Kávézó

-Ezen nincs mit köszönni. Szívesen segítek neked!- Mondtam mosolyogva, majd engedtem neki, hogy közelebb húzzon, és átöleljen. Hozzá simultam és megöleltem, szorosan. Viszonoztam csókját, vele ellentétben azonban egy bódító, édes és érzéki csókot adtam ajkaira. A csók végeztével, arcom nyakához tettem, és kissé megcirógattam fejemmel fejét.

-Szívesen felmennék hozzád.- Mondtam válaszul. Lassan elengedtem majd intettem a pincérnek, aki hozta a számlát. És most nem érdekel, hogy kinek lenne illő fizetnie. Elővettem a pénztálcám, majd kifizettem mindent. Felvettem a kabátom, majd megvártam az ajtóban. Közben volt időm egy gyors táska ellenőrzésre. Ahhoz képest, hogy kicsinek tűnik, sokszor elhagyok benne mindent. . . . . .

-Merre megyünk?- Érdeklődtem, majd amikor elindultunk belekaroltam, és hozzábújva mentünk végig, a kihalt utcákon.

//Ha így megfelel, folyt. köv. a házadnál. Ha nem, akkor írj ide //

Felsóhajtottam. Legszívesebben visszavontam volna az egészet, karomat eldugtam volna a hátam mögé, de amit már megtettem, azt már megtettem. Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét. Kezét végighúzta karomon, a vért lenyalta, majd felállt. Mikor visszatért egy törölköző volt nála, mely csöpögött a víztől. Karomra rakta. Figyeltem, mit mond. Tudtam, és már igyekszem leszokni, ha másért nem is, hát érte. Visszacsókoltam, ugyanolyan szenvedéllyel, mint ő. Mikor elhajolt begyógyította karom.
-Újra köszönöm...
Mondtam mosolyogva, majd lehajoltam hozzá, közelebb húztam magamhoz, átöleltem derekát, megcsókoltam. Ez nem olyan kis, ártatlan csók volt, sokkal inkább szenvedélyes, vad, követelődző.
-Mond, nincs kedved feljönni hozzám?
Kérdeztem, tekintetem az övébe fúrtam.

Egy ideig csöndben öltünk, majd elém tette kezét, mely tele volt tűszúrásokkal, és feldagadt. Vörös volt, lila, kék és zöld foltos. A tetejébe még vérzik is. Ez aztán a főnyeremény. Finoman végig simítottam karját, és lenyaltam az ujjaimra tapadt vért. Felálltam, majd kimentem a mosdóba, és egy vizes törölközővel tértem vissza. Elkezdtem letisztítani a sebet. Meg fogom gyógyítani, de előtte ezt az isteni vérszagot el kell nyomon.

-Ezért ne szégyeld magad! És ettől még felhívhattál volna magadhoz. Nekem nem ez számít, ha nem az, aki vagy. És nem, most nem azt mondom, hogy nem zavar, hogy ezt teszed. Ellenkezőleg, de ezt nem róhatom fel neked- Mosolyogtam rá, majd elengedtem kezét, melyen rajta hagytam a vizes törölközőt és felhajolva ajkaihoz megcsókoltam. Lágyan, mégis követelve ajkait. A csók végeztével, ismét végig simítottam a karján, és ezzel egy időben begyógyítottam a szúrásokat. Levittem a duzzanatot, eltüntettem a foltokat és végül, elfedtem a vér szagot.

-Már semmi baja. Remélem jobban vagy.- Mosolyogtam rá kedvesen, és adtam ajkaira egy puszit. Egy cseppet bánt a dolog, hogy drogozik, de ezt azok után, ami vele történt nem róhatom fel neki. És nem lenne jogos sem. . . Ő sem rója fel nekem a hibáim. Én miért tenném?

Mivel a barátnőm, nem kéne azért mégis megmutatnom neki a karomat? Ez így igazságos, nem? Sóhajtottam egyet, majd felgyűrtem az inget. Lesütöttem a szemem. Éreztem, hogy be van dagadva, éreztem a lüktetését, hogy forró, és nem kellett ránéznem, hogy tudjam, tiszta kék-zöld.
-Ezért nem akarom még, hogy felgyere hozzám.
Leheltem hajába, úgy éreztem, menten elsüllyedek szégyenemben.
-Nem tudtam, hogy mondjam meg neked...
Motyogtam magam elé és tekintetem a véres karomra vándorolt. A sebből szivárgó vér össze rondított mindent. Örültem, hogy a pincér már elment, mert ehhez semmi köze.
Tekintetem lassan vándorolt fel Josephine angyal arcára megvetést keresve, de még semmit nem talált, így újra a vörös karomra tévedt.

-Akkoi várd meg, pedig meggyógyítottam volna- Mondtam, egy mosollyal, majd a sütinkre néztem. Elvettem az egyik tányért, és lassan enni kezdtem, közben kipillantva néztem, ahogy kint zuhog a hó. Mennyivel szebb látvány, mint az esőt nézni. És jobban is néz ki. Szeretem a havat. Olyan tiszta és makulátlan. Megráztam a fejem, majd ettem még egy falatot, és kijelentésén, elgondolkoztam.

-Szerintem sikerülne. De ezt te érzed- Mondtam egy halvány mosollyal, majd mellé ültem, szorosan és vállára hajtottam fejem.

//bocsi amiért ilyen rövideket írok!//

Nem akartam oda adni neki a kezem. Nem azért, mert nem bíztam benne, hanem mert rettegtem attól, amit látna. Ez hülyeség, hisz az előbb magam ajánlottam fel neki. Hát, nem mindig értettem magam, most sem.
-Szerintem...megvárom, míg újra meggyógyul.
Nyögtem ki, kezem kihúztam kezéből finoman, nehogy megbántódjon, vagy ilyesmi. Ha valakit, hát őt nem akarom megbántani.
-Nem...nem tudom, hogy tudnék-e újra játszani úgy, mint régebben. Az azutáni fázist pedig a hátam közepére sem kívánom, se sehova...szóval...azt hiszem, továbbra is csak a hagyatékokból élek, míg nem csinálok egy saját lemezt...ami nem valószínű...
Mondtam elgondolkodva, majd a sütire néztem. Kezdek kövér lenni, én legalábbis úgy érzem, de ez most kevésbé lényeges.

