Armand d’Crescendo háza

Erre tényleg nem számítottam,de egy kicsit gyanús volt, hogy nem ellenkezett nagyon, amikor kijelentettem, hogy vele megyek. Számíthattam volna rá, de... na jó mostmár mindegy.
Amikor ellökött meg sem próbáltam ellenkezni a képessége ellen. Nem lett volna értelme, ha egyszer nem akarja, hogy vele menjek, minek erőltessem? Ez nem túl kedves hozzáállás, de okosabb ezt tenni, mintsem hogy rá erőltessem magam. Ezzel is magamra haragítottam volna, de abban biztos vagyok, hogy egy könnycseppet láttam az arcán. Soha nem fogom megérteni a nőket. Ez egész biztos.
Mikor éreztem, hogy elenged, szépen levettem a kabátot és a bakancsot. Lementem a pincébe felhoztam pár üveg bort és az estém hátralévő rész azzal telt el, hogy sorban megiszogattam mindet.

//köszi //

Ne már! Maradjon csak itthon. Elég ha én megfázok. Ez annyira nem fair. Jó legyen. Megvártam míg felöltözik, jó magam is felvettem a kabátot. Elindultam ki, de mielőtt ő kiléphetett volna felé fordultam, és egy határozottabb lökéssel belöktem, egész a kanapéig. Remeg a kezem. . . . . Oh, de nem szeretem ilyenkor ezt. Mielőtt felállhatott volna, képességem segítségével, visszatartottam.

-Ne haragudj. Köszönök mindent. Igazán sokat tettél értem. De ha nem haragszol, te itt maradsz. Elég ha én leszek beteg.- Mosolyogtam rá. Tényleg nem akarom, hogy beteg legyen. Azt meg végképp nem, hogy szegény fölöslegesen kutatja fel velem egész Párizs-t. Nem akarom magamra haragítani, de ezek után. . . . Tuti nem találkozunk. Eléggé durva voltam. Letöröltem az éppen akkor lehulló könnycseppem. Becsuktam az ajtót, és futni kezdtem. Milyen jó, hogy fél km-es körzetben képes vagyok uralkodni másokon. A saroknál elengedtem, de én magam tovább futottam. Bele az éjszakába.

//Köszönöm a játékot! //

- Megyek veled.- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. Nem fogom hagyni, hogy egyedül járja be egész Párizst, egy látszólag négyhónapo- tehát nagyon is kicsi- macska miatt. Oké, lehet, hogy tud magára vigyázni, de azért még sem illene hozzám ha engedném neki. Ha valaki mással menne, akkor más lenne a helyzet, de egyedül... különben sincs jobb dolgom. Mert mit is fogok tenni, miután elment? Kinyitnék pár butéliát, és másnap reggel valószínű hogy hasogató fejfájással és macskajajjal ébrednék. Erre meg ebben a pillanatban nagyon nem vágyom. Tehát megyek, akármit mond, vagy tesz elkísérem.
Felvettem egy bakancsot és egy fekete kabátot, kinyitottam előtte az ajtót és várakozóan rápillantottam. Részemről indulhatunk.

Jesszus, most ugye nem hiszi azt, hogy az ő hibája? Nem, nem az övé! -Nem a te hibád! Én estem rá a bokámra-Jelentettem ki, csak, hogy tudja. Figyeltem, mit tesz, majd elé másztam, és álltam kezére tettem. Kicsit, hülyén nézhet ki, de ez van. Mosolyogtam, egyet, majd megmozgattam bokám, ami röppent párat, és a helyére rázódott végleg. Milyen mák, ez a képesség. Az órámra, pillantva jegyeztem fel magamnak, hogy már fél 11. Ennyi időt, eljátszottunk? Ja meg a film. . . .Ideje lesz, tovább keresni Lillin-t. Meg aztán, neki is jót tesz a pihenés.

-Lehet, én megyek. Megakarok nézni még jó pár helyet.- Mosolyogtam rá, majd megborzolva haját felálltam, és visszavettem a csizmám. Nem ,mintha nem érezném jól magam, sőt ellenkezőleg. De neki is kell, élni, és eddig nem lesz nyugta, míg én itt vagyok. Nagy nehezen feltuszkoltam magamra a csizmát, és elsétáltam a kabátomig.

Összeszorított fogakkal néztem ahogy begyógyítja a sérült bokát. Az én hibám nem? Mert ha nem csúszok el, akkor nem sérül meg.
Sóhajtva hátradőltem a kanoé lábának, a lábaimat felhúztam és a karjaimmal a térdemre támaszkodtam. Innentől kezdve nincs ötletem. Mit csinálhatnánk még? Mert egy darabig nem gondolt a macskára, de ezután már könnyen visszatérhet hozzá.
- És most mihez lenne kedved?- kérdeztem és ránéztem. Nem nagyon tudom, hogy mire gondolhat, bár jelenleg az én gondolataimmal is zavarban vagyok.

