Eiffel-torony

Láttam, hogy mondani fog valamit, egy kicsit meg is ijedtem, hogy valami dolga van és itt kell hagyni. Bár fogalmam sincs, miért pánikoltam be ennyire, nem szoktam. Egyáltalán nem. Válaszán viszont felnevettem, ez aranyos volt, komolyan, így nem tudtam mérges lenni rá, amiért rám ijesztett. Azonnal követte az elképedés. Beszélgetett a tervezővel? Komolyan?!
-Te tényleg beszéltél vele?
Kérdeztem csodálkozva, mert most tényleg teljesen ledöbbentett. Kikerültem egy pocsolyát, nem kívánok még véletlenül sem vizes lenni. Mikor felnéztem már az Eiffel-torony állt előttem, én meg felnéztem rá, arrébb söpörtem szőke fürtjeimet, hogy jobban lássam. Ez gyönyörű, tényleg!
-Nah, akkor ti aztán remek fantáziával rendelkeztek.
Mondtam mosolyogva, majd megcsapta az orromat a gyros illata. Fúj, ezt utálom! Ám mellette...a lángosos, az már finom! Főleg tejföllel és sóval. Ám üresek a zsebeim, most, mert teljesen elfeledkeztem magamról, nem is akartam semmit venni, mikor kijöttem a vízből. Ám a hülye lángogosnál mi volt még? Kókusz, egy gyönyörű kis szökőkút alatt ami szépen beszórt mindent ami körülötte volt vízcseppekkel. Tehát a fél méteres közelébe nem mehetek. Nah, akkor erről ennyit. Tekintetem vissza vándorolt a toronyra.
-Nagyon szép!
Mosolyogtam rá Andreasra.

- Lillin? -pillantottam rá kérdőn. Gondolom valami állatka lehet, vagy egy szobatárs? Inkább az elsőre tippelnék... Vajon milyen háziállata lehet?Nekem csak Auchban vannak állataim, rájuk is más vigyáz... de talán nem ártana beszereznem valamit. Egy kutyát esetleg? Vagy kezdjük egy könnyebbel, aranyhalat.
- Gondolom a sztriptízbár szóba sem jöhet, és a kocsmába sem lenne jó ötlet vissza menni.- gonoszul elmosolyodtam. Sztriptízbárba csak végszükség esetén megyek... ha már kidobtak a kocsmából vagy a bordélyházból. Ha túl nyomasztó a nagy társaság.- Mi lenne, ha az operába mennénk?- kérdeztem elgondolkodva. Most nem játszanak semmit... kár, pedig gyakran szoktam oda is járni. Gondoltad volna? De mivel zárva van, így nem zavarhat senki, és biztos, hogy melegebb is van.

// nem tudom, hogy az operában a játékot befejeztétek-e, ha nem akkor, javítok //

-Bárhova elmegyek. Csak ne kelljen otthon punnyadni Lillin-nel- Mosolyogtam rá, és néztem, ahogy lemászik. Lassan elindultam utána. Majd nem lent voltam, de értem nyúlt. És ki vagyok én, hogy ellökjem magamtól? Végig vezettem karján a kezem, és vártam, hogy letegyen a földre. Amint megvolt rámosolyogtam.

-Köszön a segítséget. És most, te válassz. Hova szeretnél menni?- Érdeklődtem. Mielőtt, ismét felajánlaná belekaroltam. Gondolom, szabad megint. Ha nem. Az sem baj. Nekem kényelmes. Gondolom neki is az volt. De ez akkor is zavar, hogy rajtam van a kabátja és nem rajta. Na meg a másik. Befúj a szél a szoknyám alá!!! Fázik a combom!!!

- És hová szeretne menni?- érdeklődtem mosolyogva. Ha nekem kell döntenem, nem lesz túl jó vége a dolognak. De sezrintem tudnám fékezni magam. Első utam a kocsmába vezessen, pedig pár perce ígértem meg, hogy egy hétig no alkohol... jobb ha ő dönt.
Felálltam, és elkezdtem lefelé mászni, pár méter után aztán elengedtem a korlátot. Mikor újra szilárd talaj volt a lában alatt, megint a karomat nyújtottam, amikor megfogta, éreztem, hogy milyen hideg a keze...

