Emily Reynolds háza

-Egyszer találkoztam Tom-mal, de én is . . .Szerettem- Mondtam kissé elgondolkozva. Oké, ez a csók, bárkit levenne a lábáról. Kezdve velem! Még közelebb bújtam hozzá, és beletúrtam hajába. Egy apró sóhaj szakadt ki ajkaim közül, majd mosolyogva viszonoztam vágyaktól éhes csókját.

-Nekem? Persze, hogy meg, ha neked is- Hajoltam fel érte, és húztam magamhoz még közelebb. Egyik kezem hátát simogattam, míg másik hajába túrt. Egy tincset, ujjam köré csavartam, és úgy csavargattam. Közben megcsókoltam. Ahogy ő nem rég engem.

-Rendben, mit jelent az?...Te itt vagy és ez a lényeg. Emiatt halt meg Tom is. De az vigasztal, hogy szeretett téged. Anyám meg meg akart halni. Miattam nem tudott, így muszáj volt megölnöm. Most boldog.
Nyugtattam meg magam is.

Közelebb bújt, mosoly táncolt arcán, megcsókolt. Hevesen csókoltam vissza, most nagyon nagy szükségem volt rá. Kérdése után én hajoltam le hozzá, csókoltam meg egyre hevesebben, vadabban, követelődzőben, vágyakozóbban.
Ledöntöttem az ágyra, fölé másztam és forró csókokat adtam neki, majd kicsit megálltam.
-Ez a program is megfelel?
Érdeklődtem, miközben a vágyakozó csókok lecsúsztak a nyakára.

Megfogja ölni? Most komolyan? Amikor szúrt, elfordultam. . . Ezt valahogy nem akartam látni. De neki sem volt sok kedve hozzá. Azok a lények elvitték. Érdekel hova, de most fontosabb dolgom van. Amikor mellém ért megfogtam a kezét és finoman lehúztam magamhoz.

-Minden oké?- Érdeklődtem, hogy nem rég vesztette el a legjobb barátját. . . most az anyukáját. . . Kérdésére csak mosolyogtam, majd közelebb bújtam hozzá és megcsókoltam. Vigyorra húztam a szám, és a szemeibe néztem.

-Mit szeretnél csinálni? Én mindenbe beleegyezek- Öleltem át, mellkasára hajtottam fejem, és vártam, hogy válaszoljon. Nekem mindegy mi a program. . .Ha ő ott van. Akkor bármi jöhet.

Kivettem kezéből a tőrt, remegett a kezem.
-Biztos ezt akarod?
Kérdeztem, de hangom csak suttogás volt, ő bólintott, majd megölelt, én szúrtam. Megdermedt karjaimban, majd elernyedt, majd a fény lények hátulról elkapták, lerántották. Egy ideig még álltam ott, majd hátat fordítottam, és visszamentem Emily-hez.
-Vége, többé már tényleg nem lesz gondunk.
Mondtam és tényleg meg voltam könnyebbülve.

-Folytathatjuk, vagy már szeretnél aludni?
Kérdeztem óvatosan.

Kikerült, majd bement a szobába. Oké, mivel hallgatózni nem illik. Leültem az ágyra, kikutattam a párnám alól az Iphone-om, majd elindítottam a kedvenc számom. Még Will-re pillantottam, majd elkezdtem fürkészni a velem szemben lévő bútordarabot.

Sír. Érzem azt a könny szagot. . . Nem az anyja sír, azt látnám. .Tehát Will. Csak tudnám miért? Miért, nem gondolatolvasó? Mennyivel többet tudna már. . . De, jobb, hogy nem az. Arra néztem, és láttam, hogy ledöfi. Már épp léptem volna, de akkor. . Semmi. . . Nem iszik belőle, én viszont szomjas vagyok! Nagyon. . .

Körbenéztem a szobában, majd elővettem egy üveg vért, és megittam. Az utolsó cseppig. Ez a képessége. Miért csinálja? Én nem fogok Will-ből inni. Megbeszéltük. Nem fogok belőle inni. Nem, nem és nem! Felhúztam a térdem, és vártam, hogy elmúljon a vérszomjam.

Beletúrt a hajamba, mire én felsóhajtottam. Ám amit mondott...belém akasztott mindent.
Kikerültem, majd a szobám felé mentem, arcom falfehér lett. Mikor beléptem megfordult, ráült háttal az ablakpárkányra, félrebillentett fejjel nézett. Most jó, a fény lények lassan elkezdtek felmászni, csak egy kis időhúzás kell és kész is.

-Miért ölted meg Tomot?
Erre ő elmosolyodott.
-Nem engedelmeskedett nekem, ennyi az egész, és idegesített.
Éreztem, hogy a könny végigfut az arcomon, majd eltűnik valahol a hajamban.
-És tőlem mit akarsz?
Kérdeztem és hallottam, hogy hangom megbicsaklik. Ő intett, hogy mennyek oda, mire én mellé léptem. Csak egy villanást láttam, ahogy a tőrön megcsillan a holdfény, majd a fájdalmat. A nyakamat sebezte meg, egyáltalán nem mélyen.