-Nem akarok belőled inni. Inkább mutasd a sebet. Meggyógyítom- Ajánlottam fel neki, és már nyúltam is vérző kezéért. Nem akarok, és nem is fogok belőle inni. Semmi kedvem, pont őt büfének használni. Eleget használták már. Egyik kezemmel a nyakához nyúltam és levettem róla a sálat. És amit láttam. . .Elszomorított. Végig simítottam a nyakán, minden egyes harapáson, és egy szomorú sóhajjal, visszatettem a sálát.

-Nincs kedved visszamenni a színházba?- Érdeklődtem tématerelésként, majd vártam, hogy ideadja vérző sebét, és meggyógyíthassam. Közben a pincér is megérkezett, majd egy mosollyal, hozott nekünk, két torta szeletet. Ezek után elment, vissza hátra.

//Bocsi, hogy rövid!//

Csak az fájt, hogy ha meghalok, ő boldogtalan lesz. Vagy gyorsan túllép rajtam...de jó fej leszek és feltételezem, hogy sajnálni fogja. Kérdésemre elengedett, mire elmosolyodtam.
-Hülye ötlet...de ihatsz belőlem, ha akarsz. Persze...ne ölj meg, de most tényleg van egy sebem, ami még vérzik is, tehát még fájdalmat sem okoznál.
Ajánlottam fel neki. Én érzem, hogy folyik karomon lassan a vér, mely a tegnapi tű után maradt. Vacakul adtam be a dolgot és jobban látszanak az erek, melyek belőle mennek, olyan zöldesen. Fura, de annyira nem zavar, már egészen hozzászoktam a két év miatt. Olyan...fura, hogy nem érzi.
Az előző barátnőmnek tuti nem ajánlottam volna fel, de ez más. Ő...Ő Josephine, akit szeretek és fura, de nagyon féltek is, ami ironikus, mivel ő az erősebb, ezt mindketten tudjuk. Azt hiszem, mától nem fogok drogozni, meg inni. Most már nem vagyok egyedül, sokkal jobban leszek, vagyok.

-Hát, ha te ott leszek, akkor más nem is kell- Mondtam egy mosollyal, majd végig néztem az asztalon, és elmosolyodtam. Sose ettem egy helyen ennyit. . . Most még is. . . Na, akkor döntsük el, vagy én voltam anno finnyás. Nem tudom, így belegondolva már mindegy. Amikor mondta, hogy nem baj, annyira örültem. Legszívesebben örökre ölelném. De ez ugye egy okból kifolyólag nem valósítható meg. . . .Az pedig, hogy ő ember. . . . De, ameddig él, boldoggá akarom tenni. Egyszerűen csak vele lenni.

-Én is szeretlek Dorian- Mondtam, majd átkaroltam a nyakát, ezzel is kissé közelebb bújva hozzá. Amikor az éhséget szóba hozta, elgondolkoztam, majd legnagyobb szívfájdalmamra elengedtem, mert tudatosult bennem, milyen finom vérének illata. Sóhajtottam, és egyből beleittam a forró csokiba, majd felé fordultam közben letöröltem a szám széléről a forró csokit.

-Éhes vagyok. De nincs kedvem, most vadászni menni. . . Majd ha hazamegyek eszek- Mondtam egy mosollyal.

-Van.
Mondtam elgondolkodva, majd elmosolyodtam szélesen.
-A szülinapodat fogom ünnepelni veled.
Jelentettem ki széles vigyorral.
-Te is eljöhetsz. Remek lesz. Csak én leszek ott...meg...én...mást nem ismerek
Vontam vállat vigyorogva. Hozzám bújt, átkarolta derekamat, teljesen hozzám simult, ami rettenetesen jól esett, de komolyan, olyan meleg érzésem lett tőle.
-Nem, dehogy baj!
Súgtam neki mosolyogva, arcom finoman a hajába fúrva, majd fülébe súgtam halkan.
-szeretlekszeretlekszeretlekszeretlek.
Ennyiszer szerintem még életemben nem mondtam ki. Egy embernek meg főleg!
-Nem vagy éhes?
Kérdeztem, csak mert nagyon közel van hozzám és nem akarom, hogy éhség kínozza.

-örülök, hogy nekem most mégis kimondtad- Mosolyogtam rá, majd a pincérre pillantottam, és ő egy újabb elismerő mosollyal elment hátra. Kedves tőle nem? Láttam, hogy neki sem esett jól, hogy elváltam tőle, ezért is. Közelebb húzódtam hozzá, és vállára hajtottam fejem, majd jobb kezemmel, megfogtam az övét, és szórakozottan játszadozni kezdtem.

-Január elsején. Én voltam 1677-ben az év első babája- Mondtam egy mosollyal. Jó nem? Nem csak a szilvesztert ünneplem, de a születés napom is. Ámbár, már egy jó ideje, nem is ünneplem. Maximum veszek egy tortát, és azt eszegetem. –Nincs még tervem a szilveszterre. . . . Neked van?- Kérdeztem rá egy mosollyal. Szívesen lennék vele szilveszterkor. És még sokszor máskor. Márha. . . nem, szerintem neki sem lesz ellenére ezentúl. . . .

-Ugye nem baj ha- Ekkor felé fordultam, és finoman átkaroltam a derekát, majd hozzá bújtam, és úgy ültem tovább. –Ha így maradunk, csak egy kicsit. Amíg nem lesz kényelmetlen neked- Kértem, majd ha ez lehetséges, egy kicsit még közelebb bújtam hozzá. Kellemes az illata.

