Szajna part

- Unalmas? Hiszen annyi könyv és annyi nyelv van a világon akkor hogy lehet unalmas?
Kérdezem értetlenkedve. Valószínűleg butának tűnök de így gondolom. Hiszen amíg van könyv amit el lehet olvasni, amíg van nyelv amit lehet tanulni addig az élet maga a rejtély. De nem is faggatóztam tovább csak mosolyogva figyeltem ahogy egy holló leszáll a fára majd a tekintetem visszasiklik rá

- Régóta él Franciaországban?
Kérdezek rá a számomra egyik legfontosabb kérdésre. Nem vagyok oda a "bevándorlók"-ért de hát el kell viselni őket. Ahogy a vérfarkasokat is

-Más unok olvasni és tanulni is- Közöltem vele, nemes egyszerűséggel. Lehet őt még érdekli. De 989 éve minden nap olvasni, baromi unalmas. Arról nem is beszélve, hogy tanulni is unom. . .

-60 kerek éve- Mondtam mosolyogva. Ilyen. 60 éve, vergődök itt. De lehet nem sokáig. Lassan, már mindent megunok. És ha én unatkozok. . akkor tovább állok. Tiszta lökött vagyok. Pedig kapva-kaphattam volna az ajánlaton. . De nem tettem. Én sügér. .. Na mindegy.

-És te?

- Én itt születtem és itt tengetem az életemet is ... és nem tervezem, hogy elhagyom a szülőföldemet. No meg szeretem az Isteneket...és azt mondják ide járnak legtöbbször...bár még nem sikerült velük találkoznom
Mondom őszintén és egész részletesen magamhoz képest. Egy pillanatra a vízre nézek. Visszatükröződik rajta az őszi napsugarak ereje...gyönyörű. Én legalább is el tudok még révülni ilyeneken

-Értem. Igen. . .khm. . .Járnak ide. . . Jó páran- Fordítottam el tekintetem. De még mennyien. Huhu. . . Én léten, nyomon majdnem mindig istenbe botlok. . . De nem bánom. Jó beszélgető partnerek. Na meg, jók csipkelődésben is. . .Hát igen. . .Más is előfordul.

-Mikor akarsz „vámpír órákat” venni?- Kérdeztem rá konkrétan. Gondolom én, akar még tanulni. Ha nem. Az sem baj. Ha meg igen. Annak én csak örülök. Legalább elfoglalom magam. És ő is érdekesnek tűnik.

- Igazából akár most is. Bármikor. Az időm nagy részét tanulással töltöm, de akkor most a faj jellemzőibe ásom magam és nem a történelem múlt szépségeibe
Nevetek fel halkan majd azonnal a szám elé kapom a kezem
- Elnézést...szóval bármikor kezdhetek tanulni amikor önnek is megfelel
Mosolygok rá és hátrasimítom az egyik oldalt a hajamat

-Nem szeretném tönkre tenni a ruhám. Meg aztán. A tied, sem vadászatra való- Mosolyogtam rá. Kezem szám elé téve ásítottam egy nagyot. Jajj szegénykém. Még mindig ezt csinálja. Elvettem kezét a szája elől és rámosolyogtam.

-Kezdjük ezzel: 1. Nevethetsz, ha jól esik. 2. Ne takard el magad közben. Szép vagy ha nevetsz. 3. Ne sűrűn gyere ilyen ruhában sétálni. Hiába imádom én is. . . Rá kellett jönnöm, hogy nem jó. Túl feltűnő. Bár az nem baj. . .csak . . Mindegy. –Mondtam kissé elkalandozva és rámosolyogtam. Elengedtem kezét és ismét a vízre néztem.

- Értem...
Mosolyodok el majd elgondolkozok. Nem jó ruha. Akkor azt hiszem be kell vásárolnom. Nekem nincs más ruhám. Egy alig pár centivel rövidebb van...de az fehér...még a menyegzőmre kaptam...csak az úri ember eltűnt...meghalt pontosabban

- Akkor milyen ruha a megfelelő?
Kérdezek rá bár érzem, hogy a választőól nem fogok szárnyakat kapni. Ha a mai divatot kellene követnem...oh...belegondolni is rossz

Ahogy elnézem, ő azt hitte ilyen ruhában lehet vadászni. Oké lehet is, de nem célszerű. A régi időkben nem egy ruhám ment rá a vadászatokra. És most már nem enném tönkre ket. Mindegyik egyedi darab. A mai szavakkal élve márkás cuccok. De ha nem is lennének azok. . . Ilyet, már nem csinálnak. . . Ámbár ezek is külön lettek terveztetve. . .