-Will, várj!
Fogta meg a karomat.
-Nem halhatok meg, míg nem cserélsz. Amíg nem iszik belőled, nem halhatok meg, pedig én akarok! Túl hosszú ideje vagyok a Földön, kérlek, engedj el! Ha nem iszik belőled két napon belül újra, szabad leszel, de már nem az én felelősségem alatt. Könyörgöm!
Suttogta, majd Emilyre nézett. Részemről rendben, ha eltűnik. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy fájdalmat okozzak neki. És láttam a szemén is, hogy igazat mond, csak a halálra vágyik. Ezért nem tudott meghalni akkor. Láttam rajta, hogy elkeseredésében használja a képességét Em-en.

-Öhm. .. Oké- Mosolyogtam, majd elzártam a vizet, öntöttem bele Levendula olajat is. Levetkőztem, és beültem a kádba. Annyira kellemes. És a Levendula illat. Hm. . .Imádom! Komolyan. Annyira kellemes. Na meg az sem rossz hátrány, hogy a kedvenc illatom.

Már olyan fél órája ültem a kádban. Lassan szálltam ki, de abban a pillanatban majd vissza is estem. Kedvesem anyja, ott állt velem szemben. Én meg meredtem rá, eléggé szépen. Oké, itt van. . De az, hogy bejön, amikor fürdök. . . Az nagyon nem okés. Lazán elmentem a törülközőig, megtörölköztem vele, és felöltöztem. Addigra már kint volt. . . Milyen szerencse.

Kisétáltam, hajam törölgetve. Will mászott be az ablakon. Rögtön odajött, hozzám és csókot lehet nyakamra. Egyből hátra kaptam, és beletúrtam a hajába, majd ezzel a lendülettel felé fordultam.

-Az anyád. . . . A szobádban van- Mutattam hátra felé. Nem akartam, hogy átmenjen. . . De, jobb ha most megy. . . Elléptem előle. Had mennyen. A nő addigra már az ablaknál állt. Kérdően néztem Will-re, és vártam, hogy mit tesz. Vele, akarok menni. . . . .

-Azt hiszem, megvárom míg végzel és itt kint találkozunk. Addig nekem el kell intéznem valamit...sürgősen, de...te csak nyugodtan fürödj...le.
Mondtam, miközben a telefonomat néztem.
-Gyere, sürgős, könyörgöm, gyere!
-Sietek, hamarosan itt leszek, csak Tomnak gondja akadt! Pár perc és itt vagyok!
Nyomtam egy puszit Em homlokára, majd kiugrottam az ablakon.

Követtem Tom illatát egészen át az erdőn, míg a tisztáshoz nem értem. Fura hullaszag volt, nem értem.
-Tom! Tom! Itt vagyok!
Kiáltottam a sötétségbe, a válasz csak nyöszörgés volt. Azonnal a hang irányába rohantam, meg is találtam a forrást. Tom volt azt, egy elég szép golyóval a szíve mellett, súrolta azt, a nyakán meg egy gyönyörű harapásnyom díszelgett. Már alig élt.
-Ne hagyj itt, hallod, ne merj itt hagyni!
Könyörögtem neki, letérdeltem mellé. Kinyitotta a száját, valamit mondani akart, láttam rajta, majd...semmi. És vége volt. Csörgött zsebében a mobilja. A könnyek közt kikaptam.
-H...háló?
Nyögtem bele, majd egy barátságos hang felelt.
-Szia Will! Én szóltam. Tudod, hol vagyok?
Levágtam a telefont, felkaptam a holttestet, majd eliramodtam Emily háza felé. Roham tempóban ástam a temetőse egy sírt, eltemettem barátomat, közben szememet égették a könnyek, de nem foglalkoztam velük.

Elrobogtam Emilyhez, visszavettem a normális arcomat, a mosolygósat, majd felmásztam a szobánkba. Nem volt ott az anyám, szerencsére. Azonnal fénylényeket állítottam a ház köré, ők biztos végeznek vele, ha a közelbe jön.
-Szia Em!
Léptem mögé és csókoltam nyakon.

Mennyibe lemerem fogadni, hogy a lélegzetem figyeli. Illetve a levegő vételem. Annyira, jó érezni a meleg testét. Ahoz képest, hogy vámpír. . . . Ugyan olyan meleg, mint egy ember. Apró puszikat adtam mellkasára. Nem sűrűn, természetesen.

-Nekem kell. Én játszottam el a sértődött Diva-t. –Vallottam be neki, kissé elpirulva. Jajj, de aranyos. Annyira kellemes a lehelete. Simogat. Elengedtem, majd levettem a felsőm és a szoknyám, elő vettem egy háló inget, és egy fehér neműt, majd a fürdő felé vettem az irányt.

-Az enyém? Akkor nagyon örülök. –Mosolyogtam rá, majd kissé elgondolkoztam. –Tusolok. Jössz?- Néztem rá érdeklődve. Jöhetne. Nagyon örülnék neki.

-Amúgy meg. . .Hogy ne haragudj rám. . . Te dönthetsz. Mindenben benne vagyok- Vigyorogtam, majd bementem a fürdőbe, és engedtem fürdő vizet.

Felállt, átölelt , nyomott egy puszit ajkaimra. Halvány mosollyal válaszoltam, mikor a mellkasomra hajtotta fejét lehunytam szemem, átöleltem, nem akartam elengedni soha. Annyira hiányzott, vágytam rá, az érintésére, érezni ahogy levegőt vesz, mint most. Kezem alatt háta meg-meg emelkedett, ahogy tüdeje megtelt levegővel, majd mikor kifújta visszaengedett, kezem vele mozgott.