Nos, igen. . . .Ez pech. Miért vagyok én ilyen könnyen pirulós? De ez is csak akkor jön elő, amikor nem kéne. Bezzeg, amikor kellene. . . Semmi híre. Ez akkora. Ahh. . . . Magamban morogtam egy kicsit, majd léptem, egyet, előre karommal. Hisz, bal kéz piros. Jósnak, születtem. Armand lépett, és ügyesen elcsúszott. Hát, de na. Ez. . . Most. . . De fáj valami. Gyorsan végig cikázott agyam, hogy honnan jön, és a bokám. Oh basszus. Eltört. . . De ezen felül. Nevetni kezdtem vele együtt. Ez kész. Nevettem, még egy jó darabig, de lassan erősebb lett a fájdalom. Oh, hogy az a. . . . Egy könnycsepp legördült arcomon, majd lekecmergett rólam, én azonnal bokámhoz kaptam, és vettem egy mély levegőt. Rosszul, estem el. Nem Armand hibája. Az tény. Hisz a lábam, magam alá csúszott.

-Nincs baj- Vigyorogtam rá, majd meggyógyítottam a bokám. Nos, kész is! Milyen ügyes vagyok már. Megmozgattam, és Armand-ra mosolyogtam. Egyik kósza tincsem –amit láttam- eligazgattam, majd nyújtóztam egyet.

Csak elmosolyodtam és léptem a következőt. Bal láb kék. Na remek legaláb nem kell komolyabban elmozdulnom jelenlegi helyemről, ami kivételes módon tökéletesen megfelel. De nocsak-nocsak, csak nem eltirultunk? Vajon a játék vagy a helyzet váltotta ki belőle ezt a rekciót? Az előbbi valószínűbb, az utóbbi logikusabb. Fel kéne adnom talán? Mert ha én nem ő még lehet, hogy rosszul érzi magát. Felsóhajtottam és vártam a következő lépésre. Jobb kéz sárga. A karommal kinyújtoztam, hogy elérjem a pontot, de amint leraktam valami miatt megcsúszott a kezem és szépen, szabályosan rádőltem Rosa-ra. Erre aztán már nevetem kellett majd pár pillanat múlva, mikor már sikerült újra visszanyernem az önuralmamat, végig néztem magunkon. Szépen nézhetünk ki. Lassan felkönyököltem, és lemásztam róla.
- Sajnálom.- pillantottam rá.

Na, jók vagyunk. Ennyi hülye lépést! Ezért jó a twister. A másik ok, én imádok játszani. Léptem, egyet hátra, mivel bal láb sárga volt. Oh, csodálatos! Milyen jó, hogy hajlékony vagyok, nem de bár? De igen. Tökéletes! A következő lépés, jobb láb piros, nos, most olyan vagyok, mint egy híd, csak éppenséggel, a hátam van felül. . . .Fordított híd. Pazar-pazar! Armand fölém került, felpillantottam rá, majd egy sóhajjal, léptem, a zöld körre, jobb kézzel. Mekkora mák, hogy alattam van. Nem?

-Nyugodtan. Legalább, tudnánk, min nevetni- Vigyorogtam, egyet, vártam, hogy lépjen, majd én léptem, és fordultunk egyet. Illetve csak én. Most, már rendes híd colt. Szegény Amrand, lehet feladom a játékot csak azért, hogy ne érezze magáz kellemetlenül. Ezért is. Kissé lejjebb vittem a testem, hogy ne az övéhez simuljon. Meg aztán. . . Én bepirultam. Oh, de utálom ezt! Elfordítottam a fejem, és vártam, hogy léphessek.

Kapok levegőt! Sajnos nem tudtam eléggé örülni a helyzet eme csodás fordulatának, mert lépnem kellett. Bal kéz piros...szépen átcsusztam Rosa alatt. Oké azt hiszem megérdemelnék egy kis tapsot. Melyik normális vámpír lenne képes twisterezni egy másikkal? Jó az igaz, hogy már az eszem is elment annyi boros üveget ürítettem ki, így végülis érthető.
Bal láb piros. Na remek. Sikerült úgy mozdulnom, hogy végül én kerültem Rosa fölé, a helyzeten önkéntelenül is de elmosolyodtam.
-Nem lenne szerencsés, ha most esnék rád igaz?- kérdeztem vigyorogva és vártam, hogy mi lesz a következő lépés.