-Mivel, látom nem szeretnél mai divatú ruhát. . . Ha neked is megfelel adok kölcsön egyet. Nem túl modern, de nem is a legrégebbi fajta.- Ajánlotta fel. Csak, hogy eltudja képzelni milyen ruha is, elmondom hogy néz ki.

-Egy térdig érő, kissé abroncsos ruha. Felül pánt nélküli, és V kivágású. Hozzá ját egy kesztű is. A ruha színe, hm. . .olyasmi mint a tied, csak kicsit sötétebb. Ha ez megfelel. . Kölcsön adom szívesen. . .- Mondtam kissé elgondolkozva. Igen. Azt hiszem, így néz ki. Bár lehet nem. Nem tudom már pontosan. –Ja igen és a csípőjénél, kissé kibuggyan- Jutott eszembe még ez a részlet is. . .

- Nem köszönöm
Utasítom vissza azonnal. Ez a legmegbántóbb dolog szinte! Na jó még rosszabb lenne ha pénzt kínálna fel. Kiráz a hideg így megdörzsölöm magam és felállok

- Sétálhatnánk egyet? Az idő kezd hűvösebbre fordulni

-Öhm. . .Oké- Mondtam, egy kissé meghökkenve. Mit gondolhat most rólam? Azt a ruhát, még életemben nem használtam. . . De mindegy is. Felálltam vele együtt, és rámosolyogtam.

-Ne haragudj, de én megyek.- Mondtam kissé elgondolkozva. Igen hazamegyek, letusolok, átvedlek. . .És ismét útnak indulok. Unatkozok, és ezen változtatni kell!

-2 nap múlva. Találkozzunk, ugyan itt. Akkor elmehetünk vadászni. Ha neked is jó. –Miután válaszolt, már el is köszöntem és mentem is. Jó sokan megbámultak, volt aki le is fényképezett. Hol élnek ezek. Hazaérve, levetkőztem és már mentem is el.

//Köszi //

Jaj, végre, én vagyok a legbecstelenebb valaki a világon. Mondjuk eddig is nekem kellett volna lennem, de bizonyos egyedek meggátoltak benne, ám távozásukkal végre elnyertem e méltó címet! Éppen egy üveg különleges lével sétálgattam a parton. Ez nem nektár volt, Rosa keverte, és tetszett, ihatom is, örülök neki. És miért ne innám, mikor mindent eldobok magamtól? A fenébe is, fenékig, és semmi korlát! Most már Mia sincs, így teljesen annak lehetek az istene, aminek elvileg. Ez ördögien boldoggá tett. Mindig azt hittem, Mián kívül mindenkivel önmagam vagyok, pedig nem. Ez is csak egy ócska álarc volt. Ám most. Teljesen elvesztettem ezt a maszkot. Most vagyok igazán én ; gúnyolódós, csúfolódós, mindent leszaró, lányokkal kikezdő srác, merthogy nem férfi, az hótziher. Egy ideig Zeusz még azt hitte, kordában tud tartani, ám...most megbukott ebben is. Elmentem a szajna partjáig ballon kabátban, mely fekete volt, alul fekete farmer, így, ebben a sok feketében, bőröm mégjobban világított. Már este volt, ujjaim közt az üveggel sétálgattam, és döntöttem magamba egész tartalmát. Elegem volt. Mindenből. Meg akartam ölni a régi Hermészt úgy, hogy ne is tudjam visszahozni, ha akarnám se.

Sosem találja ki se isten, se ember fia, milyen okból kifolyólag mentem le Párizsba, én, aki mostanában a közelébe se ment a városnak. Mégis itt voltam, mégpedig egy kis játék céljából... néha igazán szórakoztató az emberekkel, még szórakoztatóbb az istenekkel játszani. Tökéletes alkalom adódott erre, mikor Hermész arra sétált, ahol én ültem. A Cité sziget pertjánál... nem tűnt túl jókedvűnek, szóval csak a szokásos. Sötét sziluettje a közelembe ért, így ráköszöntem.
- Mi járatban erre Hermi? - kérdeztem gúnyos-szomorúan. Még az ajkaimat is lebiggyesztettem. - Mi ez a depis hangulat? - néztem végig fekete ruháján. Teljesen beleolvadt az éjszakába. Nem úgy nézett ki, mint aki jó társaság lenne, de sebaj, megfelel.
Ledobtam egy falevelet, ami a fehér ruhámra hullott, majd visszanéztem a férfira. Férfi? Fogjuk rá.

