Opera - Palais Garnier

A színpadot bűvöli. Vajon lépett már fel? Hát kérdezzünk rá. –léptél már fel?- Érdeklődtem, egy gyermeteg mosollyal. Erre a mosolyomra, mindenki reakciója, hogy milyen érdes vagyok. . .Hát, de nem? Én mint gyerek. De jó lenne.

Egyszerűen fázok!!! Basszus. Hiába van itt meleg, én fázok. Na majd ha egyszer hazaérek. Bebújok a takaróm alá, összegömbölyödök és már nem fogok fázni. Közben eszek is valamit. Fagyit! Fagyit, fogok enni. Kész zseni vagyok. . .

- Nem lenne rossz ötlet...- jegyeztem meg egy szimpadias sóhaj kíséretében. Ez a lehetőség eszembe sem jutott... a 14. században nem nagyon volt ilyesmi, és hiába terjedt el mostanra sem sikerült megszoknom ezt az egészet. haladni kell a korral, ebből a szempontból is, de nem fogok rögtön minden egyes bárba bemenni...
Gondolom már nagyon várta, hogy ideérjünk. Fázhatott szegény, nem is kicsit, de a lényeg, hogy itt vagyunk. Leültem mellé, és elgondolkodva néztem a színpadot.

-A macskám.- Mosolyogtam, és érdeklődve vártam, merre megyünk. Na vajon hova? Kocsmába? Bár, ott jó meleg volt, de nem. Oda nem akarok menni. Kicsit, szorosabban fogtam felsőjét. Oké, hülyén hangzik. És ár nincs sok okom arra, hogy fázzak. . .De én fázok.

-Persze mehetünk. Csak ne várt el, hogy én vetkőzzek neked- Mondtam mosolyogva. Ha odaakar lelke rajta. Elkísérem, én eliszogatok, ő meg nézze a sok rúdon pörgő nőt. –Mennyünk operába- Ott nem adnak semmi ma. De, beülni okos jó ötlet. Tuti, sokat jár oda. A kocsma mellet. Gondolom én. Legalábbis, ahogy mondta, biztosra veszem.

Az operába érve, leültem, és lassan levettem a kabátokat. Az enyémre ráültem az övét meg magamra terítettem. Hát nem szép így az élet?

- Az egót nem...csak nem tapasztaltam olyan ízlésficamú nőt aki nem szeretne
Amikor megérkezik a taxi kinyitom neki az ajtót utána pedig beülök mellé.
- Várom hogy kegyedhez érjek...
Cirógatom meg a kezét és úgy suttogom a fülébe. A vezető nem láthat mást csak egy turbékoló párnak kinéző fiút és lányt. Pedig ha tudná...

Vártam, hogy végre oda érjen és mehessünk. De nem. . .Ámbár igaza van. –Oh, hát bántja az egóját a távolságom?- Kérdeztem gonosz vigyorral. Elé léptem, adtam arcára egy puszit, és nekidőltem a kapunak.

-Ha ölelgetem, még a végén félre értik baráti viszonyunk. És,gondolom nem akarja, hogy a többi nő csak ezért ne ugorjon rögtön a karjai. Majd ha elértünk hozzám.- Mosolyogtam rá kétértelmű mosolyommal. Hát igen, én tudok. Kinyitottam az ajtót, és hívtam egy taxit. Mivel messze lakok, és tűsarkú van rajtam. . . Így semmi kedvem sétálni.

- Erre ruhára csak vigyázni lehet
Mondom angyali mosollyal pedig a fejemben minden eszembe jutott csak az nem hogy vigyázzak rá. Például, hogy fogjam és letépjem...
- Ha így felkínálta mehetünk kegyedhez...
Nevetek fel kedvesen majd elkomorodok és a mellkasom előtt összefonom a karjaimat
- Valami gond van? Múltkor nem húzódtál el tőlem...

-Ha ez így lenne. Én nem mondanám el senkinek- Mondtam továbbra is mosolyogva. Ezen még nevet is. Hát igen. Belém karolt, de én ismét elhátráltam tőle. Kilépve az ajtón, felé fordultam.

-Benne vagyok. És most hozzám jönne fel az úr? Vagy esetlegesen más pompás ötlete van? Ám, figyeljen a ruhámra is!- Mondtam neki, majd lesétáltam a kabátomért. Egy fekete térdig érő kabát. Felül szűk, alul pedig a ruhámhoz illeszkedően, szétnyílik. A ruhát épp fedi. És még, jól is áll.

Megálltam a kapuban és vártam, hogy ideérjen Andreas is.

