, én pedig a macskára sziszegtem. Az emberek megnézték a felfordulást, de hamar tovább mentek. Mikor felnéztem megint ott állt előttem a vámpírsrác. Ugrottam egyet mikor észrevettem.
-Igen segíthetnél.- Jutott eszembe, hogy felajánlotta a segítségét.- Tudsz valahol a közelben egy jó állat orvost? Az a mocskos macska megkarmolta Jamest és nem szeretném, hogy elfertőződjön.

Az Eiffel- torony. 1850-ben még nem volt itt, csak 40 évvel később építették. Akkor én Delaverben üldögöltem a börtönben. Vicces volt. Mark-ot nem kapták el. Ő mindig is szerencsésebb volt mint én.
De most végre itt vagyok! És megbámulhatom Párizs jelképét. Nem olyan mint a képeken. Annál sokkal de sokkal nagyobb. Mondjuk nem is tudom mire számítottam.
Valaki megkocogtatta a vállam, mikor megfordulok egy gyönyörű nőt és egy görnyt látok, aki azonnal él a lehetőséggel, és bemászik a kabátom alá. Én utána nyúlok, és a grabancánál fogva kiveszem onnan. Köszönöm szépen, egyedül is tökéletesen megvagyok itt.
- Miben segíthetek?- kérdezem, miközben visszaadom ,gondolom James-t. Most végre jobban szemügyre vehettem a hölgyet. Velem egyidős lehet, és vámpír, ez is biztos. Egyre gyakrabban futok össze velük is. Először Rosa, aki kellemetlenül sokat tudott rólam, most pedig ő...

Mikor megérkeztem Párizsba, az első amit megnéztem az az Eiffel-torony volt. Imádom a nevezetességeket nézegetni, ha új városban járok. James, a vadászgörényem, a nyakamból figyelte az esti nyüzsgést és a gyönyörűen kivilágított tornyot. Mikor éppen indulni akartam észre vettem egy fiút. Ránézésre annyi lehetett mint én, de tudtam a belsőmben, hogy ő is vámpír. Mikor közelebb ólálkodtam, James nem fújni, ez furcsa volt, mert mindenkire aki a közelembe került fújt és nem engedte közel hozzám. Senkit. Ezért is mentem még közelebb a fickóhoz, mert kíváncsi voltam, hogy miért nem kezdett el ellenségesen viselkedni. Megkocogtattam az ismeretlen vállát és megköszörültem a torkomat. Vártam hátha észre vesz és ekkor még jobban meglepődtem az állatkámon. Rámászott a pasas vállára és bemászott a ruhája alá.
-James!- Kiáltottam rá a görényemre.

Életemben nem voltam ilyen boldog. Nyugodtan végigtáncoltuk majd megszólalt az emberiság átka;a mobil telefon. Sűrű bocsánatkérés közben elindult. Sóhajtva figyeltem még ahogy elmegy én viszont maradtam egy kis ideig még fent de hamarosan mint a villám csapott belém az ihlet szó szerint fizikai fájdalommal így távoznom kellett

//Köszike //

Elmosolyodtam válaszán.
-Tehát én tisztességtelen vagyok, mert visszamegyek, hogy újra megnyerjem?
Kérdeztem csodálkozva, majd pár másodperc múlva már egész máshol tartunk. Bécsi keringő? Jáj nekem, abban sosem voltam jó. Wáo! Ez a ruha...tuti nem volt rajta, és biztos most sincs, csak valami fura illúzió. De tetszik! Megtette a kezdő lépést, én meg folytattam. Sikerült végig táncolnunk, ám beleszólt a dologba a telefonom.
-Bocsi!
Mondtam vörösen, majd felvettem. Azonnal elkezdett hadarni George, valamit a hotel béli szobámról.
-Hogy mi történt vele?! De most hol fogok lakni, te tökfej? Kérdeztem nyílt kétségbeeséssel, mire megnyugtatott, szerzett másikat, de kellek hozzá. Szomorúan bólintottam rá.
-George elöntötte vízzel a hotelszobámat, az új átvételére meg kellek én is.
Mondtam rettentően szomorúan. Levitt a torony aljába, levette rólunk az illúziót.
-Annyira sajnálom. Ha kellek, megtalálsz a parton.
Néztem rá bocsánatkérően, még megcsókoltam búcsúzóul, majd nagy nehezen rávettem magam, hogy elinduljak. Nem sokára már a portánál álltam.

