Andreas lakása

-Tőlem most azonnal mehetünk, de milyen biztonságosabbat? Ez nem az?
Kérdezem enyhe értetlenséggel. Nézze el, de nem értem egészen.
Felálltam, szereztem két hajgumit és egy-egy copfot alkottam velük füleim mellett. De nem olyat, mint az ovisok, ebben lazábban állt a hajgumi és jóval lejjebb volt.
-És merre szeretnél keresni?
Kérdeztem felé fordulva, miközben egy fésűvel kiszedtem a maradék vér rögöket a copf végéből.

- Hahó...valami közöm van a jósláshoz. Mire legyek féltékeny ha tudom mi lesz? De remélem ezután meggondolod milyen vámpírban bízol meg és milyenben nem
Bár az elején mosolyogtam a végére minden jókedvem elszállt. Sóhajtva puszilom meg a homlokát. Megállíthattam volna. Nem. Igazából nem. Hiszen későn szóltak nekem. A saját és érintőlegesen saját dolgaimat nem látom. Erre mást tartok

- Nyo. Ha jobban leszel nyakunkba vehetjük a várost új kuckót keresni. Valami...biztonságosabbat

-Vagy mondjuk valahol a víz alján, ahova elsuvasztják a sellőket a sellők.
Mondtam grimaszolva, visszacsókolok neki, hozzásimulok. Szeretem a hangját, olyan megnyugtató.
-Én egyet sem tudok mondani, én vagyok a kétballábas, aki mindenki feldönt, mindent lefejel és gagyi hálókba esik bele.
Forgattam a szemeimet.
-Kész csoda, hogy még nem lett belőlem eleged. Az meg külön jól esett, hogy nem voltál féltékeny Mr. Tetű Vámpír Úrra és türelmesen megvártad, míg magamtól megtanulom, hogy egy szemét dög.
Mondtam halvány mosollyal, majd mellkasára hajtottam fejem.

- Versenypályán nagy valószínűséggel
Válaszolom a csók előtt majd gyengéden magamhoz ölelem és most én csókolom meg. Amikor elválnak ajkaink rápillantok mosolyogva

- Örülök, hogy mellettem vagy és elviselsz minden hülyeségemmel és rossz tulajdonságommal együtt
Mondom őszintén, mert valljuk be...rossz tulajdonságom van...és nem is kevés

-A VOLT barátom, és van pofája megkérdezni, megyek-e karácsonyozni. Nem és ne is jöjjön a közelembe, mert megtépem.
Komolyan, ennyire még sose voltam dühös. A fenébe is! Andreas segített megszárítkozni, így hamarosan újra megjelentek lábaim. Odakúsztam hozzá és az ölébe ültem, vele szembe. Nem ültem rá teljesen, mert azért olyan könnyű nem vagyok. Annyira szerettem, és már tényleg csak őt, bár eddig is ebben a témában csak őt szerettem. Teljesen megbíztam benne, jobban, mint George-ban valaha is.
-Szeretlek, nem tudom, hol lennék már nélküled.
Csókoltam meg, ujjaim a hajában jártak, majd elhajoltam tőle, tovább néztem szép arcát.

Lassan megindulok utána. Meztelen talpam alatt reccsen a padló. Nem szép....meg kell csináltatni majd. Szinte elmélyülve hallgatom csilingelő hangját majd mikor az ajtóhoz érek leülök az ajtófélfához és rákönyökölök a térdemre

- Nem igazán rád. Inkább arra a rühes dögre meg a volt barátocskádra
Volt...és ezen van a hangsúly. Na nem azért, mert nem barátok már, csak...

