Opera - Palais Garnier

- Rendben. Viszlát.- intettem utána.
A cetlit elraktam a zsebembe, és szépen haza ballagtam. Illetve arra indultam ,de közben gyorsan irányt váltottam. Benéztem a moziba megint, este klasszikusokat is adnak. Majmok bojgója, Kelly hősei ilyesmiket.

//én is köszi //

Hamarosan éreztem karjait derekam körül, elnevettem magam, majd elengedett és elment. Egy vámpírral fogócskázni...nyilván, ő a gyorsabb, hülyeség. Képességemmel kicsit halványítottam maga, így nehezebb észrevennie. Mögé léptem és nyomtam egy puszit az arcára.
-Megvagy!
Közöltem vele széles mosollyal.
-Armand, nekem mennem kell, nézd el!
Mondtam szomorú mosollyal. Megöleltem, majd a kezébe nyomtam egy cetlit a telefonszámommal.
-Remélem, még találkozunk!
Mosolyogtam rá, majd elmentem George-hoz.

//Köszi a játékot! //

Meglepetten bámultam utána. Most komolyan ezt akarja? Hiányzik neki, hogy egy éhes vámpír vadásszon rá? Igaz tudok magamon uralkodni, de jobb lenne nem kockáztatni...de ha egyszer muszáj, hát muszáj. Nem?
A szemem újra feketére váltott miközben figyelmesen végignéztem a színpadon és minden olyan helyen, ahol könnyű elbújni, közben szépen lassan átváltozott minden üveggé, majd gyorsan vissza, miután nem találtam sehol. Aztán egy pillanatra megpillantottam a hátát, ekkor halkan utána sétáltam és óvatosan elkaptam a derákánál fogva. - Tévedsz...- vigyorodtam el, és miután elengedtem leugrottam a színpadról pár méter után megálltam és megforfultam, ha nem követ szépen leülök egy székre. Hihetetlen, hogy képes vagyok fogócskázni, mint egy hétéves kisfiú. Még akkor sem játszottam ilyesmit... vagy igen, csak annak egészen más volt az alapelve.

Most, hogy jobban átgondolom, inkább hasonlítok egy középkori kisinasra, olyan régi ruha ez, amit mondjuk a Rómeó és Júliában van. Elnevettem magam, elvettem kezem, majd mutatóujjammal finoman megböktem Armand orrát.
-Te vagy a fogó!
Jelentettem ki nevetve, majd képességemmel átestem a színpadon, lent voltam. Lassan lépkedtem felfelé, majd a függöny mögé bújtam el, mosolyogva figyeltem, egyáltalán, hol keres?
Segítettem neki. Elkezdtem halkan énekelni a Forog a Tánc -ot, a "művész férj az mást kíván"-tól, közben halkan lépkedtem. A magasabb hangokat is halkan énekeltem csak ki, így már muszáj megtalálnia!

-Nem.- ráztam meg a fejem mosolyogva.
Az egyetlen dolog, amire képtelen lennék még akkor is, ha az életem függne tőle, az a rajzolás. Szánnivalóan ronda képek készülnének, így hagyon is az egészet. Ami nem megy, azt kár erőltetni.
Párat léptem jobbra, hogy tudjam követni legalább a tekintetemmel, hogy vajon mit művelhet, de hamar eltűnt. Egy kis várakozás után két kis kezet éreztem a szemem előtt. elkaptam a csuklóját, óvatosan, nehogy fájon neki persze, de határozottan azért. Szembefordultam vele, és kérdőn , de mosolyogva pillantottam rá. - Visszakívánkozol az oviba?- mosolyodtam el, miután megláttam az öltözékét. Na szép...

-Akkor jó!
Mosolyogtam rá, majd tekintetem visszatért a rajzhoz. Ez rettentően ovid.
-Pont, mint az alsó csoportos kislány az oviba.
Kuncogtam. El akartam törölni, de kezem megállt az alkotás felett. Eszembe jutott, hogy tüsszögök a portól, köhögök tőle és hörgök. Inkább felálltam.
-Te tudsz rajzolni?
Kérdeztem, majd még mindig a válaszát hallgatva bementem az egyik öltözőbe. Hamarosan találtam egy piros harisnyát, hozzá egy olyan nadrágot és felsőt, amit a bohócok szoktak hordani, plusz egy ehhez illő sapka. Felöltöztem, majd átmentem a falon, áthatoltam a talajon, a süllyesztőben voltam. Képességem segítségével kimásztam a színpadból, Armand mögé léptem és befogtam a szemét. Ovi felső fokon.