-Tudom jól- Mosolyogtam tovább. Hát . . .Én mindig a kivételeket erősítettem. Nem mindig jó. . .De általában mindig különcködtem. Bár, mindig volt tárasságom. Ezt is csak annak köszönhetem, hogy anyám után nekem is ilyen lett a külsőm. Lassan kezdem azt hinni, hogy nagyon nem jó ez a külső. Lekellene cserélni? De hogy? Egy rondábbra, de nem akarom. Egyedül a küldöm emlékeztet arra, hogy anyám. . anyám. . Na meg a sok emlék.

-Ha akarsz mehetünk. De én kezdem nagyon jól érezni magam.- Mosolyogtam, de tudom, miért akar elmenni. Engedtem neki, és felálltam. Vártam, őt is. Ha feláll mehetünk tovább. . Ha nem. . .Akkor visszaülök.

- Mindig vannak kivételek.- mosolyodtam el. Nem mindig rossz, ha megzavarják a vámpír magányát, mert ilyenkor ki tud zökkenni a kis világából. Ez például egy ilyen eset. Örülök, hogy találkoztam Rosa-val, már csak azért is ,mert egy hétig ki kell bírnom alkohol nélkül... vajon likőrös csoki számít?
Rosszallóan felsóhajtottam, és visszadtam rá a kabátomat. Ennyire nehéz elhinni, hogy nem fázok?
De ő egész biztos, hogy fázik...- Ha gondolod, átmehetünk máshová, ahol melegebb van.- ajánlottam fel neki. Hiába gyönyörű kilátás, meghitt pillanat, logikus lenne ha inkább valami melegebb helyre mennénk. Ő nem fagyna halálra, nekem pedig nem kéne állandóan visszadnom rá a kabátomat. Jól van az ott, rajta.

-Oh. Én kivétel vagyok! De ha akarod, már el is megyek, és többé nem kereslek.- Ajánlottam fel. Szeret egyedül lenni, és ebben én megzavartam. Mai annyit tesz, hogy nem kéne itt lennünk. Ha ezt szeretné, akkor én megteszem neki. Bár jobb szeretnék, vele még beszélgetni.

-Hát. . .Egyszerűen ide jöttem. Vagyis. . .Volt barátommal. . .De ez már jó rég volt.- Mosolyogtam rá. Mivel, én már teljesen átmelegedtem, de ahogy nézem, ő kezd lehűlni. . .Levettem a kabátját, és ráterítettem. Ritka rossz szokásom, hogy mindig fázzak. . ..

Azt hiszem elszoktam a társaságtól. Ha én nő lennék... akkor nem hagynám annyiban a dolgot, persze nem vagyok az, és lehet hogy ez sokkal bonyolultabb, mint a felszínen, de... nekem már most magas, a nőket sosem fogom megérteni. Gondolom nem ez a legjobb hozzá állás.
- Azt, hogy nagy, és senkinek nem tűnik fel, hogy itt vagyok. -mondtam vállat vonva. Kissé sablonos szöveg, de így van. Ha Auchból keresnének, aminek őszintén nem nagyon örülnék, nem kis gondot okoznék nekik, és ami a legjobb, senki nem ismer itt. Azt leszámítva, hogy pár ismerős beugrik néha teljesen egyedül élek, már évtizedek óta. Néha kicsit nyomasztó, hogy egyedül vagyok, de amúgy meg nem zavar.- És te?- kérdeztem kíváncsian. Valószínű, hogy neki más szempontok a fontosabbak.

-Ne feltételezd. Ő, nem komoly. Neki én csak egy játékszer vagyok semmi több.- Mosolyogtam rá. Igen. . . Tudom, hogy csak annak tekint. Maximum barátnak, de nem többnek. 12 napja felém se néz. . .Hát köszi. . . Mindegy. Megráztam a fejem, és ismét elmosolyodtam.

-Mit szeretsz Párizsban?- Kérdeztem téma terelésként. Eleget szenvedtem a pasik miatt. És már nagyon meguntam, hogy mindig felültetnek. Szegényke, már lassan kihűl a keze. Ezzel a ténnyel a fejemben, lassan elengedtem. Nem elég, hogy a kabátját elvettem, de még a kezeit is kihűtöm. . . Gonosz dolog tőlem.

- Ha Andreas-sal esetleg komolyabb lenne a dolog, kétlem, hogy örülne a... konkurenciának?- az utolsó szavam már csak kérdés volt, nem tudhattam, hogy milyen férfi is lehet Andreas. Bár nem hiszem, hogy kispályás lenne.
De a próbával inkább csak később élnék. Őt sem éreztem egészen biztosnak ebben a felhívásban. Ha ő nem tudja, mit akar, vagy meddig mehetnék el...mindegy, nem szeretek kísérletezni, bá bizonyos szempontból valószínű, hogy nem bánnűm meg.