Nos-nos, haladunk-haladunk. Egyre jobban. Kissé felemelkedtem, hogy kitudjon alólam mászni, majd vártam, hogy nekem hova kell másznom. Meg is lett az eredménye. Jobb kéz sárga. Közel s távol, csak a lap sarkán van sárga. Oh a csótányba már! Elevickéltem odaáig, majd vártam, hogy Armand majd végre én léphessek. Jobb kéz kék. Visszaléptem, és egy x-et formáltam karjaimmal, hisz így hozta a lépést. A következő pillanatban, már Armand morgott a fülembe. Hehe. . . . Szegényke. Lehajtottam a fejem, majd oldalra döntöttem, így hajam a bal vállam köré gyűlt, Armand szája elől elvéve.

-Remélem, nem zavart túlságosan a hajam- Mosolyogtam rá, és ismét jobb kézzel léptem. Piros. . .Benyúltam Armand hasa alá, és tádám. Milyen pompásan helyezkedek el. Olyan kényelmes. Komolyan!

//Ne haragudj, hogy ilyan sokáig várattalak!//

Igyekeztem mozdulatlanul átvészelni a folytonos mocorgását. Mikor is voltma utoljára ilyen közel egy nőhöz? Elég régen, ha szigorúan vesszük 400 éve ha nem akkor hát...valamivel talán kevesebb, de ez csak egy játék, nem számít, ha vesztek nem?
Jobb láb piros. Azta...najó ezt most hogyan? óvatosan kimásztam alóla, és nagy nehezen sikerült elérnem a kívánt szín köreit, de jött a következő csapás. Bal láb kék. Na jól van mostmár.
- Csodálatos.- morogtam a fülébe, mert a testhelyzet nem hagyott más megoldást, ha hangosabban beszélnék, nem tennék jót a hallásának. A haja meg végig az arcomba hullik, csodálatos tényleg...jó értelemben persze.

Hehe. . . Mekkora mák, hogy . . .Oh nem. Pech. Azon én vagyok. Amikor forgolódni kezdett, elemelkedtem róla, és engedtem, hogy átforduljon. Amint megvolt, finoman ráhasaltam mellkasára. Bal kéz a sárgára. De ez akkora nagy csalás! Felemeltem karom, áttattem vállán, és épp a sárgára támaszkodtam. Na ha ezek után, még állva marad.. . . Szegényke, sajnálom!

De a következő lépése. . . .Az nagyon nem volt jó. Közre zárta a lábam. Ez nem ér. És épp azzal kell lépnem. Jobb láb, kék. Kiszedtem lábai közül lábam, és felhúztam, mint egy béka, majd visszatettem a piros körre. Ez aztán az elegáns. Szegényke! Olyan mintha rámásznék. . . De örülök, hogy nincs itt Anabell. . .Jajj, te jó ég. Mi lenne itt. . . . Belegondolni is félek.

-Nem, nyomlak agyon remélem.- Mosolyogtam rá. Amint lépett, én is léptem. Vissza is kellett tennem a lábam. Kész mák nem? Oh, nekem igen. Nem törik ki a combomból! –Egyébként, eddig hogy tetszik?- Néztem rá kérdően. Így azért, kicsit könnyebb kommunikálni. . . Mint a hátán fekve. De nekem úgy is jó volt! Amúgy meg. Ha eddig nem használta az izmait, most itt az alkalom rá.

Éreztem a súlyát rám nehezedni. Így aztán igazán könnyű, bár én nem tehetném meg, hogy rá nehezedek. Talán elbírna, de nem nagyon... lenne illendő.AZ is igaz, hogy ezeket az önkéntes szabályokat le kéne vetnem, de már megszoktam, és így jobb az élet, legalábbis nekem.
Bal kéz piros. Egyszerűbb lenne, ha fognám magam és simán átcsúsztatnám a legközelebbi pirosra, de az ő keze már ott van. Nohát akkor fordulunk.
- Elnézést.- vigyrodotam el, és kicsúsztam alóla és már mindkét kezem a piroson volt, Rosa meg a melkasomra támaszkodott bőszen. Jobb láb sárga. Na ez már egyszerűbb feladat, csak simán átcsúsztam a sárga körre.

Nos, innentől bonyolódnak a helyzetek. Mivel nekem. . . Jobb kéz zöld. Amit kérem szépen, Armand eltakar! Pislogtam párat, majd átnyúltam rajta. Ezzel lábam kijött az előző tengelyéből, és végre normális lett. Az már mellékes, hogy Armand felett támaszkodom. De lássuk be. Ha már itt van. Egy kicsit ránehezedtem, de csak a hátára. Oh, így jó az élet. A következő. Jajj szegénykém. Bal láb kék. Hasa alá, betettem a lábam, épp a kék körre.

-Nos, ne haragudj, hogy így. . . .Rád nyomultam- Hehe. . . .Milyen kedvesen fogalmaztam de nem? Remélem, nem mászik ki alólam. Akkor kénytelen lennék, tartani magam. Bár valljuk be. Könnyebb lenne, mivel így csak rá nehezedem. Szegényke. Én és az 55-65 közötti súlyom. Az igen is sok! Szerintem, az. Sőt tuti hogy az!