- Jobban mint három perce.- válaszoltam nyugodtabban. Ez igaz volt, de a teljes igazsággal mégsem támadhattam le. Hogy nézne már ki: Bocsi, de öt perce nagyon közel álltam ahhoz, hogy széttépjelek, mert szörnyen éhes vagyok, és csak az tartott vissza, hogy bízol bennem és a barátodnak tartasz. Mit ne mondjak, jobb ha elhallgatom az igazság ezen felét. Jobban jár ő is és én is.
Nagy levegőt véve odasétáltam mellé, hogy megnézzem az alkotását.
- Szép.- vigyorodtam el.- Sok gyerek rajzot láttam és ez valahogy nagyon hasonlítanak azokra. Azért elgondolkodtató, hogy mennyire törődnek itt a higiéniával... centi vastagon lepi be a por a színpadot, hogy nem fulladnak meg a színészek amikor felkavarják a rohangászásukkal?

Ha nem, hát nem. Igazából kicsit meg is nyugodtam. Nem mintha nem ajánlottam volna fel akkor is, ha kéri. Fura, hisz olyan sok dologtól félek erre pont attól amitől lenne is okom, attól nem. Láttam, hogy a székek jobban érdeklik, így inkább rajzoltam tovább. Kis ház, kutya, felhő füst meg amit egy ovis szokott. De én mégis élvezem. Éppen a fa lombkoronájá alkottam meg, mikor megszólalt. Még nem válaszoltam, néztem rá, mert be akartam fejezni az ágakat. Amint végeztem felnéztem rá.
Nem ijesztettél meg. Fura, olyan dolgoktól nem félek, amiktől kéne.
Mosolyodtam el, majd egy téglalapot rajzoltam a rajz köré, így pont olyan, mintha egy kép lenne. Visszanéztem rá.
-Most már tényleg jól vagy, ugye?
Kérdeztem az arcát fürkészve.

-Nem lehet.- vágtam rá rögtön. Szinte be sem fejezhette a mondatot.
Nem fogok inni belőle, főleg nem azért, mert a barátjának tart. Én is kedvelem őt ilyen szinten, éppen ezért nem fogom megkóstolni. Milyen barát lennék már?
Finoman visszaöleltem, de aztán gyorsan el is engedtem. Nyeltem egyet és elfordultam tőle. A széksorokat kezdtem el bámulni. Ha nem gondolok rá, egy idő után el fog múlni. Így szokott lenni. Addig is szépen elszámolgatom a székeket. Egy, kettő, három...
Pár perc némeság után éreztem hogy a fogaim szépen lassan visszanyerik eredeti méretüket. -Sajnálom, ha megijesztettelek.- kértem től e bocsánatot, mikor végre éreztem magamban annyi erőt, hogy ránézzek anélkül, hogy ne vetném rá magam egyből.

Válaszán elmosolyodtam. Tehát nem. átlátok a szitán.
-Ihatsz belőlem, ha szeretnél, én ajánlom fel.
Mondtam neki, tekintetem az övébe fúrtam, hogy lássa, nem viccelek, komolyan gondolom. Hisz, a barátom és látszik rajta, hogy szomjas. Ha nem öl meg, nincs is semmi baj. De csak most ajánlom fel, nem vagyok öngyilkos jelöltem. Közelebb kúsztam hozzá, megöleltem.
-Bár nem ismerlek olyan régen, valamiért megbízom benned, és a barátomnak tekintelek, ezért ajánlom fel.
Mosolyodtam el, majd elhajoltam tőle. ha nem akarja, nem húzom az agyát. Visszamásztam a falhoz, a színpad porába egy mosolygós napocskát rajzoltam.

