"Nagyok" csarnoka

Egy ideig, csak néztem Arthur-t, majd a lábamhoz gurult egy alma. Érdeklődve néztem rá, épp hajoltam volna le, amikor Arthur felvette. Mosolyogva néztem, mit szeretne tőlem.

-Semmi fontosat. Éltem napjaim, Párizsban. Bulikra jártam, meg ilyen helyekre. Ennyi. . ..-Válaszoltam mosolyogva. Nem értem, miért kérdezi. . . Hát, majd el mondja. Mosolyogva álltam fel elé, majd megborzolva haját, adtam arcára egy puszit.

-Nos. . .Szerintem, én megyek. . . .- Öleltem át, majd adtam ajkaira egy búcsú csókot. Annyira nincs kedvem, elmenni, de jobb ha megyek. . . . Illetve, szerintem nem történne olyan, amit én ne akarnék. . . .De mindegy.

Elindultam az ajtó felé, még hátra pillantottam, majd elmentem. Megkerestem Zeusz-t, beszéltem vele, majd elhagytam Olümposzt.

//Köszi a játékot!!! //

Lehunytam a szemem. Láttam magam előtt a tengert, a végtelen kékséget, mely ha beleesel magához ölel, mint a leghűségesebb szerető, hisz sosem fog elengedni. Leránt, egészen a szívéig, hogy ott nyújtson neked örök békét. Odaránt, hogy örökké vele maradhass, mert nem akar elengedni, szeret, és csak így válhat teljesen biztossá, nem hagyod el soha többé...Még ha gyilkosod is lesz, ő szeret, magához ölel, vágyik rád, csak ezért teszi. Apró csókokat hint kék ajkaidra halak képében, melyek jönnek, majd szétrebbennek.

És ha valaki kiragadja tested karjai közül, dühe hihetetlen lángra lobban, csapkod, utánad kapdos, hisz szüksége van rád, neki kellesz! Majd mikor sikerül visszaszereznie megnyugszik, s a tested megint ott hever ölében, a végtelen hullámsírban, soha nem húz ki senki többet.
Megremegtem gondolatmenetemben. Tudom, milyen, már voltam a tenger mélyén, mikor feldühítettem Poszeidónt. Szerencsére Zeusz kihozott, de két hónap a víz alatt, az csúnya nagy szívás. Visszatértem a jelenbe, kinyitottam a szemem. Dermedt ujjaim közt már nem volt alma, valahol elgurult.

Utána néztem, hol is lehet, de még mindig az emlék hatása alatt álltam, így kisit fásult voltam. Meg is találtam, a kanapénál volt. Odasétáltam, felvettem, megforgattam ujjaim közt, majd megint láttam magam előtt a kékséget. Nem! Vissza a jelenbe! Rámosolyogtam Miára. Vajon, ő mit csinált azokban a hónapokban?
-Nem emlékszel, mit csináltál...1990-ben? Decemberben és Januárban?
Kérdeztem, miközben szórakozottan játszottam az almámmal.

Betettem az almát a számba, mármint ráharaptam, majd felálltam a korlátra, és nyújtóztam egyet. Rég volt, amikor utoljára, így gyakoroltam. Hátra hajoltam, lementem hídba, majd „ugrottam” egy kicsit, és kézen állva néztem a korlátra. Na, még meg. Kész csoda, nem de?

Elgyalogoltam a korlát végéig, majd ezt a mozdulatsor, a másik végletig csináltam. Az alma, meg mozdulatlanul –nem is él- megmaradt fogaim között. Elérve a végéig, leugrottam, és visszasétáltam, közben megettem az almát. Kidobtam a csutkáját, majd leültem a kanapéra, és néztem a képet, amit Arthur is nézett.

Elhajolt tőlem, aminek kicsit talán örültem is, kaptam levegőt. Amit mondott...az fura volt, his sosem vettem észre, nem is találkoztunk annyiszor...és...na jó, ezt nem értem, de mindegy. Vett egy almát és kiment a teraszra. Néztem a hold Teát, de ez már nem ugyanaz...így valahogy nem jó. Felálltam, én is vettem egy almát. Erre most mit mondjak? nem tudom, hadzudni nem akarok. Tetszett nekem, persze, de csak barátságnak tudtam be.

Elsétáltam a pulcsimig, felvettem a földről, majd felhútam, csakhogy ne legyek már félmeztelen, de ténleg, milyen már, hogy ő teljes ruhában, én meg csak így? Odamentem egy festményhez, melyen a tenger volt látható. Imádom a tengert, teljesen oda vagyok érte

Szegényke. Kicsit, gyors voltam neki. . . Megpróbáltam, kicsit feljebb húzni, hogy ne nyomjam ennyire a kanapéba. De nem kellett sok, hogy ő maga jöjjön közelebb, és hozzám simuljon. Annyira, örülök, hogy végre, velem is foglalkozik. . . .

-Tartozok neked egy vallomással- Hajoltam el ajkaitól. Bár, nagyon nem akartam. –Csak, hogy teljesen képben legyél: Nekem régebben is tetszettél, de Tea miatt, nem vetted észre- Öltöttem rá a nyelvem, majd felálltam róla, és nyújtóztam egyet. Elvettem egy aranyalmát, majd beleharaptam, és kisétáltam az erkélyre.

