Grande Arche

Vártam, hogy mit fog mondani. Illetve elképzelni. Amint megvolt, elé léptem, kezeim halántékára tettem, és eljutottunk oda, ahol volt a lánnyal. Ekkor én elbújtam, és néztem a szerelmi jelenetüket.

Na csak volt ő szerelmes. Ha már egy csók is elcsattant. De csak, hogy kiélvezhesse rendesen. . . Úgy alakítottam a képet, hogy jó hosszú ideig csókolózhassanak. Órámra néztem. Már lassan 15 perce csókolóznak. Ha ez nem csal belőle ki semmilyen érzelmet. . .Várjunk csak. Így belegondolva. . . . Csak egy csók. . . . A francba már. Előléptem és lefagyasztottam a déli bábot. Végigmértem a lányt, és hümmögni kezdtem.

Ez így nem jó. De ha. . . Leszek ilyen. Leguggoltam Will mellé. Halántékára tettem ujjaim, majd belevezettem, egy régebbi szerelmem által gerjesztett érzelmeket. Nos ennek tudatában. . .Lehet sikerülni fog. Igen. . .Rájöttem a képességemre. Nem csak érzéki csalódást tudok okozni. . . .

Amint megvolt, felálltam és visszasétáltam az előző helyemre. Intettem és az idő ismét mozgásba lendült. Ha ez sikerül. . . Én holnap bejárom a legjobb boltokat, ajándékként magamnak. Ha nem, akkor is ezt teszem. Csak, hogy a kudarcot átvészeljem.

Hagytam, had élvezze az érzelmeket. Közben enni kezdtem a kalácsot. Órámra pillantottam, és kissé meghökkentem. Már megint 15 perc telt el. Ennyi elég volt szerintem. Intettem és a padon ültünk, immáron.

-Na? Sikerült érzelmet gerjesztenem?- Kérdeztem mosolyogva. Add hogy igen, add hogy igen! Sikerülnie kell! Én akarom, hogy sikerüljön.

Jaj, fogalmam sincs, kit szerettem, vagyis van, de csak egy, az anyám, az meg elég durva, mert bármikor megnézhetem. Sok időmbe telt kitalálni, mit akarok, de végül csak sikerült.
-megvan.

Mondtam, és érdekelt, hogy mi fog történni. Arra a lányra gondoltam, aki tizenöt évesen megcsókolt. Az durva volt. Egy hegy tetején álltunk, mire feljutottunk mindkettőnknek az volt az első, hogy elterültünk a földön. Jót nevettünk, mert olyan hülyén néztünk ki. Aztán megcsókolt. Ez, így még nem váltott ki belőlem semmi érzelmet.

Mivel semmi értelme nem volt a bökdösésnek, elvettem ujjam és bekaptam a számba. Istenem de fáj. Finoman nyalogatni kezdtem. Hát én sem vagyok valami normális. Fáj, fáj fáj. .. De magamnak köszönhetem. Igen Emily, gratulálok neked! Illetve magamnak. . .

-Nekem mindegy. Bármire képes vagyok- Mosolyogtam, é kivettem ujjam a számból, megtöröltem és gyorsan felmértem a helyzetet. Oké, elég „szépen” néz ki, de ez van. Adtam rá egy puszit, és elmosolyogtam.

-ha csókot kérsz, miért nem azt mondod?- Na. Beszélek. Áttörést értem el. Mivel gondolom neki köszönhetem, ezért én is segíteni fogok. Behunytam a szemem és egy szép, romantikus helyet képzeltem el. Ez mint érzéki csalódás meg is jelent.

-Nos, képzelj el bárkit akit szeretsz, szerettél. Ha megvan szólj, és megjelenítem- Mondtam mosolyogva, és vártam, hogy elképzeljen valakit.

Már nem okoztam neki fájdalmat, és ez jó dolog. Azt hiszem. Nem tudom, mert nem érzem különösebben a különbséget.
-Az utolsó ember akit szerettem 15 éves koromban meghalt, így...azt éreztem legrégebben, meg a boldogságot. Választhatsz. Szerelmes meg soha nem voltam.

Tekintetem Emilyre emeltem. Szép lány volt, tényleg, feszült is bennem valami iránta, de...ez is csak kisebb fájdalmat okozott. Jó érzést semmiképp..mintha lenne egy gát, mely nem engedne át semmi jót.

-De ha a szerelmet választod, akkor számíts egy csókra.
Figyelmeztettem halbány díszmosollyal.

