Eiffel-torony

-Uraságod is elég. . .khm. . .eléggé . . .fiatalos.- Mondtam mosolyogva. Oké. . mást akartam, de ez is megteszi. Meg aztán, ettől remélem annyira nem száll el az agya. Ha meg igen. . Akkor pech. Na nem baj.

Elmosolyodtam azon amit mondott, majd felálltam a korlátra. Na egy kis nyújtózás. Megmozgattam nyakam, majd kezem a korlátra tette, és elrugaszkodtam lábaimmal. Na. . .ilyenkor szoktak az emberek frász kapni. Szép kinyújtott test. Na még ez is megy. Csak a szoknyám ne csúszna fel. Sóhajtva, lököm át magam, a lábamra, elengedve a csövet. Lábra álltam és visszasétáltam hozzá.

-Ennek örülök. Igen. . .nem vagyok az a tipikus bunkózom és ölök, csak mert nekem nem tetszik valaki vámpír… A pláne, én imádok mosolyogni, szeretem az embereket és nagyjából mindenkivel kijövök- Mosolyogtam rá, majd megigazítottam ruhám. Kabátját is kissé majd ismét ránéztem.

-Tuti nem fázol? Mert ha igen, visszaadom neked- Ajánlottam fel ismét.

- Oh...pedig olyan fiatal kegyed...-mosolyodok el majd hallkakan felkuncogok. Röpke tíz perccel ezelőtt ha valaki odaáll elém, hogy nemsokára egy vámpírral ülök a torony tetején és jól érzem magam...nos azt hiszem pestisben kezdene szenvedni az illető. Úgy döntöttem ezt a gondolatmenetemet megosztom vele is.
- Tudod...alapjáraton rühellem a vámpírokat és a vérfarkasokat. Mind modortalan egy népség...de veled még is jól érzem magam. Úgy látszik köztetek is vannak kivételek - nevetek fel majd rámosolygok

Néztem, ahogy elkezdi dörzsölgetni a lábam. Kedves tőle. . .Nekem meg nincs szívem leállítani. Így had csinálja. Nekem csak jó. Ha meg meguntja úgy is elveszi a kezét.

-Megcáfolom- Kimutattam szemfogaim, hozzá értem, kicsit megnyomtam, és a vérem folyni kezdett. Kinyújtottam és néztem, ahogy elkezd lecsöpögni a vér. Jó muri. De nem szeretem ezt csinálni. Mivel a saját harapásom. . .egy hamar nem gyógyul be. Elővettem egy zsepit és belenyomtam ujjam. -Lézetünk!

-Számoldi ki. 1011 december 31-én éjfélkor születtem. 999 éves vagyok. Akkor hány századot éltem eddig?- Kérdeztem mosolyogva. Na nekem semmi kedvem kiszámolni. Ámbár én tudom. De majd kitalálja ő. Most hogy belegondolok nemsokára 1000 éves leszek. De jó muri lesz.

Hát jó. Ha a lába fázik lába fázik...akkor azt melegítem...szóval finoman elkezdtem dörzsölni úgy hogy ne fájjon
- Vámpírok? Nem is léteznek! - mondtam nevetve majd elmosolyodtam a lakása irányába. Soha nem tudtam, hogy arra hogy tud lakni valaki: Lassan visszahúzom a kezem és óvatosan nyújtózok egyet
- És hanyadik századot töltöd? Szerintem mg csak az elsőt...de ki tudja

-Ja, persze. Nem szoktam aggódni. . . De ha akarod érted fogok- Vigyorogtam, és ránéztem a nyalókám üres végére. Ezt is megettem. Na szép. Mondhatom. Körbe néztem, hogy hol van kuka. . 10 méterrel arrébb. Na szép, mondhatom. Sóhajtottam, majd elpörköltem, és kosár. Siker!

