Apollón szobája

Bekapta a csalit, ahogy a szemeibe néztem, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen lenne, ha szeretne. Komolyan, igazán, a nagy ő nézéssel nézzem rám mindig. Ne csak a testemért hiányoljon.
De nem erre kellett volna gondolnom. Behunytam a szemem, és élveztem a csókot, mert kétségtelenül jó volt benne. Mire elválnak ajkaink, és felpillant rám, szerelmes lesz, kétség sem fér hozzá. Innentől sima ügy. És csak élveznem kell, amíg tart. Nem tudom isteneknél meddig tart a hatás.
- Tökéletes volt. És most felelj egy kérdésemre. Mindent megtennél értem ugye?
Nem akartam hallani tőle a szeretlek szót. Hiszen nem volt igaz. De ha bármit megtenne értem...
Kissé kótyagos arca olyan volt, mintha részeg lenne... vagy nem is tudom.

Már ép szóra nyitnám a szám, hogy azért még se ócsárolja mikor előhozakodik az ötlettel. Szóval ez az ára. Ez nem nagy dolog. Egy csók...pont nekem, Apollónnak mi az?!
Ösztönösen megnyalom az ajkaimat majd hozzá simulok-pontosabban őt húzom annyira közel hogy összesimuljunk-, egyik kezemmel a derekát simogatom másikkal a hátát tartom. Először épp hogy lágyan...esetleg még a szerelmesen jelzőt is rá lehet aggatni...de másodpercek alatt váltok át vadabbra. Átlagban már akció közben csókolózunk így...ez nem segít ahhoz hogy lenyugodjak...nagyon nem

- Rosa? Milyen átlagos név... márcsak az kéne, hogy a vezetékneve is jelentsen valamit. - mondtam fitymálva. Rosa Lupin... ez elég átlagos. Nem tudtam, hogy ilyen az ízlésed.
Kis szünetet tartottam.
- Talán olyat kéne választanom, akinek különlegesebb az ízlése.
Lehet ezzel csak felhúzom, de nem volt jobb ötletem.
- Nem adtál rá okot, hogy maradjak.
Mi lenne, ha megbűvölném? Szerelmessé tenné egy napra... akkor nem figyelne arra, miket beszél. A nő megszállottja lenne. De kibe legyen szerelmes, belém, vagy Rosába?
Még egyetlen egyszer sem igéztem meg férfit, hogy szeressen. Nem lenne valódi, a szex pedig így is megvan.
- Csókolj meg, de úgy, hogy legyen okom maradni.

- Senki sem mondta, hogy vele lennék. Amúgy Rosa
Óvatosan átölelem a derekát és az ajtónak döntöm. Igen, vele akarok lenni. De nem úgy mint eddig...állatiasan és vadul...nem. Ideje újítani és más érzéseket is kipróbálni. Vele akarom kipróbálni
Hiba lett volna elmondanom a nevét? Nem hiszem. Hány Rosa élhet Párizsban? Rengeteg. Lassan közelebb hajolok hozzá

- Szóval...nem maradnál?

Voilá!
- Most rólam beszélsz vagy magadról?
Én ne találnék jobbat? Ha ez kihívás lenne... De nem.
- Mégsem a vámpír lánykával lennél ma? Hogy is hívják?
Oh, Aphrodité, ezt most tökéletesen oldottad meg. Mintha csak azt kérdeznéd, mennyi az idő? Mintha érdekelne engem.
Nem mozdultam, kezem még mindig a kilincsen volt, onnan figyeltem halk vívódását. Vele akartam lenni, azt akartam, hogy öleljen, erős karjaiban tartson, csókoljon, egyszóval őt. Kíváncsi vagyok, vajon azután mit fog szólni hozzám, amit Hádésszal terveztünk. Pontosabban amit Hádész tervezett.
Gyerünk Apollón, légy férfi. Szerezd meg, ami kell neked.

Nekitámasztom a fejem az üvegnek majd koppanások. Elindult. Fém kattanás. Keze a kilincsen

- Várj!
Szinte másodperc töredéke alapján fogom meg a kezét és rámosolygok. Ő meg én. Itt nincs helye másnak vagy érzelemnek. Csak ő meg én.