Igen. . .. Nem vette észre, de mostmár tudja. Nem, az, hogy Tea-val bajom lenne, de túl sok figyelmet szentel vagy szentelt neki, és nem vett észre. Jó bevallom, én sem mutattam ki neki –mindig-. Megráztam a fejem, majd néztem Arthur-t. Intettem, és a hold egyik sugara, Tea képmásává vált, majd odament gazdájához. Csak, hogy ne érezze rosszul magát, amiért Zeusz elvitte.

Válaszain elmosolyodtam, kitártam kezem, hogy az ölembe tudjon ülni. Mikor ott volt kezem a hátára tettem, így meggátoltam a hátrafelé dőléstől. Néztem kezét, ahogy végigsimít mellkasomon, hátamon. Nagyon jó érzés volt, tényleg fantasztikus, halkan fel is sóhajtottam rá, de ez csak egy apró sóhaj volt.

Hirtelen lehajolt hozzám, de olyan gyorsan, hogy követni se tudtam és olyan erősen csókolt meg, hogy a fejem a kanapé támlájába préselődött. Persze visszacsókoltam, egyik kezem a hajába túrt, a másik közelebb húzta. Hogy élhettem eddig Mia nélkül? fel se tudom fogni, hogy azt ne mondjam, de tényleg.

Kicsit elemelkedtem a kanapétól, hogy testem az övének simulhasson, kezem a hátán járkált.
-Én is remélem, hogy te is élni fogsz vele!
Mondtam mosolyogva két csók közt, majd szomjasan tapadtam ajkaira újra.

Amikor mellém ért, mosolyogva válaszoltam, de előtte viszonoztam a csókját. Felkuncogtam és hozzá bújtam. Annyira jó, hogy végre, nem csak a kutyusnak él. De persze, neki is hagyok teret. Jó nagyot.

-Elég ha nekem mondod, és én tudom. Szeretlek Arthur. Annyira szeretlek- Suttogtam ajkaiba. Elvigyorodtam azon, amit mondott, és végig simítottam felső testén, mellkasán és hátán.

-Az én szívem, testem és a lelkem csak a tied. Remélem élni fogsz a helyzeteddel- Vigyorogtam gonoszul. Ekkor végig csókolt a fülemtől az államig. Az ölébe ültem finoman, majd megcsókoltam ismét. Annyira vágytam érintésére. Ismét követelni kezdtem ajkait.

Csodálkozva néztem Miára.
-Miért haragudnék? Szeretlek, mindennél jobban, szükségem van rád, ezen semmi sem változtathat, és ha kell mindenkinek elmondom, hogy szeretlek.
Minden szónál léptem egyet felé, majd mikor mellette voltam leültem a kanapéra és megcsókoltam.

-Mert szeretlek, ezen még Zeusz sem változtathat. És mikor neked adtam a szívemet, akkor a testemet is. Tehát nem maradt semmim, ami ne lenne a tiéd.
Súgtam a fülébe, majd végigcsókoltam a fülétől az álláig.

Én komolyan félek az apánktól. Vigyor jelent meg arcán. Oh, a fenébe is. Ilyenkor mit mosolyog? Hogy lehet valaki ennyire. . . .Inkább nem gondoltam tovább. Sóhajtottam, és tovább ettem az almát. Egy jó ideig, csak csönd volt, majd Arthur vörös lett. Az egész felső teste. Mi a. . . . Nekem se kellett sok, hogy rájöjjek, mitől ilyen vörös.

Arthur dühös Zeusz meg boldog. Ez valami haladás. . . Megetette Tea-t a vérével, majd távozott. A drágasággal a kezében. Kérően néztem utána, majd Arthur-ra pillantottam. Visszanyerte színét.

-Ne haragudj. . . . – Kértem elnézést, amiért lebukott, hogy velem volt. Megettem az almát, majd kidobtam a csutkáját. Milyen csönd lett megint. . . Nem szeretem a csöndet. Főleg nem, ha Arthur-ral vagyok. Sose szerettem, eztán sem fogom.

Valaki kopogott, erőszakosan, én meg nagy nehezen elszakadtam tőle, pedig nem akartam. Olyan gyorsan történt minden, hogy fel sem tudtam fogni. Egyik pillanatról a másikra fény lett, kinyílt az ajtó, berobogott Zeusz, felém repült Tea, én meg automatikusan elkaptam, de még mindig félmeztelen voltam, nem ér ilyen gyorsan normálisba váltani!!!!!

Láttam a nagyfőnökön, hogy ordítani akar, ám mikor meglát a falnak támaszkodva, még mindig kicsit lihegve, félmeztelenül elmosolyodik. Minden mosoly nélkül nézek vissza rá. Nem találtam semmit viccesnek, sőt. Nem mozdultam, farkasszemet néztünk. Hirtelen egész felsőtestem, arcom, nyakam, sőt, a hajam is vörös lett.