Ha semmi volnék, vajon léteznének-e rablók, betörők? Biztos, vagy...nem tudom, fogalmam sincs. De nem is érdekel. Jó így egyedül. Kiürült az üveg, így széttörtem egy fa törzsén, majd tovább sétáltam zsebre tett kézzel. Hirtelen megszólított valaki. Ez érdektl most a legkevésbé, ebben a depis hangulatban, ami az igazi énemet tükrözte és örültem neki, őszintén. Aphrodité szólított meg gúnyosan. A zsepi...erre a gondolatra mosoly suhant át arcomon, ám elmúlt magától, közbe se kellett avatkoznom. Ez tetszik!
- Éppen önmagam vagyok. Végre. Elállt az útból mindenki, még Zeusz is, így...tökéletesen becstelen, romlásra ítélt alak vagyok. És ez így van jól. Nincsen már semmi, amit meg ne mernék tenni.
Mondtam mosolytalanul, majd a vízbe néztem. Ocsmány ez az egész. És gyűlölöm is. Rzt már nyíltan ki tudom bontani.

- Oh, zene füleimnek! Lehet mégis te vagy a legjobb fogás ma este.
Kétség sem fér hozzá, egy mindent feladó isten... Hermész, te vagy a legjobb barátom most. A legjobb barátom, aki elszórakoztat ma este, ha nem is így, hát majd amúgy.
Még utoljára vetettem egy pillantást a túloldalra, a sötét, csendes utcára, majd úgy döntöttem felállok, és csatlakozom hozzá. Addig pedig kigondolom, mi legyen a... játék ma este.
- És mi vitt rá erre a nagy szabadság megvalósítás, "végre önmagam leszek" dologra?
Ha már Zeusz is lemondott róla... Szabad préda.
Hiába nem mosolygott, szavai mosolyt csaltak az enyémre.
- Sétáljunk. - mondtam röviden. Séta közben kibeszéli mi a baja, már ha szeretné... aztán jöhet a megoldás. Mert van pár ötletem fájdalma csillapítására, vagy mondjuk úgy, az új élete kezdetéhez?

Most nincs kedvem társaságra...ám...tán mégis...a régi Hermész nem tette volna. Döntő gondolat. Hát akkor én megteszem.
-Egyszerűen csak rájöttem, hogy az, amiért egész életemben vágyakoztam, egy lány, akivel esetleg majd lefeküdnék, ha szeretem, őszintén nem is létezik! És ez ledöntötte a többit. Könnyű volt. Mia folyton féltékeny, ordibál velem, eltilt néhány istentől. Hát, most, hogy szakított velem, mert gondolom, megint erre a gondol, én nem fogok többet erőlködni. Tökéletesen mindegy, mi történik, hogyan és mikor.
Vontam vállat.
-Ennyi.
Közöltem vele egyszerűen, majd az egyik fára vetettem tekintetemet, mire mögüle kidőlt egy halott ember. Bocs, szívrohamot is meg tudok idézni, és hallgatózni nem szép. Ezt tuti nem tettem volna meg egy héttel ezelőtt.
-És, ki fog ma elszórakoztatni. Esetleg szóban, vagy...ágyban?
Kérdeztem érdektelen hangom, mert nekem komolyan mindegy.

Nem tudtam tényleg megosztja-e velem, mi "bántja", de végül elmondta.
- Már ott elrontottad, hogy még nem feküdtél le senkivel. - mondtam elgondolkodva, a csillagokat fürkészve. De csodálom, hogy tud szeretni, tisztán és őszintén... most ezt rontsam el benne? Mert egyértelmű, hogy szereti még Miát, csak hát... ilyen a szerelem. Nem mindig édes...
Kíváncsi voltam, melyik isntentől tiltotta el, szíve hölgye. Egyáltalán miért? Hermészre senki nem lehet rossz hatással. Maximum én, de mi nem nagyon érintkezünk, szóval biztos, hogy nem én vagyok az.
- Édesem, ha csak ennyi a bajod. - elnevettem magam. Jó kedvem lett. Furcsa, Hermész mellett jókedvűnek lenni. Erre se gondoltam. Hirtelen öldökölni támadt kedve. Nos, jó ha valaki véghez tud vinni ilyet. Sajnos engem mással áldott meg atyám. Nem nagyon izgatott a tette, ez is csak azt mutatta, hogy kezd kifordulni önmagából. Apollón az előzményeket ismerve megölne, ha tudná, épp egy kis lökést akarok adni barátjának.
- Több ötletem is van. Az egyik opcióban te szerepelsz.

-nem hinném, hogy jó beszélgető társad lennék.
Mondtam unott hangon, majd egy kavicsot kezdtem rúgdosni magam előtt, ami végül végigbucskázott a parton majd a vízbe vetette magát. Őszintén most az se zavarna, ha mindenki meghalna a Földön és csak én maradnék. Ez nagyon tetű, de ez van, és, ami a legviccesebb, jó ez az érzés, megnyugtat, hisz másban nem igazán találok kapaszkodót.
Valahol a szívemben még tudom, hogy Miát szeretem, és ezt teljesen el is fogadom, de...van a DE. És ez a De megakadályoz mindenben, ám nem tudom megfogalmazni a DE-t.
- És viccelődni sincs kedvem, tehát, félek, mást kell kerítended bájos társaságod elszórakoztatására. De, annyi helyes férfi van errefelé, hogy...ez nem lesz gond. Neked sosem gon.