-Merre. . merre. . .Ja igen- Felemeltem ujjam, majd a külváros felé mutattam.- Arra ni, a bérházban, ott a legfelső emelet, és a legutolsó lakás. – Vigyorogtam, majd felpillantottam a holdra. A szobámból sokkal jobban lehet látni. De még mennyire. Kezét éreztem hátamon. Elmosolyodva pillantottam rá.

-Nem felülfázok. A lábam az ami. Hideg a korlát. Ezért ültem rá a pulcsimra és húztam fel a te kabátod- Közöltem vele a hideg a korlátos részt. Szerintem eléggé egyértelmű. De lehet neki nem. Nem baj. Mostmár tudja. -Nemesi vámpír lévén, nekem a nátha nem okoz gondod. Meg amúgy is. Megtudom gyógyítani magam.

- Nem vagyok egy fázós típus ne aggódj miattam - hirtelen ötlettől vezérelve kifordulok én is. Hiszen hiába fázok meg meggyógyítom magam
- Merre laksz? - pillantok rá mosolyogva majd komolyan hozzáteszem - vagyis ha nem akarod ne mond el!
Nevetek fel majd lenézek én is. A pár láttán elmosolyodok majd finoman megdörzsölöm a hátát, hogy melegedjen jobban
- Hűvös van, legközelebb öltözz fel jobban mert te inkább megfázhatsz...

Nem kéred mi. Azért elég régóta élek én már, hogy lássam, ki mikor csábul el. De ha nem, nem. Eltettem a nyalókát és az enyém tovább ettem.

-Ha mégis. Szólj- Mondtam mosolyogva, majd néztem az lőttünk elhaladó szerelmes párt. Ránk néztek, én nyelvet öltöttem, erre sietősebben mentek tovább. Amikor rám rakta a kabátját, komolyan meglepődtem. Kedves tőle, de nem a felső testem fázik.

Leugrottam, levettem a pulcsim, leterítettem, majd visszaültem, és belebújtam kabátjába. –Ha kéred vissza szólj. Nem akarom, hogy miattam fázz meg. . .Na még az kéne. –Mondtam mosolyogva, majd felhúztam a cipzár. Alá nyúltam, és elvigyorodtam. Nagyobb, mint hittem. Pár az izmait elnézve. . . nem csodálom.

- Nőtől nem. Meg amúgy sem senkitől. Nincs miért, de jó ha tudjuk a korlátainkat
Teszem a bokámat keresztbe miközben hallgatom és elmosolyodom. Mikor felém nyújtja a nyalókát meglepődök majd egy pillanatra elcsábulok bár ennek fizikai jelét nem adom
- Köszi nem - még csak az kéne, hogy megfosszam a világot személyemtől. Mintha kirázta volna ah ideg. Anyám még is csak a jó modorra és lovagiasságra nevelt. Végre én is elteszem a zenelejátszómat majd leveszem a bőr kabátom és ráteszem
- Nem igazán. Tudtam, hogy nem jön el. Az emberek gyávák, de azért az esélyt megadtam hátha ez az egy bebizonyítja, hogy van normálisabb is. Sajnos nincs

Na csak ki bökte. Hehe. . .Milyen kis előre látó vagyok. Bár ez szokásuk. Mivel a nyalókám elfogott, fogtam magam, kidobtam a pálcikát és megint enni kezdtem egy újat. Visszaültem mellé, bár az én lábam kifelé lógott.

-Félsz egy nőtől? És ne aggódj, én nem vagyok az a fajta- Mondtam mosolyogva, majd kivettem egy újabb nyalókát és felé nyújtottam. Tuti érteni fogja. Ha nem, majd elmondom. De szerintem erre nem fog, sor kerülni.

-Séta. Szokásos séta. Unatkozok és mindig sétálok. Vagy vásárlok. Na meg persze a macskámmal játszok.- Mondtam kissé elgondolkozva és rávigyorogtam. Fááázok. Most komolyan. Szoknyában vagyok, de a combom fázik. De ennyire. Csupa libabőr vagyok. Nem akarom. Hideg is van. . .Sóhajtottam a mellettem ülő férfira nézve.