- Maradj. Nem találnál jobb szórakozást
A fejemben csak egy mondat cikázik "Mond ki mit kérsz érte cserébe". De ez így úgy hangozna mintha egy szajháról, egy cafkáról lenen szó. Pedig nem. Ezért sem mondtam ki

Nem tehettem róla, magamban nevettem, de felé csak egy gúnyos mosolyt engedtem láttatni. Én sem értettem, miért okoz ekkora örömet a kínzása. Lehet ennyire sötét lenne a lelkem?
Szeme érdekes színt vett fel, nem tudom mikor láttam ilyennek utoljára. Évszázadokkal ezelőtt...
- Naaa, nem kell így begurulni bátyus. Majd legközelebb.
Reméltem, hogy valahogy megállít, utánam szól, helyette szinte elzavart. Reméltem sikerült annyira felhúznom, hogy valahogy megállít.
- Legyen szép estéd! - újabb mosollyal az arcomon elindultam az ajtó felé, kezem a kilincsen.

- Tessék?!
Eresztem el és úgy nézek rá. Nem kell látnom magam, hogy tudjam...szem szem lassan kúszhat át vörösbe. Belül nyugtatgatom magam...csak játszik...és mindjárt mondja, hogy viccelt...de valahol érzem ez a bosszúja. A jogtalan bosszúja

- Rendben. Elmehetsz
Engedem el és felállok majd az ablakhoz sétálok és becsukom óvatosan közben szapora légzésemet próbálom csökkenteni

Bekapta a csalit. Annyira kiszámítható vagy kedves bátyám.
- Nekem megfelel.
Kezei olyan szorosan fonódnak testemre, hogy egyértelművé tette, hiányoztam neki. Vagy csak a nők, a szex, ki tudja. Mindenesetre ez a gyengéje. Én vagyok a gyengéje. Vicces gondolat.
- Kár volt felöltöznöd. Most viszont van még egy kis dolgom. Úgyhogy, elengedhetsz.

- Egyértelműen maradunk itthon...kettesben
Harapok az ajkaimba majd megcsókolom a nyakát és a derekát simogatom. Megcsalásnak számít ez ha nem élek kapcsolatba? Nem. Rosa csak barát. És mivel nem voltak barátaim...fura érzést keltett bennem. Ennyi az egész. Ő nem tudná ezt előhozni belőlem mint Aph

- Persze csak ha neked is megfelel
Suttogom a fülébe majd alig érezhetően, gyengéden megharapom a fülcimpáját. Nem. Ma nem eresztem el amíg nem lesz az enyém

- Az utálatot túlértékelik.
Megnyaltam a számat, mire Apollón ajkai már az enyémen voltak. Bárkit letudna venni egyetlen csókjával a lábáról. De engem nem vesz le ilyen könnyen. Magamra húztam, kezemmel pedig már a hasát simogattam.
- Szóval mit mondasz? Mi legyen az este hátralevő részében?
Egyenlőre nem volt meg a terv, hogy szedjem ki belőle a kiscsaj nevét. Hát majd valahogy...

- Igazság szerint most utállak...de...
Hajolok le az ágyhoz majd két kezemet a combjai mellé tettem és vadul megcsókoltam. Felejteni. Ki segíthet ebben? Aphrodité. Majd utána kioktatom az emberi életekről...most előbb egy forró éjszakát vele...már ha hajlandó ugye...mert megsértettem az egóját

- Elég jó programnak tűnik. De miért nem csinálod velem?
Akármennyire is utáltam most, mosolya izgatottá tett. Néha unalmas a saját hiúságoddal elfoglalni magad, olykor jobb látni másét.
- Nincs programom. Veled akartam lenni. De miért ne mehetnék veled? Gondolom egyedül mentél volna.
Lemenni egy koszfészekbe? Ő élvezte az ilyen helyeket, én kevésbé. Az Olümposz volt a kedvenc helyem, már nagyon régóta nem jártam lent. Igazából nem tudom miért éreztem így az emberi helyek iránt.