- Nem mondtam, hogy beszélgetni akarok veled. Főleg nem a lelkedig hatoló mély elemzésre.
Már a gondolat is nevetséges. Nem érdekel mit érez, mi a vágya, miért ilyen amilyen. Vagyis... érdekes, de valljuk be, van ennél jobb dolog.
- Ki mondta, hogy viccelek, buta fiú. De köszönöm a bókot. Neked az kell, hogy szakíts az eddigi éneddel. Mindent ellenkezően csinálj, amit eddig. És ha... Artemia féltékenykedik minden ok nélkül, talán itt az ideje okot szolgáltatni rá. Nem tudom, te mit gondolsz erről.
Mondtam mosolyogva. Nekem tetszett az ötlet. Már miér ne tetszett volna?
De még mindig az eget kémleltem. Szép az este... rég nem figyeltem már erre. Elkerültem minden emberi dolgot, nem érdekelt semmi. Csak a férfiak. Nos, épp itt az ideje, hogy Hermész pedig csak a nők érdekeljék.
- Elviszlek valahova, ahol férfit faragnak belőled. Közben felőlem meg is ölheted, akit csak látsz. Ha éppen ebben látod örömed.

-Nocsak...hol is lenne e hely?
Érdeklődtem pofátlanul, majd unotottan rúgtam bele egy másik kavicsba is. Ezt neked, meg még sok mindenkinek. Mit akar tőlem Aph? Mármint...sose beszélgettünk sokat, és, ahogy az előbb is jól mondta, nem is érdeklem őt.
-Hogy-hogy érdekellek, Aph?
Kérdeztem rá kereken, mert nem teljesen értettem ezt az egész izét.

//Bocs, hogy csak ennyi!!!!!!!!!!!!!!!//

- Mondanám, hogy a szerelem háza, de a szerelmet így bemocskolni... maradjunk a kuplerájnál.
Neki úgyis mindegy, pontosabban nem. De erre csak később fog rájönni, mekkora hibát követ el, ha hallgat rám. Ha olyannal fekszik le először, akit nem szeret, egy egyszerű halandóval, egy hivatásos k*vával... persze én nem kényszerítem semmire. Abban mi a poén?
- Mit értesz az alatt, hogy érdekelsz? Itt vagyok, beszélgetek veled. Ennyivel talán még megtisztelhetem egy fajtársam, nem igaz?
Megfogtam a kezét, és a szívemre tettem.
- Ha akarod, könnyebbé tehetem neked.
Na nem mintha tiszta jóindulatból kitörölnlm a fájdalmát. Viszont pontosan tudtam, hogy nem fogja elfogadni. Szenvedni akar.

//nem gond, ez csak engem minősít //

Ekkor leesett.
-Na látod, oda nem megyek.
Mondom, majd neki vetettem hátam a fának, onnan néztem rá, de én komolyan nem fogok lefeküdni egy...hm...idegen nővel. De finom vagyok. Na nem, ezt nem kéne. De akkor is! Megfogta kezem, szívére rakta, én meg azonnal elvettem. Ezt nem szabad. Nagyon nem szabad. Másrészt, akarom. Hogy éledt fel bennem ez a nagy...pasi? Fogalmam sincs.
-nem....nem lehet.
Mondtam, de tudtam, hogy másrészt, pont meg kéne tennem. Összeszorítottam szemem. Nem, nem szabad, ez túllép minden határon.
~Ugyan! Vágysz rá, és ezt te is jóóóóól tudod~
~Másrészt Mia roppant dühös lesz~
~Már azért is!~
~Aph nem a javadat akarja!~
Utálom, mikor a kis hagok veszekednek. Közelebb léptem Aph-hot, nagyon közel, majd nem, mégsem. Elléptem tőle, egész vissza hátráltam a fáig.

Hm... elég hamar elzárkózott a lehetőség elől, amit felkínáltam neki. Lehettem volna én is, magamat is felkínálhattam volna.
A kezét elkapta tőlem, mintha megégette volna a bőröm, nem volt biztos magában, még ő se tudta, mit akar.
- Miért nem szabad? A régi akarsz maradni? Azt akrod, hogy Mia urelkodjon rajtad? Mit akarsz Hermész?
Döntsd már el kérlek! Mikor közelebb jött... azt hittem sikerült.
- Nem kell félned. Úgy lesz, ahogy te akarod. - közelebb mentem felé, a fának volt dőlve. Arcom alig pár centire volt tőle...
- Mit akarsz?
Ennyi lehetőség, és mégsem bírja rávenni magát. Pedig milyen egyszerű... ha változtatni akar, most van itt az ideje.