Furcsa, hogy megbízik bennem. Mint Rosa, és az ő bizalmát is itt vesztettem el. Sophia-ét nem fogom olyan könnyen eljátszani. Ha rajtam múlik nem fog megtörténni ,csakhogy éhes vagyok és ez ellen mindig is nehéz volt küzdenem.
- Persze remekül.- nyögtem ki akadozva. Nyelvemmel végig simítottam a fogaimon. Csak nem akarnak eltűnni, és érdekes, hogy eddig meg sem éreztem az éhséget, csak amikor meggyógyítottam őt. Lassan tényleg ideje lesz levadászni valakit. Mondjuk teljesen megértem, ha fél tőlem, jogosan tenné, hiszen csak pár órája ismerjük egymást, és egy éhes vámpír nem túl kellemes társaság. De eszemben sincs enni belőle, csakhogy könnyítsek magamon.

Elnevettem magam az emléken. jó régen csináltam ilyet, nincs mindig van kéznél egy ilyen giga színpad, de nagyon tetszik, na. Fülemben visszhangzott a zene. Erre igazán ki lehet törni, erre is szoktam használni, és most jólesett. Ha majd visszamegyek a hotelbe már jól fogok aludni. egyedül a műkori után szoktam ennyire kifulladni. Armand közelebb jött, kezébe vette a kezem, én meg néztem. Milyen kicsi az ő kezéhez képest az enyém, szinte eltűnik. Klasz. Ha más vámpír enne, tuti nem kérem meg, de ő Army, a barátom, azt hiszem már ennek számítom. Lenyalta a sebemről a vért eddig nem is lett volna baj, ha nem nőnek ki a fogai. Na, nézd már! De nem kaptam el, megbízom benne. Lehet hülyeség de így van. Igazam is lett, hamarosan elengedett, sebem már begyógyult.
-Köszönöm!
Elmosolyodtam, felültem hátam neki vetettem a mögöttem lévő falnak.
-Persze ne aggódj értem, jól vagyok, csak régen csináltam ilyet. És...te jól vagy?
Kérdeztem, mert...ha akar, ihat belőlem, csak, ha lehet, ne öljön meg. Ha azt mondja, éhes, felajánlom neki de mivel nem vagyok mazochista nem fogom erőltetni.

Mosolyogva néztem az előadást. Tényleg nagyon tehetséges. Összevissza ugrál közben még énekel is. Aztán vége lett a dalnak, ő pedig elterült a földön. És gyorsan odaléptem mellé, remélem nem fárasztotta ki teljesen magát. Leültem mellé a földre, és a kezembe vettem a kezét. Megvágta magát, nem tűnik túl veszélyesnek, bár elég csúnyán néz ki.
Finoman lenyalogattam róla a vért, régen ettem és ez meg is látszott a reakcióimon. Akaratom ellenére kinőttek a szemfogaim, pedig nem akartam enni belőle...túl sokat. Uralkodnom kell magamon, majd ha elváltunk mehetek enni. Valaki mást, aki nem ismerős. Az elegendőnél kicsit tovább "gyógyítottam" a sebeit, de legaláb begyógyultak.
- Jól vagy?- kérzdeztem óvatosan, és hátrébb húzódtam. Már nem volt véres sehol, de jobb távol tartani magamat a kísértés tárgyától.

Mikor a száma véget ért meghajoltam előtte.
-Uram, ön egy művész, tiszteletből, kérem, fogadjon el még egy dalt.
Mosolyogtam rá gonoszul, majd a székemet, gitáromat visszatettem, jó messze a színpadtól, az övét is, megragadtam a vállát, gyengéden eltoltam a színpad szélére, rákacsintottam, majd visszamentem a közepére. Lehajtottam fejem, nagyon koncentráltam, megszólalt a The Call zenéje, még jobban koncentráltam, lábam alatt bemélyedt a színpad, az egész, majd felugrottam. Az egész egy óriási trambulin lett. Nagyon ritkán vagyok rá képes, de most sikerült. Közben minden idegszálamat megfeszítve koncentráltam a dal fenntartására, majd mondtam a szöveget, énekeltem, egyre magasabbra és magasabbra ugrottam, közben a szöveg nem állt meg, majd jöttek a szaltók, spárgák, meg a hasonszőrűek, míg meg nem ragadtam egy óriási ugrásnál a fények rúdját, ám még most is énekeltem tovább a szövegét. Belendítettem magam, legalább ötször átfordultam, koncentráltam az éneklésre, majd szaltóval leugrottam, spárgában megálltam, véget ért a dal. Teljesen kifulladtam, ez a max, amit tudok. A színpad vissza szilárdult. Lihegve, vörös arccal feküdtem el a színpadon. Bekaptam mutatóujjam, mert megvágtam valamivel.
-Armand...nincs...véletlenül...valami gyógyító...képességed?....nyál...bármi?
Kérdeztem lihegések közepedte, mert örültem volna, ha be tudja gyógyítani.