-igazából nem tudom. . . . -Vallottam be és a kövezkező mondaton elmosolyodtam. Meg akarsz dönteni. Na ahoz lesz egy-két szavam nekem is. Közel hajoltam hozzá és rámosolyogtam.

-Lehet próbálkozni- Vigyorogtam gonoszul, egy puszit nyomva homlokára. Hát hajrá neki. Nem hiszem, hogy sikerülne. Bár, amennyire ismerem magam, max eljutunk addig, hogy levegye rólam a felsőt, és már megy is ki az ablkaon.

- Tehát Andreas csak egy haver?- kérdeztem rá kíváncsian.- Meg sem akadájozna benne, ha esetleg... meg akarnálak dönteni.- jelentettem ki sunyin vigyorogva. Ez egyenlőre még nem szerepelt a terveim között, de ha esetleg felkerül erre a képzeletbeli listára, jobb lenne tisztában lenni a helyzettel. Nem akarok... féltékeny férjek, barátok elől menekülni.
De ez a megdöntés egy kicsit... túl hétköznapi szó, elveszi a helyzet varázsát. De lehet, hogy csak én értékelem túl a dolgokat, mert mikor is érdeklődtem utoljára egy nő iránt? Na ugye.

-Nos, felmerülhetne benne, hogy csak azért vagy velem, mert megakarsz dönteni. De! Te nem tűnsz olyannak. Meg aztán. . .Andreas-szal ellentétben, te nem vagy olyan gyerekes, kicsinyes én egoista. Félre értés ne essék! Andreas, az egyik . . .Hm. . mai szavakkal élve haverom- Világosítottam fel. Sokkal, jobb olyannal beszélne, aki nem csak azt akarja.

-Értem- mondtam kissé elgondolkozva. Tuti, hogy a második mondatod, csak azért tette oda, ne hogy azt higgyem, hogy egész álló na a kocsmában van. Bár nem hiszem. Gondoltam, hogy máshova is eljár.

Kéz szorítására elmosolyodtam, és viszonoztam. Basszus. Mennyivel, nagyobb már a keze. Ez csalás. Bár a nagy kéz. .. Hagyjuk, inkább mire vall. . . Rávigyorogtam, és elnéztem a város felett.

- A látszat sokszor csal.- jegyeztem meg az arcát fürkészve. Egy kicsit talán jól esett, hogy nem nézi ki belőlem azt, ami nyilvánvalóan hiányzik belőlem. De azért jobb tisztábban látni.
- A kocsmákban rengeteg ilyen nő van, de engem nem nagyon érdekel ez a fajta...hm szolgáltatás.- mondtam nevetve.- Máshol meg nagyon figyelek arra, hogy ne nagyon beszélgessek senkivel.- tettem hozzá, hogy ne úgy tűnjön, mintha napjaim nagy részét egy kocsmában töltöm. Szoktam én máshová is menni, de ilyenkor is inkább a magány elkötelezett híve vagyok.
Mosolyogva teljesítettem a kérését, és egy kicsit megszorítottama kezeit. Sokkal hidegebbek mint az enyémek, ez talán egy kicsit aggodalomra adhatna okot, de ő egy vámpír. De akkor is... én- hogy-hogy nem fázok? Kérdésére csak megráztam a fejem.

-Kérlek. Azt tuti nem. De te nem tűnsz annak, már mondtam- Mosolyogtam rá. Hát, kikérem magamnak. Engem az ilyen pasik, részben elkerülnek. Nem mindig, de belőle képtelen lennék kinézni. Lehet túl lelkes vagyok ilyen téren, na meg bizakodó, de na!

-Igen. .. Tudod. Öhm. . . Olyan nőkre célzok, akiknek tetszel- Mondtam a finomabb megfogalmazást. A másikat, inkább hagyjuk. Az olyan apsis duma lenne, de na! Kell néha olyan is. Ne nem mindig. –Oh, ezesetben, kérlek, tedd rá a másik kezed a kezemre- Mondtam ajánlatára mosolyogva. Jó nem ajánlat, de én annak veszem. És miért ne? Ha ő melegíti a kezem, én örömmel kihasználom a lehetőséget.