Miért kínoz? Teljesen meg fog őrjíteni, ha így folytatja.
~na jó, figyelj. Eddig kihúztad, írtó tiszességes, komolyan. Nem hinném, hogy Mia melléd való. A sors is folyton elrátgat tőle. Hát, tessék, itt van, amivel elvághatod az utolsó szálat...ha akarod...és te akarod.~

Kész, vége, ha már ez a hülye is rá akar beszélni, miért ne? Ő meg lesmárolt egy másikf érfit. Persze, ez nem ugyanaz, mert Mia nem akarta. Én viszont tényleg annak akarok az istene lenni teljesen, aminek kirendeltek, ami leginkább vagyok.

Aph közelebb jött, olyan közel, hogy éreztem leheletét az ajaimon. Teljesen ki voltam fordulva önmagamból, nem is én voltam. Kábulat nehezedett a fejemre, forgott a világ, de Aph nem, ő szilárdan állt előttem. Minden össze volt bennem zavaroda, biztos Mia miatt. Hát akkor legyen az olló. Megcsókoltam Aphroditét.

Nem az volt a célom, hogy elcsábítsam, csupán megakartam törni. Azt akartam, hogy valami hülyeséget csináljon, amit később bánni fog. Mi az egyik legnagyobb butaság, amit elkövethet egy szerelmes ember? Hogy megtagadja kedvesét, eltolja magától, és hogy bizonyítsa magának, nincs is szüksége rá, elfeledteti valaki mással… lehet ez egy vad együtt töltött éjszaka, vagy egy szenvedélyes csók. Talán kisebb is elég hozzá.

Végül megtört az ellenállása. Megadta magát a kis hangnak a fejében, ami általában a rosszra buzdít minket, a démoni felünk, amit jobb esetben elnyomunk, rosszabban pedig előjön. Mikor közel hajoltam hozzá, szemei zavart tükröztek, mintha nem lenne ura cselekedeteinek. Pedig most nem az én kezem volt benne… nem bájoltam meg, egyszerűen csak én voltam, és ő. Ő pedig felejteni akart. Ajkait az enyémekre tapasztotta, nem tudtam mire számítsak, heves, már-már erőszakos csókra, vagy egy lágy, érzelmekkel telire. Szétnyitottam ajkaim, és beszívtam illatát, édes csókja volt, na nem Árészhoz, vagy… Apollónhoz hasonló. Apollón… hirtelen én is azt akartam, amit Hermész. Kezemmel beletúrtam a hajába, hátul a tarkóján, és elhúztam a számtól. A tekintetét kerestem, vajon ennyi elég volt neki, képes megállni?
Megnyaltam az alsó ajkam, és kérdőn tekintettem rá. Most már úgyis késő volt neki…

Visszacsókolt, keze a hajamban járt, majd elhajolt. Fejem a fának döntöttem. Én vagyok a leghülyébb valaki az univerzumban. Hogy tehettem, megcsókoltam Aphroditét, miközben állandóan előle menekültem, mert tudtam, hogy egyszer meg kell adni magam neki, de még nem voltam rá képes. Az új énem viszont azonnal odalökött neki. Hogy lehet ez, hogy történhetett? Hisz állandóan ezt kerülgettem.

Lecsúsztam a fa aljába, kezembe temettem arcom. Hihetetlenül forgott körülöttem minden. Tönkretettem a kapcsolatom Miával, egy csókkal. Nem lett volna szabad, nem tehettem volna meg, hogy lehettem ilyen nagyon hülye? Most biztos örül, én meg csak még jobban össze voltam kuszálva. Egyszerre voltam dühös és végtelenül elkeseredett.

A régi énem neki esett az újnak, vissza akarta szerezni, de elég hamar elesett. Beletúrtam hajamba, majd felnéztem Aphroditére. Most már úgy is tök mindegy, de tényleg. Felálltam, majd újra megcsókoltam, gyengéden húztam közelebb magamhoz. Nem voltam erőszakos, főleg most nem, mikor teljesen tönkre ment minden, nem voltam magamnál, elvesztettem a józan eszem is. De hamarosan úgy villámlott belém a tudat, hogy a valóság szinte már fájt. Elszakadtam Aphtól, kicsúsztam alóla és futni kezdtem, el, minél messzebb tőle, nehogy újra elvarázsoljam a fejem vele.