Mosolyogva hallgattam a dalt. Ismerős volt, de nagyon régen hallottam, és emlékszem, hogy akkor a nagy kedvenceim közé tartozott. Mivel még a színpadon voltam leültem az egyik ládára és hátradőlve hallgattam a dalt.
- Nagyon jó volt.- mondtam mosolyogva és elsétáltam még egy gitárért. Van ott még, ahonnan ezt hoztam. De ez tényleg az utolsó lesz. Nem kell túlzásokba esni, bár amiket ő énekelt azt nehezen tudnám felülmúlni, de nem is ez a cél. Lassan kezdtem bele, amikor nagyon lehangolt voltam mindig ezt hallgattam és ezzel egy három percre sikerült belmerülnöm másba. Lonely Days ez a szám címe és tudom, hogy nem éppen a túláradó örömről és a boldogságról szól, de nekem azért tetszik, és remélem Sophia-nak is.

Nagyon örültem, hogy elvállalta a dolgot, így leugrottam a színpadról, most én ültem be az első sorba. Hallgattam a dalt, lehunytam szemem. Nagyon szép dal, fantáziám is azonnal beindult. Halvány mosoly kúszott arcomra, majd mikor végzett állva tapsoltam. Odamentem hozzá és megölelgettem.
-Túlszárnyaltál, fantasztikus volt!
Mondtam mosolyogva, majd elvettem tőle a gitárt. Leültem a székre és a kedvenc dalomat kezdtem játszani. szerencsére ehhez csak gitár kell, ezt a dalt meg külön megtanultam gitározni. A kedvenc dalom. Akár lehunyt szemmel is el tudom játszani, úgy is játszottam, hogy élvezzem is. Az Altass el mindig is a szívem csücske volt. A barátnőm jutott róla eszembe, aki meghalt, meg most már Apollón.

A válaszára elmosolyodtam. Látszott rajta, hogy nem kordinálatlan mozgások halmaza volt, hanem tényleg tanult táncot. BÁr nem nagyon értem, hogy Bon Jovi és a balett hogy jönnek össze, de tök jó volt.
Szórakozottan forgattam a kezeim közt a mikrofont. Énekeljek? Megint? Na jó...ha már megtette akkor nekem is adnom kell a szórakoztató iparnak. Felvettem a mikorfont és hátra mentem a színpad mögé. Hoztam egy széket meg egy gitárt. Leültem és elkezdtem játszani. Jelenleg ez a kedvencem már jó régóta, és ez nem is nagyon fog változni. Egészen más műfaj, mint Bon Jovi, de én akkor is imádom. Bár dobbal jobb lenne, de így gitárral sem rossz.

Még lihegtem egy kicsit, ilyenkor örülök, hogy korlátlan energiákkal áldottak meg az istenek...kis energia bomba. Micsoda mák, hogy harminc évig balettoztam, majd még most is verseny szerűen műkorizom. Bár időnként el-el kell tűnnöm, hogy ne ismerjenek fel. Jó dolog, mikor kirobban ez az egész, tetszik. Ahogy látom Army-nak is. Elnevettem magam, kipirult arcomat dörzsölgettem, amitől szintén kipirosodott. Na, mennyibe, hogy ez a színpad ilyet még nem látott? De egyszer mindent el kell kezdeni, bár mondhatjuk úgy is, hogy egyszer minden jónak vége szakad. De ez nem is volt olyan rossz...egész büszke vagyok rá, komolyan. Meghajoltam a tapsra, annyira boldog voltam, hogy tetszett neki! Felsétált mellém, aminek tényleg nagyon örültem. Kérdésén bólintottam.
-Igen, igen! Szeretek és valamennyire tudok is. De egy időben, harminc évig, balettoztam, onnan átmentem a műkoriba, majd versenyeztem ebben a sportágban. De néha-néha el kell tűnni, tudod.
Mosolyogtam rá, majd leszedtem magamról a kis mikrofont és felé nyújtottam.
-Te jössz, és ha nem, akkor én adok elő valami mást!
Ajánlottam fel és reméltem, énekel valamit.