-Azt hittem, nekem kéne bocsánatot kérnem.
Suttogtam a hajába óvatosan, leheletem a fejét simogatta, még jó, hogy nem árasztok bűzt magamból, különben ez gonosz húzás lett volna.
Éreztem finom kezeit meztelen hátamon, ahogy magához ölel bőröm finoman felveszi a keze formáját.

-Amúgy meg. Ma az van, amit te akarsz, szóval azt fogjuk csinálni, ami csak megfordul abban a gyönyörű fejedben...A tiéd vagyok...
Súgtam a fülébe, majd csókot leheltem arcára, tényleg az lesz, amit ő szeretne. Vártam, hogy csináljon valamit.

-Ez természetes. Neked mindig lesz hely- Mosolyogtam, majd felálltam, elé léptem és megöleltem. Te jó ég. Ha már most ennyire hiányzott. . . Mi lesz, ha több napig nem leszünk együtt? Belehalok vagy mi? Nem. . . .Emily, ki kell bírni. De egyenlőre még mindig maradjunk így. ..

-Ne haragudj rám- Néztem rá könyörgő szemekkel, majd felhajoltam hozzá és egy apró puszit adtam ajkaira. Ha ettől nem enyhül meg, akkor majd másol. Kezeimmel átkaroltam a hátát, és felnéztem rá. Ilyenkor előny, ha majd egy fél fejjel alacsonyabb vagyok.

Nekem fontos volt Em, fájt, hogy nincs velem, hiányzott, nagyon...Nélküle olyan üres volt minden.
Hirtelen belépett a szobámba, csak néztem rá.

Figyeltem őt, és majd' kiugrott szívem a helyérő. Egy idő után követtem, de a gyertyákat elfújtam. Beléptem a szobájába, kezemben egy gyertyával, az egyetlennel, ami még égett.

-Van nekem is hely?
Kérdeztem, mikor már az ágya mellett álltam, a gyertyát meg leraktam valahova.

Ennyire ügyes lennék. Csönd van. Ami nagyon nem jó. Annyira nem, hogy. . .Igen ettől tartottam. Végigmértem hátulról is. Még mindig jól néz ki. . :mit vártam? Oké Emily. . .Engesztelni kell. Alaposan.

Néztem, ahogy a fürdőbe megy, lelki szemeimmel láttam mit csinál, és kijött félmeztelenül. Nekem csak kedvez vele. Felálltam, eltettem a fagyit és elmosogattam. Felsétáltam a szobákhoz, és érdeklődve néztem be hozzá.

-Ha nem velem akarsz aludni, maradj csak- Céloztam arra, hogy jöjjön, én ugyan nem haragszom. Bár, az én kódolt nyelvem nem nagyon értik meg. De nem baj. Ha nem jön. . . .Majd átcipelem. Illetve, átölelem és utána meg lesz ami lesz. . . Besétáltam a szobába, leültem az ágyamra, és vártam. . .

Láttam rajta, hogy meg van sértődve rám, de erre most mi a fenét mondjak?
Leült mellém és belém nyomott egy nagy kanál fagyit.
Mikor tök csöndben ültünk jó darabig és nem történt semmi meguntam a dolgot. Ha meg szeretne sértődni, csak tessék!
-Nem akartalak megbántani, sajnálom, nem úgy gondoltam, ahogy te.
Felálltam, majd elmentem a fürdőszobába, ott levettem az ingem, kimostam, majd kiraktam száradni.

Így félmeztelenül sétálgattam egy ideig, majd megálltam a két szoba közt. Mindkettőben franciaágy volt, de az egyik Emé, a másik az enyém. De megbántottam. Másrészt...annyira vágyom rá, hogy megérintsem, hozzá bújjak. De tisztelem is. Így bementem a szobámba, de nem tudtam lefeküdni sem, olyan üres volt Em nélkül, így csak álltam az ágy mellett. Csak gyertyák égtek, más nem, a szobában félhomály volt.

-Nekem mindegy. Válassz. Ott van, olyan 1000 DVD- Mutattam az egyik polc felé. Sokat nézek DVD-t. Ránéztem kérdően. Most meg mit akar? „Elhajtott”. Most meg nem akar semmit. . . Hát én nem értem. Felálltam felültem mellé, és a kezébe adtam a kanalat.

-Egyél- Nyomtam a szájába, egy kanál fagyit. Sértődött Diva. Kész csoda, hogy eddig nem ugrottam rá. Na haladok. Emily, had gratuláljak neked. Megveregettem magam gondolatban és tovább eszegettem.

Végre, egy kis női tartás, bár nem így gondoltam...mindegy. Felment a lépcsőn és átöltözött én meg felhúztam a nadrágomat.
-Hát nem tudom. Mondjuk, Karib-tenger kalózai?
Kérdeztem, de ahogy kimondtam csak unalmat éreztem.

-Na jó, azt ne. Más program? Filmezésen és sétán kívül bármire hajlandó vagyok.
Adtam meg magam, mert az említett dolgok csak unalmat kelettek bennem.

Felül, felveszi az ingjét. .. Na annyi a programnak. Ezzel a lendülettel felmentem a szobámba és átöltöztem. Egy fekete combközépig érő szoknya, arra egy krémszínű V kivágású póló és egy térd feletti fekete és krémszínű csíkozású zokni. Hajam, lófarokba kötve, lépkedtem le a lépcsőn. Leültem a fotelbe, és enni kezdtem a fagyit.

-Milyen filmet szeretnél nézni?- Érdeklődtem, hisz az, amit szerettem volna. . .Elúszott. Innentől kezdve nekem teljesen mindegy mit teszünk.