- Oh igen...elmenni az éjszakába felszedni valakit, kefélni és haza támolyogni. De a te ajánlatod kecsegtetőbb
Nevetek rá és felhúzom a nadrágot majd befűzöm az övet. Hamarosan már teljesen kész is vagyok. Megigazítom a pólóm és ránézek

- És kegyednek mi a ma esti programja...ha nem velem tölti az idejét?
Valami gyanús...titkol valamit...vagy egyszerűen tudja, hogy igazam van. Igen. Ez lesz, csak túl büszke, hogy bocsánatot kérjen így kiengesztel. Én meg leszek olyan arany szívű hogy hagyom neki. Mindenki követ el hibákat

- A zöld a kövéreket kövéríti.
Kis bók, túlteszek magamon, lassan jobb lesz a színészi tehetségem, mint Pallasz Athénénak.
Hiába haragszik rám, a véleményemre azért ad.
- Beszélni, mint mondtam. Múltkor nem azt monddom, hogy nem volt igazam, de messzire mentünk. Felejtsük el jó? Gondltam ma elmehetnénk valahova. Akár Párizsba.
Vagy akár mesélhetnél a kis barátnődről is nekem. Kár, hogy nem ilyen jó a meggyőző erőm. Pontosabban kár, hogy nem tudom kitörölni a memóriáját utána... a meggyőzés még menne.
- De ahogy nézem, programod van.
Kérdőn nézek rá, kíváncsi voltam hova készül.

- A zöld kövérít
Kapom ki a szekrényből háttal majd nevetve hozzá vágom a hasához aztán vissza fordulok. De igaza van. Jó lesz az. Kiveszek egy fekete zöld szegecses övet és leterítem az ágyra majd leülök mellé

- De most komolyan. Mi járatban errefelé?
Mosolygok rá. "Megbocsájtás fél egészség"(?) vagy valami ilyet szokott mondani Hesziszta. Lépjünk túl ami volt...és legyünk boldogok

Nem számítottam rá, hogy ilyen elutasító lesz. Persze azt se vártam, hogy majd a nyakamba ugrik. Tudhatta volna, hogy ezzel csak a dühömet táplálja. De bármit is vág most a fejemhez, nyugodt leszek. Ha ez vezet a célomhoz, megteszem.
- Rendben, akkor nézlek.
Hátrébb léptem, és az ágyára ültem. Kényelmes volt, egy tökéletes ágy. Felkönyököltem, és úgy figyeltem.
- Ahogy vesszük. - feleltem kérdésére. Sosem lehet tudni, miben sántikál a másik. Találd ki szivi, én mire gondolok.
- Csak beszélgetni jöttem. És a zöld pólót ajánlom. - mutattam a szekrényben lógó pólóra.

Ajtó nyílást nem hallottam de valahogy be kellett jönnie....egyszer csak elkezd fázni a derekam. Épp lehajoltam és úy pillantok fel. No és ki a kedves vendég? Aphrodité

- Szar keverésben, hugi? Köszi nem. Nincs szükségem rá
Dobok ki egy fekete csőfarmert az ágyra. Alsó rész kipipálva. Most már csak egy póló kéne...és boxer...meg cipő. De ezek apróságok

- Miben segíthetek?
Egyenesedek ki majd vissza tekerem magam köré a törölközőt.

Gondoltam abból nem lehet gond, ha elmegyek beszélni Apollónhoz. Vagy... nem feltétlenül beszélünk. Ahogy az ajtó elé értem, nem tudtam kopogjak-e. Végülis a legrosszabb dolog, amit láthatok tőle, hogy megint olvas. Mondjuk ha nekem olvasott fel, az sosem zavart. Lenyomtam a kilincset, és nem csalódtam benne nagyot, a szekrénye előtt állt, épp ruhát választott volna magának. Se szó se beszéd, odaléptem hozzá, és ledobtam a csípőjére tekert törölközőjét.
- Nem baj, ha segítek?

Megfürödve, egy szál törölközőben lépek ki a szobámba. A nehezen kikönyörgött hi-fihez megyek majd bekapcsolom a rádiót és feltekerem a hangerőt. Igaza van Adonisznak. Nem találkozunk, nincs gond. Ehhez el kell őt felejtenem, no és hogy lehet a legjobban felejteni? Jó pár menettel...
Földig érő ablakhoz lépek majd kinyitom és az áttetsző, fehér függönyt elhúzom, hogy a nap fényét még is csak megtörje valami. Dudorászva nyitom ki a szekrényt és nekiállok megkeresni a megfelelő ruhát...ahogy Zeusz mondaná: "Ilyenkor olyan, akár csak egy lány"

- Igazad van
Mosolyodok el majd magamhoz ölelem újra őket. Hamarosan Lillin és Rosa bent van a földi lakásukban én meg újra a szobámban. Sóhajtva dőlök rá az ágyra
//Köszi a játékot *.*//

Elmosolyogtam, és beletúrtam hajába. Adtam arcára, egy puszit. Számomra nehezen, de elengedtem, és Lillin-ért mentem. -Na gyere cica, mennyünk haza- Mosolygva vettem fel a kezembe, visszasétálva Andreas-hoz.