Félredöntött fejjel néztem ahogy eltűnik, majd egy mikrofonnal a nyakában tér vissza a színpadra. Határozottan más az előadásmód, mint ahogy John Bon Jovi megálmodta, de ez sem rossz. Sőt egészen elképesztő, hogy valakinek van ennyi energiája körbeugrálni egy nem is kicsi színpadot közben elénekelni a rocktörténelem egyik legnagyob dalát, ráadásnak nem is rosszul. Hogy van az, hogy másoknak képes vagyok levetkőzni egy dalért, ő pedig fogja magát és kérés nélkül neki áll és...
Az elején csak mosolyogva majd nevetve figyeltem az előadást és mikor befejezte megtapsoltam. Tényleg megérdemli, mert szórakoztató volt, jó értelemben.
- Szoktál énekelni?- kérdeztem miközben felsétáltam mellé a világot jelentő deszkákra.

Na, nézzük már, hova jutottunk, az OPERÁBA!!!!! Teljesen oda vagyok meg vissza. Mik nem történnek itt... Felálltam a színpadra, levettem Armand pulcsiját, majd eltűntem a színfalak mögött. Szerezni akartam egy mikrofont, és találtam is. A nyakamra illesztettem, majd bekapcsoltam. Ártatlan képpel sétáltam vissza a színpadra, majd elkezdtem csak úgy poénból énekelni az It's My Life-ot, jó hangosan. Először én is halálra ijedtem hangom erejétől, majd elnevettem magam és folytattam. Megráztam szőke hajam és elkezdtem ugrabugrálni, bár mivel balettoztam sokáig és szinte verseny szerűen műkorizom inkább hasonlított tényleg táncra. Mikor végeztem szőke hajam egy széna boglya volt arcomban, lihegtem. Széttárt kézzel álltam meg, majd nevetve engedtem le karjaimat. Előrehajoltam, majd hirtelen hátra, így kiszedtem arcomból hajamat. Kipirult arccal néztem Armandra, miközben jót nevettem magamon.

.:Új Játék- Sophia:.

- Hát jó.- Lassan felálltam és nagy nehezen elindultam az opera felé.
Olyan ismerős a helyzet, bár akkor csak a melegért törtünk be. Végszükség volt, nem pedig szórakozásból mentünk be, de így sem bánom.
Valahogy úgy rémlik akkor könnyebb volt bejutni az épületbe de végül csak sikerült. A színpad előtti széksoroknál megálltam és leültem. Milyen furcsa, hogy nem mindenki pakolja el a hangszereket. Például a zongorát megértem, de a hegedűt és a fuvolát nem igazán.

- Egy hét múlva.- bólintottam mosolyogva, és figyeltem ahogy kimegy az ajtón.- Köszi.- intettem utána, majd felmentem a színpadra a zongorához, és megint elkezdtem játszani rajta. Pár perc múlva viszont meguntam, és haza mentem átöltözni.

// Én köszi //

-De nem értetted meg, hogy nem akarod. . . – Néztem rá, majd elmosolyodtam. Én nem akartam, ő akarta annyira. . . Mindegy. Ezen már kár rágódni. . .. Na majd kiderül mi lesz. Kár mi? Nm hiszem, hogy szívesen vetkőztél volna. . ..

-Akkor. . .Hm. . . . 1 hét múlva találkozzunk a kocsmában. Akkor kezdődhet a hat hónap. –Álltam fel, majd felvettem a boleróm és a kabátom. Felhúztam a cipzárt, majd rámosolyogtam.

-Addig is, kellemes alkohol fogyasztást- Mosolyogtam rá, és már hajoltam volna egy puszit adni neki. . .Szokásom. . .De megtorpantam, balra léptem és mentem a kijárat felé. Intettem neki még búcsúzóul, és mentem haza.