- Hirtelen haragú vagyok ami sokáig tart általában. Majd túllépek rajta, nehogy ezen aggódj
Mosolygok rá majd lekapok egy törölközőt és négykézláb odatotyogok hozzá. Mellé ülök törökülésbe és az ölembe teszem az uszonyát majd gyengéden törölgetni kezdem

-A naiv és a hülye szinte ugyanaz
Vontam vállat és hagytam, hogy letörölje könnyeimet. Keze végigsiklott sebemen, majd homlokon csókolt. Most már csak az zavar, hogy csuromvér vagyok, ragadok, idegesít és a szagától émelygek.
-Andreas...Arthur azt mondta, piszkosul mérges vagy rám.
Mondtam, miközben a fürdőszobába mentem, nyitva hagytam az ajtót, hisz Istenem, nem túl sok mindent láthat, hisz vízre átváltozom, és amúgy is mindenem fedve lesz. Bevizeztem a törölközőt, leültem a földre, hogy ne essek el, elkezdtem lemosni a vért miközben őt néztem.
-Trevion miatt. A jégpályáról jöttem haza, lefejeltem a korlátot, a fél arcom fekete volt, a karom meg megrepedt. A kutyája meg rám ugrott hátulról, elterültem a földön, ezzel eltört a karom, aztán, mert félt tőled, hogy azt fogod hinni, hogy Mors miatt ilyen az arcom meggyógyított. Ennyi, se több, se kevesebb, miért vagy mérges?
Kérdeztem, most már határozottabb hangon, de azért még mindig enyhén remegtem.

- Csak naiv vagy, nem hülye kicsim
Puszilom meg a homlokát. Beszélek Hádésszal...nem mehet ez így tovább. Aki Sophira támad annak velem gyűlik meg a baja.
Lassan végignéztem rajta majd óvatosan megtöröltem az arcát a könnyeitől.
Első lépés: vámpír támadta szóval két apró sebet keresni...Áhh meg is van. Második...rendbe hozni.
Óvatosan rátettem a nyakára a kezem majd végigsimítottam rajta aztán megpusziltam a homlokát.
Még az iránta érzett dühöm is elpárolgott percek alatt

Oké, oké, nyugi van, a seb be fog gyógyulni, egyszerűen csak...nézzük a jó oldalát. 2 vámpír próbált megenni és 2 megvédeni. Ez szép arány, jó arány, tehát túléltem. Az egyik George felesége volt aki a volt legjobb barátomat állította le, a másik egy ismeretlen, akit meg Jack állított le. Végül is szerencsés vagyok, csak ne ijednék meg ennyire mindenen. Beszív-kifúj, nem ájul el, az ma már volt, semmi szükség egyéb színjátékra.
Hirtelen Andreas jött le a lépcsőn, először dühöt láttam arcán, majd valami mást, és a következő pillanatban a karjában voltam. Most, hogy már biztonságban éreztem magam könnyim ömleni kezdtek, teljesen elfelejtettem, hogy kezemen a saját vérem van, átöleltem Andreast.
-Igazad volt, igazad volt, én meg nem hittem neked, annyira sajnálom.
Mondtam sírés közben, az ijedség, mely eddig leblokkolt most engedett. Csak most éreztem a fájdalmat a nyakamban, ahogy a sebek húzódnak, mert a hajam beleragadt.
-bocsáss meg, annyira hülye voltam.

- Tűnés innen!
Életemben nem ordítottam még így. Idegességtől remegtem, de úgy, hogy még az ecset is kiesett a kezemből. Éreztem, hogy vörös lehetek és a szemem fekete. A legtöbben vagy sírtak vagy már menekülőre fogták de Kalliopé nem. Csak velem szemben állt és ridegen figyelt. Hogy utálom ilyenkor ezt a hülye libát! Laza mozdulattal kaptam el a karját majd a falhoz löktem és úgy suttogtam a képébe

- Takarodj innen. Most
Valószínű, hogy meglephettem mert bólintott és egy "Akkor holnap beszélünk!" kijelentéssel indult le az emeletről. Mély levegőt vettem, hogy lehiggadjak végre - ami persze nem jött össze - és elindultam lefelé a lépcsőn

- Sophi...
Amint megláttam teljesen kijózanodtam persze éreztem a dühöt. Aki bántotta halott ember. Lesiettem elé majd óvatosan átöleltem akár egy hímes tojást és elsöpörtem az arca mellől egy tincser