Már éjfél volt, teljesen kihalt minden, ezt már szeretem. Sehol semmi idegesítő ember faj, vagy ilyesmi, és sehol tenger. Mivel nem szeretem ami vagyok, így nem szoktam tengerekben úszkálni, mikor mosakodom, az más, azt kell, de nem heppem sellősködni. Az ikertestvérem nélkül nem! Hiányzik és előkerítem az életem árán is. Bár a képességemmel inkább mások élete árán. A Szajna befagyott, nagyon klassz, csak jólesik. Az erdőből kilépve, a szokásos fekete bőrdzsekiben, fekete Converse cipőben és fekete hasított bőr kesztyű. Imádom ezt a kompozíciót! Néztem egy ideig a jeget, majd fölé emeltem kezem, képességem segítségével betörtem. na, né, mindig is tudtam, hogy nem csak bőrön tudok mély sérüléseket okozni. Fekete kapucnim megvédett a hulló hótól, meg attól, hogy túl sokan zaklatni merjenek. Nem szeretek beszélgetni.

Az utolsó talákozásom Rosa-val kissé lehangolt. Egyrészt, mert újabb estét töltöttem el a kocsmában. De miért is akarok leszokni? Nem keveredek verekedésekbe és komolyan nem csinálok mást, csak egyhelyben ücsörgök és ennyi. Semmi más.
De kivételesen a moziból jövök. Sophia után egyre többet járok oda is. Ez a Harry Potter film valami vicc. A rosszabbik fajtából. Az első húsz percet bírtam és mentem is ki. Onnan jövök...még hogy a fokhagymával egy vámpírt...
A fekete acélbetétes bakancsom alatt hangosan ropog a hó, így nem könnyű vadászni, főleg ha lesből támadna az ember, de máshogy is lehet vacsit fogni nem? Sóhajtva leültem egy padra, és a vizet kezdtem bámulni. Sehol senki, csak egy sötét ruhás férfi. Sellő...érezni rajta. Megértem, amiért nem akar átváltozni...ebben a hidegben.

Miért nincs itt a testvérem? Hol van? Mellettem kéne lennie, hisz én hoztam ki abból az átok verte gyermekotthonból, nincsen joga itt hagynia! Dühömtől a jég hangosan repedt tovább, végig mindenen, míg fel nem szakított mindent. Arcom látszott a vízben. Már rég nem kerestem magamnak barátot, nem igazán törődtem a haverkodással. Tán azért, mert fejvesztve kerestem Caspian-t. És még most is itt várok rá. Nélküle nem fogok úszkálni a tengerekben, az csak vele volt jó, közös program volt. Most már nem szeretem a sellőket, megtanultam utálni ami vagyok, és szeretni a többi fajt, nem tudom, miért, de ez van. Amúgy is. Milyen már egy fiúnak sellőnek lenni? A sellők szépek, hisz félig Aphrodité teremtményei. Mindenki tudja róluk, hogy az egyik jellemzőjük a szépség. De egy fiúnak helyesnek kell lennie, nem szépnek! Kikérem magamnak! Annyira elegem van az egészből. Vettem egy nagy levegőt, igyekeztem lenyugtatni magam ahogy ez sikerült a jég nem repedt tovább. Megfordultam, ekkor vettem csak észre a padon ülő vámpírt. Szuper, komolyan, tökéletes! Nekem nincs bajom azzal, ha valamelyik enni akar belőlem, csak életeket spórolunk. Akkor állnak meg, mikor én akarom, mert megállítom őket.
-Éhes vagy?
Kérdezem tőle, nem megyek közelebb, tudom, hogy hallja

- Annyira nem, hogy egy sellőböl egyek.- válaszoltam rápillantva. Nem azért mondtam, mert rossz lenne az ízük vagy ilyesmi, de inkább maradnék az embereknél. Megszoktam már, ráadásul a sellőket jobban is kedvelem náluk, valami miatt.
De látom rajta, hogy dühös. Vajon mi miatt? Bár nincs közöm hozzá.- Ez ajánlat volt?- kérdeztem elgondolkodva. Ha tényleg ajánlat volt, akkor az más, de a lehetőséggel akkor sem élnék. Talán egy hét múlva, de most sem a hó akadájozott az evésben. Inkább hogy nincs kedvem. Viszont mire hazaérek kedv nélkül is ölni fogok. Szuper, mert ennek csak örülni lehet. Ha most elintézném talán életben maradna szerencsétlen ember. De később nem élné túl...micsoda lelkiismereti viták.