Mosolyogva figyeltem Rosa-t. Szegényke nem bírhatja sokáig ilyen pózban. Bal láb sárga. Egyre jobb. Kiléptem és a vigyor még mindig nem tűnt el az arcomról. Egész biztos küzdeni fog azért, hogy veszítsek. Na majd, ha így folytatja, romba dől a terve.Jobb kéz pirosra. Na szépen vagyunk.
Óvatosan a háta alá csúsztattam a kezem, amíg el nem értem a köröket.
Bal kéz kék... Nem rossz játék, bár ha többen lennék talán izgalmasabb lenne. De így is el tudom terelni a gondolatait, és ez volt a cél nem?

Biccentettem, és vártam, hogy mit pörgetnek ki nekem. Bal kéz a pirosra. Körbenéztem. . . Oh a csótányba! A lap sarka. Hátrahajoltam és kezem a pirosra tettem. Nos, egy szép íves híd. Nos, ezt nem sokáig fogom tudni megtartani. Mivel fél kezemmel tartom magam. Azt már nem is mondom, hogy fél lábon állok. Nem valami stabil híd. . . Meg aztán, kicsit előnytelen póz. . .

-Ha megkérlek, kicsit sietsz?- Érdeklődtem felé, egy mosollyal. Szép lenne, ha ismét bal kézzel kellene lépnem. Nane! Azt nem bírnám sokáig. De! Csak, hogy veszítsen. . . . Kibírnám! Amint pörgetett, intettem, hogy nekem is pörgessen. Ohh. . . A franc. Keresztbe tett láb. . . Annyira király. Bal láb, a zöldre. . . .Érdeklődve figyeltem, hogy sikerül-e, de igen! Ez az! Megint ő jön.

Rábámultam az emberre aztán a színes körökkel teli papírra. Jobb láb a zöldre. Ráléptem és ránéztem Rosa-ra. Biztos, hogy később még élvezni fogom, de egyenlőre még nem látom az értelmét. Körülbelül, mint a felelsz vagy mersz. Azt sem értettem, és mi lett belőle? A kaszárnyában az egyetlen unalom űző... a tilosban ivás és a cigizés után, de persze csak akkor, ha ki tudtunk szökni onnan.
- Egyenlőre csak várom a hatását.- Vagyis, hogy élvezni fogom.

// bocsi, hogy rövid //

-Majd én.- Intettem, hogy pörgessen, és már léptem is, jobb láb, kék. Meg is van. Innentől kezdve, már csak tovább kell játszani. Nem fogja ez sem elterelni a figyelmem, de mi tudná? Semmi. Ahogy magam ismerem. Mutatom, én hogy nincs semmi bajom, már nem is gondolok rá, meg ilyenek. . . De ez csak látszat. Érdeklődve figyeltem, hogy Armand-nak, hova kell lépni-e, vagy a kezét tenni-e.

-Ha megunod, akkor szólj, kérlek!- Nem akarom, hogy csak azért játsszon mert elakarja terelni a gondolataim. Kedves tőle meg minden. . . De ha nekem nem megy, neki se. De miért nem adok esélyt? Mert ismerem magam. . . Oké, ez hülye kifogás. Megráztam a fejem, és megállapodtam magammal, hogy csak a játékra fogok koncentrálni és Armand-ra. Beleittam a teába, majd az emberkémre néztem.

Felsóhajtottam és elindultam a hálószobám felé, közben elkezdtem kibombolgatni az inget. Egy szürke shortot és egy fekete pólót vettem fel. Ahogy visszaballagtam végig a vérembbert bámultam.
- Ki kezd?-kérdeztem végre elszakítva a pillantásomat a báburól. Kezdjen ő. Kérlek, kezdjen ő... így legalább elterelem a figyelmét. Ne feledd Armand a jó célért cselekszel. Csak ezért és semmi másért. Aztán mehet vissza a fiók legmélyére, mintha mi sem történt volna, és ki tudja, talán élvezni is fogom.

Szegénykém, nagy fejtörést okozhattam neki. Felálltam és megmozgattam izmaim. Szépen ropogtam is. Nos, ha van, akkor erre szükség lesz. Elővettem csizmámból egy tört, elvágtam a kezem, és hagytam, hogy vérem kifolyjon. Amint elég folyt, begyógyítottam a sebem, majd leguggolva a vértócsához, emberkét formáltam belőle.

-Figyelj. Pörgetned kell, ha szólunk.- Megvártam míg bólint, majd kinyitottam a dobozt. Elővettem a papírt, majd kiterítettem. A véremberke elé letettem a táblát és kértem, hogy pörgessen, majd mondja meg mit pörgetett. Amint ez megvolt. Elmagyaráztam a szabályokat Armand-nak. Szegénykém. Nem tudja mire kértem meg már ezzel.