- Versenyezni soha sem versenyeztem. Nem tartanám jogosnak, hogy az aki létrehozza a sportágat az induljon bennük...de ettől még a szívem hevesebben ver egy gyönyörű tangó vagy balett előadás után
Megcsókolom lágyan majd miközben egyik kezemmel a hátát simogatom másikkal csettintek egyet és halkan felcsendül egy kis zene. Közelebb húzom majd megteszem a kezdő lépések rám eső részét a bécsi keringőből. A zenével együtt mind a kettőnkre a tánchoz illő ruha "iluzionál", így persze nincs rajtunk, csak úgy látjuk....
Kíváncsi lennék ha feljönne valaki mit szólna...

Hirtelen közelebb húz és megcsókol, én meg készségesen csókolok vissza neki. Egyre jobb vagyok, bár Andy nyomába sem érek. Na, nem baj, majd talán egyszer, ha...Mégegy ház? Jesszusom, nekem egy sincs, erre ő most tervezi a következőt. Ez...fura, de jó!
-Ha te tervezed, biztos fantasztikusan fog kinézni.
Nyomok egy puszit ajkaira, majd kérdésén elmosolyodok.
-Óóóóó, igen. Kerek harminc éven át kiéltem magam balettban, majd műkorizok, koriztam. Tudod, néha ki kell szállni, míg a zsűri meghal. Mert versenyszerűen művelem, általában nyerni szoktam. Ezek az évek egy kicsit a többieknek is adnak esélyt.
Mosolyodom el, majd megölelem Andreast, fejem a mellkasára fektetem. Felhajolok hozzá, hogy lophassak egy csókot.
-És te?
Kérdezem, miközben az általa mutatott pontot vizsgálgatom. Innen messziről nem sok látszik belőle sajna.

- Semmi...csak...
Kezdek bele majd inkább magamhoz ölelem és megcsókolom hevesen. Miután elengedtem végre, hogy levegőt is vegyünk megfordítom, hogy háttal legyen nekem és rábökök egy másik pontra

- Amikor Párizsban vagyok ott lakom. Nem egy nagy ház, nem is Olümposz de a célnak megfelelt...most, hogy az időm nagy részét lent töltöm a trilógiának az alkotásával kezd kicsi lenni így tervezek egy másik házra beújítani...csak nem találtam még az ízlésemnek megfelelőt
Szerintem még Arthur is megirigyelné azt, hogy terelek egy témát.

- És táncolni szeretsz?

Válaszán boldogan mosolyogtam, örültem, hogy nem enged el, tényleg, nagyon. Ám hamarosan ellépett tőlem, ám kezemet fogta, ha elengedné sikitófrászt kapnék. De így csak félredöntött fejjel nézek rá.
-Hát George az egyik barátom. Tudja mi vagyok, de mellettem maradt. Nagyon jól kijövünk, vele szoktam moziba járni, meg színházba, mert más nem viseli el a musical-eket. Néha múzeumba is elmegyünk és együtt úsztunk párszor, de megunta, mert folyton legyőzöm. Ha ő nem lenne, nem lenne házam. Meg támogatja a mániáimat.
Vontam meg a vállam. Nekem már annyira természetes George, mint a levegő, olyan alap tartozék, akivel lehet hülyülni. De miért érdekli ennyire?
-Nem nagy ügy, Armand-dal is voltam már moziba...meg Operába, de nem játszottak semmit, szóval nekünk kellett alkotnunk valamit.
Nevettem el magam az emlékre, majd tekintetem letévedt a toronyról a mélybe. A fenébe, de magasan vagyunk!
-Miért?
Kérdeztem, mert tényleg nem értettem, mi baja vele. Eddig ő ne is volt, nekem meg szórakoznom kellett. Ha szereti a musicaleket, hát menjünk együtt, én csak örülök, George-nak már a fülén jön ki a sok zene.

- Eszembe sem jutna elengedni
Villantom rá a fogkrém-reklámba illő mosolyomat majd hallgatom amit mond közben a hátát simogatom. Mikor megemlíti a nevet lépek egyet arrébb(de a kezét fogom) és úgy nézek rá

- És ki az a George?
A mondat másik fele "fizeti helyettem a szoba pénzt, én meg cserébe néha énekelek neki." már el sem jut hozzám. Valakije van? Nem sokáig, teszek róla! Ne legyen körülötte senki, csak én!
És én mióta is vagyok ennyire féltékeny?!