Ha Jack nem lenne nem élnék, ezzel tisztábban vagyok, teljesen. Ha meg George nem lenne, nem lettem volna életveszélyben. Igaza volt Andreasnak, tényleg nem lehet megbízni a vámpírokban, ez a véres nyakamon is látszik, a két vörös "lyukon" a nyakamon, véres felsőmön és hajamon. Korimat valahol elhagytam az erdőben, de nem érdekelt. Halkan énekelgettem Az elfelejtett gyermekek karácsonyát, de csak a saját magam nyugtatására, hogy ne törődjek a sebbel, a vérrel és semmivel. De a tudatomból nem lehetett kitörölni az emlékeket, semmit.
Kezem amúgy is remegett, főleg, mikor benyitottam a házba. Reméltem, Andreas nincs itthon, van időm lemosni a hajamat, nyakamat és a kezeimet is, igyekeztem nem hozzányúlni semmihez.

Nevetve figyelem ahogy megy. Hamarosan már az egész ház zeng a vitatkozástól. No igen...
a szülés fájdalmas...még ha csak egy mű születik akkor is

//Én köszi //

-A barátaim és nem kétszínűek.
Jelentettem ki. Nem szeretem, ha a barátaimat piszkálják.
-Hermész? Hát...sok sikert, de nekem most muszáj lépnem.
A kulcsot mosolyogva fogadtam.
-Köszönöm! Ígérem, nem teszek kárt semmiben.
Nyomok egy csókot ajkaira.
Egy óra múlva már a korimat húztam, Cat meg kötötte, nem vagyok olyan erős, mint ő...

//Köszi!!!!!!! //

- Vigyázz velük. Kétszínű a legtöbb mint aki alkotta
Ez nem teljesen igaz...de azért tényleg nem lehet 100%-osan megbízni Hádészban...még is az egyik olyan isten aki a barátom és nem csak élünk egymás mellett

- Valószínűleg becserkészem Hermészt. Rég beszéltünk és vele szervezzük a karácsonyt így hogy változtatni kell beszélnünk is kell
Mosolyodom el és átölelem. Miért nem szeretem a vámpírokat? Rosa lesz az ok...ő szerettette meg velem a fajt de mindegyikben őt látom...így mindegyiket utálom(vagy csak akarom utálni?)

- És keresnünk kell énekes pacsirtákat de azt a lányok elintézik majd...azt hiszem ennyi a mai napi teendőm
Nevetek fel majd benyúlok a zsebembe és kis keresgélés után megtalálom amit kerestem. Egy kisebb kulcscsomó rajta egy szívvel és átlőtt nyíllal. A kezébe helyezem

- A címet tudod. Itt a kulcs. Ne lepődj meg, valaki szinte mindig van itthon így nem kell egyedül lenned soha
Csókolom meg gyengéden

Megpuszil, én meg közelebb mászok hozzá az ágyon, hogy lehetőleg annál közelebb ne is tudjak lenni. Hozzábújok.
-Igen, az nagyon jó lenne!
Mosolygok rá, majd felkapom a telefonomat, betárcsázom rajta Catherine-t és felhívom. Hamarosan megszólal benne egy fiatal női hang.
-Szia! Lenne kedved ma inkább neked elkísérni korizni?
Kérdezem, mire a másik oldalon a hang fellelkesedik, nagyon örül, mire mosolyom szélesebb lesz. Letettem.
-Catherine jön velem korizni, ő jobban bírja a vér szagát, mint George, meg amúgy is...nem árt váltani néha vámpírokból.
Vigyorodom el, majd nyomok egy puszit az arcára.
-És te hol leszel, míg korizom?
Kérdezem. Lehet, alkot valami szépet, annak örülnék, mostanában nincsenek túl jó versek, Rimbaud-ot még szerettem, de sajnos meghalt régebben.