-Szerintem, átkellene öltöznöd. Nem szeretném ha tönkre menne a ruhád- Vigyorogtam és ezzel a nadrágra gondoltam. Mivel a zakóhoz illik, és szerintem, nem tud benne, egy nagyobb terpeszt csinálni. Oké, mondom én akinek egy fehér szoknya van. . . . De mentségemre szólgáljon, nem erre készültem. És! Van rajtam harisnya! Vastag, szóval. . . Én megvagyok. Levettem a csizmám, és a kabátomhoz vittem.

-Ja igen. Van kedved játszani?- Érdeklődtem meg. Bár, én magammal is tudok játszani. A legrosszabb ez. Csinálok, egy vér emberkét, és ő meg játszik velem. De jobb lenne, ha Armand játszana velem. Úgy csak értelmesebb.

Twister? Igen mintha rémlene valami. Talán meg van valahol, egyik karácsonyra kaptam az unokahugomtól azóta sem nyitottam ki, és az már jó régen volt. Sójatva felálltam és odaléptem egy másik szekrényhez, aminek az allján fiókok voltak. Kihúztam az alsót átkutattam itt nincs. A következőben meg végképp, azt már meg sem próbálom a harmadik fiók legallján ott volt a játék.
- Tessék, de nem tudom hogy kell játszani.- adtam a kezébe. Ez komolyan így van. 14. században szocializációdtam, ahol inkább veszélyesebb dolgokkal játszottak. Párbaly tőrrel, palossan ilyesmivel. Aztán már bejöttek az Ak-47-esek is, de akkor már felnőtem.

Nos, nem vette a film lényegét. Ez tuti. Ha értené, már rég nevetne. Jó, én már kívülről tudom, de még most is van, amint elvigyorodom. Példa erre: Amikor beveszi a kábítószert. . .Amire ezt hitte fájdalomcsillapító. Nos, ezek után jön az érdekes rész. Főleg, hogy tiszta hülye. És az amikor a kisembert. . . Nos, leütik. A tata meg. . . Jó ennyire ne mennyünk előre.

Nem csak nekem van ilyen szokásom? No lám-lám. Felmerül a kérdés. Most ő csak azért csinálja mert én is? Vagy neki is szokása? Homlokom arcának döntöttem, és becsuktam a szemem. Hiába, most is csak Lillin-t látom. Mi van velem, he? Ennyire, nem lehetek elvágódva. Mi lenne ha. . .Hehe. Az jó játék. Kérdés, neki megvan-e. Nekem megvan. A belvárosi házamban tuti.

-Van Twister-ed?- Érdeklődtem egy mosollyal. Nos, ha megvan játszatunk olyat is. Bár, nekem . . . .Édes mindegy. Az is jó, ha csak itt ülünk. Szabad kezemmel végig simítottam arcán, majd leejtettem ölembe.

Nem hiszem, hogy a filmmel foglalkozik, bár én sem, hogy őszinte legyek. Már a harmadik mondatnál elvesztettem a fonalat, és azóta sem találom, és igazából nem is nagyon próbálkozom.
Belekortyoltama bögrébe. Lassan kezd lehülni. Mindegy is, nem nagyon rajongok a teákért. Inkább a kávét ha már arról van szó. Vagy a foralt bort, úgy is hamarosan karácsony. Még egy hónap nem? Több is talán.Lassan megint kipakolják a vásári holmit mert advent is jön. 28.-a az első vasárnap nem? De... bár tudnám, hogy miért ünneplik ezt olyan nagy hévvel az emberek. És most komolyan a krácsonyon kezdek el gondolkodni? Több mint egy hónap...elgondllkodva végig simítottam a haján. Ha neki szabad, nekem is nem? Az ujjaim közé vettem egy tincset és játszadozni kezdtem vele, mereven bámulva a képernyőt.

Mosolygtam egyet, majd tovább néztem a filmet. Egyáltalán, nem tudja elterelni a gondolataim, de legalább úgy teszek, mintha menne neki. Tudom, hogy ez is szemétség, de legalább nem foglalkozik, olyan sokat velem. Jó. . . Nem mondom, hogy nem esik jól, meg minden. . . De akkor is. Ha. . . Megtalálná Lillin-t, akkor lehet sikerülne neki. . .De nem fog. Sóhajtottam egyet, eligazítottam hajam, majd vállára tettem állam. Egyik hajtincsét ujjam köré csavartam, és azzal játszottam, néha oda-oda nézve a filmre.

-Semmit, köszönöm- Válaszoltam szinte rögtön. Nem kérek én semmit. Tovább játszadoztam hajával. Kicsit, se veheti ki hülyén a helyzetet, de nem baj.