Tulajdon képpen, miért is pánikolok? Mi történhet Velem? Semmi egyéb, minthogy egyedül maradok megint. Eddig is egyedül voltam. És most itt van Andreas, akit szeretek, egyenlőre semmi köze Aphroditéhoz, és mióta hallgatok én amúgy is az eszemre?
Felteleportált minket a torony tetejére. Már pont sikerült magamat megnyugtatnom teljesen, visszatérni a rendes kerékvágásba, mikor lenéztem. Azonnal Andy-hez rohantam és magamhoz öleltem, mint egy oszlopot. Nem szabad elengedni, nehogy elengedjem.
-Igen, jól...vagyis....jól voltam. Csodálatos a kilátás, de azért ne engedj el.
Kértem szépen, majd még jobban öleltem.
-Ne haragudj az előbbiért, csak olyan hülye fantáziám van, meg lány vagyok, nézd el a furcsaságaimat.
Mondtam, mint egy elég nyomós érvet, félve kukucskáltam ki karjai közül lefelé. Hirtelen egy pontba mutattam a távolban. Egy olyanra, amelyre ki volt írva; Hotel
- Ott lakom, George állandóan fizeti helyettem a szoba pénzt, én meg cserébe néha énekelek neki.
Vigyorodok el, majd gyorsan belekapaszkodok másik kezemmel is Andy-be.

Szinte kitépi magát a karjaimból én meg csak állok és figyelem. Mi rosszat tettem? Sóhajtva ülök le egy padra és ott várom meg. Mit hibáztam el? De legalább az érzéseimmel tisztába kerültem. És ezt neki is elmondom ha felértünk.
Amikor kijön rámosolygok

- Oké
Ölelem magamhoz majd szép lassan elindulunk a toronyba. Mikor senki sem lát egyszerűen felteleportálom magunkat a tetejébe. Amint felértünk hátrébb lépek és úgy figyelem
- Jól vagy? Megváloztál...

Ajánlatára megint a toronyra néztem. Teljesen elszorult a torkom. Nem biztos, hogy ezt akarom. De....Andreas...Mikor lettem én ilyen beszari? És mikor estem bele egy istenbe, egy olyan istenbe, akinek köztudottan köze van Aphroditéhez? Ez a gondolat úgy villant belém, mint a villám. Teljesen elhűltem, lefagytam, páni félelem kerülgetett. Jesszusom, mit tettem? Beleszerettem Aphrodité egyik játékába. És mi vagyok én hozzá képest? Porszem, amit ő egy mozdulattal elsöpör, elfeledtet Apollónnal, de úgy, hogy ne is értse, mikor és hol szeretett belém. Teljesen leblokkoltam a kétségbeeséstől. Nem, nem szerethetek belé, hisz akkor a szívem örökké egy olyané, aki...nem, nem szabad.
-Ki....ki kell mennem a mosdóba!
Mondtam gyorsan, majd kikászálódtam karjaiból, most a működő női mosdóba mentem. Mindent megtettem, hogy arcom ne tükrözze a pánikot. Ahogy beértem magamra vágtam az egyik vécé ajtaját.
~Ez lehetetlen, nem nem és nem! Nem szabad, de már...jaj nekem~
Igyekeztem nyugodt képpel visszamenni, miközben magamban rettenetes harcok dúltak. Nem féltékeny voltam, csak féltem Aphrodité varázsától.
-Menjünk fel.
Mondtam határozottan, ennél jobban már úgysem félhetek. Határozott léptekkel indultam el a torony felé.

- Biztos ezt akarod? Felmehetünk máskor is
Puszilom meg a nyakát. Miért vagyok kedves vele? Miért segítek neki? És miért...aggódok érte?! Nincs jól ez így. És az a görcs amit a gyomromban érzek...de nem az amit eddig...ez nem fájdalom...hanem...szorít. Ilyet még nem éreztem. Egyszerre kellemes...és iszonyatos. Vagyis...tudom mi ez azt hiszem...de nem akarom tudni. Nekem nem szabad! Amúgy is...még egy magamfajta tökéletes isten sem eshet szerelembe alig pár óra alatt!!

Azért én sem vagyok normális, hogy egy olyanban bízok meg ennyire, akit alig ismerek és máris belé vagyok esve nagy valószínűséggel. Tekintetem az övébe fúrtam, de csak őszinteséget láttam benne, ami megnyugtatott. Megfogtam a kezét, az enyém egész elveszett az övébe, majd a torony felé fordultam, és elindultam, hogy feljussunk valaha is a tetejére. Igyekeztem nem kimutatni, de belül remegtem, mint a nyárfalevél.