Éreztem még kezét a derekamon, mely enyhén szólva nem zavart, sőt, jól esett.
-Én is úgy gondoltam, csak...tudod már rég mondtam ezt valakinek.
Mondtam bizonytalanul, majd visszaöleltem neki, sajnáltam, hogy elfordult, de nem baj. Láttam a pincér mosolyát. Hát igen. Már egy éve járok ide, és egyszer se lánnyal, erre itt az első, aki gyönyörű és még meg is csókol.

-És a te szülinapod mikor van?
Kérdeztem mosolyogva, majd eszembe jutott valami klasz.
-Mondd, kivel ünnepled a Szilvesztert?
Érdeklődtem mosolyogva, mert ha senkivel, tölthetnénk együtt.

Épp lenyeltem a falatot, és kérdeztem volna valamit téma terelésként, amikor mellém ült és megcsókolt. Tudatosult bennem, hogy mi történt, és viszonoztam édes, mégis émelyítő csókját. Kezeim, derekára tettem, és kissé belekapaszkodva a felsőjébe bújtam közelebb hozzá. A csók végeztével elengedtem, és ránéztem a pincérre, aki elismerően mosolygott, és bólintott.

-Én viszont tudom, hogy szeretlek- Mosolyogtam rá, majd nyomtam egy puszit ajkaira, és ettem még egy falat sütit. Letettem a villát, majd felé fordultam, és megöleltem. Annyira boldog vagyok. Ámbár, kissé nyomulósnak tűnhetek, így. A legnagyobb szívfájdalmamra elengedtem és beleittam a forró csokiba, majd visszafordultam Dorian felé.

Néztem ahogy mindenfélét írogat, nem tudtam mit, de nem is igazán érdekelt. Láttam, hogy elszomorítottam, amit persze sajnáltam, de most mit tegyek?
Mellém ült, megfogta államat, maga felé fordította fejem és megcsókolt. Visszaült helyére, még mielőtt leeshetett volna, mi történt. Aztán mikor észbe kaptam én is mellé ültem, magam felé fordítottam és forró csókot leheltem ajkaira. Éreztem ahogy a villám végigcikázik ereimen, hogy aztán szívembe jutva felgyorsítsák működését. Egyre hevesebben csókoltam, kezem az arcán volt, majd mikor észre vettem, hogy átléptem pár határt elengedtem, de nem ültem vissza.
-Azt...azt hiszem, szeretlek...
Böktem ki nagy nehezen, mert ilyet csak az előző vámpírnak mondtam, neki is csak anyám halála előtt. Azok után ugyanis már erősen gyűlöltem őkegyelmét.

-Értem. . . . –Mondtam kissé elszomorodva, majd felírtam magamnak, hogyha egyszer azaz pár nap múlva betévednék a könyvtárba, ahol megkeresem a születési adatait. Szeretném, majd őt meglepni, és ha sikerült meg is fogom lepni. Már alig várom. Addig megkell terveznem mindent. Ezt is felvéstem a füzetembe, majd felpillantva rá, egy mosollyal értelmeztem, hogy elpirult. Aranyos tőle. A következő tette egy nagy szívecske volt a sütimen. Átgondoltam mindent, és mostmár teljesen mindegy, hogy mennyire járatom le magam, márha lejáratom. Mellé ültem, majd vettem egy nagy levegőt, állát megfogva fejét magam felé fordítottam és adtam ajkaira egy csókot. Észbe kapva visszaültem a helyemre, és zavarodottan kezdtem el inni a forró csokim.

-Ne haragudj. . . . Elragadtattam magam. Nem kellett volna- Kértem elnézést, majd neki láttam a sütit, és én is ügyesen kikerültem a szívecskét.

-Valamikor Márciusban...fogalmam sincs, mert nem szoktam ünnepelni, gondolom, tudod mióta. Ez elég idő volt, hogy elfelejtsem.
Vontam vállat. Nem őt akarom idegesíteni, csak tényleg nem tudom, már nagyon régen volt, nem emlékszem, csak arra, hogy március volt. Kicsit megdöbbentem, mikor arra kért, ne utazzam el. Kicsit mazochista dolog, de akkor maradok, ha szeretné. A halállal eleget volt dolgom, én se szeretnék beszélni róla. Ám most, hogy bele gondolok, egy angyalba szerettem bele...gáz, jó valakikbe zúgok bele, gratulálok magamnak, hab a tortán. Igazán, követelem a díjamat a pancserségért. Vagy ezért nem adnak? Majd én megalkotom. Kérdésén erősen vörös fejet vágtam, azt hiszem, ideje csinálni valami értelmeset és mindent kockáztatni. A sütijére rajzoltam egy nagy szívet a villámmal, majd felé fordítottam. Ez szerintem válasz a kérdésére, nekem legalábbis biztos az lenne.
-Sose tudtam, hol a határ.
Vontam vállat és hirtelen nagyon kezdett érdekelni a sütim. Nem vagyok valami különleges, nem nagyon hiszem, hogy érdeklem. Elkezdtem enni a sütim, gondosan kikerülve a szívecskét, nehogy valami baja essen szegénynek. Adna nekem az élet még egy esélyt a boldog életre? Vagy eljátszottam már mindent és tényleg csak a sötét házam marad.

-Értem. Hát. . . Nekem minden évben volt valaki akivel eltölthettem a karácsonyt. De olyan 200 éve mindig egyedül ünneplek- Mondtam kissé elgondolkozva, és beleittam a forró csokimba. Előhalásztam egy noteszt és egy tollat, majd fellapoztam, és egy mosollyal fordultam felé. –Mikor születtél?- Kérdeztem rá, szinte azonnal. Nem akarok semmi rosszat, komolyan! Csak egy bulit neki.