- Szivesen.- mondtam, és átkaroltam a vállát. Még nem láttam a filmet, de eddig nem tűnik rossznak. Talán ezzel is elterelődnek a gondolatai a macskáról. Aki félisten. Vajon melyik lehet? Mert ha csak a régi történeteket nézzük, így is legalább egy féltucatot kapásból fel tudnék sorolni. És ha már itt tartunk, miért száműzték szerencsétlent egy macska testbe? Valami nagy dolgot követhetett el, mert csak úgy elég méltatlan büntetésnek gondolom.
- Ha szeretnél még valamit, csak szólj.- mondtam halkan. Itt igazából sok mindenre gondoltam, még egy bögre teára, vagy ha jobban utána nézek, még csoki is akad itthon, de nem csak ez jutott az eszembe, de arra gondol, amire akar.

Amint visszaült, vállára hajtottam a fejem, és úgy kezdtem el nézni a filmet. Az eleje a legjobb. . .Mindig is azt hittem, hogy sétál a gyászoló nép. De nem. Az a halottas kocsi. . . . Sose tudtam, de miután elértünk a kezdéshez leesett. . . . Főleg, mikor rossz hullát hoznak be. Hát az valami. . . . Tökély. Beleittam a bögrébe. . .Elfelejtettem megköszönni.

-Köszönök. . . Mindent- Mondtam félhangosan. Nos, igen. Elég sokat segített. Vettem egy mély levegőt. Bögrét az asztalra tettem, majd visszaültem, és visszadőltem vállára. Egy kicsit ficánkoltam, majd jobb kezemmel oldalába kapaszkodtam, és úgy néztem a filmet.

Nem válaszoltam semmit, csak alig láthatóan bólintottam. Szuper félisten macskák mi jöhet még? Inkább nem akarom tudni, de lehet hogy jobb lenne felkészülni.
- Meg van.- De még soha nem láttam. Igazából csak pár filmre volt energiám, és ez pont nem volt közöttük. Felálltam és odasétálltam egy szekérényhez, kinyitotam és egy rvöid keresgélés után kivettem a filmet, és beraktam a lejátszóba. Leültem a kanapéra és elindítottam. Ami késik nem múlik, ha ő is szereti nem lehet, olyan rossz.

//bocsi, hogy ilyen nyomi lett//

Nos, itt az ideje, hogy valakinek elmondjam nem? De igen. Sóhajtottam, és lassan elhajoltam nyakából. De nem akarom. . . Mi lesz ha. . .Nem, nem lesz semmi. Ha kikotyogja ezt a titkot. . . Nos, akkor tényleg nem tudja visszanyerni a bizalmam.

-Lillin egy istennő. Zeusz. . . .Változtatta örökre macskává.- Mondtam sóhajtva. Az indokot viszont hagyjuk. Ennyiből is érteni fogja. Ha meg nem. . . Megkérem, hogy beszéljünk másról. De nekem ezen agyalnom sem kellett. . . .Már is mondta, hogy mit tegyünk. Leültem mellé. Film. . .Film . . .Film. . . Nézzük meg a . . . .Mit nézzünk? Meg is van.

-A Halálos temetés megvan?- Érdeklődtem mosolyogva. Az jó film. Mennyit nevettünk rajta. Nem biztos, hogy ez a címe, de nekem ez maradt meg. Felhúztam a térdem, kezembe fogtam a bögrét, és beleittam. Finom lett a tea. Mosolyogtam ezen egyet, és vártam, hogy mi lesz a filmmel. Ha megvan neki, akkor jó. . . Ha nincs, az sem baj.

- Jól sejtem, hogy nem egy átlagos macskáról van szó?-kérdeztem halkan. És majdnem leharaptam volna a nyelvem ott helyben. Arról volt szó, hogy eltereljük a gondolatait nem? Vettem egy mély levegőt, és lehunytam a szemem.
- És mit szólnál egy filmhez?-kérdeztem halkan. Akármit mondhat, rengeteg DVD van itt. Tényleg szinte ipari mennyiségben. Akárcsak a könyvek.És persze a borok. A pince tele van különböző évjáraktokkal. És ez a filmnézés is idióta ötletnek tűnt, de jobb nem jutott eszembe sajnos.

Most, hogy így szorít, kedvem lenne aludni, de előtte elsírni magam. Arcom nyakába temettem, és vártam, hogy mit mond. Jó, ez kissé kihasználásnak tűnik, de ez van. Lillin fontosabb nekem az életemnél is. És, ha kell, odaadom az életem, csak neki ne legyen baja. Ehh. . .Ezt most úgy vegye, hogy nem engedné vagy mi? De ha én megakarok halni akkor ő nem tehet ellene semmit nem? Ugye nem? Nem, mivel nem ismer. Én meghalhatok, ha akarok. Legfeljebb neki nem mondom el. . . .

-De . . . Lillin-ért képes lennék az életem odaadni. . . – Nyögtem ki, ezzel még közelebb bújva hozzá. Semmit. Nos. . .Nekem az is megfelel, ha hallgatunk és csak a karjaiban tart. De ha valami más ötlete van, örömmel várom. Azok ellen sem fogok tiltakozni.