//Bocs, hogy ilyen szánalmasan rövid!!!!!!!!!!!//

- Ki mondta, hogy viccből löknélek ki?
Nézek rá halál komolyan majd egy ideig figyelem az arcát és elmosolyodok miközben a derekát cirógatom

- Megígérem, hogy jobban óvlak majd mint a szemem fényét, rendben?
Vannak a művészetnek rossz oldalai. Példának okáért, hogy nehezen veszik komolyan az embert...vagy ha komolyan veszik sem bíznak meg benne

Azért elég furcsa, hogy még csak alig ismerem Andy-t négy órája, ha, mégis engedem, hogy ilyeneket műveljen. Én sem vagyok teljesen magamnál, bár mikor igen? Enyhén beleharapott a nyakamba, mire én felkuncogtam, de egyáltalán nem voltam rá mérges, majd belepuszilt a nyakam tövébe. Ez de aranyos, már jóvá is tette a harapást, nem mintha jóvá kellett volna tenni, de így tökéletes. Rám néz mosolyogva, majd ajánlatára felnézek a torony tetejére. Ez mindig ilyen nagy volt? Lehet, csak azért érzem ilyen óriásinak, mert még sose készültem felmenni rá.
-Igazad van, de.....csak akkor megyek fel, ha egy pillanatra sem engeded el a kezem, mert kicsit félek a nagy magasságokban. És...ha megpróbálsz, még viccből is, kilökni, akkor ne tudd meg, mit kapsz.
Fenyegettem meg komolyan, mert egyedül tényleg nem mernék felmenni, és így is egy hős tettként fogom magamnak elkönyvelni.

Két lehetőségem van miután látom élvezi. Vagy engedek a fejemben kavargó gondolatnak...amit a testemet elöntő tesztoszteron okoz...vagy megpróbálok úri ember módjára viselkedni...
...és én (érdekes módon) a 2. lehetőséget fogom meg. Hiszen egyszer az életben lehetek egy minta pasi. Ha meg rám jön az éjszakázás még mindig ott van Aphrodité...de talán Sophiával több is lehetne és akkor nem kéne egy dugással elcseszni.
Gyengéden és épp hogy megharapom a nyakát majd a vállgödrébe puszilok és ránézek mosolyogva(és hatalmas önuralommal...)

- Ennél rosszabb nem lehet. Szóval akár fel is mehetnénk az Eiffel torony tetejére, nem?

-Szerintem maradna...annak ellenére, hogy nem tudnál elkapni
Mosolygok rá. Úgy látszik, megfutamítottam, lehet, ha nagyon visszafognám magam nem győzném le könnyen, de nem nagyon szeretek korlátokat állítani magam elé úszás terén. Nekidőlt a falnak, egyik lábát felhúzta. Nem szeretem, ha valaki így el, mert ez olyan "Helló Bébi"-s, de neki ez is jól áll, sőt, remekül. Magához húzott, én meg engedtem neki. Érdekelt, mit akar tenni, talán addig nem enged el, míg meg nem ígérem, lassan fogok úszni? Arra várhat, már csak azért is, mert jól érzem magam a karjaiban, biztonságban és...ez a fura érzés, még nem igazán tudom beazonosítani, de az biztos, hogy szeretek itt lenni.
A nyakamat csókolgatta gyengéden, lágyan, félredöntöttem fejem, hogy jobban elérje. Annyira jó érzés volt! Enyhén megremegtem karjaiba, halkan felsóhajtottam. Azt hiszem, megtalálta a gyenge pontomat, nem is tudtam, hogy a nyakam az. De nem igazán bánom, hogy felfedezte. Bár ha egy vámpír igyekezne a nyakamhoz jutni tuti elmenekülnék előle, de Andreastól nem féltem. Kicsit sem.

- Lehet meg kne őriznem önbecsülésem amíg van...
Gondolkodok hagosan majd nekidőlök a falnak. Bal lábamat felhúzva támaszkodom meg. Kinyújtom a karomat és odahúzom Sophiát aztán lágyan a nyakát kezdem csókolgatni
Nos...egyik gyengém. A női test három legszebb pontja:
Nyak, derék, kéz
És ebben a sorrendben. Persze a derekat már nem nézem, hiszen ami nekem tetszik kihalt. Már nem sokan "csinálnak" darázsderekat.

//ne haragudj, rövidke...//

-Nem untatsz, sőt....valahogy....
Nem fejeztem be a mondatot, mert nem akartam kimondani amire gondolok. Így inkább csendben voltam. Ajánlatára gonoszan elvigyorodok.
-Hát jó, de számíts rá, hogy legyőzlek!
Figyelmeztetem mosolyogva, majd kimegyek az ajtón, vissza a torony tövébe, ahonnan elindultunk.
-Na, biztos ezt akarod?
Kérdeztem gonosz vigyorral, de persze ez nem olyan "na most legyőzlek, véged van" mosoly, mert olyat nem igazán tudok, hisz soha nem akartam túlnőni senkin, így ilyen vágyam se volt soha.