- Érdekesen jönne ki...ha a művészetek istene hogy mondjam....műveletlen lenne
Nevetek fel halkan ahogy kimondom. Milyen viccesen hangzik. A kérésre nem felelek de amikor megindul kifelé belekarolok és úgy indulok vele aztán kilököm és megtámasztom előtte az ajtót
- Ha fele olyan élvezetes lesz az a kis idő amit együtt töltünk mint múltkor...szívesen megyek
Mosolygok rá kedvesen. A termoszt bent hagyom. Majd Nina elteszi. Tudni fogja hogy az enyém...hiszen nem narancslé van benne...

-Hát a művelődéssel, már elkésett.- Amikor felém lép, én rögtön egyet ismét hátra. Na de kérem! Ki mondta, hogy egy csók után, már ismét taperolhat? Oké, nem tapizott. Na de akkor is. Én nem engedtem meg neki.

-Kérem. Ez a feltételezés is sértő! Amúgy meg. . .Azt hallottam jó opera. Eljöttem. De nem volt valami felemelő élmény.- Mondtam mosolyogva, majd a férfira pillantok, akit valószínű betegséggel sújtottak.

-Na, de megyek. Nem szándékozom, további időm, itt múlatni. Jön? Vagy esetleg marad holnapig?- Kérdeztem mosolyogva, és az ajtó felé fordulva. Ha jön, jön, ha nem, nem. Ámbár, jöhetne. Örülnék egy újabb. . .Beszélgetésnek.

- Nem. Talántán az úr is művelődik néha napján...és véletlenül hasonló kegyeddel az ízlése
Mosolygok rá kedvesen majd közelebb lépek egyel de nem érek hozzá...
- És honnan tudjam, hogy nem kegyed követett csak nemvolt mersze megszólítani a tökéletességet?
Egy köpcös, tipikus karbantartó kinézetű férfi zavar meg minket. Épp hogy fél szemmel rápillantok mikor kirohan a fájdalomtól könnyekkel küzdve. A költészet istenének muszáj kedvesnek lennie? Nem. A gyógyítást muszáj gyógyításnak felfogni? Nem...betegséget is lehet gerjeszteni

Na de kérem. Ki mer letapizni? Nem vagyok valami felemelő hangulatban. Rég nem ettem. . . Így lehet, használnom kell azt aki ezt tette. Hangját meghallva, elmúlik éhségem, és gonoszul elmosolyodok.

-Ne talántán, az úr követ?- Kérdeztem, majd felnyúltam kezéhez, és elvettem szememtől. Lefejtettem magamról, mancsait és előre léptem két lépést. Amint megvolt, felé fordultam. Kezeim, magam mögött összefontam, és úgy néztem Andreas-ra.

Kopog a cipő..felnézek és elmosolyodok amikor észreveszek egy ismerőst. Na jó persze, hogy tudtam, hogy van itt vámpír...leteszem az üres pohárkát majd hangtalanul Rosa mögé lépek. Egyik kezemmel magamhoz húzom átölelve a csípőjét másikkal a szemét takarom el és a füléhez hajolok és úgy suttogok
- Ilyen hamar találkoztunk újra kis vérivó...

Hát, meg kell hagyni, ennél is láttam jobbat. De ez is tetszet. Oké, nekem mi nem tetszik? Ez a szag. A sok förtelmes kutya szaga. Mi a francnak vannak ezek itt? Sóhajtottam, és a darab végén a szokásos módon megtapsoltam őket. Mivel, ilyenkor nagy a tolakodás, én nyugodtan ültem, és néztem a színpadra, amin már csak a díszletek voltak.

Lassan elment mindenki. Odajött az egyik lány. .. Hol is láttam már? Ja igen! Meg is van. A kávézóban. Emlékszem rá. A kis ifjú vámpír. Leült mellém, és beszélgetni kezdtünk. De nem sokat, hisz mennie kellett takarítani. Én meg eleget ültem. Felálltam, megigazítottam, kissé régies ruhám, majd elindultam, ki a hatalmas teremből.

Besurrantam. A Sevillai borbély vége ment pont. Nyugodtan leültem a leghátsó sorban. Egyik ismerősöm itt dolgozik így hiába van sötét és takarítás már én bent maradhattam. Sok felé járt az agyam. Mélyet sóhajtottam és kitöltöttem a termoszból egy kis jéghideg nektárt a poharamba. Hátradőlök, a bokámat a térdemre vetem keresztbe a lábamat, hátradőlök a széken és belekortyolok az italba