Ez meg mi a fene? Ám mikor megláttam karomon egy ujj nyomot megértettem, azt jelezte a szín, ahol hozzámért Mia. Elnevette magát, míg én még mindig mosolytalanul néztem rá.
-Végre, a fenébe is, Hermész!
Megnyaltam fogaimat, most tényleg dühös voltam.
-Ennyi elég nekem, most már menni fog.
I
gyekeztem nem leordítani a fejét.
-Örülök, hogy te boldog vagy.
Mondtam fogcsikorgatva. Odalépett teához és megtette azt, amit én minden nyamvadt hónapban megteszek. Aztán felvette a karjaimba.
-Mára elviszem, majd holnap visszakapod.
Mondta nevetve, majd megint egyedül hagyott minket, bőröm visszanyerte fehérségét.

Benyúlt felsőm alá. Hideg a keze. Kissé ficánkolni kezdtem, majd hangos kopogásra lettem figyelmes. Oh, ne már. Pont most. Mennyen már el. De nem. Neki vernie kell azt a nyomori ajtót. Arthur felé fordultam és megcsókoltam.

-Úgy, tűnik, itt a vége, mostanra- Mondtam, majd Eltávolodtam tőle, intettem és a fények megjelentek, az erkély ajtó elől a függönyt elhúztam, az ajtót kinyitottam, de csak a zár részét és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén. Elvettem egy arany almát, és vártam, a jövevényt.

Zeusz tört be rajta, de még, hogy. Komolyan megijedtem tőle. Arthur-ra néztem, majd Zeuszra aki elém sétált és ledobott egy macska tetemet a földre. Másik kezében Tea volt, akit Arthur-nak vágott.

Finoman beleharapott alsó ajkamba, mire elmosolyodtam, fura, de ezt is élveztem. Bármit is csinált, biztonságban éreztem magam vele, jól, nem...fantasztikusan...
Benyúlt felsőm alá, kis híja volt, hogy nem lettem rákvörös. Ám hamarosan teljesen eltűnt rólam a pulóver, félmeztelen lettem.

Még mielőtt bármit is mondhattam volna, selymes keze bejárta felsőtestemet, felfedezte minden apró pontját, de úgy, mintha az övé lenne, bár, mondjuk, tényleg az övé, nekiadtam a szívemmel együtt. Hamarosan áttért a hátamra, már amennyire be tudott nyúlni a falhoz, melynek tapadt hátam.

Hozzásimult meztelen felsőtestemhez, forrón csókolt meg, vágyakozóan, ahogy én is. Beletúrtam gyönyörű, puha hajába, elemelkedtem a kőtől, hogy minél közelebb legyek hozzá. Kezem bebújtattam a pólója alá, csakhogy érezzem bőrét kezem alatt, ajkaim letévedtek a nyakára. Jobban tetszett úgy, hogy én vagyok a falnál, így nem fordítottam.

Tudtam, én hoz ez lett volna a következő. Elém lépett és ismét csókokkal halmozott el. Annyira jól esett. Tényleg. Végig simítottam a hátán, majd fordultunk egyet. Elvigyorodva haraptam bele alsó ajkába, természetesen csak finoman.

Lassan benyúltam felsője alá, és levettem róla, finoman a felsőjét. Birtoklóan, járta kezem körbe izmos mellkasát. Amint végig mértem kezemmel, hátára tévedtem. Milyen puha már a bőre. Annyira kellemes. Hozzá simultam, és hevesen csókoltam meg.


//Bocsi, hogy ilyen kevés lett //

Visszacsókolt, majd magára vette, hogy elhajoltam tőle, pedig csak nem akartam nyomulni, ennyi. Bezárta az ajtókat, még az erkélyajtót is, teljes sötétség lett, nem láttam egyáltalán semmit, ez gáz. Hirtelen Mia mögém lépett, finom kezei a szememre rakta, majd nem sokára láttam, de fura.

De mindent, tényleg mindent. Ezen elmosolyodtam. Elém lépett, megcsókolt, majd hátra a falnak. A kis okos...odaléptem hozzá, egy ideig néztem szépséges arcát, majd folytattam, ahol abbahagytuk, épen ott csókoltam, ahol értem, majd gördültünk egyet a falon, hogy ő nyomhasson neki, nehogy már elnyomás legyen..

Neki is leesett. Elmosolyodtam, azon amit Tea fülébe suttogott. Tea, úri kutyus módjára, hagyta el körünk. Oh, akis nemes eb. Érdekelni, hogy, hogyan is végez a macskákkal. De ezen agyalnom sem kell. . .. Kész szerencse.

Arthur, közelebb jött megcsókolt, én meg készségesen viszonoztam neki. Ám, nem kellet sok és elhajolt tőlem. Kérdően néztem rá, majd elvigyorodtam. Kibújva keze közül, elmentem az ajtóig bezártam, majd az erkély ajtóhoz. Azt is bezárva borítottam teljes sötétségbe a csarnokot. Na, mostmár senki sem jöhet b,e, és nem is láthat minket.

Arthur mögé lépve, kezem szeme elé tettem, és ráolvastam, hogy lásson, ugyan olyan jól a sötétben mint én. Még a hajszálat is észre lehet venni a padlón. Sőt megkockáztatom, hogy a porszemet is, ami a levegőben kering. . .