-Ahm. . .Kérlek ne utazz el!- Kértem, és észbe kaptam, hogy nem csak hangom de tekintetem is kétségbe esett volt. Nem akarom, hogy elmenjen. Akkor legalább vele lehessek amikor meghal. . . De egyenlőre, még ne akarjon meghalni! –Öhm. . .Mármint, ha csak azért utaznál el, hogy ne lássalak meghalni, kérlek ne menny. Veled szeretnék lenni akkor is. . . Márha nem lenne ellenedre. De egyenlőre ne beszélünk a halálról. Kérlek!- És ha most eltudnék pirulni megtenném. . . Eléggé ciki a helyzet. . . . Felálltam az asztaltól, majd odasétáltam a pulthoz és kértem két habos sütit. Az egyiken az Ő neve áll, a másikon pedig az enyém. Amikor kész lett vissza sétáltam, és letettem az asztalra a sütiket.

-Nem árt egyik sem. Illetve, nem hiszem, hogy bármi bajom származna abból. Maximum. . . . Ha ember lenne a párom. . . . Furcsa lenne, mivel biztosra veszem túlságosan is szeretném ahhoz, hogy elveszítsem- Gondoltam itt most a halálára. – Ez is azt bizonyítja, hogy túlságosan is ragaszkodó vagyok. . . –Mondtam, egy fáradt sóhajjal, majd beleittam a forró csokimba. Nem tudom, milyen válaszra számított, de ha erre akkor jó. . . Ha nem, majd csak rákérdez valahogy máshogy is. . . Gondolom én.

-Miért? - Érdeklődtem egy mosollyal, majd arra a sütire, amin a neve áll rárajzoltam egy szívet. Ennyi idő alatt csak nem szerethettem belé. Bár tőlem, még ez is kitelne. . . . . És akár hogy is próbálnám tagadni, szeretem. . . Na kellett nekem ez? Josehine nem tagadtad meg önmagad. . .Sikerült, megint szerelmesnek lenned. Gondolatban kezet fogtam magammal, és még vállon is veregettem magam. Egy mély levegővel visszatértem a gondolat felhőimből, majd mosolyogva vártam kérdésemre a választ.

-Ne haragudj, hogy ennyit kérdezek, de anyám sose törődött a Karácsonnyal...öt éves koromtól, se semmivel, ami ünnep. Így csak a díszítésből tudom, hogy eljött és már...tizenhat éve nem is törődöm vele, olyan, mintha egyedül ünnepelnék. De most itt vagy te. Bár nem ünnepeljük, azért mégis jobb, mint a szobámban ücsörögni egyedül.
Mosolyogtam felé halványan. Annak, hogy marad, örülök, így nem leszek annyira egyedül. Kivéve, ha nem is jövök be neki. Fura, de erősen úgy érzem, hogy szerelmes vagy belé. Most elmondjam neki? De ha ő nem, akkor szétzúzom a barátságunkat és megint tökéletesen egyedül leszek életem hátralévő részében.
-Azt...azt hiszem, én is maradok, végülis teljesen mindegy, hol halok meg. De ha jó barátok leszünk, akkor halálom előtt elutazom.
Mondtam minden mosoly nélkül. Én meg fogok halni, de ő nem. Elég sok halált láthatott már, és mint mondta, látott is. Az enyémet nem kell végignéznie. Ettől megkímélem.
-Nem árt neked a barátság, vagy szerelem az...emberekkel?
Kérdeztem és nagyon nehezen, miközben felettem a kérdést módosítgattam mindent, hogy ne azt kérdezzem:-nem árt neked a barátságunk, és ha lesz, szerelmünk?. Ez elég durva lett volna, azt hiszem.

A szívecskéjére és a forever-ös aláírására csak mosolyogtam, majd felírtam az ő nevét a sütire. Amint megvolt, ezek köré kis szíveket rajzolgattam. Amint tele lett a süti szívecskékkel mosolyom elégettségemet tükrözte. Végül lenyaltam az ujjamról a habot, és elővettem mobilom. Lefényképeztem a sütit, és kitettem háttérképnek. Amint megvolt, megmutattam neki is. Én és a művészi fényképezésem. Amiket mondott csak rábólintani tudtam. Robbie Williams-et én is szeretem. . . .

-Elég régóta élek itt. És nem tudom. . . .De úgy érzem, hogy még maradok ebben az évszázadban- Mosolyogtam rá. Ha más miatt nem is. Legalább, hogy vele beszélhessek. Sóhajtottam és megittam a forró csokim, majd rendeltem még egyet. Legalább valamit csináljak, amíg ilyen kissé kínos csönd van közöttünk. A sütire néztem, és nem értettem, miért írta, amit írt. Én persze tudom, hogy miért tettem amit tettem. . . De ő? Kérdően pillantottam fel rá, de amint szemeink találkoztak, már csak az öröm látszott szemeimben.

-És te? Meddig maradsz?

Nagy szemeket meresztettem rá, miközben megitta a forrócsokit. Az a vámpír, akit én ismertem előbb halt volna meg, mint hogy ilyet csináljon. Josy sokkal szimpatikusabb ebből a szempontból is. Rap? Azt nem szeretem. De ez nem baj, lehet különböző az ízlésünk, nem? Neve mellé, az arc mellé egy szivecskét rajzolt, mire én az ő szívecskéjét egy nagyobb szívecskébe foglaltam be, alá írtam, hogy forever.
-Robbie Williams, és a B. Boys.
Válaszoltam mosolyogva.
-Mikor költöztél ide...és meddig maradsz?

-Igen megiszom- Mosolyogtam rá a megjegyzésére csak lehunytam a szeme és belekortyoltam a forró csokimba. –Vörös borra. . . Nos, köszönöm kihagynám- Válaszoltam nemes egyszerűséggel, majd letettem a csészét, és kipillantottam az ablakon. Nagypelyhekben hullik kint a hó. . . . Csodálatos. Amikor visszafordultam megláttam az egyik sütiben a nevem, majd a pacát és a mosolygós fejet.