- Legalább két órán keresztül nem untattalak volna
Állok fel énis mosolyogva majd nyújtózok egyet és rápillantok vigyorogva

- Mit szóóólnál ha elmennénk úszni egyet?
Nevetek fel kedvesen majd megpuszilom az ajkait és kinyitom előtte az ajtót. Ez gonosz volt? Lehet...de nem annak szántam

// Ultra pici..:$ //

Teljesen elvörösödtem, mikor azt mondta, csinos vagyok. Hát, már találkoztam olyannal, akinek nagyon nem ez volt a véleménye, de rettenetesen örülök, hogy ő így gondolja. Kiszedte belőlem az összes üvegszilánkot, és begyógyította az azok által okozott sebeket. Most már tényleg nyugodtan szárogattam magam, mert nem állt fenn a lehetőség, hogy beledörzsölök valamit az uszonyomba. tetszett, hogy arany színű, bár az már kevésbé, hogy valahogy sokkal hosszabb, mint a lábaim, biztos szükség szerű, de...akkor is.
-Igen, köszönöm, már sokkal jobb.
Mosolyogtam rá, majd vettem még papírt és megtöröltem a karomat is, arcomat, mindent, amit elértem, mikor végeztem már teljesen száraz voltam. De jó! Már csak pár pillanat és visszakapom a lábaimat! Andreas nélkül nem ment volna ilyen gyorsan. És tényleg. Fél perc múlva már felálltam, leporoltam ruhámat, minden a régi volt. Mák, hogy az egyik mellék képességem, a ruha velem együtt változik vissza. De miért, és ki törte össze a tükröket?
-Ha nem lettél volna, ez plusz két órámba tellett volna.
Villantottam rá egy hálás mosolyt.

- Tudod...nagyon csinos vagy így
jegyzem meg elismerően egy jó alapos végigpásztázás után. Egészen a derekát végighúzom a kezem, hogy a legtöbb szilánkot sikerüljön kiszednem és az apró, de mély hegeket össze tudjam forrasztani...
Fél szemmel az ajtót nézem. Nem lenne jó ha valaki benyitna. Nagyon nem...

- Jobban vagy?
Pillantok fel és ránézek mosolyogva mikor a talpához...khm...uszonya végéhez értem

Meg se merek mozdulni, nehogy ezzel a mozdulattal összeszedjek még pár szilánkot. Félkézen támaszkodva igyekeztem tenni valamit legalább a száradásom érdekében, ám rossz szokásom szerint tiszta víz lettem csak. Valaki matatott a zárral, én meg halálra ijedtem, mi van, ha valami takarító, vagy...az építők, esetleg tinik? De nem, csak Andreas volt, akinek jelen pillanatban is rettenetesen örültem.
-Annyira ügyetlen vagyok.
Mondtam szomorú mosollyal, de a könnyimet nem tudtam elrejteni sehogy sajnos. Letörölte könnyeimet, aminek nagyon örültem, majd másik kezembe nyomta a zsepit. Megpuszilta fejem tetejét, ő még most is fel tud dobni. Megfogta sebes kezemet, majd kirántotta a szilánkot, amit nekem nem sikerül sajnos. Örültem, hogy megszabadított tőle. Fájdalmas grimasz suhant át arcomon, de mikor puszit nyomott a sebre az eltűnt, ezen halványan elmosolyodtam. Ahogy tudtam így ülve átöleltem őt.
-Köszönöm, hogy segítesz!
Mondom, máris jobban érzem magam őszintén szólva. A mellettem fekvő vécépapír tekercsről leszedek egy hosszabb csíkot és elkezdem megtörölni magam, szeretném visszakapni a lábaimat!

Mosolyogva figyelem a kissrácot. Aranyos. Mikor a kezembe nyomja rossz előérzetem támad de megfogom és mosolyogva figyelem ahogy szó szerint besurran az ajtón majd még is adva a kétségeimnek felállok és az ajándékkal együtt a mosdóhoz lépek. Simán nem akaródzott kinyílni az ajtó így kénytelen voltam a lakáskulcsommal addig piszkálni amíg kinyílt. Épp hogy kitártam, hogy besurranjak. A kókuszt letettem a mosdó szélére közben recsegett a cipőm alatt az üvegszilánkok hada

- Oh a francba
Guggolok le hozzá majd előhúzok egy zsepit és megtörlöm vele az arcát majd az ép kezébe nyomom és megpuszilom a feje búbját.
Mit is szokott mondani Hádész? "A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve..."
Tudom nem direkt öntötte le ettől még rettentő dühös lettem és nem kis önuralom volt, hogy visszafogjam magam és ne pestisben haljon az a csínytalan... halának halálát. Megfogom a sérült kezét majd végigsimítva rajta óvatosan kihúzom a szilánkot aztán megpuszilom a sebet hogy elmúljon.
Persze lehetne máshogy is elmulasztani de az olyan személytelen lenne