Átöleltem, és pár pillanat múlva, már az ölemben ült és úgy ölelt vissza. Kicsit szorosabban húztam magamhoz, persze vigyázva, nehogy fájdalmat okozzak neki. Istenem, csak sírni ne kezdjen, mert akkor nem tudom mit fogok tenni. Ezeket a helyzeteket soha nem kezeltem túl jól, és nem kell félre érteni, nem zavar a szitu, csak az, hogy nem tudom mit kéne tennem.
- Ugyan már.- Ezt ő sem gondolhatja komolyan. Meghalni? Na ne. Azt pedig nem fogom hagyni. Eltűnt egy macska, pech, majd megkeressük. De lehet, hogy más oka van ennek az ötletnek.Mit szeretnék? Jó kérdés, én az ő helyében már rég egy kocsmában ücsörögnék és önteném magamba a borokat. De ő nem olyan mint én.- Vicces, de nem jut az eszembe semmi.

-Igen. . .- Válaszoltam kissé vonakodva. Amikor átkarolt, én automatikusan átöleltem, és mellkasába temettem fejem. Tudom, hogy lelket akar belém önteni. . . És épp ezért is, öleltem át. Meg aztán, jól esik, hogy megölelhetem. Kezeim hátára tettem és éreztem, ahogy levegőt vesz. Kissé belekapaszkodtam, persze vigyáztam, hogy ne gyűrjem össze a felsőjét. Kicsavarodott test. Nos, igen tök jó meg minden, de akkor sem a legkellemesebb. Lábam átdobtam az övéin. Jó volt így ülni, nem az ölében, de így jobb is. Sőt. . .Szerintem kicsivel kényelmesebb is.

-Meghalni?- Érdeklődtem, de nem gondoltam komolyan. –Amúgy. . . Nem tudom. Te mit szeretnél?- Kérdeztem rá. Elvégre, neki lehet van ötlete. Én pedig, bármit szívesen csinálok. . . .Csak Lillin-re ne gondoljak. Ámbár, ez nehéz lesz.

Fölösleges? Akkor tud valami olyasmit amit én nem. Érdekelne, hogy mi az, de van egy olyan sejtésem, hogy nem egy átlagos macskáról van szó.
- Ha biztos vagy benne...- rásandítottam. Eléggé le van törve. Biztos nagyon fontos lehet neki az a szőrgombóc. Óvatosan átöleltem a vállát. Nem tudom, hogy meddig hagyja magát, de remélem tudja, hogy csak lelket akarok önteni belé. Bár arról fogalmam sincs, hogy mit kéne most tennem. Ez tűnt a legértelmesebbnek.
- Mihez lenne kedved?-kérdeztem halkan. Nem jó ha folyton ezen rágódik, éppen ezért eltereljük a gondolatait, csak nem tudom hogyan.

-Ezesetben, örülnék ha velem jönnél- Bár, szerintem felesleges keresni. Úgy sem találjuk meg. . . Igen, tudom, hogy nem lesz eg és ez a legrosszabb. Kereshetném én egész életemben, ha ő nem akarja, nem találom meg. Ennyi. Beleittam a bögrébe, majd letettem az asztalra. Illene neki is szólnom. Elvégre, fölöslegesen nem kell fáradoznia. És ez tuti időpazarlás. Azt meg nem akarom. Szegényt, így is feltartom. . .. Még a végén, megutál. Ennek elég nagy az esélye.

-Fölösleges keresni. Nem fogjuk megtalálni. . . –Vallottam be, majd lehúztam csimám cipzárját, lában felhúztam, átöleltem és térdemre helyeztem állam. Ilyen nincs. Lillin, sose csinál ilyet. . . . Ha megtudom mi történt. . .A vétkesnek annyi lesz! Ha meg magától ment el. . . Mennyen. Nem értem magam, miért vagyok ennyire. . Letörve. Miért is? Mert az egyik legjobb barátom. . . Sóhajtottam, és térdembe temettem arcom.

- Nincs jobb dolgom...de ha nem akarod, nem erőltetem.- mondtam és letettem a bögrét az asztalra. Magamban persze megfogadtam, hogy amint elment én is utána nézek. De a legjobb mégis az lenne, ha vele mennék. Mert sötét van és akármi történhet. Persze most teljesen hülyeségen gondolkodom, mert elvileg egy vámpírról van szó, aki tud magára vigyázni nem? De, csak ez újra egy elvi kérdés. Mert Rosa elsősorban nő, ráadásul gyönyörű, és éjszaka nem csak az emberek támadhatják meg nem? Na ugye. Viszont ha ezzel jönnék neki. Nem örülne, van egy olyan érzésem, hogy ő nem az a fajta nő aki kihasználná ezt.