Most úgy sem vagyok adakozó kedvemben, egy ember életét kívántam felajánlani, aki a mögötte lévő erdőben bolyong.
-Igen, de nem rám, hanem az erdőben lévő emberre.
Válaszolom fakó hangon. Belőlem is ehetne, de nem ma, nem most. Most még nem csillapodtam le teljesen, és addig, ha nekem jönne nagy esélye lenne rá, hogy megölöm.
-csak mert szerintem kellemesebb halála lenne, ha megölnéd, mintha megfagyna...vagy én ölném meg
Teszem hozzá, mert ha ő nem, én fogom, csak mert megfagyni szar ügy, én meg hamar véget vetnék kínjainak, hisz nincs hova mennie, és a hó csak esik...

- És te miért ölnéd meg?- ha nincs oka rá minek teszi? Ha még enne belőle megérteném.De nem...jó az már más, hogy a katonaságnál én sem a kaja miatt gyilkoltam le az embereket... a parancs elég ok szerintem.
Sóhajtva felálltam és vámpírgyorsasággal a férfihez siettem. Már teljesen összefagyott szerencsétlen, és alig él. Nem szeretem az ilyenvacsorát. Ha már vér legyen meleg ,de ez csak langyos, jobb esetben is. De válogatós lettem hirtelen.
Pár percel később letöröltem a vért az államról. Nem szenvedett túl sokat...bár nem is terveztem, hogy megölöm. De így sikeredett. Az előző tempónál jóval lassabban vissza ballagtam a sráchoz, és letöröltem a maradték vért...milyen nehéz megszabadulni tőle.

Ez komolyan ennyire nem érti?
-Azért, mert megfagyni rettenetes dolog, tudom milyen.
Jelentettem ki, néztem ahogy elmegy. Hátat fordítottam az erdőnek. egyáltalán él még az ikertesóm, vagy teljesen reménytelen várnom? Nem, Casp szívós, tuti él még. Zsebre vágtam ujjaimat, mivel kezdtek teljesen elfagyni. Hamarosan lépteket hallottam a hátam mögül így megfordultam. Na, remélem, szeret az a férfi, mert én tudom milyen rettenetes fázni, de engem bevittek egy idő után, ám ő egyedül van. Karba fontam a kezem, kezdek én is fázni.
-Amúgy Jonathan vagyok. Jonathan Loney.
Mutatkoztam be. Ajánlom tesó, hogy előkerülj. Miattad teszem, mert tudom, hogy utálod, mikor depis vagyok.

- Armand s' Crescendo.- válaszoltam miközben zsebretettem a kezem. Hideg van és még én is érzem...de nem vészes. És még a lehelletem is látszik. Nem sokára megint esni fog a hó. Legalább van esély a fehér karácsonyra.
- És hogy s mint?- kérdeztem, csak hogy megtörjem a csendet, ami nem szokásom, de valami nincs rendben a sráccal. Olyan lehangolt és ezzel engem is lehangol... aminek meg meglesz az eredménye. Pár óra és bor egy kocsmában és minden sokkal rosszabb lesz.

Most, hogy már nem hull a hó leveszem a kapucnit, így mégiscsak jobb, nekem legalábbis biztos. Megborzolom a hajam, hogy az eredeti kócos formájában álljon. Örültem, hogy nem nekem kellett megölnöm, így...sokkal jobb...nem lenne rám büszke a bátyám, ha megtettem volna, de nem is lett volna szívem otthagyni.
-Hát...nincs fűtés a házamba, kockára fagyok benne, az ikertestvérem eltűnt, fogalmam sincs, hogy él-e még és már...legalább ötven éve nem voltam több vízben, mint egy kád.
Vontam meg a vállam, micsoda csekélység. De miatta nem mentem semmilyen nagyobb vízbe. Lehajtottam fejem, a lábamat kezdtem szemlélni, rúgtam egy nagyot az egyik fába. Persze ez inkább képesség kiélés volt, mint egy sima rúgás. A fa nagy reccsenéssel kettéhasadt, még állt egy pillanatig, mire felhúztam a kapucnimat, aztán megpöcköltem. Nagy robajjal eldőlt, róla a hó szétszóródott. Ez a jel, amit megbeszéltünk, tudni fogja, hogy itt vagyok. Visszafordultam a vámpír felé.
-És te?
Kérdezem, de nagyon megerőltetem magam, már rég nem beszéltem sokat, az erdőben egyedül élni, nem a legnagyobb társasági hely

- Értem.- hümmögtem a sarkamon hintázva. Csak pár szó jutott az eszembe Pech, szívás, hasonlók. Oké tudom hogy nem túl empatikus gondolatok, de evés után ne várjanak tőlem túl sokat. De azért próbálom megemberelni magam, mert normális esetben jobban ki tudnám fejezni, hogy érdekel a dolog. - Mikor tűnt el?- kérdeztem azért.
- Egész jól…- válaszoltam vállat vonva. Most beszéljek arról, hogy két ismerősöm nem rég halt meg, vagy arról hogy Rosá-val hetek óta nem találkoztam, és nem tudom miért de aggódok érte, esetleg az is egy kellemes kis téma lehet, hogy egy hónapig sikerült megállnom vedelés nélkül és most tessék, tegnap a sárga földig leittam magam. Nem hiszem hogy akarnék ilyesmiről beszélgetni. A rossz vagy lehangoló témákat eseményeket inkább megtartom magamnak. Elég ha én tudok róluk.