-Tuti, nem kell a kabátod? Nem akarom, hogy megfázz nekem!

Halkan felnevettem a válaszára.
- Kétlem, hogy egy vadidegen kétes ajánlataira rögtön igent mondanál.- pillantottam rá elgondolkozva. És még finoman fejeztem ki magam. Tényleg most találkozunk először, és ez a rövid ismertség nem elég egy bizonyos fokú bizalom kiépítésére. Persze, ha egy éjszakás kalandról lenne csak szó, akkor a helyzet eleve más lenne, de ez nem az én műfajom.
- Elvenni a nőktől?- kérdeztem meghökkenve. Ha lenne valakim is, nem hiszem, hogy itt meglátna minket.- Allok rendelkézesedre.- mondtam mosolyogva. Ha jól esik neki, csak tegye, engem nem zavar. Persze attól is függ, hogy hogyan is érti ezt a mondatomat...

-Miből gondolod, hogy ellenkeznék, ha bepróbálkoznál?- Kérdeztem mosolyogva. De nem? Most miért is ne? Lehet, még jó is kisül belőle. Elvégre, nekem nincs senkim. . .Ahogy nézem neki se. Mindegy. Megráztam a fejem, és figyeltem, ahogy lassan kicsúszik a kezem a kezéből. Nem ragaszkodok hozzá. Ezért is. Mind két kezemmel megfogtam az övét. Csak hogy melegedjenek.

-Nem akarlak elvenni a nőktől, nyugi. Csak melegítem a kezem- Magyaráztam meg tettem. Semmi kedvem nyomulni. Meg aztán, ő nem olyan, akinek ez bajön. És jelen pillanatban az én hangulatom, se olyan, hogy nyomuljunk a pasira, mert jól néz ki.

- Azt te nem tudhatod.- ráztam meg a fejem.- Miből gondolod, hogy ez nem egy...csel, hogy bepróbálkozzam nálad?- kérdeztem kíváncsian. Páran már rögtön az első percben elkezdtek volna gyanakodni, nem nyomulok rá elsőre... olyan Hasfelmetszős feelingje van a dolognak. Néma gyilkos nem?
Meglepetten néztem rá kezeinkre. Az övé hidegebb mint az enyém, tehát fáik nem?
- Ha ragaszkodsz hozzá.- vigyorodtam el, és lassan elengedtem a kezét.

Azta! Meleg a keze! Pedig ez vámpíroknál, igen csekély dolog. Egy ideig, néztem a kezeink, majd a kérdésre elmosolyodtam. Erre most mit mondjak? A legjobb az igazat. De nem? Oké, nem mindig, de ebben a szituban igen.

-Mivel, te voltál az egyetlen, aki nem nézett rám éhes szemekkel. Meg . . hm. . . . Te tűntél, az egyetlen normális társaságnak- Mosolyogtam rá. Oké, szerintem egy kéz fogás nem eddig tart. –Visszakaphatom a kezem?- Kérdeztem rá, kissé félve, de még is határozott mosollyal. Tőlem ott is maradhat. Jó helyen van. Meg aztán. Melegszik!

- Rendben.- fogtam meg a kezét. Most hogy így nézem, sokkal kissebb az övé, mint az enyém, szinte elveszik a tenyeremben. Ha emberről lenne szó, még azt is mondhatnám, hogy egyetlen mozdulattal össze tudnám roppantani. De egy vámpír hölgyre más szabályok érvényesek. Nem mintha összakarnám törni bárkinek is a kezét.
- Miért jöttél oda hozzám?- kérdeztem hirtelen. A kocsmában voltak üres asztalok, és nem hinném, hogy a megnyerő kisugárzásom miatt tisztelt meg a társaságával.

-Ne kételkedj bennem.- Mosolyogtam rá. Minek teszi? Én akarom fizetni, és amit akarok, az úgy is lesz. Nem mindig, de jobbára igen. Mint például most. Bár, nem én akartam, hogy egy hétig ne igyon. De az ő döntése. És azt hiszem, ez nekem plusz pont. Ha nem megyek oda hozzá. . .Oké, oda mentem volna minden féle képpen. Ő volt az egyetlen, aki nem meresztett rám éhes szemeket.

-Áll az alku- Nyújtottam felé kezem. Na, haladás. Egy hét múlva –ha addig nem találkoznánk- akkor a kocsmában igen. Már csak az a kérdés. Élni fogok én, egy hét múlva? Tudom, hogy hülyén hangzik. . . De volt már rá precedens, hogy ilyen találkára, ismerősöm, azért nem jött, mert meghalt. Szomorú dolog .. . . De én nem fogok. Tudom!