Megvontam a vállam.
-Hát akkor azt köszönöm, hogy megtarthattam.
Mosolygok mikor átölel, hallgattam, mit mond.
-Hát, egyet kell értenem, azt hiszem.
Én sem szeretem ezeket a tuc-tuc dolgokat. A kisfiú hamarosan szerzett egy kókusz szeletet. Honnan szedte? Hát a szökőkút alól. Közelebb jött, megállt előttem és felém nyújtotta. Ekkor teljesen kiment fejemből a szökőkút.
-Tessék néni!
Mosolyogva ráztam meg a fejem.
-Nem kérek, köszönöm!
-Tessék elvenni...hálából!
Úgy nézett rám, hogy megszakadt a szívem. Kezem behúztam pulóverembe, majd elvettem tőle.
-Na jó, köszönöm!
Mondtam hálás tekintettel, majd pont mikor leraktam volna az ölembe a kókuszt kifolyt belőle a szökőkút vize, rám, az ölembe, végigfolyt kezemen, karomon. Megborzongtam. Andreas kezébe nyomtam.
- A bácsi vigyáz rá, amíg én elmegyek kicsit.
Biztosítottam a kisfiúnak, majd felpattantam és a női mosdó felé vettem az irányt jó gyorsan. Ki volt rá írva, hogy építés alatt, ám képességem segítségével átmentem a zárt ajtón. Pint időben, mert mikor átléptem azonnal elvágódtam a földön. A padló tele volt üvegszilánkokkal, és mocskos volt. Az egyik üveg beleállt a tenyerembe, a többi meg a farkamba. Éreztem, hogy könnyek sietnek le arcomon. Ezt megint elszúrtam. Annyira béna vagyok. Hátra fordultam, igyekeztem kirántani legalább tenyeremből a szilánkot,. de annyira remegett kezem, hogy nem ment.

- Nem az én érdemem aranyom, sajnálom. Mindenki kap tehetséget mikor megszületik. Az más kérdés, hogyha nem aknázza ki a lehetőséget akkor visszaveszem
Átölelem mikor visszaül és úgy figyelem a tovább rohangászó kiskarepkot. Aranyosak a gyerekek...így messziről. Nem akarok és, soha

- Kedvenc? Hülyének nem mondanám...minden kérdés igaz ha szívből jön
Mosolygok rá majd megpuszilom az arcát és azért elgondolkodok. Kedvenc dal...kedvenc dal...

- Kedvenc nincs. Időszakosan viszont vannak amiket jobban szeretek. Ilyen most, hogy jön a "Rudolph the red nose reindeer" című dal. Evvel már az őrületbe kergettem szinte mindenkit. De jobban szeretem a sokat mondó dalokat, a mostani stílusoknál. De a tuc-tuc zenére jobb táncolni, ez egyértelmű

//ne haragudj hogy ilyen kis semmi...//

Hallgattam amit mondott és sokszor elmosolyodtam, néha el is nevettem magam.
-Nahát, nem is tudtam, hogy szereted a művészetet!
Mondtam csodálkozó tekintettel, majd ez eltűnik és helyére felül a jól ismert mosolyom. Amikor elénekelte a kedvenc dalomnak egyik részét megöleltem. Ez irtó rendes volt tőle, de tényleg!
-Én zongorázni, énekelni és hegedülni tudok. Még nem is volt alkalmam megköszönni.
Mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit az arcára.
-Zene nélkül halálra unnám magam, meg könyvek nélkül.
Tettem hozzá, mert az is lényeges. A kisfiú visszajött a cola-jával, néztem mit művel, majd ahogy elesik, ahogy a cola loccsan....felrántottam a lábam, ezzel elkerülve a gondot, mert a lábam helyén ért földet. Felálltam, felsegítettem a kisfiút, megigazítottam a sapkáját. Szeretem a gyerekeket, de nem biztos, hogy akarok. Visszaülök Apollón mellé.
-Lehet, hülye kérdés, de mi a kedvenc dalod?

- Én? De hát az életem előtted szinte egy nyitott könyv a mondáknak köszönhetően!
Nevetek fel majd leeresztem a kezeimet a lábamra és úgy gondolkozom a válaszon. Erre mit lehet mondani?