-Most akarok menni. Jobb ha egy ideig. . . .Nem futunk össze.- Gondolkoztam el, és megcirógattam Lillin fejét. Andreas-hoz lépve, egy puszit adtam ajkaira, és vártam, hogy vissza mehessek a földre.

- Engem semmi...
Mosolyodok el majd magamhoz ölelem újra. Fejemet a hajába túrom és szívom az illatát. Soha nem engedtem ennyire közel valaki magamhoz...egy vámpírt főleg nem...
- Mikorra kell hazamenned?
Kérdezem meg suttogva

-Rendben!- Mosolyogtam és viszonoztam a puszit. Csönd van. . .Kissé feszült csönd. Annyira érdekel, min gondolkozik. Felnéztem rá. . .És kissé elvigyorodtam. A félelem kiült az arcára. Gondolom, ez nála nem szokás, mivel párosul a kétségbeesés arcával is. Oké nem látszik rajta, én még is látom. . .

-Mi aggaszt ennyire?- Kérdeztem rá, kedves hangon. Felpipiskedtem, és fejem vállára tettem. Így még közelebb tudom ölelni magamhoz. Hozzá dörgölőztem és vártam, hogy feleljen a kérdésemre.

- Hidd el ha valami lesz szólni fogok
Nevetek halkan a fülébe majd megpuszilom. Hagyom, hogy a csönd függönye újra körülvegye a testünket mint oly sokszor a találkozásaink alkalmával. Nem beszélgettünk sokat még is - én úgy érzem - mintha évezredek óta ismernénk egymást. És ez nagy szó, ha olyannal nem érzem ezt akivel tényleg évezredek óta élek együtt
Félek. Életemben talán először. Félek, mert tudom, hogy elrontok valamit, hogy megbántom vagy összetöröm a lelkét. Félek, mert egy idegen érzés kerít hatalmába. Félek, hogy ez nem én vagyok. Félek, hogy ez csak egy álom...és hamarosan felébredek és egy vizes tálból kell kiemelnem a kezem...és vissza térnem a rideg valóságba ...

-Rendben. De haa van valami szólj, kérlek!- Mosolyogok rá, és élvezem közelségét. Jó érzés tudni, hogy valakinek annyira nem csak a testem kell. Átölelem, és még jobban hozzá férek izmost testének simogatásához. Hát mit ne mondjak. Isteni érzés. Bár milyen is lehetne?

Megremegtem a puszikra. Igen. Persze, hogy van! Feküdjünk le...nem...ez most más...majd idővel.-..vagy sem

- Nincs semmi. Örülök, hogy valaki nem zaklat hanem beszélgető partner. És ez épp elég
Mosolygok rá majd magamhoz ölelem amennyire lehet szorosan - persze ügyelve hogy ne törjem szét a bordáit. Olyan jó érezni a karjaimban...védeni és vigyázni rá

Amint látom megleptem. Nem is kicsit. Ez jó. Bár. . . . Valahogy zavaró is. Sóhajtva figyeltem tovább a tájat. A fák lombjai néha meghajlottak a szélben.

-Nem biztos, hogy tudom. . .- Pillantottam rá, majd vissza a tájra. Átölelem, és szorosan simulok izmos testéhez. Ha tudná, már ezzel mennyit segít. Bár sose voltam annyira magányos. De ha társaságban vagyok. . .könnyebb.

-Na és te. Van valami amit szeretnél?- Kérdeztem rá. Ha nekem adott illetve adni akart valamit. . . Akkor viszonozni szeretném. Nyakához bújtam, és megpuszilgattam. Beletúrtam hajába, másik kezemmel a hátát simogattam.