-Na és te? Csak nem felültettek?- Kérdeztem, mosolyogva.

Amikor bemutatkozik automatikusan belekezdtem volna én is, hogy "Apollón harmadik generációs isten" de inkább befejeztem
- Andreas Mespelaeren - vetem oda semmit mondóan. Rosa...ez gyakori név a píroknál. Vagyis nem találkoztam még más fajtában lévő Rosa nevet viselő lánnyal. Ami azt illeti fiúval sem.
- Nem mászok fel. Túl veszélyes hely egy vámpírral együtt - ülök ki a kis párkányszerűségre azért de a lábamat bent tartom. Kár lenne értem ha lezuhannék...de mondjuk magamon eddig sikerül töréseket gyógyítani. A halálból is vissza tudnám hozni a személyemet? Amilyen tökéletes vagyok biztosan menne de azért nem akarom kipróbálni
- És mit keresel erre Rosa?

Követ. Jó fiú. Na meg persze. . .mi mást is tehetne. Ámbár, a ruháját elnézve várt valakit. Sóhajtottam, és vártam, hogy a lift elérje a legfelső emeletet. Onnan, én szokás szerint felmászok a legtetejére, és élvezem a levegőt és a szelet.

-Rosa. . .Rosa Lune- Mondtam, egy mosollyal. Az ő nevét én nem kérdezem meg. Ha elakarja mondani, megteszi. És ahogy elnézem tuti elfogja. Ha nem. .. Kitalálok neki egy nevet. Mivel közel s távol sehol senki, felugrottam a rács tetejére.

-Na. Van kedved feljebb jönni. Vagy maradunk lent?- Kérdeztem, figyelve a szoknyám állására. Még szép is lenne, ha kukkolna. Én magam dobnám ki. Ami a legjobb, kinézem belőle. Sóhajtottam és vártam válaszát.

Ha már keringőre "hívott" követem. Elmosolyodok, hogy beszállta a "harcba". Még az Olümpuszon se sokan akarnak velem beszélni komolyabban. Elmosolyodokés megszólalok

- És megtudhatom kegyed nevét ha már ennyire összebarátkoztunk? - pillantok egy percre le a vas rács között a városra. Gyönyörű ilyenkor. Nagyon szeretem Párizst. A legtöbben csak úgy jönnek le, nekem itt van az otthonom. Zeusz mellett esélyem sincs meglenni, na nem miatta hanem az imádni való neje miatt...azt hiszem engem talán elfogadott volna de aki anyámat bántotta az velem ne próbáljon jó pofizni

Egy darabid, menni is tudtam, de nem sokáig. Erős karja megragadott, és a toronynak lökött. Na de kérem!!! Még a végén, félre értik. Na még az kéne. . . .Sóhajtottam, közlendőjén, kivettem nyalókám számból, ráöltöttem nyelvem, majd visszatettem.

-Hádész drága? Nem a kedvencem. Egy tánc ereéig jó, de köszönöm nem. Kihagyom. Sőt, sok istent kihagynék. Ámbár van akivel szívesen beszélgetnék- Mindez csak feltételezés. Természetesen, nem maradnánk meg sokáig egy légtérben. Nem is baj. Sóhajtottam, és néztem, hogyan mér végig.

-Semmi. Nem menekülök. Egyszerűen harcba szállok. És nem vagyok az a tipikus macska. De van egy macskám. Na az édes.- Mosolyogtam, majd ismételten elindultam, hogy felmehessek. Intettem neki, hogy jöjjön. Ha már ily’ jól elbeszélgetünk, akkor ne hagyjuk pont az elején abba

Egy pillanatra vártam. Hozzá érjek? Ehhez? Dis örülne neki de Zeusz úgy is hisztizne nekem. Soha nem a higgadtságomról voltam híres így most is a forró fejűségem döntött. A karja után kapok és ha sikerül megfogni akkor magam felé fordítom és háttal a toronynak lököm
- Nem szép dolog ilyen hangnemet megütni velem szemben kicsi lány...Hádész csúnya munkát végzett. Reméltem szebb lesz az eredmény, de csalódni kellett...ti sem vagytok elég jók - lépek egyet hátra mosolyogva majd végigpillantok rajta.
- És ha üldözni kezdik a fajtád? Akkor is csak a toronyba menekülsz mint egy gyáva macska?