- Születést hagyjuk...öhm...emberi testvérként vagyunk képesek "gyilkolni" egymást Artemisztel és nem is nagyon bírok ki nélküle egy hetet- hasonlóan ő sem az én szerény személyem nélkül. Imádom a minőségi borokat, az egyetlen amit itt lent is fogyaszthatok. Imádom a vizet...a vihart, utálok fent lenni a többi hülye között, de mivel Arthur lusta letolni ide a képét kénytelen vagyok feljárni hozzá
Gondolkozom még mindig majd nevetve eszembe jut valami és hozzá is teszem vigyorogva
- És meglepő módon imádom a művészeteket. Ebbe minden beletartozik-szó szerint! A dal írástól-énekléstől kezdve a novella írásig, táncig, gitározásig minden. Mostanában a rajzolásnak élek inkább. Beöltözni valami rongyos ruhába éés leülni a földre akár egy szerencsétlen hajléktalan és lerajzolni a járókelőket. Vicces dolog...
Mosolygok rá majd eszembe jut pár sor és engedek a késztetésnek, hogy el is énekeljem

"De néha még a szív is téved,
hát mindig itt legyél!
Hiszen semmi volnék nélküled."

Most már semmi sem veszélyeztet, tehát halál nyugodt vagyok. Kérdésén eltöprengtem.
-Nos...semmire sem emlékszem gyerekkoromból, tehát nem is tudom, mikor születtem, csak azt, hogy valami decemberben. Szüleimről, testvéreimről, ha vannak, nem tudok.
Mondtam, majd elgondolkodva haraptam bele a lángosba.
-Nincs túl sok barátom, mert utálom a tömeget, szédülni kezdek a zsúfoltságban, meg...leginkább a parton vagyok. De mostanában sok mindenkivel találkozom, ismerkedek a szárazföldön, az utolsó kettő vámpír férfi volt. Az egyik adott egy pótkulcsot a házához, hogy olvashassak, a másik is nagyon kedves volt, egész jó barátok lettünk a végére, csak sikerült beleesnem az erdőben egy gödörbe, mely tele volt vízzel.
Grimaszoltam, majd tovább majszoltam a lángost.
-Szeretem a vizet, de már kicsit unom, persze szeretem...hisz ott van a legtöbb barátom. Szeretem a vígjátékokat, romantikus vígjátékokat, tömény romantikát utálom, a fantasikat imádom. A többi meg....hát...krimi jó, horror nagyon nem. Szeretem a zenét, egyik kedvenc számom az Altass el, bárhol megállok, ahol hallom. Szeretek olvasni és az estét, a csillagokkal, meg a szelet, de nem olyat, ami leviszi a fejed.
Vigyorodtam el.
-Most te jössz!
Fordultam felé kíváncsian, miközben újabbat haraptam.

Leülök amolyan "lovagló ülésben" felé fordulva a padra és körbepillantok. Veszélyforrás egy...ami nem is olyan veszélyes. Szóval veszélyek kiiktatva, sellő toleráns környezett lett...azt hiszem

- Éééés...mesélj magadról. Semmit sem tudok rólad
Kuncogok fel zavartan. Apollón...sikerült valakibe beleesned, úgy hogy nem is ismered? Gratulálok...megfelelsz a tipikus művészi leírásoknak

- Mármint érted, család, milyen a vízben élni, barátok...és ilyenek
Figyelem mosolyogva. Remélem nem bántottam meg

Figyeltem, ahogy eltűnik mellőlem, elmegy a lángososhoz és vesz nekem egyet. Elvettem tőle.
-Köszönöm!
Vettem át mosolyogva, majd kérdésére felnéztem az építmény tetejére.
-Még soha nem voltam fent. Féltem, hogy esni kezd.
Mondtam szomorú mosollyal, majd inkább lent néztem körbe. Víz, víz és víz. Jaj már! Márpedig én most is félek az esőtől. Találtam is egy padot, az egyetlen zavaró tényező egy kisfiú volt, aki a cola-jával rohangált le-föl. Kevés az esélye, hogy rám önti, bár csak négy éves. Kockáztatok. Megfogtam Andreas kezét és elhúztam a padig, leültem rá, majd magam mellé húztam.
-Ah, ezer hála, ez rettenetes volt.
Céloztam a hegedűsre, majd figyeltem a kisfiút, könyörgöm, kerüljön ki, mert ha rám borítja, rohanhatok a lány vécébe.