//Köszönöm a játékot! //

-Igaz. De ha elsőre énekeltél volna, nem kellene fél évig szenvednem.- sóhajtottam fel színpadiasan. A boros üveget pedig leraktam a földre.
- Kár.- mosolyodtam el. Hát igen, rájött mit tervezek, de majd legközelebb. Viszont ha most kezdenék bele a hat hónapba, akkor hamarabb is végeznék, na jó majd, holnap, illetve elkezdődik a horror.

-Nekem mindegy. Amúgy meg. . . te ragaszkodtál ahhoz, hogy énekeljek. . .. – Néztem rá, majd sóhajtottam, és nyújtóztam egyet. Ő akarta, a fogadás is az ő ötlete volt, én meg belementem. . . Na mindegy. Bár, jobban járnék, ha nem lenne fogadás. . .

Végigmértem, és elmosolyogtam. –Kössz, kihagyom- Vontam vállat az ötlet felett. Megint kérni akart a hónapokból. . . .Na nem. Ennyire, azért nem vagyok hülye. . . . .Eleget kapott már. . . .

- Akkor a hat hónap most kezdődik ugye?- kérdeztem eglgondolkodva. Tehát még így is van esélyem hallani az énekhangját, és nem kell besurranom a lakásába. Csodás.
- Szeretnéd?- pillantottam rá vigyorogva. De ezt már nem bíznám rá. A legutóbb is a pólóm bánta. Na nem baj, ha szeretné levetkőzöm, de akkor, ő énekelni fog...vagy lecsípünk pár hete a hónapokból.- Viszont ennek is ára lesz.

Miről beszél? Ja, hogy azt hitte. . . .Oh nem. Nem ússza meg ilyen hamar. Nem és nem. Bár, megnézném, hogy vetkőzik meztelenre. De valahogy, ez a tény. . . .Nos. . . Nem boldogít.

-Ez nem a 6 hónapos volt. . . . Ez csak az egy hét. . . .Amit mondtál, hogy pia nélkül akarod tölteni. . .Rémlik?- Érdeklődtem, mosolyogva. Ha, ilyen könnyen meg akarja úszni. Csak várhat. Addig járnék a nyakára, amíg diliházba nem kerülne. Hehe. . . .

-De ha akarsz, ezért is vetkőzhetsz- Ajánlottam fel neki, ezt a lehetőséget is. Én semminek nem vagyok az elrontója. . .Ilyen téren. . . .

- Hát persze.- mondtam szórakozottan. A telefonján láttam hogy mennyi az idő. Remek. A kocsma hatig nyitva van. De nem megyek vissza...pár napig.
- Tehát mikor ejtsem meg a szökőkutas fürdést?- kérdeztem halvány mosolyal. Vesztettem, ha már a szavam nem tudom memgtartani, legalább a felét megteszem a fogadásnak. Sóhajtva hátradőltem, és a a kezemben tartott palackot kezdtem el bámulni. Csak pár korty fogyott belőle, majdnem tele van... ha a megszokásaimra hallgatnék, már annyi sem lenne benne.

Kérdésére csak bólintottam, majd megmozgattam, akkora már teljesen begyógyult karom. A karcolás. . .Azok begyógyulnak maguktól. Hallottam, hogy jön utánam, hiába lépked hangtalanul. Amikor leültünk, meggyógyítottam, még a zúzódásaim, és elmosolyodtam.

-Amint látod, élek és virulok. Nem kell értem aggódni- Jelentettem ki, szemem sarkából figyelve őt, majd elővettem a mobilom és megnéztem hány óra. Hajnali 1. Na szépen vagyunk mondhatom. Nem baj. Nekem nincs kedvem hazamenni. Majd. . . .Egyszer. . ..