-Boldog, vagy, hogy velem vagy végre- Mondtam és elé lépve csókoltam meg. Kezem nyaka köré fontam, és amennyire csak tudtam hozzá bújtam. Mielőtt ő nyomna neki a falnak. . . Hátráltam tőle, és a halnak támaszkodva néztem, foszforeszkáló szemeit. Igen. . . Ez az egy hátránya. . .Olyan lesz a szem, mintha foszforeszkálna. De nekem tetszik.

Felnevetett, ennek örültem nagyon. Engedte, hogy csókoljam ahol csak akarom, ám hamarosan eltolt magától. Tényleg...Tea...teljesen megfeledkeztem róla.
Odamentem hozzá, letérdeltem, majd a fülébe súgtam valamit
-Haver, figyelj. Szeretném, ha elkapnád azokat a kis dögöket, amikkel múltkor Hebe húzta az agyunkat.

Láttam, hogy szemei felcsillannak boldogságtól, majd szépen lassan, úri módon ellépkedett, ám szemében láttam , hogy a macskáknak végük. Ezen én is elvigyorodtam. Visszamentem Miához.
-Ő sem szereti a macskákat és szerencsére Hebének van elég...
Szerintem nem kell folytatnom ahhoz, hogy tudja hova küldtem őt. Ma már nem fog visszajönni.

Megcsókoltam Miát, de el is hajoltam tőle, hogy ha nem akarja, hát beszélgessünk a szobámban, mert itt nagy esélyünk van rá, hogy Zeusz figyel rossz szokása szerint.

-Köszönöm neked- Suttogtam ajkaiba, és élveztem forró és heves csókját. Sóhajának annyira örültem. Lassan hátam a fallal került szoros barátságba. Erre felkuncogtam, és engedtem neki mindent.

Ajkai nyakamon voltak, én meg csak sóhajtani tudtam. Lassan ezek átmentek, apró lihegésbe. Hiába nem volt még nővel. . .Csodálatosan csinál mindent. Mondom én, akit életében, először kényeztetnek így. Jó mélyen hajába túrtam, majd feleszméltem, hogy Tea minket figyel.

-Arthur. . .Ne. . . Most- Toltam el magamtól és elléptem az egyik szoborig. Nem hiszem, hogy tudja mire vélni. . . . –Tea. . . Ne haragudj, de . . . Nekem előtte ilyen nem megy. . . – Kértem elnézést. Nem Tea hibája. Egyszerűen zavarba jöttem.

Hallottam halk, kis lihegését, melyet én, ócska kezdő csikartam ki belőle. Erre a gondolatra elmosolyodtam. Kérdése meg egyenesen vigyort csalt arcomra.
-Megesküszöm neked...Teára, hogy nem hagylak el.

Ígértem, mivel Zeuszt nem becsültem annyira, hogy bármit is rá ígérjek. Ahogy kimondtam újra követelte ajkaim, én meg ugyanilyen hevesen csókoltam vissza. Ujjai a hajamban jártak, erre én sóhajtottam föl.

Óvatosan nekinyomtam a mögötte lévő falnak, és a nyakát csókoltam forrón. Miát szerettem a legjobban a többiek közül, mindig ő állt hozzám a legközelebb, őt viseltem el a legkönnyebben. Csak mindig azt hittem, amit érzek az csak barátság, hát tévedtem.

Lassan di biztosan hajlottam arra, hogy a karjaiba fogok elolvasni. Beletúrtam hajába, félve ugyan, de követelni kezdtem ajkait. Kezei derekamon voltak, és engedtem neki, hogy még közelebb húzzon magához.

Elvált ajkaimtól és nyakamat kezdte el csókolni. Beleremegtem, és apró lihegések hagyták el ajkaim. Annyira jó érzés. Régebben is tetszett már, de ő csak a kutyájával volt elfoglalva. Ezért is, hagytam a csodába . . ..

-Én is szeretlek. Ígérd meg, hogy nem hagy magamra- Kértem tőle. Nem bírnám ki, hogy ha elhagyna. Egyenlőre még nem. Válasza után ajkaim ismét megtalálta az övéit és megcsókoltam.

Egyre jobban idegesített, hogy nem tudom, mit mondott neki Tea, de komolyan! Mia hozzám bújt, aminek nagyon örültem, arcom a nyakába rejtettem, most sokkal jobban éreztem magam, mint általában.

Hamarosan ki is derült, mit mondott Tea Miának, ugyanis puha keze végigsimított arcomon, a fülemig, majd megcsókolt. Még sosem csókolóztam, de ez fantasztikus érzés, tényleg. Igyekeztem visszacsókolni, de nem volt igazán tapasztalatom benne, igyekeztem. Kezem a derekára csúszott, ott húztam finoman még közelebb.

Ajkaim elváltak az övétől egy pillanatra, hogy a nyakára hintsék a csókokat, majd visszatértem ajkára, egy kis szünetre megálltam. Homlokom az övének nyomtam, nem engedtem el, szemem csukva volt, de mosolyogtam.
-Szeretlek.

Kezd kellemet lenni, ez a csönd. . . .De Tea a mi megmentőnk. . . Komolyan. Elvigyorodtam, amikor meglökte Arthur-t. Aki, közelebb is jött. Lassan ölelt magához, én meg automatikusan hozzá bújtam, kezeim hátára téve. Erre, ő kissé erősebben vont magához, aminek valljuk be, nagyon örülöm!