Nagyon nem szeretem én ezt a George-t de mit lehet tenni? Ha a barátja át a barátja...de ha egy ujjal is hozzáér megkeserüli

- Értem. Elkísérjelek?
Mosolygok rá majd megpuszilom az ajkait. Gyönyörű...
//ne haragudj, pici....//

-Pedig a karácsony a kedvenc ünnepem...meg a szülinapom..
Nem értem, hogy lehet nem szeretni a karácsonyt, hisz...az a legszebb ünnep. A szülinapom meg...hát az...azt meg azért szeretem, mert mindig megajándékozom magam egy macival. Imádom a plüssmacikat. Mindig is tudtam, hogy óriás ovis vagyok.
-Elvileg...ma. Ma délután, mert az első előadás 6-án van, és nehezet választottam.
Grimaszoltam egyet. Most volt 11 óra.
-5 óra múlva találkozom George-val a jégcsarnokban, amit béreltünk.

- És már unom is őket...meg nekik semmit sem jelent a karácsony
Mondom félmosollyal közben az agyamban zakatolnak a kerekek. Két helyen kéne lennem egyszerre. Ez nem jöhet össze biztosan...De a fenti ünnepségnek nincs időpontja igaz? Akkor azt meg lehet tartani délelőtt és mi együtt lehetünk délután és este....azt hiszem ez lesz a legjobb megoldás...csak még Hermésszel ezt le kell beszélni hiszen ő is szervez

- Mikor mész gyakorolni a korit?
Kivételesen nem megyek el megnézni hanem találkozok Arthurral és megbeszélünk mindent. És azt sem tudom mit akarok neki ajándéknak!

Megráztam a fejem.
-Nem szeretnélek itt hagyni.
Jelentettem ki komolyan, a döntésem végleges volt. Úgy is majd ha Párizsban lesznek fellépek egyszer és nekem ennyi elég is. Nem néz rám, míg beszél. Miért nem? Mindegy, most az az érdekes, amit mond. Nem lesz itt karácsonykor. Hű, ez most fájt, de...
-Szeretném veled tölteni a karácsonyt, mindennél jobban, de ha fel kell menned, hát menj. Szívesen mennék veled, de túl sok az ismeretlen és, mint láttad, nem vagyok jó a sok ismerkedés egyszerre-s játékban.
Mondtam szomorú mosollyal, de megrántottam a vállam. Meg nem is hiszem, hogy örülnének nekem.
-Menj, nyugodtan, őket régebbről ismered, mint engem.
Biztattam, nehogy miattam hanyagolja el a haverjait

- Ha ez az álmod akkor menj kicsim. Én itt leszek...és hívásra melletted termek
Mosolyodom el és megpuszilom a kézfejét. A kérdésére elkomorodom de próbálok vidám maradni. Persze nem ő az oka...csak nehezen viselem ha beleszólnak az életembe. Soha sem volt korlát ami azt mondja "Apollón elég, ne csináld!" így ennyi évszázad után már nem is tűröm el

- Szeretném veled együtt tölteni a karácsonyt. De a kötelességem fel hív. Így két lehetőség van...vagy lemondok a közös karácsonyról és esetleg később bepótoljuk...vagy velem töltöd a karácsonyt...fent
Végig a hófehér báránybunda szőnyeget néztem és most pillantok fel mondandóm után először. Nemet fog mondani. Tuti. Ki olyan hülye, hogy az év legszebb napját egy csapa hárpiával és flúgossal töltse? Senki. Ha lehetőségem lenne - szerintem - még n sem tenném ahogy sokan mások sem

Miért érdekli ennyire? Csak egy hívás volt, bár...joga van tudni, és ha még akarja is.
-George tud rólam mindent és állandóan jót akar. Ő jár velem korizni, szerez koreográfust, meg mindenkit, akit kell. Tőle kaptam eddig a legszebb ajándékokat, mindig tudta, mit szeretnék, mikor mit kell tenni. Tökéletes barát volt, főleg, mert semelyikünk sem akarta túllépni a vonalat. Múlt Karácsonyra azt kértem tőle, had énekeljek egyszer a Backstreet Boys-szal egy színpadon, a kedvenc bandámmal, a kedvenc számomat a legjobb barátnőmnek, aki úgy halt meg, mint tegnap majdnem én. És most azt mondja, mivel megnyílt az első kori klubom, felhívták, hogy hallották az egyetlen klipet, amit forgattunk George-val, és szeretnék, ha mennék egy Világ körüli turnéra most, hogy újra összeálltak. de ahhoz el kéne mennem legalább fél évre. És...te fontosabb vagy, korizni meg itt is tudok. Veled szeretnék lenni, amikor csak ráérsz, és nem egy másik országban egy buszban utazgatni. Vagyis...szeretném, de veled lenni jobban.
Vontam vállat. Ezt szépen kifejtettem na.
-De ami fontosabb. Min veszekedtetek? Ha nem titok.
Tettem hozzá gyorsan.