Nem kell? Most adtam neki a világ legnagyobb ajándékát ő meg elutasította?! Nők...ki érti őket...és pont emiatt nem is kell kezdeni velük...férfiakkal könnyebb...hiszen magamat csak ismerem. Ők olyanok mint én...csak rosszabbak

- Hát...te tudod
Mosolyodok el és a vállára hajtom a fejem onnan kémlelem a tájat. Még a végén rászoktat az ablakból való bámészkodásra...vagy már késő? Ki tudja...én legalábbis nem

Felé fordultam és rámosolyogtam. Kedves szavak. . .De nekem ennyi nem elég. Telhetetlen vagyok. . .De ez van. Sóhajtva, mosolyogtam tovább. Csendesen, ahogy tanították nekem. Mindig azt mondták, csak mosolyogjak. . .És ne tegyek semmit. Én így is tettem.

-Kedves tőled. De nekem ennél több kell. Nem kell értem semmit tenni. . . Komolyan! Maximum néha, napján találkozzunk és beszélgessünk. Nekem az is tökéletesen megfelelne.- Pusziltam meg az arcát, és sóhajtottam. Hát igen. . . Elfordítottam fejem, és ugyan háttal vagyok a tájnak, de tökéletesen láttam, így fél oldalról is.

Ha meghalt Alvilágban van...na majd elintézem azt a dadát, hogy ne legyen "nyugodjék békében" neki. Mutatóujjammal megcirógattam az arcát majd visszafordítottam magam felé. Nem hittem volna, hogy ebbe belegondolok de van közös bennünk...méghozzá, hogy elunhatjuk az örökkévalóságot...és így megvénülve csak halálra unnánk magunkat.

- Garantálom, hogy mostantól minden jobb lesz. Nem ígérem, hogy melletted leszek...vagy hűséget...mert hazudnék. De az ígérhetem, hogy egy percig sem unatkozol majd...és senki sem bánthat. Erről kezeskedem
Mondom halál komolyan és megpuszilom a homlokát. Ha kell minden követ megmozgatok...segítek - önzőnek sem mondhatnak - és el sem unnom magam

-Hát öhm. .. Nem szeretek magamról beszélni. . .- Mondtam kissé elgondolkozva. Sóhajtottam. Nem hiszem, hogy bajom lehet belőle. . .Maximum elmondja mindenkinek. Nem sokat kezdhetnek vele. . . Felé fordultam és mellkasába temettem arcom.

-December 31-én éjfélkor születtem. Édesanyám 3 éves koromban halt meg. Egy fényképem van róla, amit még ma is a párnám alatt őrzök. Ekkor felfogadtak egy dadát. Utáltam. Folyton szidott és eltiltott mindentől. Én persze mindig borsot törtem az orra alá. 10 évesen a szobámba zárt, egészen 11 éves koromig. Csak a kastélyba mehettem ki, nagy ritkán. . . –Mondtam kissé elszomorodva. Igen, mindenre tökéletesen emlékszem. -15 évesen tudtam meg, hogy vámpír vagyok. Egyszer felhúztam magam és megöltem a dadámat. . . .

-20 évesen apám is meghalt. A kastélyunk elhagyatott lett. Mindenki kerülte. De én ott voltam. . . Megtanultam, mindent, amit lehetett. A sok könyv ami ott volt. . . . Kapóra jöttek. 70 évesen elhagytam a kastélyt, és azóta járom a világot. Azonban 60 éve élek itt és egy jó darabig, még itt is akarok- Mondtam a végét, kissé mosolyogva. Elléptem tőle, neki dőltem az ablaknak, és rámosolyogtam.

-Ennyi. . .- Vigyororgtam rá kedvesen. Kissé elfordítottam a fejem és néztem a tájat.

Egy ideig hallgattam és hagytam, hogy a kint madárcsicsergés töltse be a szobát...és a mi levegővételünk. Majd hirtelen előálltam egy ötlettel amivel még magamat is megleptem

- Mesélj még magadról. Mindent tudni szeretnék rólad a legkisebb hülyeségtől a legfontosabb dolgokig
Nézek rá komolyan de persze mosolyogva. Gyengéden megsimogatom az arcát és egy kósza tincset hátrasimítok a hajzuhatagba

-Nem köszi. Majd talán, máskor- Mosolyogtam hátra, és ismét a rétet kezdtem el nézni. Emlékszem. Volt egy olyan évem, amikor nem mehettem ki a szobámból. Annyira megszoktam, hogy csak ablakból nézem a tájat. . .