-Együttes. . . . . Nincs konkrét együttes kedvencem. . . Mindenféle zenét szeretek csak rapp legyen- Mondtam mosolyogva, majd a pacába belerajzoltam egy szívecskét, és a krémet, mely’ az ujjamra került lenyaltam. Nem tudom ő mit akart belőle kihozni, de én ezt akartam belőle. Ennyi. Majd ha nem tetszik neki, eltörli. Ismét bele kortyoltam a forró csokiba, ezúttal végig Dorian szemébe nézve.

-Neked melyik?

Én nem mondtam semmit, a pincér elég jól ismert már ahhoz, hogy magától kihozza, amit szoktam enni.
-Te azt megeszed? Nem...vágysz inkább jobban valami pirosra?
Kérdeztem, mikor a pincér elment. Lassan kevergettem a capuccno-mat. Néztem a habot, valahogy máshogy éreztem maga, mint általában. Olyan fura volt.
-Oké, melyik a kedvenc együttesed?
Érdeklődtem mosolyogva, majd elkezdtem szétmázolni az egyik süti krémjét, hogy végül kijöjjön Josephine neve. Mellé raktam a mosolygós arcot is, megy egy pacát, melyből én tudtam, mit akarok kihozni, de nem csináltam vele semmit.

-Az erdő jó hely! Főleg ha egyedül van benne valaki.- Mondtam elgondolkozva. Lehet lekellene állnom azzal, hogy folyton egyedül vagyok. Jó, nem mindig. Szokásom a tanuló társaim társaságában tölteni a délutánjaim. A meghívásra csak bólintottam. És észre vettem, hogy ő is figyel. Ez jó jel. Csak tudnám, hogy miért figyel. Ez viszont annyira nem. . . .Amikor beértünk leültem az asztalhoz, levettem a kabátom, és megigazítottam V kivágású pólóm, melynek kissé buggyos volt az ujja. .

-Egy forró csokit- Mondtam, majd letettem a menüsort az asztalra. Mondtam volna én mást is. Mint például vért. . .Vagy valami ehhez hasonlót, de azért a pincérrel sem tolhatok ki ennyire. Amikor meghozta a csokit belemártottam kisujjam, majd lenyaltam róla a csokit, és mosolyogva fordultam Dorian felé.

-Veheted meghívásnak!
Mosolyodtam el, miközben azon gondolkodtam, hogy tényleg ki kell pucolnom majd mindent, a tűket meg majd elsúvasztom valahova. Remélem, az összeset megtalálom, különben...
-Az erdő minden része!
Mosolyogtam rá, mert ez így volt. Hűvösebb, mint minden más, és csendes. Jaj, a Postamestert annyira nem kedvelem, szegény, ezt nem mondom meg neki.
-Én...Terhes társaságot aláírom, a Dorian Gray-t imádom, a végét nem bírom annyira, de amúgy tényleg jó. Meg Sherlock Holmes filmet és a Jó Barátok sorozatot, abban is leginkább Rosszt.
Vigyorodtam el és azt vettem észre, hogy öt bámulom, a gyönyörű arcát. Földre szegeztem tekintetemet, majd kinyitottam előtte a kávézó ajtaját.
Leültünk egy asztalhoz. Mivel késő volt rajtunk kívül senki nem volt. Mák, hogy ez éjjel-nappali.
-Mit kérsz?
Kérdeztem, mikor kijött a pincér.

-Pompás- Mosolyogtam, majd felvettem a kabátom, és begomboltam. Imádom ezt a kabátot. Megvártam míg fizet, majd kérdésén komolyan el kellett gondolkoznom. Na erre nem gondoltam. Amíg elindultunk eszembe jutott, hogy mennyünk valami látványossághoz, de nem. . . Inkább valami, kihalt helyre. A romok jók lennének. . . Mondjuk, lehet ő nem akar odamenni, mivel az a vámpírok egyik kedvelt helye. . . Így legyen az. . . .

-Érintetlen erdő?- Ott lehet hógolyózni, és meg is tudom fürdetni a hóban! Felpillantottam az égre, és már esteledett. Olyan 4 felé járhatott az idő. Miért is ne lenne sötét. De minden gondot megelőzve, egy egyszerű csukló körzéssel elértem, hogy a hold fénye ma a szokásosnál is szebben világítson, majd az égen. Már csak az a kérdés, hogy Hermész mennyire lesz szemét, és zárja el előlem/előlünk a holdfényt, ismét! Komolyan mondom, akármennyire is szeretem, baromira dühös vagyok rá. És még neki állt feljebb. Utálom! Mindegy, megrázva a fejem, belekaroltam Zach-ba. Lehet, mondjuk ezt nem kellett volna, de mostmár mindegy. Belekarolva haladtunk tovább az erdőig.

//Ha megfelel, folyt. köv. az Érintetlen erdőben //

- Nem tartasz fel, nyugi. Időm mint a tenger. Sőt mondhatjuk hogy a világegyetem . . . Most per pillanat úgysincs még kedvem hazamenni - mondtam neki az igazat. Tényleg nem volt kedvem elmenni, de nem az igazi okot mondtam. Csak nem jön rá, attól függetlenül, hogy istennő még nem érzi mások érzéseit. Bár ki tudja . . . Vannak olyanok, akik igen, de szerintem ha ő lenne már rég tudatta volna velem valahogyan. Egy kicsit elgondolkoztam a kérdésén. A válaszom naná, lett volna, de mielőtt bármit is mondhatott volna kiszaladt az ajtón és nem láttam, hogy merre megy.

Ezernyi gondolat cikázott át az agyamon, hogy mi baja lehet, ha egyáltalán valami baja volt. Aztán megláttam, hogy mintha könyörögne valakinek. Legalábbis erről árulkodott a keze, amit pont úgy tett mintha könyörögne. Aztán megint nem láttam a nagy tömegtől, de végül újra ott termett mellettem. Kicsit meglepett, de nem vészes. Csak túlélem. Viszont azt észrevettem, hogy nincs nála a táskája. Mielőtt megint elmenne válaszoltam az előbb feltett kérdésére.