Ajkaimat felhozta a szintjére, majd megcsókolt. Mikor combját kezemnek nyomta, úgy éreztem, felpezsdült bennem a vér, szinte égetett, de még húzni akartam az agyát, bár ő igen, én azért mégsem asom meg magam ilyen könnyen.

Elhajoltam tőle, gonosz mosollyal az arcomon. Felültem, majd felhúztam az ingemet is. Nem jó, hogy rajtam kevesebb ruha van, mint rajta.
-Hát, lehet, hogy én megvárom,míg teljesen eldöntöd, mit szeretnél, mert nem szeretnék bármi olyat tenni, amit te nem szeretnél.

Mondtam, majd kócos hajamat kicsit rendbe szedtem, hogy normálisabban nézzen ki, ne úgy, mint aki most feküdt le a barátnőével, hisz, lehet, hogy ő ezt nem akarja.

Megtalálta, az egyik legjobb pontom. A nyakam. Minden csókjába beleremegtem. Oké, végem van. Teljesen az övé vagyok.

-Oh, nem is tudom. . . Még kidolgozom a részleteket- Vigyorogtam gonoszul. Jaj, mi is lehetne, ha itt fekszünk. Ne húzd ilyennek az agyam. Bár, rá, már nem tudnék haragudni. Maximum, ha megcsal. Na akkor. . .Annyi. . .Vége. . . Meghalt . . . Kezét éreztem oldalamon, majd nyakamon.

-Hát, ha így haladjuk, lehet az, amit délután csináltunk- Mosolyogtam, és ajkainkat ismét összetapasztottam. Megremegtem érintésén, de szinte azonnal combom kezébe „fektettem”.

Sóhajaira elmosolyodtam, majd mikor átölelt és erősen magára húzott mosolyom szélesebb lett, míg beszélt a nyakát csókolgattam óvatosan.
-Az épülésem teljesen rendben van, de...mi lenne az esti program?

Kérdeztem. Nem hajoltam el tőle, de kezem végigsimított combján oldalán, míg el nem ért a nyakához.
-Esetleg filmet szeretnél nézni? Vagy sétálni?
Ajánlottam fel, miközben kezem visszatért a combjához.

Jajj nekem. Oké. . . Szilád testből vagyok, de ha tovább csinálja elfogok olvadni. Ajkai birtoklóan csókoltak végig, én pedig csak pirulni tudtam. Az apró lihegéseket, már ne is mondjam. Lassan felért ajkaimhoz, majd a csókot követően, tovább vándorolt.

-Ne, butáskodj. Szeretlek, az nem is kifejezés! Hülye lennék, elhagyni téged!- Közöltem vele, mosolyogva, majd a csókját, ugyan olyan hévvel, és minden érzéssel adtam neki vissza. Kérdésére, sunyi mosoly mászott ajkaimra.

-Jobb terveim is vannak. De ha te akarsz –Ekkor, még közelebb húztam magamhoz –márha ez lehet-, kezeim háta mögött összefontam és folytattam. –Illetve a te jobban láted miatt, lehet kikellene hagyni az esti programot, és csak. . . .aludni- néztem fel rá, majd válaszát meg sem várva megcsókoltam. Követeltem ajkait, de még hogy!

Végigcsókoltam felsőtestének minden négyzetcentijét, igyekeztem nem kihagyni semmit.
Mikor visszaértem ajkaihoz forrón megcsókoltam. Onnan a füléhez mentem, aztán a vállához, majd a nyaka tövébe belesuttogtam.
-Az is lehet, hogy te fogsz elhagyni.

Válaszoltam a vádolásra, majd megint elindultam felfelé, mikor újra elértem az ajkát hosszú, szenvedélyes csókot adtam neki. Olyan vágyakozó, szomjazó, mégis gyengéd volt.
-Nah, akarsz aludni?
Kérdeztem, de csak annyira hajoltam el tőle, hogy ajkam az övén táncolt, szemeim csukva voltak.

Annyirajó ilyen közel lenni hozzá. szeretem. Az nem kifejezés. Megsimogattam az arcát, és nyomtam egy csókot ajkaira. Elképesztő? Igen, nekem is az. De na. Szeretem, és ezen semi, őst senki nem változtathat.

-Imádni? Ez kedves tőled. A válaszo igen, de ezt az engedélyem nélkül is tehetetted volna.- Vigyrorogtam rá kissé gonoszul. Miért kéri az én engedélyem? Amúgy, ezen rengeteget vitázhatnánk. őleg, hogy én képes is lennék rá. Amilyen kis gonosz vagyok. . .

Elgondolkozott. Rámosolyogtam, homlokunk összeérintettem és vártam, hogy visszatérjen hozzám. annyira, érdekel, hogy miért, jött vissza az édesanyja. Ennyire akarja Will-t? De én nem akarom, hogy itthagyjon. Szeretném, aha velem maradna. Ameddig ő akar. Az lenne, még szép, ha kényszerítenék rá. Azt nem élném túl . . . . Számításaim szerint.

-Bírok benned annyira, hogy tudjam, enélkül is velem maradsz. Ameddig szeretnél. Senkit sem láncoltam magamhoz, eztán sefogok. – Mosolyogtam rá. Miért tennék ilyen botor dolgot? Semmiért. . . Mikor az kanapén, „elterültem” Mosolyogva vártam, mit akar tenni. . .