Tea hozzám érintette a fejét, és amit mondott. . . . Elnevettem magam. Még, hogy fél megcsókolni? Jó tudom miért. . . .De, hát. . . Jó, vettem a lapot. Kezeim arcára csúsztak, finoman végig simítva bőrén, és lassan megcsókoltam.

-Én is. Teljesen komolyan
Mondtam még mindig paradicsomul. Ez de szánalmas! Mikor már nem éreztem nagyon szánalmasnak elmosolyodtam, majd hirtelen valami meglökött hátulról, Tea igyekezett közelebb tuszkolni Miához. Ezen elnevettem magam,. de közelebb léptem.

Óvatosan öleltem át, ilyet sem csináltam még, tök hülye vagyok, de egyszer mindent el kell kezdeni! Kicsit szorosabban vontam magamhoz. Annyira ügyetlen vagyok. Most meg kéne csókolnom? Az nem túl gyors? Jaj, nem tudom, most már valakinek kéne segítenie. Tea biztos tudja, de most Miához érinti fejét, vajon mit akarhat?

Na igen, most röhögnek rajtunk. Az úti. Kép ekkora hm. . .-Ilyen szerelmi téren-szerencsétlenséget. . . Mit ne mondja.. . . Nagyon látványosak lehettünk. Nehezen nyögtük ám ki. Legalábbis én igen. T? Ez most mi akart lenni?

-Ühüm. Komolyan gondoltam, amit mondtam- Mondtam, és még gyorsabban verő szívem, már lassan kiugrott a helyéről. Na most mi lesz? Passzolom.. . . Kezem magam mögött összekulcsoltam, és számolgattam a pulzusom. Elérte a 100-at. Azta . .. Arthur-ra néztem és vártam, hogy mi legyen most. . .

Na, de legalább kedvesen küldött a fenébe, ez...majd meg kell köszönnöm. Már fordultam volna, hogy visszamenjek Teához, mikor egy mondatával megállított. Kellett fél perc, hogy teljesen leessen amit mondott, majd lassan megfordultam.

-T....
nem sikerült többet kinyögnöm ennél a hangnál. Enyhén megráztam a fejem, hogy észhez térjek.
-Komolyan mondod?
Néztem rá tányér szemekkel.

Még 3 méter és kint vagyok, utána irány Zeusz-hoz. Kiáltottak, én rögtön megálltam, és sarkon fordultam. Arthur, jött, egy kicsit nagyobb sebességgel felém, mint kellett volna. Léptem kettőt hátra, hogy megtudjon állni rendesen. Amit mondott. . . Teljesen ledöbbentem . . . .Azt mondta, amit hallottam, vagy nagyon félre értettem. És nem. Arca pirossága, egyértelművé tette, hogy jól hallok. Néztem még rá, nagy szemekkel, majd észbe kaptam és már válaszra nyitottam a szám.

-Ez nagyon kedves, de te nálam jobbat érdemelsz- Böktem ki. Jajj, Mia, de hülye vagy tudod?! Miért nem lehetett egyenesen megmondani neki, azt hogy szerelmes vagy belé?! Na miért, ja igen, mert félsz! Igen félek, baj? Még folytattam volna ezt az eszmecserét a belső hangjaimmal, de úgy is igazuk van. . . .

-Már mint, szerelmes vagyok beléd- Nyögtem ki, torkomban a szívemmel. Csodás nem? Kimondtam, és most lenne a legdrámaibb ha elfutnék. Kipróbáljuk? Kár lenne, mivel földbe gyökerezett a lában. Nem szó szerint!

Néztem Teát, közben figyeltem Miára is, de jó, több funkciós vagyok. És tök hülye, na, nem baj. Megsimogattam Tea fejét. Olyan fura volt érezni a szőrét kezem alatt, rettenetesen fura, de fantasztikus is egyszerre.
-Én adtam neked
Mondtam halvány mosollyal, majd tovább simogattam a fejét. Mikor hátat fordított nekünk Tea nekem nyomta a fejét.
~Ne hagyd már elmenni!!!!!!!!!!!!~
Hangja annyira ledöbbentett, hogy automatikusan kiáltottam Mia után. Mikor megállt odarohantam hozzá.
-Várj, kérlek!
Álltam elé, nagyon nagy erő kellett a talpon maradásomhoz.
-Ez most...furán fog hangzani, de...azt...azt hiszem szeretlek.
Böktem ki végül, majd éreztem, hogy teljesen vörös vagyok, mint egy rák. Tényleg így volt, ebben az öt napban csak rá tudtam gondolni. A padlót néztem nagyban.

Nagy nehezen, de kezdett magához térni. Ez nyugtatott meg a legjobban. Tovább simogattam, amíg ki nem nyitotta szemeit. Ekkor zavartan, elkaptam a kezem, és inkább Tea-t figyeltem.

-Minden oké veled? 3 napig folyamatban az ajtód vertük. . . Miért nem nyitottad ki?- Kérdeztem kissé dühösen. De eszembe jutott mit is akartam, mondani, így vettem egy nagy levegőt, és megsimogattam Tea fejét.