- De van. - mondtam egyszerűen és felálltam. Előkotortam a zsebemből a pénzemet, majd az asztalra raktam. Kérdőn néztem Miára. - És merre megyünk?- kérdeztem tőle.

-Nos. . . Nem akarok menni, de téged sem szeretnélek feltartani. . . –Vázoltam fel a legegyszerűbb kifogást, amit találtam. Ismét kipillantva megláttam Adonisz-t. Ha neki, lepasszolom a cuccaim, akkor maradhatok még. Márha. . . Zach-nak sincs ellenére. Ezért is. Felé fordultam, és megkérdeztem a legelső dolgot, ami eszembe jutott. . . .

-Nincs kedved sétálni velem?- Kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott volna, megfogtam a táskám, és a mappát, kimentem Adonisz-hoz, majd a kezébe adtam a cuccaim, és megkértem vigye fel hozzám. Elvégre, van kulcsa a lakásomhoz. Miért is ne lenne. Nekem is van az övéhez. Azt is csak végszükség esetén használnám. Egy kis könyörgés árán, megfogta a cuccaim, és hazavitte őket. Visszasétáltam, é egy mosollyal, leültem a helyemre. Majd vártam, hogy mit mond. Szívesen sétálnék vele. Sőt. . . . Ha jön. . .Nem ússza meg egy kiadós játék nélkül. És akkor már teljesen mindegy, mennyire néz majd ovisnak.

Nagyon bőbeszédűen elmondta hogy érti. Hát néha sokat beszélünk, néha pedig elég keveset, de akkor is megértjük, hogy miről beszél éppen a másik, vagy nem... Kinézett és követtem a tekintetét a hópelyhekre. Még mindig esett és a táj nagyon szép volt. Hirtelen kedvem támadt hógolyózni egyet, de inkább nem mondtam ki, amit akartam. Ha egyáltalán akartam is valamit mondani. egyenlőre nem az biztos. A kijelentésére meglepődtem. Máris? Vagy megint ilyen gyorsan elment az idő miközben "beszélgettünk". Ám nem úgy tűnt, mint aki hamar el fog indulni.

- Lehet vagy biztos?- kérdeztem tőle mosolyogva. Csak a biztonság kedvéért kérdeztem, hogy mit mondjak, amikor elmegy és amikor nem. Mert azért csak el kéne köszönni tőle és úgyis kérdezni fogok tőle egy s más dolgot még ha marad. Talán azt, hogy hogyan tudta előidézni azt a fényt. Mondjuk ez buta kérdés mivel nekem is van képességem, neki is van, kinek nincs? Gondolom a sima embereknek, ha szabad őket így nevezni. . .

-Értem. . . –Válaszoltam, és kipillantottam az ablakon. Havazik. Imádom a havat. Nem tudom miről kellene még beszélnünk. Nem nagyon akarom feltartani, de ahogy látom, nem siet sehova. . . Jó ezt mondjuk nem tudhatom. Az asztal alatt, kinyitottam a kezem, és megjelent benne egy fénygömb. Lepillantottam a gömbre. A hold fénye. Hát nem gyönyörű? De az. Nekem tetszik, és imádom is! Amikor már vagy hárman néztek minket, eltüntettem, és megvakartam a bokám.

-Nos. . . Lehet, hogy megyek- Mondtam kissé zavartam. Mondjuk, szívesebben maradnék itt vele, beszélgetni. . .Vagy csak csendben ülni. Mindegy. Megittam a cappucchino-t, majd kifizettem mindent. Még visszaültem mellé, hogy eltudjak rendesen pakolni. Bepakoltam a táskám, a lapokat elrendeztem rendesen és időrendbe, majd elpakoltam azokat is. Amikor végeztem, egyszerűen, elment a kedvem attól, hogy mennyek. Nem is az, hogy mennyek, hanem az, hogy itt hagyjam. Megkedveltem na. De. . . . Mondjuk, mondtam, hogy megyek, így eléggé feltűnő lenne, ha maradnék, nem?

Egy ideig megint nem szólaltunk meg, de megtette ezt Mia telefonja is helyettünk. Úgy néz ki, hogy még nem szokta meg, mert megijedt tőle. Oké ha a helyébe lennék én is ezt csinálnám, ezt hívják úgy, hogy technika. Bár én csak teknőcnek szólítom. Valami fontos ügy lehetett, mert el is ment, hogy válaszoljon rá. Inkább meg se kérdeztem, hogy miről írtak neki SMS-t. Bár amúgy is magánügy szóval tök mindegy. És erre rákérdezett amikor visszajött, hogy miért érdekel. Hát mert csak. Vajon miért? Most erre mit válaszoljak?

- Hát mert nem tudom, csak - válaszoltam idegesen. Most erre mi lenne a helyes válasz? Mert, hogy én nem tudom az biztos. Még sosem voltam így egy lánnyal, na jó igen, de vele nem beszélgettem. A poharamat néztem és azzal voltam el egy jó darabig. Nem szólaltam meg. Miért is tettem volna?

Utálom Hérát. Mekkora szerencsém van, hogy nem az anyám. Belehalnék a szényenbe! Bele bizony. Megmordult a táskám, én meg kissé ijedten ugrottam arrébb az ülő alkalmatosságon, melyen helyet foglaltam. De rájöttem, hogy csak SMS-t kaptam. Elvettem, és gyorsan átfutottam a szöveget. De édes nem? Randit kért, és én természetesen . . . . Visszautasítom! Nem kedvelem a gyereket és kész. –Egy pillanat, gyorsan elintézek valamit- Mosolyogtam rá, és felhívtam Ray-t. Azzal a szöveggel, hogy : „Szia! Köszönöm a randi meghívást, de nem élek vele. Szia!” És ezzel letettem. Nem voltam bunkó ugye? Remélem, nem. Majd visszafordultam a széken Zach felé.