-Más valakit találsz! Volt már rá precedens. . .Sajnos. . . -Világosítottam fel, gonosz mosollyal. De nem? Miért ne lehetne ilyen? Mondjuk, nem örülnék neki. .. De ez van. . . .

Levette róla is az inget, majd hozzám bújt, hamarosan a nadrágom is eltűnt rólam. Átöleltem, hogy még közelebb lehessen.
-Annyira...elképesztő, hogy ezt mondod.
Súgtam a fülébe, majd következő mondatán halvány mosoly mászott arcomra.
-Hidd el, hogy én jobban, és megtisztelnél azzal, ha imádhatlak.
Csókoltam meg homlokát.

Kicsit elgondolkodtam a véres részén. Emlékszem, hogy irányította anyám apámat, nem engedte neki, hogy egy méternél közelebb legyen hozzá, ő viszont állandóan mellettem volt, általában jó közel. Míg kicsi voltam mögöttem állt, mindig a nyakamat simogatta, akkor még nem tudtam, miért ez a legfontosabb neki, majd mikor már nagyobb lettem erről leszokott, szerencsére...hirtelen berobbant a fejembe, mikor is ivott belőlem. Hát hetente egyszer, mikor vasárnaponként egy szobában aludtunk, de persze külön ágyban. Ez a mi hagyományunk volt, csak olyan furcsa érzés kerített hatalmába, mikor reggel lett. Fáradt voltam.

-Csak örülök, ha nem teszed meg, és nem azért, mert el akarlak hagyni. Egyáltalán nem azért...

Mondtam halkan, mert ez volt az igazság. Emlékeztem, hogy hogyan használta ki apámat anyu, csak egy-egy mozdulattal, rettenetes.
Erősen ragadtam ki magam ebből a képből, csókoltam meg Emilyt. Óvatosan ledöntöttem az ágyra, a nyakát hintettem be csókokkal, az arcát, majd mikor elértem a füléhez halkan, épphogy csak ő hallja súgtam bele.
-Te vagy mindenem, a szívem. Hogy hagyhatnám el a szívemet?
Kérdetem, leheletem az arcát simogatta.

Szegénykém még a nadrágjába is ment. Háh! Győztem. Vagy nem. Figyeltem mit tesz, és majd megrúgtam ott lent. Mi az, hogy ő is ezt teszi. Bár a folytatás jobban tetszett. Engedtem neki, hogy lenyalja a fagyit, majd róla is levettem az inget. Hozzá simultam, és megöleltem.

-Nekem kell! Nekem kell a lelked, tested és a szíved. De nem fogok belőled inni.- Mondtam. Mivel az anyja, azt mondta, ezt kellene tennem. De én nem akarom. Velem marad, ameddig jó neki. . .. Ha el akar menni, én engedem. Bár nem szívesen.

-Szeretlek Will. Annyira szeretlek. Engedd meg, hogy örökké ezt tehessem- Kértem, és még közelebb bújtam hozzá. Lassan levettem róla a nadrágot is. Elvégre arról volt, szó, hogy aludni megyünk.. . . Bár, én mást is szívesen csinálnék vele. . ..

Nah, jött a bosszú, szuper. Egy egész kanál fagyit kaptam az ingembe, ami szépen lassan lefolyt, be a gatyámba. Nem tudtam visszacsókolni, helyette gyors iramban a zsebemben kezdtem turkálni, pont találtam egy szövet darabot, ami még viszonylag tiszta volt.

Benyúltam az ingem alá, letöröltem a trutyit, majd a gatyámból is kiszedtem, bár ott elég kellemetlen volt. Viszonoztam a kedves szívességet, beborítottam egy nagy kanál fagyit a pólója alá, de én voltam olyan rendes, segítettem kiszedni, tehát lenyaltam, bár ehhez le kellett venni a felsőjét.

Na csak örül neki. Reméljük ízben is elnyerte a tetszését. Ha abban nem is. Ahhoz elég volt, hogy a drága fellelkesüljön. Mosolyogva fogadtam, hogy kér fagyit. Ettük, de összefagyizott. Most mond meg.

-Köszönöm- Hajoltam hozzá én is, és engedtem, hogy lecsókolja a fagyit. Basszus, basszus, basszus!!!!!!!!! Hideg! Letettem mindent, egy zsebkendőt elővettem, és elkezdtem a felsőm alatt, illetve a melltartómban kotorászni. A francba is. Belement. Hideg!

Végre sikerült. Ahh. . mennyivel jobb így. De! Ezt megbosszulom. Elé léptem. Törzzsel felé voltam. Fogtam egy kanál fagyit, és beletettem a felsőjébe. Na, azért is visszakapja. Amint megvolt, gyors csókot adtam ajkaira, hogy érezze a hideget, de ne tudja kiszedni.

Viszonoztam csókját, majd a palack felé kaptam. Kicsit rám is kihatott anyám képessége. Míg ő fagyiért volt én ledöntöttem a vért. Fantasztikus volt, újra éreztem magamban erőt. Nem annyira poén, ha egy nő, az anyád megcsapol.
-Igen, kérek fagyit!
Mondtam gonosz mosollyal, majd az első pár kanállal rendesen bekaptam, de az ötödik félrecsúszott.