Na már csak ez kellett. Még szerencse, hogy zenét hallgatok. De a pech, hogy szájról olvasni is tudok. Leállítottam a zenét, kivettem a fülhallgatót. Még összekötöztem, eltettem a zsebembe, vettem egy nagy levegőt és kifújtam. A leheletem látszódik. Tehát hideg lehet.

-Egyedül bizony. És nem, nem az. Maximum akkor, ha a magadfajta söpredék, jön és beszól. . . Utána, meg nem tudom lekoptatni. . . Sajnos ekkor jön az, hogy nekik végük-Mondtam, és hangneme nagyon nem hatott meg. Kikérem magamnak. Nagykorúnak számítok. Ismét sóhajtottam, majd kikerültem, hogy felmehessek a toronyba.

Többször voltam, már fent de! Szeretek fent lenni. Kellemes, főleg este. Na meg persze. . . A kilátás is szép. A város este valami fenomenális.

Kevés szag van ami bántja az orrom..nos a vérfarkasok és a vámpírok undorító szaga az az. Még egy tisztességessel sem találkoztam de annál többet küldtem le a nagybátyámhoz játszótárnak. S idegességemben milyen illat árad felém? Persze, hogy vámpír. Már csak ez kellett. Belekortyolok a műanyag flakonban amiből az utolsó szénsavas cseppet is kinyerem aztán odalépek a kukához és kidobom. Addig sem kell egy légtérben lennem.
Végül hirtelen ötlettől vezérelve - ha már a társam úgy döntött nem jön el - a lány...illetve nő elé libbenek
- Egyedül sétálni egy vámpírnak? Nem túl kihívó dolog ez? - teszem fel a leggúnyosabb hangnememben a kérdést

Kezdem unni a lakásom. . .Lehet megbeszélem a főbérlővel, hogy megveszem. Úgy is mély benyomást kelltettem nála, biztos megengedi. Ha meg nem kényszerítem. Úgy se jönne rá. . . Remélem.

Este van. . . Irány a séta. Felvettem egy térd felette, krémszínű, kissé abroncsos szoknyát, hozzá egy fekete csizmát. A pólóm is krémszínű, míg a magamra vett, kissé vastagabb pulóver, ismételten fekete. Hajam, leengedve hagytam, had fúja a szél.

Elindultam, és az Eiffel-toronyhoz mentem. Út közben beszereztem, pár nyalókát, így elfoglalom magam. Szeretek, sőt imádok nyalókázni. Be is kaptam az egyiket és már indultam is tovább.

Isten a közelben. A szagukat bárhol felismerem. Na meg is van. Kiszúrtam. Hehe. . . Elsétáltam mellette, majd megálltam az Eiffel-torony lábánál és felnéztem a csillagos égre.

Hiába a tökéletes kondíció még is kifáradtam. Megigazítottam a sötétkék, feszülős csőnadrágomat majd elővettem az Iphone-t és tovább léptettem a zenémet. Tekintetemmel idegesen kémleltem a tájat majd belekortyoltam a colámba.
~Hol van már?~ - kezdtem aggódni. Elméletileg az esti pajtásommal találkoztam volna itt majd egy édes 20perc után mentünk volna vagy egy szórakozóhelyre...vagy nem tudom.
Mély levegőt veszek és lehunyom a szemem. Mikor kinyitom jéghideg írisszel kezdem a lépcsőt fixírozni. Hallom hogy jön valaki. Ő lenne? Lassan zsebre csúsztatom a kezem és elmosolyodok. Biztos, hogy ő az