-Nem baj. Nem kell értened- Mosolyogtam rá, mostmár őszintén. Valahogy megkedveltem. Csak tudnám, hogy. . . . Jó nekem az ilyen mindig könnyen megy, meg minden. . . Na mindegy a lényeg az, örülök, hogy leült mellém és kész. Na ha most genya lennék, rákérdeznék miért érdekli a dolog. És leszek az, megkérdezem.

-Miért érdekel?- Kérdeztem, miközben beleittam a cappucchino-ba. Isteni finom! Hogy tudnak az istenek, ilyen mennyei kaja nélkül élni? Nem tudom. . . És a másik kérdés, én hogy tudtam?

Az biztos, hogy az Olülposz tetszene nekem. Sok minden tetszene nekem az életben, amit még nem láttam, de szívesen megnézném. Mint például szívesen úsznék egyszer egy tengerben. Bármilyen tenger jó, felőlem még óceán is lehet. Mondjuk egy közeli tenger is megtenné. Most hirtelen nem tudom, hogy melyik tenger vagy óceán van a legközelebb, de érdekel. Hű, hogy mik meg nem történnek az Olömposzon. Zeusz papucs, mert Héra ott van. Erre nem is gondoltam még, hogy ilyen is megtörténhet, és megtörtént.

- Hát ez nekem bonyolult egy kissé, bár szerintem azért mert nem élek ott - mondtam és kiürítettem az innivalómat. Finom volt, jól csinálták meg, amiért plusz pont járt, mert nem sok helyen csinálják úgy hogy nekem finomra csinálják. Mi tagadás egy kissé finnyás vagyok, de csak forró csoki téren. Igazából még én sem tudom, hogy miért kérdeztem, de ha már válaszolt én is feleltem.
- Csak úgy kérdeztem, érdekel - válaszoltam megfontoltan és meggondolva a szavaimat. Azt mégsem mondhattam már neki hogy Figyelj tetszel nekem, és csak érdekel, hogy meddig láthatlak!

Na, ez a kérdés, meg hogy jött ide? Olümposz. . . Miért érdekli ennyire? Majd ha kissé jobban megismerem, lehet felviszem. Sóhajtva ittam bele a cappucchino-ba, és gondoltam végig a válaszokat. –Nos. . . .Mivel én ott éltem már elég rég óta, kissé unalmas, és most hogy Héra megjelent. . . Borzalmas minden. Zseusz papucs lett. . . És minket meg a pokolba kíván. . . –Vázoltam fel neki a jelenlegi helyzetet. -Amúgy nagyon szép hely. Biztos tetszene- Mosolyogtam rá, majd kinéztem az ablakon.

Mindegy. Majd holnap reggel, úgy is megfogom érteni a matekot. Tényleg melyik suliba járhat. Mivel abba, amibe én nem hiszem. Nem láttam még. Legalábbis. . . .Nem emlékszem rá. De lehet, hogy láttam már. Nem, Mia tuti nem láttad. Emlékeznél rá. Lehet mindegy! Térjünk vissza a jelenbe. Megráztam a fejem, és beletúrtam a hajamba.

-Nem tudom. De szerintem, az évvégéig.- Válaszoltam a poharam nézve. Nem tudom, igazság szerint. . . .Lehet hamarabb felmegyek. . . . Vagy nem tudom. Majd elválik minden. –Miért kérdezed?- Érdeklődtem, és rendeltem még egy cappucchino-t. Koffeinmenteset természetesen.

- Értem - mondtam amikor befejezte a mondanivalóját. Akkor most én jönnék vagy mi? Mert én nem túl sokat tudnék beszélni. Mivel én mindig is a földön éltem. Mondjuk szívesen megnézném azt a bizonyos Olümposzt. szívesen rákérdeznék, hogy milyen hely. És meg is teszem.
- Olümposz milyen hely? Jó, rossz? Vidám, szép esetleg unalmas?- tettem fel szép sorjában a kérdéseimet egy kicsit sem zavartatva magamat, hogy kivel állok szemben vagy inkább ülök.

Ha itt tartunk tényleg nem vagyok egy matekzseni. Oké, tudom a legfontosabb dolgokat, de minek a többi dolgot? Nem fogok én semmi olyan helyen dolgozni, ahol gyököt kell vonni. Sőt szerintem még törteket sem kell számolnom. Igazából még azt sem tudom, hogy mi leszek ha nagy leszek vagy mi a csoda. Régebben sokszor kérdezgették tőlem ezt a "nagyok". Mindig azt válaszoltam, hogy felnőtt. Végül is nincs igazam? Kicsit elábrándozhattam, mert arra eszméltem, hogy Artemia felém tolja a muffinos tányért.

- Igen, köszi - és levettem az egyiket majd beleharaptam. Finom volt. - Meddig maradsz? Mármint a földön - érdeklődtem, mintha egy földönkívülivel beszélnék, aki most jött a Marsról. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy meddig marad itt. Napok, hetek, hónapok esetleg évek?

-Igen jó rég óta élek. Igazság szerint, fogalmam sincs. Egyszerűen csak Adonisznak kedve támadt ismét tanulni, így lejöttünk. Igazság szerint nekem semmi kedvem az egészhez, de Adonisz jó fej, ezért lejöttem vele- Azt már nem mondom, hogy térden állva könyörgött nekem. És megvette a karkötőm utolsó darabját. Pedig sehol sem találtam! Tuti készült már rá a sz emétje! De nézzük a jó oldalát. A szerencse karkötőmön minden amulett, vagy minek hívják ezeket, megvan. Ez a fő.