Elgondolkodva figyeltem a mozdulatait. El tudom képzelni mit gondol most rólam. De szükség törvényt bont. Ha nem csókolt volna meg... mindegy most már akárkire kenhetem, a lényegen amúgy sem változtat. Nem kényszerített rá senki...
Amikor leesett meglepeten ugrottam fel, és a szokásos tempómnál kicsit gyorsabban sétálltam oda hozzá.
- Jól vagy?- kérdeztem egy kevés aggódással a hangomban. Amikor láttam, hogy meggyógyította magát, egy kicsit megnyugodtam. Tényleg hasznos képesség. Csöndben lépkedtem után, és leültem mellé. Talán el kéne mondanom neki, hogy miért is iszom. Talán, tehát majd egyszer...valamikor.

Sóhajtottam, és felálltam. Hát, ha neki ennyit jelent a szava. . . . Nyújtóztam egyet, majd felugrottam ez egyik szék támlájára, és körbe néztem. Lassan lépkedtem előre a színpad felé. Majd megfordultam, és felugorva a csillárra, onnan pedig, az egyik páholyba. Milyen régen szenvedtünk itt Annabell-el. Majd felhívom, hogy jöjjön ide. Úgy is eljön. Lassan átlépkedtem, a páholyok között. Majd felugrottam a következő emeletre. Az ő dolga ha megszegi a szavát. Ez van.

Nyújtóztam egyet, és sikeresen félre is léptem. Szerencsémre, nem estem akkorát. Tök pöpec, eltörtem a karom. Milyen régen csináltam már ilyet. Lassan begyógyítottam, és visszasétáltam Armand-hoz, majd leültem.

- Nem ismersz, tehát nem is értheted.- mondtam, és gyorsan kivettem a kezéből az üveget.Úgy látszik hiba volt megbíznia bennem. Mondjuk egy kicsit furcsán reagáltam az igaz, de ebből a szempontból nem szeretem élvezni a nők társaságát. Elvesztette a varázsát az egész. Persz most nyugodtan eszembe juthatott volna a férfiakkal kezdeni...de ezt inkább kihagynám.
Vissza telepedtem a székre, és lassan kortyolgatni kezdtem a bort. Vártam, hogy mit tesz... mert megakadájozni egyenlőre úgysem tud.

Szegénykém. Nem sajnálom. Nem minden fogadásom elégítem ki ennyivel. De ez jutott most eszembe. Mást, nem igen tudtam volna neki adni. Jó de, De azt inkább hanyagoljuk. Lassan felállt, és kiment. Oké. . .Ez se komplett. Mindegy. Már épp menni akartam, amikor meghallottam, hogy jön vissza. Visszakényelmesedtem, majd meredten bámultam rá, hogy iszik. Ez már nem azért, de az egy hét. . . .Oké, ez az én hibám is. . ..

-Na nem- Mielőtt még ihatott volna, elvettem a kezéből az üveget, és magam mögé tettem. -1 hét. Megígérted. Nem értem, miért akadtál ki, ennyire. Csak egy csók volt. Sőt nem is az. Szájra puszi. .. .- Vártam, mit reagál, de persze ha akarja, visszaadom neki. . ..

- Akkor hát...- marad a fürdő. Kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg igazam van -e, és komolyan énekel a zuhany alatt. Szerintem igen.
A csók meglepett. Nem kicsit, nagyon. Nem mozdultam, és meg sem szólaltam, amikor elhajolt felőlem. A bőrszínem a szokottnál sápadtabb lett. Oh hogy utálom én az ilyen helyzeteket.
- Más férfinek talán igen.- mondtam komoran, miközben felálltam. A kijárat felé sétálltam, és a folyosón elkezdtem keresgélni, valamilyen bár után, de aztán eszembe jutott, hogy ez mégiscsak egy opra. Nagy nehezen sikerült találnom egy szekrényt, amiből kivettem egy üveg bort, és szépen visszasétálltam Rosa-hoz. Ha nem ment el.
- Vesztettem.- jelentettem ki, és egy nagyot húztam az üvegből, majd leültem mellé.

-Nem!- jelentettem ki akaratosan. Mi az, hogy még akarja is? Ez már sok! Nem fogja megkapni. És nem. Énekelni sem fogok neki. Na majd. . .. Mit kap ezért. Huhuu. . . . Nem tanácsos engem felbosszantani. Jó, nem bántanám meg semmi ilyen. . .. De egy kis fenyegetés, semmi baja nem lenne. Jó, ilyet se tennék.