Mosolyogtam és éreztem, hogy bőre lehűl. De most komolyan. Nem elég, hogy leégette a bőröm, most meg lefagyasztja az ujjam. Hát köszi. De csináljon bármit. Én nem hagyom rá. Egyszer csak sikerül kicsalni belőle valamit. Ha erre rámegy az ujjam is. . . .De sikerülni fog.

-Az nem jó dolog- Mondtam kissé elgondolkozva. Amikor lehorgasztotta a fejét, félre döntött fejjel néztem rá. Kezd zsibbadni a karom! Ami nem jó jel. De nem baj. Ennyit meg ér a dolog.

-Érzéki csalódás. Mit szeretnél? Bánat, düh, fájdalom, szeretet, szerelem, vidámság? Válasz bármilyen érzelmet- Ajánlottam fel neki. Most komolyan haladok. Ezért holnap megjutalmazom magam, pár új ruhával.

-Tudom mit jelent az, hogy unatkozni.
Mondtam, de nem vettem le a tekintetemet róla, mélyen a szemébe néztem, majd gondoltam, egyet és megszüntettem a forróságot, helyette egyre hidegebb lett, már olyan hideg, hogy az fáj. Majd megint melegedni kezdett.

Amit mondott...halvány, érzéstelen mosolyt csalt az arcomra.
-Emily...én már 160 éve nem érzek semmit. Apám tett róla, hogy minden érzés eltűnjön belőlem, így...unatkozni sem tudok. csak tompa fájdalmat érzek, de azt állandóan.
Mondtam, miközben erre a gondolatra egyre halványabb lettem, míg minden fényem eltűnt. Lehorgasztottam a fejem.
-csak újra érezni szeretnék. Valamit. Bármit.

Na köszi! Leakarja égetni az ujjam? Hát akkor sikerül neki, de! Csak nem adom fel. Ujjam már lassan a 3-as égésfokba lépett. Na szépen vagyok. De bármikor abbahagyhattam volna, de én nem. Ugyan már. Miért is tenném?

-Unatkozni. . .Azt akkor lehet, ha nincs semmi olyan ami érdekelne. Na ennek tudatában. Szoktál unatkozni?- Kérdeztem rá, tovább birizgálva. Tőlem aztán nem estig égetheti az ujjam.

-Nem tudom.- Válaszoltam. Így belegondolva. Az előző mondatom, kész csoda, hogy kimondtam. Haladunk. Mivel már lassan az ujjvérzés határán voltam sóhajtottam, de nem hagytam abba.

Miután visszaültem elkezdte nyomkodni az arcom. Jaj, szegényke nem tudja, hogy ezzel nem jár jól. De mivel tudom, hogy csak érzelmet akar kicsalni nem fogom túlreagálni. Dühöt meg amúgy se érzek, ez van.

Szépen, lassan kezdett fényleni az arcom és ahogy egyre fényesebb lett úgy egyre forróbb is.
Figyeltem, vajon meddig bírja, még nem kapta el, még nem kapta el...hajrá, szívós a kis csaj.
-Pedig unatkozni könnyű...állítólag.
Tettem hozzá, hisz én nem tudom.
-mondd, meddig szeretnéd ezt játszani. Bármibe lefogadom, hogy nem fogsz kiszedni belőlem semmilyen érzelmet.

-Értem- Figyeltem, ahogy elmegy venni cola-t. Hát ő tudja. Én úgy se tudom meginni az egészet. De megpróbálom. Térjünk vissza Will-hez. Érzelmet kicsalni magából. Hát, gondolom nem sok érzelem van benne. Egyenlőre.

Amikor leült, feltérdeltem. Bal kezemmel, a lába közti pad szélre támaszkodva mosolyogva kezdtem el jobb kezem mutató ujjával nyomkorászni az arcát. Erre általában kapok valami válasz. Vagy ellöknek. Vagy rám szólnak. Vagy mosolyognak illetve már csókot is kaptam így.

-Emily Reynolds- Mutatkoztam be tovább piszkálgatva arcát. Hehe. . .Oké, én sem vagyok komplett. De elég a kimért magamból.

-Nem feltétlen. Nem szeretek unatkozni- Na 5 szó. Haladok!