Kérdésén elvigyorodtam. Hát, nagyon meg fog lepődni...
-Legalább ötven éve
Válaszoltam, arcomról lefagyott a mosoly, ez nagyon nem poén meglátásom szerint. Válaszán viszont felhúzom szemöldökömet.
-Egész jól én szoktam lenni újabb egy hónap magány után, de te nem tűnsz magányosnak, akkor mi a gond?
Kérdeztem, mert felettébb érdekelt, vajon mi teszi a jót egész jóvá.

- Az szép.- bólintottam enyhén meglepetten. És vízben sem volt azóta. Szívás lehet az élete ebből a szempontból. Egyedül, és víz nélkül ami a sellők lételeme, vajon csak azért nem változik át, mert eltűnt a testvére?
- Nem tűnök annak?- kérdeztem szórakozottan. Akkor valamit nagyon jól csinálhatok. A szüleim halottak, a feleségem is, egyetlen unokahúgom van őt is évtizedenként egyszer ha látom. - Egyik ismerősömet régen láttam, és nem úgy váltunk el, ahogy...kellett volna.- magyarán eltűnt és előtte mondjuk, hogy történtek dolgok. Vajon megtalálta a macskáját? Majd ha találkozunk megkérdezem. Ha nem, akkor gey hetet adok neki...aztán megkeresem. Bár ha ugyanaz lesz, mint a második találkozásunkkor, akkor nem is lenne érdemes.

-A kérdésedre...amit nem tettél fel...a válasz, igen. A bátyám hiánya miatt. Mert nem látom értelmét, nem élvezem.
Nézek a szemébe, majd válaszán fájdalmasan felnevetek.
-Elválni nem lehet jól. Mikor utoljára láttam Caspian-t a fejéhez vágtam, hogy nekem van barátnőm, mellesleg vámpír! Rá egy-két évvel volt kedves megcsalni egy istenért...Afrikába mentem, bárhova, csak messze tőle. De hamar megtalált és mikor elváltunk megfosztott a vére kétharmadától. A bátyámnak lett igaza, én meg leüvöltöttem a fejét.
Visszatérek a jelenbe, arcomon keserű mosoly játszik.
-Elválni nem lehet jól. De te hamarosan találkozol vele és minden oké lesz, hidd el!
Villantok felé egy biztató mosolyt. Bárcsak velem is így lenne.

-Egy helyzetet nem csak az emlék miatt kell élvezni, vagy nem élvezni.- mondtam szórakozottan hintázgatva a sarkamon. A hangomon sem érződött, hogy különösebben fontos lenne számomra a megjegyzésem, csak úgy megemlítettem.
Tehát azért nem úszik fél évszázada, mert a testvére eltűnt. Ez olyan lenne, mintha én is azért hagynám abba a vadászatot, mert a feleségemet is így öltem meg. Nem húznám sokáig az biztos. De az is igaz, hogy én nem szórakozásból ölök embert, ha ölök, és a példám is kicsit torz, de a lényeg majdnem ugyanaz lenne.
-Vele sosem sikerült jól elválni.- Ez igaz is. Elsőre megszegtem egy ígéretet, másodjára is fagyott volt a levegő, és harmadszor…meg ő hagyott ott. De ez az én hibám is lehet. Nem kellett volna ráerőltetni a segítséget. Na majd ha egy hét múlva sem találkozunk megkeresem.
- Ha találkozol a testvéreddel, biztos megérti majd a helyzeted, és nem fogja az orrod alá dörgölni, hogy hibáztál.- jegyeztem meg mosolyogva. Egy jó testvér legalábbis így tenne… de én nem tudhatom, nekem nincs se húgom se bátyám, tehát csak egy megállapítás volt.

-Tudod...nem tudom, hisz nem ismerem, de...lehet, rossz oldalról közelíted meg, de mondom, nem tudom
Szórakozottan néztem a vizet. Hát...lehet, igaza van.
-Nem is tudom...egyszerre vagyok rá nagyon dühös és vágyok a közelségére. Bár én vagyok a fiatalabb nekem van "durvább" képességem, mindig ő volt az engedékenyebb...lehet, hogy igazad van.
Mosolyogtam rá, majd leültem egy padra, felhúztam rá lábaimat és körülöleltem, mert egyre jobban fáztam.
-Amúgy, neked mi a képességed?