- Nem vagyok hozzászokva inkább. Eddigi életemet minden testi fájdalom nélkül éltem le erre tessék...
Nevetek majd megpuszilom az ajkait. Pár lépéssel a lángosos standnál termek majd veszek egy tejfölös sósat. Nem rossz az illata, de az íze milyen lehet?
Fizetek aztán visszasétálok Sophiához és felé nyújtom

- Itt lent akarod megenni vagy fent a tetején?
Pillantok körbe egy padot - víz és vizes hely nélkül! - keresve majd a tekintetemet a csúcs felé időzítem. Ha elkap az eső ott szarabb...itt viszont mindenhol ez a nyamvadt szökőkút ami hamarosan az idegeimre megy...és az a szörnyen játszó hegedűs....
...na most már legalább valami normális zene van a háttérben

Hamarosan elenged én meg lefejtem róla karjaimat. Válaszán elmosolyodok.
-köszönöm!
modtam meleg mosollyal, majd megint a toronra nézek. na, ezt megúszta, szívesen! Majdnem kinyújtottam rá a nyelvem, de nem tettem, pedig nagy kedvem lett volna hozzá. Annyira ovis nem lehetek, főleg most nem. Ekkor figyeltem csak fel kérdésére.
-Hát a tejfölös sósat, de a hagymás biztos nem.
Válaszolok, majd tekintetem újra a lángososon állapodik meg. Miért kell neki az a szökőkút?Nem tudja csak egy kis hűtőben tartani? Igazán sellő ellenes hapi ez. erre a gondolatra elvigyorodom. Már csak az lenne szép, ha rá lenne írva a homlokára. Hallom, hogy felszisszen mögöttem Andreas, gyorsan odafordulok, mi baja esett, remélem, nem súlyos. Jáj, szegény karja, pedig bekötöztem. Soha nem voltam jó seb ellátásban, nem kéne csodálkoznom. Ám hamarosan elengedi karját, helyette utánam kap, magához ölel. Lehet, nem kéne egy olyan karjaiban biztonságban éreztnem magam, akit nem is ismerek, de...nagyon biztonságban érzem magam. Legalábbis tuti nagyobban, mint egyedül.
-Nagyon fáj?
Kérdezem aggódva a karjára nézve.

Szívem a torkomban, testem forró. Eddig csak ágyban felül vagy alul éreztem ilyet...és ez nem is olyan...hiszen nem a testem alsóbb része lángol...hanem felül.
Nagy nehezen ráveszem magam, hogy eltávolodjak tőle majd elmosolyodom

- Érted megmarad a torony. Legalább valakinek tetsszen. Melyik a kedvenc lángosod?
Simítok a füle mögé egy kósza szőke tincset és úgy figyelem az arcát.
Különleges lány, több szempontból is. A fő talán, hogy nem követelőzik ahogy azt sokan teszik amint megtudják ki vagyok. Vajon ő tudja igazán? Nem tudom...de ha nem tudja majd csak rákérdez.

Karomhoz kapok felszisszenve. Belenyilallt. Nagyszerű lesz ez így. Lassan elengedem és visszahúzom a törékeny testet magamhoz

Csúnyán néztem rá.
-Ha lerombolod, soha nem teszem a lábamat Franciaországba.
Néztem rá komoly arccal, majd mikor nem bírom tovább elnevetem magam.
-Nem, dehogy, de azért ne csináld.
Most már inkább kértem, mint fenyegettem, hisz őt mit is érdekelné? Néztem, hova mutat, majd szomorúan elmosolyodtam.
-Hát...nem hinném, lehet, hogy oda vinnének lábaim, de vissza már nem.
Vigyorodtam el. Már épp kérdezni akartam, hogy megkönyörül-e a toronynak, mikor elém lépett, közel húzott magához, nem volt időm ledöbbenni, mert megcsókolt. De nem úgy, mint a kikötőben, ez sokkal...vadabb volt, szenvedélyesebb. Valamiért nem voltam dühös rá. Nyakába fontam a karom, visszacsókoltam, közelebb húzódtam hozzá, felsőtestünk összesimult. Enyhén követelően csókoltam meg. Szívem felgyorsult. Ez lenne a szerelem, tényleg? Nekem tetszik, nagyon tetszik, a szeretetem alanya meg még inkább!

- Örülök, hogy tetszik. Hogy őszinte legyek én már nagyon unom. Sokszor gondoltam rá, hogy leromboltatom vagy újra építem...de milyen lenne Párizs Eiffel-torony nélkül?
Nevetek fel majd átölelem a derekát és követem a tekintetemmel amerre ő néz. Elmosolyodtam majd a fejemmel a lángosos felé intek vigyorogva

- Kérsz?
Nem mozdulok az irányba, jól tudom mi lenne a következménye ha az a nyamvadt víz hozzáérne. Franc. Vámpírral ne menjek kórházba, sellővel víz közelébe, vérfarkassal hold alatt ne sétáljak....hát ez nagyon király

Hirtelen ötlettől vezérelve mielőtt szóra nyithatta volna az ajkait elé lépek majd közelebb húzom és szenvedélyesen megcsókolom. Még nem jöttem rá mi az ami vonz...de valami megfogott benne...pedig nem is ismerem...Aph keze lesz benne...biztos!