-Egyik sem!- Mosolyogtam rá. Hát, mit vár? Nem kapja meg egyiket sem. Felé hajoltam nyomtam egy csókot ajkára, majd visszaültem kényelmesen. –Érd be ennyivel. Nem kapsz se énekes se hónapot. A csók felér mindkettővel- Öltöttem rá a nyelvem. Tudom, hogy hülyének fog nézni, de ezzel én úgy döntöttem kiváltottam az éneket és a hónapot is. Az már más, hogy szerinte nem. Nem baj. Érje be ennyivel.

- A második hónapot.- újra előjön a konokság. De hé! Gascogne-i vagyok, mit lehetne tőlem elvárni? A nevtetés miatt sikerül felül emelkedni rajta, de amúgy idegesítően makacs, és nyers társaság vagyunk. Bocs, ez van.
- Vagy énekelsz. Vagy-vagy. Mást nem fogadok el.- mondtam komolyan, és mereven néztem a szemeit. Kíváncsi vagyok, hogy igent mond-e. Bár alaptalanul bízik bennem, rólam ugyanez nem mondható el. Jó tudom nem kéne általánosítani, de a nő attól még nő, és persze vannak kivétlek...de nehéz velük.

Nah. Kezdjek félni? Megremegett. Ha, nem tudnám, hogy nem bánt. . . .Elkezdenék parázni, hogy megakar verni. Előbb meghalna, mintsem hozzám érjen. De az a női félsz bennem van. Milyen szerencse, hogy ő nem olyan. Kész haszon, ez a pasi!

-Érdemelnél. De szemét vagyok, és nem kapod meg. Kérj helyette bármit. Nem, nem énekelek neked!- Jelentettem ki. Kérhet bármit. De azt nem, adom meg neki, hogy most éneklek. Mert ha énekelnék, tuti elvesztené a fogadást. .. . Ami, valljuk be, nekem szívderítő látvány lehetne. . .De nem engedném meg neki. Max alsógatyáig. Utána, meg elé állnék, és felaggatnám rá a pólót.

- Kösz.- mondtam sóhajtva. Persze ez egy katonának nem túl...felemelő dicséret, de azért jól esik na. A mondatára megremegtem. Tehát ismerte...Na nem baj. Ennél jobb nekem.
Gonoszan elmosolyodtam, és lassan felé fordultam. Nagy mázli, hogy nagy az önuralmam... és hogy egy nőt sosem bántanék.
- Akkor tényleg megérdemlem azt a második hónapot.- jelentettem ki csendesen. Szépen elhiteti velem, hogy nem ismeri, és a végén kiderül, hogy mégis. Ide nekem még egy hónapot. Megérdemlem nem? Hát persze hogy. Énekeltem is érte, úgylátszik feleslegesen.

Mosolyogva kezdtem el fürkészni, hogy mit tesz. Azta! Lemegyek hídba, vagy 3 szaltó kíséretében. Barom jó a hangja! Na ezek után, én tuti nem éneklek neki. Az én hangom. . . Az valami borzalom ehhez képest. Jó nem. Tudom, hogy jó a hangom, de nem szeretek énekelni. . . . Főleg nem operát. Amint végzett megtapsoltam, és vártam, hogy visszatérjen körömbe.

-Igen, igazad van. De csak egyet kaptál. Amúgy, nagyon jó a hangod- Mosolyogtam rá. Csak, hogy szemétkedjek, még egy kicsit. –Egyébként, ismerem a darabot. Minden énekkel együtt- Mosolyogtam rá gonoszul. Na ezért mit fogok én kapni??

- Hát akkor...- elkezdtem az alapot zongorázni, hát mit ne mondjak. Kellett ez nekem? Komolyan kellett? Na nem baj, majd ha ő énekel... akkor meglátjuk mennyit fog vigyorogni.
Lassan belekezdtem a Vámpírok bálja egyik dalába. Az eredetihez nem igazán hasonlítanám. De legalább megcsillogtattam tökéletes zenei tudásomat. Mikor befejeztem, felsóhajtottam, lecsuktam a zongora tetejét, és szépen visszasétáltam Rosa-hoz.- Igazán megérdemeltem volna azt a második hónapot is.- ültem le mellé.