Kíváncsian figyeltem, hogy mit tesz. Leugrott, és pár perc múlva újra itt volt.
- Kétlem, hogy bírnád...- mondtam mosolyogva. Nem az anyagi hátterére akartam célozni ezzel, hanem mert tényleg sokat iszok. Megdöbbentő, de rengeteget költök csak borra. De nem ezekre a hétköznapi, másodrangú vinkókra, hanem Bordeaux, és Champagne. Igazából az utóbbi a kedvencem. De jobb híján még pár üveg régi skót whisky-t is képes vagyok magamba dönteni.
- De akkor egy hét múlva én is meghívlak.- ígértem meg félredöntött fejjel.

Ez a válasz, hogy is mondjam. Kedvemre való volt. Ha tényleg megteszi. . . . Én állom a költségeit, arra a napra, amikor ihat. Még egy kérdő pillantást vetettem felé. Ha, nem, hát nem. Felálltam és beletettem a dugót.

-Egy pillanat- Mosolyogtam, és leugrottam. Persze, figyeltem, a ruhámra. Nem rég, szóltak érte. És, semmi kedvem ahhoz, hogy megint szóljanak. Leérve, odamentem egy csöveshez, a kezébe nyomtam a bort és visszamásztam Armand-hoz.

Feléve hozzá, leültem, megigazítva magamon mindent, és rámosolyogtam. –Ha kibírod, 1 hétig. A rákövetkező napot én fizetem neked. Annyit ihatsz, amennyit csak akarsz- Mosolyogtam tovább. Én tényleg megteszem. Ha ő is megteszi. Természetesen.

Halványan elmosolyodtam, és megcsóváltam a fejem.
- Egy hét.- mondtam vigyorogva. Ez határozottan jobb napnak számított, mint a többi. Talán Rosa miatt, és azért, mert nem töltöttem a kocsmában az egész éjszakát.
Oké, túl kell lépni rajta, de a bort attól még szerethetem nem? Na ugye. Elgondolkodva túrtam bele amúgy is kócos hajamba.

Mosolyogtam rá. Szóval ő még nem lépett túl. Igen, ezt valahogy sejtettem. De minek siettetni? Ráér. Az örök élet hosszú idő. És mindenre lesz elég ideje. Szerintem legalábbis. Ha meg nem. Akkor, gondolom jól töltötte el azt az időt, amikor még élt. Na, már is kérne egy bort. Én meg vagyok annyira figyelmes. . . Hogy hoztam magammal. Valahogy sejtettem, hogy szükség lesz rá.

-Oké.-Lehúztam a cipzárom, és elővettem a belső zsebemből a bort. Jó fajta. Legalábbis én fehérből ezt szeretem. Nem értem, minek hoztam el. . .Azt mondta. . . Oké, mindenki mond mindent, de látszik, hogy inna. És ki vagyok én neki, hogy ettől megfosszam? Senki. . . . Bontó hiányában. . .Szemfogam megmutatva, egyszerűen, foggal kihúztam a dugót. Levettem a fogamról, és az üveget felé nyújtottam.

-Igyál, nyugodtan- Mosolyogtam rá, felhúzva a cipzárt, és vártam. . . Mit tesz. Bár, tőlem ihat, nyugodtan.

- Jó neked. - mondtam halkan. Túl lépett rajta, végül is nekem is sikerülhet nem? Már ideje volna, és tényleg nem nagyon használ, ha folyton ide térek vissza. Most legszívesebben innék még egy pohár...üveg bort. Vagy talán valami erősebbet, de az egy hét akkor is egy hét. Csak egyszerűen nem gondolni rá, ennyi az egész. Talán az is használna, ha elmondanám valakinek.
- Nem unom- ráztam meg a fejem.- Csak amúgy is keveset beszélek.- magyaráztam lassan. Tényleg jó volt itt beszélgetni és ücsörögni az Eiffel- torony tetején. Jobb mint kocsmában mulatni az időt... bár ha nem lenne itt Rosa és nem mondtam volna ki, hogy a héten többet nem iszom, azt hiszem rögtön visszamennék.