Egész "véletlenül" összefagyiztam vele Em arcát, sőt még a nyakára is jutott.
-Jaj, annyira ügyetlen vagyok. Hadd töröljem le!
Ajánlottam fel segítségemet, majd odahajoltam hozzá és elkezdtem lecsókolni a fagyit minden egyes kis részéről.
-remélem, már sehol sem ragadsz!
Kérdeztem "aggódva".

-Akkor mennyünk- mosolyogtam, és vártam, hogy a nő elmenjen. Amint meg volt, elmentem enni. Kedves tőlük. Elmehetek enni. Ezért. . viszek nekik is. Pláne, hogy az én orrom mindig megérzi a legjobb falatokat. Ettem, és két másikat lecsapoltam. Egyet Tom-nak, egyet pedig Will-nek. Bár, otthon is van. . . De nem baj.

Hazaérve, Tom már el is ment, előtte a kezébe adtam a vért. Remélem megfelel neki is. Lassan vettem le a kabátom. És elvigyorodtam azon, amit Will mondott. Odasétáltam, hozzá és egyből megcsókoltam.

-Buta vagy! Nem sodorsz. Magam keresem a bajt. Meg aztán. Ha veled vagyok, sose történik olyan súlyos dolog- Mosolyogtam rá kedvesen, majd meglóbáltam orra előtt a vérrel teli palackot. –neked hoztam, remélem jó lesz- Mosolyogtam kisétáltam a konyhába, és elvettem egy dobozos fagyit, hozzá két kanalat. Visszasétáltam, és leültem mellé.

-Fagyit?

Emily lehajolt hozzám, éreztem ajkait a seben, de nem ivott, csak lenyalta, ami kifolyt, meg a sebet, míg be nem gyógyult. Megnyugodtam. Szemem kicsit lehunytam, hogy ne lássam a forgó világot. Emily ledöntött egy padra, homlokát az enyémnek nyomta, annyira jólesett, komolyan.

-Az fantasztikus lenne...
Válaszoltam halkan, mert álmos voltam nagyon. Hallgattam Mit mond Emily és örültem, hogy elküldi.
-Ha lehet, a várost is hagyd el!
Löktem oda neki, majd az Em kezében lévő kezemet néztem. Tudtam, mit figyel, ezen elmosolyodtam, majd megszorította, mire én visszaszorítottam gyengéden.

Em elment enni, engem meg Tom hazakísért, együtt vártuk vissza szerelmemet, majd mikor megjött mindkettőnktől elköszönt és távozott. Jófej...
-Állandóan bajba keverlek...
Jegyeztem meg bűnbánóan, miközben levette a kabátját.

-Ennek örülök- Lassan elkezdtem nyalogatni a sebét, hogy begyógyuljon. Ha tovább marad így, még a végén én magam iszok belőle. De azt nem akarom. Nagy nehezen végre begyógyult. Annyira jó! Tom, meg össze-vissza támolyog. Megértem. De az a nő! Elindultam az egyik padhoz, majd letettem, oda Will-t.

-Én is szeretlek. Nem fog semmi történni. Itt végzünk. Hazamegyünk és velem alszol.- Bújtam oda hozzá, és homlokunk összeérintettem. Még, mindig vért akarok. De ráér. Plusz, az a vér, amit lenyaltam. . .Kezdésnek elég volt. Hazafele, elkapok egy embert és eszek

-Oké. Megkérem mennyen el! Most! Ha nem szeretne, bajba kerülni- Néztem rá, Közben végig Will kezét fogtam. Éreztem, ahogy a vére áramlik. Erősen megszorítottam, de úgy, hogy ne fájjon neki.

Tom egyre lejjebb hajolt, majd felemelte fejét, láttam rajta, hogy nagyon erőlködik és el is léptem volna tőle, ha lett volna annyi erőm. Anyám mindig értett ehhez, hogy elérje amit akar, és jelenleg most egy kis fájdalmat akart, de nekem nem fájt semmim, azt is láttam, hogy ez bosszantja. Tom egyre erősebben remegett, préselte össze gyönyörű fogait.

De mikor már alig bírta Emily kikapott a kezéből, magához ölelt. Én vállába temettem arcom.
-Igen...
Suttogtam vissza, mert ennyi tellett, vártam, hogy visszakapjam erőmet, de még nem ment.
És ekkor megértettem a tervet. Éppen Emily nyakában vagyok, a seb meg ott van azonnal az álla alatt, csak le kéne hajolnia. Ördögi dolog. El kéne lépni, de nem megy!

Az a mosoly meg egyre szélesebb, ahogy növeli a hatást. Tom felnyögött, lépett egyet előre, majd azonnal három métert hátrált, de láttam rajta, hogy még így is nagyon erőlködik.
-Szeretlek, akármi is fog történni.
Súgtam Emilynek, mert tudtam, hogy egyszer, eléri anyám képessége az elviselhetetlenség szintjét. Azt, amelyen már egy ember is vágyik a vérre. Ilyet is láttam már.

Na végre. Elengedte, és rögtön kaptam is érte, és magamhoz öleltem. Egy ölő pillantást vetettem a nőre, majd megpusziltam Will arcát. Jajj, de szeretem! Megsimogattam a hátát, és az úgy nevezett javaslatra lehervadt arcomról a mosoly, melyet Will jutatott oda.

-Igen! Will szeretném, és nem Tom-ot. Na meg persze. Neked. . Önnek semmi köze hozzá!- Közöltem vele, majd Will-re néztem, aki már Tom karjaiban volt. De kérem! És akartam fogni. Nem elég, hogy z anyja elvette, de Tom is.! Ez már sok!