-Na akkor veled sem jutottam előrébb- Mosolyogtam rá gonoszul. Ha nem szereti keresek mást. Meg is van. Elővettem a mobilom és írtam egy SMS_t, hogy holnap reggel órák előtt bejönne-e Leila nekem matekot oktatni. A válasz természetesen igen lett. Kész szerencsém van nem? De igen. Piszok mázlim van!

-Muffint?- Érdeklődtem, majd felé toltam a tányért, melyen még két muffin ékeskedett. Eltettem a matekot, és előpakoltam az angolt. Gyorsan bekörmöltem a válaszokat, és elpakoltam teljesen. Másra nem kell tanulni, tök jó. És már végeztem is.

Figyelmesen hallgattam, amit mond. Most többet beszélt, mint eddig. Meg kellett volna tapsolni, de inkább nem tettem. Csak hülyének néznének, azt meg pont nem akarom. Nem értem, miért szereti annyira az emberi kaját. Bár lehet, hogy én azért vagy ettől kicsit meglepődve, mert már kiskorom óta ezen élek, ki tudja. . . Viszont azt kicsit furcsának találtam, hogy tanulnia is kell. minek? Már nem is tudom hány ezer éves, de tanulnia kell?

- És megkérdezhetem, hogy miért kell tanulnod? Ha jól tudom te már elég régóta élsz - az ő kérdésére én gondolkodtam el. Tényleg miért is vagyok itt? Csak sétálgattam aztán idejöttem, de ennél ésszerűbbet akartam mondani. - Hát kint sétáltam a hóban, amit szeretek aztán valami oknál fogva itt kötöttem ki. Kutya, telefon és minden nélkül. Még jó, hogy tudom hazafelé az utat - mondtam a végét elviccelve ám tökéletesen komoly arcot vágtam következő kérdésére.
- Viccelsz? A matek a kedvencem - mondtam ám a hangomban hallatszódott, hogy ez mennyire nem igaz. Utálom a matekot.

-Nos Adonisz kitalálta, hogy járjunk ismét iskolába. És pont engem kellett találnia erre. . . .De a jó oldala, ehetek ehetek emberi kaját- Vigyorogtam rá. Nekem igen is nagy öröm, hogy ehetek, emberi érteleket. Finomak, bár az isteni kajára sem mondhatom, hogy valami szörnyű. . .De nagyon már nincs semmi új benne. És az emberek, mindig kitalálnak valami újat.

-Amúgy meg. Tanulni jöttem be.- Válaszoltam az eredeti kérdésre, gondolom én. Elővettem a matek füzetem, és sóhajtva végig olvastam azt amit ma írtunk. Eskü odafigyelek a matekra, a szabályokat is tudom, akkor miért nem tudom megcsinálni normálisan a feladatokat? Mert nem értem. Ez van. Elővettem a könyvet, kiírtam a feladatokat, majd megpróbálkoztam megoldani őket.

-És te mi jót keresel erre felé- Érdeklődtem, és már a feladat felénél leakadva, mérgeltem fel magam. Miért nem lehet normális feladatot adni? Jó, most tuti hülyének fog nézni, de. . . –Mond csak értesz a gyökvonásokhoz?- Kérdeztem rá, és csak remélni tudtam, hogy igen. Jelen pillanatban ő az egyetlen aki segíteni tudhat. . .Márha ő érti. . .

Azta, nehogy túl sokat beszélgessünk. Még letörne a nyelvünk. Na, ennyit még a nagypapámmal se beszéltem. Észrevettem, hogy amikor megkérdeztem az igazi nevét elgondolkodik. Most akkor vagy kitalál valamit vagy hülyén kérdeztem. Személy szerint a másodikat választanám, szóval tényleg kérdezhettem volna normálisabbat, vagy normálisan kérdezhettem volna ugyanezt. végül is mindegy hiszen válaszolt.

- Inkább csak Zach. És mit keresel errefelé?- kérdeztem újra. Mondom én, hogy ez amolyan kérdezz-felelek vagy micsoda. Én vagyok a kérdező Artemia vagy inkább szeléné pedig a felelő. Ilyen játékot Istennővel még nem játszottam. Eddig nem valami izgalmas...

-Oh értem. . . –Válaszoltam majd törtem a muffinból, amit nem rég megkezdtem. Nagyon jók vagyunk. Komolyan ha beszélgetési rekord születne, szerintem mi nyernénk. Nem szoktam én ilyen szófukar lenni. Mos komolyan mi bajom van? Beteg nem vagyok. . . . Maximum agy beteg, de csak annyira mint mindenki a világon. Igazi nevem. De hát ez. . .Ja vagy úgy, az istennő nevemre kíváncsi, hát miért nem ezzel kezdte?

-Szeléné- Válaszoltam nemes egyszerűséggel. A hold istennője. Jó muri játszani a holddal. Nekem legalábbis. –Akkor örvendek Zacharie- Mosolyogtam rá, majd tovább ettem a muffint. Most, jó hogy apa nem haragudott rám annyira. Ha haragudna, tuti nem tette volna meg nekem ezt a szívességet. De nem? Mindegy is. A lényeg tudunk emberi kaját enni, és ez nagyon jó!

Amikor rájött, hogy tudom, hogy mi csak mosolygott. Nem tudom mi ezen olyan mosolygásra késztető dolog, de hát hadd mosolyogjon. szabad ország tudtommal. Hű, szóval fogalmazást ír. Nem jutottunk többre a "beszélgetésünket" illetően. Érdekes, mert úgy éreztem, hogy kíváncsi vagyok arra, hogy mi járatban van errefelé és miért ír... fogalmazást. Ez olyan irreális.

- Csak úgy benéztem - válaszoltam a kérdésére és belekortyoltam az időközben idehozott forró csokimba. Jól esett ilyen téli napokon finom forró csokit inni. Ekkor a lány, illetve istennő bemutatkozott. Persze nem az igazi nevén. - És megtudhatom az igazi nevedet?- kérdeztem tőle kíváncsian. - Én pedig Zacharie Soleil vagyok.