-Értem.- Mondtam kissé elgondolkozva. Hát jó. Ha nem fázik, nekem csak jót tesz. De ha igen. Én megverem! Az hétszentség. Elgondolkozva néztem a holdat, és vártam a reakcióját. Hát. . .igen. . . eltalálta. Sóhajtottam, majd rámosolyogtam.

-Igen. De ez van. Túl léptem rajta- Mondtam, majd lenéztem. Beletúrtam a hajamba, és eligazítottam a szemem elől. Csak, hogy lássak is valamit. Na meg aztán, nem illő, hogy folyton a szemembe lóg a hajam. Ámbár nekem tetszik.

-Ha unod, szólj! Elmehetünk máshova is.- Ajánlottam ismét fel. De nem? Ha unja, mennyünk. Én ráérek. Ha ő nem. . .Akkor majd szól, és én engedem. Oké, miért is ne engedném? Ez hülye gondolat volt.

- Nem fázok- ráztam meg a fejem. Komolyan nincs olyan hideg. Vagy igen, csak én már megszoktam az állandó fagyoskodást, a hadseregben? Ha igen, legalább volt valami haszna is annak, hogy jelentkeztem katonának.
- Nem lehetett könnyű.- jegyeztem meg. Az ő élete sem volt egyszerű... majdnem egy évig egy szobában bezárva...

-Értem- Volt még valami, de ha nem, hát nem. Mosolyogtam, majd megigazítottam a kabátját. De ha rajtam van, ő fázni fog. Amit nem akarok. –Vedd vissza a kabátod. Még a végén beteg leszel. És nem venném a lelkemre, ha ez megtörténne.- Néztem rá, mosolyogva. Hát de nem. Inkább én, mint ő. Meg aztán. . . Nem is fázok, már annyira. Jó, ez a kabátjának is köszönhető, de az ő egészsége fontosabb.

-Én. ..hát jó. .. – Elmondom neki azt, amint Andreas-nak mondtam. Az elég részletes, és rövid is. Na akkor kezdjünk neki. - -December 31-én éjfélkor születtem. Édesanyám 3 éves koromban halt meg. Egy fényképem van róla, amit még ma is a párnám alatt őrzök. Ekkor felfogadtak egy dadát. Utáltam. Folyton szidott és eltiltott mindentől. Én persze mindig borsot törtem az orra alá. 10 évesen a szobámba zárt, egészen 11 éves koromig. Csak a kastélyba mehettem ki, nagy ritkán. . . 15 évesen tudtam meg, hogy vámpír vagyok. Egyszer felhúztam magam és megöltem a dadámat. . . . 20 évesen apám is meghalt. A kastélyunk elhagyatott lett. Mindenki kerülte. De én ott voltam. . . Megtanultam, mindent, amit lehetett. A sok könyv ami ott volt. . . . Kapóra jöttek. 70 évesen elhagytam a kastélyt, és azóta járom a világot. Azonban 60 éve élek itt és egy jó darabig, még itt is akarok- Sóhajtottam.- Ez szóról-szóra ugyan az, amit Andreas-nak meséltem.

- Csábító.- vigyorodtam el. De a régi szokásokon nehéz változtatni, még akkor is, ha tudjuk, hogy mennyire rosszak. Viszont nem is biztos, hogy azért iszom mert...tehát a múlt miatt iszom, már előtte is gyakran voltam vendég a kocsmákban... de igazán csak ezután húztam bele.
- 1312-ben születtem Auchban. Szüleim halála után időm nagy részét a háborúkban töltöttem, és később...pedig a kocsmákban.- mondtam. Tömören ennyi.Más majdnem elmondtam az igazságot, de egyenlőre még nem érzem elég ittasnak ehhez a vallomáshoz.
- ÉS te?- kérdeztem kíváncsian. Remélem neki kicsit több mesélni valója lesz mint nekem.

-Mi lenne ha legközelebb az üvegecskék helyett velem töltenéd az időd?- Ajánlottam fel neki. Nem félre érteni! Egy beszélgetés, mindig jól jön. Bár, nem mindig. Amúgy is. Ő dönt. Lassan elkezdtem lóbálni a lában. Tökre, mint egy gyerek. Oké, lélekben az is vagyok. De most komolyan, 999 évesen, tökre olyan vagyok, mint egy kicsi ovis. Milyen jó is lenne.

-Amit elszeretnél mondani. Mivel, nem tudom mire kérdezhetek rá, ezért amit te jónak érzel. –Válaszoltam nemes egyszerűséggel. De nem? Igazam van. Szerintem. Ha nem, az sem baj. Én rábízom. Ha meg nem szeretne mesélni, akkor nem erőltetem. Ha meg igen, nekem az csak jó.

