Kávézó

És kész! Befejeztem. Átfutottam a szöveget és mosolyogva eltettem a mappámba. Elpakoltam a törit és elővettem a magyart. Sose szerettem az irodalmat. Majd Apollo segít. Remélhetőleg. És tudom, hogy segíteni fog, elvégre az egyik kedvenc művét vesszük. Elkezdtem olvasni a könyvet és hozzá írni a vázlatot. Az olvasás már csak látszat. Fejből tudom a könyvet, ezért is írok mellette.

-Fogalmazást- Válaszoltam röviden és egyszerűen. Ennél jobban nem fejtem ki, hogy erről és erről, meg erről. Úgy is látja, de mondjuk, nem illő dolog amit csinálok ezért is. Letettem a tollam, és kissé rendbetettem magam körül a cuccaim, majd kíváncsi mosoly kúszott arcomra. Tudja mi vagyok. . . Pech . . . Ez van, mindig így járok. De miért?

-És te? Mi járatban?- Érdeklődtem, majd bele ittam a cappucchino-ba. –Amúgy Artemia Kenway- Hadartam el neki a nevem, mert azt elfelejtettem megemlíteni.

Ahogy látom megzavartam valamiben, de nem izgatta magát miatta és én kényelmesen leültem az előtte levő székbe. Jött is egy hölgy, hogy felvegye a rendelésemet. Rendeltem egy forró csokit. Mi mást ha már egyszer annak az illata csapott meg először? Amíg kihozták gondoltam kezdeményezek egy beszélgetést, mert sose szerettem csöndben ülni és bambulni ki a fejemből.
- Mit írsz?- kérdeztem tőle. Úgy néz ki, hogy ma csak kérdezni tudok, de legalább van valaki, aki meghallgat.

És ekkor döbbentem rá, hogy kivel is beszélek. Kicsit lassú a felfogásom ilyen téren, de úgy néz ki, hogy még javulhatok. Egy istennővel ülök egy asztalnál. Hát ez sem mindennapi dolog...

Csendes tanulásom, megzavarták. Letettem a lapot, és a tollat, majd felnéztem, és halványan elmosolyodtam. Nem a fiún, hanem a faján. Ideáig érződik, hogy tündér. No lám-lám, még nekem is adódnak meglepetések az életben. –Ülj le nyugodtan- Válaszoltam egy mosollyal, majd arrébb pakoltam a cuccom, hogy elférjen.

Nem nézem 18-nál idősebbnek. Most ő sem engem. Jó mi? Nekem az. Sóhajtva tovább lapoztam a könyvben, olvastam, és közben írtam ki a vázlatot. Nem értem minek írom ki, ha egyszer tudom. . . Mindent csak azért, hogy ne tűnjek ki annyira. . . .Na jól van, mindegy. Beleittam a cappucchino-ba, és dolgoztam tovább.

Tél van és nagyon hideg van, amit én speciel szeretek. Valamiért szeretek ilyenkor kint sétálgatni és nem bent ülni. A hideghez jobban kötődök, mint a meleghez. A hópelyhek amik leesnek a földre jó nagyok, ami néhol rossz néhol pedig jó. Az úton például elég rossz, mivel az autók igazából csak csúszkálnak, viszont a gyerekek élvezettel hógolyóztak. Ami-val megbeszéltük, hogy most sem fogom hanyagolni a tanulást, de magán tanuló leszek.

Egy kávézó mellett mentem el és megcsapott egy forrócsoki illata. Hirtelen ötlettől vezérelve mentem be az ajtón a melegbe. Kellemes idő volt odabent, de tudhattam volna, hogy tele van, ezért bátorkodtam odamenni egy lányhoz és megkérdezni, hogy odaülhetek-e hozzá.
- Helló! Leülhetek?

El sem hiszem, hogy Adonisz rávett erre a badarságra. Minek kell suliba járnom . . .Megint. . . .Plusz. . . Megkértük Hebe-t, hogy tegyen fiatalabbá minket. Így 17-nek néznek. . .De én akkor sem tudom minek járok suliba! Érettségizni vagy mit tudom én. De ezért Adonisz még kap. Csak kerüljön a kezeim közé. Beléptem a kávézóba, vállamon a lepkés válltáskám, tele könyvekkel. Kezemben, egy mappa, az meg tele lapokkal, és tételekkel. . ..Utállak Adonisz!

Mondjuk jó, mert Zeusz is belement, és megtette azt, hogy tudjunk emberi kaját enni. Annyira jó. Végre ehetek normális emberi kaját is. Na ez a jó benne. Rendeltem egy cappucchino-t és hozzá három muffint, majd leültem az egyik sarokba, és elkezdtem tanulni. Közben hol italom fogyasztottam, hol pedig az édességet.

Kellemes hely meginni valamit, két emeletes és gyorsan kiszolgálnak mindenkit.