-Én keresem azt, amivel kicsalhatok magamból valamilyen érzést.
Mondtam fásultan, majd felálltam, vettem egy colat, hogy ne már az övét igyam. Kezdésből ledöntöttem a felét.
-Elárulod a neved?
Érdeklődtem, mert nehéz lesz úgy beszélgetni, hogy nem mondja meg a nevét.
-Unatkozni jó, mert akkor legalább már érzel valamit. Azt, hogy unatkozol.

Mosolyogva fogadtam, hogy eszik. Van olyan vámpír, aki a véren kívül nem eszik semmit. Hát igen. Én is szedtem belőle, majd kettőnk közé letettem. Ne csak én egyek. Na meg aztán. . . Ő is egyen belőle nyugodt szívvel.

Felbontottam ismét a cola-t és ittam belőle. Visszacsavartam a tetejét, és a kalács mellé helyeztem.

-Unatkoztam.- Válaszoltam egyszerűen. Nem hiszem, hogy valaha is leküzdöm ezt a beszéljünk sokat dolgot. De próbálkozok. A víz tényleg csodálatos volt. Jó kis képesség. . .

-És te?- Pillantottam rá, és egy újabb falatot törtem a kalácsból.

Láttam rajta, hogy megijedt. Pedig nem akarom bántani, na. Vettem a kalácsból.
-Kösz.
Mondtam halvány mosollyal, majd intettem egyet a víz felé. A felszín fényleni kezdett, mint az arany, gyönyörű volt, folyékony fény. Ezen elvigyorodtam.
-William Peter.
Mutatkoztam be gyorsan, mivel teljesen elfelejtkeztem erről.
-Mit keresel itt ilyen későn?

Egy ideig, tudtam még enni, majd kialudtak az utca fényei. Sötét lett. Oké, tuti ő játszik a fényekkel. A következő pillanatban már mellettem is ült. Megszólalt, én meg megijedtem és összerezzentem.

-Szia. . .- Köszöntem, kissé remegő hangon, majd vettem egy mély jó mély levegőt és lenyugodtam. Ha már ideült. . . Felé nyújtottam a kalácsot. Ha kér, vegyen csak belőle. Na meg persze a cola-t is felajánlottam. Tuti hülyének fog nézni. De miért ne?

Vajon tényleg olyan szar az élet, mint amilyennek én látom vagy túl negatív vagyok? Jaj, nem tudom, de rá akarok jönni. Valaki, bárki, tegyen már helyre! Érezni akarok! Érezni a hideget, fájdalmat, békét és örömöt. Bármit, csak ne ezt a semmit.

Nem sokára elhaladt mellettem egy vámpír. Először nem vettem róla tudomást, majd egy intéssel eltüntettem a fényt, teljesen sötét lett, még az utcai lámpák is kihunytak. Átültem a lány mellé, visszaengedtem a fényeket.

-Szia!
Köszöntem rá, és átfutott az arcomon egy halvány mosoly is.

Hiába a kürtös kalács a kedvencem. Azt láda számra tudom enni. De megszomjazok tőle így. . .
Körbe néztem és megláttam egy standot. Odasétáltam, és vettem egy 1 literes coca-cola-t. Szeretem a cola-t és kalácshoz ez az egyik legjobb. Na meg a tej. De azt csak nem ihatok ennyire nyíltan az utcán.

A stand mellett, egy vámpír ült a padon. Fajtárs. Rámosolyogtam, majd visszasétáltam a padhoz, amit nem rég elhagytam. Leültem felbontottam az üdítőm és beleittam. Amint eleget ittam, rácsavartam a kupakot, és tovább eszegettem.

feküdtem az ágyamban és a képességemmel játszottam. Fényt teremtettem, majd eltüntettem, és ezt újra meg újra. Aztán ezt is meguntam. Felültem, körülnéztem a szobámban. Felöltöztem, fehér ingem nyitott volt félig, alul farmer, aztán a kedvenc fekete sportcipőm.
Menjünk sétálni. Elértem egy teljesen üres teret, leültem az egyik padra és néztem a vizet. Annyira fura, mintha nyúlős lenne.

Unatkozok. . . . Nem baj. Megyek sétálni. Felettem egy combközépig érő krémszínű szoknyát. Egy térdig érő fekete kissé magas sarkú csizmát. Pólóm, fekete V kivágással. Hajam, leengedve hagytam. Felvettem, egy fekete bőrkabátot és már mentem is el otthonról.

Útközben vennem egy nagy csokis, kürtös kalácsot, és enni kezdtem. A negyedénél jártam amikor elértem a Grande Arche-hoz. Leültem a padra és néztem az esti fényben pompázó vizet.