- Látszik, hogy túl sok időt töltök pár boros üveg mellett.- válaszoltam vállat vonva. Ez persze nem mentség, de ha már mozgás, akkor jobban szeretek futni...és vívni.
Szórakozottam bámultam a csillagokat. Mit meséljek? Magamról sosem szeretek beszélni. Nincs túl sok minden, amit szivesen megosztok bárkivel is, de ez a valami nagyon is tág fogalomnak tűnik.
Látom hogy fázik, ezért leveszem a dzsekim, és a hátára terítem. Nem örülnék, ha megfázna itt nekem.
- Mire vagy kíváncsi?- kérdeztem halkan. Nem tudom miért, de most valahogy az az érzésem, hogy két szónál többet is ki tudnék nyögni válasznak... persze, ha jót kérdeznek.

Mosolyogva fogadtam, hogy alig. Hát de nem is másztunk olyan sokat. Vagy igen? Csak nekem nem tűnik már fel? Mindegy is. Nyújtóztam egyet, és elnézelődtem. Innen mindent látni. A város fényei, valami csodálatod. Szépen ki van világítva. Ellátni a házamig is! Szép, messze a várostól, csendes környéken. Szerencsémre. Illetve csak részben.

-Látszik, hogy nem szoktál mászni. . . . –Villantottam egy kétértelmű mosolyt. Persze, nem úgy értem. Én napi rendszerességgel, mászok ide fel. Mosolyom kissé lehervadt, amikor felpillantottam a csillagokra. Oké, minek nekem rajta gondolkozni? Semmire. Van társaságom, és kissé jobb is mint vele. Ezért is.

-Mesélj valamit. Kérlek- Néztem rá szépen pislogva. Csak, hogy tudjak róla is valamit. Vártam, hogy neki kezdjen, addig viszont. . .Hideg van! Megremegtem, majd felhúztam teljesen a kabátomon a cipzárt. Nyújtóztam hozzá egyet, és ismét rámosolyogtam. Kezem, fenekem alá tettem, hogy ott se fázzak már.

Sóhajtva másztam utána. Ahhoz képest, hogy percekkel ezelőtt még holt részegen ücsörögtam a kocsmában, most egész frissnek érzem magam, így hamar utolértem.
- Alig- válaszoltam mosolyogva. A kilátás innen még sokkal szebb ez tény. De valahogy úgy érzem, hogy Rosa-nak nem csak ez jutott róla az eszébe. De nem kérdezek rá, még. Nm hiszem hogy egy boldog emlék jutott az eszébe, a rosszat, meg minek idézzem fel egy kérdéssel?

-Ne aggódj miattam. Tudom, jól, hogy szoknyában vagyok. De! Másszunk csak- Vigyorogtam rá, és felugrottam. Tudom miben vagyok, de nem baj. Nem hiszem, hogy lenne olyan perverz hogy megkukkol. Vagy csak, én bízok ennyire benne? Lehetséges. Nem baj, próba szerencse. Lepillantottam rá, és vártam, hogy jöjjön. Azért, ne maradjon le. Még a végén, tényleg elhiszem, hogy megnézne. . .

-Igen- Mosolyogtam, és vártam. Bezzeg Ő nem jött fel velem. Nem, ő félt. . . . Pedig. . .Jó lett volna. Minek gondolkozok én ezen? Rosa, te sem vagy komplett! Az tuti. Mindegy. Amint mellém ért, tovább másztam. Ha szerencsénk van, senki sem látott meg minket.

Felérve, leültem a peremre, és rámosolyogtam. Nem is volt nehéz. Szerintem. Oké, mondjuk én naponta ezt csinálom. . . . –Túlélted?- Kérdeztem kissé gonoszul. Látom, hogy igen, de akkor is. Volt, aki rosszul lett. Ha viszont ő is rosszul lesz, okos lesz lemászni majd. . ..

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.- utaltam ezzel a tuhájára. Miközben feljebb mászunk akármi megtörténhet, bár nem hiszem, hogy kihasználnám a helyzetet... de végülis ki tudja? Egy gyönyörű nő mellett, semmi nem lehetetlen. De ez még nekem is túl. Hihetetlennek tűnik, mert ugye régimódi vagyok, ez az egyik legnagyobb hibám, nem tudok lépést tartani az idővel, és a szokásokkal.
- De ha ez a hölgy minden vágya...- mondtam vállat vonva. Nekem aztán oly mindegy, hogy mit teszünk, csak figyelmeztetni akartam, de szerintem teljesen tisztában van a külsejével, és az öltözékével is.