- És mi az ami...történt? Mármint a telefonhívás alatt...
Jegyzem meg komolyan de kíváncsian. Tényleg érdekelt de megszületett benne,m az elhatározás: Meglátogatom én ezt a George-t

- Öhm...festettem, írtam...komponáltunk, beszélgettünk...veszekedtünk és gondolkodtam. Sajnos ebben a sorrendben...így pár dolgot felcserélnék. De ami volt...nos az volt
Puszilom meg a homlokát. El kéne mondani...nem...előbb tudni akarom mi ez a telefon hívásos dolog és utána. De ha késő lesz? Nem...soha sem lesz késő

A nő azonnal kiment, ahogy Andy belépett. Fejem még tele volt a telefonhívással. Leült mellém, megcsókolt, én meg rámosolyogtam.
-Nem, nem dehogy. Csak...George tudja a gyenge pontjaimat és azzal szórakozik, hogy nyomogatja őket.
Grimaszoltam mosolyogva. A telefont fixíroztam. Annyira vissza akarom hívni! Nekem szükségem van rá. Nem, nincs. Andreasra jobban! Ez így van, akkor mondjunk le az egyikről a három közül. Marad Andy és a korcsolya.
-Jót akart, de elkésett vele
Mondtam halvány mosollyal. Ha egy hónappal ezelőtt ajánlotta volna, boldogan bólintottam volna rá és már nem is lennék Párizsban. De most találtam egy fontos dolgot és nem akarom itt hagyni.
-És te mit csináltál, míg aludtam?
Kérdeztem, hogy eltereljem figyelmemet.

Még pár vonás...majd a vászont a festő állvánnyal együtt az ablakhoz viszem és kinyitom azt had száradjon én meg belépek hozzá. Erató azonnal kilibben, esküszöm soha nem vertem!

- Jó reggelt angyalkám
Mosolygok rá. Iszonyú édesen néz ki még így fáradtan. Odasétálok az ágyhoz majd leülök mellé és megcsókolom
- Hogy aludtál? Remélem nem mi keltettünk fel...

Fáj a fejem. Miért fáj? Beszélgetést hallok a másik szobából, meg újra a telefoncsengést. Még kicsit fásult ujjaim utána kapnak, felveszik.
-Hálló?
Szóltam bele álmos hangon, mire a másik oldalon George daráló hangja felgyorsultan kezdi tömni a fejemet.
-Hol voltál? Nem, tudod mit? Nem lényeges, de most nagyon figyelj! Bejelentettelek!
-Hova?
-HOGYHOGY HOVA? Eddig ezért könyörögtél, hát tessék. Miután megnyílt az első klubod, jelentkeztek, mehetsz turnézni.
Az örömöm határtalan volt, majd meghallottam Andy hangját a másik szobában. Elszomorodtam.
-Nem mehetek...mondd le!
-Mi? Ne szórakozz ve...
Letettem a telefont. Ez fájt. Nagyon fájt. Mindegy. Igazából a belépő nő miatt tettem le, meg hogy a szenvedéseimnek véget vessek.
-Igen, köszönöm!
Mosolyogtam rá, mindenemmel igyekeztem leplezni a csalódottságomat. Egy ideig beszélgettem a nővel, míg eszegettem, de agyam teljesen máshol járt. A kedvenc bandámnál, akiket most mondtam le.