-Elnézést, kell, hogy kérjek tőled. Ne haragudj, amiért elvettem tőled Tea-t. . . .-Kértem elnézést és egy sóhajtás kíséretében felálltam, majd rájuk mosolyogtam. Nos, szerintem, ésszerűbb ha magura hagyom őket, de nem?

-Akkor én, most hagylak is titeket kettesben- Vigyorogtam, majd az ajtó felé vettem az irányt. Mivel, most nem magas sarkú volt rajtam, így nem kopogtak lépteim. Pedig azt úgy szeretem. . .

Aztán hirtelen a semmi Teából sok Tea lett, csak ő volt mindenhol, a fejem meg lüktetett. Mintha történt volna valami a testemmel, de ez érdekelt legkevésbé. Ha Zeusz akar valamit, akkor csak jó, ha alszom. És azt is teszem, alszom. Nagyon mélyen.
Már nem fáztam annyira, legalábbis már nem volt semmi kemény a fejem alatt,sőt, valami puha volt, mi a fene van? Valaki megsimította arcomat, ezt határozottan éreztem, de valahonnan távolról, messziről. Ám az érzés még álmomban is bejárt, édes dolgokat váltott ki belőlem, nem tudom elmagyarázni, milyeneket. Valakinek a lehelete simogatta a fülemet, ám mikor kért valamit valami még lejjebb rántott az álomvilágba, én meg kapaszkodtam, nem akartam menni, sőt fel akartam kelni. Sikerült. Lassan tértem magamhoz, szemem meg még később nyitottam ki. Mia térdelt mellettem, Tea meg rajtam járkált és egy kanapén feküdtem. Hogy kerültem ide? Nem emlékszem. A fáradságtól vacakul voltam.
-Helló.
Köszöntem, mikor meghallottam a hangom kicsit elcsodálkoztam, régen hallottam már, na!

Elaludt volna. Lassan odasétáltam hozzá, épp Tea mellé. Aludt. .. És sírt. Nagy nehezen felemeltem, és bevittem, hogy ne a földön aludjon, hanem a kanapén. A kanapéra téve Tea, kölyök farkassá vált, és felugrott mellé. Én meg letöröltem a könnyeit, és végig mértem. Kezem fényleni, kezdett, majd végig vetettem feje tetejétől, egészen a talpáig. Semmi betegségre utaló hajlam, csak a kialvatlanság. Letérdeltem a kanapé mellé, pont az arcával egy vonalba és simogatni kezdtem arcát. Közben letöröltem könnyeit, melyik megjelentek. A csarnokot félhomály töltötte be. Pont jó. Tea szemei félelmet mutattak, és meg megnyugtattam, hogy minden rendben lesz.

-Arthut. . . Mia vagyok, visszahoztam Tea-t. Kelj fel kérlek.- Suttogtam a fülébe, és tovább simogattam a fejét, haját, arcát.

A csillagok fénylettek, a Hold vadul világított, én meg ültem a garbóban, fejemben kismillió hang dübörgött, mindegyik követelte, hogy figyeljek rá, ide koncentráljak, ám agyam képtelen volt fókuszálni, vagy hordában tartani ezt a sok dolgot. Minden kicsúszott. A Zeusz iránti utálatom, a kezem fájdalma, és minden, de főleg a düh.

De nem mozdultam, nem is látszott rajtam semmi. Karba font kezeim jegesek voltak, bőröm sápadt, világítottam az éjszakában. Erre a gondolatra el kellett volna mosolyodnom, de nem tudtam. Hirtelen a fáradság is rám szakadt, muszáj volt lehunynom a szemem, mely alatt sötét karikák tompították színem.

Fejem a falnak döntöttem, éreztem, hogy hamarosan elalszom, álmos vagyok, fáradt, aludni akarok. És el is aludtam. Mély álomba zuhantam, mindenkiről álmodtam, kivéve Teát. Mikor ez eszembe jutott agyam képtelen volt beazonosítani. És bár aludtam éreztem, hogy a szél könnyeket szárítgat fel arcomról. Éreztem tea közelségét, ám képtelen voltam felkelni, hisz fáradt voltam.

-Értem. Szia- Intettem utána, majd Tea-ra néztem, aki ha tudna, szerintem, most zokogna. Sőt. . .Nyüszítése beterítette az egész csarnokot. Egyből hozzá léptem, és addig vigasztalgattam, amíg abba nem hagyta. A nagy, másfél méteres farkasból, lett egy kölyök. Felvettem a kezembe, majd elvittem magamhoz. Betettem az ágyba, majd egész este mellette virrasztottam. Sokszor mutatott Arthur-ról képet. Nagyon hiányzott neki, én meg vacakul voltam, hogy ezt tettem velük.

Másnap, rögtön mentünk Arthur szobájához. Azért hogy visszavigyem Tea-t meg persze, hogy bocsánatot kérjek. De nem nyitott ajtót. Bent volt! Hallottam a levegő vételét. Egész nap az ajtó előtt voltunk és be-be kopogtunk, szóltunk, hogy jöjjön már ki. Tea is pocsékul volt, Arthur is. . Én meg aztán végképp. Így teltek a napok. A 3. napnál, már teljesen feladtam, nem jött ki. . . . Elvittem Tea-t sétálni., játszani csak, hogy eltereljem a gondolatait. Ez sikerült is.