Na, már is jobb. Tessék csak lassan letenni a piát. Oké, nem mondom, én sem vagyok egy szent, de akkor is! Jó, nem az én dolgom.. . . . Mint mindig, beleütöm az orrom. Sóhajtva lépkedtem mellette. Pedig megígérte, hogy még egyszer találkozunk. Erre tessék. Jó, mondjuk az sem volt, okos, amit mondtam. Egy ideig. .. De részemről az már letelt. . . .Mindegy. Kár ezen rágódni. Egy kölyöktől mit vártam? Semmit. ..Vagy is valamit. . . De tök mindegy. Most másra koncentráljunk.

Felérve az Eiffel torony, legmagasabb pontjára. . Illetve, addig a pontig, ameddig engednek. Lassan elengedtem, és felmásztam a korlátra. Körbe néztem, hogy senki se láthassa, ha feljebb mennénk esetleg. Bár, én szívesebben mennék feljebb. Onnan, szebb a kilátás. Plusz, én mindig ott ülök.

-Feljebb mászunk?- Kérdeztem rá mosolyogva. Bár, ha rajtam múlik, már rég fent lennénk. A magas sarkú és a szoknya már részlet kérdés. Eddig se nagyon zavart, eztán se fog. Válaszától függ, hogy ugrok-e vagy sem.

- Az utolsó, mára.- bólintottam, majd elkaptam a pillantását, és kijavítottam magam.- A hétre.- Hajjaj de nehéz lesz ez a hét is. Valamivel azért csak el kell foglalnom magam. Az alkohol káros hatásait még nem sikerült teljesen kitapasztalnom, de mást nem is igazán szeretnék kipróbálni. Drogok, kössz inkább nem, csak a baj van velük. Nők? Már évek óta nem vonz a társaságuk. Nem mondom néha egész kellemesen elbeszélgetek velük, egészen addig, amíg be nem próbálkoznak nálam. Nincs is kiábrándítóbb, mint egy agyon mázolt, haját, és egész testét dobálgató nő.
- Nekem tökéletes.- mondtam halványan mosolyogva. kíváncsi vagyok, hogy tervez-e valamit. De kezdetnek jó ötlet volt az Eiffel- torony. Éjszaka még gyönyörűbb mint nappal. Így kivilágítva... amikor megépítették, nem nagyon hittem benne, hogy ez az... épület egyszer majd ilyen népszerű lesz. De tévedtem szerencsére.

Na ettől féltem. Ámbár. . .nem volt azaz igazi macsó feeling. Hallottam, ahogy a koldus üvölt, ezt a mutatványomért kaptam. Igen. . Bezzeg ha fent vagyok, akkor nem üvöltöznek. Mondtam én, hogy mennyünk fel. DE ő nem jött. Gonosz kis isten. . Hehe. . .

-Hölgyem??? Eddig tegezett uram. Kérem eztán is tegye- Villantottam felé egy 100 Wattos mosolyt, majd néztem, ahogy befordul. Én automatikusan követtem ezt a tevékenységet. Amint megvolt, lehúztam a kabát cipzárját, levettem magamról, és felhúztam a pulóvert.

Megborzongtam, mivel kissé hideg volt, de ez a legkevesebb. Megszagoltam a kabátot,. Remélem annyira nem vette át a szagom. –Tea?. . . Oké. Elmegyek szívesen- Mondtam kis gondolkodás után. Nem szoktam teázni az istenekkel. Mindent el kell kezdeni. Odanyújtottam a kabátját, majd elindultunk. Számításaim szerint hozzá.

//Folyt. Köv. Andy lakása//

- Köszönöm, tisztában vagyok vele - nevetek fel de most valahogy nem voltam az önáradozós kedvemben. Te jó ég, beteg vagyok! Amikor nyújtózik csak felnevettem. Egy koldus üvöltött fel és elrohant. Halandók
- Nos ige. Határozottan nem az átlagos vámpírt tábort erősíti hölgyem - százas vigyor majd befordulok és óvatosan leugrok a padlóra végül ránézek
- Nincs kedved átjönni hozzám? Egy teára. Gondolom jól esne