Vért! Vért akarok! Most. Egyedül Will vérét érzem. De ahogy látom Tom is. Nem! Ezt nem lehet. Elválasztottam Will-t és Tom-ot egymástól, mielőtt még ő is inna belőle. Akkor nem érdekelne, hogy Will barátja. Menne el jó messzire a kezeim által. Magamhoz öleltem, és rámosolyogtam.

-Minden oké?- Kérdeztem, és vártam, hogy válaszoljon. Uralkodni a vérszomj felett. Mindig ment. De egyre kevésbé. Will vére csodálatos. És egyre jobban kívánom, de nem tehetem. Ezért is. Beszélgessünk. A nőről meg már tudomást sem vettem.

Szuper. Egyik családtagom sem komplett teljesen, nagyon örülök, tényleg. Még éreztem ajkait a nyakamon, amitől kirázott a hideg és rossz értelemben, igyekeztem eltávolodni tőle, de tartott. Szerencsére Emily újra segített.

Mire anyám elengedett. A vérveszteségtől enyhén szédültem, így nekitántorodtam Emilynek.
-Biztos ezt akarod, cicám? Szerintem jobban járnál azzal ott
Mutatott Tomra, aki addigra Emily mellett termett, kiszedett karjaiból és úgy rendezett, hogy ránehezedjek.

Az a gond, hogy a seb még vérzett, én meg láttam anyámon, hogy elég szépen használja a képességét, csak ezt ők nem látják. Ilyenkor kicsit sötétebb a szeme. És azt is tudtam, mit csinál. Éhséget kelt bennük. Éreztem, hogy Tom teste megremeg, feje felém hajlik, ugyanilyen enyhén megremegett Emily is. A fenébe, ennek nagyon nem lesz jó vége.

Zuhanyzás után elmentünk felöltözni. Jó szokásomhoz híven, szoknyát vettem fel. Miért ne? Oké, kissé hideg van, de nem baj. Felvettem egy csizmát, ami a térdem fölé ért. A szoknya épp, hogy takarta. Illetve a szoknya tűlös része. A felső, egy v kivágású, testhez simulós, póló volt. Arra jött fel a kabát. Amint megvoltunk mentünk is.

Oda érve, gondolom ő Tom, elém állt. Miért, én nem akarom, hogy elém álljon. Ezért is, mellé léptem. Próbált ő elém lépni, de nem ment neki. Kis idő múlva észbe kapott és inkább mellettem állt. Jobban jártunk.

Will, elkezdett beszélgetni egy nővel. Gondolataim szerint ő lesz az édesanyja. Oké, mondjon bárki bármit rám, engem zavar a nő. És az, hogy ennyire közel van Will-hez. Minden szót kristály tisztán hallottam és kissé megrángattam Tom kabátját. Ezzel is jelezve, hogy lesz szíves elengedni, vagy magammal rántom. Elengedett, és közelebb mentem. Megálltam, olyan 3 lépéssel előttük.

-Lesz szíves elengedni a Kedvesem?! Vagy leszek olyan szemét, és lefejtem a mancsait róla! Haladjon!- Mondtam ridegen. És még kedves voltam. A másik megfogalmazást, a nő érdekében hanyagolom. Oké, az anyja, egy dolog. Akkor ölelgetheti, de az, hogy beleivott. És a tulajdonának tekinti, nagyon nem okés. A jelen pillanatban meg pláne.

Egy ideig gondolkodtam, hogy biztos akarom-e ezt? De igen, akarom. Kimásztunk az ágyból, lezuhanyoztunk, majd felhívtam Tomot, megérdeklődni, hol vannak. Azt mondta, a nő a parkban van, ami üres, csak ketten vannak ott.
Mikor odaértünk Tom Emily elé állt háttal, hogy megvédje a nőtől, ha esetleg kéne, a ő képességével mondjuk mindkettőnket meg tudna védeni. Közelebb léptem a nőhöz, aki felállt, ő is közelebb jött. Huszonöt évesnek tűnt, pont mint anyám, ahogy egyre közelebb jött, annál jobban hasonlított rá, majd mikor kartávolságon belül ért már teljesen ráismertem. Ijedten léptem hátra egyet, ám ő belemarkolt az ingembe, nem engedett el.
-Will! Hiányoztam?
Döbbenten néztem rá, igyekeztem lefejteni magamról az ujjait, de nem ment.
-Hogyan...
Értetlenkedtem, ő meg felnevetett, azon a jól ismert hangon, amitől most felállt a szőr a hátamon.
-Meg se haltam soha. Gyere velem, folytassuk együtt.
Megráztam a fejem.
-Nem, már nem tartozom hozzád, már nem. Egyedül voltam hosszú éveken át, mert te elhagytál. De megismertem Tomot, aki összesen olyan tizenhatszor mentette meg az életemet apámtól, míg te?Meghalhatott volna, de nem érdekelte! És Emily, aki nélkül már rég hulla lennék, és a hotelben laknék. Ők törődnek velem, és te?!
Lefagyott róla a mosoly, most már erőszakkal markolta ruhámat, közelebb húzott magához.
-Will...tudod nem kérdés, kié vagy. A családunk hagyománya szerint, a fiú, a család összes férfi tagja a nő irányítása alatt áll, míg egy másik nő nem tart igényt a fiára. A fia testére, lelkére, szívére
Az utolsó három szónál egyre közelebb jött hozzám, míg szinte hozzám simult, körme enyhén a bőrömbe mélyedt.
-Van ilyened, Will? Aki mindenedre igényt tart, akinek kell az említett dolgok?
Suttogta, lehelete az arcomat simogatta. Elléptem tőle, de ő tartott.
-N...nem tudom....
Adtam meg a választ. Keze a szívemre tapadt, körme ott kezdett belém vájni.
-És ha van is ilyened...ivott már belőled? Mert tudod, ez is kell. Én ittam már belőled, hogy teljesen az enyém legyél. De ahogy látom...azóta nincs nagyon új nyom...csináljunk egyet, ha már ő nem...
Mondta halkan, majd hirtelen közel rántott, megharapott. Halkan felnyögtem. Mikor kiemelte fogait rámosolygott.
-Amíg nem iszik belőled, az enyém leszel.
Nevette, majd megfordított és magához ölelt hátulról.