-Te azt nem fogod megtudni. . .Szerintem- Mosolyodtam el ismét. Nem hinném. Sőt. . .Ha meg is találja, én akkor sem fogom neki engedni. Nem jó ez a játék. . . . . Még egy találkozás. .. És szerintem, több nem lesz. . . . Ámbár, én remélem, azért lesz még. . . .

-Kimenni?. . .Nem mondtam még. . .De 10 éves koromtól 11 éves koromig csak a szobámból nézhettem a kinti világot. Ezért is szoktam mindig az ablaknál állni.- Mondtam el neki, kissé elszomorodva. Ölelése jól eset. . .Mint mindig. . . .Belebújtam ölelésébe. Annyira kellemes. Felkarját kezdtem el simogatni.

- Egyértelműen banánt...
Vigyorgok rá majd megnyalom az ajkam mivel egy kósza alma nedv csepp útnak indult rajta...
Ő már megint ablakozik! Az őrületbe fog kergetni evvel a szokásával! Várjunk...fogunk mi találkozni még? Nem, nem hiszem. Ha nem rokon az illető nem sokat találkozok vele...és ha akarok most vele? Miért akarnék...Aphroditével sem akarok...vagy vele csak azért mert ha kell ha nem találkozok?

- És mi az a különleges alkalom?
Dobom ki laza mozdulattal a kukába a csutkát majd a kukát magasabbra helyezem. Nem tudom, mi baja lehet egy macseknak tőle...de ki tudja. Ez nem földi kaja. Lassan az ablakhoz sétálok

- Megmutassam a rétet? Kintről...onnan szebb
Suttogom a fülébe közben átölelem hátulról és a hasa előtt kulcsolom össze a kezem

-Ha ilyen vagy, megharaplak- Villantottam rá szemfogaim, majd tovább dajkáltam Lillint. Na de kérem! Ezt azért ne. Neki lehet jól esik. . .nekem kevésbé. Na, ezt még megkapja.

-Banánt mi?- Nyomtam, még egy puszit Lillin orrára, majd letettem az ágyra. A következő pillanatban, már Andreas előtt álltam, gonoszul mosolyogva.

-A fenekem, neked tabu! Azt csak különleges alkalmakkor lehet- Mondtam neki, majd kivettem a kezéből az almát, beleharaptam, visszatettem kezébe, és ismét az ablak elé álltam. Hiába esznek mást. . .A mi almánk finomabb. . . Valamivel

- Tehetek róla, hogy tökéletes vagyok? Nem. Hibáztasd anyámat vagy Zeuszt
Nevetek fel majd ahogy megfordul rácsapok mosolyogva a fenekére

- Banánt?
Kérdezem perverz vigyorral és a gyümölcsös tálhoz sétálok. Persze nem sima gyümik...hiszen ha azt tartanék benne mindig berohadnának...az meg büdös. Feldobok egy almát - és ha kér akkor neki adok az adott gyümölcsből - majd beleharapok és úgy figyelem miközben a szekrénynek dőlök. Akár anya és lánya

-Ejj! De beképzelt valaki- Mosolyogtam rá gonoszul. Persze van mire, csak nem mindig. Olyan jól esik, hogy simogatja a hátam. . . . . Eltalálta az egyik legjobb pontom. . .A rengetek közül. Sok van. . .Hát na. . . .

Elengedtem, majd visszasétáltam az ágyhoz, felvettem Lillin-t és megöleltem. Dorombolni kezdett, én rámosolyogtam, puszit nyomtam az orrára és tovább szeretgettem.

- Mindenkinél vannak szebbek...kivéve engem
Vigyorodok el majd megpuszilom a feje tetejét és úgy simogatom tovább. Isteni illata van...olyan...babonázó...és furcsa érzésem van tőle...de nem tudom behatárolni, hogy milyen...azt tudom, hogy ilyen nem volt még...de azt se tudom eldönteni, hogy jó érzés ez vagy sem

-Ez esetben, nem látsz jól! Nálam sokkal gyönyörűbbek is vannak- Öltöttem rá a nyelvem. Ami igaz, az igaz. Nem vagyok a világ szépségei között. . . De ez van. Mosolyogva bújtam még közelebb hozzá. Ha ez már lehetséges. Szeretem, ha megölelnek. És, ahogy elnézem, neki sincs ellenére. Egy darabig, gondolom én.