Lassan beléptünk az 5. napba. Arthur szobája előtt álltunk, de már nem volt bent. . . .Felkutattuk az egész palotát, és végül. . .Megtaláltuk a csarnokban. Lassan léptem be, majd néztem, ahogy Tea félve ugyan, de gazdájához ment. Bezártam az ajtót, csak, hogy ne zavarhassanak meg minket. Annyira. . .. Szégyellem, magam emiatt. De mostmár, készen áll arra, hogy barátnője legyen. . . . Legalábbis szerintem.

Vacakul éreztem magam, nagyon vacakul, de most mondd meg, ez van. Mia hirtelen elém tette egy gömböt, én meg mosolyt erőltetve az arcomra megfordultam, elvettem tőle.
-Köszönöm.
Mondtam, majd megöleltem őt.
-Jobb, ha én most elmegyek.
Állapítottam meg halkan, majd kimentem a teremből, elhaladtam közben Tea mellett, nem néztem rá, éreztem, hogy nem kéne ránéznem, ha megteszem potyogni fognak a könnyeim minden túlzás nélkül. Gyorsan berobogtam a szobámba, bezártam az ajtót, minden zárat rátettem, még egy fekete lényt is megidéztem, hogy végképp ne tudjon senki bejönni. Levettem felsőm, átvettem egy tréning gatyára, majd befeküdtem az ágyba. Ám elaludni nem tudtam, egyáltalán nem. Egy idő után fázni kezdtem, így egy garbós pulcsit is felrángattam magamra, alá nem vettem semmit. Így másztam vissza. A gömböt bezártam a fürdőszobába, meredten néztem az ajtót, nem tudtam elaludni. Felkelt a Nap, ezzel se foglalkoztam. Most kéne mennem Teáért, de nem. Maradtam, ahol voltam, ki se másztam az ágyból, ha kopogtak nem válaszoltam, ha Zeusz hívott, akkor se mentem. Nem akarok kimenni innen. A garbót felhúztam a számig, tovább bámultam az ajtót. Mikor újra felkelt a nap már az egész szobában szólt a dal valahonnan, biztos megidézett valamit a tudatom, nem tudom, de nem is érdekel, jó volt a zene. A harmadik napon kimásztam az ágyból, de csak nektárért, hogy valamit igyak is, meg még ettem valamit. Csak az ötödik nap létem ki a szobámból. Nem aludtam semennyit az öt nap alatt, szemeim alatt nagy foltok voltak, bőröm sápadtabb volt az átlagnál. A fekete garbó még mindig fel volt húzva, a feketéhez képest még jobban világítottam. Kiültem az erkélyre egy székre és néztem az estét. A semmibe bámultam meredten. Nem tudom, mi van velem, de még mindig nem voltam álmos.

Belátta. . . .De ez akkor sem helyes. Már épp szólni akartam, hogy nem. . Amikor Tea felmordult és gazdája elé ment. Megértem. De. . Tea-nak is jobb lesz. Mivel, nem kell folyton a gazdája kezét roncsolni. Amig ő kint ügyeskedett, én fogtam egy fénygömböt, és megcsináltam, hogy ha Arthur, hiányolná ma Tea-t, akkor láthassa. Közben Tea, odabaktatott hozzám, és nekem döntötte buci nagy fejét.

-Ne aggódj miatta Tea. Segítek neki- Mosolyogtam rá. Amint készvoltam, felálltam és kisétáltam Arthur-hoz. Mögé léptem, majd mellkasa elé tettem kezem, melyben a gömb csillogott. Elég félre érthető volt, ahogy mögötte álltam, kezeimmel pedig előre nyúlok, de ez van.

-Ajándék. Ha hiányolnád a ku. . .Tea-t. Csak mond ki bárki nevét, és látni fogok, hol van, és épp mit csinál- Mosolyogtam rá, és vártam, hogy elvegye a kezemből. –De nekem, ne hogy kukkolásra használd!- Ajánlom, neki, hogy ilyet ne csináljon. Azon nyomban elveszem a szeme fényét, max 1 órára. . . Nem ilyet sem tennék, de egy alapos szidást tuti kapna. Bár nagyon kétlem, hogy ilyet tenne.

Éreztem, hogy el kell engedtem Teát most Miával, ez nagyon fontos. Felállt Tea mellől, hátráltam, míg el nem értem a padig, melynek nekiütköztem. Lerogytam rá.
- Vidd el Teát!
Kértem. Tea felmordult, elém jött, de én becsuktam a szemem. Megráztam a fejem.
-Ez most fontos pajti, tényleg.
Mondtam, majd beletúrtam a szőrébe, jó mélyen, felálltam, majd kimentem az erkélyre. Olyan volt, mintha fulladoznék, de jól voltam, legalábbis győzködtem magam ezzel. A kedvenc dalomat dúdoltam, helyenként még a szövegét is beleraktam. Széttártam karjaimat, beszívtam a hideg esti levegőt. Ez a szabadság, de akkor miért fáj? Most tényleg muszáj elengednem őt? Igen, tényleg. Most már a teljes szövegére emlékeztem. Akkor hallottam legelőször, mikor Teát beloptam a vidámparkba. Angels...imádom ezt a számot. erre forgott az a hánytató. Elmosolyodtam. Most, hogy rágondolok rosszul vagyok. De emiatt nem lehet barátnőm, mert nem bírom ki Tea nélkül. Hát most kúra van. Lenéztem az erkélyről a mélységbe. A csontjaimban éreztem, hogy jól döntöttem.