- Nem hiszem, csak egy emberi test tökéletlen. Az övé tökéletes - suttogok dühösen de persze egy múzsát meggyőzni az igazunkról felér egy atomtámadással
- De igen is tökéletlen. Ez a szép a fajokban, hogy nem tökéletesek mint az istenek - kontrázott rá Kalliopé. Nem tudtam eldönteni, hogy a féltékenység szól a hangjából vagy tényleg így gondolkodik a fajokról.
- Őrült vagy, ha így gondolod. A sellők igen is gyönyörűek úgy ahogy vannak. Nem hiába, Aphrodité teremtette őket. És Sophia egyik kiemelkedő tagjuk - akkor is nekem lesz igazam. Felemelem a poharam és belekortyolok a borba. Diadalmas mosoly terül szét az arcomon ahogy látom megadó kifejezését. Ezt a csatát én nyertem, nem tudott visszaválaszolni. Háttal ülünk a szobának így csak fél szemmel látom, ahogy Erató belép egy tálcával a kedvesemhez és a hangját hallom

- Jó estét. Gondoltam esetleg megéhezett... - néha kiakasztóan alázatos egy nőszemély. De...igen talán ez teszi őt a munkájának a legjobbikává. Ezek szerint felébredt. Végre! De nem megyek be...ismerkedjenek csak. Hiszen ha hosszú távon együtt leszünk nem árt ha kijönnek egymással...esetleg szeretnék egymást...

Felkapott, no lám, ő nem álmos annyira. Pedig ki kellett rángatnia a vízből. Csak azt éreztem, hogy kapok magam alá valamit, ami puha, kényelmes és jó benne feküdni. Még hallottam Andreas mondatát, szerettem volna válaszolni rá, de ahogy fejem a párnához ért elaludtam. Olyan jó volt aludni végre, de a tudat, hogy Andreas mellettem van, még jobb volt. Annyira hulla voltam, hogy nem is álmodtam semmit. Hallottam, ahogy a telefonom megszólal, valahol nagyon távol, George csengőhangja, de még az ő kedvéért se kelek fel. Csak megfordultam álmomba, ezt kapta nyomorult, de nem baj. Nem érdekel George, csak Andreas.
Jó sok ideig aludtam, mert mire kinyitottam szememet megint este volt. Ezt csak szőke szénaboglya hajam mögül tudtam megállapítani sutyiban. Igyekeztem eltüntetni szemem elől, majd felültem, körülnéztem a szobában, most láttam először.

- No gyere
Mosolyodom el rajta. Iszonyú édes így álmosan. Elraktározom magamba ezt a képet...a következő festmény és grafika alapja lesz biztos...
Óvatosan ölbe veszem majd beviszem a halvány lila szobába és lefektetem a hatalmas ágyba majd óvatosan betakarom

- Álmodj szépeket, Hercegnőm. Én itt leszek melletted
Ülök le az ágy szélére és megcsókolom az ajkait gyengéden. Itt leszek mindig...ha szétmennénk is...rám számíthat(gondolom én most...akkor így gondolnám? Ez jó alap versnek)

Ez az egész nap annyira tele volt zsúfolva...érzelmekkel, félelemmel és mindennel, hogy egészen kiütöttem magam. Ajánlatára bólogattam.
-Igen...nagyon...
Hagytam rá még egy kicsit szipogva. Most, hogy mondta visszatért tagjaimba az ólom súly, éreztem magamon mindent. Neki döntöttem fejem a vállának, hagytam, hogy vigyen akárhova. Bárhova, csak legyen valahol egy ágy, amibe beájulhatok.

//Bocs, hogy ilyen rövid!!!!! //

Ilyenkor kéne valamit mondani, nem? Nem. Ez az a csönd amit nem szabad megtörni, ezek azok a könnyek amiket nem szabad letörölni...
Mosolyogva ölelem és a hátát simogatom gyengéden. Nem akartam lesokkolni de a mai nap evvel elkéstem....réges-régen elkéstem vele, de remélem nem haragszik semmiért. Pedig azt hiszem lenne miért...