-Értem már- Ismét megnéztem a képet, jó alaposan memorizáltam. Na akkor azt hiszem, egy ideig, megint nem jövök haza. Ahogy ismerem magam. . . Sóhajtottam, majd megcirógattam az arcát. Akkor, keresésre fel. De előtte. . .zuhanyozni.

-Nem tudom. De ez neked fontos- Ezzel a lendülettel felültem magam elé húzva a takarót rámosolyogtam. –Öltözz fel. Megkeressük azt a nőt- Mosolyogtam rá, és finoman meglökdöstem. Felálltam, és kérdően néztem rá. „Jössz-e fürödni vagy nem?”Kéréses nézésemmel néztem rá. Oké, nem így. Intettem a fejemmel és a fürdőre mutattam. Ha jön együtt tusolunk, ha nem. . .Attól én még megyek.

Megcsókolt, nem is akárhogy.
-Tom, a legjobb barátom azt állította múltkor, hogy látta az anyámat. Ami lehetetlen, és most megint, és tényleg az anyám. Ezt...ezt nem értem...
Vallottam be töredelmesen, majd megmutattam neki a képet, melyen a mogyoró barna hajú anyám ott ül egy idegen férfivel.
-Hogy...hogy élhet?! És ha él, hogy hagyhatott egyedül, de hisz végig ott volt a pincében, vagy...vagy nem, én ezt nem értem, és...

De szeretem! Mondjon bárki bármit. Én hamar beletudok szeretni. Bárkibe. És ez a bárki Will-lett. De ne bánom. Sőt még jó is. Nekem nagyon jó. Megpusziltam az arcát, és –ha ez lehetséges- annyira bújtam hozzá, hogy el sem lehetett volna választani tőle.

-Akkor ne menny! Marajd velem. Én benne vagyok- Mosolyogtam rá. Néztem a szép szemeibe, de mielőtt megcsókolhattam volna, jött a telefonja. De utálom ilyenkor a telefont. Megadóan elengedtem, és felhúztam magamra az egyik takarót. Fél oldalasan fekve néztem, mit csinál.

Élmény dús beszélgetés. Na vajon ki halott? Én is tudni akarom. És meg fogom kérdezni. Amikor letette, már kérdeztem volna, de akkor kapott egy sms-t. A képet én is megnéztem. Azta! Ezután fel is hívta a számot. Még egy beszélgetés. Egy rövid. Amikor végzett hozzá bújva néztem fel rá.

-Mi történt? Illetve ki halott? Mond el, kérlek!- Néztem rá, könyörgő szemekkel. Mielőtt válaszolhatott volna, ajkaira tapasztottam az enyémeket, és szenvedélyes, hosszú forró csókot adva neki, bújtam még közelebb hozzá.

Magához ölelt szorosan, én meg gyengéden hozzásimultam, nem akartam eltávolodni tőle, sőt, közelebb akartam menni, de persze ennél közelebb nem volt.
-Emily szeretlek és nem akarok elmenni, még...nem...soha nem akarok elmenni.
Pontosítottam. Most egy külső szemlélő biztos úgy érezte volna, csak dobálózunk ezzel a szóval pedig nem, teljesen komolyan mondtam, átéreztem, úgy, hogy minden porcikám bizsergett bele. De komolyan féltem, hogy összenyomom.

Ekkor megszólalt a mobilom valahol az ágy mellől. Halk szitkozódással kúsztam le hozzá, hogy kikapcsoljam, de mikor megláttam, ki az megállt az ujjam a piros gomb felett.
-S...sajnálom, de ezt fel kell vennem.
Nem mentem el, ott helyben megnyomtam a zöld gombot, hogy véletlenül se tegye le a másik oldal.
-Mond!
Szóltam bele sürgetően, mert ez most rettenetesen érdekelt.
-Az anyádat megint láttam.
-Az lehetetlen, értsd már meg, hogy halott!
-De itt volt, itt ül mellettem a gyorsbüfébe és egy másik férfival beszélget.
-Fotózd le és küldd!

Letettem és szinte azonnal jelzett egy üzenetet. Megnyitottam, és leesett az állam.
A képen tényleg az anyám volt a gyorsbüfé asztal mellett. Visszahívtam a számot.
-Bár még most sem hiszem el, hát jó. Kérdd el a telefonszámát, küld át és figyeld tovább. Most nem érek rá, majd beszélünk.

Lecsaptam a telefont és ledobtam a nadrágom mellé, Ez lehetetlen, képtelenség, hogy a fenébe, de ez ő, biztos. Visszafeküdtem Emily mellé.