Elmosolyodtam a válaszon, majd felálltam. Nyújtóztam egy nagyot, és lassan sétáltam oda hozzájuk. Letérdeltem Arthur és Tea mellé, majd nyomtam egy puszit Arthur homlokára, és Tea orrár.

-Nem vihetlek el. Maradj csak a gazdáddal- Mosolyogtam és megvakartam a füle botját, majd Arthur-ra néztem. Nem ezt a választ várta tőlem. Nem lennék képes, akár csak egy órára megfosztani őket egymástól. Az igazság az. . . Hogy azért sincs még barátnője, mert ő csak Tea-nak él. És amíg ez így van. . . Hozzá nő nem férhet. Ezt belátva, megtöröltem szemeim és ismét rámosolyogtam Tea-ra.

Koncentráltam a dalra, nem akartam, hogy hamis legyen, vagy bármi gond essen bele. Végül sikerült is baj nélkül a végére érnem. A balerina szétroppant, helyén csillagköd volt.
Kérdésén elhúztam a szám.
-Tea. Mikor szeretnél Miához menni?
Érdeklődtem, mire ő kinyitotta szemeit, rám nézett.
-Ne tőlem várd a választ, ez a te ügyed.
Vontam vállat, de éreztem, hogy fáj ezt mondanom. Rárakta a mancsát arcomra. Én felnéztem Miára.
-Azt mondja, ma szívesen lenne veled, de holnap visszajön.
Mondtam, de a szavak égették torkomat, fájtak, rosszul estek. Ám arcomon mosoly ült, nehogy Teának bűntudata legyen.

-Rábízom a képzeletedre- Válaszoltam egyszerűen. Na, nem. . . .Ezt a titkot, már nem adom ki. Elgondolkoztam. Vajon akarom-e én tudni, neki, milyen nő kell? Nem, ezt kitudom találni magamtól is. Bögyös bombázó, mint Aph, csak nem zsepi üzemmódban. . .

-A kérésem: Mikor kapom meg Tea-t?- Érdeklődtem. Annyira, érdekel, mit fog válaszolni. Jajj, de cuki lenne. Add nekem, Arthur, Lécci,lécci,lécciiiiiiiiiiiiiii. Könyörögtem magamban, és vártam a válaszát.

Szép balerina. Gondolom szokott énekelni, mivel egyetlen egy elcsúszás sincs a dúdolásában. Gratulálni tudok hozzá.

aha, hát ezt jó lesz az eszembe vésni.
-És milyen legyen belülről?
Kérdeztem, majd felültem.

-Utána már te jössz!
Mondtam mosolyogva, majd megidéztem egy kis fénylényt, aki táncolt, azt hiszem, ez egy balerina, vagy mi. Halkan dúdoltam hozzá egy lassú dalt és vártam a válaszát, aztán meg a kérdéseit. Így fair.

//bocs,h ilyen rövid //

Mi van? Most komolyan faggatósat fogunk játszani? Mi lesz a díjam? Megkapom Tea-t? AH, minden vágyam. Tök jó lenne. Bár. . .Nem lenne szívem elszakítani őket. . . .Túl kedves vagyok, átkozom magam emiatt. Na mindegy.

-Nem mondom, hogy Adonisz nem jön be. . . .De valahogy nem kedvelem az olyanokat. . . . Jó, legyen egy kis izma. . .De valahogy a felfogásuk. . .Nem az igazi- Válaszoltam, nemes egyszerűséggel, majd felültem. Most komolyan, miért kérdezget? Bezzeg ha én tenném. . .Mindegy. Csak, hogy haladjunk. . .

-Kövi kérdés?- Érdeklődtem, majd lóbálni kezdtem a lában. És már eszemben is volt a mondóka: „Lóg a lába, lóg a. Nincsen semmi dolga. Mert ha dolga volna, a lába, nem lóg na! Ezt olyan 3-szor ismételtem meg, majd vártam a következő kérdést.

Igyekeztem nem nagyon csodálkozni azon, amit mond, majd visszatettem fejem a földön fekvő Teára.
-Pont ezért nem kedvelne Aph.
Mondtam vigyorogva, csakhogy leplezzem teljes döbbenetemet.

~nyertem~
Oldalba vágtam Teát, de tudtam, hogy nem fájt ez neki annyira, még el is nevette magát. Nyelvemmel végigzongoráztam fogaimon, majd úgy, mintha ez ez sima kérdés lenne feltettem a következőt.

-És...hogy képzeled el a pasidat? Egy Adoniszt Apollón agyával?
Kérdeztem vigyorogva, de ezt ő nem láthatta, hisz Tea eltakart.