...nem tudom meddig állhattunk szó nélkül egymás karjaiban. Nem akarom tudni. Még mindig nem engedtem el de halkan megszólaltam
- Gyere feküdj le. Biztos fáradt vagy
Puszilom meg az arcát óvatosan és megsimogatom

Lehunyt szemmel élveztem ahogy édes ajkai a nyakamon táncolnak, majd a vállamon és maga felé fordított. Halvány mosollyal néztem szép szemeibe, majd viszonoztam csókját. Homlokunkat egymásnak nyomtuk, láttam rajta, hogy valamit ki szeretne mondani és nagyon érdekelt, mi lehet az.
Komoly hangneme kicsit megrémisztett, de minden erőmmel azon voltam, hogy fáradt agyammal felfogjam, mit mond. Beletelt egy időmbe, míg teljesen megértettem. Ám az jól látható volt, mikor esett le, ugyanis szemeim kitágultak a döbbenettől, arcom felforrósodott. Egész életemben erre a szóra vágytam. Mivel nem emlékszem, hogy voltak-e egyáltalán szüleim, így olyan, mintha nem lettek volna, tehát nem mondták ezt. Pasim meg még soha nem volt. Néztem rá nagyban, észre se vettem, mikor csíkozzák be arcom az öröm könnyi, de nem is érdekelt, megöleltem, hozzábújtam.
-Én is szeretlek, nagyon...
Súgtam neki, miközben el nem távolodtam volna tőle. Ilyen szépet még senki se mondott nekem. lehet, hogy ez nagyon olyan nyávogós csak ként hat, de őt tudja, hogy ezt a szót még senkitől sem hallottam.

- Ahogy csak kívánod hableányom
Mosolyodom el majd a füle tövétől elkezdem csókolgatni a nyakát végig a vállánál aztán megfordítottam és gyengéden megcsókoltam. Összedöntöttem a homlokunkat és úgy suttogtam

- Nagyon szeretlek
Mondtam komolyan. A pasik azon feléhez tartozom,akik - hogyha igazán így gondolom - könnyen kimondják azt a bizonyos bűvös szót. Nem értem sokaknak miért esik ez nehezükre nekem...könnyen megy ... Sophi felé persze

Vártam, mit fog mondani. Bármi is az, mondja, gyerünk, ám valaki más mondta ki, valaki, a konyhából. Az irány felé néztem, majd vissza Rá. Nem akarom tudni, inkább nem akarom tudni. Ám pechemre részletezte. De jó nekem.
-Hagyjuk, jó?
Kértem gyorsan. Túl fáradt voltam mindenhez, amit fel kell dolgozni, legyen az érzelem, emlék, vagy valami nagyobb léptékű gondolat. Már hulla fáradt voltam. Csak az tartott vissza, hogy megkérdezzem, nem halhatnék-e, hogy nagyon szerettem Andy-t.
Mit csinálhatott itt? Nyilván bulizott és...Oké, leesett, még ilyen félkómásan is. Nem szeretnék beszélgetni a tárgyakkal. Beletúrtam szőke hajamba, így igyekeztem elhessegetni a gondolatot.

- Itt sem zavarnál...csak engem túl sok...
Elhallgatok. Nem találom a megfelelő szavakat. Rühellem ezt az érzést. Igen. Mikor egy érzés belém fészkeli magát, de nem tudom kifejezni
- nem párkapcsolathoz illő gondolat... - hangzik a konyhából a felmentősereg egyik tagjának a hangja. Zavaromban elmosolyodok

- Öhm igen. Szóóval túl sok olyan dolog történt itt amire emlékeznék és ez egy kapcsolatban nem helyes. Tudod hiszem, hogy a tárgyak megőrzik az érzelmeket. És az itteniek rengeteg ocsmány dologról mesélhetnének...
Jegyzem meg majd zavartan egyik kezemmel a tarkómat dörzsölöm. Ha a bútorok beszélni tudnának...
...partyk...éjszakába nyúló dug@'sok...grupppenek...
...igen. Ezek nem párkapcsolathoz illőek

Válaszán teljesen lefagytam. Ebbe belenyúltam. Hogy mi?
Másrészt...nincsen házam, egy hotelben éltem eddig és...Andreast szeretem. És nem úgy, mint Armandot, vagy....Vincentet, hanem úgy szeretem, mint eddig soha senkit. Feje a vállamon feküdt, egyik kezemmel beletúrtam szép hajába.
-Nem foglak titeket zavarni a "művészkedésbe"?
Kérdezem Kalliopéékra célozva. Nem akarom hátráltatni, tényleg. Meg már így sem kedvelnek sajnos.