Leültem a kanapéra, és körbe néztem. Nos, szép és ízléses lakás. Az asztalra néztem és felvettem a könyvet, amit ott találtam. . . Ilyeneket is olvas? Érdekes. Én eléggé rég olvastam. . . Ilyet. Novella azt hiszem. Belel lapoztam és sóhajtva tettem le a könyvet. Letettem, és már jött is be. Elvettem a teát, lában keresztbe tettem, majd hátra dőltem, és néztem, ahogy a tea gőzölög.

-Ne értsd félre, de nem akarlak ezzel is sújtani. . . . Tényleg hagyd csak. . . Megkeresem valahogy- Mosolyogtam rá. Tényleg, nem akarom ezzel is lefoglalni. Biztosra veszem, van jobb dolga is, mint velem keresni Lillin-t. Sőt, tuti van. Eléggé feltartom már így is. Mutató ujjam a teába mártottam, s mikor eléggé égetett kivettem belőle majd finoman ráharaptam. Igen. . . . .Hülye szokásom na. De ez van.

Ahogy hozzámbújt, mégszorosabban húztam magamhoz. Mindenkinek vannak mélypontjai, nekem is, az elmúlt 400 év ilyen volt, és most végre sikerül kimásznom onnan. Bár van egy olyan érzésem, hogy neki rövidebb időbe fog telni. Feltéve, ha megtaláljuk a kismacskát.
-Szívesen segítek.- persze lehet, hogy ez a megjegyzése inkább : "Ne gyere" kaetgóriát súrolja, de ez csak később ugrott be.
Az ajtón belépve levettem a kabátot aztán a zakót is, mert ugye az operába az emberek kiöltöznek. Mikor is vettem fel utoljára öltönyt? Jó régen, az biztos. Ahogy a konyhába léptem elkezdtem meglazítani a nyakkendőt is. Marha kényelmetlen tud lenni. Lassan de biztosan készülget a tea is, amint kész lett, kiöntöttem két bögrébe, és kisétáltam a nappaliba. Az egyiket odaadtam Rosa-nak, és leültem mellé a kanapéra.

Nos, ahogy látom, eléggé megleptem. De kit nem. Ehhez semmi kétség, de . . . . Elég hülyén vette ki magát, az amit tettem. Ha nem. . .Akkor most szóljanak. Amikor átölelt, még közelebb bújtam hozzá. Oké, ez eléggé nyomulósnak tűnhet. . . De most ehhez van kedvem. Meg amúgy is, imádom ha megölelnek. A másik meg, eléggé elvagyok keseredve ahhoz, hogy bárki karjaiba belefutva sírjak, szomorkodjak és ehhez hasonlók. . .

-Nem kell, hogy velem gyere. . . .De a teát elfogadom- Válaszoltam, és engedtem, hogy kinyissa az ajtót. Beérve a házba, levettem a kabátom, és a csizmám is. Tesztára fehérbe öltöztem. Egy térdig érőm kissé fodros szoknya, térdfeletti csizma, egy V kivágású póló, és arra egy vékonyabb pulcsi, és mind-mind fehérben pompázik.

Kicsit meglepett a reakciója, és nem is nagyon tudtam, hogy mit kéne tennem. Egy darabig csak mozdulatalnul álltam, majd óvatosan megöleltem. Legfeljebb ellök nem? Bár ezek után nem tudom, hogy mit tesz majd. Sosem fogok kiigazodni a nőkön, ezt akár most is aláírhatom.
A kérdésre inkább nem válaszoltam. A nem tudom, olyan feleslegesnek tűnik, ezzel az erővel csendben is maradhatnék.
- Gyere fel egy teára. Aztán tovább keresheted Lilin-t. De akkor más én is segítek.- mondtam halkan. Najó ez volt a maximum amit ki tudtam hozni magamból. Gyere fel egy teára. Jobb nem jutott volna eszembe? Nem, mert hideg van, és a tea felmelegít, és talán nem most kezdte a keresgélést.

Segíteni? Miben. . .Oké tudom miben. . . De hát. . . Nem is ismer. . . Meg aztán, múltkor sem úgy váltunk el. Felé fordultam és megráztam a fejem. Nem tudja, hogy keressem, és annak semmi értelme, hogy őt is kikészítsem. Meg aztán. . .Lillin az én feladatom. Nem akarok mást is belekeverni. Elé léptem, finoman neki dőltem, és belekapaszkodtam.

-Miért ment el?- Kérdeztem szinte csak magamtól. Ő úgy sem tud rá válaszolni. . . . . Meg aztán az indokokat sem tudja, miért van nálam. De most valahogy jól esett. . . . Nem csak az, hogy segíteni akart . . . Hanem az, hogy nem hagyott itt. Nem fogom az orrárak kötni, de visszakapta, amit nem rég kért.