- Egy embernek jó...
Ölelem át hátulról és összekulcsolom a kezeinket. Híres vagyok egy dologról. Mindent elsietek. Ezt legtöbbször nem bánom meg, de az átlag tempóhoz képest gyorsan haladok

- ...kettőnek már kevés
Csókolok bele a nyakába majd a vállára hajtom a fejem. Tényleg érdekelte, vagy tök feleslegesen válaszoltam?

-A szép pofim hamar meg fogja sínylődni. Általában összeszedek pár törést, meg sebet.
Grimaszolok, majd követem a nappaliba. Nahát, ez gyönyörű! Annyira tetszik! De mi az a nagy ajtó? Mindegy, semmi közöm hozzá, ha nem mondja, én nem zaklatom a kérdezgetésemmel.
Válaszára úgy érzem, a szívem megunta a helyét, ki akar törni. Karom a nyakába fontam, közelebb mentem hozzá, hogy lehetőleg minél jobban hozzásimulhassak, érezhessem a bőre melegét. Visszacsókolok, de én már nem ilyen gyengéden.
Mikor észbe kapok lemásztam róla, vörös képpel nézegettem a nappaliját, mely még mindig nagyon tetszett.
-És miért is akarsz innen elköltözni?
Kérdezem terelő kérdésnek, de csak úgy süt belőle a célja.

- Tényleg.Csak meglepődtem..-.és előre aggódok a szép pofidért
Nevetek fel majd megpuszilom az arcát és kézen fogva vele megindulok a nappaliba. Fentihez képest szolid. Nap sárga fal, barna bútor...a vakító fehérséghez képest egész jó. A szobában alig van bútor de van a fal mellett egy acél ajtó ami rengeteg zárral van lezárva. Fő a biztonság

- Egy szavadba kerül és ott leszek...bármikor...bárhol
Csókolom meg gyengéden. Hülye vagyok hogy odaadom magam. Miért? Mert beleestem...de miért? Nem tudom...de nem is kell gondolkodnom ilyenen

Az arcát néztem, figyeltem minden rezdülését. Nem örül? Vagy, mi ez a bizonytalanság?
-Tényleg, vagy csak azért mondod, hogy boldoggá tegyél?
Kérdeztem, de nem volt időm sokáig gondolkodni rajta, mert magához ölelt. Megcsókolt, én meg automatikusan visszacsókoltam. Kijelentésén elcsodálkoztam.
-Biztos? Nem muszáj, ha te ezt nem szereted.
Mondtam és tekintetem kutatóan az övébe fúrtam. Tényleg ezt akarja?
-Másrészt...nincsen edzőm, így egyedül ülök a pontozásnál, szerintem lenne neked egy hely. Megvédhetnél azoktól az őrültektől, akik vért akarnak adni.
Grimaszoltam az emlékre.

Lassan felállok és felhúzom óvatosan őt is közben hallgatom mit mond. Visszamegy? Minek? De...az ő dolga...nekem meg kötelességem támogatni. De ilyenkor jogom van beleavatkozni a dolgaiba és segíteni a győzelmét, vagy nem tehetem?

- Ennek...örülök!
Nyögöm ki nevetve a döbbenettől. Hihetetlen, hogy le tud sokkolni...olyan érzelmeket szed elő belőlem amiket - szándékosan - rég eltemettem. De..igen...tényleg örülök neki.
Magamhoz ölelem és lágyan megcsókolom majd a füléhez hajolok
- Elvárom, hogy szólj mikor versenyzel, hogy ott lehessek
Suttogom